Kezdhetném azzal, hogy megint épületes címet sikerült a keresztségben adni a filmnek. About my Father. Apámról. Kaptuk helyette ezt. A Steve Martin-féle Örömapára akarnak utalni? Jó, van, amit bele tudnék magyarázni. Mindkettőben van egy apa, aki nem örül, hogy házasodik a gyereke. De ennyi.

Mindegy is. A történet különben De Nirónak nagyon kézre áll. Mintha csak az Apádra ütök egy könnyedebb verziója lenne. Salvo nem volt ügynök, hanem jelenleg is aktív fodrász. Nem is a leendő vejét félemlíti meg, hanem a fiára van hasonló hatással. Nyomorult még azt sem meri felvállalni, hogy tud és szeret teniszezni, mert az apja szerint az ilyen sportok semmire sem valók. A történetet meg össze lehet foglalni annyival, hogy a nagyon más körülményű és felfogású családok gyerekei egymásba szeretnek, házasodni akarnak és Hálaadáskor összeeresztik a családjukat.

Annak mindenképpen tudok örülni, hogy legalább ízléssel komédiáztak. A legnyersebb poén, amikor egy vízi sport közben Sebastian nadrágja lecsúszik, és felkenődik az ablakra, ami mögött a családtagok állnak. De a nézőknek azt is csak hátulról mutatják – egy fenék még nem kap olyan besorolást, mintha azt a sokat kinevetett ’vízi tököt’ mutatták volna premier plánban. Különben megmaradnak olyan eseteknél, mint amikor Tigger (anyósjelölt) kiborul, amikor meglátja, Salvo milyen frizurát vágott neki a tévés fellépésére. Vagy nyomorult házi páva. Háladásnap, nincs semmi a hűtőben – össze lehet adni. Még szerencse, hogy itt is csak a végeredménnyel szembesít a film, és nem a folyamattal, amíg elkészült az étel. Vagy Ellie fiatalabb öccse, akit mindenki különcnek tart, és a napja nagyját azzal tölti, hogy üvegzenél és meditál.

Nincs rossz hangulata különben, és igyekeztek egy Disney felhangot is rátenni. Nem a poénok vannak kiemelve, bár a stáb egy jó része kifejezetten komikus. Maniscalco, vagy az öccsöket játszó színészek. Hanem, az a hangsúly, hogy Salvo a legjobbat akarja a gyerekének. Ugyanakkor fél attól, hogy egyedül marad. Pontosan látja, hogy Ellie családja mit tud nyújtani, míg neki nincs anyagi háttere. A másik oldalról meg Ellie szülei szeretnék közelebb tudni magukhoz a gyereküket, és segítik, akár titokban is, ahogy csak tudják. Mindkettőből akad majd kisebb konfliktus, de mivel komédia, lehet sejteni, hogy át fogják majd látni, mit és miért tesznek a szülők, így össze tudnak borulni, és megélni azt, hogy ha néha nem is úgy sül el, a szándék mindig jó. Szeretik egymást. A család mindenek előtt.

Ami talán fura a kivitelezésben, hogy mennyire korosztályon túliak a színészek. Maniscalco 50 pluszos, Bibb is közel 50. (Azért legalább jár a pont, hogy nem egy harmincas csinibaba lett szerződtetve eljátszani a szerelmes gazdag lányt.) És ők a film fiatal párja. Talán még úgy is utalnak rájuk rendszeresen, hogy a fiatalok. Hát, azért nehezen tudom elképzelni, hogy most állnának neki családot alapítani vagy valami. Nem inkább harmincasoknak való szerep lett volna ez? Vagy lemaradtam, és az 50 az új 30? Vagy azért lett így, mert akkor De Niro nagypapa kellett volna, hogy legyen? Nem mintha nem működött volna úgy is a történet, hogy ő nevelte az unokáját, mert pl. a szülei meghaltak egy balesetben. Mindegy, nem lényeg.

Látványelemnek legfeljebb a helyszín jut. Ellie családja gazdag, és olyan helyen is élnek. Olyan klubba is járnak. Sok helyet különben nem kellett berendezni, a történet jelentős része a családi házban és birtokon játszódik. Komédia, elég is ennyi.

A színészeket már említettem. Jól is játszanak, csak olyan érzésem volt, mintha mindenkit le kellene cserélni egy 20 évvel fiatalabb színészre. Vagy, csak a fiatalokat, és a szülők lettek volna nagyszülők. Nagyon érezni, hogy komikusok adják a stáb nagyját, és húzónévnek jött Robert De Niro, egy olyan szerepkörrel, amihez nagyon hasonlót már nem egyszer vitt sikerre.

Egyszer simán elnéztem, helyenként mosolyogtam is rajta. Könnyed komédiának jól működik, és már azt is tudom értékelni, hogy nem egy altesti poénokkal feldobott, igénytelenebb komédia volt.