Az éhezők viadala után várta az ember, hogy Collins miképpen viszi tovább a történetet. Nem egy olyan ötletet olvastam, hogy korábbi viadalok története jelenhetne meg – akár Haymitch viadala, vagy Finnick saját története is érdeklődésre tartott igényt.

Collins szerintem jobbat talált ki: akár Haymitch, akár Finnick viadalának lényege benne volt a trilógiában. Azokban újat nem lehetett volna mondani, egy meglevő alapot lehetett volna csak kibővíteni. Collins így jobban visszament, és a 12. Körzet 3 nyertes éve közül az elsőt mutatta meg. Még nagyobb ötletként azzal, hogy ebben az évben kezdték kialakítani a Viadalok jelenből ismert formáját, és itt találjuk az ifjú Coriolanus Snow-t, aki még messze van az elnöktől, akivé majd válni fog.

A film gyorsan jött, és egész jól ráhúzták a regényre. Így a hibái is azok, amelyet a regénynek is fel tudok róni. Én kifejezetten szerettem a kezdést: Coryo annak ellenére szimpatikus alakként indul, hogy tudjuk, kivé fog válni. Lehet drukkolni a kifejezetten okos fiúnak, aki a családja reménye egy jobb életre, és aki nagyon rejti, hogy mennyire lecsúszott a Snow család. Itt nem csak mondják, hogy milyen képességei vannak a fiúnak, de tapasztalhatjuk is őket. Ahogy gyorsan reagál, intelligens, és bizony manipulálni is jól tud. Ezt én még csak rossz tulajdonságnak sem érzem. Az életben maradása múlik rajta, és nem párosul itt még gonoszsággal. A boldogulás a cél.

Még azt is sikerült elkapni, ahogy az önös érdek és az etikailag helyes döntések folyamatosan csatáznak az életében. Ahogy a filmben Lucy Gray ki is mondja, nem születnek rossznak az emberek. Utána én másként folytatnám, azzal, hogy a szörnyeket teremtik. Itt ezt látjuk. Coriolanus még bármi lehetne, ha meg is van a hajlama arra, hogy intrikával magát juttassa nyerő helyzetbe. Az a családi példa. Az unokatestvérével való kapcsolata is ezt fejezi ki. Az elején testvérekként küzdenek, és szorosan összezárnak. A lány biztatná is, hogy a szívére hallgasson és jó döntéseket hozzon. Meg is jegyzi neki, hogy kicsi volt, amikor elvesztette az apját – Coriolanus egyfajta hősként is néz fel az apjára, akinek neve és becsülete volt, a nagy tábornok. De a lány leginkább arra emlékszik belőle, hogy mennyi gyűlölet volt a szemében. Így amikor a végén azt mondja a fiatalembernek, hogy az apját látja benne, abban már benne van az egész változás és a véglegesség.

És Coriolanus nem magától lett ilyen. Lucy Gray adja a végső lökést, de Dr. Gaul teremtménye lett Snow. Az egész rendszerük arra épül, hogy nyertesek és kegyetlenek. Ha boldogulni akar, ilyenné kell lennie. A választási helyzeteket kikényszerítik, és direkt lökik olyan helyzetekbe, amelyek az emberségét felemésztik. Ahogy Casca direkt és folyamatosan gáncsolja, miközben pl. beküldik az arénába, és nekik köszönhető, hogy gyilkos lesz belőle. Igen, az embersége utolsó morzsái a lánnyal lesznek oda, de addigra már annyi negatív döntést hozott, hogy már irányba állt.

Különben ez a végső lökés, a Lucy Gray-szál vége, ami a regényben és a filmen sem működik. Egyszerűen nem logikus, ahogy alakulnak az események, legyen az Lucy eltűnése, vagy minek küldi el a felvételt, ha akkor már egészen más irányba tervezi a jövőjét. Ha nem is Lucy felé, de a 2. körzettel és a tiszti iskolával. A 12. Körzetben történtek lehúzzák az egészet. A Viadal és Coriolanus döntései addig működtek, ott már nem.

Lekötött az is, hogy miképpen alakítják a viadalt. Ez még messze nem az a show, ami később lesz belőle. De pont az benne az izgalmas, mi hogyan jött. Akár maguknak a játékoknak a feldobása, mert az nem kicsit kezdetleges, hogy bedobják őket egy nyitott térbe, aztán öljék egymást. De a PR is, ahogy itt kezd kialakulni, hogy a résztvevők valóságshow sztárokként működjenek. A mentor rendszer miért lett, vagy az ötlet, hogy beküldhetnek nekik dolgokat és a dróntechnika fejlesztése. Akkora nagy a különbség a kettő között, hogy van létjogosultsága megmutatni, hogyan lett ebből olyan rendszer és nagy show.

Tetszett, hogy vizuálisan is igyekeznek kifejezni dolgokat. Egy banális példa: Coriolanus haja. Amikor még jobb ember, azok a dús, helyes szőke fürtjei vannak, amitől kisfiúsabb is az arca. Majd lenyírják, kopaszra, mintha csak megfosztanák a maradék gyermekségétől és egy nyersebb, durvább kinézetet kapunk. A végére már visszanőtt a haja, de egészen másképp hordja, mint korábban. Ott egészen nácira hajazó a kinézete. De mondhatnánk Lucy Gray ruháit is.

A látványvilága hol giccsbe hajlik, hol működik. Azt azért látni, hogy moziba szánt nagy popcorn film, de nem olyan szuperprodukció, mint egy Oppenheimer, Barbie vagy Dűne.

A szereposztás kapcsán is ugyanez a gondolatom volt. Mellékszerepekben sztárok vannak, és Viola Davis nagyon jól hozza Gault. Még rátett egy lapáttal arra, ahogy az Öngyilkos osztagot vegzálja egy másik franchise-ban. Dinklage szerepe is több tekintetben megidézte az ő nagy szerepét, vagyis a Tyrion Lannistert. A főszerepekre viszont frissebb arcokat választottak. Tom Blyth első nagyobb szerepe ez volt. Rachel Zegler nála ismertebb színésznőként lett Lucy Gray, aki ezzel tett még egy lépest a mozivászon és sztárság felé, és nála már igaz, hogy merítettek az ő filmes tapasztalataiból. Zegler tud énekelni, és nem csak próbál, mint Lawrence annak idején. Hát énekeltették. 3-4 dala is van, és ha Maria alakja nem is emlékeztet az ittenire, a DC univerzumba mutatott alakból már inkább találnék vonásokat.

Vagyis, a film első felét még szeretni is tudtam, aztán a vége nagyon elúszott. Ugyanígy voltam a regénnyel is. A 12. Körzet nagyon lehúzza.

Arról semmit nem hallani, hogy bármilyen folytatás készülne – akár Collins regényeinél, akár filmen. De 75 évnyi Éhezők viadala zajlott le, és ott van még az előzmény is a körzetek háborújával. Nem kizárt, hogy visszanézünk még Panem valamely korába.

Néhány évente minden filmet újraforgatnak? Mert az Országúti diszkó sem új ötlet, csak akkor még Patrick Swayze játszotta a kidobót. Most meg itt a Jake Gyllenhaal verzió is.

Miben más a kettő? Az elsőt annyira régen láttam, hogy nem tudnám megmondani. Egy olyan halvány emlékem van, hogy jógázott vagy valami hasonló elmélyülést végzett benne a szabadidejében a főszereplő.

Arra lenne egy tippem, hogy Dalton előtörténete új találmány. Profi harcos volt, aki a világbajnoki címért szállt ringbe. Csak aztán katasztrófa lett a dologból, és most pária. Nincs is már semmi célja, az öngyilkosság gondolatával kacérkodik. Aztán mégis úgy dönt, hogy segít Frankie-nek megmenteni a bárját. Próbálták beletenni, ahogy viaskodik magával. Jónak semmiképpen nem tartja magát, de itt a végére kimondják neki, hogy nem is ő a rossz ember.

Bár, a film onnantól lesz érdekesebb, hogy túlfeszítik nála a húrt és bedühödik. Mint kiderül, az a végzetes jellemhibája. Ha valaki felhúzza, nem tud leállni és akkor kő kövön nem marad. Megy is majd a játszma a helyi sötét erőkkel, vagyis a kétes üzletember Brandt és sleppje meg Dalton között. Mindkettő bevállal elég meredek húzásokat, és nem is tudom, melyik vinné el a pálmát.

Kicsit dráma, kicsit akció. Modernizálták a verekedéseket is. Gyllenhaal játszott is már hasonló szereplőt, ott a felesége halála után összezuhant bokszoló volt, akinek a lányáért kellett talpra állni és összeszedni magát. Meg, Perzsia hercegeként sem éppen diplomáciai feladatokat látott el a királyi családban.

Ennek ellenére azért meglepett, hogy ebben a filmben láttam viszont. Nesbo: A fiúja, amiben nagyon megnéztem volna, de már olyan rég ígérgetik és csaknem készül, hogy már kiöregszik abból a karakterből. Azt sajnálom. Ez meg simán furcsa választás. Van koncepció, hogy az eredetinél komolyabban vehető és mai filmet forgassanak, és mégis, nem irtották ki belőle azt a ponyvás hatást, ami miatt nem nagyon tudok mit kezdeni a végeredménnyel.

A casting is minimum az érdekes jelzővel jellemezhető. Gyllenhaal és Magnussen is találhatna ennél jobbat, de ők húzónévnek is működnek. Az sem véletlen, hogy eladhatóságot ad, hogy ez volt Conor McGregor első filmje. Több pankrátornak és sportolónak sikerült áttérni a filmezésre, lehet, hogy ő lesz a következő? A látottak alapján a szociopata, de erős harcos alakítása nagyon megy neki. Nem is az maradt meg bennem a legjobban, ahogy a verekedései vannak Daltonnal, hanem az a hátborzongató mosolya.

Vannak felesleges körök, mint a szerelmi szál. Az is teljesen átlátszó, amikor Ellie személyével csapdát állítanak neki. Sokkal több mindenbe bele lehetne kötni, de van egy tippem, az eredetiben is.

Egyszer megnéztem, az akciójelenetek jól sikerültek, Gyllenhaal személyét bírom is. De kétlem, hogy olyan film lesz, amit évente visszanézek vagy együtt emlegetnek az eredetivel.

Jut eszembe - a magyar címe már az eredetinek is gáz volt, ha akkoriban még volt is értelme a népszerűségük miatt a diszkóknak. Ma már teljesen röhejes. Még angolul meghagyva is sokkal jobb lett volna.

Roald Dahl alkotott nagyon jó történeteket. A fantasy és a szatíra úgy bele tudott keveredni egy-egy meséjébe, amire nagyon kevesek képesek rajta kívül. Néha azonban már sok nekem, amit kihoznak ezekből a mesékből.

Most éppen a Matilda musical filmverzióját néztem, és helyenként fogtam a fejem, hogy ezt ki és miért gondolta jó ötletnek. A történetbe bele sem kezdve, az már fájt, hogy musical lett belőle. Pedig én szeretem a zsánert, de egy musicalbe jó dalok kellenek. Itt talán egy volt, amire azt mondom, hogy egy része tetszett. Nincs benne emlékezetes dallam, vagy ne adj isten, sláger. Semmi dallamtapadás, se egy jó hang. Nem tudom, ha angolul nézem és nem szinkronnal, jobb lenne-e a véleményem, de az énekhangot leszámítva a zene egyezne, és az nem lett fülbemászó. Egy ideje a leginkább semmilyen zenei világú musical, amihez szerencsém volt.

A zene után meg jöhet a történet és az eltúlzott elemek, amelyeket belenyomtak. Nyilván az igazgatónő módszerei is ilyenek, ami közelebb állt egy katonai kiképzéshez, mint iskolához. De az, hogy nyíltan olyanokat mondott, hogy gyűlöli a gyerekeket és mindet meg akarja törni? Az álma egy olyan hely, ahol nincsenek gyerekek. Csak azt nem értem, akkor minek lett iskolaigazgató. Kb. mintha a madárfóbiámmal baromfifarmot akarnék nyitni – kész kínzás lenne nekem is, meg a madaraknak is. De a másik oldal ugyanilyen eltúlzott: a másik iskola az új igazgatónővel meg olyan lett, mint egy vidámpark. Egyik se jó.

Még akkor sem, ha érteni belőle a lényeget. Hogy miképpen adja az egész az iskolai rendszer kritikáját és helyezi a gyerek egyéni igényeire a hangsúlyt. Hogy a szabályok szó szerinti betartása mennyire megöli a kreativitást, és hogy teremt zsarnoki rendszert. Simán ki lehet belőle hozni az autokrata vezetés és a megfélemlítés kritikáját, de akár társadalmi vetület felé is ki lehet vinni. Mert társadalomként sem működik egy ilyen merev, egy akaratot érvényesítő rendszer. Igazgatónőnk kezet foghatna Elenával a The Regime sorozatból.

Látvány – igyekeztek. A külcsín, az effektek, ahogy az egész visszaad hangulatokat és mindennapi varázslatokat. Az egészen brutális, hogy Emma Thompson milyen maskarába lett filmezve. Sikerült elérni, hogy NSZK-s súlyemelőnek nézzen ki. Maga a rendszere is idézte a nácikét, csoda is, hogy nem német szereplő volt eredetileg.

A stáblista is egész impozáns. Emma Thompson a húzónév, de egyre eladhatóbb Lashana Lynch is, aki tényleg eladta, hogy egy rakás szerencsétlenség, akit a nagynénje kedvére terrorizálhat. Ha már emlegettem Kate Winslet rezsimjét, van onnan is szereplő. Mathilda anyját Andrea Riseborough kelti életre, aki a sorozatban Elena házvezetője. Elképesztő a különbség itt és ott. Azt meg még próbálom megfejteni, ki volt a filmben Ralph Fiennes. Állítólag valami kis szerepe van benne, hát én nem szúrtam ki a színészt.

Gyerekként biztos jobban tetszett volna, most már kicsit soknak találtam. A zenéje miatt meg nagyon kár, egyszerűen nem fülbemászó a dallamvilága.

Semmi újat nem tudok mondani. A Chicago Fire (s12e07-08) és Chicago Med (s09e07-08) bele vannak ragadva ugyanabba a sémába. Elsősorban magánéleti kérdéseken gyötrődnek, és ismétlődik a cselekmény. Láttunk már olyat, hogy vezetői rivalizálás veszélyezteti az 51-eseket. Ahogy a Ripley köré tett bonyodalom se új keletű. Mellette meg szerelmi szálak orrvérzésig. A megszokás nagy úr, így elszenvedek még velük, ha magam se értem, minek. A Medben legalább van pár szimpatikus szereplő, de a Fire már csak fárasztó.

Rékészült a végjátékra a Tokyo Vice (s02e08-09). Minden eddiginél jobb terv van, hogy a jakuza vezetőjét elintézzék. Ahogy a korrupció mértéke is nagyobb, mint amit eddig feltételezni lehetett. Mindez bonyolódik azzal, hogy Jake és a barátnője már le is buktak a nő kitartója előtt, aki az első számú célpont. Jobb lenne magánéleti bonyodalom nélkül, de hát valahogy képernyőidőt kell adni Jake-nek, mert sajnos enélkül tényleg nem sok vizet zavar. Segít a rendőrségnek, de csendes jófiú.  családi háttere sem lett eléggé kiépítve, ha az apját azért elkezdték jobban bevonni a történetbe. Sam és a barátja története sokkal izgalmasabbra sikerült, bár Sam most sem lett szimpatikusabb nekem. Az ő esetében még mindig nem értem, mi mozgatja. A szintén jakuza párja jobb történetet hozott, abban van ív és dráma. Sam csak kapaszkodik, de miért és honnan hova? Kellert se szívlelem, de nem is tette szimpatikussá a karakterét, noha elvileg ő az egyik és pozitív főszereplő. Helyette már sokadszorra érzem azt, hogy nem hiányozna, ha kiírnák. Sokkal jobb drámát kapott Jake főnöknője a pszichésen beteg testvérével vagy a családját is védeni próbáló rendőr, aki felett néha már egészen összecsapnak a hullámok.

Újabb elméletem van, mi is a The Regime (s01e04). Kellett hozzá Hugh Grant és mindaz, amit a figura szájába adtak. Már nem konkrét történetet nézek, mert annak aztán nincs sok értelme. Az egészet egy allegóriaként fogom fel. Elena simán a népbutató és elnyomó diktátor, míg Herbert jelképezi az úgymond parasztot, aki megeszi a propagandát. Aki rajong a diktátorért akkor is, ha pontosan látja, hogy milyen fajta és kínozza. Mert itt a félrevezetés és a gyűlölet a propaganda. Elena az emberek dühének célpontot ad: nem véletlenül van tele a sajtója azzal, hogy miképpen teszik tönkre a gazdaságot a nyugataik, miközben az ő tevékenysége és szövetségesei tehetnek mindenről. De a haragot másra irányítja. Minden megrendezett. Elég csak a heti megrendezett beszélgetésre gondolni, ahol a gyerekek nem is kérdezhettek, csak felolvashatták a nekik adott kérdéseket. Itt vannak, eltúlozva és szatírába nyomva az elnyomó rezsimek eszközei. És még mindig nem vicces. Morgok és utálkozom ezen a sorozaton. DE a színészei eladják. A héten Hugh Grant ment nagyot. Úgy tűnik, ahogy kiöregedett a jóképű sármőr szerepből, elkezd játszani is, többe tud beletenni a műsorba, mint a mosolya.

Azt már nehezebben fogom meg, az Invincible (s02e07) heti részéhez mit szóljak. Folytatódik a Mark és Amber dráma. A korábban felszínre bukkant problémák fokozódnak, bár még próbálják megoldani. Csak éppen egyikük sem tud más lenni, mint aki. Megvan a logikája és a jogossága mindannak, amit mindketten megélnek. Többet érdemelnének, de nincs több. Ez meg nem elég, csak szenvednek. Talán ezért is több ez a sorozat ifjúságinál – és nem csak az erőszak miatt -, mert itt komoly és reális döntéseket kell meghozni. Itt nem adják a szereplőkre a rózsaszín napszemüveget. Persze megvolt a heti harc is, meg mozgásba hozták Rexet is, de az érzelmi szálak vitték a prímet. Plusz, a Comic Con egy jópofa ötletet adott arra, hogy a képregények és animációk is kapjanak egy kis szót és vizuális megjelenítést.

Amikor már elszállnak az írók. A Young Sheldon (s07e05) részeiben szerettem, hogy maradnak a valóság talaján. Ehhez képest most Sheldon kicsiben megélte a Terminátort. Avagy, hogyan készül kollégiumi szobában a mesterséges intelligencia, amely mindent veszélybe sodor. Ha értem is, miért és hogyan akartak ezzel viccelni, nagyon erőltetett lett. Az sokkal jobban sikerült, hogy Mary és a templom viszonya miképpen áll. Egy tévés prédikátor hatása alá került az asszony, a férje meg terelte volna vissza a templomba. És ez is el van túlozva, mert jönnek is a jelek a nőnek, hogy mit akar az Úr, de azért annak megvolt a maga humora, hogy mi meg nem érte nyomorultat sorozatban. A buli a szomszédban ezekhez képest semmi nem volt, leginkább csak azért kellett, hogy Missy menjen körbe és azok is kapjanak legalább egy mondatot, akiknek a héten nem volt saját története. Buta poénok, mesébe hajlik, de egy része működött.

A heti legemlékezetesebb ismét a The New Look (s01e09) volt. A Dior család temetésre ment, és egymásnak is feszültek az indulatok. Williams eddigi legjobb megjelenése volt, amikor kitört belőle, mi történt a barátnőjével és a vallomása végén a barátnő apja megölelte, feloldozta. Nem kevés feszültséget nyomott bele a legidősebb testvér, aki egyre csak nyomta lefelé a hangulatot és Christian álmait támadta. Sok-sok kimondatlan történet és nyomás van abban a családban, amit jól érzékeltettek úgy, hogy nem is kellett elmondaniuk ezeket a történeteket. Ugyan már nagyon várom, hogy a kollekció is megjelenjen, mert ahhoz képest, hogy divattervezőkről szól, se Chanel, se Dior nem rukkolt még úgy elő semmivel. Csak  nem a végére lesz tartogatva? Alkotás és ruhák helyett dráma volt műsoron. Coco életében is, akinek az unokaöccse kezd olyan kérdéseket feltenni, amelyekre a nő nem akarna válaszolni. De a részt arról az oldalról Emily Mortimer lopta el Elsaként, akinek a végsőkig elvitték a drámáját. Ahogy a testvérét emlegette és a hazugságait, az valahol szívszakasztó volt. Pláne, hogy rétegezték a múltat is, mit jelent neki Coco és fordítva. Bár tudom, hogy Coco majd innen is visszajön és az Államokban sikeres lesz, most egészen mélyen van és a sorozat nem is akar szépíteni. Hibázott, manipulatív és önző, és most elvesztette az irányítást. Binoche továbbra is csodás a szerepben, és várom is, meddig viszi a történetét az évad.

Sajnos, a The Good Doctor (s07e04) kapcsán is a sémák ismétlődése, amit nagyon érzek. Szokás szerint az esetek rímelnek a magánéletükkel. Mi több, mindkét kisgyerekes páros azzal küzd, hogy a gyerek és mindennapi fáradtság mellé időt tudjanak szakítani egymásra is. Ez valamiféle humorhoz is vezet, csak sajnos Alex és Morgan soha nem volt, nem is lesz a kedvenc párosaim egyike. Jobban szerettem, amikor szakításban voltak. Ha már ismétlődés: Jordan most meghallgathatja, hogy mániája a segítés és szereti az elesetteket védelmezni. Majd jött célzás arra, hogy Kaluval tetszenek egymásnak. Nekem meg mi jutott eszembe? Ez a típus a férfi zsánere. Bár állítom Claire jobb volt mellette, de természetében hasonlít a két nő. De, amivel ez a sorozat még mindig bőven több, mint pl. a Chicago Med, hogy ebben érdekes az esetek is. Még mindig Sherlock és House stílusban látjuk, ahogy Shaun magában sakkozza a megoldást. A heti ügye, a korai Alzheimer miatt egyre rosszabbul levő férfi a terhes feleségével, különösen jól sikerült. A szokott séma ment, de most a szokottnál jobban tudtam örülni, amikor Shaun rájött a téves diagnózisra, majd megmentette őket és tulajdonképpen a babájukat is, mert a nő inkább választotta volna a férjét és ápolását, mint az otthont és a gyereknevelést.

A heti feelgood sorozatom pedig Eliza heti nyomozása a Miss Scarlet és Duke (s04e02) heti epizódjában. Egy könnyed krimi, ami elég jól van írva, hogy a végére jusson kis csavar is. Nyomoznak is, és jól megjelenített lett, hogy a rendőrségnek milyen nehézségekkel és anyagi gondokkal kell szembenézni. Ugyan az már zavaró, hogy Eliza mennyire nem tud nyomozóként érvényesülni, pedig rátermett. Csak nő, és nem bíznak benne, nem alkalmazzák. Nem is értem, miből van még meg az iroda, mert kb. azt látjuk, hogy csak vár és a galamb csak nem repül be. Nyilván nem az a sorozat, amiben feladja az álmát és háziasszony lesz belőle, de azt már nem hiszem el, hogy fenntartható az állapot, amiben éppen van az iroda. Már párszor csődbe kellett volna menniük, minimum. De ott van a baráti kör, akik feldobják a részeket. Most éppen a boncmesterrel csörtéztek újfent, és a Duke – Eliza szál is kezd határozottan romantikus irányba kanyarodni. Csak nem a rész végi fordulat lesz, ami miatt Eliza majd magába néz, mit is érez valójában a férfi iránt? Mert amikor most azt fejtegette, hogy Duke a húgát láthatja benne, vártam, hogy valaki csak megszólal, hogy messze nem testvéri, ami egy ideje alakul közöttük. De nem. Talán majd most? A külcsín sajnos a szokott. A kosztümös sorozatok tudom, hogy drágák. De még mindig elkeserítőnek találom, Eliza ruhatára milyen szegényes. Hiába, a férfiakon az öltöny nem annyira feltűnő, ha egyezik, de a nő túl gyakran hordott szettjei nem kicsit feltűnőek.

Zárásul, véget ért A mi kis falunk (s08e19) aktuális évada. Semmi évadzáró jellege nem volt, ugyanolyan tucatrász, mint bármelyik véletlenszerűen kiválasztva. Három kis történet, több visszatérő vendégszereplő és a sorozat kedvelt poénjai. Avagy, Janó atya ebben a részben egy sztriptízklubba ment. Ebéd mellé szokás szerint elment.

A Hallmark kínálatában még jó helye is lenne. Mivel nem az a csatorna készítette, így jön a szokásos fanyalgás, hogy ennél többet kellene kínáljon egy romantikus komédia.

A történet tizenkettő egy tucat: adott egy szerkesztő, akinek elég sok problémát okoz, hogy bátortalan. Jól ír, a legutóbb szerkesztett könyvet nagyrészt ő is írta meg, simán kaphatott volna társszerzői címet is. De mert szólni? Nem. Ráadásul a könyv szerzője egészen bele is habarodott, de merte ezt valamiképpen jelezni a férfinak? Nem. Amikor az egyik barátnőjének bemutatta, egymásba szerettek és hamarosan már esküdni készültek, mondott bármit is? Nem. Boldogtalan is, és tele van, mi lett volna, ha kérdésekkel. A lagzi Írországban lesz, és ott egy helyi szent – Brigitta – teljesíti a nő kívánságát, ha ezt Maddie eleinte nem is hinné el. Hirtelen megváltozik minden, mintha Maddie lenne a menyasszony és nem Emma.

A poén meg az, hogy az embernek nem mindig arra van szüksége, mint amit szeretne. Maddie kénytelen lesz megtapasztalni, hogy Paul nem éppen az a társ, akivel boldog tudna lenni. Ok, jól néz ki, de annyi mindenben mások, hogy még egy közös programot se igen tudnak összehozni. Mi több, az esküvőre szerzett fotós, James, sokkal több mindent megmozgat a nőben. De nem akarja beismerni. Mégis csak az álmát éli, boldognak kell lennie csak azért is!

A romantika még úgy ahogy kipipálható, ha azzal komoly bajaim is vannak, hogy James és Maddie kb. 2 nap alatt és egy közös kiránduláson egymásba szeretnek. Azzal a nagy, te vagy az igazi érzéssel, ami nem hiteles ennyi idő alatt. Pláne, hogy a kémiát se érezni közöttük. Barátok? Ok. De mint szerelem? Azt nem hitették el velem a színészek. Az Emmát és Pault játszó színészek között sokkal jobban megvolt ez a plusz, ők hitelesebb páros lettek. És nem egyik napról a másikra lettek páros, nekik legalább voltak hónapjaik, és nem óráik.

Viszont, a humor nagyon kevés benne. Nem is jut eszembe olyasmi benne, amin jót tudtam volna nevetni vagy legalább vigyorogni. Limonádé ez a film, és ha a váltás miatt lehetne is benne komédia, az nem jött össze.

A külcsín különben rendben van. Ha már Írországba tették a helyszínt, többször is kirándulnak és kint vannak a természetben. A ruhákkal is játszadoztak és igyekeztek a barátnőknek külön stílust adni. Emma az elegáns, Maddie sokkal inkább bohémnak tűnik a ruhatára alapján.

A szereplők, a történet klisések, így nagyon nem is akarok írni róluk. Bennem van az, hogy minek. Aki látott már 2-3 ilyen filmet, hamar be tudja azonosítani őket. Talán csak egy pont van, ami kicsit bonyolultabb. Paul. Aki egyik oldalról egy szemét, mert kb. Maddie írta a könyvét, és el is várná, hogy a következő kötetbe még jobban legyen benne, már a történet kitalálásában is vegyen részt, de semmi kreditet nem adna érte. Másrészt, egy jó parti, és Emma számára ő az ideális férfi is. Egyszerre jó és rossz karakter is, ami miatt nem is tudom eldönteni, hogy utáljam vagy sem.

A színészek – olyan nincs benne, aki a nevével eladná. A mellékszereplőket még ismeretlen, eye candy faktorral bíró színészek/színésznők kapták, akikkel a rassz kártyát is kijátszották. Emma – Elizabeth Tan – ázsiai gyökerekkel rendelkezik, míg a baráti kör harmadik tagja afroamerikai színésznő. A film párját Lindsay Lohan és Ed Speleers játssza, és mindketten erősen az elfeledés fele tartanak. Lohan kamaszként és fiatalként volt név, Speleers is fiatalon tudott többet felmutatni, de egyikük sem tudta megtartani magát a felsőbb listában. Lohan különben sem tűnik jó választásnak – amit Maddie-ről megtudunk, az alapján egy húszas évei második felében járó nőnek kellene lennie. Lohan viszont egy tízessel több és ez is ront a karakter hitelén. Egyszerűen korban és viselkedésben nem passzol, amit látunk.

Egyszer meg lehet nézni, a háttérfilmnek elmegy kategória. Gáz, ha Szent Brigitta benne a legmókásabb és szerethető alak?

Mese nem nagyon szokott belőlem olyan érzést kiváltani, mint ami ennek a darabnak összejött. Nem tudtam eldönteni, hogy engedjem szabadjára a bennem élő gyereket, vagy felnőtt aggyal nézzem.

A helyzet ugyanis az, hogy simán nézhető gyerekként. A hőssel könnyű azonosulni: Barney jó gyerek, de hátrányos helyzetű. Félárva, akit bolondos nagyanyja és küszködő apja nevel. Nem elég, hogy szegények, de eléggé el is zárkóznak a technológia elől, ami nélkül a gyerekek már nem is barátkoznak. Ugyanis, a mese világában a gyerekeknek robotjaik vannak, akik intézik a közösségi médiát, like-okat gyűjtenek velük és a baráti körük is ők szervezik. De hogy fogadnál barátságot, ha még egy meghívót se tudnak neked küldeni? Amikor a születésnapjára se kapja meg a robotot, az apjának végre leesik, mennyire boldogtalan a fia. Se pénze, se lehetősége, de egy kiselejtezett, szállítás közben eltört darabot haza tud vinni. Ő lesz Rob, és pont azzal, hogy nem olyan, mint a többi gép, Barney nagy esélyt kap az élettől.

A mese pedig elmeséli, hogy miért és hogyan születik a barátság. Hogy mekkora átverés van a reklámok mögött. Hogy a nagy ötletet kitaláló, lehet, hogy egy jó ember, aki tényleg jót akart, de vannak neki befektetői és pénzemberei is. Őket meg egészen más mozgatja: a pénz.

Vagyis, simán tudtam két szinten nézni a mesét. Gyerekként lehet nézni a kalandokat, a mókás helyzeteket, és ahogy Barney életében először igaz barátra lel. Kedves, mosolygós, és egy kis kalandot csempésztek bele a gonosz céges emberekkel. Még azt is tudtam díjazni, hogy nem klasszikus happy end a vége. Többet akartak, mint a kisfiúnak megadni, amire korábban vágyott. Veszít is, nyer is, így kerekebb.

Viszont, nagyon keményen ott vannak benne azok a témák, amelyet szerintem még a gyereknézők nem fognak fel. Simán elmagyarázzák ebben a mesében, hogy a cégek miképpen gyűjtik az adataink, és mire használják ezt fel. Benne van az is, hogy micsoda álságos a like- barátság. Nem egy olyan gyereket látunk majd itt, akit sokan követnek és népszerű, de este magányosan fekszik le, és ha nem is álomba sírja magát, majdnem. Ahogy az is itt lesz, hogy egy gúnyos videó hogy tönkre tudja tenni az embert. Milyen az, amikor népszerű voltál, aztán egyetlen videó és mindenki rajtad röhög.

Látványra meg erős közepes. Az ember alakok elmennek, de messze nem szépek. A robotokat jobban  megcsinálták, csak éppen nem egyszer Wall-E és Hős6os nyúlásnak éreztem. Azért el lehet nézni, és megvannak a maga pillanatai is.

Az biztos, hogy mához közeli történet. Elég csak arra gondolni, mennyiben lenne más a sztori, ha a gyerekek nem robottal, hanem okostelefonnal élik meg ugyanezt a történetet. Ugye? Szinte semmit nem kellene variálni - és mit mond ez?

Eléggé rákaptam erre a sorozatra, így most kissé bajban is vagyok, erről az évadról mit tudok mondani. Szívesen írnám rá, hogy tetszett annyira, mint az előző, de nem lenne igaz. Ahogy az sem, hogy rossz volt. A végére már szívesen néztem.

Talán ez a kulcsszó. Miért csak a vége tetszett?

Az évad elején az előző szálakat zárták. Maddie támadás áldozata lett, és az elkövető bement a rendőrségre. Mentességért mondta volna meg, hol van a nő. Bosch persze mindent bevetett, hogy megmentse a lányát. Elég sokan összefogtak, és lehetett is sejteni, hogy nem írják ki a színésznőt. Majd ugrottunk kb. 4 hónapot előre, és két ügy vonalán mentek tovább. Az FBI el akarta kapni Honey-t és Bosch-t, és egyre agresszívabb módon szálltak rájuk. Másik oldalon meg Honey egyik korábbi ügyfele kerekedett megint bajba, gyilkossággal vádolták. Voltak korrupt rendőrök, más érdekek és persze Harry mindenbe nyakik merült.

Egyszerűen túl sok idő volt, mire kezdett körvonalazódni, mit is nézünk. A végére kötötték össze a szálakat és tettek bele némi akciót is. Nem csak a rendőrökkel csaptak össze, de mentünk bírósági tárgyalásra is, hogy láthassuk, amennyire jó a terepen Harry, annyira Honey is hasít a tárgyalóteremben. Nem is tudom, melyik volt jobb: ahogy magukat tisztázta, vagy ahogy a gyilkossággal vádolt férfit szabadította ki.

Meg is értem, hogy Mimi Rogers nagyobb szerepet kapott, és most több szinten és szorosabban is együtt működött Harryvel. Jobban vitte is a részeket, mint Madison Lintz. Bár az elejéhez képest rajta is látni a fejlődést, de még mindig kevésnek tűnik a színészi eszköztára. Itt egy elnyomott traumát kellett volna átadnia, de kb. ugyanúgy nézett ki traumatizálva és akkor is, amikor már összeszedte magát. Azt nem rovom fel, hogy még mindig nagyon kislányosan fest, és rendőrnek nem találom hitelesnek. Arról nem tehet. Arról inkább, hogy azt az érzelmi feszültséget és sokféle színt, amin Maddie ebben az évadban keresztülment, nem láttam a játékában.

Titus Welliver, vagyis Harry Bosch. Most először volt olyan érzésem, hogy fáradtnak és öregnek tűnt. Nagyon nem tett jót, amikor több részben is borostásan jelent meg és úgy nézett ki, mint aki már el is süllyedt a depresszió mocsarában.Pedig Welliver nagyon tudja hozni Harry önfejűségét és ahogy nem ereszt egy ügyet. Amikor Harry fenegyerek, az sokkal jobban megvan neki. Igaz, ő át tudja azt is, amit Lintz nem. Amikor Harry aggódott a lányáért, vagy az összeomlás szélére került, azt láthattuk is.

Nem volt látványos évad, de ez csendesen nyomozós volt több szempontból is. Csattanókra hegyezték ki, ahogy a közös munka végén Honey lecsapja a labdákat. Nem véletlenül írom azt, hogy a végét már élveztem. De addig el is kellett jutni, és sajnos az első 5 rész nehezen csúszott le.

Úgy tudom, lesz még folytatva, és a végén irányt is jelöltek ki. Stephen Chang alakításában a csapat hekkere most kezdett el szimpatikus lenni, kifejezetten élveztem a magánakcióit is. Jó húzás is volt pont vele nyitva hagyni az évadot, miután azért az ügynöknőnek bevitt egy mentális ütést.

A lényeg, lecsúszott, és annyira semmi sem vette el a kedvem, hogy ne néznék meg egy újabb évadot is belőle.