Inkább sorozatot kellene néznem, úgy tűnik, a filmekkel nincs szerencsém. Mit tudok elmondani erről a romantikus komédiáról?

Első blikkre azt hittem, valaki Woody Allen-filmet igyekszik készíteni, csak sokkal könnyedebben. Nagy New York imádat és tipikus városi pillanatok, olyan hosszú beszélgetések, hogy egy színházban is sok lenne, meg az a hangulat. Végül nem lesz olyan intellektuális, úszik egy másik irányba, de az elején még szinte megvolt.

Másodikra már ott tartottam, hogy megcsinálták a Barátság extrákkal unalmas és szánalmas verzióját. Az alap túl ismerős, és az a művészfilmes, nagyon beszélgetős közeg, amibe helyezték, nem dobta fel.

Milo és Wendy egy appon ismerkednek össze, egyéjszakás kalandba bonyolódnak, majd hetekkel később kitalálják, hogy lehetnének barátok extrákkal. Nagy beszélgetések, jól megvannak, és már kész is a szerelmi recept, aminek nem igazán örülnek elsőre. Főleg Wendy nem, aki úgy akar kapcsolatot, hogy az nem kapcsolat igazán.

De itt nem dráma van, valami cselekmény – még csak egy randi sem. Beszélgetnek vagy monológba merülnek vagy mással beszélgetnek. Ha nem ismerjük meg az elején a szabályokat, még csak az sem derülne ki, hogy ez a pár rendszeresen együtt alszik. Mert mi mit látunk mindig? Csak beszélnek és beszélnek és beszélnek…

Ha legalább lenne tartama. De magukat, a másikat és a kapcsolatokat elemzik. Még szerencse, hogy nem este néztem, mert akkor valószínűleg elalszom rajta. Így sem sok kellett volna hozzá.

A szereplőket sem szerettem meg. Sőt. Nagyon hamar mindenki zavarni kezdett – Wendy, Milo és a barátaik (2 van, nem haltam bele, amíg megjegyeztem őket. Pláne, hogy ők még járnak is.). Még a narrátor volt a legelviselhetőbb, amíg nem lépett be a történetbe. Amikor bemutatkozik, hogy eddig ő mesélte nekünk a történetet – miért? Nem ad semmit és csak plusz egy felesleges kör, amit nagy kedélyesen akarnak előadni, de értelme a nagy semmi.

Szerelmes filmnek nagy nulla, nem szimpatikus szereplők között. Az már mellékes, hogy a figurák annyira zavartak, hogy a színészeket is elkezdtem utálni miattuk. Komoly baj van, ha már kínomban azt nézegettem, hogy a színésznő szemfestéke elölről még csak elmegy, de oldalról roppant előnytelen. Akkora tőle az orra, hogy az egész feje aránytalannak látszik. (Jessie, a barátnő.) Itt eljutottam erre a szintre, annyira nem kötött le a film.

Ha legalább New York eladta volna, de nem. Hisz, említettem. Ők beszélgetnek. Leginkább otthon, egy bárban – minek is mennének ki a Central Parkba vagy járnának egyet?

És ezzel be is fejeztem. Ha azt hittem, a Belső útvesztő fájt, még nem láttam ezt a filmet. Ez jobban fájt.