A legutóbb leadott évad a Zavaros vér, vagyis az 5. kötet történetét dolgozza fel. Jellemző különben, hogy miközben Rowling az oldalszámot megpörgette – ez már közel 1000 oldalas krimi volt – a sorozatnak nem kellett több rész. Nem igazán tartam, töltelék volt több, amit a sorozat nem is vett át.

Ha már a regényhez mérem… Egy rész volt benne, amit előzetesen nem tudtam, hogyan tudnak vászonra vinni. A regényben Robin és Cormoran egy könyvet olvasnak, hogy képbe kerüljenek a hetvenes évek sorozatgyilkosával. A sorozatban természetesen nem olvastak – Robin egy riportfilmet nézett meg, és mutatott belőle részeket Strike-nak is. A lényeg ugyanúgy benne volt, és vásznon sokkal jobban nézett is ki. Vagyis, egy pont a sorozatkészítőknek. Rowling szinte egy második regényt is beleírt a könyvbe azzal a plusz kötettel.

Újfent megütött, hogy mennyire nem érzem szakmainak, ahogy Cormoran és Robin dolgoznak. Magánnyomozók, embereik vannak, akiket fizetniük kell. Ennek ellenére nekik a nyomozás nem csak munka, hanem szenvedély is. Az ügyek megoldása előrébb való, mint a fizetett feladatok. Több részben is felfigyeltem rá, hogy nem fizetésért küzdő nyomozóként viselkednek. Robin simán otthagyja a megfigyelést az új ügy kedvéért – mert egy régi eltűnés izgalmasabb, mint fényképezőgéppel várni, hogy a csalfa házastárs feltűnjön és lefotózhassa. A meggyilkolt lánya ügyében még évtizedekkel később is dolgozó kisöregnek Robin ingyen segítséget ígér és ad, míg Cormoran is csökkentett áron fogadja el az eltűnéses ügy folytatását. Inkább rendőrként és nem magánnyomozóként viselkednek. Ettől emberként jobbak, de hogy élnek ebből meg?

A krimi 4 részre elég volt, és szépen összeszedik a darabkákat a történet közben. Vannak mellékágak, nem egyből jönnek rá a megoldásokra. De pont ez teszi hitelessé, hogy próbálkoznak, beleássák magukat dolgokba, aztán majd kiderül, hogy jól gondolkoztak-e. A megoldáshoz némi szerencse is kell, de legalább nem csak azon múlt minden.

Ez az évad különben inkább krimi volt, és a magánéleti szálakat utalásként használták a háttérben. Vannak nem is kicsit erőszakos és direkt baráti/családi utalások, hogy Robin és Cormoran pár kellene, hogy legyen. A regényben ez jobban ragozva van, itt meg pillanatokat adnak nekik, amiből más irányba lehetne vezetni a kapcsolatukat – akár a szeretők kártya, akár a parfümvásárlás utáni pillanataik. Amikor egy szó vagy egy csók elég lenne, hogy ne csak barátok legyenek. De mindketten és minden esetben visszakoznak – Cormoran mondja ki, hogy Robin a legjobb barátja, és ezt nem teszi kockára egy kapcsolat kedvéért, amit valószínűleg elrontana. Cormoran egyéb magánéleti zűrjét is csökkentették: a nevelőanyja halála bekerült, de Charlotte nyomulása már nem. Robin válása is két jelenetben kimerül, nem lesz úgy elnyújtva, mint írásban.

Fura az is, hogy általában Holliday Grainger az, akit jobban szerepben érzek. Egy helyes, de nem a nagyon szép nő, aki építgeti az életét. Most valahogy nagyon nyúzottnak és fáradtnak látszott végig. Öregebbnek a koránál. Tom Burke jobban átjött, ha vele kapcsolatban folyamatosan azt is érzem, hogy túl jól néz ki Strike szerepére. Cormoran viharvert, inkább karakteres, mint jóképű férfi a regényekben. Burke meg simán jobban néz ki, mint Robin szépfiúnak megírt, most már volt férje. De most a gyerekkori traumák történetbe emelésével kevésbé zavart, hogy helyenként kisfiúsnak tűnt.

Különben visszaváltottam az angol nyelvű verzióra. Hiába bírom saját jogon, színészként Simon Kornélt és Kovács Patríciát, egyszerűen nem bírom ezt a sorozatot magyarosítva.