Azt hiszem, ehhez nincs érzékem. A groteszk iskolapéldája ez a film, de azon túl, hogy helyenként komolyan zavarba ejtő, nem nagyon tudok mit kihozni belőle.

A nyers cselekmény egyszerűen semmilyen. Ha nem az lenne a film helyszíne, nem az lenne a háttérben, ami, akkor ez egy végtelenül unalmas és fájdalmas film lenne. A család egy hatalmas, kényelmes házban lakik, nagy kertjük van és sok szolgájuk. Jómódban élnek, kiszolgálják őket, folyamatosan érkeznek az új ruhák, ékszerek, friss élelem, minden. Kb. azt mondhatnám, hogy kapunk egy német vidéki idillt, amiből tudatosan ki van zárva a háttér.

Ami pedig ott van, és engem folyamatosan nyugtalanított. A ház mögött ott van Auschwitz, aminek a családfő, Rudolf Höss a vezetője. Néha látjuk, miket tárgyal munkaügyben. Tényszerűen hatékonyságot növel, rendelkezik – mintha tényleg egy szimpla gyárat vezetne csak, és nem érinti meg semmiképpen, hogy ő a halálmester. Konkrétan nem megy le a táborba – egy olyan jelenetet kapunk, amikor fel van hozzá rendelve egy fiatal nő, de hogy mi történik, azt csak abból sejthetjük, hogy a nő lazítani kezdi a ruháját és kiengedi a haját, majd a következő jelenetben Höss intim mosakodást végez, mielőtt hazamenne. Az otthon, ahol partit adnak, kertészkednek, ölelgetik és szeretik egymást. Hedwig és a gyerekek, a személyzet olyanok ott, mintha egy üveggömbben lennének.

Annyira rossz ezt a családi idillt nézni, amikor ott van a tábor mögöttük. Amikor folyamatosan hallani a sikolyokat, a fegyverek zaját, amikor a krematórium szinte folyamatosan megy, ott a füst és pl. szedik is be a ruhákat a bűz elől. Éjjel besötétítenek, még véletlenül se lássa senki az ablakon át, mi van a kerítésen túl. Kb. mintha Höss és a neje hülyék lennének, pedig ez tudatos kizárás. Nekik már fel sem tűnik.

Kevés, ami mégis jelzi, hogy ez valami szörnyű és elmesélhetetlen. Amikor az anya látogatóba jön, eleinte el van ájulva a nagy kerttől, luxustól, aztán elég hamar nem bírja idegekkel, ami áthallatszik és látszik. Szabályosan elmenekül, egy levelet hagyva maga után, amit olvasás után Hedwig azonnal el is éget. Lehet sejteni, mi volt benne. Ahogy a Höss gyerekek időnként viselkednek: amikor a nagyfiú éppen úgy zárja az öccsét az üvegházba, mint falon túl a katonák a zsidókat.

A visszacsatolás se jobb a jelenre. A mában mutatja be a tábort, amikor takarítanak. Abban is van valami végtelenül groteszk, ahogy a sok rettenetre utaló elem mellett simán felmosnak, port törölnek.

Christian Friedel és Sandra Hüller személyében két ismertebb színész van főszerepben, és nem játszhatnak rosszul, mert nagyon gyakran volt olyan érzetem, hogy meg akartam őket rázni. Főleg Hüllert Hedwigként.

Lehetne azon elmélkedni, hogy ezzel mennyire fejezik ki azt, hogy ami ott történt, az elmesélhetetlen. Egész egyszerűen eddig egészen másképpen nyúltak a holocaust témához. Ez a verzió jelen pillanatban nekem zavaróan furcsa, még nem nagyon tudtam hova tenni magamban.

Akkor, gyors összefoglaló, mert most egy sorozat miatt se érzem úgy, hogy nagyon ki kellene írni magam. A Zorro (s01e09-10) zárása röviden katasztrófába illik. Összecsapták és a meglepő fordulatok is elvesztek benne. Pillanatok alatt túlléptünk azon, hogy Diego szerelme másnak a felesége lett. Mi több, még szimpatizál is az ifjú férjjel. Ármánykodnak a szülők, és kiderült az is, hogy miért érkezik a bérgyilkos az anyjának álcázott nemesasszonnyal. Nekem nagyon olyan érzetem volt, hogy minimum még egy évadot összecsaptak 2-3 részben. Hogy aztán Zorrót átvigyék más helyszínre, ami nem illik hozzá. Zorro New Yorkban? Maradjunk annyiban, hogy meg tudom érteni, miért nem készült 2. évad. Volt benne ötlet, más ez a Zorro, de nem feltétlenül jobb. Ahogy a végére a színészek is kiábrándítottak, annyira egyformának tűntek különféle helyzetekben is.

Kezdett az Only Murders in the Building (s04e01) és szokás szerint ezen tudtam mosolyogni. Nagyon abszurd, ahogy a két öreg szerencsétlenkedik össze-vissza és most a róluk készülő show miatt játszótársakat is kaptak ehhez. A készülő sorozatban mindenkit név játszana, és el is szórakoztak azon, hogy utánozzák egymást, miről beszélgetnek. Azért menet közben arra is rájöttünk, ki az évad hullája, ha még minden más tisztázatlan is. Minden esetre az egykori dolgozó kutya nagy ötlet volt, pláne, amikor kiderült, milyen szakmában ténykedett. A főszereplő trió jött vissza, és azért a nagyobb nevek is visszaköszönnek. Volt Streep jelenet, szinte álomszerűen belibegett egy partira. Más új szereplőt még nem lepleztek le, mert azt azért nem hiszem, hogy a színészek, mint Longoria, rendszeresen színészek lesznek az évadban. Az alaphangulat megvan, a jópofa szerencsétlenkedés, aztán majd meglátjuk, mit építenek belőle.

Nem akarok a Kite Man (s01e08) kapcsán sokat írni. Sima fordított: korábban Kite Man fejébe szállt a bunkóság ereje, most Glinder álnokosodik meg az Egyenlettől. Egy spa-ban ámokfutnak, míg mások vadásznak rájuk. A szokott agyatlansás, talán a szokottnál kevesebb humorral. Mert azt nem érzem viccesnek, hogy Glinder paranoiás rohamban aprít mindenkit.

Akkor már inkább a Bad Monkey (s01e04) érdemel szót, mert ez a rész fontos. Ebben kerül minden a helyére. Olyan, mint Poirot magyarázatai a krimik végén. Szépen elmagyaráz mindent, és nézőként mi már mindent érthetünk is. Szépen összeillik, megvolt a humora, és vannak benne meglepő elemek is. Mert sok mindent felfedtek eddig is, de most össze is passzították őket. Fel is merült bennem, hogy ennyire rövid lesz az évad? Mert innen kb. annyi van hátra, hogy Vaughn karaktere szépen összeköti a pontokat, a lényeg már leesett neki is. Vaughn ebben a részben különben inkább narrátor, mint színész. Azt kell mondanom, a kevesebb tényleg több volt. kellett, hogy a többiek is megkapják a maguk terét.

Végül, Hálaadás az All American Homecoming (s03e07) ezen részében. Konfliktuselvarrás. Az eddig húzott szembenállásokat, a párok közti titkokat vették elő, hogy összecsapjanak, mindenki elmondhassa a félelmét és ezzel visszataláljanak magukhoz. Vagyis, igazán nem mentek előre a cselekménnyel, lelkiztek és erősítették a meglevő párokat. Tudom is díjazni, hogy már nem azzal akarnak bonyolítani, hogy ki kivel kavar. Mivel úgy tudom, ennek a sorozatnak ez a vége, arra már nem is igen van idő. Marad egymás támogatása, kis egyetemi gondok megoldása és a menőség. Mert ez a sorozat nem véletlenül van heti szinten kibeszélve, ki milyen ruhában szerepel a héten. Nehéz is a szegény feketék témát nyomni, már nem is nagyon teszik, amikor mindenki mehetne a divathétre fellépőnek... De ezzel együtt is, ez egy pozitív, megerősíti rész és a barátság istenítése 40 percben.

Úgy tűnik, a Hang nélkül is olyan franchise lesz, mint a Démonok között. Megvan az összekötő, alap mag, de sok-sok történet és más karakterek kalandjai is bele fognak férni az eredeti szereplőkön túl.

Az Első nap is ilyen. A helyszín New York, és megjelennek a lények. Az emberiség nem találkozott velük, sé pillanatok alatt teljes hadi állapotban van mindenki, és nem úgy tűnik, hogy van menekvés. Érdekes választás, hogy főszereplőnek egy olyan nőt választottak, aki amúgy is a végnapjait éli. Halálos beteg, és egy macskán túl nincs már senkije. Ugyan vannak hírek arról, hogy a vízre kell menni, mert a lények nem tudnak úszni, de Samira befelé indul a városba, el akar menni pizzáért. Abszurdnak is tűnik a dolog, de majd a történet során kiderül, hogy miért kell neki életében még utoljára arról a bizonyos helyről egy szelet pizza.

Akár az is lehetett volna a film, hogy Sam miképpen éri el ezt a kicsi, de a helyzetben mégis lehetetlennek tűnő célt magányos harcosként, csak a cicájával maga mellett. De hogy mégse egy kb. néma, magában utolsó útjára induló nő története legyen a film, egy ponton Sam és Frodo cica összetalálkoznak egy másik túlélővel. A joghallgató Eric nem tud hova menni, a páros nyomába szegődik és meg is egyeznek abban, hogy együtt mennek el pizzázni. Eric még egy utolsó célt tud adni a nőnek: már nem csak annyi az utolsó útja, hogyan egyen még egy utolsó szelet pizzát, hanem a kikötőbe érve a fiatalember életét még megmentheti, így Frodo is kap egy új gazdát. Értelme lesz a halálának, megment vele valakit, és nem csak beletörődik az elkerülhetetlenbe.

Az eredeti filmet ismerve kissé furcsa is, hogy mennyi teret adtak a történetben a szereplők beszélgetésének. Nem csak az esőben, de máskor is suttognak és beszélgetnek. Így is próbálnak azzal játszani, hogy minden zaj mennyire halálos nekik, de meg sem közelítik az eredetit, amikor tényleg komolyan vették, hogy némán és hang nélkül intézzenek mindent.

Változás az is, hogy sokkal jobban jelen vannak a lények. Nagy bogarakra hajaznak, kb. mint a Mimic szörnyei. Azzal, hogy ennyit látjuk őket, kevésbé félelmetesek is. Hiányérzetem is lett tőlük, ha pontosan nem is tudnám megragadni, mivel volt bajom. Ebben a formában, a furcsa testükkel már nem olyan rémálom lények, mint korábban. Spielberg cápája óta azért tudjuk, hogy amit nem látunk, csak lecsap ránk, mennyivel félelmetesebb tud lenni annál, amit hosszan mutogatnak is.

Közben merengtem azon is, mennyire komolyan vehető előzményfilm ez. Vagyis, a tévébe szánt gagyi, vagy ezt komolyan gondolták. A szereposztás azért mutatja, melyiknek szánták. Van az eredeti filmekből feltűnő szereplő benne, és a két főszereplőt is ismert színészek játsszák. Sam Lupita Nyong’o lett, aki az egyik legmenőbb halálba sétálást kapta a hasonló filmek körében. De különben is bírtam, ahogy életre keltette Samet. Egyszerre volt benne a haldokló törékenysége és egy pokoli erő, amit nem lehetett megállítani, míg célba nem ért. Eric Joseph Quinn lett, akinek mondhatni nem volt újdonság másvilági szörnyek elől menekülni. Meg is fordult a fejemben, hogy ez kicsit kárpótlás azért, amit a Stranger Thingsben kapott. Ott ő halt meg másokat megmentve, itt ő lesz az, akiért valaki az életét adja és megmenti. Ahhoz a szerepéhez tudom mérni, és itt egy érettebb, törékenyebb fiatalembert játszik. Nagyon más a két figura, nem is esett le rögtön, honnan ismerős maga a színész. De a kettős közül azért Nyong’o az erőteljesebb a filmben.

Jok a kritikái, jók a bevételei. Én talán a történetét túl semmilyennek érzem, egy mini kimenekülés New York városából, de simán el tudom képzelni, hogy több ilyen túlélő film is születik meg a Hang nélkül filmek világából. Meg is nézném őket.

Így kellett ezt a sorozatot befejezni? Azért a valaha volt legrosszabb végek listára nem tenném fel, de nem ezt vártam. Annyira el van varrva minden, hogy mindennek végleg vége. Ha úgy tetszik, minden főszereplőt végleg elintéztek.

Jó, akkor kissé higgadtabban. Ez a sorozat mindig is extrém volt és halmozták a különc szereplőket és eseteket. Most új alakokat nem hoztak be, várjunk – de egyet: Jessicát, jut eszembe. Sokat nem szerepelt, de a végjátékban elég nagy szerep jutott neki. A lényeg, hogy inkább azt mutatták meg, hogy az eltelt években, minden különleges képesség nélkül hogyan boldogultak a szereplők. Azt nem mondanám, hogy szenvedtem, voltak jobb és nehezebb napjaik, de a többségnek inkább a rossz jutott. Ben kavarása révén azonban megint képességeik lesznek, amivel jön egy újabb világvége is. Amit meg kell akadályozni, de most az évad rövidsége miatt ezt extrém gyorsan intézik.

Talán ez az egyik baj a sorozattal: hiába vannak ötleteik, agyament poénok is, az összkép összecsapottnak hat. Egy részben, kb. mellékszálon összefoglalták Ötös és Lila 7 évét, miközben világok sorát járták be. Még csak arra sem vették a fáradtságot, hogy a világokat kicsit jobban megmutassák. A nagy többségből csak a metrót láttuk, meg ahogy fel-leszállnak a szerelvényre. Vagy, ott van Gene és Jean, meg a szervezetük. Több alsejttel, gyűjtésekkel és a háttérben álló emberekkel. A sorok között kell a nagyját kitalálni, mert rájuk sem volt semmi idő. Korábbi szereplőket is elintéznek csak egy mondattal. Allison megkapta az áloméletet, az álomférfi lett a lánya apja, együtt éltek – most meg hol a pasi? Mi az, hogy pár éve elment? Miért? Gondolom, a színész nem akart visszajönni, de ennyivel elintézték a történeten belül is? Még Luther feleségét is többet emlegették, pedig ő megsemmisült az előző világgal együtt.

Pedig egyes jelenetekben ott van az a plusz. Az valami kegyetlen és egyre viccesebb, amikor a csapat begurul a helyszínre, és a gagyi gyerekdalnál beragadt lejátszó mindig a legrosszabb helyzetben kezdi el azt a bizonyos dalt játszani. De bírtam azt is, amikor Klaus egy kutya sírjába lesz eltemetve, a kutya szellemétől kér segítséget és egy ponton nekiáll Kill Bill-t játszani és Uma Thurman hasonló jelenetét emlegetni. Az is kegyetlen, amikor Luther képessége és egyben átka éppen az új munkája közben tér vissza – azt említettem, hogy sztripper lett belőle?

Elszórakoztattak egyes részei. Sok szereplőt kifejezetten bírok, és érdekelt, mi van velük és milyen agybajjal küzdenek éppen. Ötös a kémes dolgaival – bár ebben az évadban először mutatták meg, hogy neki is van szíve és lehetett volna neki is esélye egy más életre is. Diego, aki unatkozó kertvárosi apukából akar visszatérni az akcióhős szerepbe. Allison és Viktor, akik kb. a leginkább hétköznapi életet hozták maguknak össze, kevésbé voltak érdekesek, de az összképbe ők is simán belefértek. Csak éppen mindig volt valami, amit összecsaptak, éppen csak említettek és már rohantak is tovább.

A CGI változó. Egyes részek nagyon jól sikerültek benne – a visszaidézett majom bácsikájuk vagy Viktor képessége, mások kevésbé. Nem tetszett az alak, amivé Jessica és Ben váltak.

Minden színész visszajött, és szépen el is rendezték a történetben, hogy miért idősebbek. Igaz, ez leginkább Aidan Gallagher, vagyis Ötös alakján látszik, aki az eltelt időszakban már fiatal felnőtt lett.

A végét még biztos emésztem kell kicsit, de ez valóban a vége. Elintézték, hogy ne legyen több világvége és a családnak is vége lett.

Amióta végignéztem ezt a filmet, jelzőkön gondolkodom. Nem igazán hagyja, hogy elkezdjem skatulyázni. Nem akar beférni egy dobozba sem, ahova a thrillereket pakolnám.

Az első, hogy nehéz felfogni a történetet, miközben nagyon egyszerűnek tűnik. Egy férfi a tárgyalásán várja, hogy eldöntse az esküdtszék, bűnösnek tartják-e három kamaszlány elrablásában, kínzásában, szexuális bántalmazásában és meggyilkolásában. A tárgyalással kezdünk, az a zárás is, és a történet nagyjában azt követjük, hogy ott mi hangzik el. Mit nyújt be a vád, miből áll a védelem.

De ez nem tárgyalótermi krimi! Ugyanis nem a gyilkos, nem az ügyész és nem is a védőügyvéd a főszereplő. Ők olyanok, mint színészek egy színpadon, amit a főszereplő nyomon követ. Mi ugyanis egy fiatal nőt követünk, aki a tárgyalás megszállottja. Kelly-Anne minden tárgyalási napon ott van, nyomon követi az esetet, minden hírt elolvas róla és maga is nyomozgat a történtek után. De annyira megfoghatatlan ez a nő. Miért csinálja? A film semmi fogódzót nem nyújt, én meg elkezdtem elméleteket gyártani, és nagyon utáltam, hogy semmi kapaszkodó nincs.

Volt olyan elméletem, hogy Kelly-Anne az igazi gyilkos, aki tényleg megrendezett mindent és most meggyőződik róla, hogy a palimadara rácsok mögé kerül. Túl jó hacker és rideg ez a nő, hogy ne merüljön fel, hogy a sötét oldalon áll. Aztán, egész más oldalról is megközelítettem. Vártam, mikor derül ki, hogy az egyik áldozat rokona vagy barátja, és az igazság kiderülését várja. Arra is tippeltem, hogy maga is áldozat volt, csak neki sikerült megszökni és új életet kezdeni. Szóval, ötletem bőven volt, és még mindig rühellem, hogy Kelly-Anne végig megmarad ebben a szociopata szerepben, és nem lehet tudni, miért érdekelte ez az ügy, mit és miért csinált a tárgyalás során.

Hogy azért valami interakció is legyen, egy másik tárgyalásra járó lánnyal elkezd összebarátkozni. A vidéki, naiv Clementine hinni akar Ludovic ártatlanságában, fennen hirdeti, hogy csak bűnbak és engedjék szabadon. Ő a tipikus, megszállott rajongó. Miatta nem hittem egy percig sem, hogy Kelly-Anne is bele lenen bolondulva a vádlottba. (Megjegyzem, annyira előnytelen külsejű és szánalmasnak kinéző férfi játssza, hogy már csak azért sem értem, egy kicsit is értelmesebb nő mit látna meg benne. Ha milliomos és nem sorozatgyilkos-jelölt lenne, akkor is simán át kellene rajta nézni.) Clementine és Kelly-Anne egész mások, de azért kellett ez a lány, hogy Kelly-Anne beszélhessen, megmutathasson dolgokat és ha meg nem is értjük, marad a rejtély, azért azt az érzetet kelti, hogy közelebb kerültünk hozzá, jobban ismerjük.

Thriller, amiben az igazi gyilkos kiléte, de Kelly-Anne indítékai is a rejtély részét képezik. Van nyomozás, de nem hagyományos. Van feszültség, de az sem a szokott. A főszereplő meg olyan megfoghatatlan, hogy még mindig megosztónak érzem. Hozzá képest a tetovált lány egyszerű lélek.

A film hangulata, stílusa is egyedi és megosztó. Nagyon éles a kontraszt a szinte világító, fehér környezetbe helyezett, mesterséges tárgyalóterem és Kelly-Anne éjszakai között. Az utóbbi sötét, vörös fényekkel és sejtelmes. Elkülönül a kettő és ahogy váltják egymást, szinte sokkoló.

Emlékezetes, szerintem nekem egyedül ő fog megmaradni a szereplők közül, Juliette Gariépy játéka. Mint egy szfinx, képtelenség bármit leolvasni róla. Pedig nagyon próbáltam. Erős a jelenléte, uralja a filmet és nem véletlenül ragozom már egy oldal óta, hogy nehezen dekódolom a nőt és a cselekményt. Ez a színésznő miatt is így van, fel is írtam magamnak, hogy nézzek utána, van-e olyan filmje még, amit lenne kedvem megnézni.

Különös, érdekes és hasonló jelzőket kellene zárásul aggatnom. Miközben üdvözlöm, hogy annyira egyedi és más a film, hogy nem tudom betenni a kis dobozaim egyikében sem, azért valahol fájlalom is, hogy ennyire rejtélyes maradt számomra még a vége után is.

Ez egy vicc? Mert nem paródiaként adják el, de olyan, mintha az lenne. Ennyire a zsánert gúnyoló, komolytalan és blőd kémfilmet nem is tudom, mikor láttam. Leesett az állam, hogy mennyire pocsék a szkript és milyen gagyi a film.

Nem is értem, hogy van ilyen szereposztása. Mondjuk, annak gyanúsnak kellett volna lennie, hogy Mark Wahlberg és Halle Berry a fő kémek a történetben, akiknek JK Simmons a főnöke. Mindhármat bírom igazság szerint, de tudjátok mennyi az átlag életkoruk? 60 év. A legfiatalabb is 53 múlt. (A poén, bár nem nevetek, hogy Berry 5 évvel idősebb, mint Wahlberg, mégis, sokkal fiatalosabb és hitelesebb ő, mint Mary Mark. Aki kb. úgy néz ki, hogy néha vártam a mentőt.) Komolyan kellene őket venni aktív, menő kémként, aztán már akciópapa korban vannak. Wahlbergen nagyon látni, hogy már kiöregedett ebből a szerepkörből. Még akkor is, ha simán csaltak a filmben. A filmben 43 éves a páros – igen, van annyi adat, hogy akinek ez az agybaja (itt mutogatok magamra), ki tudja számolni. Azt meg már fejtegettem, hogy 10 – 15 évvel idősebbek igazából. És a férfin nagyon látni is.

A film egy része arra épül, hogy mennyire menők, lazák és szexik a szereplők. Csak éppen ezt már mindenki nem tudja hozni. Colter és Berry igen, de Mark Wahlberg már nagyon nem. Nem véletlenül az a nyitó poén, hogy az egykori matematika tanárával keveredett viszonyba. (Amit az ember észre sem venne, mert kortársnak tűnnek.) Különben nagyon nem vicces ez a vonal, és erőltetik, még a film végi osztálytalálkozón is ezen vigyorognak.

Az egész Szervezet, aminek dolgoznak egy vicc. Az a neve, hogy Szervezet. Már ez. Mert az, hogy a CIA Cégként van emlegetve, egy dolog. Annak van rendes neve is. De itt a Szervezetnek ez a neve. Mint egy paródiában, de ez nem paródia.

Megvannak a történetben az ilyen filmek tipikus elemei, csak éppen azok is paródiának hatnak. Ahogy Mike két hét kiképzés után már elit kémként nyomja – és miért éppen ő lett beszervezve? Mert 18 évesen, 25 éve kosarazott a középiskolai csapatban. Már azon röhöghetnékem lett, ahogy Halle Berry komoly arccal előadta, hogy megbízható és sportoló volt, ezért kell ő. Eggsy a Kingsmanben szintén fel tudott mutatni maga mellett sportolói múltat: csak ő éppen olimpiai szintű tornász volt jelen időben. Itt meg egy 25 évvel korábban középiskolás kosaras van…

Az akciót különben tolják, és ha az agyam lekapcsolom, azért látvány van. Sokféle üldözés, lövöldözés, robbantás, beépülés és Halle Berry még ki is van öltöztetve. Jól áll neki ez a részben szőkített, rövid frizura is. (Sokkal jobban járt, mint Colter a rózsaszín öltönnyel.) Csak le kellene tudni kapcsolni az agyam.

Nem meglepő módon nincsenek túl jó kritikái a filmnek. Ez egyszerűen… buta film.

Mit is lehetne az eddigiekhez hozzátenni?

Azt nem fogom tudni megfejteni, mitől lett ez a sorozat addiktív. Ami engem húz előre, az a sok nyitott vég. Egy-egy problémát több részen át húz, és mire egyet befejeznek, már elindul egy újabb, több részen át tartó történet, amiből érdekel, mi sül majd ki.

Veszélybe kerülnek a szereplői, és köszönnek el alapszereplőktől is. Ebben a 3 évadban is volt több nagy kieső játékos – a 8. évad végén repülővel zuhantak le, és nem mindenkinek sikerült felgyógyulni. De a 9. végén egy vihar lecsapása miatt kerül valaki életveszélybe. Így az is feszültségforrás, hogy ki marad, és ki távozik. Mivel annyira le vagyok maradva és azért arról mindig is voltak hírek, hogy ki bont szerződést, kezd másba, betegedett meg és hasonlók, ez annyira nem körömrágó, de nézés közben ennek is megvan a húzása.

Látom benne a fejlődést. Mivel ennyire darálom, nekem még közeli emlék, milyen volt ez a csapat kezdőnek. Most már ők a vezető rezidensek, szakosodnak és ők tanítanak másokat. (9. évad) Az egészet folyamatként nézve eljutnak egy kezdőponttól valahova: nem csak a szakmában, de a magánéletükben is. Meredith, aki még egy fogkeféhez se tudott ragaszkodni az elején, most elkötelezett kétszeres anya és feleség. Karev is rengeteget komolyodott, egyre jobban kopik róla a bunkó, magányos farkas máz. Mindig ott van, hogy merre tudnak tovább haladni. Mi az orvosi karrier folyamata? Bár, hogy a sorozat és a szereplők egyben maradjanak, kellett trükközni a cselekménnyel és megoldották. A szakorvos képzések helyett majd kórházat vesznek, így az összes fontos szereplő helyben marad, és már nem kérdés, miért nem mennek át olyan helyekre, mint a Mayo vagy a John Hopkins, ha kifejezetten őket szeretnék oda megnyerni.

A magánéleti szálak már nem ennyire pozitív élményt nyújtanak. Már felismerek típus taktikákat a szereplők szerelmi életében: hintáznak. Vagyis, van egy páros, akik összeillenek és együtt kellene lenniük. Ha elsőre össze is jönnek, jön majd valami félelem, félreértés és szétmennek. Még szeretik egymást, de egyik sem meri megmondani a másiknak. Mire rászánja magát, a másik fél összejön valaki mással. Még akkor is, ha ő maga is érzi, hogy nem az igazi számára, csak egy pótlék. Az igazi szerelmesek majd titkon figyelik egymást, törődnek egymással, de kell valami drasztikus, nagy esemény, hogy színt is valljanak. Még akkor sem biztos, hogy jön a happy end, mert ez a sorozat jó emberekkel dolgozik, akik nem akarják megbántani azt sem, akit szeretnek, csak nem annyira, mint a nekik kirendelt nagy Őt. Megvolt ez a Derek – Meredith kapcsolatban. Izzy és Karev között is. Lexi és Mark. Most éppen Kepner és Avery van ebben a hintában.

De elég sok szereplő van, hogy akkor is legyen benne dinamika, és le tudjon kötni, ha már így felismerem a sémát. Néha még meglepetést is tudnak okozni: arra nem számítottam, hogy Adele szerelembe esik a szanatóriumban, mire Richard enged egy régi barát csábításának. Meg is jegyezném, hogy jó páros Catherine-nel. Az még vicces is, ahogy a nő fia ki van rajtuk akadva eleinte.

Maradt az a séma is, hogy az alapstábot igyekeznek megtartani, miközben új állandó szereplők kerülnek be melléjük, illetve 1-1 évadra jön valaki új, aztán továbbáll, meghal, de néha valaki hosszabban a sorozatban ragadt. Elment Teddy, de egyre több szerepet kap Catherine. Bár inkább a gyakornokokra jellemző, hogy jönnek-mennek, csak egy-egy maradhat hosszabban. Mondjuk, ha valamelyik állandó szereplővel összejön. Továbbra is felkérnek ismertebb, vagy eltaláltak olyan színészeket mellékszerepelni, akik később jobban befutottak. Visszagondolva, vagy mert időben az van hozzám legközelebb, Hilarie Burton a legerősebb emlékem, de Derek testvéreként jött Neve Campbell, beteg volt a kórházban Nia Vardalos, Daniel Sunjata egy időre Bailey partnereként volt visszatérő szereplő.

Most is áll, hogy kórházas sorozat. Fenntartás, orvosi esetek – főleg az orvosok szemszögéből látjuk az eseményeket. Néha megbolondítják azzal, hogy az orvosból lesz beteg vagy egy-egy traumán kell túljutniuk. Szintén visszatérő elem, ebben az évadban több dokival is megesett, hogy fizikailag vagy lelkileg sérült, és össze kellett kapnia magát, mielőtt visszament dolgozni.

Próbálják a sorozatot vizuális ötletekkel erősíteni – volt egy musical epizód, de osztott részek is akadtak, amikor Christina egy rövid ideig más kórházban dolgozott.

Leginkább melodrámának mondanám, de időnként humora is van. Ebből a három évadból az oroszlános rész volt ilyen szempontból a kedvencem. Már, ahogy az oroszlán felbukkant, vagy utána, amikor a megtámadott férfi lelki erősítését végezték a dokik.

Szeretem benne azt is, hogy nem egy kifejezett kedvenc szereplőm van, hanem a történettől függően változik, ki mennyire érdekel éppen. Itt szó sincs arról, hogy csak Meredith az érdekes, többeknek viszik tovább az életét gördülékenyen.

Ez már lassan féltáv, és még szórakoztat, a felismert sémák ellenére is. Ez nem egy rossz eredmény egy ennyire hosszú sorozattól.

A nem éppen legjobb tanári kar nyári táborba visz egy csomó gyereket, akiknek megvannak a maguk kis dolgai. Olyan kis semmilyen családi komédia, az ilyen filmekben ismerős elemekkel.

Tulajdonképpen mit kapunk? Szerencsétlen tanárokat, szerencsétlen diákokat, meg egy tábort, amihez senkinek sincs különösebben kedve. De ahogy lenni szokott, majd összeszoknak, és a végére már haza sem akarnak menni. A tanárok meg összekapják magukat, és a személyes szerelmi ügyeik mellett a gyerekeknek is összehoznak pár dolgot. De annyira nem találok benne semmi olyat, ami miatt megjegyezném ezt a filmet…

Az egyik bajom, hogy túlzottan a romantika felé lett eltolva a történet. Mi izgatja a tanárokat? Ki kivel tud összejönni. Még a szakácsuk (!) is szerelmi történetbe bonyolódik a nyár során. Ahogy a lovas oktatójuk is, mellesleg. Az nem teszi viccesebbé, hogy a szerencsétlen táborvezető tanár kb. egész nyáron az új kolléganő után epekedik, akit a végére valahogy fel is szed, de csak azért, hogy a nyár végén búcsút is intsenek egymásnak. Még azon sem tudtam mosolyogni, hogy amikor látjuk 10 évvel később, már az a nő felesége, akit azt hittem, a végére felszed. Hát, ha nem is azon a nyáron, de utána ezek szerint még összekerültek.

Nem csak a tanárok, a kisebb és nagyobb gyerekek között is az a téma, ki kivel járjon. Adott a fiú, aki azon kesereg, hogy ő nem kell egy lánynak sem. De majd a tábortűznél kiderül, milyen jó gitáros és énekes, egyből megváltozik a felállás. De van olyan fiú baráti páros is, akik ugyanarra a lányra hajtanak, és míg az egyik fiú azt hiszi, a barátja neki segít, valójában saját maga udvarol a lánynak a barátja ötleteivel. Így aztán a 12-13, meg a kicsit idősebb gyerekek és a tanárok is főleg ezen a témán pattognak.

Sokkal jobban élveztem, amikor olyasmikkel szembesülnek, mint a megjelenő és aggodalmas szülő, vagy a kiérkező hatósági ellenőrzés. Gyorsan meg is kell hamisítaniuk nem egy dolgot.

Jelennek meg ismerős, valódi tábori elemek is. A sorverseny, a kulturális program, a strand és hasonlók. Ezekkel elég hangulatos lehetett volna, ha nem az emelkedik ki, ami amúgy is uralja a filmet. A szerelmek.

Ami mai szemmel érdekes lehet még a filmen, hogy ez még Omar Sy nagy kitörése előtt készült. Így ő nem is a főszereplő a történetben, hanem a főszereplő tanár egyik embere. Már akkor megvolt a stílusa, és ebben a filmben is kb. azt látja, amit általában látni szoktunk tőle. A főszerepre különben akkor sem tűnik alkalmasnak, ha már később forgott volna. Vincent egyik fő jellemzője, hogy mennyire szerencsétlen és bátortalan. Sy nem éppen ilyen alakokat játszik. Sokkal inkább a nagyszájú vagány az övé, amit itt is alakít.

Nem látványfilm. Leginkább tévés komédiára hajaz, csak éppen az én humoromat nem sikerült eltalálni. Inkább szánnivaló, mint vicces lett a főszereplő és ballépései. Bár, legalább próbálkoznak és nem altesti poénokkal. Most értékeltem ezt is.

A régi táborokra visszagondolva nosztalgikus leginkább, de nem egy nagy szórakozás nézni. Vannak ennél jobb táborozós – nyaralós gyerekes filmek.

Röviden? Az All American Homecoming (s03e06) viszi tovább Simone betegségét, de valahol kiakasztónak találom, amit kihoznak belőle. Simone rákos, kezelés kell neki, és ő ezt úgy akarja lezavarni, mintha semmi baja lenne. Még a teniszt sem szünetelteti. Az még ok, hogy a barátok ráveszik magukat, hogy támogassák. Azt is értem, hogyan tolják Landót előtérbe, hogy pótolják vele Damon kiesését. De miért kell ilyen hamis képet nyomni a rák elleni küzdelemről? Most komolyan azt megjátsszák, hogy nem esik ki a versenysportból műtét és sugárkezelés mellett? Ráadásul az előző részben ki is voltak azon, hogy mennyire nehezíti a bajaik bevallását, a segítségkérést, hogy van egy sztereotípia az erős, mindent kibíró fekete nőről. Erre nem ezt műveli Simone is? Fájna egy kis következetesség? Úgy tűnik.

Kicsit már tisztább a kép a Bad Monkey (s01e03) kapcsán. Ami most leginkább feltűnt, hogy mennyire rögtönzöttnek érzem Vince Vaughn alakítását. Kb. olyan, mintha mindenki menne a szkript szerint, Vaughn meg beülne a kész jelenetekbe és ott találná ki, mi lesz és mit mond. Volt anno egy show, amiben hírességekkel ezt játszották el: betették őket társnyomozónak egy krimibe, és a végén meg kellett tippelni, ki a gyilkos. Ezt a hangulatot érzem ebben is, noha nyilvánvalóan azért Vaughn nem végig rögtönöz. Szépen összeáll a történet két szála is: Yancy nyomozása, amibe egyre jobban bevonja a korboncnok Rosát, és Neville mesterkedése a helyi boszorkánnyal, hogy bosszút álljon az otthonát elvevő ingatlanfejlesztőn. Lépésenként, nekünk is magyarázva kerülnek helyére a kockák és a sorozat erre rádob csavarokat. Ennek az epizódnak a végén egy elég nagy van, ráadásul. Érdekel is, mire lyukadunk ki a végére. A gárdából pedig két mellékszereplőt emelnék ki: Natalie Martineznek nagyon jól áll Rosa. Nem is rémlik, hogy láttam volna a színésznőt ennyire testhez álló szerepben. Jó a kémiája Vaughnnal is. A másik Josie Turner-Smith, aki a Sárkánykirálynő, vagyis a Bahamákon a boszorkány. Stílusos, érdekes, és Turner-Smith jól hozza, hogy egyszerre legyen benne valami félelmetes, szinte misztikus, de akár átverésben is utazhatna. Kifejezetten élvezem, ahogy zavarba hozza a figurája Neville-t. Egyelőre marad heti nézős.

A Kite Man (s01e07) pedig kezdi összeértetni a történet szálait. Visszatér az Életellenes Egyenlet, Lex és Glinder is harcba száll Chuck visszaszerzéséért. Olyan is, mintha az eddig dobált témákat most simán összeöntötték volna. Új elem nincs, továbbra is az akció és a durva humor elegye. Plusz, igyekezetek minden szereplőt behozni legalább egy-egy jelenetre. Azt különben el sem tudtam dönteni, hogy ez a zárórész volt, vagy még egy rész lesz belőle.

Jó katasztrófafilm? Már nem is emlékszem, mikor láttam olyat utoljára. Nem sok készül, és bár bírom Roland Emmerich legtöbb agymenését, azokat nem nevezném éppen hihető alkotásoknak. Lefutni a vulkánt... ok, ne is menjünk bele.

A Twisters forgószelekkel és azokat kutató tudósokkal foglalkozik. Még azt is el tudnám nézni, hogy némileg klisékből dolgozik. Kate a szakma egyik legjobbja, ez a szenvedélye és komoly céljai is vannak. De parkolópályára száműzi magát, amikor az egyik megfigyelés rosszul sül el, és elveszti a csapatát. Köztük a szerelmét is. Évekkel később merészkedik csak vissza, de ahogy lenni szokott, majd jön egy másik férfi és egy másik esély, hogy megvalósítsa az álomprojektet. Vagyis, kitalálni, hogyan lehet a tornádókat feloszlatni.

Mivel az önmagában nem sok mindent érne, hogy vezetnek a szél felé és kameráznak, hamar elkezdenek azzal játszani, hogy van egy másik csapat is. De ők videókat forgatnak, szórakoztatnak és nem tudományos munkát végeznek. Kate gyorsan le is írja őket, pár a csapat arca, a nagy viharvadász Tyler érdeklődik iránta. Vetélkednek, versenyt futnak a viharokért és ezzel feldobják a sima hajszákat. Minő meglepetés, majd az is kiderül, hogy az első ítélet nem feltétlenül a valóságot fedi. Tyler egyre több értéket mutat meg magából - a film ugyan nem megy el romantikus irányba, de majdnem. Kb. olyan, mintha még fél órával hosszabb lenne, akkor Tyler és Kate nem csak munkatársak, de a magánéletben is pár lenne a végére.

Nagy történet nincs, de itt jön be a látvány. Nagyon igyekeznek, hogy valamivel mindig feldobják a viharmegfigyelést. Többször is van katasztrófa, szaggatják a házakat és nagyon sok szereplő túlélése nagyon sokszor csak kevésen múlik. Igen, itt is megvan azért a gagyi faktor. A forgószél simán felkapja a nagy autót, benne több emberrel, de a barátját tartó szereplő simán, egy kézzel kapaszkodva, a másikkal a barátja kezét fogva megmenti a társát. Persze. Plusz, Tyler csapatával behozták az olcsóbb szórakoztatást is a műsorba. Ők pl. nem csak áthajtanak a tornádón, de a közepén tűzijátékokznak és vannak még hasonló ötleteik is.

A szereplők nincsenek túlírva, leginkább viharőrültek. Nincs igazán negatív szereplő sem - Javi kapcsán ugyan derülnek ki kevésbé szép dolgok, de a film végére rendbe teszik azt is, hogy mindenki boldog és elégedett lehessen. A többiekre meg az jellemző, hogy sokkal nemesebbek, mint amennyire elsőre mutatják őket. Powell különben nagyon hozza a viharcowboy-t, meglepően laza és menő figurát hozott ki Tylerből.

Elég ismert színészeket is szereztek hozzá, ha azért még nem sztárfaktorosak. Nem egyszer éreztem úgy, hogy sokkal komolyabban is veszik, mint amit a film igényelne. Igyekeznek. Ettől függetlenül Daisy Edgar-Jones továbbra sem szimpatikus, de ez az egyéni problémám.

Mivel annyira kevés a katasztrófafilm, ezt is meg kell becsülni. Vannak értékei, de azért nem az a film, amit újra akarnék nézni.