Minden napra egy film

Minden napra egy film

Operation Finale

2019. július 04. - BBerni86

Háborús bűnökkel szembenézős, emberi játszmás, kémműveletes.

Már 10 év eltelt, hogy a világháború véget ért, és a világ tudomást szerzett arról, mit tettek a nácik a zsidókkal. Izraelben még mindig aktívan dolgoznak a bűnösök felkutatásán és likvidálásán. Peter Malkin élete is erről szól, aki sokakhoz hasonlóan vesztett el rokonokat. Az imádott nővére és három gyermeke veszett oda, azt sem tudják, hogyan. Tipp érkezik, hogy megtalálták Adolf Eichmann argentin búvóhelyét és álcáját. Klaus, a fia tudtán kívül operation_finale.jpgegy zsidó lánynak udvarolt, és elárulta az igazi nevét. Csapat szerveződik, és indul Argentínába, hogy Izraelbe vigyék, és bíróság elé állítsák a férfit. A terv működik, ám a hazaút problémás. Izrael már azt akarja, Eichmann írja alá, hogy beleegyezik az izraeli útba. A vallató módszerei sorra csődöt mondanak, Malkin más módszerrel próbálkozik.

Ez egy híres történet. Izrael egyik legnagyobb sikertörténete, ahogy a háborús bűneiért elfogták, bíróság elé állították és kivégezték a zsidó ügy megoldásának kivitelezéséért felelős náci tisztet. Adolf Eichmann, aki mindig is rajta volt azoknak a felelősöknek a listáján, akiket kiemelten fontos volt számon kérni és megbüntetni. (Az ilyen témák filmre is rendszeresen kerülnek. Nekem azonnal beugrott a München is.)

Amilyen jelentősnek mondják ezt az akciók, annyira ért csalódásként, mennyire szimpla volt a kivitelezés. A terv már megszületett Izraelben, elvitték az embereket, pár napig megfigyeltek, és betették az autóba a férfit. Ennyi. A Narcos világában a kartell sokkal durvábbakat és nehezebb ügyeket is kivitelezett. Csalódott is voltam: ennyi lenne a film?

De akkor lépünk, másfelé. Akció helyett intellektuális párbaj következik. Egy olyan embert kellene a maguk igazára rávenni, aki zsidó rabbikat vett arra rá, hogy az embereikkel megtöltsék a marhavagonokat, erőszak nélkül. Mindenki tudja, mennyire erős ellenfél.

Egy intellektuális párbaj következik, több ember között is. Eichmann megtörésén dolgozik egy hivatásos vallatótiszt, de nem sikerül eredményeket felmutatnia. Malkin ötlete nem tetszik neki, de Malkin hisz benne, és sorra teszi a lépéseket. Figyel a férfira, kedves vele, megvédi. Mesél neki és meghallgatja, szinte azt játssza, hogy a barátja.

A film végig nyitva hagyja a kérdést, mennyi ebből a valóság. Mert egyrészt látjuk, milyen traumát visz magával Malkin. Látjuk bevágásokon, miket tett Eichmann a hatalma csúcsán. De tagadhatatlan, hogy Eichmann érvelésében is van logika.

Abszolút hipotetikusan, mert abban nem hiszek, hogy a nácikat fel kellene menteni – de abban egyetértünk a film alakjával, hogy egy nemzet, egy rendszer hibájáért nem lenne szabad egyetlen embert bűnbakká tenni. Feleljen a tetteiért, de ne a rendszerért, amelynek az embere volt! A hipotetikusan határozó azért is kell, mert itt nem ilyen egyszerű a képlet. Mert Eichmann a rendszer nem egy egyszerű fogaskereke volt, ő vezető volt.

Azt nem minősítem, amikor mentegetné magát. Az nálam nem volt még gyenge érv sem.

A szereposztása is meglepően erős lett a filmnek. Azon még nem tettem túl magam, hogy Ben Kingsley volt Eichmann. De kellett hozzá egy ilyen kaliberű színész, emberivé tenni a karaktert, akire sokan simán rásütnék, hogy szörnyeteg.

Nem ezt vártam, de egy része kifejezetten tetszett. Egyszer érdemes megnézni.

 

Operation Finale - 5/3,5 látványosabbra, akciósabbra vártam, de Isaac – Kingsley jelenetei működtek, érdekesek.

https://www.youtube.com/watch?v=iGBNA7l9K8E

Amit nem akarsz tudni a szüleidről

Családos, pénzügyi gondos, színlelős, újdonságba belevágós.

Frank és Nancy nagyon szeretik egymást, ahogy a lányukat is. Mindent megtennének érte, így nem akarják azt sem, hogy aggódjon az anyagi helyzetük miatt. Az egyetemi tandíjat összeszedik valahogy, leadják a lányt a kollégiumban, és próbálják kitalálni, hogy legyen tovább. A felesleges, drága cuccaikat kipakolják egy garázsvásárra, miközben a szomszédok elől titkolják, mit is csinálnak. Az üzlet persze nem megy, a hitelezők a pénzük akarják, bánatukban borba fojtják a rosszkedvet. Másnap már egy idegen áll a küszöbön, aki meg akarja amit_nem_akarsz_tudni_a_szuleidrol.jpgnézni a kiadó házat. A szomszéd házára ők vigyáznak annak európai útja alatt, és részegen meghirdették. Csak éppen kiderül, szexuális ragadozónak adták ki. Őt átköltöztetik magukhoz, míg ők a rokonoknál próbálnak szerencsét. Találkoznak csövesekkel, rabolják ki őket, de még arra is rájönnek, miből tudnának megélni.

Kellene egy külön kategória az annyira gagyi vígjátékoknak, amelyeket már fáj megnézni. Ez a film simán belekerülhetne. Még csak azt se tudom mondani, hogy legalább az alapötlete vicces volt. Mert már az sem.

De kezdjük az elején, vagyis a címénél. A magyar se valami remek, de az eredeti angolt nem is nagyon értettem. A konfliktus forrása nem az, hogy a szülők részegesek. Nem elitták a megtakarításaikat, hanem a vállalkozásuk csődölt be. Az elején búfelejtésből berúgnak ugyan, de nem az állandó állapotuk az ittasság.

A cselekmény: egyszerűen és tömören: buta. A szereplők sodródnak az eseményekkel, és borzalmas, milyen helyzetekbe keverednek bele. Meg se tudnám mondani, melyiket fájt a legjobban látni. Egy részét meg nem is értettem. Pl. a garázsvásár, amikor egy csomó mindent kipakolnak a házukból. Miért csinálnak úgy, az eladó holmik között, mintha csak piknikeznének? De amikor a házukból menniük kell, akkor is a szomszéd medencéjében húzzák meg magukat, nem a házban. Ennyire szeretnek a természet lány ölén pihenni? Nem olyan népeknek tűnnek különben.

A humor. Olyan, mintha lenne a filmben, de igazából nem nagyon van min nevetni. Ha kicsit jobban belegondolunk az eseményekbe, inkább szomorú ez az egész. Van mögötte egy elég komoly társadalomkritika, amit folyamatosan érezhetünk. Nem is viccesen, vagy ironikusan, nyersen és drámaian. Mindig jól el is rontja a jelenet poénját, mert a gyászos dolgokon ki akar nevetni? Hogy akit barátnak mondunk, igazából csak látszatból volt barát? Hogy az amerikai álom már azt jelenti, hogy elfogadod, ami jön, vagy éhen halsz?

Nem tud ez a film egyszerre mély lenni és komédia. Amikor nincs is drámai él, mert pl. annyi a poén, hogy a Nancyt megemelő férfi a fenekét is tapogatja, akkor sem vicces. Mert nem jó poénok vannak. Bár, inkább azt kellene írnom, nekem nagyon nem jött be, amin és ahogy viccelődni próbálnak.

Sajnáltam is a színészeket, mert ennél mindenki messze többre képes. Salma Hayek minek vállalta ezt be, elképzelni sem tudom. Lehet, hogy volt az a pénz.

Elég meleg van ahhoz, hogy egyszer ezt is végignézzem, és ne szenvedjek – a hőségtől inkább éreztem rosszul magam. De ettől a film nem lett jobb.

 

Amit nem akarsz tudni a szüleidről - 5/1 a történet szinte semmi, a poénok nem viccesek – sajnáltam a jobbra érdemes színészeit.

https://www.youtube.com/watch?v=fJmdIb7BXPw

Idézzünk!

(A vak inas okos válaszokat ad.)

  • Roppant óriási ház. Személyzet hány tagú?
  • Nem tudom biztosan. Én még soha senkit nem láttam. (Meghívás egy gyilkos vacsorára)

 

(Shaft hamar a fia agyára megy a közös nyomozás alatt.)

  • Szerinted a spanod terrorista volt?
  • Mi? Dehogy volt az, nem!
  • Hát, úgy hangzott, mintha azt mondanád, a haverod terrorista volt. Ez elég durva, ha engem kérdezel.
  • Teljesen megőrültél? Ő a legjobb barátom volt. Biztos oka volt, hogy nem mesélt az életének erről a részéről.
  • Igen! Az, hogy egy kiba.ott terrorista volt.
  • Jézus.
  • Nem, Allah. (Shaft)

 

Hogy te mit kezdesz a természet ajándékával, az kizárólag rajtad múlik. (Sötét Főnix)

 

(Mr. Halálos halála egyet jelent egy nagy robbanással. Egyesek meg akarják szerezni maguknak, és indul a lő- űr-párbaj.)

  • Nehogy eltalálják Mr. Halálost!
  • Nyugi, rátok célzunk.
  • Kösz a lelkiismeretességért. (Archer)

 

(Barátkozás a cégtárssal Harvey-módra.)

  • De állítólag az az új Creed-izé nagyon jó.
  • Valóban? Lehet, ma megnézem. Átjössz?
  • Szerinted nincs jobb dolgom, mint Rocky VII-et nézni a nyomi fejeddel?
  • Van popcorn.
  • Szólok az asszonynak. (Suits)

 

(A férfi előreküldi a kocsival a rozoga hídra a nevelt fiát, útban egy vidéki kúriába. A fiú kínja nem hatja meg túlzottan az öreget.)

  • Nem tudok átmenni, papa! Leszakad!
  • Nyugodj meg, egyedül is eltalálok házhoz. (Meghívás egy gyilkos vacsorára)

Sötét Főnix

X-Men film

Erővel szembenézős, csapatos, saját útra lépős.

A világ megmentése elég volt ahhoz, hogy a normálisok befogadják a mutánsokat. Charles már az elnökkel is bizalmas viszonyt alakított ki, aki egy-egy vészhelyzet esetén szívesen kéri a professzor és diákjai segítségét. A legfrissebb ügy egy bajba jutott úrrepülőé. A csapat a helyszínre siet, de Jean a felrobbanó gépen ragad. Valami x-men_sotet_fonix.jpgnagy, kozmikus erő csap le, és hatalmasat robban. A lány túléli, magához is tér, de a vizsgálatok szerint valami történt vele. Ugrásszerűen nő az ereje, és miután kitör belőle, leomlok egy fal, amit még Charles emelt az emlékeiben. Jean szembesül vele, mit tett az ereje a családjával. Menekül, kiutat keres, de akaratlanul is pusztít. Egyesek elpusztítanák, mások megmentenék, és felbukkan egy titokzatos nő, aki a világot pusztítaná el vele.

X-Men, egy egész franchise. Már sok-sok film tartozik hozzá, és a sor nem áll meg. Főleg most nem, hogy beolvasztják őket is a Marvel univerzumba. Így ezt a filmet nézni keserédes volt, több okból is.

Egyrészt, búcsúzunk sok színésztől. Mert arra minimális esélyt látok, hogy a Marvel nem kezdi újra a történetük, és nem cseréli le a színészeket. Pedig voltak itt nagyon jó választások, akik hiányozni fognak nekem, bárki is jön a helyükre. (McAvoy, Fassbender, de ki tudja Rozsomákot/Farkast elképzelni nem Hugh Jackman alakításában?) Az már adott egy alaphangulatot a filmnézésemnek, hogy érzem, búcsúzunk tőlük. De keserédes, mert a Marvel is jó színészekkel dolgozik. Azért lehet bizakodni, hogy méltó utódokat találnak.

Másrészt, ez az, ami inkább keserű, és nincs mellette édes sem, ez az eddigi leggyengébb X film, pedig a Farkas külön mozikban volt olyan, amit még mindig nem értek, miért kellett. De ez… Mi is a konfliktus? Annyira semmi, hogy az már fáj. Csúnya, gonosz űrlények Jean erejét akarják, aki meg fél tőle. Ezzel a mondattal össze is lehetne foglalni a filmet. Már csak azt nem értem, hol van a fejlődés, amit Jean elért az előző részben? Ott már uralta az erejét, elfogadta. Mindegy, nem is akarom jobban érteni.

Kesereghetek azon is, hogy egy olyan színésznőnek, mint Chastain, képesek voltak egy ennyire egysíkú, semmilyen, abszolút nem emlékezetes figurát adni. Mi maradt meg róla az emlékezetemben? Hogy a színésznőnek borzalmasan áll a szőke. Ennyit Vuk – tényleg ez a karakter neve, és még csak nem is róka – jelleméről. És ő a főgonosz…

Hozzák a menő karaktereik, és most nem kapnak emlékezetes jeleneteket sem. Quicksilver ennyire használatlan egy filmben sem volt eddig. Páran az utolsó nagy csatában azért kapnak pár trükköt, de messze nem az a szint, amit a sorozattól megszoktam.

Aztán, itt van a Sophie Turner kérdéskör is. Ha van karakter, akit szerettem volna, ha a Mások elintéznek Deres határában, az Sansa. Képtelen vagyok szabadulni az ellenszenvtől, amit kb. 9 éve cipelek magammal Turner kapcsán. Itt megint előtört belőlem, mennyire nem szívesen nézem, ahogy körötte forognak az események. Ha meg úgy nézek filmet, hogy a címszereplőtől undor görcseim vannak, sejthetitek, mennyire élvezem a látványt.

Kedves voltam a film pontjaival, mert búcsúzom a kedvenc Magnetómtól és X professzoromtól. De különben nagy csalódás volt ez a film.

 

Sötét Főnix – 5/3,5 a vége látványos, a szereposztás most is erős, de a történet az eddigi leggyengébb.

https://www.youtube.com/watch?v=o8EabKBvuqM

5 film, amit látnod kell

Zenészek

f5_14.jpg5: Dalok szárnyán – Selena, mexikói származású, texasi énekesnő. A családja kezdetektől segítette a lány karrierjét, aki aztán valóban szupersztárra nőtt ki magát. Megharcolt a szerelméért, a magánéletéért, és egy tragédia mindent elragadott.f4_15.jpg

4: Csillag születik – több feldolgozása is van, de itt most a legutóbbira gondoltam. Az egyik csillag kihunyása elhozza egy másik születését. A helyzetet tragikussá teszi, hogy a két csillag szerelmespár. Ugye, nem csak nekem nem tetszett, amikor a hősnőből pop dívát faragtak?

f3_15.jpg3: A nyughatatlan – Cash és Carter, country legendák. Zenésztársakként kezdték, a nőnek már férje és gyermeke volt. De a szerelemnek nem lehetett gátat szabni, és nem csak a munkában, az életben is társak lettek. Már csak azt kellene megfejtenem, Phoenix miért marad mindig le az Oscarról… itt is…

2: Bohém rapszódia – valaki, aki nem maradt le az Oscarról. Rami Malek f2.pngvalami olyat játszott, hogy feledtetni tudta a film körüli botrányokat, a rendezés gondját-baját. Mercury színes egyénisége, a zenék is helyén volt a filmen. Szórakoztató lett, én f1_10.jpgnem is kérem számon, hogy jó pár eseményt átírtak. Film, nem dokumentum.

1: Amadeus – nagyon kilóg a sorból, hiszen az előző négy időben jóval közelebb áll hozzánk és könnyű zenei művész. Ám az első, zenei sztár Wolfgang Amadeus Mozart volt. Zeneszerző, és virtuóz zongorista. Akinek az volt a tragédiája, hogy olyan korba született, mely nem volt kész egy hozzá hasonló bohém zsenire. A filmben láthatjuk, ahogy a zsenit felismerő, féltékeny udvari komponista egyszerre imádattal és gyűlölettel telve a halálba kergeti a fiatalembert. Oscar itt is jött.

Shaft

(2019)

Családi nyomozós, életre edződős, drogügyletes.

John Shaft hozott egy nehéz döntést. Elvált, kilépett a fia életéből is. JJ úgy nőtt fel, hogy az apja csak idióta és kínos születésnapi ajándékokat jelentett a számára. Felnőve azonban ő is a bűn üldözésében látja az útját. Az shaft.jpgMIT után az FBI adatelemzője lett, aki igyekszik segíteni ex-katona barátján, és bele van zúgva a gyerekkori barátnőjébe, Sashába. Amikor Karim drogtúladagolásban meghal, képtelen elhinni, hogy Karim ezt tette magával. Valaki megölte. Nyomozni kezd, de a szálak a város mélyére vezetnek, ahol egyedül nem boldogul. Ezért keresi fel apját, aki meglátja a lehetőséget, hogy nemezisét levadássza, miközben a fiához is közelebb kerül. A két nagyon más ember lassan közel kerül egymáshoz és a megoldáshoz, családi összefogással kerekedve felül minden nehézségen.

Kint Shaft kultikus figura, amiből mi csak egy kis szeletet érzékelhetünk. Nekem onnan ismerős a karakter, hogy Christian Bale is játszott olyan sorozatgyilkost, akit Shaft kapott el. A Netflix vette elő újra a karaktert és írta bele a modern korba.

Ennek iskolapéldája, hogy a legifjabb John Shaft már nem az öklével boldogul. Ő egy számítástechnika mérnök, aki fel van szerelve mini kamerákkal, könnyeden feltöri az adatbázisokat és nem is egy harcos alkot. Udvarias a nőkkel is, egy tipikus jófiú. Azért, amikor arra van szükség, megmutatja a férfiasabb oldalát is. Ő nem ököllel, capoira mozdulatokkal kerekedik felül a hústornyokon. Utálja a fegyvereket, de ha lőni kell, valóságos mesterlövész.

A film építi is arra a humorát, hogy mennyire más apa és fia. Amire rátesz még egy lapáttal, amikor a film végén a nagyapával egészül ki a csapat. Ő mondjuk olyan, mint a fia, csak idősebb kiszerelésben. Tanulnak egymástól, és minden poén ellenére ütőképes csapattá válnak.

A filmben a poénok és a stílus veri a krimit. Annyira tipikus az ügy megoldása, egy tucat filmben ez volt a megoldás. Pl. Harry Bosch ugyanilyen történetet nyomozott ki egy évad alatt, és a volt-katonák korrupttá válásával is tele a filmográfia. De amit ebből ki akartam hozni, a Shaft-stílus.

A lazaság, a beszólások, de még a kinézet is. Mind a karakter védjegye, és Samuel L. Jackson nagyon hozza is ezeket. Sokkal lazábbnak tűnik, mint a fiát játszó Jessie Usher – nem a popsztár. Azért egy-egy ponton ezzel túlzásba esnek. A film végén, amikor három generáció vonul ugyanolyan kabátban, annyira lazán, amennyire csak lehet, az már rossz értelemben fájt.

A történet pörög, folyamatosak a poénok, amiket rendszeresen egy-egy akció szakít meg. Szórakoztató, könnyed, egy igazi kis kikapcsolódás a nyári melegben. Még kikacsintásokat is beletettek, amiken jókat tudtam mosolyogni. A kedvencem, amikor Shaft kiakad azon, hogy összekeverik Laurence Fishburne-nel. Kérem, Samuel L. Jackson a SHIELD feje lett, míg Laurence volt Neo mentora. Nem ugyanaz a kettő!

Netflix, a látvány korrekt, a szereposztás erős. Jackson a legjobb fogás, de nem az egyedüli.

Intellektuálisan nem kihívás, de szórakoztató akciófilmnek működik.

 

Shaft (2019) - 5/3,5 stílusos, pörgős, ha a történet nem is az értelmesebbek között van, De szórakoztató.

https://www.youtube.com/watch?v=lD41XdWcmbY

Egy kutya hazatér

Kutyás, hazatérős, szívvel teli.

Lucas nagy állatbarát, aki nem hagyja az egyik szomszédnak, hogy leromboltassa a telkén álló házat, amíg annak pincéjében macskák élnek. Az egyik feltáró útján egy kiskutyára figyel fel. Megtetszenek egymásnak a kölyökkel, hazaviszi. Bella nagyon hamar lesz az ő és az anyja kedvence is. Még a fiú munkahelyére is otthonra talál, ahol a egy_kutya2.jpgveteránok terápiájának lesz a részese. Ám az ármánykodó szomszéd képes keresztbe tenni nekik: Bella ereiben láthatóan pitbull vér is folyik, amely állatokat itt tilos tartani, hiszen harci kutyának minősülnek. Lucas igyekszik menteni a barátját, de be kell látnia, csak úgy mentheti meg, ha vidékre küldi, amíg nem sikerül kiköltöznie a városból. Bella nem érti mindezt, ő csak haza akar menni. El is indul, és rengeteg kalandot él át, míg újra Lucas karjaiban vetheti magát.

Nem tudom megállni, ehhez kellett két posztert is csatolnom. Kutyás vagyok, sokkal jobban szeretem eme négylábúakat, mint a cicákat. Bella pedig cuki – kiskutyaként nagyon-nagyon, de azért megnőve se kell panaszkodnia. De láthatjátok ti is, nézzetek csak rá a két képre!

Annak ellenére, hogy ennyire kutyapárti vagyok, meg kell jegyeznem, hogy a történetben mégsem a kutya volt a kedvencem. Nagy Cica, aki abszolút a szívem csücske lett. És mi vagy ki nagy cica? A filmen már nem lepődtem meg, olvastam a regényt, de így is nagyon kész, ahogy a puma Bellának egy nagyra nőtt cica végig.

Azt már el is árultam, a trailerben is benne van, hogy ez is egy Cameron-regény feldolgozása. Lassan minden regénye filmre kerül, már előre várom a Karácsonyi kutyavásárt, de egyelőre maradjunk Bellánál, aki Lassie mai utóda.

Családi film, bár azért érdemes elgondolkodni azon, mi mindent lát ebben a filmben a gyerek. Van benne halál, harctéri trauma, van benne haldoklás, de azért valahogy mindig megőrzi a családi film jellegét. Talán, mert a drámák nem kapják meg azt a súlyt az ábrázolásban, amit felnőttként mögé gondolunk. Ebben a filmben simán belefért, hogy a gyerekek lekötik a halott csövesről a kutyát. Senki bele nem gondol annak a borzalmába, hogy kicsi gyerekek a hullát látják, sokkolódnak, mert a film annak örül, hogy Bella végre ihat.

A történet kellemes tempóban halad előre. Annyira nem gyors, hogy ne boldogulnának vele a kisebbek is, de nem is annyira lassú, hogy a felnőttek elunják. Vannak benne kifejezetten helyes ötletek és megoldások. Tudom, ismétlem magam, de a pumás részek nagy kedvenceim. Hogy a kutyáknál maradjak, nagyon eszembe juttatta a gyerekkori nagy kedvencem. Benji, aki szintén egy legyilkolt vadmacska kölykeit mentette és nevelgette a vadonban.

Jó, annyira nem vagyok elvakult, hogy ne láttam volna, mennyire gáz néha a CGI. A kutyán látszik, hogy igazi. egy_kutya1.jpgNagy Macskán meg, hogy gép animálta. De akkor is cuki lett.

Azt is észleltem, hogy a film direkt szentimentális, és érzelmileg túl van tolva. De mivel kutyás vagyok, így simán megettem így is.

Azt már nehezebben vettem be a gyomrom, ahogy egyes színészek kinéznek benne. Ashley Judd feje nagyon röviden ijesztő a filmben. Olyan, mintha lett volna egy-két nagyon elszúrt plasztikai műtétje, aminek már a mimikája is a kárát látja.

De minden ellenérzés ellenére élveztem a filmet, jól esett pihenni egyet alatta.

 

Egy kutya hazatér - 5/3,5 Nagy Cica rajongó lettem! A történet aranyos, modern Lassie. Családi filmnek korrekt.

https://www.youtube.com/watch?v=Fabe9YXXHE8

süti beállítások módosítása
Mobil