Minden napra egy film

Minden napra egy film

Hibás Ron

2024. március 29. - BBerni86

Mese nem nagyon szokott belőlem olyan érzést kiváltani, mint ami ennek a darabnak összejött. Nem tudtam eldönteni, hogy engedjem szabadjára a bennem élő gyereket, vagy felnőtt aggyal nézzem.

A helyzet ugyanis az, hogy simán nézhető gyerekként. A hőssel könnyű azonosulni: Barney jó gyerek, de hátrányos helyzetű. Félárva, akit bolondos nagyanyja és küszködő apja nevel. Nem elég, hogy szegények, de 000hibas.jpgeléggé el is zárkóznak a technológia elől, ami nélkül a gyerekek már nem is barátkoznak. Ugyanis, a mese világában a gyerekeknek robotjaik vannak, akik intézik a közösségi médiát, like-okat gyűjtenek velük és a baráti körük is ők szervezik. De hogy fogadnál barátságot, ha még egy meghívót se tudnak neked küldeni? Amikor a születésnapjára se kapja meg a robotot, az apjának végre leesik, mennyire boldogtalan a fia. Se pénze, se lehetősége, de egy kiselejtezett, szállítás közben eltört darabot haza tud vinni. Ő lesz Rob, és pont azzal, hogy nem olyan, mint a többi gép, Barney nagy esélyt kap az élettől.

A mese pedig elmeséli, hogy miért és hogyan születik a barátság. Hogy mekkora átverés van a reklámok mögött. Hogy a nagy ötletet kitaláló, lehet, hogy egy jó ember, aki tényleg jót akart, de vannak neki befektetői és pénzemberei is. Őket meg egészen más mozgatja: a pénz.

Vagyis, simán tudtam két szinten nézni a mesét. Gyerekként lehet nézni a kalandokat, a mókás helyzeteket, és ahogy Barney életében először igaz barátra lel. Kedves, mosolygós, és egy kis kalandot csempésztek bele a gonosz céges emberekkel. Még azt is tudtam díjazni, hogy nem klasszikus happy end a vége. Többet akartak, mint a kisfiúnak megadni, amire korábban vágyott. Veszít is, nyer is, így kerekebb.

Viszont, nagyon keményen ott vannak benne azok a témák, amelyet szerintem még a gyereknézők nem fognak fel. Simán elmagyarázzák ebben a mesében, hogy a cégek miképpen gyűjtik az adataink, és mire használják ezt fel. Benne van az is, hogy micsoda álságos a like- barátság. Nem egy olyan gyereket látunk majd itt, akit sokan követnek és népszerű, de este magányosan fekszik le, és ha nem is álomba sírja magát, majdnem. Ahogy az is itt lesz, hogy egy gúnyos videó hogy tönkre tudja tenni az embert. Milyen az, amikor népszerű voltál, aztán egyetlen videó és mindenki rajtad röhög.

Látványra meg erős közepes. Az ember alakok elmennek, de messze nem szépek. A robotokat jobban  megcsinálták, csak éppen nem egyszer Wall-E és Hős6os nyúlásnak éreztem. Azért el lehet nézni, és megvannak a maga pillanatai is.

Az biztos, hogy mához közeli történet. Elég csak arra gondolni, mennyiben lenne más a sztori, ha a gyerekek nem robottal, hanem okostelefonnal élik meg ugyanezt a történetet. Ugye? Szinte semmit nem kellene variálni - és mit mond ez?

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8218366713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása