Újabb évadnyitány: All American: Homecoming (s02e01). Ha már az alapsorozatot elkezdtem…

Az első, hogy ez is egy vendégszereplős epizód volt. A történet közvetlen folytatása az alapsorozatban történteknek, Simone morgolódott is amiatt, ami ott történt. Ettől függetlenül lehetett önmagában is érteni a részt, bár erőltetik, hogy maradjon egymás mellett a két sorozat. Így kanyarodunk oda vissza, hogy Jordan és Spencer feltűntek a városban. Értelme különben nem sok volt, kibeszélték a feszültséget, ami az egykori házasok között maradt a szakítás miatt.

Helyette görgetik a korábbi drámákat: a sport programot veszélyezteti, hogy a sztárjátékos inkább iskolát vált, de nem hajlandó a biológiai apja, az őt eldobó edző mellett játszani. Húzzák a szerelmi szögeket is, nem mostanában lesz még, hogy a főszereplők összejönnek. (Simone még kicsit biztosan gyászolja a kapcsolatát.) Az eredeti edző meg klinikai kezelésen próbálja elhitetni magával, hogy visszamehet a munkahelyére, nem fognak másképpen nézni rá a pszichés betegsége miatt.

Mégis, ezt nézem szívesebben, annak ellenére, hogy nem szimpatizálok azzal, amit a fekete egyetem témakörben eljátszanak. Nekem fura, hogy rasszizmusról meg a társadalom álláspontjáról értekeznek egy olyan elszigetelt egyetemen, ahol mindenki fekete – önkéntesen szegregálódnak. Talán azért, mert itt még nincsenek elkoptatva a szereplők, és nem szenvednek még azon, hogy már mindenki járt mindenkivel. Néhány konfliktus üres, és már innen lehet tudni, hogy megoldják, de ez még belefért.

Megvan a válasz is: a House of the Dragon (s01e09) nem lőtte el az utolsó puskaporát is az utolsó előtti részben. Sőt, meglepően csendes epizód volt, a szokott véres – megdöbbentő események nélkül. Egy puccs belső természetrajzát kaptuk.

Vagyis: Viserys halott, és a Hightower oldal a saját fiát, Aegont ültetné a trónra. A Királyvárban levőket gyorsan falhoz állítják, meg gyilkos tervet szőnek Rhaenyra és a családja ellen. Nem is értem, mit gondolnak, hogyan végeznek majd annyi sárkánylovassal. Náluk a két hercegnek van, míg Rhaenyra oldalán talán kevesebb a nemes, de azok egy része sárkánylovas is. Azt pedig tudjuk, hogy a seregek is mennyire keveset érnek, ha sárkányok csapnak össze közben.

Ami érdekes volt, hogy a két hercegből is többet mutattak most. Aemond, akiben meglenne az uralkodás vágya meg a képessége is, míg a bátyja léha és semmirevaló aranyifjú, aki alantas szórakozásoknak meg fattyak nemzésének hódol. A húgát/feleségét leszámítva pont Aegon az, aki a legalkalmatlanabb a trónra. Igaz, bábunak megfelel…

A koronázást és a sárkányt szánhatták a látványelemnek, de nem vitte el a részt. Ahhoz ebben a sorozatban túl sok a sárkány, hogy egynek a berepülése és üvöltése olyan hatást váltson ki, amikor a GoT-ban végre kikeltek a fiókák és nőni kezdtek.

Már csak annyi kérdés maradt, hogy jövő héten belevágnak-e a háborúba is, vagy egy újabb csendes rész jön, csak ezúttal azt látjuk, ahogy Rhaenyra vonja össze az erőit és terveket sző.

A The Good Doctor (s06e03) hamar ér vissza a megszokott állására. A kórházi mindennapokhoz és Shaun dolgaihoz, aki az esetek kapcsán mindig valami magánéleti dolgot is tanul. Most éppen egy párkapcsolatokkal foglalkozó orvost műt, aki tippeket ad, hogy legyen tartót a házassága.

Valahol zavar is, hogy a rész nagy kérdése, hogy Lea mosogathat-e. Már csak azért is, mert úgy csinálnak, mintha ez frissen megjelent probléma lenne. Mintha nem éltek volna már együtt jó ideje – nem a házasságkötéssel költöztek össze. Az, hogy mosogató vagy kézi mosás, hogyan kell összehajtani a mosott ruhát, kétlem, hogy most merült volna fel először. Csak kellett valami, hogy a friss házas címkét mutogathassák és kérdezgethesse Shaun a többieket, hogy mi van hasonló helyzetben az ő kapcsolataikban.

Az egyéb szálak még ennyire sem tudnak érdekelni. Lim nehezen viseli a tolószéket, és a műtéti jelentést olvasgatja, meg egyre kevésbé tudja játszani, hogy minden rendben vele. Danny nagyon álompasiként viselkedik, és megszórták a részt olyanokkal, hogy átöltözik, segít az idős néninek, sütit hoz, megnevetteti a beteg gyereket – Asher és Jordan meg elkerekedett szemekkel bámulják. Nem fogom díjazni, ha elkezdenek nekik szerelemi szálakat gömbölyíteni.

És visszatért az is, hogy nem a kórházi dolgok a fontosak. Az esetekből is magánéleti szálakat építenek és egyre kevesebb a gyógyítás, egy-egy életmentő műtét vagy gyógyszer megtalálása. Nem örülök ennek, de rég írom, hogy ez is a szappan mélységeibe süllyed.

Végül, egy beteg sorozatrész: American Horror Stories (s02e07). Cím szerint a Necro. Szerelmi történet, de AHS színekkel festve.

Van egy lány, aki holtakat készít fel, sminkel a temetésekre. Van egy fiatalember, aki ebben a hullaházban kezd el hullaszállítóként dolgozni. Mindketten különcök és vonzódnak a halálhoz, a holtakhoz. Meg is van a szikra köztük. Sam azonban nagyon normális akar maradni, Charlie meg extrém eszközhöz nyúl, hogy bizonyítsa a maga igazát. Ebből sül ki egy olyan vég, hogy nem tudom, sírjak vagy nevessek rajta. Eléggé eszembe juttatta a Szeress, ha mersz végét, csak itt szó sincs szimbolizmusról, ezek bizony temetkeznek.

Elég eredeti az ötlet, és eléggé beteg is. Szinte rosszul éreztem magam attól, hogy érdekelt, mit találnak még ki benne. Volt több nagyobb fordulat is, meg jócskán bemutattak annak, amit egy szerelmi történetben várnánk. Ok, még emésztem is, hogy nem egy hagyományosabb boldog véget kaptunk. Fura, de az egész rész az volt.

Nem AHS színész volt benne, de a főszerepet játszó Madison Iseman túl van már egy horror sorozaton – ő volt a legújabb Tudom, mit tettél tavaly nyáron hősnője. Itt szimpatikusabb szerepet kapott, ha most is megvolt a maga tikkje. A fiúk inkább eye candy szerepet kaptak mellette.

A végét leszámítva szerettem ezt a részt. Majd meglátjuk, a zárásra sikerül-e ennél betegebbet kitalálni – véresebbet nem lenne nehéz, de ebben pont az a jó, hogy nem borzaszt, hanem az emberi személyiség deformitásával ijeszt.

Már néztem a filmet, amikor belém hasított, hogy tudom, mi történt és ki a gyilkos. Elsőre nem esett le miért, hiszen más irányba nyomoznak, és a helyes nyomot nagyon elrejtették egyéb események közé. Majd belém hasított – nem a filmet láttam már, a regényt olvastam, amiből készült.

Nem mondhatnám, hogy a regény tetszett volna. Ugyanazon dolgok miatt a film sem tudott eléggé lekötni. Ez is az a fajta, amikor megvan a Heuréka!-pillanat, és teljesen más irányban hirtelen a nyomozó rájön mindenre.

Maga a nyomozás sem volt izgalmas. Aaron nem tud szabadulni a múltja árnyaitól, abban is van egy megoldatlan bűnügy. Elég nyomorult a mostani élete is. Rendőrnek sikeres lett, de semmi más nincs a világában. Magányos. Itt, a szülővárosában meg rajta a többiek szeme, hiszen nem mindenki hitte el, hogy kamaszként nem ő ölte meg a lányt, aki tetszett neki.

Zavaros érzelmekkel birkózik. Ha kimondva nincs is, de simán bele tudtam látni, ahogy most a régi ügyet is újraértékeli magában. Akkor úgy tűnt, Luke rendes, hogy alibit ad neki. De, fordítva is lehet nézni: így Aaron lett Luke alibije. Ha pedig Luke képes volt végezni a feleségével, a kisfiával, majd öngyilkos lett, kamaszként nem ölhette meg a barátnőjüket?

Az sem segített, hogy a szerelmi szálféleség kifejezetten irritáló a filmben. Többszörös szerelmi sokszögek vannak, amelyeknek gyökerei a szereplők kamaszkorába nyúlnak vissza. Nem is lepett meg, hogy Aaron egy ponton túl már nem is tudta, hogy ki kivel járt titokban, meg kiakadt, amikor rájött, hogy látszólag tisztes emberek milyen viszonyokat bonyolítottak titokban. Ez jól el is vágta a hangulatot, hogy összejöjjön a gyerekkori barátjával.

Az egész film hangulata nyomott, nem esett jól nézni, ahogy mindenki szenved. Talán igazán ártatlanok sem voltak benne. Ha mondjuk nem gyilkosok voltak, akkor házasságtörők. Titkokat őriztek, bár valaki azt is megfogalmazza, azért olyan gyilkos ez a környék, mert ha valaki sokáig mond egy hazugságot, ráhagyják és az lesz az új igazság. Aaron ezt különben első kézből tapasztalta, akit el is üldöztek innen. Az már csak slussz poén a végén, hogy aki leginkább vádolta és kínozta, mit akart mindezzel elrejteni.

Nem is örültem, hogy befejezetlenül hagyják azt a szálat. A mostani gyilkos megfizet, de a régi ügy zárlata itt nem tiszta: Azt érezni, hogy Aaron az utolsó nyommal megérti, mi történhetett, de arra már nem vennék mérget, hogy a gyilkos lelepleződik.

A fájdalmas, nyomorúságos hangulat megvan a képi világban is. A sivatag, a hőség, a nyüglődő és a szenvedő emberek. A történethez illett, de nézni nagyon nem esett jól.
Eric Bana különben szimpatikus színész, de itt neki sem jutott sok babér. Egyike a film szenvedőinek. Tényleg nagyon hiányzott nekem, hogy a végén valaki kiakadjon, minden titkot kimondjon, és szűnjön már meg az a mérgező légkör.

Ez nem az a krimi, amit nézésre vagy olvasásra annyira javasolnék. A popcorn horror nekem jobban bejön, mint ez a vigasztalan, száraz és nyomorult sivatagi történet.

Elsőre simán rábökném, hogy ez egy olyan évad volt, amelyben külön kis történetekből állt össze az egész. Ha azonban kicsit mélyebbre megyünk, akkor megvannak a mélyebb összefüggések. J’Son továbbra is a világ ura akar lenni, és sok mindent mozgásba hoz, hogy megszerezze a Warlock erejét.

A Warlock a személy, aki mindent össze is fog tulajdonképpen. Az elején Thanos egy bábjáért küzdenek, amelyet a Hívők ki akarnak keltetni. Ebből jön majd Adam Warlock, aki miatt felélednek a Nova sisakok, és tinihőssé léphet elő Sam Alexander. Warlock ad némely világnak új esélyt az életre, és ő az, akit J’Son majd meg akar rontani. Az Őrzők meg mindenbe belecsöppennek kicsit.

Általában 3-4 rész ad ki egy blokkot, ami egy összefüggő kaland. Néha vannak beékelt epizódok is, bár a legtöbb kap egy olyan vonást, amely majd beilleszti Adam Warlock történetébe.
Igaz, hogy az első évad útján haladnak tovább, és elválnak a Marvel filmes univerzumtól. Csak egy példa: Űrlord a Spartax hercege és nincs Ego. De mondhatnám azt is, hogy itt nem Thanos a főellenség, akit az első évad végén ki is iktattak. Mondhatnám Mantis itteni alakját is, aki egyáltalán nem emlékeztet a filmbéli nőre. De ez nem baj, így is jó történet, meg el lehet képzelni, milyen volt teljes csapatként az Őrzők mindennapi élete.

Mozgalmas, kalandos, sok akció jelenettel. Mindenkinek megvan a maga specialitása, és a végére már egész jókat tudtam mosolyogni a visszatérő elemeken. Ahogy Mordály összerak valamilyen halálos fegyvert, aztán előre örül, hogy mekkorákat tud majd robbantani. Ahogy Gamora a kardjával aprít, vagy Drax furcsa kijelentéseket téve elindul mindenkit szétverni. Ahogy Quill tervei nem éppen tervező zsenire vallanak, de valahogy összepofozzák a végére.

Ahogy a filmekben is, itt is fontos a humor. Eléggé egymás után néztem a részeket, hogy ráérezzek, és olyasmin is tudjak vigyorogni, ami elsőre inkább idegesített volna. A Nova hadosztály ügyei ilyenek, pl. a Csíny királyáról szóló epizód, de említhetném azt is, amikor Drax a Pusztító címért küzd és a népe templomában oldják a feladatokat. Két metaforákra teljesen érzéketlen harcos, akiknek rejtvényeket kellene megoldani…

Jól eljátszottak azzal, hogy mindenkinek elég nagy szerepet adjanak. Drax alakja több árnyalást kapott, ő mindig kilógott nekem a sorból, de most helyére kerültek vele a dolgok. Igaz, Mordály és Grot maradtak a kedvencek. Az nagyon működött, ötletesen, hogy Groot mennyi mindenre képes és milyen különleges lény.

A grafikán nem változtattak. Nézhető akció mese. Színes, változatos, de nem akar olyan látványos lenni, mint a nagyestés Disney mesék. Jól is áll neki a megszokott forma – legfeljebb az zavar, ha sok részt nézek közel egyidőben, hogy miért mindig ugyanaz a ruha van a szereplőkön. Hónapok történetét mesélik el, és még egy nadrágot se cserélnek?
Tudom, egységes kinézet, nem kell ezzel foglalkozni, meg hasonlók, de akkor is.

Még egy évad van vissza, majd mesélek arról is, bár most talán tartok egy kis szünetet.

Semmi utalást nem találok arra, hogy ennek a filmnek bármi köze lenne A parfüm című regényhez vagy a belőle készült filmhez. Ehhez képest nagyon sűrűn úgy éreztem, hogy annak egy lopott, gagyi verzióját nézem. Csak napjainkba helyezve, hogy azért mégse legyen annyira egyértelmű a koppintás.

Lehetne azt mondani, hogy azért más a szemszög. Itt nem a parfümkészítő szemszöge az első, hanem a rendőrnőé, aki a nyomában van. De minden más annyira összecseng, hogy az komolyan zavaró.

A legnagyobb: a remek orral rendelkező fiatalember női illatokból akar elkészíteni egy parfümöt, amivel szerelmet kelt. Még recepttáblája is van, és ahogy szív- meg fejillatról van szó, az hozta vissza azt a másik történetet. Miben más? Ez a srác finnyásabb, neki nem megy az izzadságmirigyek kimetszése és a gyilkolás. Ezért kapott egy kellően beteg segédet - azt nem is értem, hogy lesz egy nő beceneve Rex. Igaz, eléggé fiús a szerencsétlen kinézete, hogy nem is lehet eldönteni, melyik nemhez tartozik. Valamint, a végső recepten is finomít. Az eredetiben egy gyönyörű szűzlány lett a fő összetevő, ez a gyilkos illatmester arra jut, hogy egy kisbaba illatát kellene a középpontba tennie. Viszont, egy újabb hasonlóság: amikor kiömlik a parfüm, itt is kiváltja azt az őrjöngést. Ám most nem a fiú lesz, akit a csőcselék szó szerint megzabál, hanem a segédje, akire ráborul az üveg tartalma. 

Bajban voltam azzal is, hogy nekem a szeretetre vágyó és ezért gyilkos segédet fogadni sem rest fiatalember volt a szimpatikusabb. A rendőrnő simán ellopja az első parfümöt, és ő arra használja, hogy a nős szeretőjét maga mellett tartsa, aki már visszamenne a feleségéhez. Eléggé rontja a filmet, meg a nő megítélését is, amikor pl. nem bírja nézni, ahogy a szeretője beszélget a nejével, ken magára egy kis parfümöt, mire a férfi bemegy vele dugni, míg a neje kint van a gyerekekkel. Mert az már nem szerelmeskedés, az inkább állatias. Saját érdek miatt nagyon hamar szegi meg a szabályokat, és ahogy maga is érzi, hogy rossz úton jár, csak ront a dolgokon. Mert bűntudata van, mert tudja, hogy nem így kellene, mégis megteszi.

Látványra különben nem sokat tud a film. Nem vitték el horror felé, így pl. a parfümkészítést nem látjuk, legfeljebb egy szépített képet az előkerült holttestekről. A szexuális tartam erősebb benne, mint a gyilkolás vagy a rendőr - bűnöző hajsza jelenetei.

A szereposztás sem tetszett. A gyilkos nagyon kisfiús, a hősnő nagyon szerencsétlen - kinézetre is. Egyedül a szintén rendőr szerető, aki még elment úgy-ahogy. Igaz, neki meg a szerepét zavarták úgy össze, hogy abból nem lehet jól kijönni. Mert akármit dönt is, egy családot el- és cserben hagy. Hiszen a szeretője is terhes lesz, és a végén ott a közös gyerek. Ha visszamegy a nejéhez, a legkisebb gyerek marad apa nélkül. Ha meg a szeretővel marad, a felesége és az ő gyerekei kerülnek távolabb tőle. Mondjuk, már ott nem stimmel a dolog, hogy a felesége olyan könnyen visszafogadná. Mégis, mennyit adott le az a nő az elvárásaiból, hogy adjon még egy esélyt a férjének, akinek éppen mástól lesz gyereke?

De be is fejezem itt, mert ehhez a filmhez nincs egyetlen kedves szavam sem. Pontosan látom, hogyan vannak kiszemezve az ötletek és a jelenetek A parfümből, amit egy kis szexszel és szerelmi szálakkal higítottak. Nálam a bosszantó kategória részese.

Évadzárót kapott a Gyűrűk Ura sorozat, vagyis a The Rings of Power (s01e08) egy kis időre elköszön. Sajnos. Már nézném is tovább, de még várnom kell ezzel egy darabig.

A legfontosabbak: sok mindent helyre tudtak tenni ezzel a résszel és nem egy választ megkaptunk. Pl. mégis hol tanult meg a Sötét Úr gyűrűt kovácsolni, és miért mások a tündék gyűrűi, mint az összes többi? Soha nem értettem, hogy míg az emberi királyok 9 gyűrűje lidérceket csinált a hordóiból, a tündék gyűrűi erőt adtak és őrizték a szépséget. Most adtak egy választ, miért. Ezzel el is árultam, hogy az évad végére a tündék gyűrűi készültek el és Sauron megszerezte a tudást, amellyel majd elkészítheti az Egy Gyűrűt. A záróképen a Végzet Hegye felé tart, lehet sejteni, mi célból…

Kifejezetten élveztem, amikor Sauron megkísérti Galadrielt, és helyenként szó szerint be van idézve, amikor majd Frodo és a Gyűrű kísérti meg az asszonyt. De hangulatos volt az is, ahogy Galadriel gyanakodni kezd, és mi is sejthettük, mit fog kideríteni. Hiszen ott voltak a jelek: amilyen lelkesen Halbrand belevetette magát a kovácsmunkába, amilyen ötletei voltak – és mert tudtuk azt is, hogy Isildurtól ered majd Gondor királyi családja, hogy lehetne más a helyén?

Arról nem is beszélve, hogy így meglehet az a szál, amelynek a gondolata annyira tetszett nekem. Hogy kapunk egy szép történetet arról, hogy Gandalf miért is volt mindig olyan kedves a hobbitokkal. Jó volt ott a varázspárbaj, ahogy a varázsló elkezdett tudatára ébredni. Még a neve nem lett kimondva, de ki más vándorolna így az aprónéppel?

Az is igaz azonban, hogy vannak elég nagy lyukak is. Ahogy a palantír feltűnik, de nem tudjuk meg, mit látott benne Elendil lánya. Isildur sorsa – annyira vártam, hogy a lova kiássa a romokból és csatlakozik az emberekhez, de ez is elmaradt. Teljesen nyitott a vége ezen az oldalon, és még egy nagy pillanat sem volt, mint a felismerés a tündéknél vagy a varázsló és Nori kalandra indulása.

Ebben a részben is megvolt mindaz, amit ragozok, amióta megy a sorozat: nagyon jól néz ki a sorozat. Látni, hogy mennyi pénzt és kreatív munkát tettek bele. Ezt fizikailag jó volt nézni, és nagyon bírom, ahogy megidéznek a nagy filmekből dolgokat.

Szeretem a szereposztást. Mire a végére értünk, már kedvenceim voltak. Akár olyan is, aki az elején annyira nem volt szimpatikus. Pl. Elrond és Robert Aramayo fokozatosan lett egyre kedvelhetőbb. Még az is megfordult a fejemben, hogy kár, hogy a Sötét Úr felölti majd azt a páncélt, mert az emberi alakja egész megnyerő, akár azzal is szerezhetett volna híveket. Mondjuk, az orkoknak ez éppen mindegy, de voltak déli emberek is…

A zenéje is remek. Az a hangulat, egy-egy megidézett dallam, de saját zene. Az nagyon ült, ahogy a Gyűrű feliratát megénekelték a végén.

Mi maradt vissza? Nézni, mikor jön a folytatás. Már most várom.

Már említettem, hogy térnek vissza sorra a sorozatokat. A Chicago évadokat évek óta nézem lelkesen, de most elkezdtem húzni. A PD-t elengedem – ha rá bírom szánni magam, a tavalyi félbehagyott évadot még befejezem, de az ideit már nem kezdem el. A Med a kedvencem, azt majd nézem, amint behoztam magam a Fire-rel (s10e21-s11e03), amire a hétvégén sort kerítettem.

Van abban valami jó, hogy egyszerre letudtam az évad zárását és az új kezdetét. Így a nyitott véget egyből fel is tudtam oldani, nem szeretem ezeket a mű feszültségeket a végén, pláne, hogy tudtam, hogy egy kiemelt főszereplőt nem fognak megölni az évad elején. Vagyis, a Severide és Stella nászéjszakáját megzavaró gengszterek szálát gyorsan elrendezték, és megúsztuk annyival, hogy kapott pár jelenetet Severide, amint megvédi magát. Ahogy a rendőrség kezeli az ügyet, az különben helyenként kifejezetten röhejes volt. Érezni lehetett, hogy ezt a szálat gyorsan el akarják varrni, hogy léphessünk is tovább.

Van különben még egy ilyen történetszál benne. Violet és a főnöke románca. Itt is azt éreztem, hogy egy túlragozott, túl sokáig elhúzott problémának nagyon egyszerű véget írtak. Hosszú részeken át zsarolták őket, meg titokban kellett tartani mindent, és egyetlen varászütésre minden megoldódik.

Igaz, ez az a szál is, ahol mertek egy nagyot lépni a 3. részben. Lehetett sejteni, hogy valami ilyen jön – a halál előtti boldog idők, amikor kiemelnek és többet mutatnak egy nagyon mellékszereplőt, hogy sajnáljuk, mielőtt kiírják. Hatásos volt, és az ilyen sorozatokba kell ilyen is – tűzoltók, mentősök, veszélyes helyzeteket kezelnek. Benne van a pakliban, hogy valaki az életét adja egy másik emberért. A főszereplőket nem így szokták kiírni ebben a sorozatban, de hát nem is főszereplőtől köszöntünk el.

Szappanos dráma, most is, amiben szerelmi ügyek és családi helyzetek viszik a súlyt. Most 5 részt néztem meg, és egyetlen mentés maradt meg a fejemben. A Pickwick tűzeset. Nem azért, mert itt volt áldozat. Ez az egy volt nagyobb szabású, és nem csak lerendezték az oltást két perc alatt.

Egy eset volt még emlékezetesebb, amellyel szintén egy megkezdett vonalat húznak tovább: Severide most a rendőrséggel dolgozott együtt egy tűzeset nyomozásában. Szinte várom, hogy ő átkerüljön a tűzvizsgálókhoz, és rendszeresen nyomozzon is, vagy legalább rendszeresen besegítsen ott. Feltűnő, hogy mennyire oda halad a karrierje.

Leginkább a megszokás miatt marad nézős ez a sorozat, de ezt még elnézem. Ez nem bosszant úgy, mint a PD.

Végül, az All American (s05e01) nyitánya.

Ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Pontosabban, az idő pár héttel később van, de ugyanazok a kérdések és feszültségek maradtak. Vagyis: Jordan gyógyul a sérüléséből, és próbálja bebizonyítani Laylának, hogy szereti és együtt kellene lenniük. Layla céget vezet, és a volt szeretőjével rivalizál. Olivia nyomoz, és mivel Spencer edzője után, kényszerszünetet tartanak, és felmérik, bírja-e a szerelmük.

Ami ránézésre haladás: a színészek nagyját elküldték borotválkozni. Nagyon nem nézett ki jól, hogy mindenki szakállt növeszt. Most alig maradt némi borosta, és egy guilty pleasure sorozatban jobb így.

Ami nem az: ugyanazokat a köröket futjuk, csak más párokkal. Van már benne olyan szereplő, aki szinte mindenkivel járt már a szereplők közül.

Az sem tetszett, ahogy beleerőltették ebbe a részbe Jordan exét. Látogatóba jött, és semmi helye nincs már itt. Értem, miért akarják a két sorozatot összekötni, de a szakítással már nincs értelme annak, hogy Simone visszajárjon.

Sport megint szinte semmi. Azért abban reménykedem, hogy nem akarnak addig elmenni, míg Spencer majd NFL sztár lesz. Egyszerűen nincs benne annyi cselekmény, már így is nem egyszer volt olyan érzésem, hogy ugyanazt ragozzák másképpen.

Nem volt évadnyitány hangulata sem. Egybefolyik az előző évaddal. Nem igazán működik, hogy még a tanéveket is keverik az évadokban, most pl. a karácsonyi időszakra jöttünk vissza és nem új tanévet és szezont kezdenek.

Egyelőre még elvagyok vele, de nem véletlen, hogy ezt már csak esti, egyszernézős sorozatként követem.

Nem is olyan régen megnézhettük, milyen lehetett az Elvis jelenség mögött, most pedig egy másik ikon világa tárul fel másképpen. Marilyn Monroe a kezdetektől az utolsó tablettákig.

A film koncepciója, hogy elkülöníti Norma Jean és Marilyn alakját. Egy sérült, naiv és kedves lány Norma, akinek egy szerep Marilyn is. Minél nagyobb sztár, minél mélyebbre kerül, annál jobban elválnak egymástól, és minden szenvedést szinte csak hallucinációnak fog fel a nő. Azt egészen borzalmas volt nézni, ahogy kihasználják és használják, amit a nő szinte fel se fog. Ki volt a legrosszabb? Már az első szerepért a szereposztó dívány alapoz, de aztán jönnek az egyre mélyebb pontok. A feleségverő DiMaggio; Cass és Eddy, akik zsaroltak és megtévesztették – az zavart is, hogy nem derült ki, miért tartotta fenn évekig a levelezést. De a legrosszabb, Kennedy és a következmények. Ugyan ez is bele van süllyesztve ebbe a megtörtént vagy sem ködbe, de mindkét esetben rémes belegondolni is.

A boldogság ritka madár ebben a filmben. A terhek végig ott vannak, és amikor jobb korszaka van, akkor is lehúzzák. De ez a tragikuma – nem ezt érdemelné, bántják, de egyszerűen nincs kiútja. Annyira akarja, hogy szeressék, annyira meg akar felelni, hogy lábtörlő lesz belőle. Amilyen státusza és imádat volt körötte, ma a talpát nyalnák, itt meg az használta ki, aki csak akarta.

A látványvilága néha már egészen művészfilmes. Gyakran vált át fekete-fehérbe, és látványban is hozza azt a pszichés betegséget, érzelmi káoszt, ami Gladys és Norma világát alkotta. Az érdekes volt így áll, de élvezetes nem lett.

Megosztó lett, hogy mennyire szexuális tartalmú a film nagyon sok meztelen jelenettel. Mivel egy szexszimbólumról beszélünk, akit a testére degradáltak, ezt a testet sokféleképpen meg is jelenítik. Cass és Eddy hozzák a szexuális ébredést, míg más férfiak csak használják. Arthur Miller tűnt az egyetlennek, akit nem a nő külseje izgatott – az ő nagy pillanatuk az volt, amikor Miller egyik darabjáról és az abban szereplő hősnőről, Magdáról beszélgetnek. A többieket nem izgatta Norma világa, csak Marilyn teste, amit lemeztelenítenek és használnak, meggyaláznak, és abortuszra kényszerítik.

Az is igaz, hogy beidézték a legendás pillanatokat és filmkockákat is. A fehér ruha és a felfújó szellő, a lányok és az ő legjobb barátai, a gyémántok. Meg sok más. Izgalmas azt is megnézni, hogy mennyire más a főszereplő is, amikor Marilyn alakjában játszik, vagy amikor megengedi magának, hogy Norma Jean legyen.

A szereposztás korrekt. Ana de Armas kiválasztása meglepő volt, de az is, hogy mennyire hozta Norma Jean ártatlanságát és rácsodálkozását a dolgokra. Az sokkal izgalmasabb, mint amikor a Marilyn szerepben volt, és leginkább csak szépnek kellett lennie. Szimpatikus volt Adrian Brody Miller szerepében, Bobby Cannavale sterilebb DiMaggio lett. Az meg plusz poénnak is elmegy, hogy pl. a Jackie című filmből ugyanaz a színész játssza Kennedy-t.

Nem lett sikerfilm, páran neki is mentek az olyan témái miatt, mint az abortusz meg a poligámia. Nálam az egyszer érdekes kategória, de újra én se nézném meg.

Sikerregény volt, a folytatás éppen mostanában jött ki magyarul is – nem meglepő, hogy a filmes feldolgozás is megszületett.

Mennyire követi a könyvet? Rá lehet ismerni, de azért elég alaposan bele is nyúltak. Más a kiemelt főszereplő, és olyan történetek, amelyek másokkal estek meg, most máshoz lettek sorolva és össze is lettek sűrítve. Vagyis: Nagare családi drámája teljesen kimaradt, a felesége nem is szerepel a filmben. Az ő drámájuk (és a lányuk is) bele lett építve Kazu és az anyja történetébe. Ahogy Kazu megváltása is változott – a második kötetben van arra némi utalás, ami a filmben már most megesik vele. Ott esik teherbe, és próbálja elfogadni, hogy lehet ő is boldog, míg itt a szerelmi történetét is végig lehet követni. A regényben nem kerül elő a párja, még csak nem is beszél róla.

Talán az a legnagyobb váltás, amit emésztenem kellett: Kazu eredetileg nyers, cinikus és nem kedvességgel, a nyers igazsággal segít az embereken. Itt a jelleme jobban tükrözi Nagare feleségét, aki a filmben nincsen benne. Szimpatikus, kedves, nagyon szerethető – ha nem ismerném az eredetit, meg is szerettem volna, és jól is van eljátszva.

Ehhez képest semmi, hogy a más utazók történetét hogyan variálták. Az eredetiben a férj veszti el az emlékeit, a filmen a feleség. Az eredetiben az üzletasszony megvárja a szerelme hazatértét, 3 évet vár rá. Itt a férfi után utazik és Amerikában élnek majd együtt. Semmi olyasmi, amin különösebben fennakadnék, de azért eltérés. Maga a film és a történeteik gördülékenyek annyira, hogy ha nem tudnám, nem jönnék rá, hogy belenyúltak.

Ránézésre minimális költségekkel el lehetett készíteni a filmet. A helyszín a kávézó, annak is a vendégtere, pl. a konyhába se lesünk be. Kazu ugyan az udvarlós szakaszban eljut ide-oda Ryosuke oldalán, de ez csak egy kis szakasz a filmben. Az ő családi életük központja is a kávézó lesz. A beszélgetések és a ráismerések a lényeg. Ahogy az adott ember kezdi el másképpen látni a dolgokat, miután beszélt valakivel a múltjából.

A szereposztás hol jobban, hol kevésbé sikerült. A filmbe illenek, és akkor kezd bajom lenni velük, amikor az eredeti regényszereplőkkel vetem őket össze. Nagare pl. itt egy szolid, rendes szakács, Kazu törődő unokatestvére. Szemüveges, vékony, szinte kocka alkat. Az eredetiben meg egy kész óriás, nagy testi erővel. Vagy, az egyik utas, aki a szakítására megy vissza – az eredetiben feltűnően szép, nőies és divatos jelenség. A színésznő, aki játssza meg inkább fiús, és a nőies karakterből is egy idegesítő, zavaró nőt alkottak. Önmagukban működnek, a cselekménybe is beleillenek, csak mások és a friss olvasmányélménnyel ezt annyira nem díjaztam.

Hogy jót is írjak, sikerült kigyomlálni az ismétlődéseket, és egy történetté állították össze a filmet. Nem epizódok sora, hanem Kazu története, a szerelméé és a múltja feldolgozásáé. miközben más embereknek is segít menet közben.

Arról nem találtam információt, mennyire talált a film közönségére és sikeres volt-e. Az a biztos, hogy az alapjául szolgáló regény lassan modern klasszikus, és filmesítették is.

Közeledik az évad vége: a House of the Dragon (s01e08) heti részében újabb fordulópontra érkeztünk el. Ha jól értettem, a végén Viserys elhalálozik. Van 2 rész, hogy megkezdődjön a háború.

Pedig ez a rész a ’mi lett volna, ha’ epizód. Rhaenyra és Alicent ismét egymásnak feszülnek, mert el kell dönteni, ki örököli a Velaryon flottát és lesz a Hullámok ura. Mindketten szövetségeket kötnek, készül egy nagy udvari összecsapás – és Viserys még utoljára összeszedi magát, hogy a Targaryen-ház egységét fenntartsa. Magához képest nagy tettet hajt végre, bár ettől csak tragikusabb, hogy mi lesz mindennek a következménye. De itt láthatjuk, hogy másképpen is lehetett volna.

Lopja is a részt Paddy Considine. Tett hozzá az is, ahogy mondhatni elrohasztották az arcát. De több volt ebben, mint a félig koponyának látszó fej. Amikor kihúzza magát, szinte felesik a trónra, de nem hátrál meg, akkor több erőt mutatott, mint uralkodása alatt bármikor korábban. Most kezdtem el sajnálni – mert ugyan a második házasságával ő ágyaz meg a később történteknek, de ő meg is tett mindent, valóban erőn felül, hogy biztosítsa az egységet. (Különben az is kegyetlen, amikor a fivérek egymás mellett állnak. Daemon még ereje teljében van, van két kisfia és Rhaenyra megint várandós, míg a bátyja a saját nagyapjának néz ki.)

A heti sokkolás is megtörtént – Daemon és a fejezés. Az kifejezetten furcsa megoldás volt, hogy nem a nyakán, az állánál vágta szét a felesége ellenlábasát.

Azt meg jövő héten meglátjuk, hogy megint az utolsó előtti részre tartogatják-e a nagy csatát. Mert már valóban a polgárháború küszöbén állunk.

Indulnak az új évadok is, és mivel orvosos sorozatot éppen nem néztem, kezdtem The Good Doctor (s06e01-02) új évadát.

Az első két rész a nyitott vég zárása, és az új szereplők bemutatása volt. Shaun és Lea esküvőjét egy késelő szakítja félbe, és a lezárás alatt a kollégák életéért kell küzdeni. Majd ennek következményeivel nézünk szembe a 2. részben – igazán merészek nem mertek lenni, egy szereplőt sem írtak ki. Ugyan dr. Lim súlyosan megsérül, és lesz maradandó következmény, de minden megkéselt áldozat életben maradt. Mi több, Morgan költözését is visszavonják – ugyan a kapcsolata így is rámegy. (Ennek mondjuk örültem, nem szerettem a Morgan – Park kettőst.) Vagyis, 2 rész alatt visszazökkenünk a megszokott sémák közé, semmi drasztikus nincs.

Kis frissítés, hogy érkezett 2 új rezidens. Igaz, a neveiken már felhúztam a szemöldököm. Danica Powell és Daniel Perez. Az csak egy dolog, hogy ugyanazok a kezdőbetűik, de mindketten a Danni/Danny becenévre hallgatnak. Könnyű legyen megjegyezni a nevük, ezért Danny mindkettő? Nem érzem viccesnek.

Igazán jó orvosi eset sem volt. Az elsőben a sérülteket műtötték, a másodikban Lim küzdött, hogy tudjon még műteni, Morgan és Park piszkálódtak, Shaun meg Danni ellen hadakozott, aki megtagadta, hogy részt vegyen egy disznó szívbillentyűjének átültetésébe egy emberbe. Sikerült is egy helyes, élő malacot behozni a kórházba, hogy mindenki érezze a súlyát, hogy az állatnak halnia kell. Igaz, a poént nem bírták kihagyni, amikor gyerekek jöttek be állatsimogatóba, Shaun meg a szokott stílusában közölte, mi lesz a malac sorsa.

 Kicsit kevesebb szappan, ezt bírtam. De az orvosi eset nem volt túl érdekes, ez lefele billenti a képzeletbeli mérleg serpenyőjét. Majd kiderül, milyen lesz a folytatás.

Új sorozat a Reasonable Doubt (s01e01-02). A másik kedvenc zsánereim közé tartozik: ez egy ügyvédes sorozat.

Igaz, az már vészjelzőként hatott, hogy Kerry Washington az egyik producer és a PR kampányban is villogtatták a nevét. Olivia Pope ugrott be szinte azonnal, és hogy milyen elvetemült irányba vitték el azt a sorozatot, pedig a kezdet ígéretes volt.

A mostani hősnő, Jax, több mindenben emlékeztet Oliviára. Mindketten erős, sikeres fekete nők jogi pályán. Mindketten ragaszkodnak a fehér kalaphoz – Jax egykor ügyész volt, most ugyan a magánszektorban dolgozik, de megválogatja az ügyfeleit és láthatóan több érdekli annál, hogy az árait meg tudják fizetni. Ha nem is jó ember a vádlott, legalább legyen ártatlan.

Mindketten szexi nők is, meg lehet nézni, Jax milyen kosztümökben vonul. Még a hajával is tudnak játszani – noha neki rövid a frizurája. A sminkes, kosztümös láthatóan fontos része a stábnak, mert Jax megjelenése nagyon is fontos a sorozatban.

A magánélet, amin már 2 rész után kiakadtam. Jax házas, kétgyerekes anya – és a férje éppen külön él. Ultimátumot adott: a munka vagy a házasságuk. Jax a karrierjét választotta, de mindketten visszamennének a másikhoz, húzzák is egymást, szexuálisan is, miközben valamin mindig tudnak veszekedni is. Ehhez jönnek hozzá perverziók, amelyeket még nem fejtettek ki, de nyitányba bedobni merésznek érzem. Pl. Jax összefekszik a testőrével, de direkt úgy, hogy a kamerán leskelődő férje premier plánban lássa az egészet.

A jog, amit még nem nagyon tudok benne hova tenni. Jax elvállal egy új ügyet: egy gazdag férfi akarta a szeretőjét lefizetni, a nőt megölik. Amikor Jax megbizonyosodik róla, hogy nem a férfi végzett a szeretőjével, mellé áll, noha addig az áldozat családját segítette. Mellette egy régi ügy is visszajön az életébe: még ügyészként nem tudott felmentetni egy ártatlan férfit gyilkosság vádja alól, akit most helyeztek szabadlábra. Valami szikra is van köztük, és mivel Michael Ealy állandó stábtag, ebből is ki fognak még hozni valamit.

Alapozáson vagyunk tehát túl. A külcsín pipa, a szereposztás is rendben. Azt még nem tudom, a tartam mennyire fog tetszeni – most túl extrémnek érzem a Jax – Lewis házasságot.

Végül, az American Horror Stories (s02e06) Ráncfelvarrása. Volt most is olyan érzésem, hogy ilyet már láttam, de egy 45 perces epizódban jól működött és a csavar is ült a végén.

A sztorit nem akarom lelőni, de a szépség és a plasztikai sebészet adja az alapot, hogy misztikum és szekták kerüljenek bele a végére. Mindkét téren működött, talán az jobban is, hogy a megöregedett asszony mennyire kapaszkodna egykori szépségébe.

Judith Light remekül hozta az elszegényedő, szépségre vágyó megszállottat. Még akkor is, amikor már a fején a gézmaszk, és csak a szemeivel tudott játszani. (Ő különben American Crime Story évadból érkezett.) De Rebecca Dayan nevét is érdemes lesz megjegyezni – kifejezetten szép nő, a Halston is épített erre. De itt több szerepe volt ennél – már az AHS évadokba is átvitte Murphy. Az új évadban, ha minden igaz, már állandó szereplő lesz.

Dinamikus, változatos, jó hangulatú horror rész volt. Talán a vége kissé összecsapott, de ekkora időtartamba ennyi cselekmény fér bele.

A Marvel és a DC univerzum filmjei közül sokáig egyértelműen a Marvel filmeket néztem szívesebben. Sokkal inkább a Bosszúállók-trilógia, mint az Igazság Ligája-film. Amikor kijött, nem is győztem szörnyülködni, hogy összecsapták még az alapító tagok történeteit is. Rossz volt nézni.

Pedig, már akkor lehetett olvasni, hogy a stúdió nagyon fogta Snyder kezét, és nem azt a filmet láttuk mozikban, amit a rendező igazából készített. Az HBO adta le a rendezői vágást, és valóban, összehasonlíthatatlan a 2. Több mint a film felét kivágták a moziból, nem is csoda, hogy annyira összecsapott és gagyi lett.

A rendezői vágás értelmesen meg tudta mutatni minden szereplőjét. Alapozza, milyen bűntudata van Superman miatt Bruce Wayne-nak, és miért akar annyira egy csapatot összeszedni. Elhelyezi Flash és Cyborg alakját ebben a világban, megismerjük a személyüket, céljaikat, tragédiáikat és jobban a képességeiket. Jönnek mellékszereplők más filmekből, vagy több alak a tagok életéből: Barry apja, feltűnik Iris, Cyborg életpályája is nagyon kerek így. Joker is kap egy jelenetet. Ha valamit találtam, amit így is feleslegesnek éreztem, az Lois Lane többszöri feltűnése. Maga alatt van és gyászol, és ezt többször mutatják, mint kellett volna.

Így van értelme a dobozok utáni hajszának, és Steppenwolf is értelmesebb ellenfél. Messze nem olyan veszélyes, mint Darkside és a mellette levő tábornokok, de legalább az ereje átjött és voltak jó pillanatai, ahogy a fémes pikkelyekből álló teste valósággal fodrozódott. A szúnyogok, vagy paradémonok már gyengébbek, külcsínben és észben is.

Ebben a verzióban van kitekintés, merre halad az univerzum. Azt lehet mondani, hogy túl sok a hasonlóság Darkside és Thanos között. Most mindketten köveket gyűjtenének, de a céljuk alapvetően más. Darkside a mindenség ura lenne, Thanos a maga módján mentené az univerzumot. Még külsőleg is van egyező vonásuk, jegyzem meg. Vissza az eredeti gondolathoz: tudjuk, mit akarnak a gonoszok, és ki van jelölve az út, milyen jövő közeleg és milyen háború.

Ki lehet pipálni azt a látványvilágot és akció jelenetek sorát, amelyek a rendező védjegyei. Minden szereplőnek megvan a maga stílusa, és szórja nekik a harci beállásokat. El tudom képzelni, egyes pontok mennyire akaszthatták ki a stábot: arra kényszeresen ügyelnek, hogy Diana rövid szoknyája véletlenül se mozduljon el. A többi amazon sokkal hosszabb ruhákat visel. De Batman lengései a pisztollyal, vagy Flash futása is illik a sorba.

Flash futása… Az volt az effekt, ami még mindig nem tetszik. Ahogy az X-Men meg tudta oldani Quicksilver gyorsaságának érzékeltetését, az nem megy itt Flash esetében. Inkább esetlen és mondhatni ronda, amikor Barry rákapcsol.

Ha nagyon piszkálódni akarok, egy elem van még, ami túlzás. Superman felsőbbrendűsége minden hős felett. Az brutális, amikor a teljes Ligát leveri egymaga. Ahogy Steppenwolf ellen is csak neki van reális esélye kiállni és nyerni. Kényelmes, hogy van egy Superman, aki ennyire verhetetlen.

Zenében is hozza a már megismert motívumokat. Mivel az egyik kedvencem Wonder Woman harci zenéje, elsősorban arra állt rá a fülem most is.

Ez egy sokkal élvezhetőbb, jobb film, mint a mozis csonkítása. Ezt elnéztem, szerettem is, és vissza tudok nézni belőle részeket. A csonkolt egyszer is sok volt.

A jövő pedig… miközben a Marvel még dübörög, bár már nem olyan filmekkel, amikről beszélni akarnánk, a DC leállt. 2023-ra van ígérve Flash és Aquaman mozi, majd meglátjuk.