Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Billions, The Morning Show, AHS, Libabőr, Valami Amerika

2023. október 29. - BBerni86

Eljött ez is, 7 évad után itt a Billions (s07e12) vége. Bár azt írhatnám, hogy volt egy nagy finálé és egy nagy visszatérés. De inkább úgy döntöttek, kifordított részt csinálnak: azt néztük meg, hogy amit eddig elhitettek velünk, valójában miképpen történt másképpen. Mert mindig volt az eseményeknek egy folytatása, amit addig nem000billio712.jpg láthattunk. Így gyakran olyan emberek voltak a Wendy csapatban, akikről ezt gondosan rejtették, hogy a végére üljön a fordulat. Mégsem érzem annyira sikerültnek így ezt a leszámolást. Nagyon kényelmes – pláne, hogy Axe azt is kitalálta, a járulékos veszteségek helyett hogyan nyerjenek mindenkinek. Túl szép, hogy igaz legyen? De elvarrnak mindent, odateszik a szereplőket, ahol lenni akarnak. Talán csak Mike nem, de legalább jó vesztes volt. Az első kirohanását leszámítva. Azt nem állítom, hogy értem, mit is tettek vele pontosan, de nem is lényeg. Soha nem a pénzügyi tranzakciók megértése volt itt a lényeg, hanem a játszma. És hiába a sok ismerős színész, valahogy az nem volt igazi. Nem volt ez olyan epikus leszámolás, hogy a sorozat ne tudott volna korábban nagyobbat.

 

Ha már leszámolás. A The Morning Show (s03e08) világában is készül egy. Haladunk tovább a Cory elleni 000tms38.jpgleszámolás pályáján, mi több, Paul még emeli is a tétet. Egyre élesebb, hogy két oldalra szakítják a sorozat szereplőit: Cory és Paul támogatói között egyre mélyül a szakadék. A nagy ugrás itt még nem történt meg, előkészítenek. Stílusosan, és Paul cége kapcsán is lehet bőven még meglepetés. Kicsit olyan kivárás, ami van. Vihar előtti csend. Ami különben Bradley térfelén is akad: Laura kezd rájönni, mi történt a szakításuk idején a nővel. Vagyis, elkezdtem érezni, hogy készülnek az évadzárásra. Jó színészek, stílus, egyre inkább kihegyezett dráma. Ugyan komolyabb témát egyedül Chris szála hozott a jelen részben – az abortusz törvény miatt -, de még nézette magát.

 

Az viszont nem jó jel, hogy az American Horror Story (s12e05) még az évad felénél se jár, de már kezd fárasztani. Most kezdem azt érezni, hogy lassan értem, miről szól az évad, és nem tetszik. Gyerekeladás a00ahs125.jpg karrierért cserébe. Nem mintha Tudor Máriának bejött volna, visszautalva a korábbi bejátszásra. Nagy birodalmat kért, de neki nem jött össze – a húgának igen, de Mária arra örökös nélkül rég a föld alatt volt. Itt is azt érzem, hogy nagyon átverés szaga van az egésznek. És most komolyan, Annát tényleg azzal akarják rávenni a gyerekéről való lemondásra, hogy Oscart nyerjen? Az egyetlen, ami érdekes jelen pillanatban, hogy mennyien vannak benne az összeesküvésben körülötte. Már lehet tippelgetni, és nagy a létszám. Én most kifejezetten azt nézem, ki árulja el magát. Már lelepleződött a nézők előtt az ügynöke és a házvezetőnő is, de meglepne, ha ennyi lenne a lista. Az jó, hogy Anna víziói már nem uralják a részeket, de a történet maga még nem erős. Még alakulhat, a horror látvány megvan, és a színészeket sem aprózták el. És még sok is van vissza belőle.

 

000libab7.pngA Libabőr (s01e07) pedig váltott – megint megvolt ugyan a heti horror. Ezúttal a srácok rádöbbentek arra, hogy be vannak zárva a könyvbe. Próbálnak kitörni, lett egy szövetségesük is, de a heti rész jelleg még jobban csökkent. Már szinte mindenki tisztában van azzal, mi zajlik és megy a nagyobb játszma. Tudjuk azt is, mit akar a szellem. Van benne jó látványelem – a semmiben lógó ház kifejezetten jó nézett ki. De még mindig áll, hogy kamaszsorozat. Nem igazán ijesztő, ahogy Stine kötetei is a kamaszoknak, kisebbeknek szóltak, és nem a felnőttekre akarta a frászt hozni. Pozitív ezzel a résszel kapcsolatban, hogy visszavettek a szerelmi szálak kapcsolgatásával. Jó is, hogy az életveszélyben nem azon verekedtek össze a srácok, hogy ki-kivel járjon. Bár valószínűsítem, a végére kialakítanak párokat is.

 

Végül, a Valami Amerika (s01e03) jelen része elhozta a választ, ami múltkor nem volt tiszta. Amivel még le is sikerült törniük. A kedvenc fivérem András volt, bírtam Vivivel a párosát, és most simán betették, hogy 2 éve halott.000valamia13.jpg Vagyis, Bala tényleg agyonlőtte. Nem is értem, hogy lehet még szabadlábon. Ok, hogy pénze bőven van, de az emberölés volt. És látszólag megúszta annyival, hogy Vivi nem akar szóba állni vele. Ez már kezdte is elvenni a kedvem. Az meg fokozta, hogy Vivi kezd úgy nézni Marcira, hogy ők akár a végére össze is jöhetnének. Ahogy Marci néha bohóckodik, azzal hasonlít Andrásra, de mégis, mennyivel idősebb a nő? Ok, ebbe addig nem lovalom be magam, amíg nem alakul úgy a cselekmény. Mart azért volt jó poén is benne. Az tetszett, ahogy a rendező ugráltatja a srácot. Az is, ahogy Bazsi igyekszik zöldebbé tenni a produkciót. Zita és Zenó története meg hozza, amit előzetesen vártam. Vagyis, minden testvérnek be van lengetve a szerelmi szál. A tehetségkutató meg forog közben, és onnan jönnek is a poénok. A heti kedvencem, ahogy most Soltész Rezsőnek szóltak be. Az önreklámozás, meg Korda miatt is. Úgy tűnik, hetente találnak egy-egy egykori celebet/ismert embert, akinek beszólnak valamit. Megvan a zenei blokk is, bár a heti gyenge volt. A Fagyi dal rémes, és az sem nyerte el a tetszésem, ahogy Brasch Bence énekórán volt. Nem érzem az ő dalának – de majd jövő héten mennek a showba, hátha.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7718245895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása