Már jelzőt is nehezen találok arra, hogy milyen benyomást tett rám ez a sorozat. A főszereplő ikrek olyan szinten mentek az agyamra, hogy néha nem is tudtam, hogy sokkal rosszabbat kívánjak nekik, sajnáljam őket, vagy minek is kellene történnie.
A történet fokozatosan bontja ki, mennyire beteg viszony van Leni és Gina között, és mindig kapunk valami többet, hogy mióta és miért megy így. Egyik nő pszichózisa nagyobb, mint a másiké. Hát igen, hajlok arra, hogy most ilyen szemmel nézzem. Kóros, amit bemutatnak.
Thrillernek indul – az egyik iker sikeres nagyvárosi író, a másik vidéki feleség. Amikor Leni, a jónak tarott szelíd testvér eltűnik, Gina hazautazik, hogy megkeresse. Hamar kiderül azonban, hogy sokkal több van a történetben, mint a testvérét kereső iker. Ugyanis a két lány sokáig közös identitással rendelkezett, és titkon osztoztak mindenen. Pl. Leni összejött a családi farmján dolgozó Jackkel kamaszként, és közben szerepet cseréltek Ginával, hogy ő is járhasson a fiúval. Ha Gina megpróbált valamit, hogy önálló legyen, és ne csak Leni párja, biztosan történt egy tragédia, ami ezt megtörte. Felnőttként meg évente cserélték az életüket és a férjüket. Kell is egy kis idő, hogy rájöjjünk, akit Ginának hívnak, melyik valójában. És mit tettek egymással.
Mert talán ez benne az egyik legbetegebb: direkt nem mondom meg, melyik lány, de szeretetnek és összetartozásnak nevezve úgy tönkretette a másikat, hogy nyomorult kész elmebeteg lett felnőtt korára, egész más pszichózissal, mint a testvére. De különben is – ahogy mindketten cserélgették a személyiségüket – aki képes erre, azzal valami nagyon nem stimmel.
Azt meg hagyjuk is, hogy a környezetükkel mit tett mindez. Őket nem is érdekelte, az önzés is simán felvehető a listájukra. Legyen az férj, a testvérük, a barátaik – mindenkin át bírtak gázolni. Az egyiknek volt egy személy, aki ez alól kivételt jelent, az is hozza majd a konfliktust az ikrek között, és azért kerülhet sor a kenyértörésre. Aminek a története a sorozat.
Az, ahogy folyamatosan derülne ki a mocskos titkok, ahogy folyamatosan át kell gondolni, melyik a jó és melyik a rossz iker, dinamikussá teszi a sorozatot. Érdekes, még az izgalmas jelző is illik rá. A történet kerek, jól össze van rakva, csak. Legalább egy olyan kiemelt szereplő kellett volna, akinek tud drukkolni az ember. Ok, az egyik iker betegebb és sötétebb, mint a másik, de ez nem jó – rossz felállás. A másiknak is megvannak a bűnei, amiért nem lehet felmenteni őt sem.
Nem véletlenül az volt a kedvenc részem, amikor az igazi Leni lelepleződik Jack előtt, aki megérti, hogy egész életükben, kamaszkora óta mit tett vele az ikerpár. Jól be is olvas a nejének, és legalább egy ponton megkapja Leni, amit érdemelt. Sokkal rosszabb is lehetett volna. (Az álszentséget meg hagyjuk is. Leni kiakad azon, hogy Jack a lányuktól is eltiltaná. De könyörgöm, az nem zavarta, hogy amikor Gina életét élte, 1 évig nem is látta a gyerekét?) Ezek a pillanatok estek legjobban, még nagyobb csapás is érhette volna – a másik lányt meg az élet büntette vissza, talán ő is járt rosszabbul. Ő nem elválik a szeretett férfitól, neki meghal a karjai között. Őt nem eltiltják a gyerekétől, ő elvetél. Talán ezért, őt meg is sajnáltam.
Jutalomjáték Michelle Monoghannek, noha azért a sorozat külcsíne segített neki. A két nő teljesen másképpen viselkedik, öltözködik. Így, amikor váltania kellett a két szerep között, nem csak személyt, külsőségeket is váltott. A haja befonva vagy kieresztve – visel sminket vagy sem. Farmer feleség vagy városi díva ruhatára. Talán Gina állt neki jobban, de jól megfogta azt is, hogy a csendesség milyen démoni mélységet takarhat el. Pedig én nem szívlelem a színésznőt, de ezt korrekten hozta.
A mellékszereplők között sok az ismert sorozatszínész, a lányok párjait játszó színészek is ilyenek. De annyira az ikrek uralják a történetet, hogy nekik nem sok esély jut labdába rúgni. Még Jonathan Tucker kapta a leginkább aktív szerepet köztük, bár kétségkívül gondban voltam azzal, hogy látványosan nem passzolnak a látott életkorok a történet szerintivel. Egy kivétellel. Sunjata a film szerint is idősebb az ikreknél, Gina pszichiátere volt korábban. Ez stimmel. Viszont a történetben Dylan és Jack 1-2 évvel idősebb a lányoknál, miközben Monoghan mindkét férfit játszó színésznél idősebb. Matt Bomer még úgy, ahogy passzolt, őszítettek a borostáján, de Tucker nagyon kölyökképű mellette. Tudom, de ez az egyik heppem. Közel állok hozzá, hogy elkezdjem a sorozatbéli történések alapján a korukat is számolgatni, de azt még megálltam.
Még egy évadot nem néznék meg belőle, de ez így elkopott – nem is hosszú, jegyzem meg. Hivatalosan mini sorozatként fut.
már most nehezemre esik visszaidézni, mégis, mit láttam. Ok, azért a lényeg megvolt: Audrey és Nick magánnyomozói karrierje haldoklik, amikor maharadzsa barátjuk meghívja őket az esküvőjére. Csakhogy a férfit elrabolják, és a minden lében kanál házaspárnak kell vinniük a váltságdíjat.
képviseli, teljes mellszélességgel, ami miatt kiszerettem a sorozatból.
lesérült, Pali bácsi próbálta kórházba vinni. Bár inkább az idegösszeomlás szélére sikerült. Közben meg Stoki igyekezett feljavítani a havi jelentését, és kész droghálózatot vélt felfedezni a községben a polgármester nagy örömére.
hogy mi történjen velük. A színészek között sem repkednek a szikrák, bár ezt még jobban elviselném, ha jobb történeteik lennének.
Sutherland így többet játszhatott, mint az akcióhőst. Ráadásként jól össze is vágták, ahogy a víziók pörögtek a fejében.
Meg is lepett, hogy már itt a Schmigadoon (s02e06) vége. Ha nagyon rövid akarok lenni, akkor mindenki összeállt, hogy az évad főgonoszát legyőzzék, és ezzel elhozzák mindenkinek a happy endet. Még azok is jól jártak, akik addig a gonosz mellett álltak, de amint ő kikerült a képből, már vissza is zökkentek.
sem írtak hozzá, ment rendben minden. Az egyetlen meglepetés, a baba neve. Én azon mosolyogtam jót, hogy két tippem volt. Shaun életében két olyan férfi/fiú volt, aki megérdemelte, hogy a gyereket utána nevezzék el. Az öccse és a nevelőapja, vagyis Glassman. Mivel éppen fasírtban vannak, az öccs nevére tippeltem erőssebben. A kisfiú pedig Steven Aaron Murphy lett – vagyis, megkapta mindkét keresztnevet, amire tippeltem volna.
a megoldáshoz. Kár lenne egyetlen fordulatot is lelőni, hiszen részről részre építkezik a sorozat. Talán csak az alapokról pár szót: Nadia a születésnapját ünnepeli. Ám a másnapot nem éri meg, még az éjjel meghal. De nem a másvilágra kerül, hanem megint a buliján találja magát. Először csak fura déjá vu gyötri, de amikor újra elhalálozik, és újra visszatér a buliba…
házában. Mindkettőre lesz is jelentkező már a héten, és az egyik szál, hogy mindenki beletörődik a változásba, és bosszankodik, hogy milyenné változik a helyzet. Mondjuk, ezek egy része olcsó poén. Az, ahogy a beköltöző új lakó már a nyitányban parancsolni és kihasználni kezd mindenkit – csodálom is, hogy ennyire tűrik neki.
Chicago dal átiratot, valamint volt most is egy Sweeney Todd dallamot idéző. Ám továbbra is van, amit nem ismerek meg. Bár, az is lehet, hogy eleve a műsorhoz írták…
elengedni, hogy lesz még Spencer – Olivia páros. Nem mintha Olivia nem sokkal jobbat érdemelne. Csak még mindig szorosabb köztük a kapocs, mint másokkal, de ok, elengedjük.
Azzal mindenképpen megleptek, hogy nem távoztunk Asgardból. Visszatért a Kígyó, és ő lett a sorozat utolsó ellenfele. Keresték a legyőzésére alkalmas eszközt, ehhez összehívták a barátaikat, volt mini szökés – Hella bolygójáról – és még Thanos is felbukkant egy kis időre. Egy all in, sokakat felvonultató és jellegzetes eseményeket összedobó zárlat.
nem csak epizódok sora. Ezzel együtt hagytak ki dolgokat – mint Agnes kislányának hajvágását az apácáknál -, másokat meg beletettek, mint az egyik fiú szerencsejáték adósságait és ennek következményeit.
tolták túl, hogy megbocsát-e a férfinak, vagy a kapcsolatuk végét is jelenti az igazság. Nem lett romantikus, megmaradt komédiának, némi krimis elemmel.