Ha már nyomozónők, ma is hoztam egyet, bár ő már visszatérő a képernyőmön. Miss Scarlet és Duke (s03e01) újabb évada indult el nálunk is.

A helyzet az, hogy sok tekintetben jópofa volt ez a nyitány. Volt csavar az ügyben, szépen vitték a krimit mindkét szálon: a kisasszony és a nyomozó is okosan jutott el egyik nyomtól a másikig. Jó köztük a kémia, és egyre jobban használják a mellékszereplőket. Még a fejlődést is látom: ahogy Duke kis segédje egyre jobban boldogul egyedül, vagy ahogy a halottkém egyre jobban van komikus mellékszereplőként használva anélkül, hogy nevetségessé tennék.

Az egyetlen bajom, hogy a színésznő tetszik egyre kevésbé, aki miss Scarletet játssza. Mivel az alakítása rendben volt, azt el tudom nézni, hogy idősebb, mint ami a szerep szerint kellene, hogy legyen. De az egyre jobban zavar, hogy ugyanabban a ruhában van szinte mindig. Most friss példáim vannak, hogy egy nyomozónő, kosztümös sorozatban is lehet divatos és lehetnek jó ruhái. Nem mindig ugyanaz. Plusz, a haja. Az a konty. Egyre jobban műnek tűnik.

De van annyira szórakoztató, hogy elnézem neki.

A héten kicsit fordítottak a fekete sportolók szokott rendjén. Az All American (s05e11) volt, amelyben közösségi témához nyúltak. Ugyan továbbra is önzőnek tartom, hogy Baker azért van sarokba szorítva, mert tőle elvárnák, hogy az álmai helyett a közösséget szolgálja, miközben mások az álmaikat hajtják, a csavar mindezt felülírja.

Egy szereplőtől elköszönünk, és minden arra van kihegyezve, hogy mindenkivel legyen még egy megható, közös jelenete. Mond nagy beszédet, kiáll a pozitív értékek mellett, és családfőként is felragyoghat. Hatásos lett az is, ahogy a végén lelép a színről.

A mellette levő szálak – Asher barátnője terhes és Spencer nem tudja, hogyan reagáljon Liv vallomására – eltörpülnek mellette és csak béna töltelékek.

Az All American: Homecoming (s02e11) viszont most talán az évad leginkább magánügyeit tárgyaló részét hozta. Nagynéni és unokahúg is szerelmi döntést hozott, és távolról még hasonlóságot is érzek benne. Mindkettőben az időzítés a fontos: egy barátság lehet-e szerelem?

Különben pont ebben látom, hogy hosszabb időre terveznek a sorozattal. Már a bevezetés óta nyilvánvaló, hogy Damon és Simone egymásnak vannak megírva. Most el is mennek abba az irányba, hogy szeretik egymást, barátnál jobban. Ami nyilvánvaló az első évad eleje óta. De a barátok közbelépnek, és marad tovább is az időhúzás.

Vagyis, nem megy érdemben a cselekmény. Csak elhúznak egy mézesmadzagot, hogy mi lehetne, és mit várva nézzük tovább a sorozatot.

Végül, a legnagyobb időhúzás. Servant (s04e06) és a szülinapos rész. Amit megtudunk, azt nézőként mi már tudtuk. Most csak rádöbben Dorothy is. Vagyis, semmi előrelépés.

Horrornak megint külön részként jobban működött, és parádésan fulladt káoszba a születésnap. A színésznőnek jobban áll, amikor Leanne egyre sötétebb, és nem csak egy különleges erejű, furcsa lány.

Vagyis, ezen a héten is: jól meg van csinálva, csak a heti történet rendben, de igazi haladás és válaszok most sincsenek, így a sorozat még most sem érzem, hogy haladna.

Lidia után országot váltunk, és egy kicsit nyugatra megyünk, Spanyolországba. A korszak viszont hasonló: Marina az 1940-es években törekszik arra, hogy rendőr lehessen belőle. Mondanom se kell, hogy mennyire támogatja bárki a törekvését. Egyedül az apja, aki már elhunyt és az inasa, akinek nem sok beleszólása van a család vagy a rendőrség életébe.

A sztori különben annyi, hogy egy sorozatgyilkos tűnik fel, aki az áldozatul esett prostituáltak mellkasába liliomot vés. Marina véletlenül belekeveredik a dologba, és nyomozni kezd. A család inasa, aki különben jó megfigyelő és a lány apja mellett jó 30 évig hallgatta a rendőri munkáról a történteket, lesz a szárnysegédje.

Átívelős a történet, úgyhogy minden részben kicsit közelebb kerülünk a gyilkos személyéhez. Marina mindent bevet a cél érdekében: betör a rendőrségre, flörtöl a nyomozóval, álruhát ölt vagy éppen beépül. Mivel ez a hobbija is, a tudományos eljárásokban is profi, és simán összedob egy korát megelőző, testnedveket kimutató lámpát luminol nélkül is. Inasa nem csak mellette áll, gyakran vannak kifejezetten jó meglátásai és az akciókban is kiveszi a részét. Az egésznek van különben egy képregényes hangulata, túl extrém kalandok és nyomozati munka van benne. Hamar arra is jutottam, hogy Marina nem rendőr kellene, hogy legyen - ahhoz túlzottan szereti megszegni a szabályokat, és nem tudom elképzelni, hogy egyenruhában és előírások szerint dolgozzon -, hanem magánnyomozó.

A hitelességet csökkenti az is, hogy túlzottan guilty pleasure a környezet. Marina anyja háztartásbeli, az apja rendőr volt. Mégis, olyan villában laknak, akkora hatalmas kerttel, hogy simán főnemesnek is elmennének. Marinának olyan ruhatára van, hogy azt meg egy modell irigyelhetné meg. Nagyon fontos neki a kinézete, és valóban, remek szetteket adtak a színésznőknek, amelyek kifejezetten jól is álltak neki. De hol van ebben a realitás? Itt kb. úgy néz ki, mintha a rendőrök a legmenőbb és legjobban fizetett szakmák képviselői közé tartoznának.

A történet végső megoldását is ezért lehetne csipkedni, kényelmes és belegondolva nem áll össze. Túl sok olyan részlet van, amire a nőnek emlékeznie kellett volna korábbról. Itt meg le kellene döbbenni, hogy ki volt és miért. Marina és inasa memóriája is kifejezetten jó, és egyikük sem emlékezett rá, hogy az a bizonyos személy hogyan lépett az életükbe?

Van benne minimális szerelmi szál is - két olyan rendőr is van, akiről elképzelhető lenne, hogy meghódítja a nő szívét. De ez csak nagyon-nagyon mellékvágány, nyomozás és humor van benne, nem gyengédebb érzelmek sora.

Aura Garridónak nagyon jól állt a szerep, és Jean Reno inasát is bírtam. Aura talán helyenként túltolja, Reno sokkal visszafogottabb, de a sorozat színes, harsány világába illett így.

Nem tudom, lesz-e folytatás. A történet alapján lehetne. Meg is nézném - de azért Lidiáé a jobb sorozat.

Már beharangoztam tegnap, hogy ma megismerkedünk Lidia Poet munkásságával. Pontosabban a Netflix sorozatával, amely az első olasz ügyvédnőről készült.

Hamar hozzá is teszem, hogy ez annyira igaz történet alapján, hogy valóban élt egy Lidia Poet, aki elvégezte a jogi egyetemet, és az állam visszavonta a kamarai tagságát. Lidia fellebbezett, elutasították, és a nép tüntetni kezdett érte. Az esetek, amikkel megtöltik a sorozatot és a magánélete már a szórakoztatás jegyében zajlik.

Hiszen ez inkább krimi, és nem jogi sorozat. Nagyon kevés jelenet zajlik a bíróságon, inkább azt követjük, hogy Lidia miképpen leplezi le az igazi gonosztevőt, hogy a bátyja majd a bíróságon szabadlábra helyeztethesse az ügyfelüket. Vagy, éppen rászánja magát a gyilkos, hogy felfedje, mit és miért tett, ezzel a gyilkosságból valami jó is szülessen.

Humor és krimi tölti meg, meglepően szép kosztümök és díszletek között. Kifejezetten jól mutattak az olyan részek, mint a biciklivásárlás után a próbakör az utcán. Szépen be van rendezve a Poet-ház is, az eredeti családi otthonról már nem is beszélve. Itt az a gondom sincs, ami pl. kísért a Miss Scarlet esetében. Lidia Poet tud és szeret is öltözködni. Sokkal jobb olyan sorozatot nézni, ahol nem mindig ugyanabban a szettben rohangál a hősnő.

Van a bemutatott esetekben különben közös vonás. Lidia, helyzetéből adódóan is vonzódik az elnyomottak ügyeihez. Nők vagy szegények, ha kihasználhatták őket, igazságtalanok voltak velük, Lidia már kész is a védelmükre kelni. A társadalmi igazságtalanságok és a feminizmus hírnöke.

Hitelesebbé teszi, hogy a magánéletében is következetesen ilyen. Mivel nem akar férjhez menni, a karrierjére koncentrál, neki simán belefér, hogy szeretőt, és nem szerelmet tart. Igaz, menet közben egészen összemelegszik a sógornője fivérével, de nem jutnak el addig, hogy szerelemről vagy komolyabb érzelmekről beszéljenek, ha érezni is, hogy többet jelentenek egymásnak, mint amit Lidia pl. Andreával épített fel. De simán segít az unokahúgának titokban összejárni a kertészfiúval, akiről nagyon jól tudja, hogy sem a bátyja, sem a sógornője nem látná szívesen a fiút a családban.

Ha már a szerelmi szálak – végre egy sorozat, ami megtalálta az arányt, hogy a logikus meztelenséget elfogadhatóan ábrázolja. Itt, ha valaki feláll a fürdőkádban, látszik, hogy nem ruhában fürdött. Ahogy közvetlenül a szex után sem hálóruhában kelnek fel az ágyból. Viszont, annyira el van homályosítva, vagy máshol van a fókusz, hogy nem megbotránkoztató sem egy mell, sem egy pénisz ábrázolása.

Az ügyek felépítése, a sorozat stílusa is modern. Nem véletlenül a King, amit tegnap meg is mutattam – ez különben a zárás dala. Mai, friss és mondanivalóban is passzol a történethez. Kosztümös, és szépen megcsinált sorozatot kaptunk, de olyan elemekkel, amelyekkel mai is.

Aki elég sorozatot néz, még ismerős színészeket is fog találni. Az első három rész alatt törtem a fejem, hogy Lidia alakítója, Matilda De Angelis miből ismerős. A Leonardóban volt a reneszánsz festő múzsája és jó barátja. Itt sokkal szimpatikusabb volt, bár tudok hasonló vonásokat találni a két alakban. A szabad szerelem elfogadása, a nők elfogadott szerepeihez képest több vállalása. Talán Lidia ambíciói érthetőbbek, és ezért bírtam jobban.

A végét különben kicsit nyitva hagyták – az pont az a pont, ahonnan még Lidia eldöntheti, kivel és merre tovább. El lehet itt köszönni tőle, de siker esetén egy 2. évad éppen indulhatna innen is, ahogy Andreának nemet intene a fejével és maradna a testvére családjával. Majd kiderül.

Szörnyekből cuki lényeket csinálni? A Pixar már megcsinálta, Szörny Rt. a címe. Ha nagyon akarom, még azt is megemlítem, hogy vannak igencsak egymásra hasonlító lények ebben és abban.

Akkor mi az új ötlet? Hogy a mese világában a szörnyek beilleszkedtek az emberek világába, és sportolókká lettek. Leginkább a pankrációhoz tudnám hasonlítani, amit csinálnak, csak ez nem előre lebeszélt show és színház, hanem valóban igyekeznek megverni egymást a ringben.

Erről is eszembe jut, hogy láttam már ilyet. Leginkább a Vasököl, ha jól emlékszem a címére, amiben a robotok tették azt, amit itt a szörnyek. Hugh Jackman volt az emberi főszereplő, a robot edzője.

A történet különben szintén ismerős elemekből áll össze. Egy városka elvesztette a sportoló hősét és annak edzőjét, igazából senki nem tudja, mi lett velük. Most van egy új szörnyük, aki képes lesz bajnokságot nyerni. Ám Csápoló utálja a hely örökségét, hogy itt mindig az elveszett bajnok utáni második lehet. Így más városba költözik, és mindent megtesz, hogy a Rayburn és Coyle edző emlékét őrző stadiont lebontassa. Coyle közben felnőtt lánya, Winnie elhatározza, csak egy új szörny kell nekik. Véletlenül bukkan rá Rayburn fiára, és innen már ki lehet találni mindent.

Edzés, barátkozás, nagy viadal. Minden, ahogy szokott lenni. A humort meg majd az adja, hogy egészen egyedi technikát alkalmaznak Rayburn harci stílusának. Táncokat alakítanak át neki harccá. Azok jól is néznek ki, és még jobban kiemelik a szörnyviadal pankráció jellegét. Főleg majd Csápoló ellen, aki vette a fáradtságot, és megtanult egy hasonló technikát, hogy úgy alázhassa le főszereplőnket.

Külcsínre kellemes, de azért nem az a szint, amit ma már tud a technika. Érezhetően számítógéppel készült, és a ringbéli jelenetek nagyon ki is vannak találva. A táncos harc alapból jó ötlet, és állatszerű szörnyekkel aztán lehetett ötletelni, hogy mit hogy tudnak még látványosabbá tenni. A szörnyek is jól néztek ki. Az emberek, amik nagyon műnek tűnnek a környezetben. Furának is érzem leírni, hogy a szörnyek szépek és illeszkednek, az emberek meg túlságosan babaszerűek.

Korosztály. A történet adná magát, hogy gyerekfilm. Még az üzeneteket is benyomták, amit gyerekeknek szoktak árulni. A barátságról, önmegvalósításról és hogy semmi sem lehetetlen. Itt simán belefért az is, hogy a maffiavezér, akitől mindenki retteg, nem csak elengedi Rayburnt, de még szurkol is neki. Viszont, vannak benne olyan utalások, amit a gyerekek nem érthetnek. Más filmekre, például. A kidolgozott verekedésekre is azt érzem, az inkább a felnőtteknek és a szülőknek szól, nem a kicsiknek. Legalábbis remélem, hogy nem az a cél, hogy a gyerkőcökből pankráció rajongó felnőtteket neveljenek.

Eredetiben a szinkronhangokon se spóroltak. Több ismert komikus és tévés komédia szereplő adta a hangját a karaktereknek. Pl. a Brooklyn Nine-Nine vagy a Murderville és a Miracle Workers stábjából.

Nem az év meséje, de egyszer simán nézhető és a táncos pankráció jól is nézett ki benne.

Gyorsan nézzük a sorozatnézéseim.

Belekezdtem a pótlásba. Az All American (s05e10) volt a kezdő, és maradt a könnyed hangvétel, még komoly témában is. Vagyis, Asher barátnője beteg, a kórházi számla magas és a csapat segíteni akar neki. Így árverést szerveznek – a fiúk bevállalnak egy randit a lánnyal/nővel, aki a legmagasabb összeget dobja be. Van benne humor is, de aztán ráhúzzák a párkapcsolati gondokat.

Bonyolódik Spencer szerelmi háromszöge. Kezd nyögvenyelős lenni – nem érzem hitelesnek, hogy eddig Liv után csorgatta a nyálát, most visszakaphatná és jön az öngyötrés. Nem mintha nem Liv lenne vele egy hullámhosszon… Ok, az új barátnő próbálkozik, de egyszerűen nincs köztük meg ugyanaz.

Egyre többen tudnak Jordan – Layla párosáról. Lassan ideje lesz itt is valamit lépni, mert már kifulladt a titkos kapcsolat tematika.

Viszont, most megint előkerült a szegény környék segítése. Spencer szabályosan nekiesik Baker edzőnek, amiért az igazgatói helyét egyetemi edzőségre váltaná. Nagyon álszentnek hat, hogy ő már kikerült, az anyja is elköltözött az új férjével, éli a maga boldog életét, a másiktól meg elvárja, hogy adja fel az álmait, hogy segítsen az ottaniaknak?

A másik sorozat most is jobban tetszett: All American: Homecoming (s02e10). Sport, egyéni dráma, ahogy szokták, ez az értelmesebb.

Thea is visszatér a teniszcsapathoz, és már megy is a harc a versenyző helyekért. A feszültséget az adja, hogy csapatként együtt kellene dolgozniuk Simone-nal, miközben ugyanazért a helyért versengenek. Erre keresik a megoldást – én különben jobban bírom, amikor jóban vannak. El is indulnak felé, de…

A rész végén egy olyan magánéleti kezdemény, ami könnyen el tudom képzelni, hogy borítani fogja Simone és Thea közeledését. Ez még olyan szappanos hatás, amivel ki tudok békülni.

Jobban bele lehetett látni JR nagyapja – apja – fiú kapcsolatokba, ami plusz hangsúlyt kapott attól, hogy Damon a nagyapa szemében azonnal teljesen elfogadható unoka. Pedig a fiúnak most azzal kell szembenézni, hogy meghalt a nevelőapja.

Az, hogy a tanári kar kapcsán is megy a kavarás, már sok a jóból. Nagyon nem tud tetszeni, ahogy az is szappanos drámát kap, hogy az igazgató asszony ki mellett köt ki.

Talán most egyetemesebbek voltak a szokottnál – nem a fekete közösség dolgaira vannak kihegyezve, hanem olyan sport- és magánéleti kérdésekre, amelyek rassztól függetlenek.

Végül, a The Good Doctor (s06e13) heti epizódja. Kezdek megint rákapni, most szívesebben nézem a részeit, mint ahogy tavaly szenvedtem vele.

Kaptuk a szokott tematikát: Lim orvosi esete egy átültetésre váró tüdő használhatóvá tétele volt. Inkább érzelmi oldalról volt nyomás, mert a fiatal nőnek már csak ez az esélye volt az életben maradásra. De az látványra nem volt nagy szám, hogy ülnek és várnak, hogy a tüdő kezd-e javulni.

Park Morgannek segített a klinikai teszt egyik betegének diagnosztizálásában. Itt is érzelmi játék volt: Morgan gyorsan leírta, hogy a férfi megszegte a szabályokat és így tönkretette az eredményeket, míg Park más választ keresett. Ő hinni akart a férfinak.

Végül, Shaun és a gyakornokok egy táborban megbetegedett fiút kezeltek. Ebben volt az orvosi rejtély – ahogy futottak a betegség után, és a tünetek rosszabbodására jöttek sorra a gyógyításra tett kísérletek. Persze, ráhúzták a magánéleti szálat is. A házaspár nagyon más személyiségekből állt, a gyerek kezelésében sem értettek egyet, és Shaun is töprengeni kezdett azon, hogy mi lesz vele és Leával, ha a gyereknevelésen egymásnak feszülnek.

Leírva semminek, giccsesnek hat, de a színészek és a jelenetek beletették az érzelmi pluszt. Annyira giccses volt, ahogy Lim az utolsó pillanatban tudta működőképessé tenni a tüdőt, és a lány megmenekült, noha már az anyja elköszönt tőle és elengedte. Mégis, megvolt az eufória, hogy sikerült, megoldották. Ahogy Shaun betegének szülei is egymásba tudtak kapaszkodni a marakodás helyett.

Érzelmileg most megtalálják a húrokat, és orvosi esetek vannak – sokkal szívesebben nézem ezeket, mint amikor átcsúsznak szappanba, és az a feszültségforrás, hogy kik járnak/szakítanak.

Már aludtam rá egyet, de most sem igazán tudom, mit szóljak a filmhez. A középső résznél jobb volt, itt már legalább a városi legendát és a halhatatlanságot visszafogták, de még így is vannak benne olyan elemek, amelyek miatt fogom a fejem.

Belenéztem a kritikákba is, de az sem segített. Jól lehúzták – lehet, hogy mivel nekem a 2. volt a mélypont, ez emészthetőbb volt? Az biztos, hogy nem áll szándékomban még egyszer végignézni ezt vagy a korábbi Halloween filmeket sem.

Mert mi van most? Eltelt pár év, Laurie és Allison játsszák a boldog családot, és igyekeznek normálisak lenni. A környék azonban továbbra is nyugtalan, és Michael afféle mumusként él az emberek emlékezetében. Ha valami történik, mint a baleset, amiben egy kisgyerek meghalt, a szerencsétlen gyerekvigyázót kiáltják ki újabb szörnynek, és Corey is ugyanazt az elbánást kapja, mint Michael. Laurie adna neki esélyt, még az unokájával is összeismerteti, és a fiatalok között elindul valami. De a város nem hagy neki kis nyugalmat sem, megőrjítik, és pont akkor tér vissza Michael is. Akiben Corey megismer valamit, magából. Amit vele tettek.

Ennél többet nem akarok a cselekményről elmesélni. Lehet nézni beteg szerelmesfilmnek, megőrülés történetnek, sima slasher mozinak is. Egyiknek sem kiváló, de elmegy. De ahogy írtam, van benne nem egy problémás rész. Michael ledarálása… inkább nem is mondok semmit. Nyomorultak nehezebb megölni, mint Raszputyint. Már mit is csináltak vele? Szerintem lelőtték, felrobbantották, leszúrták – most le is darálták.

A korhatár azonban nem szabadult el. A legdurvább nem is tudnám megmondani, mi volt. Legrosszabbul Laurie nézett ki csupa vér torokkal, de pl. Michael ledarálása sem lett véres és naturalista jelenet. Valahogy kiérezni belőle, hogy ez slasher és nem tudtam komolyan venni.

Különben ezt most kevésbé éreztem Michael filmjének. Corey sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott, ha Michael azért a végére be is mutatja, hogy miért ő viseli azt a maszkot, és mire képes, amikor rajta van és kés is akad a közelben. Azt különben ki tudja elhinni, hogy a nagydarab, pszichésen sérült férfit, aki kézzel kitöri nagyon lazán egy másik ember nyakát, a nagyon megöregedett nővére le tudja nyomni? Még akkor is, ha Jamie Lee Curtis játssza.

Akit lehetett, hoztak vissza. Ezzel lett olyan szereplő is, aki teljesen feleslegesen teng-leng a filmben. Will Patton azzal a pár mondattal… már szinte vicc. Rohan Campbell az új szerzemény, mint Corey. Ami megmaradt belőle, inkább a szkript érdeme. Amikor Allison is kiakad és kész lenni lázadni, menekülni vagy balhézni, képletesen felgyújtani a várost? Ahogy Corey rávágja neki, hogy nála a gyufa. Az fog eszembe jutni, ha visszagondolok a filmre és erre a karakterre. Hatásvadász, az erőltetett voltát is érzem, de mit várok egy olyan filmtől, amiben a gyilkost le kell darálni, hogy biztosan ne jöjjön vissza még egy ünnepet vérbe fullasztani?

Simán megírtam mellette a céges leveleket is, vagyis háttérfilmnek nekem megtette. Nem szerettem, de nem is utáltam.

Kezdjük azzal a kettővel, amit már beígértem hétvégén.

A Servant (s04e05), ami nálam lassan a teljes érthetetlenség ködébe vész. Csak önmagában egy-egy rész története rendben van, de az összkép úgy szétesett, hogy nem tudom, miképpen akarják azt összerakni a maradék időben.

Most működött a szomszédokat köszöntő estély, aminek az igazi célja az volt, hogy a szektások bejussanak a házba és elkapják Leanne-t. Azon még vigyorogni is tudtam, ahogy a házaspár nagyon átlátszó kérdésekkel próbált rájönni, kinek kellene segíteniük a lány ellen. Már egészen abszurd az egész, és nem is csodálom, hogy Leanne be fog pörögni. Már kezdünk a töréspontjára érni.

Ugyanakkor nem értem, mit gondol a család. Mert Leanne távozása szerintem az élő Jericho végét is jelenti – Dorothy pedig arra sem emlékszik, hogy gondatlanságból hagyta meghalni a fiát. Előbbre lesznek azzal, ha Leanne elmegy, és Jericho megint játék lesz? Ahogy mondtam, nem tudom.

Így ez a kettősség megvan most is – maga a rész jól néz ki, még a színészek játéka is tetszett, de fogalmam sincs, merre kerekedik itt minden.

A Criminal Mind (s16e10) évadzáró gyáva volt. Behúztak egy nagyon erőltetett szálat, mivel folytatódjon majd jövőre. Elias barátunk ugyanis valami komoly kormánytitok birtokában van, amivel tud alkudozni, és amiről a fejesek azt akarják, hogy a BAU se tudjon. Így aztán csak kelepcéken gondolkodtak, meg körbetáncolta egymást a BAU és az államügyész.

Ennél még egy fokkal gyávább, hogy Rossi sem lett beáldozva. Ugyan a csapatból egyetlen személynek mennie kellett, meg is gyilkolta Elias, de messze nem egy főszereplőt. Csak egy olyan mellékszereplőt, akit az utóbbi időszakban többet szerepeltettek. Rossi eltávolítása nagyobbat szólt volna, de ebben is azt érzem, hogy rákészültek a 17. évadra, és nem áldoznak be főszereplőt.

Most is tartom, hogy Elias szálát szívesebben néztem, mint az ügynökök ténykedését. Már nem keltik azt a benyomást, hogy a szakmájukban ők a legjobbak. Elias inkább kvalifikált gyilkos. Rendben, neki a feleségével való gyötrődése nem tetszett, de még mindig inkább az, mint Rossi hallucinációja a halott feleségéről.

Mivel igazán jó krimit nem néztem hetiben, elment így, de ez már teljesen más sorozat, mint egykor volt. A korábbiaknál is kevesebb benne a pszichológia és profilozás, ez lassan sima FBI-os krimi.

Végül, kicsit haladtam a Young Sheldon (s06e11-12) részekkel is.

Ami tetszett: az egyetem és Sheldon harca, hogy ki fejleszti ki előbb az adatbázist. Valahol gyerekes is, de éppen ezért állt jól neki. Ahogy komoly felnőttek, meg egy olyan zseni, mint Sheldon, ennyire óvodás módszerekkel igyekszik nyerni a másik ellen. Kicsit megcsillant az, hogy Sheldon mennyire nem normális gyerek, de azért gyerek. Amiért lehetett bírni ezt a sorozatot.

Még mindig húzzák, és ezekben a részekben is benne volt, hogy Mandy nem nagyon tudja, mit kezdjen a helyzetével és a gyereke apjával. Georgie túl fiatal hozzá, és az is kiderül, hogy a baráti köre se a fiúról, se a gyerekről nem tud. Mert szégyelli. Ugyanakkor meg nagyon nem esik jól neki, hogy Georgie máris talált mást magának. Látni rajta, amikor szóba kerül a másik nő. Most akkor mi is van?

Nem is szeretem ezt a vonalat, és a készítők is próbálkoznak mással is. Mandy családja, már a testvére is képbe került a szülei mellett. Nem azt mondom, hogy nagyon viccesek, de azért jobban működnek, mint Georgie és a szoptatós melltartó. Azt pl. kifejezetten bírtam, amikor a két apa azon merengett sütés közben, hogy kinek van furább fia.

Most azt érzem, hogy próbálnak viccesnek maradni, de dramedy sorozat felé haladunk. A tavalyi évadnál jobbak, de még tartom, hogy el kellene köszönnünk tőlünk, mielőtt már ennyit sem tudnak kitalálni. Mert azt meg nagyon nem akarom nézni, ahogy Georgie kislányát nevelgetik majd.

Hétvégére All American pótlás van tervben, majd mesélek.

Szeretnék olyan ember lenni, aki azt tudná írni, hogy teljesen mindegy volt neki, hogy milyen rasszba tartozó színészek játszották a szerepeket. De sajnos ugyanúgy voltam ezzel a filmmel is, mint a Bridgerton sorozattal – amit különben még nem láttam, csak az ajánlót.

Szerintem az a bizonyos sorozat lehetett a minta is. Minkettő történelmi romantikus regényből készült, és mindkettőben szánt szándékkal úgy vannak válogatva a színészek, hogy vegyes párok legyenek, és nem számít, ki milyen nemzetiségű színész. És tudjátok mit? Nem lenne gondom ezzel, ha nem történelmi jellegű lenne a film.

Mi több, Freida Pinto kifejezetten szimpatikus volt Selina szerepében. Csak éppen ez egy történelmi romantikus film, Angliában játszódik és a szereplők közel 90%-a az arisztokráciához vagy az előkelőkhöz tartozik. És egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy a viktoriánus Angliában ázsiai, afroamerikai és egyéb személyek nemesek lehettek volna. De most komolyan – akkoriban rabszolgákkal kereskedtek, és éppen ők voltak a célcsoport, mint rabszolga. India, amely a gyarmatuk volt, annyiban élvezett kiváltságot, hogy az ottani nemeseket elismerték és vendégül látták, de az angol nemesi családokba már nem házasodhattak be. Akkoriban ezeket az embereknek szolgáknak tekintették, még a gazdagokat is – úgyhogy zavarja az agyam ilyen okból a casting. Ha annyit variálnak, hogy nem Anglia, hanem Liliput vagy Tündérföld a helyszín, már semmi bajom nem lenne. De így…

Ehhez jön hozzá, hogy a történet – megjegyzem, már a regényéé is – klisés és gyenge. Az alapjában felismerhető A makrancos hölgy – vagy a 10 dolog, amit utálok benned, ha frissebb verziót akarok mondani –, csak itt fordítottak a felálláson, és nem a lány, a férfi az, akinek leckét adnak. Egyszerűen nincs annyi cselekménye, hogy a jó 2 órát értelmesen megtöltsék. 3 részben néztem meg, de nem sokon múlt, hogy 4 napig küzdjek a filmmel.

Romantikus, némi humorral színezve. Probléma is volt, hogy nem úgy vicces, ahogy szerintem egy film humoros. Mű és erőltetett, és csak ilyen jelzőket tudnék halmozni. Pl. azon kellene mosolyogni, hogy a kinézett rokont Julia a saját rokonának vallja, hogy Malcolm ne higgye, Selina rokonsága kínos. Vagy: el akarják hitetni a férfival, hogy Selina tehetséges zongorista. Csak éppen nem tud zongorázni. Így négykezest játszik Cassidy párjaként – valójában a lord játszik minden szólamot, és amikor Selina próbálna lenyomni egy billentyűt, még rá is csap a kezére. Persze úgy, hogy Malcolm ne lássa meg. Vagyis, lehet érzékelni, hol van a viccesnek szánt rész, de annak nem találtam.

A kosztümtervező viszont kitett magáért – a szereplők nem csak egyedi stílust kaptak, de kifejezetten szép kosztümöket is. A kedvencem Selina egyik mellénye volt, de a báli ruháktól kezdve az öltönyökig, kalapokig ki volt itt találva minden.

A legtöbb szereplővel tudtam szimpatizálni, Cassidy és Selina voltak a kedvenceim. Viszont, Julia olyan szinten az agyamra ment, hogy legszívesebben ugratni kezdtem volna a jeleneteit. Ahogy azt csipogta, hogy Dear Selina, azzal a hangsúllyal, a hideg rázott. De a külsőségeken túl a viselkedése is rémes – nem egy fiatal hölgynek, hanem egy sértődős és önző gyereknek tűnik, aki a végére nem szerelmet és happy endet, hanem egy nagy leckét érdemelne.

Azért egy sor a castingról is. Pinto egy Jane Austen filmben is hiteles lehetne, olyan finoman hozza Selinát. Oliver Jackson-Cohen kapta az egyik legkedvesebb, a humort leginkább szállító figurát, és nekem tetszett is, ahogy játszotta. Theo James lovastisztje, amit még kiemelnék. Egy dolog az a rémes bajusz, de az a harsány nevetés, jaj. Mondjuk, azt a forgatókönyv hibájának tartom, nem a színészének, hogy átmenet nélkül vált nagyokat a kapitány. Az egyik percben ő a közönséges a csapatban, a másikban meg okos tanácsokat ad és műveltségről tesz tanúbizonyságot.

Tény, a regény sem tetszett – de a film sem lopta be jobban magát a szívembe.