Sikerregény volt, a folytatás éppen mostanában jött ki magyarul is – nem meglepő, hogy a filmes feldolgozás is megszületett.

Mennyire követi a könyvet? Rá lehet ismerni, de azért elég alaposan bele is nyúltak. Más a kiemelt főszereplő, és olyan történetek, amelyek másokkal estek meg, most máshoz lettek sorolva és össze is lettek sűrítve. Vagyis: Nagare családi drámája teljesen kimaradt, a felesége nem is szerepel a filmben. Az ő drámájuk (és a lányuk is) bele lett építve Kazu és az anyja történetébe. Ahogy Kazu megváltása is változott – a második kötetben van arra némi utalás, ami a filmben már most megesik vele. Ott esik teherbe, és próbálja elfogadni, hogy lehet ő is boldog, míg itt a szerelmi történetét is végig lehet követni. A regényben nem kerül elő a párja, még csak nem is beszél róla.

Talán az a legnagyobb váltás, amit emésztenem kellett: Kazu eredetileg nyers, cinikus és nem kedvességgel, a nyers igazsággal segít az embereken. Itt a jelleme jobban tükrözi Nagare feleségét, aki a filmben nincsen benne. Szimpatikus, kedves, nagyon szerethető – ha nem ismerném az eredetit, meg is szerettem volna, és jól is van eljátszva.

Ehhez képest semmi, hogy a más utazók történetét hogyan variálták. Az eredetiben a férj veszti el az emlékeit, a filmen a feleség. Az eredetiben az üzletasszony megvárja a szerelme hazatértét, 3 évet vár rá. Itt a férfi után utazik és Amerikában élnek majd együtt. Semmi olyasmi, amin különösebben fennakadnék, de azért eltérés. Maga a film és a történeteik gördülékenyek annyira, hogy ha nem tudnám, nem jönnék rá, hogy belenyúltak.

Ránézésre minimális költségekkel el lehetett készíteni a filmet. A helyszín a kávézó, annak is a vendégtere, pl. a konyhába se lesünk be. Kazu ugyan az udvarlós szakaszban eljut ide-oda Ryosuke oldalán, de ez csak egy kis szakasz a filmben. Az ő családi életük központja is a kávézó lesz. A beszélgetések és a ráismerések a lényeg. Ahogy az adott ember kezdi el másképpen látni a dolgokat, miután beszélt valakivel a múltjából.

A szereposztás hol jobban, hol kevésbé sikerült. A filmbe illenek, és akkor kezd bajom lenni velük, amikor az eredeti regényszereplőkkel vetem őket össze. Nagare pl. itt egy szolid, rendes szakács, Kazu törődő unokatestvére. Szemüveges, vékony, szinte kocka alkat. Az eredetiben meg egy kész óriás, nagy testi erővel. Vagy, az egyik utas, aki a szakítására megy vissza – az eredetiben feltűnően szép, nőies és divatos jelenség. A színésznő, aki játssza meg inkább fiús, és a nőies karakterből is egy idegesítő, zavaró nőt alkottak. Önmagukban működnek, a cselekménybe is beleillenek, csak mások és a friss olvasmányélménnyel ezt annyira nem díjaztam.

Hogy jót is írjak, sikerült kigyomlálni az ismétlődéseket, és egy történetté állították össze a filmet. Nem epizódok sora, hanem Kazu története, a szerelméé és a múltja feldolgozásáé. miközben más embereknek is segít menet közben.

Arról nem találtam információt, mennyire talált a film közönségére és sikeres volt-e. Az a biztos, hogy az alapjául szolgáló regény lassan modern klasszikus, és filmesítették is.