Háborús, menekülős, reményt őrző.

Anglia minden lehetőséget megragad, hogy megakassza a náci seregek menetelését. Norvégia a lerohanása után északi bázisként szolgál a németeknek – így 12 norvég hazafi lesz a briteknél kiképezve, hogy hazatérve fontos reptereket robbantsanak fel és partizánként ténykedjenek. A hajójuk azonban lebukik, és már partra szállás előtt rajtuk ütnek a németek. A 12 férfiból 11-et elkapnak, az irataikkal együtt. Csak egy, Jan Baalsrud csúszik ki a gyűrűből. A fagyos vízben ússza át az öblöt és menekül be egy családhoz. A hidegben a helyi tiszt elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki erre képes, és nem keresteti messzebb. A felettese, Kurt Stage azonban arról hírhedt, hogy az ő markából egy felkelő sem szabadult. Ő leteszteli, túl lehetett a fagyos vizet élni, így megindítja a férfi ellen a hajszát. Jan lassan a remény szimbóluma lesz, akit a helyiek erőn felül segítenek Svédország felé.

Igaz történet alapján készült, bár ez most nem hozta meg a filmhez jobban a kedvem. Valami egészen mást vártam, valami kalandosabbat és jelentősebbet. A hosszához képest nem tudtam átérezni, miről akar ez a film szólni.

Papíron értem. Az, hogy Jan át tudott jutni az országon és megmenekült a náciktól, jelképpé lett. Hogy túl lehet élni, hogy nem törtek meg a norvégok és a nácikat is le lehet győzni. Valami olyasmi akar ez lenni, mint Dunkirk. Ami tulajdonképpen az angol seregnek egy hatalmas vereség: kiszorultak a kontinensről, a németek elsöpörték az angol sereget. Viszont, eladták győzelemnek azzal, hogy a katonákat sikerült kimenteni és nem lettek lemészárolva. Ez is valami erkölcsi győzelem, csak…

Hogy lehetne azt ünnepelni, hogy az eredeti célból semmi nem lett? A csapat egy tervet sem tudott végrehajtani, már a kezdés előtt 11-en német kézre kerültek, és vagy a kínzásba, vagy a kivégzésbe bele is haltak. Jan csak a saját életét menthette: egy nyomorult irat vagy valami fontos információ sincs nála. A háború szempontjából teljesen lényegtelen a sorsa. Egyszerűen nem tudom megérteni, mitől lett jelkép, vagy miért akarták annyira levadászni.

Az sem hozta meg a tetszésem, hogy Jan nagyon hamar kerül borzalmas állapotba és tényleg annyit tud csak tenni, hogy életben marad. Mert nem tud járni, az üszkösödés magának kellett a lábujjait levágni, és egy ponton már csak a beszéd, amire valahogy még képes. A többiek, az egyszerű norvégok, akik vállalják a kockázatot: rejtegetik, etetik és bizony mozgatják is.

Így nem lett Jan – Kurt párbaj sem, mert Jan nagyon hamar nem tud mit tenni a maga védelmében. Nem az van, hogy az egyik kitalál valami mesteri lépést, amit a másik igyekszik kijátszani. Mondhatni, elég ötlettelenül vannak a németek a nyomában: az emberi és technikai fölényt használva keresik, a területeket fésülik át és fenyegetik a lakosságot, hogy adják elő a menekülőt. Egyetlen trükk van az egész sztoriban: ahogy majd Jan átjut a határon. Igaz, tudnék rá más példát is mondani: Odüsszeusz és a küklopsz esete.

Pedig igyekeztek látványra is felépíteni a filmet, több helyszínen és szép tájakon forgattak és arra is odafigyeltek, hogy visszatükrözzék a korabeli kinézetet. A németek egyenruháin és kabátjain kifejezetten jól szórakoztam: a tisztek kabátja már kinézetre is mennyivel jobb. Látszik, hogy ez még nem az a szakasz, amikor az orosz tél felzabálja a birodalmat.

Kurt Stage szerepében Jonathan Rhys-Meyers az egyetlen ismert színész, ő szépen hozza is a merev, kőarcú németet. Nem tudott nem eszembe jutni, hogy mennyi van ebben a figurában abból, amit majd Valentine alakjába is beletesz egy más filmjében.

Egyszer meg lehetett nézni, de nekem nem tetszett. Ahhoz érteni kellene, miért olyan nagy ez a történet, mint ahogy el akarják adni. Én meg nem értem.

The 12th Man – 5/3 a kivitelezés korrekt, Rhys-Meyers kellően ellenszenves, de az egésznek az értelme nem jött át nekem.

Vadnyugati, bosszút álló, kisvárost felszabadító.

Észak és Dél háborúja véget ért, a déli katonákat leszerelik és menesztik. Nem csak megalázzák őket egy használhatatlanná tett pisztollyal, de közmegvetés is kíséri őket, már otthon sem kapnak állást és lenézik őket. A mesterlövész O’Hara testvérek útja elválik: Gary hazatér a feleségéhez, Phil Nyugatra indul szerencsét próbálni. Gary is látja, változtatni kell nekik is. Előre indul, Judy pár hónappal később követné. A határvárost egy déliekből álló banda zargatja, és egy helyi üzletember fel is fogadja Gary-t, hogy álljon ki Black Eye ellen. Az egész azonban csapda volt: Black Eye igazából a rablók ellen dolgozik, Phil az. A fivérek golyót kapnak és a tetemeket egy átutazó pár kocsijára rakják. A temetéskor derül ki, hogy egy ezüstdollár megfogta a halálos golyót, Gary csak elájult. Hónapokkal később tér vissza, hogy megfizessen az üzletembernek, aki kihasználta és minden rossz mögött áll a környéken.

Ha spagetti western, nekem Clint Eastwood ugrik be, meg az a bizonyos poncsó. Esetleg Morricone zenéje. Meg is lepődtem, amikor belebotlottam ebbe a filmbe.

Gyerekkoromban apu régi videókazettáit néztük az öcsémmel, és a western így nekünk nagyon sokáig Az Ezüst-tó kincse volt, Robin Hood meg A tüzes íjász. A mai napig nosztalgiám van, ha meghallom a dallamot, ahogy az erdei banda énekelte Robin Hood nevét. Ki is bírom vele akasztani az ismerőseim, akik azon vitatkoznak, hogy milyen Robin volt Taron Egerton, visszasírjuk-e Kevin Costner filmjét. Én meg be bírom nyögni, hogy mit szólnak a Giuliano Gemma verzióhoz. Nem tudják, mire gondolok.

De, amire ki akartam lyukadni, hogy az olasz színész nekem annyira Robin, illetve sir Henry, hogy amint megláttam déli egyenruhába, meg egy tipikus western kisváros díszletébe, nem nagyon tudtam mit kezdeni a látvánnyal. Aztán jött a sok, hogy Gemma nagyon sikeres spagetti western színész volt, több részben játszotta Djangót is. (Tarantino se a semmiből vette a nevet.)

Aztán rájöttem, hogy ebben is nagyon sok elem megvan, ami a Robin Hood filmben. Mi több, van egy jelenet, ami szinte teljesen rárímel Sherwood erdeiben történtekre. Amikor Gary beépülne a rablóbandába, egyenként vadássza le a bandatagokat, asztalhoz ülteti őket és várják a vezért. Esküszöm, az egyik bandatag tisztára úgy néz ki, mint Little John.

Gary mesterlövész, csak ő pisztollyal találja mindig el a célt, míg Robin íjat hordott. Itt is korrupt a városvezetés, és itt is van egy szép nő, aki a hősünk törvényes párja, csak éppen a korrupt ellenfél akár erővel is elvenné tőle. A katonai múlt is pipa: Richard király lovagja, a déli sereg századosa.

Tudom, hogy nem így kellett volna nézni, de nem bírtam szabadulni a nézőponttól. Még a verekedős jelenetekben is felfedeztem ugyanolyan fogásokat.

A sztori különben tipikus magányos hős megmenti a kisvárost, miközben bosszút áll a lemészárolt testvéréért történet. Semmi meglepetés – talán egy akadt. Van benne egy olyan álruhás rosszfiú, akire addig nem gyanakodtam, amíg ki nem villantotta a foga fehérjét, és kiderült, melyik oldalon áll igazán.

Mai szemmel nem kínál látványt sem. Mindenen látszik, hogy mű. A déli katonai egyenruhán, a kisvároson vagy éppen a verekedésen. Annyira a levegőbe ütnek egymás mellett, meg műesnek, hogy néha rossz volt nézni.

De ha hozzáértem a korát, a zsánert, akkor korrekt. Nekem pluszban eladta, hogy párhuzamot vontam azzal a gyerekkori kedvenccel, amit bizony máig szinte fejből tudok.

Egy lyukas dollár – 5/3,5 spagetti western, de hogy mennyire klasszikus? Nekem sok az ismerős elem benne, és mai szemmel megrendezett a verekedés, lövöldözés, a helyszín is.

Húg gyilkosát kereső, nyomozásba avatkozó, titkos életes.

Grace sikeres írónő, akinek nyomozós, véres regényei rendszeresen bestseller minősítést is kapnak. A legújabb bemutatója után kéri meg a húga, hogy találkozzanak és segítsen neki. Kathleen korábban alkoholista volt, és éppen egy nehéz váláson megy keresztül. A férje gazdag ügyvéd, nagy családi vagyonnal és magának akarja a fiuk felügyeletét. Kathleen kész harcba szállni érte: elhelyezkedett tanárként, letette az italt. Grace marad és felfigyel a helyes szomszédra, aki nem mellesleg gyilkossági nyomozó, így a szakmájuk is egybevág. Éppen egy randevúról érkeznek meg, amikor Grace felfedezi a húga tetemét. Meggyilkolták. Grace is megtudja, hogy Kathleen mindent nem mondott el. A neten keresztül dominát játszott egy honlapon. Ed viszi a nyomozást, és Grace eléri, hogy tanácsadóként segíthessen. A volt férj is gyanús, ám amikor egy újabb domina kerül elő holtan, már sorozatgyilkost keresnek.

Nagy filmeknél már megszoktam, pláne, ha regény az alap, hogy még be sem mutatták a filmet, már ki van egy csoport akadva, hogy ki kit fog játszani. Blockbuster történeteknél nincs ebben semmi meglepő – mindenki elképzeli a kedvenc hősét valamilyennek, aztán a filmesítéskor a casting tud pofon lenni. De egy ilyen Netflix-film esetében?

Pedig ez a helyzet. Nora Roberts-regény az alap, a forgatókönyvet is az írónő írta és a szereposztás után az írónő oldalán egész kirohanás kezdődött a főszereplő személye ellen. Érdekes, hogy ott egész más bajuk volt a rajongóknak, mint nekem innen – igaz, én nem vagyok Roberts-rajongó, ennek a filmnek az alapját sem olvastam. A botrányt kirobbantóknak Alyssa Milano politikai nézetei nem tetszettek. Érdekes, azon senki nem akadt fenn, hogy simán öreg a szerephez – nekem az fájt. Milano már majdnem 50, és bevetettek trükköket, hogy ez ne legyen annyira feltűnő a filmen, de azért messze nem néz ki a harmincas írónőnek, akit játszik.

Ha ez lenne a legnagyobb probléma a filmmel kapcsolatban, nem is lenne nagy a gond. Csak éppen a történet sem lett izgalmas. Annyira átlátszó az egész és sok az olyan rész benne, ami logikailag nagyon nem áll össze.

Egyes gond: már akkor rá lehet jönni, ki van annyira oda a nőért, hogy a gyilkosa lehet. Elég egyértelmű egyetlen jelenetből is, amikor látjuk tanítani a nőt. Akkor ráböktem, és hoppá: tényleg! Ugyan a film próbál terelni, más gyanúsítottak is képbe kerülnek, de egyiket könnyebb kizárni, mint a másikat. Nem meggyőző.

A másik bajom, ahogy Grace beleártja magát a nyomozásba és a rendőrfőnök meg is adja neki az engedélyt. Pedig Grace szemtanú is, és az áldozat testvére is. Érintett az ügyben, esélytelen, hogy felvegyék tanácsadónak. Meg különben is, milyen alapon lenne szakértő tanácsadó azért, mert bestseller szerző? Ez csak akkor lenne ok, ha a gyilkos az ő egyik regénye alapján ölne.

A szerelmi szálnál is azonnal rávágnám: a nyomozó nem járhat a tanújával! Legalább addig várniuk kellene, míg az ügyet lezárják. Itt viszont korábban összejönnek. Értem, romantikus film is, bár romantika nem sok van benne. Meglátni és megtetszeni egy délután műve, utána meg már együtt is vannak és dúl a szerelem. A színészek között különben nulla a kémia, nekem nem voltak hitelesek együtt.

Látványelem sincs benne, és a plusz elemek – mint a domina műsor – se adnak semmi pluszt. Nagyon tévéfilmes az egész.

Nem tudom, milyen lehet a regény, de látatlanban is állítom: a filmnél jobb.

Arcátlan – 5/1,5 már a szereposztás se tetszett, és már akkor kiszúrtam, ki lesz a gyilkos, amikor Kathleen még élt.

Szélhámos, másokon segítő, csapatos.

Nate már egy éve halott és Sophie nem találja a helyét a férje nélkül. Az egykori csapat jön hozzá és próbálnak lelket önteni belé. Ugyan már 8 éve visszavonult a nő, de meg vannak róla győződve, hogy egy kis bűnözés, egy kis szélhámoskodás és egy műtárgy ellopása felvidítaná. A múzeumban azonban már zajlik egy rablás, egy felháborodott ügyvéd igyekszik ott ütni egykori megbízóján, ahol fáj neki. A csapat segít kijutni Harrynek, és az ügyét is hajlandóak átvenni. A csapat újra összeáll, és Sophie is beleegyezik, hogy egy ideig velük marad. Ugyan Harrison külföldi ügyeken dolgozik, de beugrik helyette a szintén számítógépzseni húga és Harry is a csapattal marad. Ha valaki kijátszaná a törvényt és az átlagembernek esélye sincs, ők kiegyenlítik az esélyeket, legyen az ellenfél olajvállalat, ingatlaniroda, gyógyászati cég, technikai zseni vagy lelkiismeretlen gondozó.

Már jó pár éve, hogy a Leverage új sorozat volt. Amikor már kezdett kifulladni, kereken zárták, mindenki megkapta a maga happy endjét. Személyes boldogság, megtalált hivatás és mások segítése. Most újra elővették, és nem tudom eldönteni, ennek mennyire örüljek vagy sem. Mert egykor szerettem a sorozatot, de ez már nem az a sorozat.

A legtöbb szereplő visszatért és csak minimális vérfrissítést eszközöltek. Timothy Hutton fel sem tűnt, Aldis Hodge az első és az utolsó részben azért megmutatta magát. Így az ő helyükre érkezett egy-egy új csapattag. Egyszerre jó is, nem is így. Mivel szerettem ezeket a figurákat, valahol jó volt viszontlátni őket, viszont a legtöbb esetben illúzióromboló, mennyit öregedtek. Nehéz hitelt adni annak, hogy Parker még mindig az a tolvaj, aki bármit és bármikor lenyúl, vagy Elliot továbbra sem talál olyan izomembert, aki minimális kihívást jelentene számára. Nagyon látszanak az eltelt évek mindenkin, egyszerűen öregnek tűnnek ahhoz, amit a szereplők csinálnak.

Noah Wyle lett Harry, az egykori ördög ügyvédje. Szintén nem nevezném vérfrissítésnek, az ő láttán is az jutott csak eszembe, hogy régen volt már rezidens a Vészhelyzetben. (Nem bírták megállni, az egyik részben fehér köpenyt és sztetoszkópot öltött, és orvosnak adta ki magát.) Breanna személyében pedig megérkezett a kötelező LMBTQ karakter. Ahogy korábban legalább egy afroamerikai színész kellett, most már egy meleg figura.

De ennél jobban zavart, hogy elveszett az, ami korábban jópofa volt ebben a sorozatban. Mindenkinek megvolt a maga erőssége, így egészítették ki egymást és alkottak jó csapatot. Most mindenki ért mindenhez – Parker is szélhámoskodik és beépül akár, a hacker tolvajleckéket kap és használja is a tudását, és még sorolhatnám. De ennél is rosszabb, hogy Nate nem lett pótolva és igazság szerint az eredményességük sem csökkent nélküle. Nincs tervező mögöttük, random összerakják a terveket és minden sikerül is. Oda az egésznek a varázsa.

Nincsenek is olyan csavarok, hogy meglepődjek. Nagyon egyszerű terveik vannak, nincsenek látványos átverések. Tudjátok, ahogy a Fűrész végén visszatekernek és ledöbbenünk, mit nem vettünk észre – ezt tudta egykor a Leverage is, a Redemption viszont nem. Talán egy olyan epizód sem volt, ami meglepett volna a csavarral. Olyan kényelmes, lusta mind.

Azért volt egy-egy rész, amiben találtam olyan ötletet, ami legalább tetszett. A kedvenc egyértelműen a Halloween epizód, amikor életre keltenek egy kísértetházat és nem csak a szélhámos ingatlanosokat, de egy bérgyilkost is elkapnak így. Az vicces volt.

A nosztalgia faktor és ezek valamit adtak nekem, de így sem értem, hogyan kaphatta meg a 2. évados berendelést. Halvány árnya csak annak, ami egykor volt a sorozat.

Leverage: Redemption – 5/3 egyszerűbb ügyek és átverések, a szereplők is látványosan öregebbek. A nyugdíjas verzió? Azért egy-egy ötletesebb rész akadt.

• Párhuzamos anyák - spanyol/francia dráma
• A professzor és az őrült - ír/francia/izlandi/amerikai/mexikói/belga/brit/hongkongi életrajzi történelmi dráma

Nem rég olvastam a regényt, amiből A professzor és az őrült készült. Most roppantul érdekel is, hogy lehet azt filmre vinni. Olvasva érdekes volt, hogyan készült el az Oxford szótár, de hogy filmen milyen lesz? Az biztos, nem a színészeken múlik. Sean Penn a prof, Mel Gibson az őrült.

Beépülős, mozgalmi törekvéses, árulós.

Az 1960-as években egy fiatal autótolvaj igyekszik megélni Chicago városában. Rájön arra, hogy mit jelent, ha megvillant egy FBI jelvényt. Hatalmat. Így nem a kocsikat töri fel, hanem eljátssza, hogy az autó lopott és elviszik bizonyítékként. Ám egy alkalommal lebukik és letartóztatják. A jelvénnyel való visszaélés a súlyos bűnt, azért éveket kellene leülnie. A valódi FBI ügynök Roy Mitchell azonban meglátja a lehetőséget a fiatalemberben. Okos, merész és érzi az iroda hatalmát. Alkut ajánl neki: beépül a Fekete Párducok közé, szállítja az információkat a vezetőjükről, Fred Hamptonról és cserébe meg lesznek bocsátva bűnei, még pénzt is kap. Bill felismeri, hogy sofőrként kerül leggyorsabban Fred közelébe, így kap egy autót. Egyre közelebb van a belső körhöz, egyre jobban átérzi, miért és hogyan harcolnak. Ám bármit is ad, az FBI-nak semmi nem elég. Miközben Bill az ügy híve, egyben az árulója is.

Amikor már a cím se semmi. Minden lényeges infó benne van: Júdás, vagyis főszereplőnk nem is kicsit árulást fog elkövetni. Tudjuk, mi lett Jézus, vagyis a Messiás számára az árulás következménye. Halál. Itt ott van az is, hogy Fekete, vagyis, rasszok kérdése is képbe kerül. Meg is van minden, ami a film cselekménye részletek nélkül. Bár azért nagyon erős ez a metafora, értem, de akkor is…

A történet jól lavíroz a két főszereplő között. Az indulásnál Billt ismerjük meg, akinek nincsenek különösebb tervei vagy kilátása, csak a megélhetéséért lop. Lebukik és nem meggyőződésből lesz informátor. Az a szabadjegye a börtönből. Egyszerű személyiség, nagyon önző és a tartótisztje jól ráérez arra, hogy a barátjaként kezeli. Hazaviszi, kedves vele, együttműködővé teszi. Érdekes is, hogy mennyire változik meg a dinamika, amikor már Bill Frank mellé áll lélekben – mivel önző alak, elsősorban magára gondol, és amikor Mitchell zsarolja a szabadságával, lengeti előtte a pénzt, kiad mindent. Ettől olyan szomorú, amikor a végén bevágják az interjúját, amiben hangsúlyozza, hogy ő harcolt az ügyért – mert tette azt is, csak éppen ugyanannyit dolgozott ellene is.

Majd Frank fokozatosan átveszi a főszerepet. Látjuk a magánéletét, a politikai szerepvállalását, ahogy a bandák között is keresi az egyensúlyt. Egy jó ember portréja, aki még csak erőszakos sem volt. Ő nem menekül – az arra gyűjtött pénzt simán odaadja, hogy inkább rendelőt üzemeltessenek belőle. Ezért ez az a pont, ami nem teljesen volt világos nekem a filmből. Végig a békére törekedett, nem voltak terrorista kirohanások – akkor miért volt annyi fegyverük is? Volt pár jelenet, amit ezért nem értettem. Amikor a rendőrök betörnek és nagy tűzpárbaj lesz. A végén is, azt kell Billnek lerajzolni, hol vannak a fegyverek és a raktár. Most akkor mennyire is volt békés Frank és a mozgalom?

Merengtem azon is, hogy miért került ennyire rá a célkereszt. A feketék jogaiért vívott harc dühítette a kormányt, vagy a beszédekbe beleépített szocialista eszmék? Ez pont az a kor, amikor nagyon üldözték a kommunistákat az Államokban. Vagy a kettő kombinációja? Ami biztos, hogy nagyon durva, amikor kiadják a halálos parancsot. Jesse Plemons a Friday Night Lights óta nem szimpatikus nekem, de azt nagyon elkapta, amikor meghallja a parancsot, és azért ezen még ő is fennakad, de gyorsan rendezen a vonásait és visszavált engedelmes ügynökbe.

Van korhangulat, vannak szimpatikus karakterek és jó a szereposztás is. Nekem már csak azért is érdekes volt, mert újdonság is volt, amit elmeséltek. Martin Luther Kinggel kimerül, amit erről középiskolában tanultunk.

Júdás és a Fekete Messiás – 5/4 két film az egyben: a mozgalomé és a vezetőjüké, de az FBI informátoré is, aki belekeveredett mindenbe.

Sorozatgyilkos utáni hajszás, bizonyítékot gyűjtő, hazatérő.

Steve Wilkins a munkájának élő rendőr. Londonban lett főnyomozó, amikor felmérte, mennyit vesztett a karrierje miatt: a családját. A házassága szétesett, de a gyerekeivel való kapcsolatát még szeretné megmenteni. Feladja az állását, hazaköltözik Pembrokeshire-be, és igyekszik jobb kapcsolatot kialakítani a kamasz fiával. Ám a hírekben felfigyel egy újra elővett esetre: évekkel korábban egy párt meggyilkoltak a sétájukon, máig nincs meg a tettes és a sajtó megint elővette az esetet. Wilkins felfigyel pár hasonlóságra egy másik gyilkossági ügyből, melyen a Londonba költözése előtt dolgozott. Átnézi a bizonyítékokat és megvan az elmélete: a gyilkosságok és 5 fiatal elleni támadás és erőszak egy ember műve lehetett. John Cooper mindhárom esetben gyanúsított volt, de nem találtak ellene semmit. Egy más ügyért került börtönbe, és hamarosan tárgyalják a szabadlábra helyezését. Wilkins meggyőződése, hogy Cooper sorozatgyilkos és nem szabad kiengedni. Nyomozati keretet kap és a technika fejlődésének hála egy esélyt, hogy mindent rábizonyítsanak Cooperre.

Ahogy emlegetem, már filmsztároknak is divat sorozatban szerepet vállalni. Főleg limitált sorozatokban, rövid évaddal és nem folytatásra készülve. Luke Evans nem először vállalt szerepet sorozatban, nem is utoljára. De akkor nézzük is, mit kínál ez a krimi!

Ami más benne, hogy már mindennel tisztában vagyunk. Wilkins nyomozó tudja ki tette, és el sem kell kapnia, mert már börtönben ül a gyanúsítottja. A tét az, hogy ott is maradjon és elítéljék a történtekért, hogy a családok és az áldozatai megkaphassák a lezárást.

Így egészen más után nyomoznak – a bizonyítékokat kell most előkeresni és előkészíteni úgy, hogy az ügyészség be tudja nyújtani a vádat. Itt is minden rendelkezésre, bent van a raktárban. Az esetek régen történtek, sokat fejlődött a tudomány és most lehet DNS-t vagy egyéb nyomokat keresni. Csak éppen ezek drága vizsgálatok, ezért kell a nyomozóknak kiválasztania azokat a tárgyakat, amelyeket érdemes bevizsgáltatni.

Itt jön az érdekes rész: mert nem elég a sima logika és megfigyelés, mintha tűt keresnének a szénakazalban. Így Wilkins meghallgatja Coopert és a személyt ismeri ki. Pl. hogy amikor valamiért sarokba szorítva érzi magát, előszeretettel hárít minden felelősséget a fiára. Nem én voltam, nem is hordtam kesztyűt, a fiam szokott! A fiam azt mondja, nem voltam otthon és nincs alibim? De hiszen ő volt az, aki nem volt otthon és mindent rám akar kenni! Az ilyen kis megfigyelésekből, elszólásokból rakják ki, mi lehet terhelő.

Így vezetnek lassan el a tárgyalásig, ahol be is mutatják, hogy állnak össze a megtalált részek. Az is tetszett, hogy kihangsúlyozzák, nem csak a DNS. Fontosak a szövetszálak, az átvitt nyomok. A végén ki is hangsúlyozzák: ha valaki megszegi a törvényt, nem tud nem nyomokat hagyni, és ezek előbb-utóbb elvezetnek hozzájuk.

Így ez egy olyan film, ami a törvényszéki tudományok fontosságát hangsúlyozza ki. Mellette ugyan eljátszanak azzal, ahogy Wilkins próbál a fia mellett lenni, és az apjának lenni, de ezek nagyon elvesznek az egyéb részek mellett.

Nagyon egy ember show-ja is, nem véletlenül Evans Wilkins nyomozó. Minden nála ér össze, és messze ő van legtöbbet a képernyőn. Túl sok színt nem kellett beletennie: a lelkiismeretes nyomozó, aki a munka miatt akaratlanul is hanyagolja a családot, de próbál változni.

Lineáris, egyszerű, de olyan szempontból érdekes, hogy mennyivel bonyolultabb a törvényszéki munka, mint egy átlagos CSI-epizódban.

A Pembrokeshire-i gyilkosságok – 5/3,5 Luke Evans és a történet igaz történet alapján volta érdekessé teszi, de igazság szerint nagyon egyszerű az egész: keresd a bizonyítékot!

Sportolói karrierre készülő, teniszes, családos.

Richard Williams egész életében azt hallotta, hogy ő egy semmit érő fekete. Így tervet készít: Brandy-vel vállalnak még két gyereket, és a kislányokat kezdetektől a sportra nevelik. A teniszt választják, ahol nem jellemző, hogy fekete játékos profin játszana. A szülők keményen dolgoznak, mellette beleássák magukat a sportba és keményen képzik a lányokat. Vallásosnak nevelik őket, szerénynek és jó tanulónak is kell lenniük. Serena és Venus is úgy nő fel, hogy tudják, mennyire tehetségesek és hisznek is abban, hogy el fogják érni az álmukat. A terv kész, már csak végig kell követniük a pontokat. Sampras és McEnroe edzőjét sikerül megkörnyékezni, aki Venus edzését meg is kezdi, és benevezi az ifjúsági bajnokságra. Ám Richard nem akarja itt kiégetni a lányait. Rick Macci veszi át mindkettőt, de Richard kiköti, csak profiként engedi őket játszani, addig nincs versenyzés. Végig a lányai mellett áll, ha meg is kell vívniuk pár harcot, mikor és hogyan játsszanak.

Február 8-án jelentik be, kik lesznek esélyesek 2022-ban Oscar-díjra. Már nincs messze. Érdeklődve is várom a filmeket és a neveket. A Richard király ugyanis nagyon sok tekintetben olyan film, aminek oda várom a nevét.

Egyrészt, nagyon sok fesztiválra vitték, nagyon sok nevezést kapott több neves díjra is és volt, amit meg is tudott nyerni. Globe, a legjobb dráma nem ez lett ugyan, de Will Smith megkapta a legjobb főszereplőnek járó elismerést Benedict Cumberbatch előtt. (A legjobb dráma viszont a Netflix és Cumberbatch filmje lett.)

Másrészt, nagyon olyan téma, ami jól eladható. Egy nagy amerikai sikertörténet, amikor a kis senkinek van egy nagy álma és megcsinálják. Igaz történet alapján. Mert ki ne ismerné Venus és Serena Williams nevét? Az én családomban az öcsém a teniszrajongó, de azért ez a két név még nekem is megvan. (Kinek nem?)

Korrekt film lett, és nagyon sok minden benne van. Fontosnak érzem, hogy nem dokumentumfilm, nem az események tökéletes rekonstrukciója, hanem annak szórakoztató filmmé átalakítása. Nem éreztem úgy közben, hogy csak felmondják az életrajzok kötelező pontjait. Tud lenni izgalmas sportfilm és emberi dráma is.

Íve van, ahogy a lányok karrierje alakul az apa személyével együtt. Még azt is sikerült megfogni, mennyire kettős személyiség Richard Williams. Miközben mindent megtett a lányaiért, munkált benne nem kis kisebbrendűségi érzés. Néha ő tűnt a világ legjobb apjának, máskor egyszerűen rossz volt nézni, ahogy viselkedett a családdal, vagy éppen az edzővel.

Azt is hozzá kell tenni, hogy az sem semmi, amit kihagytak a filmből. Egyetlen jelenetben utalnak arra, hogy Richard már volt családos ember, és nem Serena és Venus az első gyerekei. (Különben nekem nem derült ki, hogy az idősebb lányok nem édestestvérei a teniszező kettősnek. A legidősebbet is teljesen a lányaként kezelte Richard a filmen, annak is nevezte benne. Ám mindkét félnek ez volt a második házassága – az első három lány Brandy első házasságából született.) Azért azon meglepődtem, hogy az első házasságból született 5(!) gyerekét hagyta teljesen hátra Richard, a filmen csak egy fiúra utalnak, és hogy nem ő az egyetlen, akit elhagyott.

Mivel a Williams nővérek egy olyan sportágban tartoznak a legnagyobbak közé, amely úgymond fehér sport, elkerülhetetlen, hogy téma legyen a rasszizmus is. Ez megint olyasmi, ami azért túl volt tolva a filmben, bár karakterjellemző is, Richard miért és hogyan áll a kérdéshez. Még teljesen elfogadó és őt segítő környezetben is elő tudott jönni azzal, hogy feketeként nem érdemel kevesebbet vagy rosszabbat, mint egy fehér. Mélyen meghatározza, hogy az ostoba néger skatulyát szét akarja törni, és miközben a lányok életét elrendezi, ezzel azért azt is megmutatja, hogy mennyivel több, mint amit kinéztek belőle.

Will Smith sem véletlenül kapja a jelöléseket és a díjakat. Nagyon eltalálta a szerepe színeit, és uralja a történetet. Azért, Aunjanue Ellis alakítását is ki kell emelni, Brandy szerepében. Smith karaktere azért is lehet olyan vibráló, azért lehet annyira összetett, mert ott van mellette a nő stabil sziklaként. Ellenpontoz, kiegyenlít és Ellis nagyon szerethető anyaképet hoz. (Feleségként már ennyire nem példaértékű, túl alávetettnek éreztem. Utal is rá, hogy a vallása miatt engedelmes és jó feleség igyekszik lenni, még ha olyankor is támogatnia kell, vagy segítenie a férjét, amikor a saját véleménye más.)

Az bárkinek inspiráló lehet, ahogy küzdenek az álmukért, ahogy nagyon hisznek és megdolgoznak a célért. Működik sportfilmként is, a lányok nem egy mérkőzését, edzését megmutatják. A rassz kérdést egy ponton azért sokaltam, de különben jó film.

Richard király – 5/4 szépített verzió és nem életrajzi film, de van inspiráló erő benne és a Williams testvérek indulásáról izgalmas képet fest, Will Smith is emlékezetes.

Új szigetet felfedező, kísérletes, állatokat mentő.

A kis csapat sikeresen kihajózott és elindulnak lakott szigetek felé, a dinoszauruszoktól távol. Nem is örülnek, amikor rábukkannak egy a hajóra feljutott kis dinóra, vagy amikor a hajót üldözőbe veszi és felfalná egy másik dinó. Nagy szerencséjükre egy közeli szigetre még eljutnak. Elindulnak más embereket keresni, de valami egészen mást találnak. Egy élő kardfogú tigrist. Majd feltűnnek a T-rexek is. Yaz különösen nehezen viseli, hogy most sem sikerült: újabb rémálomba csöppentek. Itt azonban nem egyedül kell boldogulniuk: Itt kutatja a dinoszauruszok viselkedését dr. Mae Turner, aki segíteni is hazajuttatni a gyerekeket. Csak éppen közben rájönnek, hogy a nő alkalmazóját nagyon nem állatbarát indokok vezetik, és egy véres szórakozást kínáló telepet hozna létre. Az állatok védelmében maradnak, és a doktornővel egyesítve erőiket felveszik a harcot Kash-sel és robotjaival.

Pedig már komolyan arra készültem, hogy a legközelebbi Jurassic World, amiről írok, az a következő film lesz. Nincs olyan szerencsém. Megint tolták a bemutatót, most éppen 2022 nyarára. Így aztán a krétakori tábor sem ment el nyugdíjba, hanem kaptunk még egy évadot – de könnyen lehet belőle kettő, vagy több is.

Egész normálisan és hihetően sikerült folytatni a sorozatot, és azért is jár a pont, hogy nem ugyanarra a szigetre kerültek vissza a gyerekek. Így változatosabb és másabb tudott lenni ez az évad, új ellenfelekkel és célokkal.

Jól eljátszanak azzal, ahogy folyamatosan derül ki, kinek mi az igazi célja és mit akar Kash vagy éppen a főnöke. Meglepően jópofa gonosz lett ez a figura – eléggé komikus, de megvan a maga démoni oldala. A B.R.A.D. kutyát idéző robotok is jól ki lettek találva. Játékosan festenek, de van egy ijesztő oldaluk is, amikor belelendülnek a harcba. (Ok, az némileg levon az értékükből, hogy volt olyan példány, amit a gyerekek szét tudtak verni. Egy harci robottól többet várna az ember – B.R.A.D.-X ezt majd orvosolja is.)

A háttérben álló főgonosz személye meglepetésnek lett szánva, csavarnak. Tudom, gyerekeknek készült, így nem lett volna szabad azt várni, hogy meglepődjem. Nem is sikerült. Még előbb is mondtam, mint Kenji, ki érkezett meg a végére. Ahhoz kiváló, hogy egy horoggal átvigyen az ötödik évadba, ha nem is tudom még elképzelni, hogy a leleplezés után mi adná a cselekmény vázát.

Ahogy eddig is, most is bőven van humor és kaland a történetben. Sok mindenbe belevágnak – vannak harcok, nagy hajszák, beépülés az ellenséghez és sok más is. Egy-egy rész nem is hosszú, de mindig kitaláltak valamit, ami feldobta az adott epizódot.

A karakterek már nem fejlődnek, viszont hoztak egy nagyon kezdetleges szerelmi szálat Kenji és Brooklynn között. Nekem nem hiányzott, de ezzel valami másféle humort és bájt próbáltak bevinni a sorozatba.

Ami pedig továbbra is csodálatos a sorozatban, az a kivitelezés. A gyerekek külseje továbbra sem lopta be magát a szívembe, viszont minden más csodásan meg lett csinálva. Az állatok, a dinók, a tájak is mind szépek. A kicsi dinók között kifejezetten édesek is akadnak.

Azt most is el lehet mondani, amit nagyon sok állatos filmnél: nem az állat a gonosz. A T-rex sem az, csak egy ragadozó, amelyik követi az ösztönét, rosszindulat nélkül. Az ember viszont – profitorientált, önző, gyilkos és itt már a gonoszság is megjelenik.

Végül, nem marad más, csak a tippelés. Előbb lesz-e az ötödik évad, mint a következő film?

Jurassic World: Camp Cretaceous – 5/4 már erőltetett a sztori, de azért szórakoztat is. A látvány továbbra is eladja magában is.

Menekülős, szektával szembe szállós, túlélni próbáló.

A Covid jött, látott, mutálódott és győzött. Az emberek táborokba tömörülnek, mások elmenekültek vidékre és elzárkóznak, de egyre több a halott. Az anarchia pedig egyre növekszik – a következő lépés, hogy a városok kifosztói megindulnak a vidékre, hogy az ottani élelmiszert begyűjtsék. Aaron túlélte a vírust, egyedüliként felgyógyult a lázból. Közben látomásai voltak, és meggyőződése lett, ő a Halál kiválasztottja, aki arra rendeltetett, hogy megmentse a világot. Emberek gyűlnek köré, és hamarosan a módszert is kitalálják, amit követni akarnak: volt egy más táborban egyetlen túlélő, egy immunis. Aaron terve, hogy a nő gyerekeivel népesítse be újra a bolygót. Az embereivel Marley nyomába ered, akit FBI ügynök bátyja egy régi baráthoz igyekszik menekíteni, aki vidéken épített erődöt. Ám ahogy Marley sem az, aminek látszik, Ben sem az a verhetetlen harcos. Aaron pedig a nyomukban.

Van olyan, hogy egyszerűen nem értem meg, bizonyos színészek miért írnak alá ritka rossz filmekhez. Egyeseknek már annyira le vannak írva, és jól tudjuk, hogy ott tartanak, pénzért mindegy. A régi, komoly nagy sztároknak egy időben divat volt leégetni magukat valami pocsék komédiában – bár tudnám feledni, amikor Al Pacino kávét reklámozott egy Adam Sandler filmben. De még mindig vannak érthetetlen esetek.

Az immunis se értem, honnan szedte a stábot. Ok, Jonathan Rhys Meyers soha nem volt nagy név, de John Malkovich? Tőle azért többet várna az ember, mint egy szektavezért, akinek az egyetlen ambíciója, hogy megtermékenyíttesse a szerinte kiválasztott nőt. (Hol abban a logika, hogy egyetlen nő gyermekei képesek lennének megmenteni a civilizációt? Még egy falut se tudna lecserélni, nemhogy egy bolygót.)

Ha már színészek, egyszerűen nincs itt olyan szerep, amiből bármit is ki lehetne hozni. Aaron simán egy pszichopata megszállott, aki Snow elnök stílusában küldi a saját embereit is a halálba. Ben kap egy családi tragédiát, amit fel kellene dolgoznia, és valami csoda folytán menet közben sikerül neki. De hogy miképpen? Passz. Marley meg kimerül annyiban, hogy menekül, mert nem akar haláláig gyerekeket szülni. (Az különben nem derül ki, Aaron kit szánna az új nemzedék apjának.)

Eléggé buta a film, és annyi az ambíciója, hogy megmutassa, Ben hogyan küzd az életükért, amikor Aaron emberei körbeveszik a farmot és erővel akarják elvinni a nőt. De nem lett látványos az akció sem – lövöldöznek egymásra, meg néha verekednek kicsit, tévéfilmes stílusban. A legnagyobb látványelem talán az egyik fa megfigyelő torony felgyújtása – igen, éppen annyira sikerült látványosra, mint ahogy leírva hat. Sehogy.

Vagyis, nem szerettem a szereplőket, a történettel kifejezetten sok a bajom, és még a szemem sem lett elkényeztetve a látványvilággal. Végül, ami különösen borzolta az idegeim. Ahogy ez a film mai akar lenni.

Tipp?

Vettek egy nagyon tipikus katasztrófafilm alapot – a túlélők elrejtőznek vidéken, meg menekülttáborokba, és azt mondták, minden oka a Covid egy újabb variánsa. Lassan ez lesz a mesebeli farkas, amivel a gyerekeket ijesztgetik. (Meglepően sok a közös a világ túlélési stratégiájában e film, a Sétáló holtak, vagy akár az Anya kontra androidok borzalom megoldásaiban.)

Nagyon nem bírtam ezt a filmet, részemről a vacak jelzőt javaslom részére.

Az immunis – 5/1 pocsék, ahogy van. Béna történet, semmi látványos akció, pocsék fordulat. Nem értem, mit keres ebben John Malkovich?