Rá tudnám fogni, hogy tipikusan női film. A téma, a főszereplők, a rendező, a feminista alaphang. De rá akarom nyomni? Ezen még vacillálok.

A történet középpontjában két, látszólag teljesen más nő áll. A feltűnőbb a fiatalabb. Rose özvegy, Írországból érkezett egyedülálló anya, aki egy fekete zenésszel osztja meg az ágyát. Pimasz, nagyszájú és úgy káromkodik, hogy egy tengerésznek is a becsületére válna. Nagyon messze van az angol női ideáltól, ki is nézik a környékről. Edith viszont csendes és kellemes teremtés, akinek az a sors jutott, hogy öreg szülei mellett maradjon. Az apja nagyon el is nyomja, Edith viszont menedéket lel a vallásban és állandóan valami pozitív, mások szeretetére és tiszteletére irányuló mondást süt el.

A bonyodalmat levelek okozzák, amiket Edith kap. Mocskolódó, káromkodással teli levelek. A család meg van győződve róla, hogy Rose a feladójuk, aki mellesleg a szomszédjuk. A rendőrséget is könnyen meggyőzik, és mire észbe kapnak, Rose már a bíróságon kénytelen bizonygatni, hogy ő nem írt sem ilyen, sem más leveleket. Aztán persze lesz nyomozgatás, fordulat az ügyben és a két szereplő múltját is szépen felépítik közben.

A film azt mutatja meg, hogy miképpen lázadók és erősek ezek a nők. Akik valamiképpen azt merik mondani a társadalomnak, hogy más vagyok - mi van akkor? Rose, aki fel is vállalja, akit kiközösítenének érte, de aki így példát mutat a lányának. Ő már egy modern nő, aki azért annyira nem elvetemült, hogy minimális erőfeszítéseket ne tenne, hogy ne utálják ki a közösségből. Majd a múltja felderítésével látjuk, milyen áldozatokat hozott, milyen nővé nevelné a lányát, és hogyan küzdött magáért is. Edith mindezt nem tudja felvállalni és egy csendesebb módon mutat be a rendszernek. Ugyanannak a világnak az áldozatai mindketten és így együtt adják igazán a kritikát. Mert annak sem jobb, aki látszólag a rendszer része, de szenved benne, sem annak, aki szembemegy a szabályokkal és a többség lenézi, kiveti érte.

Lehetne nézni benne a bűnbakképzést. A 15 perc hírnevet. Akár még a családon belüli erőszak témája is felmerülhet, mert nem csak veréssel és erőszakkal lehet egy embert tönkretenni és bántani. De mindezen túl ez a nők története, akiktől a férfiak elvárnak valamit. Ha nem teszik meg, tulajdonképpen végük. Itt páran majd elkezdik mondani a nemet, kiállnak és a film megfogalmazza, hogy egy nőnek nem annyi az élete, hogy az apjának/férjének engedelmeskedjen. Ebbe a vonalba illik Moss rendőrnő is, aki csak a neme miatt kb. annyit dolgozhat, mint egy titkárnő. Aztán persze ő a legkompetensebb személy az egész rendőrségen, mert az egy paródiába illene, amit a főnöke és a férfi nyomozó művelnek.

Komédia is, de azért túl viccesnek nem mondanám. Azt önmagában nem tudom viccesnek találni, hogy milyen levelek érkeznek és kiknek. Vagy azt, hogy Rose milyen nyíltan beszél. A dráma nekem jobban átjött a történetből, ahogy Rose és Edith mindketten gyötrődnek és kiutat keresnek a helyzetükből. 

Viszont, a filmnek eltalált a hangulata. Múlt századi, egy más világ. Nem csak erkölcsökben, de megjelenésben is. Még azt is eltalálták, hogy Edith és Rose öltözködése is tükrözze, milyen emberek és miképpen élnek. Nem vitték túlzásba, kevés a helyszín és a szereplők nem gazdagok, sem látványos otthonaik vagy eszközeik nincsenek. De a film el tudja képzeltetni ezt a másik világot velünk.

Jessie Buckley nagyon nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, de ebben a filmben remek munkát végzett. Colman oldalán nagyon jó párost alkottak: a csendes és a hangos. Aki megéli az érzéseit, aki elfojtja. A feltűnő és a láthatatlan. Ugyanannak az éremnek két oldala. Vasan és a férfi szereplők el is vesznek mellettük, de ez alapvetően is ennek a két nőnek a története.

A kedvenc jelenetem különben Colmané - amikor a Timothy Spall által játszott apjának beolvas a végére. Azt vártam kb. az egész filmben, mert Spall is nagyon eltalálta azt a férfi figurát, akinek az ember lánya annyira szeretne behúzni egyet már a kezdetektől...

A kedvenc filmem nem lesz, de lekötött és szívesen néztem. Ha nem is tipikusan az a film, amit okosnak szoktam nevezni, megvan a maga logikája és esze. Rendben volt.

Mivel nem akarom ugyanazt leírni sokadszor, próbálom keresni azt, amiben ez az évad más volt, mint a korábbiak. Mondjuk, nincs egyszerű dolgom.

Mert a kórházban igazán jelentős dolog nincsen. Szépen kezelik az eseteiket, és a legnagyobb felfordulás egy katasztrófa idején volt, amikor hirtelen a sok sérült beszabadult a kórházba. A szélviharban ők fogadtak csak traumákat, és akkor mindenkinek pörögnie kellett. Már aki bejutott dolgozni, mert pl. Alex és Jo nem jutottak ki a házukból. Ezen túl az hozott még némi változást, hogy Bailey kicsit vissza akart venni, és az igazgatói posztra Alexet nevezte ki. A kórház életére ez különben nem volt különösebb hatással, annyi, hogy többször zargatták Alexet anyagi kérdésekkel, amikkel addig nem foglalkozott.

Emlékezetes orvosi eset sem rémlik. De ezt is már írtam – mivel már szakorvosok a főszereplők, akik vezető szerepet töltenek be az osztályokon és mellette kutatnak, már nincs az a napi gyógykezelés és a betegség megfejtése, mint korábban. Több a vér, a műtőben a vágás, de egyre inkább elvesznek a betegek. Feltűnnek és eltűnnek, nem lesznek úgy részei a kórházi mindennapoknak, mint korábban. Itt már elképelhetetlen lenne, ami pl. Danny kapcsán volt még a sorozat elején. Talán ezért is van az, hogy már sokkal kevesebb név tűnik fel, hogy egy-egy betegséget kezeltessen. Itt a sztárfaktor már megvan a visszatérő szereplőkkel, és nem mellékszereplőkkel hozzák be.

Nagyon ritka az is, ha egy beteg több részben is benne van, mert pl. szervre várnak és addig életben kell tartani. Most volt kettő ilyen is, különben. A végére is egy ilyen eset lesz az átívelés alapja – Meredith józan eszét elvette az anyai ösztön, és biztosítási családba keveredett. Majd a 16. évad elején ez lesz az átívelés: hogyan mentsék meg Mer karrierjét? De itt van rá az alap.

A magánéleti szálak továbbra is dübörögnek. Meredith egy kvázi szerelmi háromszög után kezd párkapcsolatba, Maggie és Jackson is igyekeznek továbblépni egymással, valamint Amelia és Owen kapnak egy nagyobb blokkot, amiből majd két másik kapcsolat bomlik ki és sokszögesedik. De mondhatnám úgy is, hogy visszajön Teddy és állandó mellékszereplővé lép elő Koracick. De nem akarom ezeket ragozni – már megtettem korábban. A lényeg, magas a szappanopera arány. Most is lesz terhesség, válás, vélt lánykérés és hasonlók. Meg, mivel már jócskán benne vagyunk a sorozatban és változott közben a világ, több LMBTQ mellékszereplő is helyet kapott. Bár, inkább azt kellene írnom, hogy találtak pótlékot Arizona és az ő ügyei helyett, mert ez a sorozat soha nem volt homofób és kezdettől voltak benne ilyen szálak is.

Egy rész van még, amit külön is ki akarok emelni. A halottak napjára tett eset. Meredith körül egy-egy beköszönésre feltűntek a halottai: George, Lexie, Ellis, Mark és Derek. Nekem még mindig a szívem szakad meg, amikor Derek emlegetve van, vagy most – amikor tényleg fel is tűnt, és köszönt Meredith-nek egy sziát. Annyira nem egy súlycsoport Derek és Andrew – mert ebben az évadban vele jön össze és már szeretik egymást Meredith-szel. Annyira kölyöknek néz ki a nő mellett!

Egyre jobban ki lehet szúrni a másik sorozattal, a Station 19-cel az összecsengéseket is. Onnan több szereplő feltűnt már itt is, és nem csak azért, mert Ben szervesen összeköti a két műsort. Egyelőre arra még nem kaptam kedvet, de ha így folytatja a Chicago Med és Fire, könnyen lehet, hogy inkább ezt a kettőt nézem majd párhuzamosan helyettük. Mennyit is kellene behoznom? Még csak 2 évadot, ha párhuzamosan akarok haladni. Lehet, tényleg rászánom magam. Majd még eldöntöm.

Szereplők – ebben az évadban már nincs benne April. Nagyobb szerepet kapott DeLuca, Koracick, a rezidensek közül Levi. Visszatért Teddy. Új szereplőként pedig Atticus Lincoln jött, végre megint van ortopéd sebész Torres nyomdokaiba lépve. Mondjuk, ő nem annyira az orvosi esetekkel van előtérben – mivel Amelia a szerelmi szála, általában vele operálnak együtt, az egyik menti az idegeket, a másik a csontokat. Ha már Chris Carmack – roppant nehezen szakadok el attól, hogy a másik sorozatában ő volt a meleg countryénekes. Az évad végére már kezdett ez lekopni, de azért még eszembe szokott jutni. Vagyis, mozgás megint volt némileg.

A lendületem már fogy, de azért még elvagyok ezzel a műsorral. A gáz az, hogy utána mennyire lassúnak és semmilyennek érzem a Chicago Medet. De ez van, haladunk tovább.

Akár egy közhelyet is rá lehetne húzni a film egészére: nem a győzelem, a részvétel a fontos. De jelen pillanatban inkább indulnák el onnan, hogy bármilyen is furcsa, egy valóban élt ember és a vele történtek ihlették a filmet.

A főszereplő, Maurice egy nagyon átlagos angol férfi. Elvesz egy nőt, felneveli annak szerelemgyerekét és a közös ikreiket. Amikor a gyár, amiben dolgoznak, elbocsátásokba kezd, Maurice a felesége bíztatására kész kitalálni, hogy mi lenne az élete álma. Mit csináljon, ami boldoggá teszi? Maurice pedig meglátja, megszereti és végleg elveszik – a golfban. A film poénja, és ami az egésznek az apropója, hogy hiába a nagy szeretete, tehetsége és tudása nincs hozzá. Maurice rémes játékos, de versenyezni akar és megélni a szenvedélyét.

Ez sok konfliktust és mókás helyzetet szül. Elég csak arra gondolni, hogy miután a profik látják, hogy ki akar közéjük tartozni, intézményi szinten dolgozni kezdenek azon, hogy Maurice ki legyen tiltva a versenyekről. Ő persze kitalál dolgokat, hogy valamiképpen indulhasson. Akár úgy is, hogy másnak adja ki magát, álcát ölt és hasonlók.

A film azonban nem végig ezeket a kergetőzéseket követi. A gyerekek révén feszegetni kezdi, és a melodráma felé viszi, hogy milyen árat szabad az álmokért megfizetni. Maurice és a családja nagyon sok mindent elveszít, például az otthonukat is. Majd egy lakókocsiban kell meghúzniuk magukat. A nagyfiú, vagyis Maurice nevelt fia lesz az, aki leginkább a józan ész szava, és nagyon foglalkozik azzal, mit gondolnak róluk az apja viselkedése miatt. Ő rója fel azt is, amikor az ikrek rájönnek arra, hogy a diszkótáncosi tudásukból nem tudnak megélni, hiába bíztatta őket az apjuk, hogy éljenek annak, amit szeretnek, versenyezzenek és mutassák meg magukat a világnak.

Nehéz is megfogni, mi veszett el számomra benne már menet közben. Az egy dolog, hogy a humorát nem érzem a magaménak. Angol vígjátéktól nem is vártam, hogy nevettessen. De azzal a résszel is az a bajom, ami a beletett drámával. Nem tud megmozgatni, valami ötlet még hiányzik. Olyan kis semmilyen az egész… Még az tetszett benne legjobban, amikor Maurice egy barátja bevallja, hogy amikor azt mondja, a piacon szerzett valamit, azt valójában úgy kell érteni, hogy lopott. Mikor máskor derülne ki ilyesmi, mint amikor futnak a rendőrök elől, mert álruhában, magukat franciának kiadva próbálnak a golfbajnokságon részt venni…

Pedig, a szereposztáson nem spóroltak. A két főszereplő nagy nevek jöttek, Mark Rylance és Sally Hawkins. Mindketten olyasféle karaktert játszanak, mint az Oscar-díjas filmjükben – de mondhatnám azt is, hogy megfelel a rájuk húzott sémának. Szerethetők, kedvesek és pozitív üzenetet közvetítenek. A gond tényleg csak annyi, hogy Maurice és Jean is több szempontból szerencsétlenek, és ezt meg nem szívesen néztem, hiába szimpatikus színészek szimpatikus karakterei.

Nem látványfilm, a golfot sem viszik túlzásba. Viszont a ruhák, több helyszín is van benne, így azért a tévés szintnél többet tudott nyújtani.

Különben jó kritikái vannak. Kasszát nem robbantott, de alapvetően szerették ezt a filmet. Lehet, nekem is többet jelentene, ha a filmen túl más élményem is lenne a világ legrosszabb golfjátékosáról, de róla is most hallottam először.

Plusz, az angol cím sokkal ötletesebb. Bár, valahol díjazom, hogy nem próbáltak nyelvi poént a szó szerinti fordítással és az utalással, ami angolul megvan.

Jó szereposztás, a történet is érdekelt. Akkor hogyan lehet, hogy ennyire untam ezt a filmet? Pedig lehet valami izgalmas annyiban is, hogy ketten ülnek és beszélgetnek. (Frost/Nixon)

A keret szerint a II. világháború idején járunk. Freud Londonban él a lányával – Anna gondoskodik az apjáról, átvette az óráit és kb. ő az, aki életben tartja a férfit. Freud olvasott egy könyvet, és szeretne elbeszélgetni az írójával. Így érkezik hozzá egy nap délutáni beszélgetésre a szerző, Lewis professzor. Szóba kerül köztük vallás, Anna kapcsolata az apjával, vagy éppen Lewisé egykori bajtársa anyjával. Közben megszólal a légiriadó is, menni kell az óvóhelyre. Anna pedig magánéleti válságot igyekszik elnyomni: nyíltan nem tárgyalják a témát, de egy analízisen konkrétan igyekezett kimondani, hogy férfinak kellene lennie és egy nővel van szerelmi viszonya, amit az apja tudomásul sem akar venni. Túl sűrűn éreztem azt, hogy ami tényleg fontos lenne, azt csak kerülgetik, és akit érint, hárít. Lewis nem néz szembe az idősebb asszony iránti egykori vonzalmával, ahogy Freud sem akarja tudomásul venni, hogy mennyire egészségtelen a kapcsolata a lányával.

Nem tudtam megfejteni, hogy mire kellene kilyukadni a végére. De szerintem maguk a szereplők is úgy távoznak a beszélgetésük végén, hogy nem jutottak sehova. Mindketten visszatérnek a maguk kis életébe, legfeljebb annyi, hogy a másik felet érdekes karakternek tartják.

A filmben a pláne az lenne, hogy Lewis az a C.S. Lewis, aki később a Narnia könyvek szerzője lett. Van is utalás erre, hiszen már tagja annak az írókörnek, amelyben ott van jó barátja, a nála is nagyobb névvé váló Tolkien. (Igen, a Gyűrűk Ura szerzője.) Még egyik sem ezeknél a könyveknél tart, amelyek miatt emlékezünk rájuk, de ők ezek az alakok. Tudósok, nyelvészek és Lewis esetében a vallásosság még a kiemelten fontos. Csak éppen nem visz közelebb a film ahhoz, hogy megértsük, ki is Lewis. Azt vártam volna, hogy valami több, nagyobb durranás lesz, ahogy összemérik a hitüket Freuddal. De nem.

A cselekmény hiánya megbocsátható lenne, ha izgalmasabb témákat beszélnének meg. De a hárítások, a témaváltások és az egésznek a barátság felé lépegetése folyamatosan elveszi a feszültséget és az élt. Nincs vita, vagy igazi konfliktus. Szinte azt tudom írni, hogy azok lesznek a történetben a fontosak, amelyekre csak utalnak, de kimondani senki sem tudja vagy akarja őket.

Nem hiszem, hogy anyagilag sok mindent bele kellett volna fektetni a külcsínbe. Minimál helyszín, amit ugyan az óvóhellyel és az egyetemi tanteremmel próbálnak feldobni, de amúgy Freud lakása a fő helyszín. Mivel csak pár óra az egész játékidő, mindenkinek elég volt egy kosztüm. Még csak visszaemlékezésekkel se próbálták lényegesen tágítani a filmet. A szereplőknek és a beszélgetésüknek kell eladni, de nagyon hiányzik a feszültség.

Nem Anthony Hopkins munkáján múlt. Kifejezetten bírtam, ahogy a makacs és terapeuta öreg meg-megvillan, de már egyre nehezebben, mert egy állandó fájdalomban élő, drogfüggő már, akinek annyi van vissza, amíg eldönti, mikor vet véget az életének. Az, ahogy ez a lassan széteső ember fel tud villanni, ahogy bele lehet látni, ki lehetett egykor, azt Hopkins szépen beletette. Matthew Goode professzora könnyebb eset, az angol úriember, akit szívesen játszatnak vele. Simán át tudott volna ide sétálni egy Downton forgatásról is, ha a legutóbbi filmben nem os volt benne Mary férjeként. Liv Lisa Fries meg úgy tűnik, vonzza az ilyen megosztó szerepeket.

Lehetett ez volna jobb is, de valami nagyon hiányzott belőle. Az él, a lényeg. Így marad egy kihagyott lövés, amit egyszer is nehezen ültem végig.

Újabb Ragnarok érkezett a Netflixre, bár ez egy másik verzió. Van a modernizált sorozat napjaink egy kisvárosába helyezve. Ott a Marvel verziója. Most pedig Snyder szabta a Netflixre a viking világ végét, némileg elővetítve a Vikingek egy témáját is.

Most kellően homályos voltam, akkor nézzük nyíltabban. A történet kerete, hogy a félig óriás, félig ember Sigrid hozzá készül menni király kedveséhez. Leif annyira a kedvében akar járni, hogy az óriások földjére is átmegy a nővel, hogy ott legyen az esküvő. Érkezik azonban Thor, Loki nyomában, és a végeredmény az lesz, hogy lemészárolja az óriásokat. Sigrid és Leif maradnak csak életben, a nő bosszút esküszik és Loki nagyon szívesen segít neki, hogy Thor vesztét okozhassa. Csapatot szerveznek és megindulnak az istenek ellen.

Sok kis elem lehet ismerős a skandináv mítoszokból, átvesznek teljes történeteket. Mint a Valhalla falának megépítése. Ugyanakkor másokat a történetre szabnak, mintha lennie kellett volna valahogy, itt meg módosul. Pl. Baldur halála – itt nem egy másik isten és Loki csele okozza, hanem Sigrid esküvői koszorúval ékesített dárdája döfi át, amikor az isten Thor elé veti magát, hogy megvédje a dárdától. Nem sejtette, hogy a fagyöngy koszorú miatt rá is halálos… A fagyöngy, ami stimmel is. De vannak vadiúj elemek is, pl. Loki gyerekei kapcsán. Itt a tengeri kígyó meglepetésre alakváltó, van emberi alakja, ami egy női alak. Aki egy ponton össze is szűri a levet Thorral, noha tisztában van azzal, hogy ők egymás végzetét okozzák majd.

Még nem is tudtam eldönteni, hogy mi ezzel a viszonyom. Az egyik felem érzi benne az ötletet, hogy a skandináv mitológiát miképpen színezik újra, közben meg zavaró is, hogy sok minden milyen irányba mozdul ki. Ok, a vikingek híresen szabad és féktelen népek voltak, de itt aztán halmozva van minden, ahogy a Netflix szereti.

Több biszexuális karakter feltűnik, még egy transznemű szereplő is van a történelmi korban. Orgiáznak, mese formátumhoz képest meglepően szexuális képsorok és aktusok kerültek be a műsorba. Bár skandináv történet, amiben a más szereplők más fajú népek, pl. óriások vagy ősi istenek, mégiscsak sikerül rasszokat is a történetbe keverni. Hogy lesz pl. egy született skandináv olyan bőrszínű, hogy simán félvérnek lehessen nézni?

Önmagában egyikkel se lenne gond, a skandináv mitológia még alkalmas is ilyen bővítésre. Hiszen pont Loki az, aki volt anya is, és apa is – biológiai szinten. Csak éppen ez egy rövid animációs sorozat, amit megtömtek ilyen tartalommal. Hiába van mellette sok más is, ez simán sok, ami meg sokk.

Akció sorozat is, és nem spórolnak egy másik testnedvvel, a vérrel sem. Nem egyszer döbbentem néztem, hogy mit meg nem rajzoltak. Amikor Thor szétcsapja az óriásokat? Már megadta a kezdőhangot, és csak egyre brutálisabbak és véresek lesznek a harcok. Ki van találva, stílusokkal és fegyverekkel, egymásnak eső sokféle néppel. Simán nézhető véres és harccal teli bosszúfilmnek is.

A karaktereket is építgeti kicsit. Bár azt nehéz lenne megmondani, hogy igazán szimpatikus akad-e közöttük. Már csak azért is, mert a viking normák egészen mások voltak. Itt teljesen rendben van életcélnak, hogy minél nagyobb gyilkos legyen valaki – aztán elessen csatában, és a valkűrök vigyék a Valhallába. Mindenféle erőszak, gyilkosság simán megengedhető. Az erős terrorizál, a gyengébb szenved és hal, a túlélő meg próbálhat bosszút állni.

A skandináv istenek sok tekintetben rémesebbek a görög párjaiknál is. Itt Thor van teljes őrültté alakítva, erőszakos és durva – nem buta Loki mellett, hanem gyilkológép. Az a csoda, hogy előbb nem lázadt fel valaki, hogy visszacsapjon nekik.

A grafika közepes. Az anime világból tudnék szebbet mutatni, de pont Netflix fantasy animáció is akad bőven, ami ennyit vagy ezt sem tudja. A harcok ki vannak találva, látványosak. Az emberi alakok között vannak meglepően a színészekre hasonlítók is – pl. Thor és az eredeti szinkronhangja.

Bár tudom szidni is, vannak fenntartásaim, mivel rövid is, azért gyorsan megnéztem és lekötött. A bosszúfilmek, mitológia nekem eladta, ha nagyon Netflix is némely tekintetben.

Most nagyon olyan érzetem volt, hogy ezt a filmet már láttam. Pedig nem, csak éppen annyira sablonba illik mindkét főszereplő részéről, hogy ezt a szerepet mindketten játszották már tucatszor.

Mert mi is A torontói ember? Egy akció komédia, ami a haverfilmeket és a szerepcserés akciót ötvözi. A torontói ember, Randy egy kemény alak, akinek a kegyetlenségének híre már sírásra késztet lelketlen gazembereket is. A szakmában nem is csak bérgyilkosként, de vallatóként is szívesen alkalmazzák. Teddy pedig egy lelkes vállalkozó, akinek egyik szerencsétlen ötlete mond csődöt a másik után. A szeretett felesége a fix pont az életében, de már érzi, hogy az asszony megtartásához valamivel elő kell rukkolnia. Ahogy lenni szokott, aztán persze összecserélik őket. Teddy rossz címre megy be, és mivel éppen a torontói embert várják vallatásra, azt hiszik, ő az. Az FBI persze kap a lehetőségen, hogy Teddy segítségével eljussanak egy nagyon hírhedt gonosztevőhöz. Randy nem tűrheti a munkája ellopását, ő is Teddy nyomába ered, és mire ők ketten észbe kapnak, már össze kell dolgozniuk, ha életben és pénzüknél akarnak maradni. Ellenségeskednek, utálják egymást, aztán fokozatosan annyira már nem is.

Nem igazán tett jót a filmnek, hogy Randy igazság szerint gonosztevő. Profi gyilkos és vallató. Dolgozik annak, aki eleget fizet. Menet közben kiderül ugyan, hogy bizonyos elvei neki is vannak, de ettől még alapvetően nem változik meg, ki ő. Egy rosszfiú, aki hajlik arra, hogy változtasson az életén. Csak éppen nagyon jó abban, amit csinál. Egyszerűen nem világos, hogy Teddy miért barátkozik majd össze vele. Nem csak közös pontjuk nincs, de Teddy az alvilági léttől is nagyon távol áll.

Le is írhatom, Teddy annyira szerencsétlen, amennyire azért még a Kevin Hart által játszott egyéb szereplők sem szoktak. A nevét már szinonimaként használják arra, hogy elrontani valamit. Hart nagyon túltolja, mintha attól lenne vicces, hogy mennyire szélsőségesen egyféle a szereplő. Ahogy választani szokta a szerepeit, Teddy alapvetően jó ember és pozitív szereplő, csak éppen attól komikus alak, hogy mennyire nem jönnek össze a dolgai. Lüke. Randy majd nevelgeti és a végére már a keményfiú szerepét is egészen magáénak érzi, de az meg olyan, mint a más típusú szerepeinek a paródiája. Erőlteti, mondhatni karikatúra jelleget adott neki. Ez akár poén is lehetne, csak éppen a karikatúrákon soha nem tudtam nevetni sem.

Bajban vagyok azzal is, hogy nem igazán ezt a korosztályt nézném egy akciófilmben, ha ez ugyan jelentősen komédia is. Woody Harrelson ösztönből, hitelesen hozza a mogorva, elsőre utálnivaló karaktert, akinek azért van szíve, ha jó alaposan rejtegeti is. Nem véletlenül játssza ezt a figurát annyit. Csak éppen hatvanon felül már nem éppen ő jut eszembe, ha megállíthatatlan gyilkológépre és harcművészre keresnék rá. Hart egy fokkal jobban elmegy a maga negyvenes éveivel, de nem is ő játssza a szupergyilkost, csak a szerencsétlent, akivel összekeverik.

Nem is igazán lett látványos a film. Szó se róla, verekedés akad bőven, én meg azzal szórakoztattam magam, hogy észrevenni-e, mikor áll be Woody helyére a kaszkadőr. Mert itt nem akciópapa tempóban nyomják, ha némi mű íze van is a verekedéseknek. Nem ülnek azok a pofonok és rúgások, nem hiteles, hogy tényleg szétverik egymást.

A poénok se ültek nekem, de itt nagy szerepe van annak is, hogy annyira a sablonok szerint mennek, hogy ismerős szinte minden. Plusz, én soha nem bírtam az altesti és hasonló poénokat. Inkább undorít, hogy Teddy lehányja undorában, akit kínoznia kellene, mint hogy nevettessen. Ok, lejjebb is lehetett volna, legalább hasmenést nem kap attól, hogy a torontói embert kell játszania.

Az meg, ahogy a végére felbukkan a miami, moszkvai és tokiói ember? Vicc helyett a John Wick fricskájának találtam, pláne, ahogy nekikezdenek a torontói vadászatának.

Annyira rossznak azért nem éreztem, mint amilyen kritikái vannak, de tény, hogy egyik színésztől sem ez a film fog beugrani, ha valamit ajánlani akarok. Legfeljebb annak, akinek még kimaradt ez a haverkodó, szerepcserés akciókomédia. Bár, találnánk ennél jobbat is.

Erre nem is tudom, mit mondjak. Egyszerűen nem bírom összerakni fejben, hogy ez kinek az agymenése volt.

A vörös pandának és az ősöknek szentelt szentély kb. olyan volt, mint amiben a Sailor Moonban az egyik tündér lakott, talán Mars? Közben meg a helyszín Kanada. Már ez eleve egy blokk volt, amit nem bírok feloldani. Hagyományos kínai szentély Kanadában? Mégis, ki megy el oda? Aztán, a főszereplő lányok egy olyan fiúbanda rajongói, akik simán K-Pop csapatnak néznek ki, de amikor a mesében énekelni kezdtek, tiszta backstreet Boys hatása volt. Bevallom, nem hallgatok K-Popot, de meglepne, ha ilyen dallam- és zenevilága lenne.

Inkább megfogalmazom úgy, hogy az egész keret, amibe a történetet beágyazták, nekem több, mint furcsa volt. Egyszerre akart hagyományos keleti, meg modern nyugati is lenni, és nem igazán sikerült fejben összeraknom a kettőt. Egyáltalán, minek kellett a családnak Kanadába költöznie? De mindegy is, ezt inkább elengedem. Mesében nem kell mindennek kereknek lennie, csak éppen egy Pixar történettől mégiscsak várnám, hogy az lesz.

Maga a történet sem éppen eredeti. Rá van húzva a generációk közötti különbségekre, és hogy az igazi szeretet nem a túlféltésről szól, hanem meg kell bízni a másikban és engedni, hogy önmaga legyen. Ha az más is, mint amit az anyja szeretne a lányának. Kamaszkori lázadás, önmagunk keresése és a család értékeinek felfedezése. Sok tekintetben tipikusan Disney, és sajnos a történet nem tudott meglepni. Sűrűn jutott eszembe, hogy a cselekmény pontosan úgy alakul, ahogy a legegyszerűbb és leginkább várt. Az meg nem éppen dicséret.

A grafika viszont szép. Akár az emberek, a környezet, vagy a nagy vörös panda. A Disney rég nyom egy cuki szintet, amit a meséi elérnek. Ez megvan most is. Nem ez a legszebb meséjük, korábbiak között is tudok olyat mondani, amit sokkal szívesebben néztem, de azért nem kell eldugni a Pirula pandát sem.

Nem állom meg, de Pirula panda? Értem én, hogy az eredeti címet nem akarták szó szerint magyarra átvinni, és milyen nyelvi játék akar ez lenne, de borzalmas. Nme véletlenül nem néztem meg eddig ezt a mesét, simán taszít a címe szinkronnal.

Arra különben tettek kísérletet, hogy a humora ne csak egy korosztálynak szóljon. Vannak is benne olyan jelenetek, amelyeket felnőtt fejjel találtam viccesnek. Máskor viszont érezni, hogy akkor épp a gyerekekre gondoltak. Csinálta ezt is jobban már a Pixar, de még működne így is, ha több lenne mögötte, mint hogy 'légy önmagad' és 'a család fontos.' A humorában meg különben az a visszatérő elem, hogy Mei mindig a legrosszabb időben izgatja fel magát, és saját alakja helyett pandaként kell boldogulnia.

A szereplői nem különösebben nőttek a szívemhez, de ennek is megvan az oka. Mei tényleg kamaszlányosan viselkedik, és az engem már egy ideje bosszant. Még akkor is, ha tényleg kamasz, így kell viselkednie. Attól még nem szerettem nézni.

Ez nem az a mese, amit még egyszer meg akarnék nézni. Egyszer különben nincs vele gond, csak éppen ilyesmi alakváltósban is láttam már jobbat. Az meg talán DreamWorks volt.

A héten könyvfesztiváloztam, úgyhogy a szokottnál kevesebb sorozatra volt időm. Úgyhogy, gyors összefoglaló jön csak:

Az All American Homecoming (s03e11) nem lesz ragozva. Teljesen a szokott téma - Simone felfedezi, hogy még szereti a teniszt. A másik párok meg nyöglődnek a megcsalásos téma miatt. Megjegyzem, nem mentek messze a felek. Egy csók volt, de olyanabb, mintha titkos viszonyuk lett volna. Vagyis semmi új. Gazdag fekete fiatalok nyüglődése az egyetemen.

Az Only Murders in the Building (s04e05) heti részéből az maradt meg legjobban, hogy Martin Short mit össze nem szerencsétlenkedik benne, mert felfedezi, a barátnője sorozatában ki az új szereplő. Most komolyan azon kell félténykedni, hogy egy 40-es volt olimpikon esetleg fel akar szedni egy hetvenes nőt? Túl van lihegve. Különben a csapat a filmes stáb körül szaglászott, és a legjobb része az író volt, aki velük lógott és folyamatosan tette a rajongó megjegyzéseket. Néha Mabel hogy nézett rá... A haladás nem sok, kis könnyed néznivaló.

Igazság szerint az American Sports Story (s01e03) kapcsán nem tudok sokat mondani. Még mindig áll, hogy a bűn helyett a homoszexualitás a kiemelt témája. Miért kell a profi sportban titkolni? Ez a rész különben az egyetemi éveket foglalja össze - a bajnoki címeket, ahogy Tebow megpróbál segíteni Hernandeznek, aki a vallásba menekülne a késztetései elől. Belhéknak még nyoma sincs. Sport volt, viszont ez egy nemi identitás dráma továbbra is, nem pedig egy bún-történet. Bár a címben a sport van, de akkor is: ha AHS, akkor várnám a bűnügyet is. Az egyelőre annyi, hogy bedrogozva hogyan lehet átverni a pisi-tesztet.

 A heti kedvenc egyértelműen a The Penguin (s01e01), annak ellenére, hogy viszi tovább a Batman-film sötét látványvilágát. Roppant nehezemre esik a maszk mögött meglátni Colin Farrell-t, de ez a sorozat egyik erőssége. Itt meg lehet nézni, hogy nem csak a külleme a karrierje alfája és omegája. Láthatóan szereti ezt a szerepet, és ki is hozza belőle a legtöbbet. Egy gengszter felemelkedés történet indul el, és Pingvin nagyon is ügyeskedik. Simán eladja a részt, hogy melyik rossz helyzetből mit hoz ki. Meg persze az erőszak, mert Oz közel sem egy jó ember. Agyonver, agyonlő bárkit, aki az útjába kerül. De azért szerez egy mentoráltat és egy ellenfelet is, hogy megadja az évad alaphangulatát. Cristin Milioti jó választás a gengszterhölgynek, egyelőre szórakoztat, ahogy az 'őrült vagyok' nézését hozza. Meglepetés volt Zegen is, aki gyorsan búcsúzott is a sorozattól, de ebben a kis részben teljesen mást tudott mutatni, mint Mrs. Maisel egykori férjeként. Nem tűnik látványsorozatnak egyelőre, de a piszkos törtetés különben is jobban izgat egyelőre. Ahogy már írtam, elég sötét és nyomasztó a környezet, de a témához megy. Reméljük, jó lesz a folytatás is.

Ehhez most nem is tudom, mit szóljak. A film egy pontjától kezdve úgy voltam vele, hogy csak néztem, merre is halad a film cselekménye. Talán eggyel több csavar volt, mint szerettem volna. A végéről meg nem is beszélve.

Pedig nem indult rosszul a történet: szomszéd házaspárok, egyidős fiúkkal, akik jó barátok. De az egyik balesetben életét veszti, és a szülők persze kikészülnek. Alice eleinte figyelmes, segíteni akar és Celine pártfogója lesz. Míg nem kezdi úgy érezni, hogy a másik nő bántani akarja, bosszút állni, amiért nem tudta megmenteni Max életét. A film kicsit játszik azzal, hogy paranoiás, vagy valóban van valami rossz a szomszédban. A végére erre csattanős válasz érkezik.

A baj talán az, hogy a vége még rátesz egy lapáttal. Itt nem lesz szép elvarrás, és hiába a látszólag idilli anya - gyerek játszadozás a végén, valahogy rossz az egész. Talán, mert pontosan tudjuk, milyen ára volt és egyszerűen nem áll helyre az etikus rend. Nyugtalanító a vége, amihez nagyon nem illik a beállított boldog jelenet, amit kapunk.

Igazából sok cselekménye nincs, inkább azt követjük nyomon, hogy a két szomszédos nő éppen mit csinál, milyen lelki folyamaton megy át. Közben meg egymás figyelői és elemző. Barátokból lesznek - az ellenségek nem jó szó. Nem is igazán vetélytársak. De mindenképpen szemben álló felek, és az anyaság a tét.

Talán a címmel is bajom van. Melyik anya ösztöne van kiemelve? Alice, aki érzi, hogy baj van. Aki félti a családját, de akinek nem hisznek, mivel szülés utáni depressziója volt korábban. Súlyos, és intézeti kezelést is igényelt. Celine, aki a gyerekét elveszti, nem szülhet másikat, de ettől még anya. Csak kell neki hozzá egy gyerek is. A thriller meg abból jön, hogy nem normális utat választanak. Van egy jól kereső, helyes férje. Szép háza, jólét. Miért nem fogadnak örökbe? Celine megoldása beteg és nyugtalanító, még jobban aláhúzva azt a rossz érzést, amit annyira keltett bennem a film.

A történet, a beteg fordulatai és ez a nyugtalanító légkör sokáig nyomott. Nem nagyon hagyok félbe filmet, ha szenvedek is vele, vagy többször elalszom rajta. De ez nem az a film, amit végignézek, ha képes lennék fél óra lekapcsolni, amivel bajom van. Az egyetlen, ami miatt ki lehet mellette tartani, hogy két sztárszínésznő játssza az anyákat, és ők bele is teszik a kötelezőket. Rendben, Chastain szőkén nagyon furcsa a szememnek, de a majdnem megőrülést, a gyanakvást nagyon eltalálta.

Eredetileg különben egy francia thriller regény volt. A film miatt meg fog jelenni nálunk is. Mit ne mondjak, a film nem hozta meg hozzá a kedvem. Másabb véggel, talán. Így annyira nyugtalanít és zavar...