- Meghívás egy gyilkos vacsorára

Meg sem próbálom a film csavarjait sorra venni. A lényege, hogy ideérnek a híres nyomozók, de csak a vak inassal és egymással találkoznak. Egy jó játéknak tűnik az egész hétvége. A vacsora mellett bukkan fel a házigazda, aki közli, éjfélkor meg fog halni valaki azok közül, akik az asztalnál ülnek. Be vannak zárva, és az ő diadala az lesz, hogy egyik nyomozó sem tudja majd megoldani az ügyet - így leleplezi, milyen kóklerek igazából.

A csapat úgy dönt, együtt maradnak, akkor nem lesz áldozat és nincs ügy sem. Ám a ház úgy van megduplázva. hogy akaratlanul is mindig elszakadnak egymástól. Éjfélkor mind az étkezőben vannak, fogják egymás kezét, és nincs halott. Örülnek is maguknak, amikor kiderül, a házigazdát ölte meg valaki. Mindenki nyomozgat, kérdezgeti a többieket. A szakácsnőről kiderül, hogy csak egy bábú volt. A vak inast valaki megölte, de hol a ruhái, hol a levetkőztetett test tűnik fel, minden logika nélkül.

Az utolsó éjjel mindenki egy halálos csapdával is szembesül. Van. akiknek gyilkos kígyó van az ágyában. Van, akikre mérges gázt eresztenek.

A határidőn azonban sorra megjelennek, és sorra adják elő hihetetlenebbnél hihetetlenebb elméleteiket. Maszkok, eddig nem is említett rokonok, minden előkerül. A végén mind csalódnak: leveszi a maszkot a férfi, akiről kiderül, hogy ő a házigazda. Az egészet csak megrendezte, és senkinek eszébe nem jutott, hogy ez csak játék. Senki nem nyer, megalázottan elkullognak.

Végül látjuk, hogy a házigazda arca is csak maszk, a szakácsnő rejtőzik alatta.

- Életszonáta

Ahogy a csapat együtt él a fogságban, elkezdenek komoly barátságok és kapcsolatok kiépülni. Az egyik terroristának szép hangja van, őt Roxane kezdi énekelni tanítani. Roxane és az érte rajongó Hosokawa szerelmesek, az egyik fogvatartójuk szervez nekik randit éjjelre, amikor együtt lehetnek. Hosokawa mindenese, aki itt tolmácsként is jelen van, ezt a lányt tanítja angolul, írni és olvasni. A titkos tanórákon ők is egymásba szeretnek.

Nekik világos lesz az is, ez egy politikai jellegű tüntetés. A terroristák igazából nem rossz emberek. A vezetőjük pl. egy tanár, aki úgy látja, a történelem mindig ismétli magát, és ha nem lépnek fel erővel a romlott kormányuk ellen, soha nem változik semmi. Ő csak annyit akar, hogy a politikai foglyokat engedje az állam szabadon.

Messner, európai túsztárgyaló, a nyaralását szakítja félbe, hogy segítsen a helyieknek. Látja, hogy odabent már nincsenek igazán túszok és túszejtők. Már szinte családként működnek. Igyekszik rávenni őket, hogy menjenek ki, hagyják ezt az egészet. Nem hallgatnak rá, ás Messner nem tudja tovább visszafogni a katonákat.

Bevonulnak, módszeresen lövik agyon a túszejtőket, akiket a túszaik igyekeznek védeni. Az angolul tanuló lány, az énekes fiatalember - van, aki visszalőhetne, menekülhetne, de leteszi a fegyvert. Őt is agyonlövik. Végül, Hosokawa Roxane felé siet. Látja, ahogy az egyik túszejtő lányt agyon akarják lőni. Megpróbálja elrántani, mindketten halálos lövést kapnak. Roxane összeomlik a holttestek mellett.

Odakint ünnepel a tömeg, örülnek, hogy a túszok kiszabadultak. Csak a túszokat elszállító buszon van néma csend, sírás és tömény fájdalom. Ők gyászolják, akiket elvesztettek.

1 évvel később Roxane visszatérő koncertje van. Hosokawa titkára most az ő mindenese. Ahogy Roxane énekelni kezd, mindketten maguk mellett érzik a halott szerelmük, akit egy éve agyonlőttek a katonák.

Állatos, emberrel együtt élős, útkereső.

A dzsungelnek megvannak a saját szabályai. Az állatok tudják, hogy az embertől távol kell tartaniuk magukat. A szarvasmarhák sem prédák, mert a nyakukra hozná az embereket, akik ellen nem lenne esélyük. Sir Kán, a tigris azonban tesz a szabályokra. Ő embert is öl. Egyszer azonban marad egy túlélő: egy kisbaba. Kán akarja az ő vérét is, de a farkasok falkája megvédi a kicsit, a párduc és a medve is pártfogásába veszi a kicsit. Érzik, hogy változik a világ, és egyszer életmentő lehet, ha egy embert maguk közé engednek. A kis Mowgli azonban soha nem válhat igazi farkassá, ettől szenved is. Amikor Kán visszatért érte, a megmenekülése érdekében a faluba kellene mennie, de ő nem akar. A túléléshez, a dzsungel megmentéséhez rá kell döbbennie, hogy ő nem ember, nem is farkas, mindkettő és egyik sem.

A dzsungel könyve – Kipling biztos nem sejtette, mennyire eladja majd a Disney gyerekeknek. Amiben részemről van egy kis ellenszenv is, mert mesében nagyon utáltam ezt a történetet. Majd olvastam a Kipling elbeszéléseket, és le is döbbentem, az mennyivel jobb. Már különben a Disney is szépített, az élőszereplős, CGI állatos menete szerethető lett.

A Netflix is megpróbálkozott a maga történetével. A cselekmény adott, így azon nagyon nincs mit magyarázni. A kisfiú felnő az állatok között, keresi a helyét, miközben megküzd a tigrissel. Az érdekes az, ahogy arra rájön, hol a helye. Két világ között létezik, egyszerre részese és kívülálló mindkettőben. Ez egy nagyon izgalmas hely, és a filmben vannak is jó részek, amikor ezzel foglalkoznak. Persze, érzelmileg nem könnyű. Mert sehol nincs igazán otthon. Ám lehetősége van kétféle szemmel is nézni, mindkét rendszerből kiemelni az értékeset, és így mindkettőt jobbá tenni. Itt pedig nem csak azt értem, hogy legyőzni a tigrist.

Ami miatt viszont végig rosszallóan csóváltam a fejem: a CGI egyszerűen borzalmas. Ha a Disney változatát melléteszem, még rosszabb az eredmény, de csak magában nézve is siralmas, ahogy itt az állatok kinéznek. Van benne pl. egy olyan farkas, akiről nem tudtam eldönteni, hogy kutya, macska, vagy mi akar lenni. De az is rémes volt, amikor az elején a baba köré rendezték az animált állatokat. A Netflix ennél sokkal igényesebb munkákat szokott kiadni – olyan gyönyörű, animált sorozatokat csináltak, miért lett ez ilyen?

De ha már szereplők. Nem lettek erősek a jellemek. Gyakran teljes változások állnak be egyik percről a másikra, és nincs megindokolva, miért. Ok, Mowgli, amikor meglátja az egyetlen barátja kipreparált fejét, hihető, hogy a vadász ellen fordul. Sir Kán következetesen egy vadászó fenevad végig. De mi üt a farkasokba, amikor a teljes visszautasítás után mégiscsak hajlandóak megszegni a dzsungel törvényét? Mindegy, nem is akarom érteni.

Van éppen egyéb, ami idegesít benne. Az megvolt, ahogy az elefánt visszaillesztette a lelőtt agyarát? Jaj, de fájt látnom.

Eredetiben nézve a szinkronhangok sora azonban több mint impozáns. Cumberbatch már sárkány is volt, most tigrisként veti be az orgánumát. Christian Bale a bölcs Bagira hangja, Cate Blanchett a kígyó, és még sorolhatnám. Amit a látványba nem tett bele most a Netflix, a hangokkal igyekeztek pótolni.

Ha ezt a történetet akarjátok filmen nézni, inkább a Disney élőszereplős, ez tényleg ronda.

Mowgli – 5/2 a történet a klasszikus, jó eredeti szinkronnal, de a grafika bántotta a szemem.

https://www.youtube.com/watch?v=OVBjPpUlQrE

Nyári, szerelmes, kavarós.

Eljött a nyár, a fiatalok a Balaton körül gyülekeznek. Luca már nagyon várja Ákost, akivel nem csak zenélni szeretne együtt, hanem végre párként is megpróbálkozna a fiúval. Ákos is vonzódik a lányhoz, de inkább alkalmi kapcsolatokban éli ki magát. Mire rászánná magát, hogy komolyodik Luca kedvéért, a lány már Bencét akarja rávenni, hogy vegye el a szüzességét, vagy akár egy random pasit is, csak legyen már túl rajta. Levente és Enikő még együtt vannak, de mindkettejüknek megvan a maga gondja. Nyitott kapcsolatot tartanak fenn, amit igazán egyikük sem akar. Amikor a balatoni pihenés helyett Enikő inkább bedolgozná magát a galériában, minden konfliktusuk felszínre tör. Zsófi Pestre költözött, és új barátja is van. Kornél pszichológus, akit a lány halálra un. Bence reménykedni kezd egy újrakezdésben, míg a lány a helyes vízi mentővel szemezget.

Egyszer, volt egy kellemes ifjúsági sorozat, amiben pár fiatal lement a Balatonra dolgozni vagy nyaralni. Barátságok és szerelmek szövődtek. Egy nézhető, kedves kis limonádé komédia volt.

Eltelt pár évad, és hol tartunk most? Az eredeti szereplők közül csak a bénák maradtak meg – nem véletlenül, a többiekre lecsaptak jobb helyekről. Az érkezettek meg inkább idegesítenek, mint kedvelhetőek lennének.

Kezdjük akkor a karakterekkel? Luca számomra még mindig rettenetesen idegesítő. Él bele a semmibe, én nem is értem, miből él. Eltartja az apja? Mert belekezd valamibe, félbehagyja, csinál valami mást. Amúgy is különc és idegtépő dolgai vannak. Az, ahogy most Ákossal kerülgetik egymást – kész rémálom. Arról nem is beszélve, mennyire hihető, hogy egész évben nem tudtak egy beszélgetést sem megejteni, hogy tetszenek egymással, inkább vártak egy évet, hogy nyár legyen megint. Persze.

Ákos karakterét azzal akarják mélyíteni, hogy a családja megismerésével látjuk, miért olyan a nőkkel való kapcsolata, amilyen. Az csak egy dolog, hogy ez mennyire nem érdekelt. Az már sokkal fájdalmasabb, hogy mennyire lazán kezeli a film a váltását. Az egyik percben viszonya van a barátja barátnőjével, a következőben azt tervezi, hogy veszi le Lucát a lábáról. Aztán csodálkozik, hogy Levente nincs oda az ötletért, hogy a húgával járjon. Azt is rühelltem, hogy mire belejönne az állásába, otthagyja és ő is ugyanolyan semmibe élő lesz, mint Luca. De most komolyan, kinek és milyen példát mutat ez? Az ilyen semmibe létezés engem kiborít.

Levi és Enikő, Bence és Zsófi meg ugyanazokat a köröket futják. Tulajdonképpen kapnak pár konfliktust, hogy visszajussanak a kezdőpontra.

Az ifjúsági jellegnek is annyi, ez már fiatal felnőtteknek szól, párkapcsolati és munkahelyi konfliktusokkal. Csak annyira unalmas a tálalás, hogy nekik se fog tetszeni.

Komédia, csak éppen nem vicces. Nem tudom, a teljes évad alatt volt-e egyetlen olyan jelenet, ami vicces lett. Pedig ötlet volt, Luca katasztrófa Budapest programja lehetett volna vicces is, de nem lett az.

Ha már Luca – még mindig fáj, ahogy énekel!

Megszokásból még megnéztem, de minden résznél megállapítottam, hogy ez ritka rossz.

Egynyári kaland - 5/1,5 már története is alig van, a legtöbb szereplőt utálom, nem is értem, minek néztem meg.

https://www.youtube.com/watch?v=qPGEI64ENtE

Melyik színész nem illik a sorba?

Annyit súgok: Netflix újdonságok.

Megoldás: Tovább!

Terroristás, összetartós, szemléletmódot váltós.

Dél-Amerika, illusztris vendégek gyűlnek össze, hogy meggyőzzék az ázsiai befektetőket, hogy érdemes náluk gyárat építeni. A cég igazgatója, Hosokawa nagy rajongója az amerikai szopránnak, Roxane Cossnak. Őt kérik fel, hogy adjon műsort a fogadáson. Az este kellemesen telik, Roxane éppen megkezdené a műsorát, amikor terroristák lepik el az épületet. Az állam elnökét akarják, aki az utolsó pillanatban mondta le a megjelenést. Így mindenki mást ejtenek túszul, és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelik. A nyaraló Messner kezdi meg a tárgyalásokat, és éri el, hogy engedjék el a nőket, öregeket és gyerekeket. A kivétel Roxane lesz, aki a nemzetközi hírneve miatt fontos túsz. Ahogy folynak a tárgyalások, telik az idő, az összezárt emberek elkezdik megismerni egymást, egymás között és a túszejtőkkel is szoros kapcsolatot építenek ki. De a kormány egy ponton elunja az eredménytelen tárgyalásokat, és drasztikusabb eszközökhöz nyúl.

Regény az alapja, ami kint sikeresnek számít. Nálunk egyelőre nem kapható, így összehasonlítani nem tudom a kettőt, de a film tetszett. Úgy, hogy a végére komolyan fogtam a fejem a meséjén, de szeretem annyira az operát, hogy túllendültem a gyerekességén.

Mennyire merjem elmesélni, mit tartottam a végében mesének? Próbálom részletek nélkül. Mindenkinek megvan a Stockholm-szindróma? Amikor a túszul ejtett beleszeret az elrablójába, részben érzelmi átvitel miatt, részben önvédelemből. Itt ennek látjuk egy egészen durva verzióját.

De akár úgy is közelíthetünk felé, hogy vannak az embernél nagyobb ügyek. Mindenki képes lehet arra, hogy ezeket átérezze, ha van rá elég ideje és késztetése. A túszok itt össze vannak zárva a terroristákkal, és a hosszú hetek alatt természetesen elmondják, kik ők, miért küzdenek és a túszuknak is van ideje ezt átgondolni, és a korábbi nézeteiket felülvizsgálni. Csak sajnos inkább éreztem a filmben a Stockholm-szindrómát, mint ez a nézetváltást. Az embereket kedvelik és szeretik meg, nem az ügyüket.

Tetszett a filmben a zene hatalma. Amikor mindenki, egy emberként elveszik a zenében és könnybe lábad a szeme. Amikor politikai érdekeket tudnak háttérbe szorítani a művészet miatt – ha nem is örökké, de egyszer igen. Coss többször is dalra fakad, és szép a hangja a nőnek, aki Juliette Moore helyett énekelt. Igaz, kell szeretni hozzá az operát, akinek nem jön be a műfaj, a film zenéje sem fog tetszeni. Pedig még humort is csempésztek a zenei részbe: az egyik túszejtő is énekelni kezd a nő hatására.

Romantikus film is, de ez a vonala tetszett kevésbé. Coss és Hosokawa még belefért, megvolt a közös érdeklődés, egy korosztály, és róluk el lehetett hinni, hogy működnének együtt. De a film másik párja… azt inkább nem minősíteném. Stockholm- szindróma, de nagyon. Mindkét pár fogságban összefekvős randevúja – az meg már tényleg mese habbal.

Moore jó színésznő, itt is ő a legemlékezetesebb. Watanabe szépen ellenpontozza, tetszett, ahogy az egyik heves és szenvedélyes, a másik a végletekig kimért és udvarias.

Lehet benne bőven találni különféle problémákat, de ehhez most nincs semmi kedvem. Nekem most jól esett nézni, attól függetlenül, hogy vannak ennél jobb filmek is.

Életszonáta - 5/3,5 a történet érdekes, sok jó karakter akad benne, de hiába igaz sztori, a vége hihetetlen.

https://www.youtube.com/watch?v=96gHOt8cpbA

Cím: Star Wars IX. - The Rise of Skywalker

Készítők: jön vissza mindenki, akit az eddigi trilógiában megszokhattunk. Adam Driver, Mark Hamill, Domhnall Gleeson, Lupita Nyong'o számára a Star Wars előtt is volt élet, de e széria tette fel a térképre Daisy Ridley-t, John Boyagát, és Oscar Isaac határeset. Láttam előtte másban is, de igazán ismert itt lett.

Műfaj: kalandfilm, sci-fi

Történet: jön a végső összecsapás. Az Új Rend és a Lázadók megküzdenek. De ennél részletesebben... ahhoz még korán van.

Várható megjelenés: karácsony előtt

Miért várós?

- Zárul egy fejezet a Star Warsban. Ha eddig megnéztem, nem a végét hagyom ki.

- Az alcím. Skywalker felemelkedése - legutóbb a Sötét Lovag emelkedett fel, azt szerettem.

- Annyira nem tudni még semmit a történetről, érdekel, mi lesz.

- Ez mindig látványmozi is.

- Kylo Ren sorsa érdekel. Hát igen, szerintem ő a legérdekesebb figura az új trilógiában.

Gyógyulós, képzeletbeli világos, drámai.

Mark Hogancamp sikeres illusztrátor volt, a II. világháború volt a témája. Ám volt egy különc hobbija: hogy közel érezze magához a női karaktereket, időnként tűsarkúba bújt. Egy este, amikor kicsit többet ivott, pár szélsőjobbos, erőszakos alak ezért belekötött. Úgy megverték, hogy az emlékei is örökre elvesztek, többé rajzolni sem volt képes. Mark így a fotózás felé fordult. Kitalált egy belga várost, Marwent, ahol egy amerikai katona, helyi nőkkel feltartóztatja a nácikat. Ebbe a világba menekül, amikor ki kellene állnia a bíróságra, és elmondani, mit tettek vele. Amikor egy kedves nő költözik a szomszédjába, mintáz róla egy női alakot a városba. Mindkét Nicol, az igazi és a játék is, segít a férfinak, hogy feldolgozza a vele történteket, kiálljon magáért és letegye a gyógyszereket is.

Bár kíváncsi voltam rá, mit sikerült kihozni ebből a történetből, voltak félelmeim is. Előzetesen az Álomháború ugrott be róla, aminek vannak dicsérhető dolgai is – a látvány és a zenék emlékeim szerint rendben voltak, de a történetben voltak hiányosságok. Szerencsére az Isten hozott Marwenben jobban teljesít.

Történet a történetben, ráadásul egy alkotói folyamatot is megmutat. Az életében történtek jelennek meg valamiképpen Mark installációiban is, így azt is érdemes nézni, ki kinek feleltethető meg, és mit mond el mindez a férfi lelki világáról. A kedvencem különben az volt, hogy a gyógyszere miképpen lesz varázserejű boszorka a kitalált világban.

Közben a cselekmény mindkét téren halad előre. Hoggie Marwenben küzd a nácikkal, szerelmes lesz, míg Mark a saját felépülésén dolgozik. Hoggie mindaz, ami Mark is szeretne lenni, de ő csak rajta keresztül tud bátor lenni, az életben ugyanerre nem képes. Nicol miatt kezd változni, és a film pontosan megmutatja a folyamatot, ahogy a férfi összeszedi magát, és felépíti azt az önbizalmat, amivel alternatív énjét már felruházta.

Az ő emberi drámája erőteljes, és képes ellopni a műsort a kitalált világ eseményeitől, noha egyértelműen az a látványosabb és a kalandosabb. Ott harcolnak, varázsolnak, és Hollywood is megirigyelhetné azokat a szerelmi szálakat és harcokat, amiket Mark megjelenít. Kicsit mese, kicsit eposz, de szórakoztató.

Robert Zemeckis olyan rendező, aki valamiképpen szívet ad a történeteinek, és ezt most is sikerült megtennie. A Kötéltánc játékossága és humora ugyan közelebb áll hozzám, de ez a film is jól sikerült, és egyáltalán nem kell szégyellnie senkinek, aki részt vett benne.

Meglepően jó lett a mesevilág grafikája is. A figurákon érezni, hogy babák, de pont ilyennek is kell lenniük. A mozgásuk, az arckifejezésük, a jellemük annyira emberi, amennyire csak lehet. Az ember mindig kicsit le is döbben, amikor váltunk a fantázia és a valóság között. Kicsit olyan érzés, mintha egy gyerek fejébe leshetnénk be, aki játszik a babáival, amelyek megelevenednek a képzeletében.

Steve Carrell már sokszor bizonyította, hogy erős a dráma vénája. Mark karakterét is remekül hozza. A durva, hogy elhittem neki az akcióhős babát is. Tettek mellé jó pár csinos nőt, és Leslie Mann az érzelmeket is szolgáltatja Nicol szerepében.

Jó értelemben érdekes film volt, örülök, hogy megnéztem.

Isten hozott Marwenben - 5/4 korrekt az animáció, van a történetben dráma. Meglepően jó lett, lekötött.

https://www.youtube.com/watch?v=ljPBnM2MiYo

Nyomozós, híres nyomozókat parodizáló, rejtélyes.

Lionel Twain különös és rejtélyes figura, akinek támad egy ötlete. Hat embert hív meg vacsorára magához, de ők különlegesek. Koruk legnagyobb detektívjei, akik híresek arról, hogy minden ügyüket megoldják és lezárják. Társaikkal ők érkeznek is, de már a kezdetektől az életükre törnek. A csengetéskor szobrot dobnának rájuk, mérgező a vacsorára kínált ital, és a házigazda sem mutatkozik. Az inas ellenben vak, és a házzal sem stimmel valami. Végül kiderül, miért vannak itt: Lionel bizonyítani akarja, hogy mindegyiküknél jobb a nyomozásban. Itt lesz egy gyilkosság az éjjel, ők be vannak zárva, és mindenki meg fogja tudni, hogy egyikük sem tudta megoldani az esetet. A nyomozók összefognak, és amikor valóban történik egy gyilkosság, mindenki igyekszik előállni a nagy leleplezésre az igazsággal. Lesznek itt még meglepetések…

Nem Agatha Christie paródia, de majdnem. Van saját története, szereplői, de minden mögött észre vehető a nagy krimik, közönségsikerek nyoma és annak görbe tükre. Komédia, de nagyon közel van a paródiához is. Ki mit nézett többet korábban, arra ismer rá. Nekem Hercule Poirot az ismerős figura, így az ő és társai karikatúrája volt a legkönnyebben felismerhető. De akad más is bőven…

A film szituációs poénokra épít, és tele van jópofa beszólásokkal is. Maximálisan kihasználják a vak inasból adódó poénokat, de még azt is eltalálták, hogy éppen nem esnek túlzásba. Egy-egy ponton majdnem sok volt, mondjuk a leves tálalásakor, de még határon belül maradtak.

Érdekes a film dinamikája is. A történetből adódóan a néző azt hinné, a nyomozás teszi ki a film nagyját. De nem így van. A film felén is túl vagyunk már, mire megtörténik a bűneset. Ez a film a karaktereire koncentrál, és a nyomozók kliséit forgatja ki és teszi nevetségessé. Ehhez még csak igazi bűnügyre sincs szüksége, egy vacsora mellett, vagy simán a társalgóban is találnak nyomoznivalót és megfigyelnivalót a karakterek.

Poirot klónját már emlegettem: itt is van bajusza, és kényes rá. Itt is szereti a hasát, és a nassolnivaló jobban leköti, mint a körötte zajló események. Kényes arra, hogy ő belga, nem francia. Poirot is jellemezhető így, csak ez a karakter itt el van túlozva. Az amerikai noir magánynyomozóinak is érkezik a karikatúrája. Sam Diamond nem bízik senkiben, a végzet asszonya már összetörte a szívét, de van titka is – vajon miért járt olyan sűrűn a melegbárba nyomozni? De az angol úri nyomozótól kezdve a kínaiig, mindenki itt van, kellően eltúlozva.

De működik, mert a sztori vicces, és még nem bántó, ahogy kiforgatják a karaktereket.

Az már élesebb, ahogy a végén beszólnak a zsánernek. Konkrétan kiveszik, ami az ilyen történetekben zavaró lehet – kimondják, valósággal az arcunkba üvöltik, hogy mi a rossz a zsánerükben. Az egyik ráadásul nagyon egybecseng azzal, amit én is utálok. Amikor a végén a semmiből előhúznak egy új karaktert, és derült égből villámként valami egészen más lesz a megoldás, mint amit addig láttunk.

1976-os a film, a korszak jelentős színészei játsszák láthatóan élvezettel a szerepeik.

Határozottan jól szórakoztam rajta, nekem tetszett!

Meghívás egy gyilkos vacsorára - 5/4 eltalált figurák, korabeli jelentős színészekkel, és a sztori még ma is vicces.

https://www.youtube.com/watch?v=NKFWMFJsO8w

Apám azt szokta mondani, bármit csinálsz, csináld teljes gőzzel. Amikor dolgozol, dolgozz. Amikor nevetsz, nevess. Ha eszel, egyél úgy, mintha az utolsó étkezésed lenne! (Zöld könyv)

(Bajie fecsegéssel akarja oldani a feszültséget.)

• Eláruljak valamit Bajie-ról?
• Persze.
• Jól van. Utálom a hajókat. Illetve nem a hajókat, hanem a tengert. Az egy kétes szerető. Nem úszom, inkább lebegek.
• De régen kalóz voltál.
• Az emberek változnak. Te penge voltál. Mondjuk most is öldökölsz. (Into the Badlands)

(Tony próbál arról mesélni, hogy a felesége megvette a doki egyik lemezét.)

• A borítón egy csomó gyerek ül a tábortűz mellett.
• Orfeusz.
• Ja.
• Orfeusz az alvilágban. Francia opera az alapja, és nem gyerekek voltak a borítón, azok démonok a pokol bugyraiban.
• Na, ne! Rossz kölykök lehettek. (Zöld könyv)

(A gonoszok sötét céllal érkeznek, és megvannak az eszközeik, hogy mindenkit rávegyenek az együttműködésre.)

• Halljuk, mi dolgotok a királynővel!
• Valakinek meg kell halni.
• Mint azt az Androméda 2 szerződés 6-os c cikkelye leszögezi, nem ölhetünk csavábiakat, és nem vehetünk részt a meggyilkolásukban. És mi betartjuk a paktumot. (A lények alakot váltanak.) Vagyis, hát eddig betartottuk. (Men in Black 4.)

(Készül a portré, de a festő – Alberto – mindig elégedetlen.)

• Érdemes ezt folytatni?
• Ó, igen. Igen.
• Egy igaz barát azt mondaná, örökre hagyjak fel a festéssel.
• Ki mondta, hogy igaz barát vagyok? (A végső portré)

Te beszélsz önhittségről, miközben a szemedből ömlik a vér? A korlátlan hatalom csak illúzió. Elillan, mikor a legnagyobb szükséged lenne rá. Az igazi erő rejtőzik, míg készen áll lesújtani. (Into the Badlands)