Agatha Christie hatása sokféleképpen nyomon követhető. Nem csak újra és újra kiadják, filmesítik a történeteit, de születnek napjainkra átiratok is. Carmen Posadas is írt ilyen krimiket, amelyek közül egyet most a Netflix megfilmesített és sugároz.

Így senki ne lepődjön meg, ha olyan érzete lenne, mintha egy Agatha Christie történetbe csöppent volna! Tulajdonképpen ez történt, csak Posadas változtatott pár dolgon, mai szereplőkkel és helyzetekkel töltötte fel, a film pedig még faragott rajta, hogy jobban illeszkedjen a trendekhez, és annyira ne hasonlítson az alapanyagra.

A felállás klasszikus: vendégek érkeznek egy gazdag, közös baráthoz, aki holtan végzi. Zárt helyen voltak, közöttük kell lennie a gyilkosnak. De ki az és miért? A gyilkossági ügyekkel podcastban foglalkozó húg, Agatha pedig megkezdi a nővére halálának felgöngyölítését. Kicsit Poirot, kicsit Tíz kicsi néger, még a felépítése is hasonló ezekhez.

Mert természetesen Agatha sorra jön rá, ki mit rejteget. Miért lehetett oka bántani Oliviát? Ahogy az angolszász krimikben is szokás, Agatha majd a végén leplez le mindenkit, és egy nagy monológban előadja majd nekik, ki kicsoda valójában és milyen dolgai vannak. Így majd a gyilkos is sorra kerül, ami szintén a klasszikus krimikből ismerős húzás. De azt természetesen nem írom le, ki és miért tette!

Nem a helyszín, nem a podcast a legnagyobb változtatás, hanem a szereplők Netflix kompatibilissé tétele. Poénkodtam már azon, hogy két nagy kedvencük van ilyen téren: a kevert rasszú családok, ami itt annyira nem jellemző. És legalább egy főszereplő az LMBTQ közösség tagja. Posadas, de még inkább Agatha Christie ilyen szereplőt nem írt, de a Netflix be nem vallott leszbikussá tette Agathát. Mert ugyan nem hívja a párjának vagy a szerelmének a lakótársnőjét, de elég egyértelmű, hogy intim és romantikus kapcsolatban állnak egymással. Ez különben a történetben semmilyen szerepet nem kap, de olyan jellemző, hogy csak azért is bele kellett tenni a filmbe…

A krimi nem túl izgalmas, de szórakoztató. Agatha megfigyel, kérdezget, és pont jókor kap mindig külső segítséget és adatokat, hogy összeálljon neki a kép. Igazságot szolgáltat a testvérének, és szerez pár új barátot is. Talán ez még egy alapos változás: Agatha kifejezetten társasági ember, könnyen barátkozik és más alkat, mint Poirot vagy Miss Marple. Könnyű vele szimpatizálni, és nem egy zseniális nyomozónak akarják eladni, hanem egy okos műkedvelőnek.

A gyanúsítottak pár vonást kapnak, de a szerephez ennyi elég is. Rá is van sarkítva arra, hogy egyes esetekben teljesen valós a látszat, míg mások pont hogy ellentétjei annak, aminek elsőre látszottak. Átmenet nem igazán van.

Akad benne némi humor is, én legalábbis annak éltem meg. Amikor Olivia félszemű szolgája fedi fel a titkát, az annyira hangulatosra sikerült, hogy akkor is vicces jelenetnek értékeltem, ha belegondolva az ott történtekbe igazából nem az.

A helyszín spórolós: egy helyszínre vannak terelve a szereplők, ami zárt is, így nem kellett sok helyszín. Viszont kellően egzotikus és jól néz ki. A jacht is, a luxusvilla is.

Ismerős színészt nem találtam benne, de ez olyan szempontból nem is lényeges, hogy mindenki hozta szépen azt a tipikus figurát, amit a szerep megkívánt tőle. A pezsgő, élénk és ravasz Olivia. A csendesnek látszó, barátságos, de jó megfigyelő Agatha. A nagyon barátságos, sikeres színész, akiről egy pontig nem is tudtam eldönteni, hogy tényleg jó a szakmájában, vagy csak egy jóképű ripacs. A sértett volt barátnő, a trófeafiú és még sorolhatnám.

Szerettem a regényt, a filmmel is jól kijöttem, de azért ez nem a Tíz kicsi néger legjobb fel- illetve átdolgozása. De egynek elmegy.