Ilyen egy szívhez szóló film, aminek az üzenetével is lehet azonosulni. Van benne dráma, kis humor és szerethető is az egész.

A történet alapja, hogy van egy megszállott férfi. Christian biológus, aki a vadludak megmentését tűzte ki célul. A tervét a tudósok nem tartják kivitelezhetőnek: maga nevelne fel ludakat, elvinné őket a norvég természeti parkba, ahonnan hazarepülne velük Franciaországba, így egy olyan útvonalat tanítva nekik, amely biztonságosabb vándorútvonal lenne. Pont ezen a nyáron neki kell vigyáznia a kamasz fiára is, aki meglepő módon osztozni kezd a lelkesedésében és segít a ludakkal. Annyira, hogy amikor a norvégok lefoglalnák a madarakat, Thomas megszökik velük és ő indul velük repülve Norvégiából Dél-Franciaországba.

Azt még nem is meséltem, hogy igaz történet az alapja. Bár anélkül is nagyon hamar meg lehet szeretni a szereplőket, és drukkolni a fiúnak és a madaraknak. Nagy ötlet volt, hogy az egyiket el is nevezi, Akkának – éppen a Nils Holgerssont olvasta -, természetesen az lesz a kedvenc és amelyikért a legtöbbet kell küzdeni.

Családi és kalandfilm, nem is tudom eldönteni, melyik fele sikerült jobban. Változik a családi dinamika, apa és fia közel kerülnek egymáshoz, ahogy az elhidegült szülők is. Közben meg ott vannak a fiú kalandjai: egyedül a vadonban, a madarakkal. Repül át viharon, élelmet kell szerezni és nagymacskával is találkozik. Ok, van benne mesei elem is: ahogy minden madár megmarad és nincs veszteség. Pedig említettem, találkoznak ragadozókkal is, és azért is végig izgultam, hogy a repülő propellerje nehogy kárt tegyen egy lúdban.

Mindkét oldalról pozitív az üzenet: hogy mennyire fontos a család, milyen szálak vannak apa és fia között. De az is, hogy az állatok mentése mennyire kellene, hogy számítson. Látjuk, ahogy a ludak lakóhelyéül szolgáló mocsarat lecsapolnék egy ipari létesítmény kedvéért. Látjuk, hogy a sajtó foglalkozni sem akar az esettel. Pont az újságíró lány fogalmazza meg jól, hogy az emberek már nem törődnek, és kellenek azok, akik igen. Hogy is van a film végén? A Földet nem apáinktól örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsönbe.

Jó nézni, szép felvételek vannak benne. Thomas és a ludak repülése végig élmény, és abszolút meg tudtam érteni, hogy mennyire felkapják az emberek is, és fényképezik, amikor feltűnik. Légi felvételekkel, amikor alattuk az érintetlen táj, vagy ahogy a ludak körbeveszik a kis gépet meg különösen jól nézett ki a film. Ha már Akka korábban szóba került, az, hogy ő másféle madár, a feje fehér, míg a többieké nem, kiemeli és ilyenkor is látszik. Ő hozza igazán közel a ludakat, mondhatni, általa személyesülnek meg.

Mellette apró, aranyos kis jelenetek sora is van, amiken jót lehet mosolyogni. Ahogy a dudákkal vezetik és tanítják a ludakat. Ahogy Christian képtelen megjegyezni a volt neje barátjának nevét, és mindig másnak hívja. Amikor azt a férfit beöltöztetik, hogy megtanítsák a ludaknak, hogy a vadászoktól félni kell…

Nem ragozom tovább, ezt lélekemelő volt megnézni és nagyon tudtam szeretni. Pedig, teszem hozzá, nekem madárfóbiám van. És mégis, ezeket a ludakat és Akkát megszerettem.