Ahhoz képest, hogy az úszás mennyire magányos sport, az utóbbi időszakban több ilyen filmet is készítettek. Amit legutóbb láttam, az a Disney égisze alatt készült. Trudy Ederle története, aki első nőként úszta át a La Manche csatornát.

A film a kezdeteknél indít. Német bevándorlók, kislányokkal. Az egyik igen beteges is, de a család mindent megtesz, hogy megmaradjon az a kislány is. Az anyjuk egy kompbaleset után úgy dönt, hogy a lányoknak meg kell tanulni úszni. Akkor is, ha nem divat. Azzal azonban nem számol, hogy Trudy és Meg milyen megszállottak lesznek. Reménykedni mernek, hogy ez kiugrás lehet. Trudy még akkor is csinálja, keményen edz, amikor tisztában van vele, hogy a gyerekkori betegség miatt a víz az ő hallásának több, mint káros. Úgy is írhatnám, a versenyszerű edzés egyenlő a megsüketüléssel.

A film remekül pakolja az életrajzi elemeket össze azzal, hogy mennyire megkülönböztették a nőket és a férfiakat, a nők részére hátrányosan, még az 1920-as években is. Meg szerelmes lett, egy másik úszó kezdett udvarolni neki. De a lány még azt sem választhatta meg, ki legyen a férje. A szülők nem engedték az amerikai fiút a családba, a lánynak érdekházasságot kellett kötnie egy kiválasztott német fiatalemberrel. Az érdekelt is volna, hogy sikerült az a frigy, mert nem igazán jöttem rá a filmből. Nem tűnt rossz házasságnak, de simán lehet, hogy az angolul nem tudó férj nagyon is rá volt szorulva az Amerikában felnőtt feleségére.

Trudy kapcsán is próbálkoztak, hogy rákényszerítsék a nőktől elvárt normákat. Ő azonban nemet mondott, és ki is tartott. Versenyekre járt, még az olimpiai kvótát is megkapta. Több számban világcsúcstartó és -bajnok volt. Az olimpia, arról megint fájdalmasan lehetne írni. A film megmutatja, milyen méltánytalanul bántak a női versenyzőkkel a saját edzőik is. Pl. Weissmüller minden segítséget megkapott, a hajón is edzhetett, míg a nők a gépház melletti kabinjaikba voltak zárva, ahol még pihenni se tudtak. Úgy úsztak az olimpián, hogy előtte 3 hétig vizet csak az óceánba láttak, ha kivételesen kimehettek sétálni. De mit is vártak, amikor az edző nyíltan megmondta, hogy a női sport ellenzője? Nem is tudom, miért nem kaphattak olyan edzőt, aki akarta a munkát.

Majd, jött a csatorna. Nem akarok az egész filmet elmesélni, de az valami kegyetlen, amit ott is műveltek a nővel. Csak azért, mert nő. Nem is kellett direkt kimondani, láttuk, mi az elképzelés a nemekről. Így pláne kiemelkednek azok, akik ennél szélesebb látókörrel rendelkeztek.

Ez egy sportfilm és dráma. Életút, nagy eredményektől haladva a következőig. Kis korkép, némi családkép és a sporteredmények. Jó a tempója - kényelmes, de nem túl lassú. Bele lehetett élni magam, és érzékeltette, a különféle úszásokban mi a nehézség. Miben más a nyílt vízi, mint a medencés úszás. Ugyanakkor az úszósport akkor még sokkal kiforratlanabb volt. Ma már élesen elkülönül, melyik úszásnemben milyen mozgás megengedett, itt még sokkal szabadabbak voltak a szabályok. Bár nem értem, ha valaki tudta a gyorsúszást, miért akart volna a sokkal lassabb mellel versenyezni? Mert volt olyan edző, az a bizonyos kiállhatatlan és irigy idióta, aki szerint a nő csak mellen úszhat.

Amennyire egy ilyen film látványos, ez az. Sok helyszín, jól megfogott versenyek és a csatornaátúszások is hangulatosak lettek. A csúcspont? Én akkor nyeltem a legnagyobbat, amikor Trudy a mezőnyi medúzán úszott keresztül. Ahogy a lányon, nézőként rajtam is akkor jött ki a sokk, amikor kiért. De érzelmileg nagyon eltalált lett az is, amikor meggyújtják neki a máglyákat, hogy éjjel kitaláljon a partra.

Példakép film. Igen, lehet így is élni, ennyi mindent beleadni és ilyen eredményeket elérni. Trudy tényleg olyan személyiség a filmen keresztül, akire megérné hasonlítani.

A szereposztás viszonylag erős. Daisy Ridley mondjuk nekem pont negatív pont volt látatlanban. Azonnal beugrik a Star Wars és hogy mennyire utáltam a legutóbbi trilógia végét. Csak annak örülök, hogy nem indult onnan új trilógia. Mindegy, elengedem. Ebben a filmben sokkal jobban tetszett Ridley is. Nem olyan erős drámában, mint Annette Benning volt a maga úszós filmjében, de szépen összerakta ő is. Stephen Graham karaktere meg a film egyik csúcspontja, akárhányszor feltűnt, már mosolyoghattam is. Ő különben az egyik olyan szereplőt játszotta, akit lehetett kedvelni.

Abszolút szerettem ezt a filmet és itt volt értelme a hosszának is. Kitöltötték és elmeséltek egy történetet - megjegyzem, dokumentumregény alapján. Ha minden igaz, ez a kötet nálunk is megjelent már. Csak még korábban, így nem filmes a borítója. Meg kellene néznem, ott van-e a polcomon, mert rémlik, hogy megvettem, csak még nem olvastam el.