Háborút sokan és sokféleképpen vívnak. A 2. világháború egy olyan frontját mutatja be ez a film, amiről én pl. eddig még nem hallottam. A mai, modern korból visszanézve fel sem merült bennem, hogy milyen problémát jelenthetett a levelezés, a posta a II. világháború idején. Mint kiderült, jelentett.

De a film távolabbról indít. A történelmi regények azon fajtáját követi, amelyben nem a nagy történelmi szereplő, hanem annak közelében lévő a főszereplő. Itt ő Ebony - egy kisvárosi, fekete lány, aki a helyi lányok nagy bosszúságára a jóképű, fehér osztálytársuknak, Abramnek a legjobb barátja. A két fiatal szigorúan barát igyekszik maradni, a rasszuk miatt. Csak akkor kezdenék kimondani az igazi érzelmeiket, amikor Abram önkéntesként bevonul a seregbe. Pilóta lesz, de sajnos hamar el is halálozik. Ebonynak akkor már nincs maradása - ő is jelentkezik a seregbe. Csak éppen két gond van: a neme és a rassza. Fekete nőként senki nem látja szívesen. Ő kerül majd be Charity Adams csapatába, ahova a fekete nőket küldik. Charity az ismert személyiség a filmben - ő éri el, hogy kimehessenek a frontra. Amikor feladatot kapnak - a posta megszervezése -, ő a fő szervező és tartja egyben a vállalkozást minden gáncsolás ellenére. Mert a film leköveti, ahogy a nők helytállnak, ezerszám szelektálják és intézik a postát, miközebn egy fűtetlen hodályban szállásolják el őket, nincs rendes ruhájuk, plusz feladatokat kapnak és egy papot is a nyakukra küldenek, aki még körül, sem nézett, már levelet ír, milyen istentelen ez a csapat. De Charity leküzd mindent, nem hagyja magukat.

A film jó érzékkel egyensúlyoz az egyéni történetek és a feladatuk között. Azért az nem lett volna önmagában érdekes, ha csak azt nézzük, hogyan postáznak. Inkább az újításaik vannak kiemelve: ahogy pl. rájönnek, hogy a borítékokra rajzolt kis jelek mit takarnak, miképpen segítik a címzést. Ahogy a papírt vizsgálják. Amikor a kocsijuk bombára fut. Mellette pedig a lányok, elsősorban Ebony kaptak szerelmi szálat, magánéletet is. Ebony ugyanis gyászolja a meghalt fiút, de lesz itt egy fiatal, fekete katona, aki szívesen barátkozna a lánnyal.

Tetszett az a filmben, hogy relevánsan foglalkozik a nőket és a színeseket érintő hátráltatással és előítéletekkel, de nem esnek át a ló túloldalára. Ízléssel ábrázolják a rasszizmust és elnyomást. A legnagyobb csapás pl.  nem is a filmben bemutatott tábornok, aki úgy tett keresztbe, ahogy csak tudott. Hanem, amikor arról van szó az összefoglalónál, hogy kivel mi történt később, amikor az kerül szóba, hogy Európában mennyivel többre becsülték őket és a munkájukat, mint az Államokban. Ezt különben fekete katonák és osztagaik esetében is be szokták dobni a filmekben: amikor a hadszíntéren harcostársak, fogadott testvérek, de otthon az Államokban a szegregáció miatt még egy kocsmába sem ülhetnek be együtt.

Igaz történet alapján, jó érzékkel megírt szkriptből. Talán kissé kiszámítható és vannak szentimentális epizódjai, de ebbe a zsánerben ez elfért. Nem meglepetés, hogy jó szereposztást is sikerült hozzá összehozni. Ketten emelkednek ki már a stáblistára rápillantva is: Oprah és Kerry Washington. Az utóbbi olyan hősies magasságokba emeli a szerepét, hogy simán elhiszi az ember, hogy az is nagyban segítette a seregek győzelmét, hogy végre megkapták az otthonról jött leveleket. A tényleges főszereplő, Ebony Obsidian különben annak ellenére szépen hozta a 18-19 éves fiatal lányt, hogy közelebb van a 30-hoz, mint a 20-hoz.

Nem látványfilm, talán a bombára futást és annak következményeit leszámítva nem is volt 'akciós' jelenet. De nem is kellett - ez másfajta hősiességről és helytállásról szólt. A karakterek, az esélyért való harcról és nem a fizikai háborúzásról szólt.

Mindennel együtt érdekesnek találtam és szívesen megnéztem a filmet. Most már legalább azt is tudom, hogy még a hadsereg postájáról is lehet filmet készíteni.