Minden napra egy film

Minden napra egy film

Dumplin’

Így kerek az élet

2019. augusztus 10. - BBerni86

Kamaszos, szépségversenyes, önelfogadásos, barátos.

Willowdean 16 éves, életvidám és túlsúlyos lány egy olyan kisvárosban, ahol mindenki a szépségversenyek bűvöletében él. A lány anyja, Rosie, egykori szépségkirálynő, akinek máig minden évben az a csúcspont, amikor a kamaszok szépségversenyét vezetheti, és felveheti egykori báli ruháját. Nem is igen értik meg egymást a lányával, aki szintén kövér nagynénjében találta meg a bizalmasát. Ám Lucy néni meghalt, és a hagyatékában Will rálel egy jelentkezési lapra a szépségversenyhez. Ő maga jelentkezik, egyfajta lázadásból. A legjobb barátnője, dumplin.jpgés két környékbeli különc csatlakozik hozzá. A versenyt csak viccnek akarta venni a lány, de kezd fontos lenni. Közben kénytelen szembenézni az anyjával szembeni érzéseivel, és egy helyes fiúval is, akinek pont ő kellene, noha mást is kaphatna.

Regényből lett film, a Netflix gondozásában. Nem lett olyan szerethető, mint a félig koreai lány levelei a fiúknak, akiket valaha szeretett, de azért nézhető. Vannak kifejezetten szerethető részei is. Ezt úgy mondom – jó, írom –, hogy tudat alatt folyamatosan szabotáltam a filmet magamban. Nem akartam, hogy jó legyen.

Jobb kérdés, miért. Olvastam a regényt, és kettős érzéseim vannak miatta. Ugyanezt átvette a film is, és ez zavart végig annyira, hogy nem tudtam tőle szabadulni. Will elvileg egy példaszerű hősnő, aki biztos magában. Aki boldog úgy, ahogy van, és aki hirdeti az olvasóknak, hogy a belső számít. Az elvileg példás üzenet.

Csak éppen Will nem mindig ennek megfelelően viselkedik. A legjobb barátnője, Ellen csinos és vékony lány. Amikor Ell komolyan venné a versenyt, Will megsértődik. Mert hiába mondja, hogy nem zavarja a külseje, belül mégis. Ugyanez látszik a szerelmi szálban is. Ő maga sem hiszi el, hogy Bo, aki menő főiskolás és jó pasi, aki tetszik a városka kamasz szépének is, pont vele akarna járni. Mindezt úgy, hogy a filmen ő van beállítva a magabiztos, saját magát felvállaló lánynak.

Ok, a kamasz érzelmek zavarosak, de itt a saját mondandóját cáfolja meg a film. A féltékenysége Ell miatt, ahogy nem tud mit kezdeni a Bo helyzettel, vagy a szintén kövér Millie jelentkezésével, aki még barátkozna is vele. Ő nem akar, mert jobbnak tartja magát annál a lánynál. Azt hiszem, ki fogok lyukadni oda, hogy az minden ellenérzésem oka, hogy nekem nem volt szimpatikus Will.

Azért jár a pont, hogy nem romantikus komédiát csináltak a történetből. A regény alapján lehetett volna az is, hiszen ott sokkal erősebb a szerelmi szál és Bo jelenléte. Itt inkább az anya-lánya kapcsolatra koncentráltak, és tartalmasabbak is voltak vele. Megvan a szerethető íve, ahogy Rosie elkezd túllátni azon, hogy kövér a lánya és értékelni kezdi, amilyen Will. Ő lesz az, aki tud változni. Jennifer Aniston remek választás volt a szerepre. (Sokkal jobb, mint Will esetében Danielle Macdonald, aki nekem simán sok volt.)

Mivel Netflix, mellékszerepekben is bőven felfedezhetünk ismerős arcokat. Az Utódok főszereplőjétől kezdve a The Killing kamaszán át egy Lost színészig akad itt mindenki. Igaz, nagyobb szerepet a többség nem kapott, csak egy-egy jelenetet.

Jobb, mint amilyennek érzem, de még nagyon küzdök vele.

 

Dumplin’ Így kerek az élet - 5/3,5 irracionális ellenérzéseim vannak, nem akartam szeretni. Pedig zsánerben korrekt.

https://www.youtube.com/watch?v=jzrD4OBE2Kk

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3715003162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása