- A Manderley-ház asszonya
A rosszul sikerült bál után mrs. Danvers (Kristin Scott Thomas) már majdnem ráveszi az öngyilkosságra az új mrs. de Winters-t (Lily James), amikor a tenger felől jeleznek. Előkerült Rebecca hajója, benne a nő teteme.
Amikor számonkéri a férjét, Maxim (Armie Hammer) végre mindent bevall. Hogy Rebecca elbűvölte, feleségül vette, de a nő a frigy után azonnal közölte a szabályokat. Látszat feleség lesz. Maxim tűrte, mert a nevét féltette. Amikor azonban Rebecca a fattyát ültette volna bele a birtokba, valami elszakadt nála. Rebecca rosszul esett, meghalt. Maxim tette a hajójába, amit előtte megfürt és engedte a tengerre.
A felesége közli, bizonyíték nincs, együtt megoldják. Maxim a gyanúsított, és mrs. Danvers, a szerető (Sam Riley) is ellene vall. Mintha a csalfa feleségét ölte volna meg. A nő azonban lenyomozza az
orvost, akinél Rebecca járt. Kiderül, halálos beteg volt, már csak a fájdalmas haldoklás maradt neki. Így már mindenki elhiszi, hogy öngyilkos lett. Maxim szabad.
Manderley azonban leég, az öngyilkossága előtt mrs. Danvers felgyújtotta. Maxim és a neje keresni kezdik az új otthonuk.
- Spirál
Garza kapitány (Marisol Nichols) meggyilkolása után az előző kapitány, visszavonult rendőr lép elő gyanúsítottá.
Miért is nem éri el senki Bankset (Samuel L. Jackson)? A fia, Zeke (Chris Rock) nem tudja elfogadni, hogy az apja lenne a Spirál, más nyomon megy tovább.
Banks folytatta a maga nyomozását, és látjuk, ahogy csapdába sétál. Ahogy a fia, Zeke benyit a helyre, bekapcsol a szerkezet is. Banks szépen lassan elvérzik. Érkezik a gyilkos, aki Schenk (Max Minghella), Zeke újonc társa, akiről azt hitték, vele is végzett a Spirál. Kiderül, nem ez az igazi neve. William Emerson volt, annak a tanúnak a fia,
akit Zeke előző, korrupt társa agyonlőtt. Ezért készítette sorra a gyilkos játékokat a korrupt rendőröknek, hogy megtisztítsa a rendszert. Zeke lehetőséget kap, hogy csatlakozzon hozzá.
Zeke az apját választja, leállítja a kivéreztető gépet. Schenk/Emerson közben már egy menekülő úton távozik. A betörő rendőrök az ajtónyitással újraindítják a véreztetőt, és Zeke-et fogják le, nem látják, hogy az igazi gyilkos még búcsút int és távozik.
ugyanis otthon megnősült és bár már 3 éve külön élnek, nincsenek is kapcsolatban, még házas. Mondvacsinált indokkal siet haza, gyorsan elválni. Vasja azonban nem hiszi el, hogy valóban szerelmes lett, meg akarja ismerni a menyasszonyát. Mitya a bár pultosát kéri meg, hogy ugorjon be a szerepre. Vasja nem éri be ennyivel, ő is új pasit akar, és természetesen Mitya, akinek meg kellene szereznie neki egy eljegyzési partin. A színjáték folytatódik.
Severide mellette áll, de aztán meghall egy pletykát. Stella érdemei leginkább abban merülnek ki, hogy vele jár. Elejét akarja ezeknek venni, aminek a kapcsolatuk látja a kárát, hiszen a nőt nem avatja be. Casey egy sérülés miatt szenved, Brett áll mellé és segíti, miközben birkóznak azzal, hogy lehet-e közös jövőjük Gaby árnyékában. Közben mentenek tűzből, közúti balesetből, lepleznek le mérgezést és segítenek egy jobb sorsra érdemes volt fegyencnek is.
Schenket. Mivel Banks kapja a reménytelen eseteket, nekik kell kimenni a metróba egy elütött hajléktalanhoz. Hamar rájönnek, hogy valami nem stimmel a képpel: a férfi maradványai mellett ott egy összetört tévé, a karon lépésszámlálós óra volt. Egy rendőr teteme ez, és Banks a gyilkostól személyes üzenetet is kap. Valaki, aki Fűrész örökébe lépett, a korrupt rendőröket hívja ki játékra, és bizony további áldozatok is lesznek…

