Alapvetően krimi sorozatokat néztem, egy kivétellel. Kezdjük is ezzel, hogy aztán nyomozgassunk! A The Nevers (s01e08) továbbra is feladja a leckét, hogy szeretem-e éppen ezt a sorozatot. Most újra kezd megjönni hozzá a kedvem, az előző résznél most jobban elkapott a hangulata.

Pedig azt nem mondhatnám, hogy a szereplők élete nagyon ment előre. Inkább kezdenek kibukni a fájó pontok, és egyre élesebbek a személyes konfliktusok. Mi van, ha a szeretőd a tetőd alá hozza a feleségét és a fiát? Mi van, ha egyre többen nyaggatnak, hogy a megszállottságod miatt hanyagolod azokat, akiknek szüksége van rád? Mi van, ha egy ellopott élet felszínre akar törni? Nem hiszem, hogy eljutunk a töréspontig, de most érdeklődve nézem, mennyire közel jutunk hozzá.

Többen gyötrődnek, és a másik oldal is szervezkedni kezd. A végére pedig meglépnek valami olyat, ami valóban sci-fibe kapcsolja a történetet. A kosztümös, képességek történetbe megérkezik – most nem árulom el ki.

Amit különben még érdemes nézni – a viktoriánus, modernizált ruhákat. Alapvetően a divatot nem változtathatják meg, de ahogy modern gépeket idéző találmányok jönnek, a kosztümökbe is vannak remek ötletek.

A Poker Face (s01e02) korrekt, önállóan értelmezhető krimi részt kapott. Az elején még az is felmerült bennem, hogy antológia a sorozat? Pedig tudtam, hogy nem.

Mi, nézőként jelen időben követhetjük nyomon a gyilkosságot. Majd egy napot visszapörögnek az események, és a főszereplő szemszögéből is végigéljük a bűntény napját, majd azt, ahogy a gyilkos nyomába ered.

Egyszerű, mondhatni könnyű eset, de pont az benne a nehézség, hogy az elterelés és a tényleges bűn is annyira pofon egyszerű, hogy fel sem merült a rendőrökben, hogy más gyanúsítottat keressenek. Hősnőnk meg a rá jellemző módon szépen végigköveti a nyomokat, és felteszi a kérdéseit. Ugyanaz a technika, mint a nyitányban.

Akár ilyen is lehetne a sorozat: menekülés közben egy-egy bűnügy, amit megold és megy tovább. Az összes átkötés annyi volt, hogy a végén megjelent Benjamin Bratt és érdeklődött, ki látta a nőt.

Elég sajátos hangulata van, 2 rész után ez a sorozat tetszik. Majd meglátjuk, milyen irányba mennek tovább.

Az Alaska Daily (s01e09-10) visszatért a fő témájához, az eltűnt és meggyilkolt őslakos nők tárgyához. Kiharcolták a DNS-tesztet, de most azzal szembesültek, hogy azok a nyomok félrevezetők. A rendőrség meg ráugrott, nagy valószínűséggel egy ártatlant küldenének börtönbe. Boldogan, még elő is adták a sajtónak, hogy micsoda kemény munkával le tudják zárni az ügyet.

A jó része az volt, ahogy Eileen és a csapat nyomozni kezdett, más bizonyítékokat szedtek össze. Közben folyamatosan rámutatnak, hogy mi a baj a rendszerrel. A statisztika és a látszat mindig fontosabb, mint a bajba jutott emberek. Így aztán nagyon sok minden elveszik, sok elkövető vígan garázdálkodhat tovább.

Sikerült úgy belenyomni a társadalmi problémát, hogy nem tűnt szájbarágósnak. Inkább egy korrekten felépített krimi, amiben érzékeny témák is felszínre kerülnek.

De most is áll, hogy a szerkesztőség életét és más ügyeket is látunk mellette. Ez feldobja, színesíti, és a mellékszereplők is értelmesen feltűnhetnek, nem csak egy-egy mondatra bevágják őket.

Játszanak azzal is, hogy Eileen mennyit változott ebben a közegben, de azért azt túlzásnak érzem. 10 rész ment le a sorozatból, de szinte oda jutottunk, hogy az örök magányos farkas családra lelt itt Alaszkában. Persze…

Végül, egy évadzáró is jutott mára. Miss Scarlet és Duke (s03e06) elköszöntek, és most még nem láttam 4. évados berendelést. De gyanítom, hogy lesz, mert képesek voltak minden előrelépést lenullázni, és a szereplőket visszalökni a kezdőpontra.

Vagyis, Eliza megint kapott egy állásajánlatot a másik nyomozótól. Ezúttal csábítóbbat, aláírom, de akkor is ismerős ez a vég. Duke pedig megint csak azzal nézhet szembe, hogy szerelmes a nőbe, de Eliza nem éppen az a természet, aki beérné azzal, hogy Mrs. Wellington lesz belőle. Arabella kíméletlenül meg is mondta a férfinak, hogy mi áll az útjukban – nekik és a Duke – Eliza párosnak is. Ez a nő illene jobban hozzá, minden téren – csak a nyomozásban nem. Valahol már sajnálom is nyomorult felügyelőt. Többet érdemelne, mint ami összejön neki.

Különben volt krimi is, nem is rossz. Minden szereplőt összetereltek, mert többen is nem éles bombát kaptak. Mindkét nyomozó, Moses és Duke csomagja is megérkezett, természetesen. Együtt eredtek a feladó nyomában, és jól is állt nekik, hogy többen és többfelé nyomoztak.

Csak nem próba, hogy milyen lenne, ha Eliza elfogadja az állást és saját emberei lennének, akiket koordinálhat? Parancsolgatni különben nagyon tud.

Azt már nem is írom, hogy jelmezben megint a szokott ruhák kerültek elő. Van humora a sorozatnak, a mellékszereplőket kifejezetten szeretem, és a krimi is rendben van. Ha valamit felrovok neki, az Eliza makacs természete és a kosztümök szegényessége lesz. Most komolyan, 1-2 ruhája van egy nem is szegény nőnek a XX. század első felében?

Ahogy nézem, egyre több sorozat fog elköszönni, úgyhogy majd hozom sorra a záró részeket is. Tippre a Homecoming lesz a következő.

Azt se gondoltam volna, hogy az Oscar-díjat kapó filmek közül ezzel kezdem majd a sort. (Igen, idén még szinte egyet sem láttam a nyertesek közül. Nehezen szánom rá magam bármelyikre is.) Már olvastam is Mackesy mesekönyvét, így jöhetett a rövidfilm is.

Kezdjük talán azzal, hogy kapott történetet. A könyv inkább beszélgetések és töredékek összessége volt, inkább bölcsességgyűjtemény, mint igazán mese. Az animáció ezzel szemben kapott valamiféle cselekményt: a télen elvesző fiú keresi az otthonát, majd sorra csatlakozik hozzá a vakond, a róka és a ló. Természetesen beszélgetnek, és megelevenednek a könyvből is ismerős beszélgetések.

A legjellemzőbb szó rá különben a kedves. Azt ünnepeli, hogy az embereknek barátságra, szeretetre és társakra van szüksége. Az otthon ott van, ahol azok vannak, akik szeretnek, és akiket szeretsz. Ilyesmiket marékszám lehet belőle gyűjteni, visszaköszön a kötet bölcsesség-gyűjtemény jellege.

Megerősítő, pozitív. Bennem visszás érzést tud kelteni, ami ennyire pozitív, optimista, de ennek a történetnek jól állt. A léleksimogatás is össze tud jönni egy-egy jelenetre. Különösen egy volt, ami nálam betalált: amikor jön a vihar és a 4 szereplő összebújik.

A központi figura a kisfiú, de szépen építi mellette az állatokat. A vakond nekem Micimackót juttatja eszembe. Gyerekesebb, egyszerű, nagy a szíve, és sütibolond. A róka a bizalmatlan, kevesebb önbizalommal – kicsit a megtért rosszfiú alakja. A mesében ő volt a kedvenc alakom. Olyan kis szívmelengető jelenetei vannak, mint amikor mindenki kész elrepülni a lóval, és ő nem mer odamenni hozzájuk, elköszönne – és annyira látni rajta, hogy mennyit jelent neki, hogy nem hagyják ott, kérik, tartson velük. A ló a kedves bölcs, szinte apakarakter a többiek mellett. Kedvesek, helyesek, szerethetők.

A mese külcsíne szép. Megjelenik benne a mesekönyv rajzoltsága, de azért annál szebb. Helyesek a figurák, egy-egy nagyon mutatós kép/jelenet is akad benne. A pegazus repülés vagy a róka kutyákat idéző jelenetei nekem ilyenek.

Végül, egy mondatot érdemel a szinkron is. Angolul néztem, és mondhatni, sztárszereposztás van. Talán már kiderült, hogy róka rajongó vagyok, így Idris Elbát emelem ki, de mellette olyan nevek vannak, mint Gabriel Byrne és Tom Hollander. Karakteres, és adnak a történetnek.

Kellemes meglepetés volt, mondhatni, jobban szerettem, mint a könyvet.

Sorozatgyilkosság, újságírás, feminizmus. A bostoni fojtogatóról már készült klasszikus film, emlegetik az esetet több filmben/sorozatban is, amelyekben egy sorozatgyilkost üldöznek. Nem is hittem, hogy ez a film újra tud mondani, legfeljebb egy másik szemszöget vártam. Az újságírókét.

Ehhez képest a film végén fogtam a fejem, és azon gondolkodtam, hogy mennyire másképpen is lehet nézni dolgokat. Valamit, amit lezongorázottnak gondoltam, egy-egy ténnyel mennyire másképpen is lehet tálalni. Ráadásul itt tettek rá egy olyan súlyt, hogy az még jobban meg tudta feküdni a gyomromat. Addig is jó film volt, de az valahogy még súlyosabbá tette.

Anélkül, hogy elmesélném, mi a film poénja, ha ezt a szót használhatom, van egy kisebb monológ arról, hogy mit tesz a nyomás és a sajtófigyelem a rendőrökkel, ügyek lezárásával. Hogy az emberek nem akarnak szembenézni azzal, hogy nem csak egy szörnyeteg lakik a szekrény mélyén. Hogy a férfiak nőket bántanak és ölnek. Van benne egy olyan mély pesszimizmus, hogy azzal minden biztonságérzetet lerombolnak és az addig felépített diadalérzetet úgy megkeserítik, hogy rosszul éreztem magam tőle. És ez értékes benne, más benne, több tőle a film.

Amit addig sorozatgyilkosos kriminek néztem, aminek tudni véltem a megoldását. Ugyan le tudott kötni, hogy az ismert esetet egy más szemszögből követem végig, de tudtam, kit kapnak el, mi a módszere és ezeket különben a film is szépen csepegteti menet közben. Előismerettel folyamatosan ott vannak az utalások, akár a korábbi filmre is.

A többletnek azt találtam, a végéig, hogy beletették a feminizmus témáját is. Látjuk, mennyire kevés nő dolgozik, milyen társadalmi elvárások vannak, és az a két riporternő hogyan igyekszik valami más életet létrehozni magának. Mennyire keveset kapnak érte cserébe, minden téren. Csak egy példa: Loretta fizetése szinte teljes egészében elment dadusra. Vagyis egy diplomás, teljes újságírói állás nőként alig ért annyit, mintha sima pesztonka lett volna. De ott vannak a célozgatások, ahogy a nők fotójával reklámozták a cikket és sok kis más részlet is, amiből összeáll a korkép.

Kriminek néztem, de az ilyesmik miatt lett több. Jött hozzá a két nő kialakuló kapcsolata, vagy az, ahogy James, Loretta férje fokozatosan változtat a nézetein. A feleségét támogató, szerető férj gyorsan jut el oda, hogy már nem tudja tolerálni, hogy a nő milyen útra lép. Ott van a jelenetek között annak is a kórtörténete, hogyan megy tönkre egy házasság.

A szereposztás is erős. Keira Knightley itt nem csak egy szép arc lehet, és jól is áll neki a szerep. A meglepetés nekem inkább Carrie Coon, akit nagyon azonosítok a The Leftovers évadokban játszott karakterével, akit utáltam. Így alapból mindig ellenszenves nekem a karaktere, itt viszont nagyon bírtam Jean-t. Ő az, amivé Loretta válni igyekszik, és nem csak pozitív mentor válik belőle, de jó barát is. Céltudatos, határozott, és egy férfias szakmában még nőies is mert és tudott lenni. Most nem az jutott róla eszembe, hogy abban a másik sorozatban mennyire az agyamra ment.

A férfiak háttérbe is szorulnak mellettük, bár a DeSalvót játszó bonyolult nevű David Dastmalchian-t azért ki fogom emelni. Annyira hozta a karaktert, hogy a kevés jelenete ellenére is nekem ő volt a férfi szereplők között a legemlékezetesebb.

Látványra is volt benne munka. Megvan a retró hangulat, ruhákkal, színekkel, lakásbelsőkkel, miközben nem érződött porosnak sem a film.

Vagyis: tetszett a történet, új szemszöget adott egy ismert történetnek, jó a casting és mai üzenetet is tudtak beletenni. Ez úgy tud feminista film is lenni, hogy nem kell annak nézni sem. Most egy ideje ez a legpozitívabb csalódásom, meglepően tetszett ez a film. (A kritika különben fele ennyire bírta, olvastam olyat is, hogy Fincher ebből sokkal többet ki tudna hozni. Erre mit lehet mondani? Ha mindent Fincher, Nolan, stb. rendezne…)

Az óraátállítás sosem esik jól – csak 1 óra, de úgy megvisel, mintha fél nap csúszásban lennék. Valószínűleg ez is az oka, hogy most semmi nem tudott tetszeni. Szinte mindenre azt tudnám írni, hogy annyira semmilyen volt, hogy nehezemre esik visszagondolni rá.

A Young Sheldon (s06e15) pont ilyen. Sír a baba, és az anyán kívül mindenki le tudja nyugtatni. Mary és George házassága válságban a plusz 2 fő miatt. Röviden ennyi a lényeg.

Inkább dráma volt, és a belenyomott poénok túlságosan erőltetettek lettek. Azt meg egyenesen rossz nézni, ahogy a Cooper szülők szenvelegnek.

Se egy emlékezetes jelenet vagy valami színészi villanás.

Felejtős.

A The Good Doctor (s06e17) építi be Kalu alakját, és nagyjából ennek volt szentelve a rész. Mindenki kereste, hogy viszonyuljon a másikhoz. Barátság, de főnök – beosztott viszonnyal bonyolítva és persze mindenkinek volt egy tanácsa vagy bizonyítási kényszere. Annak ellenére, hogy az emberi voltát is éreztem, azért erőltetett is lett egy-egy résznél.

Ez különben a heti másik esetre is igaz: szerelmi dráma Asher kapcsolatában. Mondjuk, olyan egészségügyi ok miatt, amit el tudok képzelni, hogy nehezen nyelt le a férfi. Vannak, amiket el lehet titkolni egy kapcsolat elején, de ez azért komoly ahhoz.

Ezzel talán látni is, mi volt a résszel a szokott gondom – az orvosi sorozatokat akkor szeretem jobban, amikor inkább betegeket kezelnek, nem a magánéletüket. Itt meg inkább lelkiztek és a kapcsolataikat rendezték.

Emlékezetes jelenet, poén, színészi megvillanás – sejtem, hogy Asher békülő jelenete akarhatott az érzelmi csúcspont lenni, de most nem voltam fogékony rá. Kalu meg egészen szociopatának tűnt a rész nagy részében, nekem valahogy eszköztelennek tűnik most a színész.

Az All American (s05e14) halad tovább a gyász vonalán. Ezzel körbeértünk a Baker családban. Megvolt az anya, múltkor Liv, most pedig Jordan nézett szembe az érzéseivel és tudott egészséges feldolgozást találni.

Ez viszont azzal jár. hogy Spencer teljesen megragadt egy pusztító állapotban. Senkivel nem beszél, ellenséges, tele van elfojtással. Már pedzegettem, hogy erre haladnak, de már bizonyos is. Nem tudom, lesz-e robbanás, vagy valaki időben segíteni tud neki. Most elég kétesélyes.

Különben most a szokottnál is jobban látszott, hogy a többiek mennyivel jobbak a főszereplő Ezránál. Lehet, ha Spencer helyett Jordanről szólna a sorozat, jobban tetszene? Lehet.

Az All American: Homecoming (s02e14) időt húz és feldolgoz. Vagyis, a rendőri visszaélés feldolgozása volt a heti társadalmi téma. Eléggé meg is nyomták az üzenetet, hogy nem szabad hallgatni és tűrni, ki kell állni és szembesíteni.

Míg Simone ezt szervezte, nem kellett a magánéletével foglalkoznia, ami az időhúzás. Sőt, még a háromszöget is megkaptuk. A barátja extrákkal is bejelentette, hogy vele is számolhat komoly partnerként. Vagyis, haladás helyett csak még jobban megyünk bele a szerelmi drámába.

Mindezzel együtt még így is ez a sorozat köt le jobban, és kezdek rájönni, azért is, mert Spencer irritál a sorozatban legjobban, és ebben nincs benne. Élénkebb az egyetemi élet, reálisabb problémáik vannak, mint a másik csapatnak a GAU-n.

Végül, a vasárnapi ebéd mellől A mi kis falunk (s07e07).

Amivel nagyon gyors leszek, és úgy is érzem, mindig ezt írom. Be van lőve egy szint, és olyat készítenek minden héten. Most is kisebb konfliktusok jöttek felváltva – Pali bácsi vizsgára felkészítése, Bazsó és az autókölcsönzés, Laci ajándékvásárlása – és most is erőltetettnek érzem a humorát, de a szereplők eladják.

A heti kedvenc jelenet különben az, amikor a felügyelő rájön, hogy Pali bácsival mi is a helyzet valójában és a falusiaknak is leesik, hogy mit okoztak majdnem.

Egyelőre ennyit, és az Animal Control miatt is fáj a fejem. Az állatokat megnézném benne, de minden más annyira fárasztó benne…

Damien Chazelle azok közé a rendezők közé tartozik, akiknek megnézem úgy a filmjeit, hogy akár el sem olvasom, miről szólnak. A Whiplash akkora kedvencem, hogy kitart a lelkesedésem máig. A Babylon előtt sem olvastam semmit, mi ez.

Pillanatok alatt le is döbbentem párszor, és az első fél óra alatt nem tudom hányszor megkérdeztem magamtól, akarom-e én ezt nézni jó 3 hosszat. Nyomorult elefánt szállítása, az még csak abszurd. Amikor gyomorrontást kap, és beteríti a szállítókat, olyan altesti humor, ami undorít. Ebből lépünk át egy olyan buliba, hogy ahhoz képest Gatsby estélyei óvodás összejövetelek. A zene, a színek, az elvadult buli – van itt minden és mindenki. Fél óra után még azt sem tudtam, mi ennek a filmnek a története. Mert ez az egész csak felvezetés volt.

Utána kezdte kibontani Hollywood több filmesének történetét, és onnantól érdemes a filmről beszélni. Mert az a színes, harsány buli-nyitány látványos, túlzó, dekadens. Az Babylon. De aztán jön a filmcsillag Jack Conrad, aki jóképű és tehetséges, akit öregedve is mindenki imád. Aki ráérez a trendekre, és a hangosfilmről is egyik elsőként tudja, hogy az a jövő. Csak éppen már ő nem tud sztár maradni az új filmekkel, hiába próbálkozik. A mexikói Manny, aki imádja a filmeket, jó szervező, és aki egyre feljebb tör. Stúdióvezetővé válik, saját erőből, csak van egy átka. Nellie, a lány, akibe akkor beleszeretett, amikor még csak egy pimasz senki volt. Nellie, akit becsempészett a buliba, ahol felfigyelnek rá, kap egy mellékszerepet, ahonnan sztár lesz. Csak éppen a váltás a hangosfilmre, a nő szenvedélyei és származása, az tönkreteszi, Manny pedig mindig túl sokat áldoz a megmentésére.

Az ő hármasuk történetén át nézzük, ahogy a filmes szakma változik. Ahogy mások lesznek a filmek. Nem is értem mi a titok, mert nem egy olyan rész van benne, hogy keresztbe álltak a szemeim, és a cselekmény nagyon idegesített. A maffia szál és az a bűnbarlang meg a hamis pénz? Szavakat se találok rá, annyira zavart és undorított az egész. Mégis, néztem a filmet és valahogy érdekelt, mi sül ki mindebből.

Látvány, dinamika, az van benne végig.

Még csak a színészekre se lehet panasz, szinte rájuk vannak írva a szerepek. Brad Pitt, mint az öregedő egykori sztár? Margot Robbie, aki a pimaszságával és a szexi küllemével mindenkit levesz a lábáról? Jól áll nekik, és jók a mellékszereplők is. Diego Calva is kellemes meglepetés Manny szerepében – töröm is a fejem, hogy a Narcos évadban ki volt, de még nem esett le. Itt emlékezetesebb lett az alakítása.

Mindig van ez a libikóka. Látványos, jól megírt és valami polgárpukkasztó. Babylon, igen, ezzel magyaráznám a címet. A szex, a drog, a tobzódás a bűnökben.

Aztán, ott az a zseniális vége, amikor évekkel később Manny bemegy a moziba, és pont az Ének az esőben megy. Az, amit akkor látni rajta, ahogy a film visszahozza az emlékeit és magával ragadja – az a mozi varázsa. Ahogy aztán pörög a film és jönnek az ikonikus mozi pillanatok – a Jurassic Park, a Terminátor 2, Neo és az Avatar és még sorolhatnám. Akkor olyan szinten elkapott a mozivarázs érzése, hogy ott és akkor átéreztem, miért szerettem moziba járni. Mielőtt jött a HO meg a stream.

Az az érzés, azért nekem megérte a film minden túlzással és extrém elemmel. Nem a Whiplash, nem is a La-la-land, de nem is kell annak lennie. Valamit adott, valamit átéreztetett velem.

A héten nem lett nagy kedvem sorozatot nézni.

Kezdve azzal, hogy a Miss Scarlet és Duke (s03e05) változó dinamikájával küzdök még. Ráadásul úgy, hogy szerintem Duke sokkal jobban passzol az éttermes nővel és Eliza is az agyamra tud menni. Mégis, valahogy nem szívesen nézem, ahogy most háromszögesednek.

Talán ez a baj. A szerelmi háromszögeket sosem szerettem, és elkezdték ezt mélyíteni. Mondhatja miss Scarlet és próbálkozhat a barátkozással a másik nővel, azért nagyon látni, hogy mennyire nem tetszik neki a dolgok alakulása. Mondjam azt, magának köszönheti?

De szerencsére kriminek most is jobb volt a sorozat. Azt hozták, amiben a legjobbak. Amikor kicsit versengenek is a rendőrök és Eliza. Aztán persze a végére összefutnak a szálak, de addig komikus elemeket is be lehet tenni a nyomozásba.

Megnéztem a Poker Face (s01e01) kezdetét is, mégis, milyen lesz ez a sorozat.

A sztori röviden: adott egy nő, aki élő hazugságdetektor. Egyszerűen látja, ha valaki hazudik. Pókerben hasznosította, míg egy kaszinó tulaja el nem csípte. A játékkal felhagyott, a férfi kaszinójában lett pincérnő. Míg a helyet átvevő fiú ki nem tervel egy csalást, és annak védelmében pont az aduásza legjobb barátnőjét öleti meg – aki meg sejti, hogy valami nem kerek és kérdezősködik.

Ennél többet nem mesélek, egy komplett krimit lenyomtak az első részben. Mindezt azért, hogy a továbbiakat alapozzák. Mert az itt történtek adják az okát annak, ami ezután jön. A menekülés és a képesség használata.

Korrekten meg lett írva, vannak jó elemek benne.

A szereplőgárda is erős. A kaszinó tulaj fia egyenesen Oscar-díjas, de a megoldóembert játszó Benjamin Bratt is dicsekedhet mozis múlttal, ha annyira nagy sztár nem is lett belőle. Különben meg az Orange is the new Black szereplőiből lehet többeket is felfedezni ebben.

Átütően jónak nem érzem még, majd meglátjuk, mihez kezdenek az alapokkal.

Folytattam a The Nevers (s01e07) évadát is.

Az első felét nagyon imádtam, most annyira nem kötött le, noha hozza azokat az elemeket, amiket bírtam benne. A különc szereplőket, a sci-fi és fantasy keveréket, meg a találmányokat. Azt a kis románcot nem is említve, amit humorként is használnak.

A látvány is tudja, amit a korábbi részek.

Túl sok volt a kihagyás? Nem tudom, mert nem értem az okát, de most nem kapott el az érzés, hogy azonnal nézni akarok a folytatást. Igaz, most nem is látom annyira, hogy mi lenne a szereplők célja és mi felé haladunk.

Könnyedség gyanánt pedig az első összefüggő részeket megnéztem A galaxis őrzői (s03e01-03) utolsó évadában. Röviden: szökés és küzdelem Thanosszal, és Venom megjelenése a szériában. Még nem a Brock-szál, ez inkább a képregényekből ismerősebb Pókember-epizód.

A rajzokon nem látni, hogy évadnyitány. Egy az egyben hozza a figurákat, az akciót, amit a korábbiakban is láttam a sorozatban.

A szereplők sem fejlődnek, de felerősítve tudják, amiért lehet őket szeretni. Ebben a 3 részben Rocket volt a kedvencem, azon nagyon szakadtam, amikor New Yorkba kellett álcázni, és Peter szerzett neki egy ketrecet, hogy macskának adja ki magát.

Talán ez az, amiért jól esett ez a három rész. Az nem tud izgatni, hogy feltűnt Pókember és hogyan verekednek Thanos ellen. Viszont egymás ugratása, a beszólás a Bosszúállóknak, vagy éppen a Gyűjtő hergelése mind olyan hangulatos és vidám, hogy szívesen néztem.

Rajongónak nem mondtam volna magam, de szerettem én is a Luther című sorozatot. Örültem neki én is, hogy John Luther egy újabb ügyre tér vissza. Akkor is, ha nem sorozat, hanem film készült. A Netflix most ezzel is játszik.

Különben megjegyzem, hogy ennek is éppen olyan vége van, mint a Teen Wolf filmjüknek. Van egy olyan megjegyzés, egy olyan nyitottan hagyott szál, ami nagyon is megengedi, hogy siker esetén belekezdjenek egy sorozatba is akár.

De elkalandoztam, egyelőre ennél a filmnél maradjunk. Van egy gyilkos, aki több mint ötletes gyilkosságot talál ki. Legalábbis, amikor a rokonok bemennek a terembe, ott lógnak a halott szeretteik, és minden kigyullad, annak volt hatása. A férfi azt is hamar felméri, hogy garázdálkodásának egy személy vethet véget, és az John Luther. Mielőtt a nagyobb tervbe belekezd, el is tűnteti a nyomozót a színről. Börtönbe juttatja. A macska bajuszának fölösleges rángatásának is érzem, hogy nem bírta megállni, beüzent neki a börtönbe, és nem csak eldicsekedett vele, mit tett ellene, az újabb gyilkosságba is bevonta. Eredmény: Luther szökik és a nyomába ered.

Így már az a borzongató hatás nincs meg, van benne egy hihetetlen vonás, eltúlzás. Pedig sok minden működik benne: ahogy az embereket a szégyellnivalójukkal zsarolja. Ahogy nagyon sokáig mindenki előtt jár egy lépéssel. Volt értelme a felügyelőt magára haragítania? Nem, de különben film sem lenne.

Luther felügyelő sajátosságait szépen hozták – ahogy mindenki másnál jobban érti, mi jár a gyilkos fejében. Ahogy képes áthágni a szabályokat a cél érdekében. Külsőre meg az a bizonyos kabát, ami már a védjegyének számít. A régi időkből megmaradt munkatárs, aki félig barát is. Idris Elba sármja sem kopott, neki jól áll ez a figura.

Sokáig különben az ellenfél, Andy Serkis adta el a filmet. Nagyon elkapta a figurát. Komolyan sajnáltam, hogy a film második felére elveszti a zsenialitását, és a végcélja sem olyan okos, mint amilyennek addig tűnt. Ahogy mindent felvezetett, ahogy játszott az áldozatok családjával, valami többet vártam volna tőle, mint gyilkos nyerészkedést. Azt már túl sok filmben koptatták el.

A gyenge pont különben a Schenk helyére érkező Odette, aki nem mutatta meg, miért kapott ide kinevezést. Gyanítom, valahogy be kellett tenni egy nőt a történetbe, és ez volt rá a megoldás. Erivo sem emlékezetes, őt fogom legelőször elfelejteni a filmből.

Kicsit olyan, mintha egy jó thriller akart volna lenni, de mindig visszavettek volna kicsit a közhelyes, egyszerűbb megoldások irányába. Így tévés kriminek ok, Luther visszatértének is örültünk, de messze maradt attól, hogy emlékezetes film lehessen belőle.

Láttam már pár agyatlanságot, így azt feltételeztem, van hozzájuk gyomrom. De ez… még mindig nem térek magamhoz, kinek jutott ez eszébe. Nem segít a gondon, hogy Priscilla Presley a róla mintázott Priscillának a hangját adta, és ott van a producerek között is. Tényleg ez lenne a módja, hogy a mai fiatalokhoz is eljusson Elvis Presley? Hát…

Bele tudom magyarázni, hogy egy menő és legjobb formáját hozó Elvist ismerhetnek meg belőle. Ott van a rocksztár, sokak bálványa és nagyon hasonlít az énekesre a figura. A ruhái, a jellegzetes beállásai, a tánc és sorolhatnám. Ezen felül benne vannak az életrajzi elemek is – a sereg, az Ezredes, a karácsonyi műsor, Vegas és a show-k, az a bizonyos koncert élőben a tévén át. Mi több, még Elvis zenéje is szerves része a műsornak. Rendszeresen használják háttérzenének, és nem csak a legnagyobb slágereket, bár azok is felcsendülnek.

Ugyanakkor van egy teljesen kitalált elem rajta – hogy egy titkos ügynökség beszervezte volna ügynöknek több nagyágyúval együtt. Mit ne mondjak, ott van az elődök között James Dean, vagy a csoport titkos tudós zsenije Howard Hughes egyenesen. Minden koncert vagy utazás mellett megfért egy-egy akció. Amit persze Elvis a drogos, fegyverfüggő majmával és lökött barátjával abszolvált. Fel kell lépni Vietnámban? De jó. Énekel a katonáknak, előtte meg kiszaladhatnak egy elvesztett szuperfegyvert begyűjteni a dzsungelbe.

Sokat mond a minőségről és a humorról, ha hozzáteszem, hogy az Archer készítőit üdvözölhetjük a stábban Priscilla mellett. Ebben is vannak éppen annyira paródia és elszállt elemek, mint abban a sorozatban.

Mennyire szórakoztató mindezzel együtt? Gyorsan végignéztem az egészet. Amint el tudtam vonatkoztatni, hogy a karakter Elvis Presley, akkor működött. Még friss, újak a szereplők, így az Archernél jobban csúszott. Ötlet is van benne bőven, ha azért eredetiséggel nem vádolnám. A fegyver, ami hanggal megvadítja az embereket? Itt egészen zombikat csinál belőlük, de az a harci vágy és egymás gyilkolása, Kingsman. De több figurában is felfedezni az Archer hatását. A rejtélyeket gyorsan felfedik, és nem szólnak elég nagyot, de legalább nem lesz hiányérzetem, ha nem lesz folytatás. Amit különben nem tudok, úgy van vége, hogy visszatérhessenek, de az sem gond, ha nem.

Viszont, a humora nekem elég gyakran sok. Az Archer hatása ebben is. Szélsőségesek a szereplők, határok nélkül mennek a végsőkig. Legyen az gyilkosság, szexualitás vagy éppen szenvedélybetegség. Stíluselemként is lehet tekinteni rá, de néha túlzottan polgárpukkasztó, hogy nevetni tudjak rajta.

Színes, korrektül meg van rajzolva, és semmilyen elemmel nem spóroltak. Akciók vagy a sztárélet, itt megjelenik gond nélkül.

Rossznak nem is mondanám, de magát az ötletet szokni kellett. Hamis Elvis képet fest? Biztosan. De valahol tisztelgés is előtte, nem paródia akar lenni, csak egy más Elvis megközelítés Archer stílusban. Az is sokat tesz hozzá, micsoda színészek adják a hangot hozzá. Johnny Knoxville a lüke tanyasi haver, Elvis meg egyenesen Matthew McConaughey hangján szól. (Ez már magában szinte eladja.)

Mindenki eldöntheti, az Elvis-film vagy ez a szimpatikusabb.