Üzletkötést titkosan bonyolító, rablást és gyilkosságot nyomozó.

Agatha Christie a második világháború alatt nem is kicsit szorul meg anyagilag. A regényei továbbra is sikeresek, csak éppen az amerikaiak nem fizetik a jogdíjakat, az adóhatóság meg az asszony nyakán van, akinek sürgősen készpénzre van szüksége. Ahhoz fordul, ami soha nem hagyta cserben. Ír. Elkészül egy Poirot-regény, az utolsó. Azért hajlandóak annyit fizetni, ami megoldaná az írónő problémáit. Egy régi, bűnügyekben is érintett ismerőst felfogad testőrnek és egy éjszakai bárban készül a szerződést megkötni. A tárgyalást és a szerződést azonban megzavarja a légi riadó, egy rendőrnő mindenkit leterel a bár óvóhelyére. Sok idegen, kis helyen, köztük mindenféle alak. Hamarosan az egyik férfit meggyilkolják a saját késével és Agatha kéziratát elrabolják. Agatha kénytelen felfedni a személyazonosságát és rájönni, mi is folyik körötte.

Nem először kérdőjelezem meg, minek nézem ezeket az Agatha Christie filmeket. Minden egyes résszel egyre jobban utálom az egészet, és fogom a fejem, ezt mégis hogy gondolhatták a készítők. Az a csalfa, vak remény – annyira szeretem a regényeit, hogy mindig reménykedek, csak sikerül egy értelmes filmet is összehozni.

Most sem jött össze.

Az alaptörténet jobb szó híján borzalmas. Éppen zajlik az angol légi csata, Anglia hadban és vesztésre áll Németországgal szemben, és az adóhatóság fő prioritása, hogy Agatha Christie-t zaklassa? Persze. Az normálisan meg sincs indokolva, hogy mégis, milyen pénzt akarnak tőle. Hogy segítene azon az a készpénz, amit a kézirat eladásától remél. Azt sem értettem különben, hogy az ázsiai vevő mégis mit akar kezdeni a történettel. Panziói vannak, nem a könyvkiadásban érdekelt.

Amikor meg sorra rájövünk, hogy a bárban ki kicsoda igazából… Akad olyan is, aki nem hazudott magáról, de ők vannak kevesebben. Igen röhejes megoldások is akadnak: az egy dolog, hogy a férfiak a fronton, a nőknek több munkát el kellett látni, de nagyon kétlem még ilyen körülmények között is, hogy titkos ügynökként alkalmaztak volna nőket, mint egyfajta James Bondot. (Arra mit lehet mondani, hogy az volt az álcájuk, hogy turisták a légi támadás alatt álló Londonban? A katasztrófa turizmus jóval később jött divatba.) Mondjuk, a rendőr is nő volt. Azt is furcsának találtam, pláne, amikor olyan megjegyzés jött, hogy a jó rendőrök már a fronton vannak. Mintha a nőnek esélye lett volna a frontra kerülni a II. világháború idején. Legfeljebb ápolónőként.

A kivitel is olcsó. Két helyiséggel le is van tudva az egész film. A bár területe és az óvóhelye, ennyi. Mivel a film egyetlen éjszaka alatt játszódik, a kosztümökből is elég volt egy öltözet és annyi.

Nem adják el a színészek sem. A legtöbben kitöltenek egy klisét és más szerepük nincs is. Ahogy most visszanézem a szereposztást, még azzal is bajba vagyok, hogy rájöjjek, melyik nő volt a gazdag nemes barátnője és melyik a turistának álcázott ügynök. Ennél a megnevezésnél többet különben sem tudni róluk. A főszereplők sem jobbak. Igaz, annyira unalmasak és egyszerűek a karakterek, hogy nem is lehetett sokat várni.

Krimi, de olyan erőltetett befejezéssel, hogy rossz volt nézni. Pedig meg lehetett volna játszani a Fűrész végét, amit különben Agatha már korábban megírt a Tíz kicsi négerben. Tudjátok, amikor az egyik hulláról kiderül, hogy nem is halott, csak megjátszotta és ő van minden mögött.

Ahogy belegondolok, egy mondat volt benne, aminek azért beismerem az igazságát. Az utolsó Poirot-regénynél csak egy lenne értékesebb: az utolsó Agatha Christie.

Most marad a gyors memóriatörlés feladatként, erre a filmre emlékezni sem akarok.

Agatha és az éjféli gyilkosságok – 5/2 a történet erőltetett, a megoldás sem különben. Nem is lep meg, hogy AC örökösei elhatárolódnak tőle.

Sportos, versenyre készülő, hírnévvel szembenéző, botrányokat túlélő.

A Navarro címvédőként készülhet az újabb pompon bajnokságra. Mindenki nagyon lelkes, a lehető legtöbben visszatértek még egy versenyre: Gabi, Lexi és La’Darius is. Fiatal tehetség Morgan, aki a lehető legtöbb elemben igyekszik részt is venni. A program összeáll, soha ennyire gyorsan és hibátlanul nem ment a program. A szomszéd iskola is gőzerővel készül, felveszik Monica korábbi koreográfusát és igyekeznek ők is olyan minőségű műsort adni, mint a Navarro. Mielőtt azonban Daytona színpadán összemérhetnék a programjaikat, lecsap a COVID. Az egyetemi versenyeket sorra törlik. Nehéz mindent egy új évadban, a pandémiás intézkedések mellett újrakezdeni. A lediplomázott tanulók nem jöhetnek vissza, a vetélytársak erős új embereket szerveztek be, Monica a felkészülés első szakaszában a Dancing with the Stars versenyzéssel foglalkozott, és kitört a botrány Jerry Harris körül is.

A Cheer kapcsán mindig eszembe jut Kristen Dunst, amint azt magyarázza Eliza Dushku karakterének a Hajrá, csajok első részében, hogy a pompon lányok is sportolók és sokkal többet kell tenniük, mint mini szoknyácskákban táncikálni. Ez a dokumentumsorozat gond nélkül bizonyítja ezt: nem csak azzal, hogy több hajrá fiú/lány is komoly tornász múlttal rendelkezett, vagy éppen más sportokban is kiválóan teljesített.

Elég megnézni, miből épül fel egy program. Van benne nagyon komoly talajmunka, szaltók és emelések, dobások. Mellette összeállnak egy piramissá is, amit igyekeznek minél látványosabban és biztonságosabban megtenni. Mondjuk, nem tudom, mennyire érzi magát biztonságban, akit feldobnak a tetejére – azt sem irigylem jobban, aki a bolyban van és meg kell tartania a többieket.

Specializálódnak egyes elemekre: egyesek a talajon nagyon jók, vannak emelők és repülők többek között. (Magyarul nem tudom, van-e saját nevük, de pl. a flyer nem tudom mi más lenne, mint repülő.) Igen, mellette ott van a tánc is, mert el kell adni a műsort, amiben az emelések, ugrások, akrobatika és hasonlók adják a pontokat, de azt elő is kell adni. Különben érdekesnek találtam, hogy már nem elsősorban a lányok dolga, hogy rázzák magukat. A Navarro csapatában pl. a fiúk között van több olyan homoszexuális fiú is, aki adja a műsort, akik a leginkább riszálnak. A vetélytárs csapatban gondot is jelentett, hogy a hetero fiúk nem akartak táncolni, még csak mosolyogni se nagyon, mert attól tartottak, hogy akkor őket is melegnek nézik.

Különben a szexualitás itt nem téma. Semmit nem jelent, hogy valaki hetero- vagy homoszexuális, ilyen szempontból befogadó közösségnek tűntek. Ezért is robban akkorát, amikor Jerry-t két kamasz megvádolja szexuális bántalmazással. Egy egész részt annak szentelnek, hogy mi történt, hogyan reagáltak, mi lesz most. A sorok között benne van, hogy a szövetség mennyire nem veszi komolyan a visszaéléseket, noha ez egy olyan sport, ahol szélsőségesen nagy lehet az életkor különbség egy-egy csapat tagjai között, az istenként irányító edzőkről nem is beszélve. Úgy van benne a kritika, hogy inkább a Navarro csapattársak meglepődése, személyes fájdalma kapjon hangsúlyt. A felelősséget rátolják Jerry-re, nyilván ő volt a ragadozó, de azért bennem felmerült, hogy senki nem vette észre, miket művel? Vagy, amikor már megtörtént a feljelentés, a szövetség miért nem tett semmit és ült csak az ügyön? Az FBI-t kellett bevonni, hogy elinduljon valami.

De az, ahogy ezt a műsorba betették… Az egyik szemem sír, a másik, ha nem is nevet, de érti. Nem olyan téma ez, amit el kellene hallgatni, vagy úgy tenni, mintha nem lennének ilyen téren gondok a sportban. Csak éppen ez egy szórakoztató show, és nem éreztem, hogy aránya lett volna annak, ahogy foglalkoztak a témával. Egy részt szenteltek neki, aztán, mintha mi sem történt volna, mentek tovább előre. Olyan fura volt így.

Sem teljesen kritikát nem fogalmaznak meg, sem felmentést nem adnak. Ilyen volt az is, amikor Monica Aldama bekerült a tánschowba és hetekre másra hagyta a csapatot. Egyszerre akarták azt beletenni, hogy ő is ember és megélheti a saját lehetőségeit és álmait, miközben az is benne volt, hogy mennyire megnehezítette ezzel a csapat dolgát, és edzőként így rossz döntést hozott.

De különben most is megosztónak érzem, ahogy Monica alakját bemutatják. Egyrészt, ő a nagy edző, az anyapótlék a srácoknak, és ezt sokszor el is mondják. Megvannak az idézett egysorosai, az eredményei magukért beszélnek. De látni mégsem azt látjuk, hogy mit tesz, amiért ennyire tisztelik és szeretik. Persze, érthető – egy hajrá csapat esetében nem az lesz az izgalmas, hogy pl. hogyan korrepetálja őket matekból, vagy tart velük közös vacsorát, családi ebédet. Csak így meg fura, hogy visszatérő téma, mennyire családként kezeli őket, de ezt nem igazán látni. Jó, ne legyek igazságtalan, most már legalább volt pár ilyen jelenet, az első évadba nem próbálkoztak ezzel.

Fura az évad attól is, ahogy a Covid megtöri. Valahol érdekes, mit tett a sporttal a járvány, de ez is tárgyalva van, nem is. Sokat emlegetik, hogy milyen védőintézkedéseket kell tenni, de azt nem tudjuk meg, hogy konkrétan miket is. Menet közben egyre rájöttem: nincs nagy díjátadó, csak bemondják tévében az eredményt és ennyi.

A sport, a program összeállása, párhuzamosan a vetélytárs csapat készülése, ahogy az egyes sportolókat kiemelik és az életükbe is be lehet látni, ezek működtek. Különösen jót tett az évadnak, hogy már a versenyt is fel lehetett venni. Láttuk a bírókat, a versenyprogramokat – mennyivel jobb volt így, mint az első évadban a mobiltelefonos, mondhatni, kalózfelvétel…

Számomra fura évad volt, és a megrendezettsége is zavar kissé. Annyira szépen fel van építve annak az íve, hogy miért az lesz a bajnok a végén, aki, hogy nehéz elképzelni, hogy előre pont olyan anyagokat vettek fel, amelyek ezt majd így szépen kihozzák.

Tudom, valóságshow, nem úgy kell nézni, mint a valóságot. Show, megrendezett is. De attól még birizgálja az agyam, az ilyesmit mindig kicsit becsapásnak érzem. Most akkor a valódi eseményeket és történeteket mondják el, mennyi benne a megrendezett elem?

Piszkálgatom, megosztóbb, mint az első évad volt és már az újdonság varázsa sincs benne. De azért még le tudott kötni, és elnéztem, hogyan készül és versenyez a csapat.

Cheer – 5/4 a verseny és a másik csapat beemelése, a versenyekre bejutás dob rajta, de kellett ide ennyi megosztó téma?

Romantikus, külsőt cserélő, igaz értékekre ráébredő.

Padgett számára a szociális háló jelent mindent. Milliós követőtábora van, és nem csak szépségtippeket ad, de be is mutatja a termékeket és saját maga a leghitelesebb reklámarca. Szerződése is van a reklámozott termékekre, ebből akarja az egyetemet is fizetni a későbbiekben. Már most kisegíti az édesanyját, aki ápolónőként dolgozik annyit, hogy a lánya drága elit iskolába járhasson. Padgett így a legjobb barátai elől is titkolja, valójában hol él és milyen az anyagi helyzete. A tökéletes kép része a tökéletes barát is, és Padgett számára ott van a lassan popsztárrá érő Jordan. A lány meglepné a klipje forgatásán, és rajtakapja az egyik táncosával. Nem csak a szerelmi élete kerül romokba, de a videó a hírnevét is kikezdi, és gyorsan ki kel találnia valamit, hogy a szerződése ne vesszen el. Jordan is neki köszönheti a népszerűségét, így adja magát az ötlet, hogy teremtsen egy új tökéletes srácot maga mellé. Egy fogadással egybekötve Cameron lesz az alanya, akit nem érdekel a népszerűség, fotózni szeret és lovakkal foglalkozni. Lehet, hogy a végére Padgett tanul tőle?

Ki se akarom számolni, mennyire régi film már A csaj nem jár egyedül. Saját idejében remekül meglovagolta a tini filmek reneszánszát, és nem egy kultikus momentuma van – a lépcsőn lesétál, a betétdala, a közös tánc a bálon és Prinze Jr tini sztársága.

Mivel a Netflix az, aki újra elhozta a tinifilmeket és megszerettette őket, valahol logikus is, hogy ők voltak azok, akik vitték tovább a film fáklyáját. Nem lehet azt mondani, hogy folytatást készítettek neki, ahogy remake sem ez a film. Sokkal inkább egy modernizálás, egy mai korra átszabott változat, ami megidézi az eredeti szellemiségét, de önálló értelmezhető és nem kell mindkettőt ismerni a megértéséhez sem.

Mindkettő alapja az, hogy egy fogadás miatt a népszerútlen középiskolást kellene népszerűvé és szexivé tenni. A különbeség az, hogy az eredetiben a lány kiskacsából varázsoltak hattyút, most viszont a fiú szereplő lesz az, akinek ki kell bújnia a zárt világából és megmutatnia magát, megújult formában.

Mindkét történetben van humor és romantika. Ez a kettő adja a cselekmény vázát is. A két főhős szépen egymásba is szeret, miközben Cameron úgymond kikupálódik. Működik, mert elég esemény van, hogy a szereplők közben rácsodálkozzanak egymásra, tanuljanak egymástól és nem ragadnak le simán érzelmeknél és feldolgozásra váró traumáknál, noha vannak azok is. Padgett a megélhetéséért küzd, míg Cameron az anyja halála és az apja távozása miatt van mélyebben. Itt mindkét oldalról érezhető, hogy nem csak a másik külsejére figyelnek fel, de mit tudnak hozzáadni a másikhoz és tanulni, fejlődni mellette.

Nincs nyálas irányban sem eltolva, amit különösen tudtam értékelni benne. Nem kellett bele nagy sírós jelenet meg nagy szerelmi vallomások. Sokkal jobb volt pörgősen, humorral, néha még kicsit gúnyolva is a klisét – igen, itt a herceg a végén tényleg lovon érkezik…

A zenék, a cselekmény egyes elemei is mind modern köntösbe bújtak. Az ismert dal új hangszereléssel, ahogy Padgett is netes közszereplő. Fel is vezetik vele a kérdést, hogy a népszerűség árát meddig érdemes megfizetni.

A casting átgondolt és a színészek is több szempontból hozzá lettek passzítva a szerepeikhez. Nem véletlen, hogy Addison Rae, aki TicToc sztárként lett ismert, játssza a milliós követővel bíró influencer-t. A fiatalok esetében az eye candy faktor is fel lett tekerve – ez fontosabb volt, mint a színészi képességek, valamint az eredeti filmből két ismert színész is visszajött. Rachael Leigh Cook most a csaj anyja, míg Matthew Lillard az iskolaigazgató szerepét kapta meg. Jó volt látni őket, és mindketten tettek hozzá a filmhez. Lillardon lehetett mosolyogni, Cook meg egy olyan anyát játszhatott, akinek minden lány örülne.

Igen, tini mese is habbal, de én kellemesen megvoltam vele. Még, ha olyan tipikus is, hogy amikor Cameronról lekerül a póló, villan a kockahas és Padgett álla leesik. Amikor Jordan keménykedik, Cameron nagyon könnyen elintézi egy kis harcművészetet bemutatva. Vagy, ami a bálkirály és királynő választáson történik. De nem véletlenül rég ezek a klisék, működhetnek. Nekem meg vitte a nosztalgia is – még, ha a tinifilmek közül anno én a Rémségek könyvét szerettem Jared Letóval, meg A bambanőt.

Igaz, van mibe belekötni. Csak egyet: ha Padgett azért ragaszkodik annyira a csatornájához és a sikeréhez, mert kell neki a bevétel az egyetemhez, akkor a szerződés nélkül, egy más csatornával és kevesebb nézővel, hogy engedhet meg magának egy nagy európai utazgatást? Mert azt is nagyon kétlem, hogy Cameron keresete a lovardában elég lenne mindkettejük utazására… De tini mese, már írtam.

A kritika nagyon lehúzta, én sokkal jobban éreztem magam a filmmel. Szerintem tini romantikus komédiának működött, mélyebb tartalmat keresni sem próbáltam benne.

A srác nem jár egyedül – 5/3,5 felvállaltan követi az előző filmet, csak kortárs keretek közé helyezve. Összességében tini romantikus komédiának vállalható.

Csapatot építő, otthont teremtő, sportversenyes.

Masonic – egy iskola, ahol árváknak adnak otthont egészen kis koruktól 18 éves korukig. A gazdasági válság idején a szokottnál is több gyerek kerül be: ha a család nem bírja eltartani, vagy akár az egyik szülő halála után a másik csak szabadulni akar, akkor is beadják a gyerekeket. Alapoktatást biztosítanak nekik, és az egyik tanár munkaprogramot is szervezett a fiataloknak. Nyomdát állítottak fel, és vállalnak megbízásokat. Szigorú rend uralkodik és megfélemlítés. Ide érkezik meg az idealista Rusty Russell, tanárnak és football edzőnek. A nyomdát üzemeltető Frank kezdettől ellenséges vele, hiszen a sport miatt ő veszíti el a munkásait. Meg is tesz mindent, hogy a fiúk ne léphessenek be a csapatba. Rusty pedig mindent megtesz, hogy jobb embereket neveljen, miközben megtanítja őket a játékra és eléri, hogy a középiskolák versenyén is indulhassanak. Az intézet orvosával kiegészülve még a sportot is megújítják, a fiúk pedig életükben először megtapasztalhatják, milyen nyerni és milyen, ha van valaki, aki ennyire hisz bennük.

Lassan már nincs is olyan sportág, amire ne tudnék olyan példát mondani, hogy gazdasági válság volt, és az emberek ezért drukkolni kezdtek egy reménytelen esetnek tűnő versenyzőnek, aki aztán Hamupipőkeként berobbant és vitt mindent, amit lehetett. Van ilyen ló: Seabiscuit, róla forgott a Vágta. Az ökölvívó Jim Braddock, vagyis A remény bajnoka. De különben is igaz, hogy szeretünk a kisebb eséllyel indulónak drukkolni egy sportfilmben.

A győztes lelenc csapat az amerikai foci területén hoz nekünk egy ilyen csapatot. Eleve, mi volt nekik? Még csak játékoskeret sem, mert a már emlegetett Frank tett róla, hogy tanulmányi vizsgához legyen kötve a részvétel lehetősége is. Egyetlen labdával indultak neki a szezonnak, így az első győzelmek azért is kellettek, mert a nyertes megkapja a meccslabdát. A lányok varrták a mezeiket, cipőt kellet kérni nekik. Arról pedig még szó sem volt, hogy mivel élelmezve sem voltak úgy, dolgozniuk is kellett, így a többi csapathoz képest úgy néztek ki, mint a törpék. Az elején még a morál sem volt meg, ők is vesztesnek tartották magukat.

Az tetszett a filmben, hogy meg tudta mutatni, hogyan kezdenek mindent felépíteni, magukat és a kapcsolataikat is. A magányos farkasok testvérekre találnak a csapatban, kiállnak egymásért és a játékban is ez hajtja majd őket előre. Rusty meg kitalál egy olyan játékstílust, amivel esélyük lesz a nagy csapatok ellen. Mai szemmel nekem fura is volt, hogy tulajdonképpen itt kezdik el alkalmazni az irányítót abban a formában, ahogy pl. a Friday Night Lightsban láttam. Előtte csak megszerezték a labdát, aztán az erőember vitte, míg a többiek tisztították az utat neki. Erő sport helyett megjelent a taktika, a gyorsaság és ettől izgalmasabb is lett a játszma.

Ez a sport nem a szívem csücske, csak filmen szoktam nézni. Ennek ellenére le tudtak kötni a meccsek is, adott egy plusz színt neki, hogy azt is láttam ezeken keresztül, hogy miképpen kezdte a sportág megkapni a mai jellegzetességeit.

Több kiemelt karakter is volt, akiknek egész lelki utat vázoltak fel. Néha át is mentünk túlzott szentimentalizmusba, ami még nekem is sok volt, noha ebben a típusú filmben jobban elnézek ilyesmit. Ahogy Rusty a saját árvaságán vagy a bátyja elvesztésén búsul, tipikusan ilyen. De voltak nagy pillanataik is: Wheatie, aki még csak 7 volt, amikor az anyja kitette itt és elhagyta – most híresek kezdenek lenni a csapattal, az anyja be is állít az erőszakos új párjával, hogy hazavigye a szeretett fiát. Az, amikor a fiú döbbenten ránéz az anyjára, aki 10 éve felé se nézett… Vagy, amikor Hardy tapasztalja meg, hogy már nincs egyedül, ezek a fiúk mellette vannak és nem hagyják el.

Még a végét is eltalálták, illett hozzá, hogy így fejezték be. Néha nem kell nyerni, hogy te nyerd meg a meccset.

Luke Wilsonnak jól állnak az ilyen szerepek, kb. ezt játssza a sorozatában is. A nagy öregek a fiatalok mellett meg üde színfoltok: olyannyira, hogy Martin Sheen dokija volt az egyik kedvenc szereplőm.

Szóval, igen. Túl vannak az érzelmek nyomva, kicsit mese felnőtteknek, sporttal eladva, de szeretem a zsánert és ez a film is szerethető lett.

A győztes lelenc csapat – 5/4,5 az a kategória, amit józan ésszel családi filmként eladott giccsnek is nevezhetnék, de sajnálatos módon szeretem az ilyen filmeket.

• Veszélyes - amerikai akció
• A világ legrosszabb embere - norvég/francia/svéd/dán romantikus dramedy
• Gyűlölök és szeretek - amerikai romantikus vígjáték

Röviden? Mivel a Gyűlölök és szeretek alapja egy regény, amit olvastam, bár nem nagyon tetszett, legalább ezért minimálisan érdekel. De különben inkább a Netflix elé ülök.

Menekülős, családot védő, helyzettel szembenéző.

Georgia fiatal egyetemista, aki most szembesült azzal, hogy gyermeket vár. Véletlen becsúszott terhesség, még csak abban sem biztos, hogy igazán együtt akar lenni a barátjával, nemhogy családot alapítson vele. Sam ugyan azt mondja, bármilyen döntésben a lány mellett áll, Georgia nem is mérlegeli komolyan, hogy gyereket vállaljanak. A világ azonban átírja a terveiket: az androidokban valami megváltozik és többé nem az emberek engedelmes szolgái. Mi több, vadászni kezdenek rájuk. Amerika pillanatok alatt válik háborús övezetté, ahol kevés menedék van és múlt századi körülmények. Sam és Georgia együtt maradtak, a baba pedig lassan megszületik. A páros abban reménykedik, hogy még a szülés előtt Bostonba érnek, ahonnan koreai hajók még mentik a családokat. Ám az út hosszú.

Posztapokaliptikus filmek – ezekben egy olyan világot mutatnak meg, amelyben valami véget vetett az emberi civilizációnak, és a túlélők küszködnek az életben maradásért. Ha hozzáteszem, hogy robotok, nekem be is ugrik a Terminátor. Igaz, nem az a fele, amit leggyakrabban mutatnak, az időutazások. Hanem a jövő, amikor már a Skynet uralmon van.

A posztapokaliptikus és a robot most is megvan, de minden más tekintetben jobb lett volna Terminátor filmet nézni. Kezdjük a történettel! Valahol értem, miért ilyen főszereplőket kapunk. Fiatalok, jól néznek ki, és azt is tudjuk, hogy a kisgyerek és a kutya sok mindent elad. Gyorsan szimpátiát teremt egy fiatal pár, akik a gyermeküket akarják megmenteni.

Csak éppen a kalandok, amik jutnak nekik. Rémesek. Persze, akkor indulnak neki a hosszú útnak, amikor a nő már szinte mindenórás. Mikor máskor lenne érdemes átvágni az androidok területén, ha nem szülés előtt bemelegítésként? Naná, hogy az emberek pont most válnak figyelmetlenné és szegik meg az őket életben tartó protokollt. Nem tudom lehinni, hogy egy ember miatt veszélyeztettek volna egy egész várost, főleg, hogy már alig maradt nekik. Ahogy az androidok terve is hiteltelen. De úgy egyáltalán, van bármiféle magyarázat, hogy miért akarnak végezni mindenkivel? Mert nem átprogramozva lettek, csak az emberek meggyilkolásának tilalmát tanulták meg kikerülni a programozásukban. Az nem jelenti azt, hogy egyből gyilkos fenevadnak kell lenniük.

A kivitel sem nyűgözött le. Tipikusan az a kisfilmes posztapokaliptikus film, amin látszik, hogy amin csak lehetett, spóroltak. A legnagyobb helyszín nem véletlenül az erdő. A harcok nem izgalmasak, nem esett jól nézni őket és Halálos iramban szinten hihetetlen. Naná, hogy egy száguldó motorról a 8 hónapos terhes kismama egy puskával képes kilőni az androidokat, mint egy mesterlövész… Az androidok is teljesen embernek néznek ki, talán csak egy esetben mutatták meg, hogy mi van a szintetikus bőr alatt.

A stáb is szűkös. Így Chloe Grace Moretz és Algee Smith kellene, hogy eladja a filmet, de jobb lett volna nem is próbálkozni. Az összes motiváció és jellemző annyi, hogy életben akarják tartani a babát. Moretz ráadásul nem is olyan régen játszott valami nagyon hasonlót, csak akkor repülő szörnyektől védte a kisbabáját, nem robotoktól. Így visszanézve, vissza tudom sírni azt a filmet, pedig azért sem voltam oda.

Nagy csalódás, megnézni is kár volt. Akármelyik Terminátor, még az újak és a jövőben játszódó is sokkal nézhetőbb, mint ez.

Anya kontra androidok – 5/1,5 a színésznőt még Hit Girl miatt bírom, de egyre rosszabb filmekbe tűnik fel, mint amilyen ez is.

Nyomozós, filmkészítő, politikai játszmás.

Rath felügyelő élete látszólag rendben van, de a felszín alatt gyűlnek a problémák. Helgától egyre távolodik, aki már kezdi belátni, hogy hiába várja, hogy törvényesítsék a kapcsolatukat. Bármit tesznek is, mindig köztük lesz Gereon bátyjának szelleme, akit mindketten megcsaltak. Az elválás azonban nem könnyű, bár megkönnyíti, hogy Helga már azt is tudja, ki fogadná be. Közben a felügyelő új ügyet kap: egy színésznő szenvedett halálos balesetet a forgatáson. Vannak azonban jelek, hogy nem baleset, hanem merénylet, így pedig gyilkosság az eset. Indíték akadna bőven: a filmet egy maffiózó pénzeli, akinek nem kevés ellensége van. Hamarosan a helyettes színésznőt is megölik és terjedni kezd a maszkos sorozatgyilkos története. Rath Charlotte-ot is bevonja, aki szintén küzd a démonaival és a múltjával: van olyan kolléga, aki keresztbe tesz a nyomozói vizsgáján és a testvére betegsége miatt sürgősen pénzt kell keresnie, és senki nem kérdezi meg, hogyan.

Bár a németekről nem a filmek és sorozatok jutnak elsőre az eszembe, egyre több olyan alkotásukra figyelek fel, amelyeket el kell kezdeni nézni és bepótolni. A Dark nagyon a listámon van, érdekelne A tengeralattjáró is – a Babylon Berlin meg az, amelyikkel haladok is. Pedig szabályt is szegtem: először jobban szeretem elolvasni, ami eredetileg regény volt. Itt is ez a helyzet, magyarul meg is jelent, de könnyebben rászántam magam a sorozatra.

Talán azért is, mert annak ellenére, hogy mennyire negatív az egész kép, amit lefest, mégis megvan a szórakoztató hatás benne. Nem is nagyon értem, hogyan hozták össze, mert akármibe kicsit jobban belenézek, a drámát és a rossz dolgokat fogom tudni kiemelni. Mégis, nem éreztem érfelvágós hangulatúnak – pedig ebből simán lehetne egy németes skandináv krimi is.

Jó dolog az is, hogy minimálisan kötődik csak az előzményekhez. Aki látta az első két évadot is, jobban fogja érteni, miért olyan összetett a kapcsolat Gereon és Helga között, vagy mekkora áldozat az Charlotte részéről, hogy a műtét áráért visszamegy abba a világba, amelyből olyan nagyon igyekszik már kitörni. De minden alapinfó el lett mondva most is, teljesen érthető most bekapcsolódva is.

A történet pedig ügyesen ötvözi a hagyományos, krimis elemeket a történelmi korral. Van egy forgatás, van egy sorozatgyilkos, és van bőven indíték. Érdekes szereplőket hoznak mozgásba: a maffiózót, az egykori sikeres színésznő feleségét vagy a jó barátot, aki börtönbe is ment értük. Az ő hármasuk egészen jól kifejezi azt, amit meg akar mutatni a korból. A züllött, szórakozásra és érzéki örömökre épülő Berlint, ahol az erkölcs kiment a divatból. Vannak elképzelések, nagy hajszák, bizonyítások és egy ötletes végjáték is. Annyi lehetőség volt a gyilkos személyére, a sorozat egy meglepő, de jól felépített gyilkost szolgáltat majd.

A film készültének jókulisszatitkai meg egy pluszt adnak az olyanoknak, mint én. Nagyon bírom az ilyen hátteres, hogyan készült műsorokat. A korszak miatt még extra élmény is, hogy játszanak a látvánnyal vagy a kornak megfelelő effektekkel.

De mindezek mellett nagyon komoly történelmi dráma is kezd már kibontakozni. A politikai játszmák egyre nagyobb tétekkel folynak, és már megkezdte a felemelkedést a náci párt. Vannak már jelek, de még nem látják, mi folyik a szemük előtt és mindez hova fog vezetni. Külön izgalmas a történelem ismeretében, hogy ez miképpen magyarázza, miért nem tettek valamit, amíg még lehetett volna.

A szereposztás a szokott – az állandó szereplők visszatértek, és vissza is helyezkedtek a karaktereikbe. Ugyan nekem nem tiszta, hogy Gereon egyik percben hogyan lehet szétesett és drogos, a másikban meg top nyomozó. De el van játszva mindkettő, az nem Volker Bruch játékát jellemzi, hogy a forgatókönyvből hiányzik nekem egy átmenet. Érdeklődve is várom, hogy kiket visznek át a folytatásba, mert lesz az is.

A negyedik évad tehát berendelve, regény is van még, amit fel lehet dolgozni. Vagyis, akit megfogott Rath felügyelő, vagy a dekadens Berlin, van még mit olvasnia/néznie.

Babylon Berlin – 5/4 van egy sajátos hangulata, működik kriminek és a főszereplők továbbra is késélen táncolnak.

Várost megtisztító, barátokra lelő, bűnöldözős.

Szentpétervár utcáin a magányos farkas, apja nyomdokaiba lépő nyomozó, Igor Grom őrnagy tart rendet. Ő az, aki mindig képes hajlítani kicsit a szabályokon, hogy börtönbe küldhesse a bűnözőket. Ő az, aki folyton a kés élén táncol, mikor lesz elege a főnökének az egyéni akciókból. A város viszonylagos nyugalmát egy új típusú gyilkos zavarja meg. A pestis doktornak öltözött férfi karjain lángvetők, és nem kíméli azokat, akik ártanak a városnak és kétes üzleteik vannak. Már a nyitány nagyszabású: egy halálra gázolt árva miatt semmilyen megrovást nem kap a gazdag örökös, lefizették a bírót. A válaszlépés: rátámad a doktor, és az autójával menekülni próbáló gazdag fiúra ereszti a lángokat, aki bent ég a felrobbanó sportkocsiban. Igor a nyomába ered, miközben a közhangulat a doktort támogatja, aki végre rendet tesz. Moszkvából küldenek ki egy nyomozót, Igornak lopott hűtőket kellene a rendőrség új gyakornokával keresnie, de ő nem szokott így ügyet feladni.

Ha már nagyon Igen, séf hiányom van, már a Netflix kínálatában is találok orosz filmeket. Szemezek is eggyel, amiben ezüst korcsolyacipők vannak, de kezdetnek jöjjön egy képregényfilm. Orosz történet, orosz színészek, orosz film.

Ma olyan napom van, amikor csomót keresek a kákán is, de amikor néztem, akkor a maga módján még szórakoztatónak is találtam a filmet. Nem veszi komolyan magát és ez jól állt neki. Szórakoztató, egyszerű és valahol még vicces is.

Azzal együtt is, hogy tele van ismerős elemmel. A nagy nyomozó, aki nem akar se társat, se barátot, se szerelmet. Vajon mit talál még a film végére? Ok, a szerelmet némileg nyitva hagyják, de éppen csak nem csattan el az első csók nyomozónk és az életét hol keserítő, hol megmentő blogger lány között. De mondhatnám a mentort, a doktor álarca mögötti személy pszichés betegségét is, vagy a fővárosi nagyképű nyomozót a vigyorával.

Maga Igor is eléggé tipikus figura a sapkájával, munkamoráljával és a bőrdzsekijével. Értem, a nyomozóknak megvan a maga jellegzetes külseje, de azért túlzásnak érzem, hogy végig ebben van – a cselekmény több napot felölel – csak egyszer, amikor be kell épülni egy estélyre, vesz öltönyt és egyszer rendőri egyenruhát, de egyiket se szerette. De mindenkinek megvan az ilyen külső jegye, amit sejtésem szerint hoztak magukkal a képregényből: a pestis doktor maszkja, Julija láthatóan festett vörös és Szergej természetes vörös haja.

A látvány: Szentpétervár tetszett. Vannak felülnézeti városképek, az önmagában pazar. Történelmi romantikust már láttam szentpétervári helyszínnel, ami rosszabbul sikerült, mint a Grom őrnagy. Viszont, ami képregény elem, az szinte botrányos külcsínt kapott. A doktor Batman ihlette ruhája – simán van a kezeinél egy-egy lángszóró. Túl jól se néz ki, meg nem tudom elhinni, hogy az közelharcban hatásos lenne.

A doktor maszkja mögötti személy pszichés betegségére már utaltam. Itt is megpróbálkoztak azzal, amit Gollam alakjában profi szinten megvalósítottak Jacksonék. A karakter gonosz énje is fizikailag megjelenik, kísérti a másikat – de a színész annyira ripacsra vette, hogy rossz volt nézni. Eszelős képregény gonosz – a végén, a sötét angyalos képnél meg nagyon látszott, hogy számítógépes grafika. Sokat elmond, hogy még az is jobban tetszett, mint amikor simán a színész tébolyult alakítása fejezte ki a démoni felet.

A mondandója is klasszikus: a gyilkosság nem megoldás. Mindenkinek kellenek a barátok. Ha poénra akarnám venni, a pszichés betegségek kezeltetését is ide írnám. Különben Szergej nem kicsit emlékeztetett Lex Luthorra, és nem csak a vörös haj miatt. Csak Luthor józanabb.

Lehetett rajta vigyorogni, van egyedisége is – ettől még nem lesz Marvel szinten, nagyon nem, de tudok olyan DC szuperhős képregényfilmet, ami rosszabbul esett.

5/3,5 orosz képregényfilm, már ilyen is van. Elszórakoztatott annak ellenére, hogy néha nagyon fájdalmas a látvány vagy a történet.