Az első részeknél fejtegettem, hogyan adták le az első évadot, így nem ismételném magam.

Annyit jegyeznék meg, hogy bár kényszerű a vágás, így is egy kerek történetet kaptunk. Egy nagy trükkre van ráhúzva ez az 5 rész. De a pláne az benne, hogy a végére lesz minden érthető. Nem is nagyon akarom magyarázni, mert akkor lehet az utolsó résznél meglepődni, hogy mi és miért történt korábban. Egyes szálakat átláthatóbbra hagytak menet közben is, mások viszont tényleg meglepetést tudnak okozni a felfedésükkor. A kedvencem különben az volt, hogy Assane és Benjamin miképpen kerestek bűntársat maguknak, és miben kellett nekik a segítség. De ennél jobban nem árulom el, mert az egyike azoknak, amin meg lehet lepődni.

Megtartották az eredeti Lupin történetekre az utalásokat. Viszont, sokkal szélesebb körben kellene őket ismerni, mint az Úri betörő nyitókötetet. Én azt olvastam, és itt már nagyon sok mindent emlegetnek, ami későbbi részekben szerepelt. Egyedül a Sholmes utalás volt onnan ismerős. Mivel Leblanc annál sokkal többet írt – 17 regényt és 39 novellát, amelyek összesen 24 kötetben jelentek meg -, aki mindent érteni akar és az eredetihez kötni, van mit olvasni. Sok címet is bedobnak, úgyhogy akár célirányosan is lehet velük haladni.

Ebben a sorozatban pedig Assane történetét építették még jobban fel. A múltra való visszaemlékezés lefedi a Claire-rel való kapcsolatát. Hogyan lett több barátságnál, illetve vannak utalások arra is, hogy Juliette Pellegrini miképpen volt a plusz egy fő mellette sokáig. Azt túlzás lenne állítani, hogy teljesen kerek így, vannak nagy ugrások, de a lényeg átjött. Mutat egy utat is, hogy Assane miképpen lett az, aki. Bár, az még homályban marad, hogy a készségeit miképpen szerezte meg, de mivel van még évad, kiderül, azzal akarnak-e foglalkozni.

Mivel a 2. etap az első évad vége, így nem meglepő, hogy minden korábbi szereplő ebben is jelen van. Több szerepet kapnak a Pellegrini család tagjai, de pl. Benjamin is, aminek kifejezetten örültem. Assane jelenéről mond el többet, hogy a barátjával milyen üzletük van, hogyan élnek. Bár Benjamin alapból szimpatikus figura, és azon kifejezetten jót mosolyogtam, amikor kezdett megkattanni a kutyától, aki már akkor is ugatott, ha Pellegrinire gondolt, nem is kellett kimondani a nevét.

A tempó gyors, az események kifejezetten hamar zajlanak. Bár összefüggenek a részek, mégis olyan megoldásai vannak, hogy egy-egy rész is tekinthető egy-egy egésznek. Legyen az egy Lupin történetet megidéző menekülés vagy egy összecsapás okán.

Látványra tudja ugyanazt, amit az első részek. Változatos álruhák, sokféle helyszín mindenféle gazdasági háttérrel. Mentünk le a katakombákba, de járták Párizst és színházi esemény is volt. Nem kell robbantani, nem kell túl látványos üldözés, az átverés az álcákkal a sokféle helyszínen éppen eléggé le tudta kötni a szemem is.

Továbbra is tartom, hogy Omar Sy kevesebbet játszik, de a maszkok és jelmezek változatosabbá teszik. A gyerek énje (Mamadou Haidara) több érzelmet fejezett ki, mint a felnőtt. De Sy a név, és ebben a szerepben tudja is hozni azt a csibészséget, amit bele szokott tenni a szerepeibe.

Ez a történet, a bosszú az apáért, megkapja a zárást. A 3. etap a folytatás, bár azt kicsit sajnálom, hogy ahhoz nem tudok úgy Leblanc-kötetet fűzni, hogy olvashassak mellé.