Elizabeth Macneal regénye sok mindenben eltért a krimiktől, amiket szeretek. Ennek ellenére volt valami a hangulatában, a főszereplőjében, ami megfogott és amiért szerettem a regényt. Mondjuk, a téma is közel állt hozzám: az egyik oldalon a festészet, a másikon a beteg elméjű sorozatgyilkos.

Most a sorozatot is megnézhettem, amit készítettek belőle. Az első megjegyzésem, hogy igyekeztek hűen filmre vinni a regényt. Egészen ismerős párbeszédek és megkomponált jelenetek vannak benne. Direkt levettem a regényt is a polcról, közbe-közbe összenéztem, és passzoltak. Talán csak annyival tudott többet a regény, hogy a hősnő belső gondolatai, döntései jobban meg tudtak regényben jelenni. Olyan döntések, amelyeket a sorozat csak sejtetni tud, a regényben meg lettek hozva, magában kimondta őket Iris.

A történet főszereplője a betegségen elcsúnyult nővérével együtt dolgozó Iris. A lány babák arcát festi, míg testvére a ruháikat hímezi. Iris azonban többről álmodik - a festészetet komolyan gondolja. Így amikor a fiatal és tehetséges preraffaelita festő felkéri modellnek, az ülésért cserébe leckéket is kér. Egyikük sincs felkészülve arra, hogy mit vált ki belőlük a közösen eltöltött idő és a kapcsolatuknak milyen akadályai vannak. Látszólag ez a film fő szála, egy romantikus és karriertörténet, amiben a szerelemnek jó pár akadályt le kellene gyűrnie.

A sorozat trükkje viszont az, hogy mellékágon visszatérő szereplőként megjelenik Silas alakja. A férfi sebésznek tanul, de különben preparátor. Iris neki is nagyon megtetszik, egy régi kedves ismerősére emlékezteti. Ahogy megy előre a sorozat, elkezdik felfedni, miért van körötte kezdettől nyugtalanító légkör. Bár látszólag Iris a főszereplő, a vége annak lesz szentelve, hogy Silas mennyire beteg elme és hogyan jutott el odáig. Az különösen tetszett, hogy egy ponton meg is tudtak vezetni, annak ellenére, hogy olvastam a regényt. Silas és Iris találkozói - azon meglepődtem, ami azokról kiderült.

Fel van vezetve jól a történet, és egyszerre tud történelmi romantikus lenni feminista felhangokkal, és sorozatgyilkosos thriller. A vége homályosabb, mint nekem jól esett volna, de azt a regény helyre tette. Abból jobban érzékelni, hogy kivel mi történt abban az egy évben, amit a sorozat csak megugrott.

Látványra is elment, nem dolgoztak sok helyszínnel vagy látványelemmel, de ami bekerült, az hangulatos lett. Még a festészet, a képek születése is jól meg lett ragadva azzal együtt, hogy milyen új mozgalom indult akkor, kik tartoztak oda, és mik voltak az elveik. Mondjuk, azon jókat tudtam mosolyogni, amikor Louis szónokolni kezdett a társaság eszméiről és elveiről, nekem meg beugrott a Moulin Rouge! és amiket ott Christian kap leckeként, hogy mi a bohémek hitvallása. Nagyon is egybecsengett a kettő... Csak aztán Christian írásba örökítette meg a szerelmét, Louis pedig festette.

Egész jól eltalálták a színészeket is. George Webster kis fintorai, a mini gesztusai jól megragadták a karaktere lelki állapotait. Esmé Creed-Miles jó sminkest kapott, mert helyenként feltűnő volt az arcán is a váltás, hogy mikor a múzsa, mikor a saját útját kövező festőnő vagy szerelmes nő. De Eanna Hardwicke is meg tudta ragadni, hogy milyen beteg elme Silas. Senki nem ismert arc, nem is hiszem, hogy láttam őket másban, de ezek jól álltak nekik.

A regényt is ajánlom, de a sorozat is korrekt lett. Adaptációként nézve szerettem, teljesen új anyagként pedig megítélheti az, aki az eredeti regényt nem olvasta, de a sorozatot megnézte.