Menet közben jöttem rá, hogy ezt a történetet én már ismerem. A fura az, a főszereplő neve, ami megragadt az agyamban. Ani, eltorzítva a Tiffany névből. Amint ezt a kettőt egymás mellé tették, és nem csak ’Ani’ volt a neve, bekattant.

Jessica Knoll bestseller regénye volt, amit pár éve olvastam – magyarul is a Szerencse lánya címmel jelent meg különben. Ahogy néztem, a film miatt lesz egy új, Mila Kunis plakátos kiadás is. Az eredeti, a fekete menyasszonyi csokorral kifejezőbb, de értem. A filmmel adják el a könyvet.

De milyen ez a film? Elsőre az ugrana be, hogy női. Ugyan vannak olyan kérdések is benne, melyek gender semlegesek, mint az iskolai lövöldözés és a bullying. Ott teljesen mindegy, hogy lányok vagy fiúk bántják egymást, az mindenkinek releváns. De itt nem ezen van a hangsúly, ez csak következménye a női témának, a nemi erőszaknak és a zaklatásnak. #metoo film is simán lehet, bár szerencsére ennél nagyobb ambíciói vannak.

Azt nagyon elkapta a film, ahogy kibontja a cselekményt és a múltat. Kezdetben csak Anit látjuk, aki inkább ellenszenves, mint szimpatikus. Nincs egy őszinte megmozdulása sem, és élete minden terén megjátssza magát. Látszólag: boldog menyasszony, a vőlegénye nem csak jóképű, de gazdag család gazdag örököse is. Jó nevű női lapnál rovatvezető, és a főnöknője nagyon meg van vele elégedve, már kilátásban van a New York Times szerződés is. Csinos, divatos, elegáns nő. Csak éppen majd megszakad, hogy Luke a tökéletes nőt lássa benne. Pl. pizzát esznek. Ani alig csipeget pár falatot, aztán amikor Luke kimegy a mosdóba, befalja a maradék szeleteket, a férfinak meg előadja, hogy a maradékot nem tudják elvinni, mert a pincérnő megbotlott és vizes lett minden. Nem szereti a munkáját, majd megőrül, hogy komolyabb dolgokról írhasson. Klasszikus műveltsége van, ismeri az irodalmat is, és mégiscsak egy női, szinte szexrovatot visz. Bájolog Luke családjával, az anyát is igyekszik tolerálni, miközben másféleképpen mennek az agyára. De csak a külcsín számít neki, az nem, magában mit érez vagy gondol. Mi narrációként halljuk, és ettől lett egy törtető, ellenszenves nő.

De, ki fog bomlani, hogy mire nevelték és hogyan kezelték, ami kamaszként megesett vele. Nem akarom az egész filmet elmesélni, de flashback jelenetekben megelevenedik a múlt és látjuk. Három fiú, akik Ani életét is tönkreteszik – az anyjának sem jár az év anyja díj -, másokét is, és mindennek a következménye. Ez majd magyaráz mindent, és egész más színbe helyezi a nőt.

Ahogy a történetben a múlt visszatér, fel kell dolgoznia, már fejlődésfilm is. Ani döntéseket hoz, kész változtatni dolgokon, és az ellenszenves nőt megkedveljük. Túlélő, áldozat – érdekes az is, amikor arról van szó, minek tartja magát.

A történet működik, és érezni, hogy Knoll adaptálta a saját könyvét. Vissza is adja annak a szellemiségét, a történetét.

Külcsínre: a jelen szinte guilty pleasure. Kunis szép nő, és érdemes is nézni, milyen ruhákat kapott. Gazdag, elit környezet és New York szebb arca. A középiskolai részek ehhez képest szürkék, de mivel az flashback, működik így.

Nekem tetszett a szereposztás is. Kunis a hideg, de a sebzett nőt is jól hozza. Connie Britton nagyon utálható trehány anyaként, míg Jennifer Beals elegáns, szigorú és mégis korrekt főnök, aki minimális jelenléttel is szimpatikus lett. Talán csak Finn Wittrock és vele Luke, akivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Túl semmilyen – az aranyifjú. De ezen túl nem nagyon tudok mit mondani róla.

Vagyis, női filmként, minimális thriller elemmel nekem tetszett, de nem az a film, amit újra meg fogok nézni. Ahhoz nyomasztó – bár ez is a cél. Nyomasszon is csak mindenkit, hogy mit tudnak tenni az emberek, a gyerekek is egymással.

Rendben, elég nagy ez a franchise és minden újabb verzió variál valamit, hogy megkülönböztethető legyen a többitől. Igyekszem is nyitott lenni, ha már ilyesmit nézek, de így is felvontam párszor a szemöldököm.

Azzal még megbékéltem, hogy mennyit módosítottak a külsejükön. Ha jól emlékszem, annak idején csak az különböztette meg a nindzsákat, hogy más színű volt a szemkötőjük. Ok, a személyiségük is eltért, és a fegyvereik is mások voltak, de a legnagyobb különbség első pillantásra a színük volt. Most mások a méreteik, és teknőcök ugyan, de már ránézésre meg lehet mondani, melyik teknős melyik, nem kell a szín sem puskának. Van, aki óriás a többihez képest – Raffaello. Donatello meg techzseni lett, és alapból is kütyükkel van tele és a fején is hord valamit, nem tudom, mik azok. Még azt is el tudom fogadni, hogy April mennyit változott. Belevaló, bátor csaj maradt, de a vörös hajú ír lány kinézet és Megan Fox után most kaptunk egy szemüveges, robbanékony afroamerikai lányt. Casey sem éppen Stephen Amell vonásait őrzi, ő a latino vonalra került rá. De rendben, a Netflix forgalmazza, és tudjuk, ott így értelmezik a sokszínűséget. Még örüljünk annak, hogy mondjuk Miki nem lett homoszexuális vagy April nem fiúnak született lány.

Amit viszont nem tudok így elintézni: a tini nindzsák mióta varázslók is? Itt misztikus erejük van, és pl. Miki simán portálokat nyit térben és időben. Mindenkinek van egy plusz ereje, és ez már olyan eltérés, aminek nagyon nem örültem. Így is elég extrém lények, miért kell még ezzel is rendelkezniük? Nem attól lesz jobb, hogy kapnak egy plusz erőt.

Ezek után nézzük, milyen maga a történet. Egyrészt, benne van a klasszikus vezetővé érés. A jövőben Leonardo a bölcs, jó vezető. A jelenkori énje viszont egy makacs, önfejű kamaszé, aki felelőtlen is, meggondolatlan is. Itt éri pár veszteség, Casey is beolvas neki párat, és magába néz, hogy valóban hőssé váljon, ne csak egy különleges erőkkel bíró különös lény legyen, aki segíteni akar. Ahogy egy mesében kell. Nem új, de a kötelezőket szépen hozza.

Az idegen lényekkel való küzdelem – egy egész estésre nyújtott sorozatrészé. Nagyon egyszerű a terv, van 2-3 összecsapás és ennyi az egész. Ha már bedobnak más világokat és börtönként működő dimenziókat, komolyabb is lehetett volna, de mese. Így csak magamban jegyzem meg, hogy mennyire lezáratlan benne több minden is. Pl. Casey sorsa – ő most marad a jelenben? Mi lesz, ha összetalálkozik az anyjával vagy magával gyerekként? De a három idegen hódítóból csak egy került vissza a börtönükbe – mi lett a másik kettővel? Ez most sorozatnyitány, vagy micsoda?

A külcsín is minimum furcsa. Az akciókat egész korrekten összerakták, de a teknőcök kinézete, maguk az alakok is rondák. Az emberek még talán jobban, mint a teknőcök, de az idegen lények a legrosszabbak. Ők kifejezetten ocsmányra sikerültek.

Kevés a humor, pedig az a tini nindzsák sajátja. Itt éppen csak megvillan egy-egy jelenetre, hogy miért is van a tini a jelzőik között.

Rendben, én a filmeket se szerettem, de ez a mesékhez se visz vissza. Nem is akarom érteni, ezzel kit akartak nézőnek bevonzani.

Halloween-hét volt, és a négy következő sorozatból kettőben meg is jelent az ünnep. Nézzük először azt, amitől ezzel el is köszönök.

Beértem magam a Chicago PD részekkel. Vagyis, a 9. évad második felét és a 10. évad első három részét megnéztem. Ezekben szerepel még Jay, aztán ő elköszön, visszamegy katonának. Mivel ezt a sorozatot már unom, és a magánéleti szálak is borzalmasak, ideje volt lehúznom a listámról.

Ha a részeket és bennük a krimit nézem, fájóan ugyanaz a recept. Van egy eset, az elkövető közelébe jutnak, és a lebuktatásához kell egy beépülés. Annyiszor láttam már, hogy végtelenül unom is. Előfordul az is, hogy egy-egy üt rárímel az egyik rendőr magánéleti problémájára, és a megoldásra a személyes megvilágosodás is megjön. A kórházas sorozatokban is erőltetettnek érzem, pedig pont a Med és a Fire is operál ezekkel. Úgy tűnik, a PD-ben emésztem meg legnehezebben.

Most volt egy átívelés is – egy beépített egykori bandataggal mentek egy helyi kartell nyomában. Pár részenként visszatértek ide, hogy nagyon kicsit haladjanak, majd ez lett a finálé és az emésztendő a 10. évad elején.

Több szereplővel látványosan nem tudnak mit kezdeni. Kim és Adam évadok óta hol együtt van, hol nem, most meg együtt nevelőszülők és ezért igyekeznek biztos családdá válni. Hol jobban megy nekik, hol nem. Kevin ebben a tizenpár részben egyetlen alkalommal volt a kiemelt szereplő, ahol elfogadta, hogy a beépítettként kezdett kapcsolatának annyi. Jay szálán meg azt láttuk, hogy egyre jobban kifordul magából. Az évad nyitányában rá is erősítettek, mert ezzel indokolták, miért kell elmennie.

Még annyit érdemes megjegyezni, hogy egy fiatal rendőr jött a helyére, bonyolult múlttal. Egyelőre leginkább keményen néz maga elé, és néha tesz egy-egy hasznos megjegyzést.

Ezzel ennyi, pá-pá PD!

Akkor a Med (s08e05), ha már emlegettem és Will – Jay testvérek, így erre könnyen rákötöm. Ment tovább a korábban megkezdett történet a metró beomlással – a vezető sérülései olyan komolyak lettek, hogy szükséges volt egy tüdő átültetés. A szigorítások miatt még a gépet is nekik kellett összerakni, és a kapott tüdő sem éppen opcionális volt, trükközni kellett, hogy be tudják ültetni. Vagyis, Marcel villoghatott és újra fontos szerepet kapott a milliárdos, aki most ígéretet is tett, hogy Marcel mögé állnak és indul a PR. Vagyis, ez a szál még menni fog tovább. Nem is igazán az orvosi rész volt érdekes, hanem ahova majd ez vezet.

(Különben a milliárdos nem a Grimm Renard kapitánya?)

A másik szál is kapott már alapozást – April visszatérése. Most egy beteget hoz be, és Ethan próbál rájönni, mi baja. Közben April meggyőződik arról, hogy a férfi sokat változott és abba az irányba, ami neki tetszik. Vagyis, még egy lépéssel közelebb vagyunk, hogy April állandóként is visszakerüljön a sorozatba. Ez volt orvosilag az izgalmasabb eset, és az tetszett is, ahogy Ethan és April együtt gondolkodtak.

Átvezető rész, de kell ilyen is, hogy valamerre beinduljanak az események.

Végül, amiben volt Halloween: Fire (s11e05).

Pontosabban, a laktanya valamivel elő akar rukkolni, és kitalálják, hogy kísértetházat fognak építeni. Aranyos poénok épültek arra, hogy miket találnak ki, hogyan valósítják meg és Boden milyen elvárásokat támaszt. A bohócok meg egy plusz poén, amin kifejezetten jót mosolyogtam.

Emlékezetes mentés most sem volt, inkább más oldalról is magánélettel foglalkoztak. Violet igyekezett visszarázódni, a barátai körébe is. Nem akarja, hogy sajnálják, bánjanak vele továbbra is úgy, mint korábban. Naná, hogy magánéleti krízisekben adott tanácsot, vagyis a fiúk is a szerelmi életükkel bajlódtak.

A mentés meg csak annyi volt, hogy egy otthonról kidobott lánynak segített Kelly és Stella hazatalálni, míg átbeszélték a saját problémás hátterüket. Vagyis: ismét magánéleti szál.

Morognék is, ha a kísértetház nem sikerült volna annyira jópofára. Főleg a bohócokkal a végén.

A másik ünnepi rész a The Good Doctor (s06e05). Halloween volt és a többség jelmezben ment be dolgozni. Megjegyzem: feltűnően sok volt a Star Wars kosztüm. Volt itt Yoda, meg Ashoka is. Audrey a randiján szintén filmekről cseveg, és ott is előkerül a Star Wars, vagyis, hogy melyik a kedvenc rész és miért. Pedig emlékeim szerint nem ugyanannál a stúdiónál vannak…

De, nézzük a részt. Shaun kapcsán viszik tovább, hogy segíteni akar Lim helyzetén és orvosi megoldást keres a bénulásra. Így hanyagolja a rezidenseket is, akik egy családi krízisben találják maguk. Lévén, a kislánynak szervet kellene adományozni, és a vizsgálatokkor kiderül, hogy nem az apja a biológiai apja. Orvosilag nem sok izgalom, inkább emberi drámák zajlottak, pár aranyos jelenettel, mint az együtt Hamupipőke éneklés.

A másik szálon egy testvárpár jött be, és a bátyról derült ki, hogy halálos beteg. Mivel az öccse szellemileg sérült, nagy kérdés volt, hogyan tovább. Itt sem orvosi megoldást kellett keresni, hanem a testvért megnyugtatni, hogy az öccse fog boldogulni nélküle is.

Vagyis, itt is a magánélet dominált a héten. Ha már annyit elértek vele, hogy lekerül az asztalról Lim fájdalma a bénulás miatt és Shaun is lenyugszik, legyen.

Most meg kezdem a Shantaram részeit pótolni, de majd egyben mesélem őket jövő héten.

Úgy tűnik, sikerült belefutnom még egy kegyes halál – egészségügy – igaz történet alapján műsorba. Nem régen láttam, hogy a Katrina alatt mi minden történt, most pedig egy kegyes gyilkos nővér történetét nézhettem meg.

A történetet különben nem csak az adja el, hogy sikerkönyv és igaz történet az alapja, bár az is vonzóerőt jelent. Mivel amerikai történet, és a könyv sem jelent meg nálunk, itt azért nem ezek fognak dominálni.

Nekem pl. a színészek miatt akadt meg rajta a szemem. Az egyik nővért Jessica Chastain, a másikat Eddie Redmayne játssza. Hogy melyik a címbeli jó, és melyik a gyilkos nővér? A filmben hamar kiderül, de azért most nem lőném le a poént. Mindkettejük finoman játszik, és gyakran az a legfőbb néznivaló, hogy mit árulnak el a tekintetükkel. Az egyik legjobb jelenet éppen ezért, amikor a végén ott vannak egymással szemben, és szembesítik egymást a valósággal. De az sem rossz, amikor Amy a rendőrökkel tárgyal.

A film többféle feszültséggel játszik: csak kis része ennek, hogy az egyik nővér megöli a súlyos betegeket. Nem az a lényeg, hogyan csinálja, hogyan küzdenek a betegek életben tartásáért. Az ott van a háttérben, de nem arra tették a fókuszt.

Azt nézzük, ahogy Amy küzd a betegségével, titokban tartja, és igyekszik jó anya lenni. Azt nézzük, ahogy egyetlen barátja lesz, aki tényleg támogatja, és átsegíti az előtte álló nehéz hónapokon, és az Charlie. Azt nézzük, amikor a jó nővérnek szembe kell néznie a valósággal, hogy a barátja mit művel a kedvessége álarca alatt és nehéz döntést kell meghoznia. A kórházak példáját követi és vak lesz, vagy tesz valamit?

Érzelmi dráma, és nem thriller. De így is kellett elkészíteni, mert ahhoz egyszerű az ügy és maga a lebuktatás is, hogy thrillerként forgassák le. A színészek, a történet és az egésznek a drámája el tudja adni.

Mögötte meg egy másik kérdés feszül, ami az igazán felháborító. Már az egy tragédia, hogy Amy kénytelen 1 évig dolgozni, hogy biztosítást kapjon a munkahelyén – de az, hogy a betegségét titkolnia is kell, mert ha kiderül, elküldik, még rátesz egy lapáttal. Az igazi sokk pedig, hogy a gyilkos nővér már a sokadik munkahelyén dolgozik. Nem jegyeztem, hogy ez a hetedik vagy a nyolcadik kórház az útján. Mindenhol gyanakodtak rá, és sokáig szemet hunytak, majd kerestek egy indokot, hogy el tudják küldeni a nővért. Soha nem szembesítették, nem állították meg, nem tettek semmit – csak másnak passzolták a problémát. Ez mit mond el az egészségügyről és a rendszerről? És ez az, amiért még jobban eszembe jutott a Katrina napjait feldolgozó sorozat. Ott is azt mutatták meg, hogy a rendszer alapjaiban milyen romlott. Ezt mutatta meg ez a film is, egy más és mégis hasonló történettel.

Nem rágtam le a körmöm, nem is tervezem többször megnézni, de egyszer érdekes volt és jól sikerült filmnek találtam. Mondjuk, én szeretem is a kórházi történeteket…

Stephen King novellája az alap, és olyan producerek dolgoztak rajta, akiknek a horror az alapműfajaik között van: Jason Blum és Ryan Murphy. Ez alapján nem tűnik rossznak a film, és a történet is jól hangzik: a mobiljával eltemetett öreg milliomos gyilkos segítséget nyújt az általa felkarolt fiúnak.

A novellát én szerettem is, nem az a véres horror, csak van benne egy misztikus elem. Plusz, megfigyeltem, hogy Stephen King gyakran állítja be rontást hozónak a technikát. Itt is egy mobil lesz a pokoli eszköz, amellyel a másvilágot lehet elérni. A novellában ez a vonal még jobban is benne van, mint ahogy a filmbe beletették. Harrigan megjegyzése, hogy milyen veszélyessé válhat a telefonon elérhető net és az adatok, és a végén Craig monológja, hogy majd üres zsebbel akar a sírba kerülni, ebben kimerült a téma.

Elég rossz kritikái vannak, pedig nem egy rossz adaptáció. Egyszerűen csak más, mint amit az ember egy King történettől vár. Az, hogy a mobilon hagyott üzenetekre a halott tettekkel reagál és néha pötyög egy válasz sms-t, a megfilmesített formában nem ijesztő. A főhős volt talán az egyetlen, akit szeretett, őt sosem bántaná. Nincs veszélyérzet. Amit először véletlenül, majd másodszorra szándékosan kér tőle, nem éri el a para szintet. Egy erőszakos, másokat gyötrő gyerekre megy el egy panasz, ami a gyerekre végzetes lesz. Halálos balesetet szenved nem sokkal később. Majd évekkel később egy részeg sofőrt büntet meg Harrigan, szintén hihetően beállítva, csak aki tudja, mit keressen, jön rá, hogy természetfeletti elem is van a történetben.

Az egy dolog, hogy nem látjuk a tettet, a következményekkel szembesülünk. Nincs feszültség vagy izgalom miatta. Csak Craig utólagos bűntudata van, amitől ő jó fiú lesz, ugyanakkor nekünk unalmasabbá teszi a filmet.

Rosszabb, hogy nem lehet sajnálni a meghalókat, s így Craig nagy lelki válsága, amit túltolnak amúgy is, alaptalannak tűnik. Nem egy gonosz erő szabadul el, amitől félni kellene. Némi igazságosztás történik csak, ha azért halált nem érdemeltek is volna. De egy bántalmazót vagy egy részegen mások vesztét okozó aranyifjú nem olyasvalaki, akit szánnánk.

Kényelmes a film tempója is. Alaposan megismerjük Harrigan és Craig kapcsolatát, sokáig tart, mire jön a halál és a misztikus elem. Én szerettem a novellát, elnéztem, de el tudom képzelni, hogy egy átlagnéző nem olyan lelkes attól, hogy itt lekövethetjük, milyen műveket olvas fel Craig az öregnek.

A szereposztás elég erős – Jaeden Martell lassan már skatulyába kerül King mellé. Az történetében övé volt az egyik főszerep, és most is az a szerepe ugrott be a filmet nézve, pedig láttam a Knives Out egy mellékszereplőjeként és a szerintem nagyon jópofa Metal Lords főszereplőjeként is. Itt egy tipikus jó gyereket játszik, rutinból. Donald Sutherland Harrigan szerepében már izgalmasabb – most egy megfáradt öreg, de közben ott van mögötte a hatalom, hogy milyen félelmetes volt egykor. Nekem tetszett, ahogy a két fele megvillan.

A trükk talán az, hogy nem horrorként kell nézni. Ez egy misztikus felnövés történet, amiben van szellem és túlvilági bosszú, meg különösen működő technika.

Ennyire értetlen fejjel rég néztem filmet. Egyszerűen nem fogtam fel, hogy valakinek eszébe jutott egy ilyen történet, pénzt kapott rá és le is forgatták. Már különben is észrevettem magamon, hogy egyes újdonságot hozó horrorok, sűrűn a kritikai sikerek is, mint a Valaki követ, nem tetszenek. Bár azt hiszem, a története miatt ezt a filmet senki nem dicsérte.

Grimcutty egy netes kihívás, amelyre egy blog figyelmeztette a szülőket. Szerinte ennek hatására a gyerekek megvágják magukat, másokra támadnak. A szülők halálra rémülnek, és elkezdik a gyerekeiket terrorizálni: nem elég, hogy elbeszélgetnek arról, hogy ne vegyenek részt ebben a kihívásban, elveszik a telefont, a netet és úgy csinálnak, mintha a gyerek máris öngyilkosságot fontolgatna, amint felmegy a netre. Az senkinek nem jut eszébe, ha azt mondják: ’ne nézz le’, lenézel? Naná, hogy mindenki azt akarta megnézni, mi ez a Grimcutty, amit kerülni kellene. De nem kezdik el magukat vagdalni…

A horror meg az, hogy Grimcutty alakja tényleg fel is tűnik, és megkéseli a gyereket. A szülő persze azt hiszi, a gyerek árt magának és még nagyobb a pánik, amitől a szörny még erősebb.

De már az nagyon idióta, ahogy a szülők pánikba esnek, és ezzel életre hívják a lényt. Az sem jobb, ahogy küzdeni tudnak ellene. Az egész ötlet olyan… beteg, de rossz értelemben. Mégis, mennyire kellene öregnek lenni ahhoz, hogy úgy gondolják, ha megnézel valamit, már követed is? Rendben, a gyerekek sok mindenre rávehetők, de itt mindenki úgy érzi, hogy az ő gyereke is benne van a körben.

Ezeken túl borzalmasan is néz ki a film. Grimcutty mintha részben digitális lenne, részben meg beöltözött emberi alak. Ahogy közbe mozog, meg közelebb jön, az inkább grafika. De ahogy kinéz a feje, az meg egy ronda maszk. Kb. olyan, mint a Bleach egy-egy szerencsétlenebb démona, csak sokkal bénább.

De, külsőségek. A film kamaszlánya influencer szeretne lenni, és videókat fogat. (Alig nézi valaki, de ez már megint egy más történet.) Az nem fér a fejembe, miért suttog ezeken a videókon. Már az sem tetszik, ahogy Billie Eilish valami hasonló stílusban énekel, de a szöveg rámondás miért suttogás? Fel nem tudom fogni.

Színészek – két nő van, aki ismerős. Shannyn Sossamon volt sokkal jobban jegyzett színésznő már, most már csak ezekre az anyaszerepekre futja. Nem szépen öregedett, és mindig inkább eye candy volt, mint a játéka miatt került be a filmekbe. Alona Tal meg egy Seal Team mellékszerep miatt ismerős, maradandót még nem alkotott. De különben is, semmilyenek a karakterek, nem is érdemes kiemelni bármit.

Vagyis: rossz sztori, béna látvány, és még a színészek se vonzanak be. Nem egy jó film.

Bár én remekül megvoltam horror antológia nézésként az American Horror Stories második évadával is, azért ez a széria eggyel, kettővel feljebb tette a lécet. Sokszínű, horror, tele ismert és jó színészekkel, és bizony benne van del Toro stílusa is. Bírom én Ryan Murphy polgárpukkasztó harsány stílusát is, de ez sötétebb is, mélyebb is.

8 történet került be az évadba, általában 50 perc – 1 óra hosszúságban. Mindegyiket más rendezte, amit del Toro a rész eleji narrációjában el is mond. A legtöbbnek irodalmi alapja van, és bizony akad közötte nagy név is. Nem véletlen, hogy a 8 filmből 2 alapját Lovecraft jegyzi. Az ő stílusa abszolút olyan, amit del Toro világában is el tudok képzelni.

A kulcsszavak egyike a változatosság. A kuriózumok gyűjteményébe bármi belekerülhet, ami egyedi és misztikus, kellően sötét. Így aztán a részek között is találunk már szinte elvont, szürreális sci-fit, más világi szörnyeket felvonultató horrort vagy lélektani mélységekbe menő szellemes történetet. A már emlegetett rész eleji bevezetők, melyeket del Toro mond el, rá is világítanak ezekre. Jól ki van találva az a blokk is, ahogy mindig nyitogatja a dobozt és kiemel belőle egy tárgyat, ami jelképezi az adott részt. Egy narrációt ki is emelnék, mert eddig erre így nem gondoltam, de találónak érzem: Lovecraft kapcsán jegyzi meg del Toro, hogy ő félt az univerzumtól. Ezen gondolkodom is, amióta itt hallottam.

Itt vannak a horror ismerős zsánerei: kapunk túlvilági életet szellemekkel, kísértetházat, testmegszálló idegen lényt, démonidézést és még sorolhatnám.

Akár részenként is végig lehetne menni rajta, de nagyjából ugyanazt tudnám írni mindre. Ezekben van munka és fantázia, és jól csinálják, amit vállaltak. Ijesztőek, sötétek, néhol játékosak, érzékenyek és minden horror, fantasy vagy sci-fi elem ellenére emberiek. Egy van, ami nekem túl… szürreális talán. The Viewing, a 7. epizód. Ebben egy gazdag férfi saját szakterületük nagyjait hívja össze, hogy megmutassa nekik egy különleges tulajdonát, és együtt igyekezzenek annak rejtélyét felfedni. Van egy felkészülés, beszélgetés, zenékkel és színekkel, droggal. Majd a megtekintés és a rész poénja. Az előtt le a kalappal, hogy a fények és a szétfolyó színek hogyan hatnak a vásznon. Határozottan eredeti a stílusa, de nekem zavaró is volt egyben. A poén sem ült annyira, mert a rész eleji narráció pont arra lökött, ami majd végül történik is.

Legjobbat hirdetni már nehezebb lenne, ahhoz túl sok volt, ami tetszett bennük. Ha nagyon akarom, akkor az egyik Lovecraft, Pickman’s Model, amit megnevezek. Eleve a festészet, a gótikus horroros környezet is húzta, de a történet is pazar. A vége meg kegyetlen – különben valami ilyesmit vártam, de akkor is megcsapott. Vannak nagyon elkapott jelenetek és a retinába égő képek benne. Látvány, történet, színészek, ebben minden összeáll.

Ha már emlegetem a színészeket, szinte minden epizódban lehet valaki ismerőset, akár egészen ismert színészre is bukkanni. Rupert Grint akarta a túlvilágról menteni az ikertestvérét. Ben Barnes el akarta zárni a másik, szörnyekkel teli világra nyíló ajtót, még ha azt a művészet is nyitotta. Andrew Lincoln madarakat tanulmányoz, míg igyekszik segíteni a szellemeket látó, lassan megőrülő és gyászoló nején. Dan Stevens tévés eladóként forgatta fel egy magával elégedetlen asszony életét. F. Murray Abraham orvosként adja az életét, hogy megmentse a világot egy parazitától – az a rész, a The Autopsy szintén benne lenne a képzeletbeli Top3 részemben.

Nem ragozom tovább, ez egy igényes horror antológia, csak ajánlani tudom.

Talán minden ünnepnek van már Scooby-Doo kiadása is. Ez a Halloween kapcsán készült mese, és szépen hozza is mindazt, ami ebben a mesében lenni szokott, egy nagyon kicsi csavarral, ami nem biztos, hogy tetszett.

A csapat leleplezi a jelmezkészítőt, aki ellátta felszereléssel az eddigi rosszfiúkat. Coco börtönbe megy, a Rejtély Rt. meg halálra unja magát. Amikor Halloween idején feltűnik egy új szellemcsapat, Cocót kihozzák a börtönből, és együtt igyekeznek rájönni, most éppen ki akar borsot törni az orruk alá. A megoldás annyira kiábrándító, hogy a fejem tudtam volna verni a falba. Azért egy olyan rosszfiú, aki igazából nem is rossz, csak Fredet és vele a többieket akarta felvidítani…

Igaz, ettől a rajongók kaptak pluszt, mert minden úgy volt kitalálva, hogy a Rejtély Rt. ügyeire és tagjaira rímeljen. Volt egy szellemes eredettörténet, és a lények is olyanok voltak, mintha maguk gonosz verziójával néznének farkasszemet. Csak éppen a külsejükön túl a képességeik nem öröklődtek – egyszerű, simán üldöző lények voltak, minden terv és egyéniség nélkül.

A csapat jelenlegi felállása pedig ötvözi a megszokott poénokat az új idők szelével. Vagyis, itt van Scooby és Bozont falánksága, ami visszatérő poénok sorát hozza. Itt van Fred mániája a kocsija után – bár ok, az tényleg vicces volt, amikor fel kellett újítani, és kapott egy gótikus horroros, hintós külcsínt. Ugyanakkor jön a kötelező LMBTQ elem, amit azért ebbe a mesébe is bekeverni nekem kissé meredek. Vilma habarodik bele Cocóba, és bizony láthatjuk, ahogy flörtölve igyekszik beszélgetni vele és Diana ad párkapcsolati tippeket neki. Diana különben a másik megváltozott szerepkörű szereplő: a rész elején felteszik a kérdést, hogy a lány mit is csinál tulajdonképpen a csapatban. Még egy évtizede is simán azt mondtuk volna, hogy ő a szép és szerencsétlen kellék a többiek mellett. Most viszont betolják Fred helyére, és a végén ki is mondják, hogy Fred csak a sofőr, Diana a vezető. Éljen a feminizmus!

Csak abban nem vagyok biztos, hogy ezt ugyanolyan jóízűen lehet nézni gyerekként, mint anno. Nem is Diana fejlesztése, Vilma bevallott LMBTQ szerepköre a fura. Bár, amilyenek a mai mesék, lehet, hogy ezt már észre sem veszik.

Gyerekmese, nem ijesztő szörnyekkel, színesen és vidáman. Bár van változás, azért a Scooby-Doo recept lényegében változatlan.

Ok, nyilván nem egy olyan horrorfilmben kell logikát keresnem, amelyben egy szellemileg sérült fiú módszeresen és megállíthatatlanul gyilkol évtizedeken át. Mike Myers városi legenda lett, már életében. De akkor is, ez mégis mi volt?

A Halloween újjáélesztésének megvolt az erőssége, hogy próbált a valóság terepén maradni. Laurie gondos terv szerint járt el, hogy megmentse a családját és végleg leszámoljon a féltestvérével. Kerek vége is lett a történetnek.

Csak éppen a sikerfilmeknek megvan az a szokása, hogy kapnak folytatást, ha nagyon meg is kell erőszakolni az előzőt, hogy valahogyan elindítsák. Itt nagyon ez történik – a gyilkos el lett égetve, és nagyon megölték az előző rész végén. Hogy térhet vissza és folytathatja a gyilkolást? Már ezen fennakadtam, de a film vége még messzebb ment el. Most komolyan, megölik, aztán feltámad és ő öli meg a többieket? Micsoda? Laurie ugyan kap egy monológot arról, hogy maszkos gyilkosunk a gyilkosság által átlényegül, de annak semmi értelme. Nem támadsz fel azért, mert profin tudsz ölni. Még a görög istenek világában sem mentek így a dolgok, nemhogy egy napjainkba helyezett filmben.

De bajban voltam azzal is, hogy egy ponton milyen ideológiát kezdtek felépíteni. Azzal, hogy a közösség végre kiáll a gyilkos ellen és le akarják vadászni, maguk válnak szörnyeteggé. Mert elvakultak, gyilkosak és ártatlanok is áldozatul esnek nekik. Egyesek komolyan felvezetik, hogy ez lenne Myers terve – belőlük szörnyeteget csinálni. Hallják ezek magukat? Előtte meg azt hallgattam nagy monológban, hogy ő csak egy gyermeki elme egy erős felnőtt testében, és nem tud úgy gondolkozni, mint egy ember, ahhoz túl állatias a természete. Akkor mégis, hogy eszelne ki ilyen bosszútervet?

Szemezhetem még az ilyesmi elemeket benne. Akad. Ebből is látszik, hogy ez egy kényszerfolytatás. Megjegyzem, nem is az utolsó. Lesz még Halloween film, ugyanezt a történetszálat követve. Ez is sikeres lett különben, bár a kritikái már rosszak. Nem lep meg. Rég láttam olyan fájdalmas ötletet, mint ennek a vége a feltámadó és gyilkos istenbe átmenő gyilkossal.

Még csak horrornak sem ült igazán. Egy ötlet tetszett benne, amikor az egyik meggyilkolt csoportból Halloween kellékek is lettek, a fejükbe hozott tökkel meg pózba helyezéssel. Különben meg olyan semmilyen. A szupererős gyilkos kitöri a nyakad, megkésel és hasonlók. Nem egyszer hihetetlen elemekkel – Cameron halálát nézzük csak! Myers tulajdonképpen már darabokra törte a testét, a látvány alapján a nyakát is kitörte már kétszer, de azért még élt és szinte mozgott. Ki kellett csavarni még egyszer a fejét. Nem lett ez ijesztő, inkább a szemem forgattam rajta, hogy mennyire nem tetszett.

A zene viszont maradt. Az a legijesztőbb elem, az a bizonyos dallam.

A színészek is maradtak. Túl nagy siker ez ahhoz, hogy kiszálljanak. Kár, hogy sokaknak nincs a tehetségükhöz méltó karakterük már.

Halloween-film, ilyenkor egyszer meg lehetett nézni, de ezt már a sorozat gyengébb tagjai közé tenném.