Minden napra egy film

Minden napra egy film

Avatar 2.

A víz útja

2024. július 29. - BBerni86

Az Avatar, ha egy időben divat is volt szidni, mert egy sci-fi Pocahontas volt, meghatározó film volt. Szerintem 000avatar.jpgsokunknak az volt az első, amit 3D-ben láttunk. Nekem beégett, amikor Jake az avatár testben újra futhatott. Ahogy felfedezte a bolygót.

A folytatásra elég sokat kellett várni, de látva a végeredményt, nem lehet azt mondani, hogy ne érte volna meg. Már az első rész is elképesztően nézett ki, de amit most összehoztak... Még az előzőnél is kevesebb benne az emberi arc. Már az emberi katonaság is avatár testbe bújik és nagy erővel dolgoznak a Pandóra gyarmatosításán. Sully és a családja pedig ellenállók lettek, partizánháborút folytatnak. Míg Jake rá nem ébred, hogy személyesen rá vadásznak, és a család védelmében meg nem próbálnak elbújni. A tenger népénél lelnek új otthont, és az erdő után felfedezik a vizek mélyét.

Valami elképesztő, nehéz is szavakat találni arra, amit itt találnak. Új élőlények, egy újabb gyönyörű táj és egy összetartó közösség. Már az is nagy bravúr, ahogy pl. az erdei és a vízi na'vik eltérnek kinézetben. Egy faj, és mégis vannak kis különbségek. Az úszóhártya, a vastagabb farok, a kicsit más szín. Abban még emberiek is, ahogy az új családot kikezdik, mert mások. Főleg a gyerekek kerülnek nehéz helyzetbe. Jake és Neytiri gyerekei különösen, mert ők hibridek. Korábban nem volt ez így kiemelve, de az avatár test azért nem tökéletesen egyezik a na'vik felépítésével. Én most tudtam meg, hogy pl. más számú ujjuk van. Annyira fel van építve ez a világ, a lények, a környezet és az egész miliő, hogy történet nélkül is bele lehetne veszni.

A történet. Nos, az nem sokkal izmosabb, mint az első részé volt. Ezt is le tudnám és könnyen egy klisével írni. A menekülés nem megoldás. Ez a rész, átvezetőként, annyival elintézhető, hogy Jake és a család próbálnak elbújni, de nem lehet. Ha az életük és az életmódjuk meg akarják tartani, akkor szembe kell menni az emberekkel. Akik visszajöttek és akiknek sokkal keményebb céljaik vannak, mint korábban. Most nem tudósok jönnek felmérni és tanulni, hanem a haldokló Föld helyett kell az emberiségnek új otthon. Vagyis, mindent le akarnak gyalulni, szolgasorba hajtani és modernizálni. Brutális, már az érkezés is, milyen pusztítást okoz. Az pedig csak fokozódik. A végére már vissza kell ütni és egy csatáig, egy összecsapásig eljutunk. De a cselekmény szempontjából az a fontos, hogy a végére kimondják, harcolni kell. Jellemző különben a történet egyszerűségére, hogy Jake katona volt az emberi seregben. Neki pontosan tudnia kellett volna kezdettől, hogy nem lesz béke, nincs menekülés és nincs megoldás. Csak ha nagyon keményen visszavágnak. Már az elején össze kellett volna fogni a Pandórát és az embereknek menni, nem hagyni, hogy megvessék a lábukat és megkezdjék a pusztítást.

Igen, van humoros elem, felépítik Jake gyerekeit és az egyéb fiatalokat körötte. Ez már nem Jake filmje, sokkal több szerepe van a fiataloknak. De azért még az öregek is harcba mennek, és Neytiri pl. halálosabb az íjával, mint valaha. Van története. Nem bonyolult, de akad akció is, kaland is, kitöltik a játékidőt.

000avatar2.jpgAmi viszont meg fog maradni nekem ebből a filmből, az a Tulkunok története. Kevés szívet szaggattóbb van ebben a filmben, mint ami ezekkel a lényekkel történik. Pedig a Sully gyerekek közül egy nem éli túl a történetet - és mégis a Tulkunok miatt volt sírhatnékom. Egy az egyben levették, ahogy a Földön a bálnákat irtották. Rájuk hasonlítanak ezek az állatok. Ahogy szelídek, okosak, családban élnek és amilyen könnyű célpontok. Ahab ellen is a fehér bálnának drukkolok, de alapból is a bálnáké a szimpátiám. Ebben a filmben halmozottan. Annyira lehet gyűlölni az embereket, ahogy ezeket a csodás állatokat ölik, egy kis fiolányi anyagért. Van az a rész, amikor a biológus ki is mondja, hogy mélyen szégyelli, mit kell tennie a kutatásért és az anyagi finanszírozásért. Nem kell kimondania, rájuk van sütve, hogy gyilkosok. A kis Tulkun az anyjával, az kegyetlen húzás. Attól hat, de akkor is. Végig azért drukkoltam, hogy üssenek vissza. Egy teszi meg,  kitaszítják érte, pedig az lenne az út. Ha nem kezdik el megvédeni maguk, csak könnyű célpontok lesznek, akiket addig vadásznak, míg egy példány is életben van.

Iszonyat erős a szereplőgárda is. Azt már említettem, hogy animálták a nagyját és szinte senkit nem is emberként látunk. De felismerni vonásokat a na'vi külső alatt is - aki meg eredetiben nézi, a hangot megkapja hozzá.

Nem volt körötte akkora hype, mondhatni, csendesen lement. De iszonyat bevételei vannak, elég jók a kritikái is, és a látvány magáért beszél. Én amúgy is hajlamos vagyok azt mondani, hogy vesszen a gonosz emberiség, és sajnálom az álaltokat, de itt aztán rá is mennek erre az érzésre.

Akkor, hány évet kell várnunk, amíg visszacsapnak a na'vik?

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7318456601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.07.30. 08:48:29

Mivel végigmegy terv (szándék?) szerint a négy elemen Cameron és kell még az ötödik elem, úgyhogy 2-3 rész várható.
A következő a tűz lesz.

Amúgy nem gyenge az a párhuzam, ahogy az észak-amerikai indiánokat párhuzamba lehet hozni az iparos fehérek hódításaival.
süti beállítások módosítása