Amikor egy nem filmes a saját történetéhez hasonló sztorit filmre visz. A filmen belül még poénkodik is azon, hogy igazából nem filmes. Hogy ez egy majdnem igaz történet. Mit ne mondjak, nem éppen az a kezdet, ami bizalmat szül az alkotással kapcsolatban.

A folytatás se nyert meg jobban. A történetmeséléssel vannak elég komoly gondjaim. A jelent még csak elmondták valamiképpen: Chase profi játékos akar lenni, de mindig mindent elront. Nem keresik a profi csapatok, kispadra ültetik és a barátnőjének is elege lett abból, hogy a férfi rendszeresen csalja. Még csak nem is direkt, de a baráti körrel való iszogatás rendszeresen abba torkollik, hogy egy sportrajongó nőcske az ágyában köt ki. Chase vissza akarja kapni a nőt is, a sportot is, így aztán más megoldásokat kezd keresni.

A film itt át is megy egy olyan stílusba, amit a keresztény romantikus filmekben szoktunk látni. Chase egy szimpatikus mentor mellett templomba kezd járni, leteszi az alkoholt és a pap kedves lánya is mindig ott van neki lelki támasznak. Komolyabban kezd, megtalálja a hitét és jobb ember lesz. Éppen csak nem nyomják annyira a vallásos érzületet, mint egy I still believe, de nagyon hasonló a felállás. Kinek mennyire van ehhez gyomra. Ebben a visszafogott verzióban nekem még lement, de így is vannak benne olyan jelenetek, amelyek nagyon nem tetszettek. Mint amikor a barátai elvinnék csajozni, inni, ő meg próbál rájönni, melyik énje nyerjen. A józan vagy a régi.

A kettes gond az, hogy nem lett vicces sem a film. Romantikus komédia kellene legyen sporttal, de a háromból egyik összetevő sem működik. Nem tudom, van-e olyan, akinek az itt látottak beleesnek a humorérzékébe. Nekem gyakran utólag esett le, hogy valamit viccesnek szántak és nevetni kellene. A romantika meg eleve elhalt. Brooke elveszett a történetben, és hiába nyomják ezt a színésznőt a plakátokra, alig van pár jelenete. Chase is szépen rájön arra, hogy már túl sokat vett el a nőtől és simán el tudja fogadni, hogy ami köztük lehetett volna, azt a bulizós énje már szépen lerombolta. Dee, a paplány meg olyan, mint a szomszéd lány karakter a maga zsánerében. Helyes, de nem olyan szép, mint a másik lány. Viszont, nagyon jó barát. És eljön az a pont, amikor a pasi elkezdi ezt értékelni. Még igazán romantikus jelenetük sincs, hogy lesz ebből házasság? Nem mintha át kellene csúszni románcba, de legalább 2 jelenet elfért volna, hogy a barátságba mikor kezd némi szenvedély vegyülni.

Mi van még? A sport. Az edzések szinte nincsenek, hanem meccsösszevágások. Nem értettem, milyen ligában játszanak. Nekem profiknak nem is tűntek, inkább olyasmi, mint nálunk a falvak egymás közti foci meccsei. Izgalom, feszültség, vagy érdekes tréning? Itt nyomokban sincs.

De ezek még egy tévéfilmes szinten elmozognak. Ami viszont nincs meg, az egész történetnek a kerete. Chase nagy reménység volt, még mindig úgy ugrálják körbe, mintha profi és sztár lenne. De akkor miért nem az? Mi történt vele? Lóg a levegőben az egész. És ez sok mindenre igaz ebben a filmben. A történetek, szereplők lógnak a keretben, ami nincs felakasztva sehova.

Nem meglepő, hogy egy ennyire nem filmes közeg sztárokat se nyert meg magának. Még örüljünk annak, hogy nem baráti körrel forgatták és találtak bele színészeket. Agyaltam is, a főszereplő miből ismerős. Bevallom, nem jöttem rá, megkerestem. A Love and Monsters-ben láttam anno, de bevallom, a kutyára jobban emlékszem abból a filmből, mint rá.

Tévében, egyszer, háttérfilmnek. Ennyi szufla van ebben a semmilyen, nagyon limonádé sportfilmben.

Szívem szerint azzal letudnám, hogy kaptunk egy újabb Öngyilkos Osztagot. Hasonló alapok, még egy újabb Flag is színre lép. Majdnem annyi csak a különbség, hogy ez animálva lett. Bár, az is igaz, hogy ez nem ugyanaz másképp.

A keret szerint Waller nem használhat a programba többé embereket, ezért kitalálja az Öngyilkos Osztag alternatív változatát misztikus illetve teremtett lényeknek, akiknek nincsenek emberi jogai. A már halott Flag apja, maga is nagyon kemény katona, kerül az élre, és olyan tagokat kapnak, mint Frankenstein szörnyének menyasszonya, egy félig hal nő, vagy éppen egy robot, amely a világháború óta nácikat akar ölni. Egy olyan országba küldik őket, amelyet egy varázslónő, Circe el akar foglalni, végezve a trónörökösnővel. (Kirkének is hívhatnám, az Odüsszeusz történetéből ismerős varázslónő DC-s verziója.) A csapat dolga lenne megmenteni a hercegnőt.

A történetben akad csavar is, úgyhogy nem csak annyi, hogy odavonulnak és nagyokat harcolnak. Megvan az a szekció is benne, de próbáltak játszani azzal, hogy ki is a történet igazi gonosztevője. Egy dupla csavar fut be a végére, nem is nagyon értettem, hogy áll össze Ilana terve, de elengedtem. Animációs sorozat, szuperhősökkel és gonoszokkal, nem egy okos film volt az elvárás.

Viszont, a csavaros megoldást a szereplőkre is alkalmazza. Minden rész a Lost módszerét követve visszavisz egy szereplő előtörténetébe. A végére konkrétan oda jutunk, hogy egyik Creature kommandós sem gonosztevő, csak roppant rosszul álltak össze köröttük az események. A menyasszony élt volna szépen békében, ha a szörny nincs mindig a nyomában és nem olyan féltékeny. Végig küzdötték magukat az évszázadon. A hallány egyetlen bűne annyi volt, hogy magányosan, állatként próbált élni és befogták. G.I. Robot se akart rosszat, csak a program után ment. Amikor neonácik közé vitték, tette, amit beprogramoztak. A nácikat meg kell ölni. A menyét előtörténete talán a legtragikusabb - ő csak egy állat, aki balszerencséjére nagy. Gyerekek megbarátkoztak vele, olyan volt mellettük, mint egy jó kutya. A menyétre vadászó okozó tüzet és bajt, de a többiek nem a gyerekeket mentették, inkább a menyétre vadásztak, akit így megakadályoztak abban, hogy a túlélőket se tudja kihozni. Konkrétan a fegyveres erők miatt veszett oda minden gyerek, az a szerencsétlen menyét csak játszani, majd segíteni akart. Kit hagytam ki? Igen, a doki. Aki a rák ellenszerét kereste és az atomkutatásaiért megölték a családját, őt meg bezárták az atomkamrába, ami kvázi élő atomreaktorrá változtatta. Aztán elindult bosszút állni. Mindenki kerek, fájdalmas történetet kap és ezzel megszeretteti őket. Nem is antihősök, hanem hősök lennének más háttérrel. De a helyzet miatt ez jut nekik.

Aki teheti, érdemes eredeti hanggal nézni. Erős a felhozatal, kb. minden karaktert ismert színész szólaltat meg. Waller egyenesen Viola Davis, ahogy a filmekben is. Flag Frank Grillo, akit élőszereplősen is simán el tudnék képzelni a szerepben. David Harbour Frankenstein szörnye, és iszonyat jó munkát végzett. De roppantul tetszett Sean Gunn G.I. Robotja is. Nem véletlen az sem, hogy mennyi név lehet ismerős a Marvel univerzumból. Ahogy már írtam, ez már a Gunn tvétel utáni film, aki hozza a színészeit is a példa szerint.

Nem okos, de jól felépített, akciókkal teli és mellette történeteket elmesélő is a sorozat. Kifejezetten jó drámai részek vannak benne, és nagyon közel tudta hozni ezt az osztagot. Sokkal inkább, mint a hagyományos Osztagot, hiába volt abban egy Margot Robbie vagy Will Smith is.

A rajz nem Disney, de képregényes sorozatnak jól működik. Kicsit furcsa, nem esztétikusan szép, de a stílushoz és ezekhez a szereplőkhöz illett.

Így az első benyomás kedvező, szívesen néztem ezt az évadot. Jók a kritikái, a nézők is szeretik. Nem meglepetés, hogy be van rendelve a 2. évad. Nézni is fogom.

Tudnék mondani pár horror szereplőt, akik önmagukban is ijesztőek. Nem is kell csinálniuk semmit, csak látjuk őket és annyi. Pennywise. Samara. Az apáca. Ebbe a sorba fog Longlegs is kerülni, annyira sikerült egy frászt hozó külcsínt kialakítani neki.

A film egyik vonzereje pont ez a figura lesz, akit Nicholas Cage játszik különben. Évek óta írom, hogy mennyire nem sikerülnek neki a filmjei, nem kap jó szerepeket. Longlegs egészen más, mint akiket általában játszik a színész. A határán van egy pszichopata gyilkosnak és egy őrültnek. Sokat segít a smink is, brutálisan néz ki ebben a filmben a színész, de az önmagában nem lett volna elég. Kellett hozzá a mosolya, a karakter életre keltése. Nem is lep meg, hogy több díjra jelölték a filmet, köztük Cage alakítását is érte dicséret.

A történet pedig az a horror, amit én kifejezetten szívlelek. Vagyis, nem mészárlásokat nézünk felváltva, hanem van benne egy komoly nyomozás is. A fiatal, nagyon jó megérzésekkel rendelkező Lee lesz felkérve az FBI egy lehetséges sorozatgyilkos esetéhez. A lány nyomoz, egyre több mindenre rájön, de arra nem lehet felkészülve, a saját története hogyan kapcsolódik ehhez az esethez.

Nem is kell a filmnek a gyilkosságokat mutogatni vagy véres jeleneteket bevágni, hogy hatásos és ijesztő legyen. Vissza is van fogva a vérengzés, félelmetesebb is, amikor csak elképzeltetik velünk és Cage arcvonásait figyeltetik, és nem hentelnek. Ha be kell sorolnom, inkább a pszicho-horror világot, mint a gyilkosságok sorozatát kötném hozzá. 

Ha azt keresem viszont, amivel bajom volt, az az igazság mindennek a hátterében. A miért gyilkol rosszabb, mint a kivel öl kérdés is. A filmben ugyanis akad egy kis misztikus vonás is, és van benne egy mágikusnak is felfogható, fontos tárgy. Az annyira nehezen fér össze azzal, hogy Longlegs sorozatgyilkos. Nehezen fér össze fejemben a történet misztikus és reális vonala.

De a lényeg, hogy Cage alakítása miatt érdemes ezt a filmet megnézni. Különben sem rossz, de nekem itt maga Longlegs volt a nézős elem, ha olyan ijesztő is.

A helyzet az, hogy eléggé össze tudom mosni a fejemben Costner filmeposzával. Pedig messze nem ugyanaz, csak van egy nagyon hasonló cselekményszáluk. Az indiánok helyzetével kapcsolatban.

Ebben két ága van a törzsnek: az egyik folyton vándorol, igyekszik kikerülni a fehéreket és az életben maradásért elfogadni, ami jut nekik. A harcosok azonban visszavágnának. Itt nem is kell tettlegességig eljutniuk - előszeretettel kennek rájuk minden mészárlást és ezt készek is megtorolni az ártatlanokon. Mondhatni, már megvan az ítélet. A fehéreknek kell a földjük, nem viselik el őket és ez elég ahhoz, hogy halniuk kelljen. Itt még az a réteg sincs, akik kiállnának értük. Indián és egyenlőségjel a gonosszal. Ebben el is jutunk oda, hogy felvonulnak ellenük és egyenesen a mormonok küldik a vesztükbe az indiánokat.

Mormonok, ez a másik szál. Egy részük istenfélő, hívő ember, akik itt kezdenének új életet. A másik viszont politikus és egy mormon államot igyekeznek létrehozni. Így aztán át is gázolnak mindenkin, aki ennek útját szabhatná. Manipulálnak, ködösítenek és nagyon mocskos ügyeik vannak. Ha az évadnak gonoszt keresek, az a mormonok vezetője lenne, aki a saját embereit is lemészároltatja, hogy az indiánokra kenhesse.

Balszerencséjére két túlélő lesz: egy házaspár, de egymástól elválasztva. A férfi nem látott semmit, meg van róla győződve, hogy az indiánok támadtak. Őt lehet politikai célokra felhasználni, tovább bolondítani. A nő végül valóban az indiánoknál köt ki, de ők normálisak vele. Abish a tanű, mi történt igazából, így egy szálat kap az is, ahogy a saját vezetőik hogyan vadásznak rá és ölnék meg. Nyomorult férje meg azokkal az emberekkel tart, fogalma sincs, mi zajlik igazából.

A végére hagytam azt, amit a plakáton legtöbbet kiemelnek, mert ott vannak az ismert nevek. Sara mozgássérült kisfiával menekül, gyilkosságért akarják számon kérni. A teljes történet nincs elmesélve, de a sorok között rá lehet jönni. A szép asszony egy gazdag és hatalmas férfi párja volt, aki zárt ajtók mögött erőszakos vadállat volt. Amikor már nem csak a nőt, hanem annak fiát is fenyegette, a nő végzett vele és elszöktek. Az ő szökésük a másik szál, amiben egy helyi, megkeseredett, de jó harcos férfi segíti majd őket. Mivel magas a vérdíj, a fél bűnbanda, ha nem a túlélő nőt, akkor őket hajkurássza.

Van annyi szál, hogy végig mozgalmas tud lenni a sorozat. Nincs is sok rész, úgyhogy egy feszített tempójú, a lényeget kiemelő sorozatot kapunk, amiben minden gyorsan le is zajlik.

Olyannyira, hogy nem tudok elmenni amellett, mennyire vissza sikerült adni, hogy ez a VAD nyugat. Kevés a happy end, a halál  és az erőszak annál több. Minden részre jut legalább egy keményebb gyilkosság vagy vérengzés. Ahogy a mormon Jacob egyre rosszabbul néz ki a támadás után részről részre - nem sok kellene, hogy DeHaan ugyanezzel a sminkkel egy zombis filmben is szerepet vállalhasson. Ha lesz egyszer Zombik a vadnyugaton, megvan a jelentkezési filmje.

Ez adja a látványt. A western kellékei és a rengeteg erőszak. Nagyon össze van rakva, de nem gyengédebb lelkeknek vagy romantikusoknak való a sorozat. A végére kb. úgy éreztem, hogy a jobb szereplők úgyis meg fognak halni, a gonoszok meg gyilkolnak, míg célba nem érnek. Depresszív, írhatom így is.

Azt pedzegettem már, hogy próbáltak neveket is szerződtetni. Igazi sztárt nem, de olyat igen, aki ismerős lehet. Gilpin sorozatfőszereplő volt, Kitsch egy időben közel volt a mozisztár státuszhoz, de ezt el tudom mondani DeHaan kapcsán is. Érdekes lenne összenézni, kinek vannak sikerültebb mozijai... Itt különben Kitschre sincs panaszom. Egy szótlan, magának való jóembert alakít, az ment neki. DeHaan megőrülésében több volt a munka és a látvány. Ami esetleg fura, hogy Gilpin játssza a jó nőt, de messze nem néz ki annak, legfeljebb a körözési fotón, amin még a megölt férjével pózolt.

A lényeg, látványos, de véres és komor sorozat. Ez a vadnyugat sötétebb arca. Costnerében több a romantika és az eposzi elem. Ez simán erőszakos és könyörtelen ahhoz képest.

Ahhoz képest, hogy az úszás mennyire magányos sport, az utóbbi időszakban több ilyen filmet is készítettek. Amit legutóbb láttam, az a Disney égisze alatt készült. Trudy Ederle története, aki első nőként úszta át a La Manche csatornát.

A film a kezdeteknél indít. Német bevándorlók, kislányokkal. Az egyik igen beteges is, de a család mindent megtesz, hogy megmaradjon az a kislány is. Az anyjuk egy kompbaleset után úgy dönt, hogy a lányoknak meg kell tanulni úszni. Akkor is, ha nem divat. Azzal azonban nem számol, hogy Trudy és Meg milyen megszállottak lesznek. Reménykedni mernek, hogy ez kiugrás lehet. Trudy még akkor is csinálja, keményen edz, amikor tisztában van vele, hogy a gyerekkori betegség miatt a víz az ő hallásának több, mint káros. Úgy is írhatnám, a versenyszerű edzés egyenlő a megsüketüléssel.

A film remekül pakolja az életrajzi elemeket össze azzal, hogy mennyire megkülönböztették a nőket és a férfiakat, a nők részére hátrányosan, még az 1920-as években is. Meg szerelmes lett, egy másik úszó kezdett udvarolni neki. De a lány még azt sem választhatta meg, ki legyen a férje. A szülők nem engedték az amerikai fiút a családba, a lánynak érdekházasságot kellett kötnie egy kiválasztott német fiatalemberrel. Az érdekelt is volna, hogy sikerült az a frigy, mert nem igazán jöttem rá a filmből. Nem tűnt rossz házasságnak, de simán lehet, hogy az angolul nem tudó férj nagyon is rá volt szorulva az Amerikában felnőtt feleségére.

Trudy kapcsán is próbálkoztak, hogy rákényszerítsék a nőktől elvárt normákat. Ő azonban nemet mondott, és ki is tartott. Versenyekre járt, még az olimpiai kvótát is megkapta. Több számban világcsúcstartó és -bajnok volt. Az olimpia, arról megint fájdalmasan lehetne írni. A film megmutatja, milyen méltánytalanul bántak a női versenyzőkkel a saját edzőik is. Pl. Weissmüller minden segítséget megkapott, a hajón is edzhetett, míg a nők a gépház melletti kabinjaikba voltak zárva, ahol még pihenni se tudtak. Úgy úsztak az olimpián, hogy előtte 3 hétig vizet csak az óceánba láttak, ha kivételesen kimehettek sétálni. De mit is vártak, amikor az edző nyíltan megmondta, hogy a női sport ellenzője? Nem is tudom, miért nem kaphattak olyan edzőt, aki akarta a munkát.

Majd, jött a csatorna. Nem akarok az egész filmet elmesélni, de az valami kegyetlen, amit ott is műveltek a nővel. Csak azért, mert nő. Nem is kellett direkt kimondani, láttuk, mi az elképzelés a nemekről. Így pláne kiemelkednek azok, akik ennél szélesebb látókörrel rendelkeztek.

Ez egy sportfilm és dráma. Életút, nagy eredményektől haladva a következőig. Kis korkép, némi családkép és a sporteredmények. Jó a tempója - kényelmes, de nem túl lassú. Bele lehetett élni magam, és érzékeltette, a különféle úszásokban mi a nehézség. Miben más a nyílt vízi, mint a medencés úszás. Ugyanakkor az úszósport akkor még sokkal kiforratlanabb volt. Ma már élesen elkülönül, melyik úszásnemben milyen mozgás megengedett, itt még sokkal szabadabbak voltak a szabályok. Bár nem értem, ha valaki tudta a gyorsúszást, miért akart volna a sokkal lassabb mellel versenyezni? Mert volt olyan edző, az a bizonyos kiállhatatlan és irigy idióta, aki szerint a nő csak mellen úszhat.

Amennyire egy ilyen film látványos, ez az. Sok helyszín, jól megfogott versenyek és a csatornaátúszások is hangulatosak lettek. A csúcspont? Én akkor nyeltem a legnagyobbat, amikor Trudy a mezőnyi medúzán úszott keresztül. Ahogy a lányon, nézőként rajtam is akkor jött ki a sokk, amikor kiért. De érzelmileg nagyon eltalált lett az is, amikor meggyújtják neki a máglyákat, hogy éjjel kitaláljon a partra.

Példakép film. Igen, lehet így is élni, ennyi mindent beleadni és ilyen eredményeket elérni. Trudy tényleg olyan személyiség a filmen keresztül, akire megérné hasonlítani.

A szereposztás viszonylag erős. Daisy Ridley mondjuk nekem pont negatív pont volt látatlanban. Azonnal beugrik a Star Wars és hogy mennyire utáltam a legutóbbi trilógia végét. Csak annak örülök, hogy nem indult onnan új trilógia. Mindegy, elengedem. Ebben a filmben sokkal jobban tetszett Ridley is. Nem olyan erős drámában, mint Annette Benning volt a maga úszós filmjében, de szépen összerakta ő is. Stephen Graham karaktere meg a film egyik csúcspontja, akárhányszor feltűnt, már mosolyoghattam is. Ő különben az egyik olyan szereplőt játszotta, akit lehetett kedvelni.

Abszolút szerettem ezt a filmet és itt volt értelme a hosszának is. Kitöltötték és elmeséltek egy történetet - megjegyzem, dokumentumregény alapján. Ha minden igaz, ez a kötet nálunk is megjelent már. Csak még korábban, így nem filmes a borítója. Meg kellene néznem, ott van-e a polcomon, mert rémlik, hogy megvettem, csak még nem olvastam el.

Zárja az évadot a 3. történettel Dalgliesh (s03e03). Ennek is van regény alapja, csak ez már nem jelent meg magyarul. Egy lehetséges sorozatgyilkost keresnek, de nem is ez volt benne a fő érdekesség. Hanem, hogy újabb nyomozótársat adtak Dalgliesh mellé. Egy epizódra visszatért Kate, akinek magánéleti téren elég sok előrelépése volt az előzőekhez képest. Menyasszony, terhes és még kinevezést is kapott. Egyelőre ideiglenes, de nagyon szépen vezette ezt az ügyet is, a baba után szerintem lesz helye. Ő a felügyelőnek is pedzegette, hogy eleget bűntette már magát, a felesége sem akarná, hogy halálig gyászolja. Vagyis, lelkizés volt a köbön, de angolosan visszafogott formában. Azt már nehezebben is szedem össze, a részben mi volt. Egy reaktor, amelynek a női dolgozói közül kaptak el nőket és L-t véstek a homlokukba, meg persze meg is ölték őket. A rész érdekessége, mint írtam, nem is ez az eset volt. Random gyilkos volt, és a csapat inkább a vezetőséget, Dalgliesh egykori ismerősét vizsgálta. Volt is erre ok, hiszen... van egy csavar a történetben. Nem mindent ugyanaz csinált, és ehhez kellett Dalgliesh, ezt kellett átlátni és nem mindent arra a szerencsétlen, tényleg elcsépelt sorozatgyilkosra fogni.

Rég volt ilyen, így kis emelem: Chicago Fire & Med & PD (s13/10/12e11) event volt a héten. Vagyis, egy történetet meséltek el a három sorozat összevonásával. Kigyulladt egy épület, benne egy megőrző, kezdett beszakadni a padló, ami meg is történet és a csapat egy része a metróban rekedt. Ezen dolgoztak a tűzoltók. A betegeket ellátták a Medben, és nagyon küzdöttek Trudy életéért, akit hátba lőttek. Mert a tűz valójában csak egy rablás elterelése volt, a PD ezeket az embereket akarta elfogni. Volt egy látványban nagyon jó rész: amikor mentek a tűzforró, izzó folyosón. Ez tényleg úgy nézett ki, hogy pokoli a meleg, szinte szikrázott a levegő is. Jó ötlet volt, hogy nem különítették el a sorozatokat. Bármelyik rész bármelyik sorozat törzsrésze lehetett volna, annyira együtt dolgoztak és szerepeltek benne a színészek. Talán az adott sorozatban levők egy leheletnyivel több teret kaptak a saját sorozatukban, de éppen csak. Így tényleg filmélményt tudott nyújtani és szépen össze is kötötték a szálakat. Hosszú ideje ez volt ezekből a sorozatokból a legjobb élményem. Magánélet helyett munka, kellő látvány és ha a krimi rész nem is volt éppen izgalmas, elment az is, a többi meg pláne.

Tett egy újabb kis lépést Miyo és a csapat az évad gonosza felé - avagy My Happy Marriage (s02e04) részt is néztem. Kaptunk egy új szereplőt, egy testőrlányt tettek Miyo mellé. Barátkoznak, és aranyos, ahogy az erejéből, kitartásából a lány megint példát kap, milyen lehetne ő is. De igazi előrelépés még nincs, a katonák nyomoznak, a lányok takarítanak. A grafika szép, a hősnő erősödik, de összecsapás még nincs.

Nem nagyon tudok mit hozzátenni The Pitt (s01e05) heti eseteihez sem. Annyira egy formátum, összefüggő az egész, hogy egy-egy rész nem emelkedik ki. Inkább azt írom ki, ami megmaradt belőle: a rezidensséget kezdő kisvárosi fiú, akinél már visszatérő eset, hogy véres lesz, lehányják és hasonlók. Már ivós játékot lehetne játszani, hányszor kellett ruhát váltania nyominak. Pedig rendes gyerek, de nincs szerencséje. Az tetszik benne, hogy lassanként ad múltat és történetet a szereplőkhöz. Már tudom, melyik rezidens a sebész nagyfőnök gyereke, de azt is, hogy a betanítója miért mászkál a bokáján nyomkövetővel. Azt ugyan nem értettem, a félvér gyerek, aki most beköszönt, kicsoda. Robby fia? Olyan fura volt, direkt figyeltem, hogy a kapcsolatukra vonatkozó megszólítás nem volt a részben. A dráma viszont adott és működik. Most megint belekezdtek egy húzós történetbe - a kamasz, aki terhességmegszakításra jött be, de a végére beesett az anyja, aki megtiltotta nekik, hogy tablettát adjanak a lányának. Jó ez, valahol még az is, hogy ennyire egy minőségűek a részek, csak így hetiben nehéz elemezni.

Megvan az ítélet. A Prime Target (s01e03) nem heti ügyes lesz, és nem matematika rejtélyt fognak fejteni. Összeesküvés-elméletes lesz, amiben a főszereplő beépül egy szervezetbe és egy ügynök fog neki segíteni. Legalábbis, ennek a résznek a vége nagyon ezt vetítette nekem előre. Minden arra kezd mutatni, hogy az a bizonyos cég mindenbe belekontárkodik, megfigyel és kinézem belőlük a mocskos eszközöket is. Ténylegesen nem nagyon haladtunk - Safiya disszertációját kereste Edward, és visszapörgött az idő, hogy lássuk, a lány hogyan keveredett bele ugyanabba a hálóba, ami Edet kezdi fojtogatni. Minimális akció akadt benne, inkább az összeesküvés kezd vonalazódni. Nem is pozitív részt emelnék ki. Hanem, hogy Ed barátja/szeretője, Adam mennyire kezd már most az agyamra menni. Talán, mert okoskodónak érzem. Igaz, ahogy Taylah intézte eddig a dolgait, ő se sokkal kellemesebb jelenség, de neki legalább van tudás és információ a viselkedése mögött.

A mi kis falunk (s08e09) kapcsán már nem is próbálok meg írni, igazából nincs mit. Megint 3 történet - Károly és a dézsa, Ildikó és a kiszállítóval való tárgyalás, valamint a két öreglány kirándulása a téma. A legtöbben erőltetett poénok, nagyon sok szereplő, és lényegében semmi haladás.

Igaz történet alapján családi film. Egyszer simán nézős is - a legnagyobb baj vele talán az, hogy nagyon tévés. Kis költségvetés, kis történet. Nem is tudom, valami hiányzott.

A történet főszereplője egy állatbolond kisfiú a második világháború idején. Az apjának be kell vonulni, ő különben a helyi állatkert egyik doktora volt. A fiúnak hiányzik ő is, és a megváltozott helyzet is nehéz. Többek között az állatkertben sem mozoghat már úgy, mint korábban. A történet akkor ér fordulóponthoz, amikor a bombázások miatt a kormány parancsot ad a 'veszélyes' állatok kilövésére. Az indok: ha a bombázások során elszabadulnak, károkat okoznak. Elképesztő, mennyi állatot és milyen indokkal kilőnek, még a frissen jött doktor is beszáll. Mert azt legalább értem, az oroszlántól miért tartanak. De a majmok? Hú, nem is akarom megérteni. Nem csak a gyerek, én is kiakadtam.

Az első körben egy nagyvad menekül. Az állatkert éppen a harcok előtt kapott egy elefántot. Ráadásul kölyköt. Aranyos, játékos, még kicsi is. Tom biztos benne, hogy legközelebb őt is lelőnék, így mentőakciót szervez. Van egy lánypajtása és a környék egyik ijesztő fiúját is beszervezik. Róla hamar kiderül, hogy csak álca a bunkóság és kemény ököl. Nyomorék kistestvérének gondoskodó testvére, aki jó barát is, csak éppen van egy kép, aminek meg kell felelnie, ha nem akarja, hogy az öccse miatt bántsák. A kis csapatban majd olyan barátai lesznek, akik az öccsét is elfogadják és megbecsülik a humoráért, eszéért, és nem téveszti meg őket a kis termet vagy sérült test. Szóval, ők fognak elefántmentésbe és menet közben még segítőkre is akadnak.

A filmnek ez a megható része - hogy mennyien és miképpen segítenek majd, hogy az állat túlélje. A magányos, környék ijesztő rémének tartott néni, aki háziállatok mentésébe menekült, miután a fia az előző háborúban elesett. Az új állatorvos is, aki nem szívesen lőtt ki egy állatot sem, és most, hogy egyet van esélye menteni, inkább nekik segít, mint a katonáknak. Mélyen senkit nem elemez a film, de benne van, hogy több is van bennük, mint elsőre látszik. Nagyon meghatároz mindenkit, milyen körülmények között látjuk. Mi az, amit ráerőltetnek, és melyek a saját döntései.

Még abban is van ráció, hogy nem lehet minden rózsaszín és boldog. Háborús idők vannak, és olyankor áldozatok is vannak. Nem mesélem el előre, de jó érzékkel nem minden megszeretett szereplő éli meg a film végét. Kellett az a dráma is, hogy a túlélések, az elefánt megmentése még hangsúlyosabb legyen.

A látvány sajnos gyenge. Kevés helyszín, és az elefánt... Olyan, mint a poszteren. Egyszerűen látni rakta, hogy CGI besegítést alkalmaztak. Igaz, láttam már rosszabbat is. Azt még mindig feledni próbálom, amikor Rin Tin Tin szalutált szintén állatos háborús filmben...

Ismert színész kevés akad benne. De itt a gyerekek a lényeg. Az üzenet, hogy van, amit egész egyszerűen nem szabad veszni hagyni. A remény, hogy az emberek képesek helyesen dönteni, ha esélyt kapnak. Mert bőven lesz segítője az elefántmentésnek, ha nem is sorakoznak nyíltan fel.

Az állatos filmeket különben is szeretem. Hogy ismételjem magam, egyszer simán elnéztem. Ha az elefánt igazibb lenne, vagy a történet lenne rajzolt mese, még jobban is feküdt volna. Így családi film, ami gyerekkel is nézhető. Majd feledhető.

Bár a kritika szerette a filmet és Diane Kruger személyében egy ismertebb név is van benne, valahogy mégsem tűnt ki a kínálatból. Pedig a hasonló, karriert építős, táncos filmek érdekelnek, keresem is őket. Mindegy, a lényeg az, hogy belefutottam ebbe a darabba.

Mert elég kemény film. Bármilyen téren nézem, a hősnő, Joy elég kemény helyzetekbe keveredik. A családja, a teste, a karrierje, a szerelmi élete. Néha volt is olyan érzésem, hogy egy nagy lejtmenetet nézek, amiben hiába igyekszik a hősnő, hiába érdemelne többet, egyszerűen nem olyan a világ, hogy hagyja érvényesülni.

De, akkor történettel nézzük - a legfontosabb oldal a karrieré. Joy Womack volt az első táncos, akit amerikai létére felvettek a Bolsoj tánciskolájába. Ott aztán mindenki megnehezítette a dolgát: mivel amerikai volt, távolságot tartottak tőle és utálták. A tanárok minden mozdulatába belekötöttek, mert amerikai és nem orosz stílus szerint táncolt. Mindennaposak voltak a rivalizálás miatt a kemény megmozdulások: simán tettek a lányok tört üveget egymás tánccipőjébe. A tanárok pedig úgy fogták őket, hogy akkor is táncolni kellett, nem lehetett időt kérni és megtisztítani a cipőt. Ha vércsíkot húzott, akkor azt húzott. Még mondogatták is, ha nem szenvednek és nem fáj nekik, akkor valamit nem csinálnak jól. Papírvékonynak kellett lennie, így aztán a 15-16 éves lányok már komoly anorexiát szedtek össze. Nem lehetett elég jónak lenni, ami az amerikai lányt duplán sújtotta.

Amerikai - azzal elérünk oda, hogy hiába minden, azért nem kapja meg az áhított felvételt a Bolsojba. De Joy - akit itt Joikának oroszosítanak, nem adja ilyen könnyen az álmát. Képes kiskorúként érdekházasságot kötni egy táncostársával, hogy orosznak számítson. Ott aztán majd megint jön a szenvedés: ott sem az számít, ki a tehetség, ki érdemelné meg, hogy szólót táncoljon. A pénz számít. Kinek vesz a kitartója szerepet? Vagyis, Joy ráébred, hogy a táncosokat prostituálják, és ha többet akar, nem csak a kart, akkor neki is kell keresnie egy pénzes művészetpártolót. A társulat segít, minden annak van alárendelve, hogy ki tudja magát árusítani.

És innen még van, a film folyamatosan hozza a fordulatot, új helyzetet. De a tematika látszik: Joy elér valamit, hogy aztán jöjjön az újabb pofon és akadály. Jó film, okosan van megírva, de brutális, mennyire komor és zsarnoki, megnyomorító rendszert mutatnak be. Ami még azt is ledarálja, aki elfogadja a szabályokat és mindent elvisel. Mint Joy tanára, Volkova, aki belekényszerült a támogató karjába, terhes lett és a rendszer eldobta.

A film egyik nagy kérdése számomra az volt, hogy miért tartják fent ezt a rendszert? Mert, aki belekerül és felér a csúcsra, az átveszi az életét megnyomorítók viselkedéseit és szokásait. Annyian emelhetnének szót, tehetnének valamit, de mindenki csak tűr és megroppan.

Joy története, de mellette szépen felépítik Volkovát és a kettejük kapcsolatát is. Tanár - diák viszony, de az orosz szigorral és keménységgel. Mintha a tanár össze is akarná törni a diákot. Ez mondjuk nem csak Volkovára igaz - Joy más órákra is bejár és ugyanez igaz ott is.

Amit egy ilyen filmben látványba bele lehet tenni, ez a film hozza. A táncot, a helyszíneket, ruhákat. De ennél is fontosabb a két kiemelt nő és az őket játszó színésznők. Ryder olyan szinten hozza a kínzott lányt, hogy nem egyszer felszisszentem a szenvedései láttán. Csodálom is, hogy a színésznői kapcsán sincs jobban előtérben a film, mert van ebben a filmben munka és emlékezetes alakítás.

Nem fogom a Fekete hattyú mellé odatenni, és hasonlítgatni, bár lehetne. Abban alapvető különbséget látok, hogy Joy nem magával kellett küzdjön, hanem ez a film egy egész elnyomó, brutális és kegyetlen rendszerbe helyez bele egy fiatal lányt. Akadályok és pofonok, de megy előre.

Ha voltak tűzoltók, akkor most nézzük a kórházat.

Ugyanúgy el tudom mondani, hogy elvált a két sorozat sorsa. Vagyis, a környezet és a külső események egyeznek, de már nem szövik egybe a cselekményt. Talán eddig ez az év volt leginkább az, amikor saját utakon jártak és nem nyúltak át a történetek egyikből a másikba. Csökkentik a mindkettőben jelen lévő szereplőket is - az már szinte csak George és Miranda.

Akkor, mi volt az idei évad vezérszárnya?

Meredith visszatért a munkába, és kereste, mi legyen a következő nagy projekt. Itt a jött képbe egy nagyon gazdag és nagyon sikeres sebész, aki az Parkinson-kutatását és gyógyítását tűzte ki célul. Érintett volt, nem meglepő. Meredith-t akarta a vezető orvosnak, aki aztán vitte magával a sógornőjét is. Így a sorozatot felezték: egyrészt maradtunk a klinikán a nem mozgolódó dokikkal és követtük, mit alkot Mer és Amelia a másik kórházban.

Meg is jegyzem hamar, hogy szappanoperásan a magánélet szépen vezeti a szálakat, bárkit is nézek. Mer újra összetalálkozik Nickkel, és a barátságuk gyorsan fordul többe. Amelia pedig az egyik kutatóorvossal talál közös nevezőt, miközben Lincoln szívét összetörte. A férfi családot, több gyereket akart és Amelia menekülőre fogta.

Mit hoztak ki ebből? Az egykori legjobb barátok, Linc és Jo összeköltöztek, aztán köztük is egyre mélyültek az érzelmek. Ott aztán mehetett az agyalás, hogy ez barátság extrákkal, vagy egymásba szerettek, vagy mi van. Mondhatnám úgy is, kellően megnehezítették maguknak az életüket.

Azt már említettem párszor, hogy ez a sorozat és a másik sem szereti a fix párokat. Már meg is kezdték Maggie és Winston házasságának bomlasztását is, nem hiszem, hogy még egy évadra együtt hagyják őket. Nick és Mer veszekedtek zárásként egy nagyot. Bámulatos, hogy mennyire és egyre jobban, mintha kényszerük lenne rá, hajtják a guilty pleasure faktort, amitől már röhejes, mennyire nem képesek ezek a karakterek szépen és boldogan egy párkapcsolatban meglenni.

De, azért az is igaz, hogy még vannak releváns és gyakran érdekes kórházi témái is. A gyakornoki program ebben az évadban komoly bajba került, mert Webber módszere halálesethez vezetett. Vizsgálat, mindenféle teher került a dokikra. Ennek köszönhető, hogy Nick is jött besegíteni és több szerepet kapott a színész - Scott Speedman játssza. Ott volt a kutatás, annak a szigorú szabályai és a vezetőségi egyensúlyozás. Owen pedig megint a katonai múltja miatt találta magát nehéz helyzetben - azt is írhatnám, hogy belementek az eutanázia kérdéskörébe és egyértelmű az állásfoglalás is.

 Színészek kapcsán már nincs mit hozzátenni. Az alapstáb, bár ilyen szereplő már nem sok van benne, közel 20 éve van szerepben. De a frissebbek is jó ideje játsszák már a szerepeiket. Speedman az új ember, bár egyetlen epizódban már szerepelt korábban, Mer betege volt korábban. Én meg elfogult vagyok, mert az Underworld Michael Corvinja - aki megjegyzem, szintén orvos volt - óta kifejezetten szimpatizálok a színésszel.

És most vagyok azon a ponton, hogy kezdek belefáradni a sorozatba. Az évad végére már nem egyszer fogtam a fejem, hogy már megint mit találtak ki, miközben meg sok mindenben annyira ugyanazt adják elő, mindig kicsit másképpen. Nem ennyire a végén adom fel a nézését, de nagyon érezni, hogy ez már vékonyodó rétestészta.