Gyógyulós, képzeletbeli világos, drámai.
Mark Hogancamp sikeres illusztrátor volt, a II. világháború volt a témája. Ám volt egy különc hobbija: hogy közel érezze magához a női karaktereket, időnként tűsarkúba bújt. Egy este, amikor kicsit többet ivott, pár szélsőjobbos, erőszakos alak ezért belekötött. Úgy megverték, hogy az emlékei is örökre elvesztek, többé rajzolni sem volt 
képes. Mark így a fotózás felé fordult. Kitalált egy belga várost, Marwent, ahol egy amerikai katona, helyi nőkkel feltartóztatja a nácikat. Ebbe a világba menekül, amikor ki kellene állnia a bíróságra, és elmondani, mit tettek vele. Amikor egy kedves nő költözik a szomszédjába, mintáz róla egy női alakot a városba. Mindkét Nicol, az igazi és a játék is, segít a férfinak, hogy feldolgozza a vele történteket, kiálljon magáért és letegye a gyógyszereket is.
Bár kíváncsi voltam rá, mit sikerült kihozni ebből a történetből, voltak félelmeim is. Előzetesen az Álomháború ugrott be róla, aminek vannak dicsérhető dolgai is – a látvány és a zenék emlékeim szerint rendben voltak, de a történetben voltak hiányosságok. Szerencsére az Isten hozott Marwenben jobban teljesít.
Történet a történetben, ráadásul egy alkotói folyamatot is megmutat. Az életében történtek jelennek meg valamiképpen Mark installációiban is, így azt is érdemes nézni, ki kinek feleltethető meg, és mit mond el mindez a férfi lelki világáról. A kedvencem különben az volt, hogy a gyógyszere miképpen lesz varázserejű boszorka a kitalált világban.
Közben a cselekmény mindkét téren halad előre. Hoggie Marwenben küzd a nácikkal, szerelmes lesz, míg Mark a saját felépülésén dolgozik. Hoggie mindaz, ami Mark is szeretne lenni, de ő csak rajta keresztül tud bátor lenni, az életben ugyanerre nem képes. Nicol miatt kezd változni, és a film pontosan megmutatja a folyamatot, ahogy a férfi összeszedi magát, és felépíti azt az önbizalmat, amivel alternatív énjét már felruházta.
Az ő emberi drámája erőteljes, és képes ellopni a műsort a kitalált világ eseményeitől, noha egyértelműen az a látványosabb és a kalandosabb. Ott harcolnak, varázsolnak, és Hollywood is megirigyelhetné azokat a szerelmi szálakat és harcokat, amiket Mark megjelenít. Kicsit mese, kicsit eposz, de szórakoztató.
Robert Zemeckis olyan rendező, aki valamiképpen szívet ad a történeteinek, és ezt most is sikerült megtennie. A Kötéltánc játékossága és humora ugyan közelebb áll hozzám, de ez a film is jól sikerült, és egyáltalán nem kell szégyellnie senkinek, aki részt vett benne.
Meglepően jó lett a mesevilág grafikája is. A figurákon érezni, hogy babák, de pont ilyennek is kell lenniük. A mozgásuk, az arckifejezésük, a jellemük annyira emberi, amennyire csak lehet. Az ember mindig kicsit le is döbben, amikor váltunk a fantázia és a valóság között. Kicsit olyan érzés, mintha egy gyerek fejébe leshetnénk be, aki játszik a babáival, amelyek megelevenednek a képzeletében.
Steve Carrell már sokszor bizonyította, hogy erős a dráma vénája. Mark karakterét is remekül hozza. A durva, hogy elhittem neki az akcióhős babát is. Tettek mellé jó pár csinos nőt, és Leslie Mann az érzelmeket is szolgáltatja Nicol szerepében.
Jó értelemben érdekes film volt, örülök, hogy megnéztem.
Isten hozott Marwenben - 5/4 korrekt az animáció, van a történetben dráma. Meglepően jó lett, lekötött.
