Minden napra egy film

Minden napra egy film

Chernobyl

mini sorozat

2019. július 21. - BBerni86

Szennyezést megállítós, politikai helyezkedős, katasztrófával megbirkózós.

1986, Chernobyl. Az atomerőműben egy tesztet akarnak lefuttatni, de a végeredmény egy katasztrófa. Robbanás történik, tűz üt ki. A mag szabadra került, óriási a sugárfertőzés, de az intézet igazgatója képtelen kimondani a valóságot. Úgy oltanak tüzet, vezénylik be az embereket, mintha nem lenne komoly gond. Ami az államnak meg is felelne, csak ne derüljön ki, ne tudja meg a külföld, mi történt. Legasov, a tudós azonban riadót fúj. A chernobyl.jpgkárlehárítással megbízott Shcherbina megbízottal a helyszínre utazik, és meggyőzi a férfit, mekkora a baj. Egy doktornővel kiegészülve dolgozni kezdenek, hogy megakadályozzák a még nagyobb katasztrófát. Emberi önfeláldozás, súlyos veszteségek árán haladnak, miközben a politikai rendszer is akadályt gördít folyamatosan eléjük.

Az idén az HBO kínálatából a Trónok harca zárását vártuk nagyon, csalódtunk is egy hatalmasat. Mellette viszont érkezett egy mini sorozat, ami talán az év dobása, simán lehet, hogy jövőre ez a sorozat gyűjt be minden nagyobb díjat. A Chernobyl, amely nem csak azt mutatja meg, mi történt 1986-ban, hanem feltárja az okokat és megmutatja a következményeket is, emberhez közel hozva, a hétköznapok embereinek szemszögéből is.

A sorozat alapja egy katasztrófafilmet idéz fel, és nagyon kalandosra sikerült megírni. Hiába tudja mindenki, mi történt, ahogy az újabb és újabb vészhelyzeteket kezelik, ahogy a kárelhárítás zajlik, le lehet rágni a körmünk izgalmunkban. Rájönnek, valami baj van – törik a fejük, hogy oldják meg. Lesz egy ötlet, dolgoznak a megvalósításon, sokan komoly áldozatokat hoznak, és drukkolni kell, hogy sikerüljön a terv. Nagyjából ez a szisztéma, és működik végig.

Erre ráépül, hogy a kommunista rendszer éles kritikáját is megkapjuk. Ahogy itt szembekerül egymással a polgárok tragédiája a párt érdekeivel, jobban meg se lehetne mutatni, miért volt embertelen és zsarnoki a rendszer. A nézőnek sokszor felfordulhat a gyomra, mennyire vakon és az eset súlyosságát fel sem fogva hoztak döntéseket. Kedvem lett volna azokat az álszent hazug vezetőket odaküldeni a helyszínre, aztán nézték csak volna meg, mit okoztak, és osztoztak volna a következményekben is! Intelligensen csinálja ezt a sorozat, nem direktbe politizál, és általánosítja is a képet. A végén, amikor kimondják, mi az ára a hazugságoknak, az legalább annyira szól a mának, mint az akkor és ott történteknek.

A sorozat érthető is lett. Nem olyan problémák vannak, amelyek annyira köztudatban lennének. Fizika, atomhasítás, kémia – itt mindent érthetően át tudnak adni, hogy kiokosítják a nézőt, de úgy, hogy beleépítik a cselekménybe. Nem is tűnik fel, hogy igazából mi kapjuk a fizika és tudományos kommenteket és magyarázatokat. Az etikai, politikai oldalon túl ez a sorozat tudományosan is tesz a nézőjéhez.

Remek karaktereket írtak bele, és a színészek is remek munkát végeztek. Jared Harris és Stellan Skarsgard külön is kiemelendő. Mindkét karakter életszerű, nagyon hiteles az alakítás, és a színészek közti kémia is működött. Az emberi tragédiák alapból súlyt adtak a sorozatnak, de a színészek játéka tudta fokozni az élményt.

Aki teheti, nézze meg. Jól megfogott történet, amiből sokat lehet tanulni és izgalmas is.

 

Chernobyl - 5/5 megrázó, elgondolkoztató, még kalandos is. Katasztrófafilmbe oltott rendszerkritika.

https://www.youtube.com/watch?v=s9APLXM9Ei8

SpoilerZóna

Közvetlen célpont

Megindul a szülés, Mateo nem akarja bántani sem a nőt, sem a születendő babát, már készül, hogy bevigye őket a kórházba. Ám a korrupt rendőrök segítette maffia rajtuk üt: Mateo az életét adja, hogy mentse a nőt, akit élve hurcolnak el, és zsarolják vele Pault, hogy szerezze meg nekik a pendrive-ot.

Paul titokban súg a rendőröknek, akik rajtuk is ütnek. Paul itt döbben rá, hogy akiben egész eddig megbízott, 4_40.jpgpiszkos rendőr. Végez a saját csapatával – köztük a szerelmével is –, a gyilkosságot rájuk akarja kenni. Megszökni sikerül, de a bizonyíték a nőnél köt ki. Abe nagyon bepörög, amikor meglátja, hogy megölték az öccsét.

Paul tervét követik. A lövöldözés helyszínén volt egy rejtett kamera, annak a felvétele tisztázná őket. Megszervezik, hogy bejussanak érte, közben Taryn kiszabadítására is van tervük. Míg a rendőrök lecsapnak, Taryn megszüli Paul segítségével a fiukat, Abe pedig átadja a sajtónak a felvételt, ami leleplezi a korrupt rendőröket.

1 évvel később Paul és Taryn a fiuk 1 éves születésnapját ünneplik. Abe is küld jó kívánságot, amire válaszul kap egy képet a tortáról. Jót mosolyog vezetés közben, amikor látja, hogy az öccse után nevezték el a kisfiút.

Bor, örökség, szerelem

Amelia szakítana Paullal, miután a fiú apja komolyan elbeszélget vele. Beadja, hogy ő áll csak a fiú útjába, akinek lehetősége lenne Párizsban tanulni. Paul nem érti, mi volt a baj, de lassan leesik neki, hogy az apja kavart. 5_37.jpgFelmond, és Ameliának is mindent elmesél. Kibékülnek. A felesége hatására az apa is elgondolkozik: nem akarja elveszteni az egyetlen gyerekét. Megbékél a szegényebb sorból származó lánnyal, és a cégben saját teret és döntési jogkört ígér a fiának, aki így kész visszatérni.

Diana kihagyhatatlan állásajánlatot kap. A birtokbeli részét Sethre hagyja, és elutazik. Egyikük se boldog a másik nélkül, hiába kapták meg, amit az elején akartak. Diana az álmai állását, Seth a szőlészetet. Éppen indulna Seth a lány után, amikor Diana visszajön. Mindketten szerelmet vallanak, a lány többet nem megy el innen.

Kedvencek temetője

Ellie végez az anyjával, aki kijelentette, hogy ő már nem a lánya és szembeszállt vele. A kislány kihúzza az anyját 6.pnga temetőbe, eltemeti. Louis későn döbben rá, mit teremtett azzal, hogy visszahozta a lányát. A kisfiát a kocsiba zárja, meghagyja, hogy ne nyissa ki senkinek, és rohan rendbe hozni 7_1.jpga dolgokat. Mire képes lenne végezni a lánnyal, a visszatérő felesége halálra szúrja és ő is a temetőbe kerül.

A végén látjuk, ahogy a már megváltozott három ember a kocsihoz tart, amiben Gage ül. Louis odahajol, és a kisfiú kinyitja az ajtót az apjának.

Szabadúszók

A csapat megnyeri a világbajnokságot, és rendbe jön az életük, ha a sikert és elismerést nem is kapják meg. 8.jpgFranciaországban még az újság se hozza le, hogy bajnokok lettek. Bertrand kivívja a gyerekei és a főnöke elismerését, a feleségével rendbe hozzák a házasságuk. Laurent beletörődik a válásába, de a fiával közös programokat csinál, sokat beszél a gyerekkel, vele rendbe tud hozni mindent. Az anyját is magához költözteti. A csőd szélén álló medencésnek fellendül az üzlete. Mindenki sokkal boldogabb, mint a film elején.

Szabadúszók

Életválságos, barátokra és hobbira találós, versenyre készülős.

Bertrand számára kilátástalan az élet: mióta elvesztette az állását, nem találja a helyét. Depresszióba süllyedt, egész nap csak az ágyon heverve a telefonján játszik. A felesége nem tud segíteni rajta, a fia egyenesen gyűlöli. Ám akkor meglát egy hirdetést: tagokat keresnek egy férfi szinkronúszó csapatba. Jelentkezik, és hosszú ideje szabaduszok20.jpgelőször élvezni kezd valamit, ha az ismerősök ki is nevetik érte. A csapat minden tagjának megvan a maga tragédiája – csődbe menő vállalkozás, széteső család – de együtt, a vízben kiutat lelnek. Merészen jelentkeznek a világbajnokságra is, majd valósággal belehalnak a felkészülésbe, miközben zajlik az élet is. Kipróbálják maguk bolti szarkaként, összebarátkoznak új és kőkemény edzőjükkel, elkezdik rendbe tenni a magánéletüket is.

Az elején fogtam a fejem – kicsit úgy voltam vele, mint Bertrand környezetében az emberek. Nem is maga a férfi szinkronúszás szúrta a szemem, szeretem a vízi sportokat. Hanem, ahogy megláttam, mégis kik művelik ezt a sportot a filmen. Maradjunk annyiban, nem éppen egy sportoló jut róluk az eszembe. Öregnek, túlsúlyosnak is tűntek ehhez a sporthoz – azért akad kivétel is, de erről majd később.

De aztán a film ment, én meg rátapadtam a képernyőre. A sport az elején csak háttér, nem is komolyan csinálják, ez egy hobbi. Az emberi drámák a súlyosak, amiket közben látunk. Veszi sorra a szereplőket, megmutatja az életük, annak kisebb és nagyobb kudarcait. Szomorú, fájdalmas helyzetek és döntések. Drámába fordulunk, de nem annyira, hogy az embernek fájjon. Ám pontosan átéreztetik, hogy érzik magukat ezek az emberek.

Aztán erősebb lesz a sport szál, a versenyre jelentkezéssel és az új edzővel, aki aztán nem kíméli a csapatot. Amúgy is az edzések a sportfilmekben a kedvenceim, itt aztán kaptam bőven mosolyognivalót. Kész, ahogy az edzőnő a lelket is kiüvölti és hajtja a csapatból. Ám a film másik vonala is megmarad – a mélység után látjuk, hogyan ássák ki magukat a szereplők a gödörből. Közösségben vannak, barátaik lettek, és kaptak valami olyan pluszt, ami segít nekik az életük és kapcsolataik rendbe rakásával. Pl. Laurent képes lesz elengedni válni akaró feleségét, de ráébred arra, hogy a fiától nem válik, és egy sokkal jobb apa-fia kapcsolatot kezd el építeni, mint korábban volt. Beteg anyjával is keresi a kapcsolatot – az mondjuk durva, milyen az öreglány. Le a kalappal a férfi előtt, hogy így is hazavitte és dolgozik magukon.

Szíve van ennek a filmnek. Megszeretteti a szereplőit, és kellemesen keserédes az egész. Nem meseszerűen lesz jobb a szereplők élete, nem oldódik meg minden és lesz nagy happy end. De arról mesél, hogy lehet javítani az életen. Hogy fontosak a barátok és a hobbi. Hogy kell valami, amiből erőt lehet meríteni, és akkor a hétköznapok is leküzdhetőek. Hogy az álmok néha valóra is válhatnak, ha keményen dolgozunk értük.

Amit pedig ígértem korábban: egy van a filmbeli úszók között, aki már ugyan középkorú, de se nem nyüzüge, se nem elhízott. Akiről elhiszem, hogy bírja a sportot. Guillaume Canet játssza. Nem ragozom túl, az egyik kedvenc francia színészem.

Ezért nem adom fel a francia filmek nézését, ha sok szemetet is látok. Mert rábukkanok ilyenekre is, amelyek melegítik a lelkem. EZ a film tetszett!

 

Szabadúszók - 5/4,5 nehezen indul, de aztán elragad. Szíve van, emberi drámái és kellemesen keserédes.

https://www.youtube.com/watch?v=4s6WtOJDZ_E

MacGyver

3. évad

Akciócsoportos, baráti társaságos, apa-fia gondos.

Mac mindennek hátat fordított, talált magának egy új életet Afrikában. Miközben segít a helyieknek, a kis falu tanárnője mellett a szerelem is rátalált. A Főnix Alapítvány azonban nem engedheti el a legjobb emberét, főleg most nem, hogy Murdoc újra színre lépett. A fiatalembernek vissza kell térnie, bár kiköti, hogy az apjával nem akar együtt dolgozni, látni sem akarja. James ennek ellenére igyekszik jóvátenni a múltat, és kibékülni a fiával. Lassan haladnak. A csapatnak újabb kihívást jelent, amikor Jack nemezise feltűnik, és a férfi távozik, hogy üldözhesse. Amacgyver.jpg helyére Desi érkezik, aki komorabb Jacknél, de hamar beilleszkedik a csapatba. A mindennapi vészhelyzetek mellett Murdoc levadászása, Matty férjének megmentése, majd egy zseniális, bosszúálló bombagyáros kiiktatása a feladat.

Rá kellene már szánnom magam, és az ilyen sorozatokat nem néznem tovább. Annyi a jó műsor, én meg azon bosszankodom, minek nézem ezt még. Tényleg, minek nézem? Ott tartunk, hogy már magam sem tudom.

Az évad elején még volt egy válaszom. Volt benne egy karakter, akit bírtam. Murdoc, Mac nemezise pont olyan figura, akiket sorozatban nagyon bírok. Zseniális és nem köti semmilyen morál. Sokkal humorosabb és veszélyesebb is, mint bárki más a sorozatban. Még az évad első felében pár részben feltűnt, és ezért szívesen leültem nézni a részeket. Ugyan nem értek egyet azzal, amit a karakterből kihoztak: az nagyon emberi volt tőle, ahogy a fia érdekében képes volt áldozatot hozni. Utána elvittem volna a rossz megjavul irányba, de itt csak egy béna akcióra futotta a készítőknek, amivel lenullázták a karakter addigi fejlődési ívét és alaposan ki is iktatták a cselekményből.

Murdoc tehát kiiktatva. Ráadásul George Eads is kiszállt, vagyis véget vetettek a sorozat alapját adó Jack – Mac dinamikának. Itt nem sikerült úgy a váltás, mint amit a Halálos fegyver sorozat összehozott. Az csak egy dolog, hogy a férfi kommandós helyére a #metoo nevében egy vékony nő érkezett, akiről azt se hiszed el, hogy a szél nem fújja el, de minden nagydarab bűnözőt fél kézzel lever. Ráadásul, nagyon rossz döntéssel, a sorozat végére romantikus szálakat kezdtek feszegetni közte és Mac között.

Könyörgöm, ne már! Eddig ezt akciósorozatként néztem, ne legyen már ennyire szappan! Pedig vannak rá nyomok. Mac és az apja kapcsolata. A végén, amikor Mac szembesült az apja egy korábbi döntésével, az nagyon szappanos volt. Egy túlerőszakolt, felesleges konfliktus, amit húznak át a következő évadba. Abszolút nem tud érdekelni, és annyira izzadtságszagú, hogy az már fájt…

A béna szerelmi szálak különben minden szereplő magánéletében feltűntek, egyik rosszabb volt, mint a másik.

Az akciók is sokat estek vissza. Teljesen súlytalan és lényegtelen kalandokat kapnak a szereplők. Már az sem látványos, vicces vagy érdekes, ahogy Mac a szinte semmiből összerak valami eszközt, ami megmenti a helyzetet. Eltűnt a kreativitás, a gond, hogy minden téren. A kerettörténetek, a látványvilág és az akció jelenetek is egyre gyengébbek.

Úgy érzem, rászánom magam, és ezzel elköszönök a sorozattól. Nagyon nem tetszik már!

 

MacGyver - 5/2 már nem értem, minek nézem. Egyre jobban utálom a karaktereket, a történet is üres.

https://www.youtube.com/watch?v=0IETy9CT3Dg

Csak a baj van veled

Rendőrös, életet rendbe tevős, bűntudatos, gyötrődős.

Yvonne még nem heverte ki a férje halálát. Pedig már két éve, hogy életét vesztette a munkája közben. Rendőr volt, egy olyan sztárnyomozó, akinek most szobrot is állítottak és elneveztek róla egy teret. A kisfiúk számára az apja egy igazi hős, akiről az anyja minden este csodás történeteket mesél. Ám egy kihallgatáson Yvonne megtudja, hogy a férje igazából korrupt volt. A jegygyűrűjétől kezdve a csodás házáig minden piszkos pénzből csak_a_baj_van_veled19.jpgvan. A lelkiismerete legfőképpen Antoine miatt bántja, akit a férje juttatott börtönbe egy lopásért, noha a férfi ártatlan volt. Most szabadul, és Yvonne követni kezdi. Segíteni akar neki, ami rá is férne: dühös a világra, nem találja a helyét. Ám kettejük találkozása nem várt fejleményeket hoz.

Már fentebb megfogalmaztam, mi a legnagyobb bajom a filmmel. Ahogy leírtam, már tudtam is, hogy megtaláltam a jelzőt, ami nekem legjobban visszaadja a filmélményt. Gyötrődős. A cselekmény, a karakterek, az egész film. Nem is voltam odáig érte, látszik is a lenti pontokon.

A film három gyötrődő ember története.

Antoine esetében lehet érteni, 8 évet ült ártatlanul. A szakmájában nagy valószínűséggel soha többé nem tud elhelyezkedni, ki alkalmazna egy tolvaj ékszerészt? De az nagyon zavart, hogy a férfi még annak sem tud örülni, vagy legalább pozitívan megélni, ami az övé maradt. A szerelme kitartott mellette, hazavárta, szereti. De Antoine gyötrődik, amitől a nő is gyötrődik és máris meg van mérgezve minden.

Annyira szerencsétlen ez az Antoine, annyira nincs célja a haragjának sem. Nekem nem volt szimpatikus, inkább ellenszenves lett. Mit is akart tulajdonképpen? Ő az, akinek a film vége nem árulta el, mi jut. Igaz, nem is nagyon érdekelt. Ha visszakerült volna a börtönbe, se sajnáltam volna. Egyszerre lökött, dühös, nyomorult. Elmerül az önsajnálatba, amit utáltam nézni. Pláne, egy komédiában.

Yvonne reakcióját is túlzottnak éreztem. Ok, bántja, amit a férje csinált. De amit a férje tett, az nem ő volt. De úgy csinál, mintha személyesen ő tette volna tönkre Antoine életét. Gyötrődik, és abszolút nincs logika abban, ahogy vezekelni próbál. Nem jó értelemben volt nevetséges. Ha Antoine a nyomorult jelzőt kapta tőlem, neki a szánalmas jut.

Végül, a nőbe szerelmes Louis. Utálja a munkáját, boldogtalan, és akkora papucs…

Nem jött be a film humora. Mondok egy példát – van egy gyilkos, aki áldozatai testrészeit szatyorba hordja magával. Többször is bemegy a rendőrségre, senki nem hallgatja meg, ha mégis, nem figyelnek rá. Egyre több szatyorral tér vissza újra és újra. Nekem ez inkább fájt, minthogy nevessek rajta. Ilyen az egész film.

Az akciójelenetek is semmilyenek. Most komolyan azok a legjobban összerakott akciós snittek, amelyekben a nő mesél a fiának? Ennél nagyobb baj, hogy a komédia is gázos benne. A béna szerelmi szálakról nem is beszélve. Három van, de egyik nyögvenyelősebb, mint a másik. El se tudom dönteni, melyik volt a legnézhetőbb. Egy sem.

Komolyan fájt az is, hogy Audrey Tautou játszik egy ilyen filmben. Ő az egyetlen ismertebb arc, és nagyon sajnáltam, hogy ilyen szerep, ilyen filmben jutott csak neki.

Gyötrődős film. A gond az, hogy a nézőt is meggyötri. Találtok ennél jobbat is!

 

Csak a baj van veled - 5/2 egyáltalán nem lett vicces, a szituációk erőltetettek, a vége is furcsa. Nem tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=YRJmPsADFxg

Mit várunk?

Cím: (Kingsman 3.) The king’s manmit_19.jpg

Készítők: Matthew Vaughn szállítja a sikerfilmek következő fejezetét. Ám nem folytatja Eggsy kalandjait, hanem az előzményekhez térünk vissza. A szereplőgárda most is látványos nevekkel van tele, de azért fájó hiányom, hogy a múlt miatt se Egerton, se Firth nem lesz. Aki viszont igen: Ralph Fiennes, Gemma Arterton, Rhys Ifans, Matthew Goode, Tom Hollander, Harris Dickinson, Daniel Brühl, és még koránt sem teljes a lista.

Műfaj: akció, komédia

Cselekmény: a Kingsman előzménye, V. György még a király. De ennél többet nem tudok. Azt hittem, ez Eggsy apjának a sztorija lesz, de Györgyből kiindulva nagyapára nagyobb esély van. Majd kiderül.

Várható megjelenés: 2020 február – még odébb van…

Miért várós?

  • Eddig két Kingsman film tetszett, erős esélyes, hogy a 3. se lesz csalódás.
  • Láttátok a stáblistát feljebb? Magyarázzam még?
  • Vaughn látványos, szórakoztató filmeket csinál, talán nem is volt olyan, ami ne tetszett volna.
  • A cselekmény annyira homályos még, hogy érdekel, mi lesz pontosan.

Kedvencek temetője

(2019)

Sejtelmes, fenyegetett, családi, feltámadós, ijesztő macskás.

A Creed család a nagyvárosi túlterheltség és mindennapi tragédiák elől költözik el vidékre. Louis itt magánrendelésbe kezd, a gyerekei élvezik a természet közelségét. Ám a házuk közelében van egy veszélyes útszakasz, ahol rendszeresek a gázolások. Ellie kedvence, egy cica is áldozatul esik – az anyja nagyon nem akarja megmondani a kislánynak, mi történt. Egy saját, gyerekkori trauma miatt ő maga is nehezen kezeli a halált, a gyerekeit minél tovább távol akarja tartani a témától. A szomszéd csalja fel egy állattemetőbe az apát, aki másnap döbbenten szembesül azzal, hogy a macska feltámadva hazament. Ám ez a Church már nem a család szeretett kedvence: agresszív, büdös, fenevad. Louis pontosan érzi, hogy nem lett volna szabad visszahozni az életbe. Mégis, amikor Ellie lesz gázolás áldozata, képtelen ellenállni a lehetőségnek, bármi is jöjjön haza a temetőből…kedvencek_temetoje18.jpg

Az Annabelle után egy horror mester világában merültem el. Ugyan még nem Az csapott le, de bepótoltam az idei Kedvencek temetője feldolgozást. Azt máris le tudom szögezni, hogy messze jobb lett, mint a Démonok között univerzum legutóbbi filmje.

Azt is elmesélem, hogy most azon kattog az agyam, miért mondta egy ismerősöm, hogy ez nagyon beteg egy film. Nem jövök rá, miért. Ok, van benne pár elem, amire rá tudom fogni, hogy beteges, de ez semmi ahhoz képest, amit akár sorozatban is láttam már. Talán a maszkos gyerekek vonulása miatt? Bevallom, azt nem is értettem. Kifejezetten AHS elem volt, végig vártam a funkcióját, de csak nem jött. Ez különben hiányérzetem volt.

A film, pláne ha nem ismerném a regénybeli előzményeket, korrekt. Hangulatilag nagyon egyben van, jól megmutatják, ahogy a kisvárosi idillbe felbukkan egy fenyegetés árnya, majd eljutunk a totális terror állapotába is. Ez a hangulat jobban nézette velem, mint tették volna jump scream elemek. Ijesztőbb – milyen könnyen fordul a mindennapok valósága horrorba, és milyen törékeny egy emberi élet.

Ha már a horror elemek – vérben nem úszunk, annál sokkal hatásosabb eszköze van a filmnek. Azt gondoltad, Annabelle baba néz ki durván? Church köröket ver rá. Bár, bevallom, egyiket se hoznám be a szobámba. A macska talán a kiadott hangokkal nyer. Ahogy morog, sziszeg, nem is tudom, minek nevezzem a repertoárját, a hideg futkosott tőle a hátamon. (A hangokra különben érzékeny vagyok, az Átokban sem a szellemek külleme ijeszt, hanem az a hang, amit kiadnak magukból. Church is remekel e téren.)

Mivel a regényt is ismerem, felmerül a kérdés, zavaróak-e a változtatások. Nálam abszolút nem. A könyvben Gage hal meg és tér vissza, a filmben a nővére. Nekem még jobban is működött a nagyobb gyerekkel, a több házbeli jelenettel, ijesztőbb így. Ami irritált, Rachel nővérének árnya. Agyilag fel tudom fogni, hogyan akart ijesztő lenne, de inkább betegnek éreztem, amit abból kihoztak. Tessék, lassan megfejtem, mitől beteg a film…

Jason Clarke pedig lassan Patrick Wilson nyomába ér horror fronton. Wilson szerintem jobban hozza a kedves családapát, aki horror helyzetbe kerül, de itt Clarke is korrekt. Jobb, mint volt a Winchester orvosaként.

A regény helyett nem ajánlom, de aki nem ismeri még King eme vízióját, most belemerülhet.

 

Kedvencek temetője (2019) - 5/3,5 hangulatos, az eredetitől kreatívan eltérő King adaptáció. Lassan Clarke horrorman lesz.

https://www.youtube.com/watch?v=SDuqwGWb9CA

süti beállítások módosítása
Mobil