A héten megvolt az esküvő, amit 4 része reklámoznak. Jellemző módon előtte éppen olyan helyszínen kellett embereket menteni, ahonnan aztán mindent megkaptak, hogy a helyszín is tökéletes legyen. Vagyis, megint nem a mentés, a munka volt a lényeg. Az csak azért volt, hogy Matt és Sylvie szebb környezetben mondjon igent egymásnak. A Chicago Fire (s12e06) heti része azzal tudott leginkább feltűnni, hogy egy rövid megjelenésre visszatért Matt Casey. Bár oltásban nem vett részt, csak beszélgetett az emberekkel. De lassan már vendégszereplő lesz Severide is, aki Matt tanújaként tért vissza és biztosította a feleségét, hogy ő fontosabb neki, mint a munka. Közben mások is érzelmi elemzésbe kezdtek, ami nem is hiányzott volna. Olyan nagy kérés lenne egy látványosabb mentés, vagy valami?

A Chicago Med (s09e06) is kezd belesüppedni a megszokások mocsarába. Itt legalább gyógyítás és eset van mellette, de itt meg az a divat, hogy az eseten keresztül a saját életükre és helyzetükre keresik a válaszokat. Vagyis, Ripley most egy olyan beteget kapott, akivel gyerekként ismerték egymást és hasonló mentális problémájuk volt. Naná, hogy Charles megint jött, kontárkodott és méregette, Ripley mire hogyan reagál. Néha nem is tudom eldönteni, hogy miért drukkol. Mitch tényleg legyen jobban, vagy várja, hogy mikor kell zártosztályra vitetnie. Ment tovább az igazgatónő volt férjének esete is, és Dr. Ahmad megint belefutott egy olyan esetbe, ahol az igazságérzete megszólalt. Még mindig ez a szórakoztatóbb, de annyira kellene már valami, ami miatt más egy rész, mint a többi. Az új szereplők némileg segítettek, csak éppen annyira egy dolgot játszanak részek óta, hogy az unalmasabbá teszi őket.

Viszont, A mi kis falunk (s08e15) heti részén legalább jókat mosolyogtam. Nem mintha itt a sémán változtattak volna, de a 3 szokott rövidebb történetből kettő vicces volt. Janó és a doktornő társasjáték délután rendeztek, és kellő poénkodás volt a játékosok között. Arról nem is beszélve, hogy így lehetett olyan szereplőket is hozni, akik csak egy-egy részre vendégszerepelnek. Jót mosolyogtam azon is, hogy a randi délutánon kik kerültek egymás mellé és milyen jól elbeszélgettek. Már csak az a kérdés, ez a szál lesz-e folytatva. Ami viszont úgy gáz, ahogy van, Laci drámája. Ez nem csak erőltetett, de rossz értelemben butaság is. Különben sem szeretem, amikor buta emberek butaságain kellene nevetni, de itt ez halmozottan igaz. Az ilyesmik nélkül jobb lenne a sorozat – akad itt bőven valamiképpen buta ember, de nekik megvan a magukhoz való eszük. Laci viszont olyan egyszerű, hogy bennem már felmerült, mit teljesítene egy IQ teszten. Lenne papírja arról, hogy szellemi fogyatékos?

Rászántam magam, végignéztem a The Curse (s01e06-10) részeit. Nem volt benne sok örömem. Komédia, de egyszerűen nem tudom, ebben mi kellene, hogy vicces legyen. Azon nem tudok nevetni, hogy a naiv és buta főszereplőt mindenki átveri. Az legalább valamilyen szinten érdekes volt, hogy Whitney hogyan kezdte el önállóan építgetni a karrierjét, és merült fel benne, hogy Asher nélkül jobb lenne neki. Nagyon jól mutatja az emberi természet milyenségét, hogy addig tetszett neki a módosítás, amíg azt vették bele a műsorba, hogy neki mi nem tetszik a férjében és mivel megy az agyára. Az a lehetőség viszont, hogy Asher is beszélhessen róla, nem kicsit érintette kellemetlenül. De lehetne sorra gyűjteni a kétszínűséget és a mocskot. Ahogy eddig is, most is gondom volt, hogy ebben a sorozatban nincs pozitív hős. Whitney számító, kétszínű, érdekember. Annyira fontosnak és tehetségesnek akar látszani, hogy ezért aztán mindenkin át is gázol. Asher meg egy balek, nagyon sok kisebbségi komplexussal. Ahányan rájuk telepednek, és nyerészkednek… A házfoglaló család, arra szavakat is nehéz találni. Asher balek módjára nekik adja a házat – pedig kilakoltatni kellene őket. De még adót is fizetne helyettük? Ahogy ott mosolyognak, hogy jót tettek és várják a hálát, aztán annyit kapnak, hogy a férfi jól kidobja őket a házból. Ez nem vicces, szánalmas. Szenvedés ez a sorozat. Tele van ilyenekkel – zavaró jelenetek és történetek, nem szimpatikus emberekről. A vége meg szó szerint elszállt, és még csak ötleten sincs, mit akar jelképezni. Pedig az egy hosszabb, lezáró rész, és érzem, hogy ott a poén. Csak nem értem. A színészek sok mindent beletettek, de annyira lehangoló és beteg az egész, hogy ezt sem tudtam értékelni. Utáltam, nem értettem, és már igyekszik is törölni az agyamból.

Akkor, új sorozatok. Először a Young Sheldon (s07e01-02) visszatérése. A szereplőket két csoportra szedte: az egyik fele otthon van a családnak, és próbálják kitalálni, hogyan tovább a tornádó után. Sheldon és Mary pedig Németországban vannak, ahol a fiú azzal szembesül, hogy van olyan közösség is, ahol nem ő a legokosabb. El kell kezdenie némi alázatot tanulni, figyelni – természetesen a maga módján téve ezt is. Sheldon részéről ez legalább érdekes, ahogy Mary nem tud mit kezdeni magával körötte, viszont kellemetlen. Érezni az egészen, hogy az írók is szenvedtek azzal, hogy miképpen tudják szerepeltetni. Sokkal jobbak az otthoni szálak, a maguk súrlódásaival és mindennapi problémákkal, mint a házimunka beosztás. Többet vannak jelen Mandy szülei is, ami pozitív fejlemény. Főleg az apa személye – nagyon látom benne, hogy ő majd miképpen fordít Georgie életén, hogy az legyen belőle, akinek az Agymenőkben megismertük. Már most vannak célzások, csak el kell indulni az úton. Az irány pedig marad a dramedy. Családi és néha mosolygós megoldások vannak benne, de ez már rég nem egy könnyed sorozat.

Ahogy Sheldon, Shaun is az utolsó évadhoz érkezett. Vagyis, elkezdtem a The Good Doctor (s07e01-02) utolsó évadát is. A kórházas sorozatok rákfenéjét ebben is ki lehet mutatni. Vagyis, egy ponton túl már nem az esetek az érdekesek, hanem, hogy ezek miképpen tükrözik az élethelyzetet, amiben a doktor van. A Med kapcsán is ezt panaszolom, de ez a sorozat is ezt csinálja. Shaun boldog friss apuka, és most megy vissza dolgozni a szülés után? Naná, hogy az első esetben kisbabákkal kell dolgoznia, és eldöntenie, mi lenne a jó szülői döntés a gyerek sorsáról. Közben meg olyan jeleneteket pakolnak egymásra, ahol a baráti kapcsolatok ragozzák, vagy Shaunt békítenék Aaronnal. A cselekményszálak alakításával meg nem egyszer volt olyan érzésem, hogy ilyet már láttam. Válság, ki legyen kinevezve főnöknek. Éppen Audrey vetélkedett ezen többször is, több másik doki ellen. Jönnek az új rezidensek, és most feltűnően megvan a maguk baja. A kis szöszke doktornő is spektrumon van, mint Shaun. Ahhoz nem is tudom, mit szóljak, ahogy Taylor Swift mániában szenved. A másik doki meg elájul, ha vért lát. Nem is értem, hogy akar sebész lenni ilyen problémával. Értem én, hogy Shaun után itt az esélyegyenlőség megadása kiemelt, de most komolyan? Sebész gyakornok, aki nem bírja a vért? Értem én, hogy miképp használják humor elemként, de belegondolva abszurdnak és nem viccesnek érzem. Az esetek legalább érdekesebbek, és műtétet is többet látunk. Majd drukkolok, hogy a magánéleti drámákon túl is tudjanak valamivel villantani.