Menet közben jöttem rá, hogy ezt a történetet én már ismerem. A fura az, a főszereplő neve, ami megragadt az agyamban. Ani, eltorzítva a Tiffany névből. Amint ezt a kettőt egymás mellé tették, és nem csak ’Ani’ volt a neve, bekattant.

Jessica Knoll bestseller regénye volt, amit pár éve olvastam – magyarul is a Szerencse lánya címmel jelent meg különben. Ahogy néztem, a film miatt lesz egy új, Mila Kunis plakátos kiadás is. Az eredeti, a fekete menyasszonyi csokorral kifejezőbb, de értem. A filmmel adják el a könyvet.

De milyen ez a film? Elsőre az ugrana be, hogy női. Ugyan vannak olyan kérdések is benne, melyek gender semlegesek, mint az iskolai lövöldözés és a bullying. Ott teljesen mindegy, hogy lányok vagy fiúk bántják egymást, az mindenkinek releváns. De itt nem ezen van a hangsúly, ez csak következménye a női témának, a nemi erőszaknak és a zaklatásnak. #metoo film is simán lehet, bár szerencsére ennél nagyobb ambíciói vannak.

Azt nagyon elkapta a film, ahogy kibontja a cselekményt és a múltat. Kezdetben csak Anit látjuk, aki inkább ellenszenves, mint szimpatikus. Nincs egy őszinte megmozdulása sem, és élete minden terén megjátssza magát. Látszólag: boldog menyasszony, a vőlegénye nem csak jóképű, de gazdag család gazdag örököse is. Jó nevű női lapnál rovatvezető, és a főnöknője nagyon meg van vele elégedve, már kilátásban van a New York Times szerződés is. Csinos, divatos, elegáns nő. Csak éppen majd megszakad, hogy Luke a tökéletes nőt lássa benne. Pl. pizzát esznek. Ani alig csipeget pár falatot, aztán amikor Luke kimegy a mosdóba, befalja a maradék szeleteket, a férfinak meg előadja, hogy a maradékot nem tudják elvinni, mert a pincérnő megbotlott és vizes lett minden. Nem szereti a munkáját, majd megőrül, hogy komolyabb dolgokról írhasson. Klasszikus műveltsége van, ismeri az irodalmat is, és mégiscsak egy női, szinte szexrovatot visz. Bájolog Luke családjával, az anyát is igyekszik tolerálni, miközben másféleképpen mennek az agyára. De csak a külcsín számít neki, az nem, magában mit érez vagy gondol. Mi narrációként halljuk, és ettől lett egy törtető, ellenszenves nő.

De, ki fog bomlani, hogy mire nevelték és hogyan kezelték, ami kamaszként megesett vele. Nem akarom az egész filmet elmesélni, de flashback jelenetekben megelevenedik a múlt és látjuk. Három fiú, akik Ani életét is tönkreteszik – az anyjának sem jár az év anyja díj -, másokét is, és mindennek a következménye. Ez majd magyaráz mindent, és egész más színbe helyezi a nőt.

Ahogy a történetben a múlt visszatér, fel kell dolgoznia, már fejlődésfilm is. Ani döntéseket hoz, kész változtatni dolgokon, és az ellenszenves nőt megkedveljük. Túlélő, áldozat – érdekes az is, amikor arról van szó, minek tartja magát.

A történet működik, és érezni, hogy Knoll adaptálta a saját könyvét. Vissza is adja annak a szellemiségét, a történetét.

Külcsínre: a jelen szinte guilty pleasure. Kunis szép nő, és érdemes is nézni, milyen ruhákat kapott. Gazdag, elit környezet és New York szebb arca. A középiskolai részek ehhez képest szürkék, de mivel az flashback, működik így.

Nekem tetszett a szereposztás is. Kunis a hideg, de a sebzett nőt is jól hozza. Connie Britton nagyon utálható trehány anyaként, míg Jennifer Beals elegáns, szigorú és mégis korrekt főnök, aki minimális jelenléttel is szimpatikus lett. Talán csak Finn Wittrock és vele Luke, akivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Túl semmilyen – az aranyifjú. De ezen túl nem nagyon tudok mit mondani róla.

Vagyis, női filmként, minimális thriller elemmel nekem tetszett, de nem az a film, amit újra meg fogok nézni. Ahhoz nyomasztó – bár ez is a cél. Nyomasszon is csak mindenkit, hogy mit tudnak tenni az emberek, a gyerekek is egymással.