Felnőtt fejjel is élvezhető, helyes gyerektörténet ez a sorozat. Talán a humora gyerekesebb, mint amit jól esett nézni, de ez a legkevesebb, ha már ennyire gyerektörténet.

Különben regény alapján készült – olvastam is, és szokás szerint pár változtatás nem tetszett a regényhez képest. De ezek kisebb dolgok, igazság szerint nincs nagy jelentőségük. Hogy egy gyerekkel több vagy kevesebb jut el a vizsga egyes részeihez, nem lényeges. Az egy kicsivel jobban zavart, hogy Curtain nincs tolókocsiban, és a végjátszma is másképp folyt le. Azon még jobban törtem a fejem, hogy direkt ennyire vegyesen vannak-e castingolva a színészek. A regényben nincs kihangsúlyozva, ki milyen rasszba tartozik, de a tévésorozat a mostani szokásoknak megfelelően lehetőleg minél több bőrszínt képviseltet. Reynie és az őt játszó gyerekszínész az egyetlen, ahol ezzel igazából bajom volt. Annyira francia neve van, és erre egy olyan gyerek játssza, aki indiai vagy arab leszármazottnak tűnik? Mondjuk, Tony Hale-t se nézném hollandnak. Ok, az csak a könyvben derült ki, hogy Mr. Benedict és ikre holland származásúak, a sorozatban nem volt benne.

Viszont, a könyv játékosságát tudta hozni a sorozat is. Humoros, kalandos, és nem bántóan gyerekes. Vannak benne ötletek – nem csak az, hogy a kiválasztás során milyen trükköket vetnek be. Később, már az iskolában is, ahogy kémkednek, betörnek a titkos laborba. A kedvencem még mindig Mr. Benedict kiválasztási folyamata, ahogy a regényben, úgy a sorozatban is jól megragadták, hogy mennyi intelligencia létezik. Van, aki formabontóan gondolkodik, más nagyon logikus és jó megfigyelő, de olyan is akad, akinek a memóriája és a benne levő tudásanyaga páratlan. Másképp kiemelkedők a gyerekek – ezt mindkét formátum nagyon jól hozza.

A sorozatban jobban sikerült Mr. Benedict és Curtain elválasztása és saját tragédiája. Itt adtak is hozzá, mondhatni, Disney kompatibilissé tették azzal, ahogy minden a családra megy vissza. Ahogy Benedict szembesül azzal, hogy ki az ellenfele, már nem legyőzni akarja, hanem őt is megmentené. Tettek a gonosz ikerbe is sajnálható vonást, kifejezetten jól sikerült az a jelenet, amikor az évad végén Reynie megtöri a férfi magára erőltetett fegyelmét, és jobban megláthatjuk, miért lett ő ilyen és ez miképpen önvédelem a részéről.

Sok mellékszereplőt mozgatnak, bár egy iskolán belül vagyunk, ott sok helyszín van, így kellően változatos is tudott lenni. Kicsit mese, nem kicsit hihetetlen, de ez a célközönségből is fakad. Gyerektörténet, sok egyszerűsítéssel benne. De nem is szabad komolyan venni. Nagyon mesésen fogalmazza meg, hogy mennyire fontos a szabad akarat. Hogy a barátság, a család, a mások segítése az érték, és a biztonság, a bizalom nem kierőszakolható. Ahogy abszolút biztonság sincs – valami mindig történhet, az embernek csak annyi befolyása van, hogy miképpen reagál.

Színes, kellően látványos, és vizuálisan igyekeztek megoldani nagyon sok mindent. A házilag gyártott légballontól kezdve a tengeralattjárós kalandon át az agymosás érzékeltetéséig. Van egy kis retró érzet benne, talán azért is, mert nem pont napjainkban játszódik. Tévé és média már van, de net és mobiltelefonok nincsenek.

Alapvetően komikusokat szerepeltettek benne és ismeretlen gyerekszínészeket. Fura, de a kedvencem nem közülük került ki, hanem az agymosott Milligan, vagyis Ryan Hurst hozta a leginkább mosolyogtató jeleneteket. Ahogy faarccal, majdnem tőmondatokban képes volt mesélni…

Az eredeti regény 2 folytatást kapott, azokat még nem olvastam. A sorozatnak is van 2. évada és merengek is, nekiálljak-e regényolvasás nélkül. Érdekelne, hogy alakul a történet, és lehet, jobban járnék, ha nem folyton azon kattogna az agyam, hogy miben más a kettő. Még eldöntöm.