Bár az Alien-filmekkel csak nem kevés retró hangulattal, már felnőttként ismerkedtem meg, azért el tudom ismerni, hogy milyen szerepet tölt be a horror és a sci-fi zsánerben. Az űrben nem hallani a sikolyod - klasszikus.

A franchise pedig köszöni szépen, még mindig él és virágzik. Jönnek ki játékok, regények és még a filmeket is ontják magukból. Hol nagyobb, hol kisebb elvárásokkal, de gyártják a mozifilmeket is. A Romulus önálló történet, itt nem kell azon merengeni, hogy lesz-e előzménye vagy folytatása. Egy külön kaland, amelyben egy falka tini találkozik össze a Weyland-Yutani kapzsiságával és a lénnyel, ami még a fémet is szétmarja a nyálával.

Itt kezdődnek a problémáim. Az Alien-filmekben láttunk már gyerekeket, de azért nem kamaszok néztek szembe az űr veszélyes lényeivel. Simán behoz egy olyan réteget a történetbe, amit én nem tudok üdvözölni. Egyrészt, ott vannak a gyerekes szerelmi szálak. Ha nem is tolják őket előtérbe, attól még idegesít, hogy mennyi ex- és titkos páros van a szereplők között, vagy éppen annak nem éppen ebbe a sorozatba illő találgatása, hogy kitől terhes Kay. De sikeresen belenyomták azt is, hogy a felnövő generáció elszakadna otthonról, elindulnának világgá és a szüleikkel való kapcsolatuk is hangsúlyosabb, mint valaha ezekben a filmekben.

Azt meg hagyjuk is, mennyire hiszem el, hogy a Weyland-Yutani kihasználta és dolgoztatta gyerekek, akiknek a bánya és a nyomor a világuk, simán fegyvert ragadnak és felveszik a harcot. Láttuk már, az Alien hogyan kap szét kipróbált és profi katonákat. Egy csapat civil tininek mégis, milyen esélyei lennének? Szóval, az akció nekem végig ezért volt hiteltelen. Egyszerűen nem hittem el, hogy ezek a srácok többek lehetnek űrlény-kajánál. (A többségből az is lett, jegyzem meg.)

Pedig akciónak, az űrhajó és a különféle űrlények kivitelezése teljesen rendben volt. Horrornak megfelelően sötét, a lény brutális és kellően borzongató, ahogy az ismerős sziluett itt-ott feltűnik. Ahogy megszokhattuk, részvétet most sem érez, és éppen elég nagy vérengzést kapunk a film során. A szememnek nem volt oka panaszra.

Na, jó - talán egy ponton. Minden Alien-film igyekszik új szörnyeteget behozni, valamivel meglepni a nézőket. Ilyen volt az arcmászók megjelenése anno, és most előrukkoltak valami olyasmivel, ami sokkolóan új. (Pedig terhesség már volt...) Ebben a részben megismerhetjük, milyen lenne egy alien - ember hibrid. Nehezen is találok rá szavakat. Undorító, mit ne mondjak. Egész más szinten ijesztő, mint a sima űrlény alak. Az annyira más, annyira nem idéz embert, hogy nem zavar. De az a hibrid... az éppen eléggé ember ahhoz, hogy tudat alatt is motoszkáljon, mennyire természetellenes és morbid ez a lény. A kivitelezése különben nem rossz, de ettől csak még furcsább a hatás.

Bár elsőre azt hittem, nem veszi komolyan magát a film, ezt átértékeltem menet közben. Talán kamaszokat küldtek a Romulusra, de olyan színészek játsszák őket, akiknek már van sikerfilmjük vagy egy-egy sorozat kiemelt szereplői voltak. Még nem A-lista, de azért fel lehet ismerni a legfontosabb szereplőket. A történet vezetése, a látvány és az összhangulat meg egy az egyben jellemző az Alien-filmekre.

Volt már olyan filmjük, ami jobban megviselte az idegrendszerem, de ettől függetlenül én nem örülnék, ha ebben az irányban haladna tovább a frnachise. De majd meglátjuk.