Kb. úgy voltam ezzel a filmmel, mint idén leszek a Szegény párákkal. A címét hallottam, szembesültem vele, hogy kritikai siker és díjnyertes várományos. A női főszereplő meg is kapta az Oscart. De van benne valami, ami annyira taszított, hogy semmi kedvem nem volt megnézni.

Még arra is emlékszem, hogy konkrétan az zavart, hogy valami olyasmi jött le nekem előzetesen a trailer és egyebek alapján, hogy egy agyament Mátrix verzió lesz, amiben egy mosodás néni menti meg a világot. A humora sem tűnt olyannak, ami nekem hiányzott az életemből.

Erre viszont most rászántam magam, és be kell látnom, mennyire csalóka volt az előzetesen kialakított képem a filmről. A kedvenc komédiám nem lesz, de ennek vannak értékei. Mi több, egyes részein még kifejezetten jól is szórakoztam.

Az első, hogy sikerült megkedvelnem Evelynt. Már akkor, amikor Alpha Waymond – a férje menő verziója egy másik világból, ahol kitalálták a párhuzamos világok közti utazást – felvezette neki, hogy azért ő a kiválasztott, mert Evelyn jelen verziója a rossz döntések szülötte, aki nem kezdett semmit az életével. A film története szerint minden döntés leágazáshoz vezet, és létrejön egy párhuzamos univerzum. A főszereplő Evelyn a nőnek az a verziója, aki mindig rosszul döntött. A lehető legszerencsétlenebb és nyomorult verzió. Ahogy majd elkezdi felfedezni a többi Evelyn világát, látjuk, hogy ő különben az a nő, aki bármibe fogott, sikeres lett, csak nem ebben az életében. Híres séf, operaénekesnő, harcművész, tudós stb. Csak ez a verzió nem jutott sehova. Ez már önmagában annyira tragikomikus, hogy együtt tudtam érezni vele, amikor felfedezte, mennyivel jobb élete is lehetne, és már ugrana is át egy másik életébe, miközben mosolyogtam is rajta. Evelyn összekapja magát, és csak megvillan ebben a verziójában is, hogy mi vitte sikerre a másik életeiben.

A humora azért az ízlésemhez képest felemás. Ahhoz, hogy egy ember képes legyen más világokbéli énjétől tudást kölcsönözni, kell egy beindító esemény. Egy ravasz, hogy úgy mondjam. Ez pedig általában valami ciki, kellemetlen tett. Amivel indítottunk, szerelmet vallani az ellenszenves adóellenőrnek, semmi. Majd jönnek az olyan altesti poénok, mint a bepisilés, vagy egy péniszre emlékeztető szoborba beleülni. (Azt nem Evelyn produkálja különben, hanem két férfi, akiknek el kellene őt kapni.) Vagyis, egy része már inkább sokkoló vagy gusztustalan, mint vicces, de akadnak jobb ötletek is a filmben. Pl. a személyiségek váltakozása. Amikor a nagypapa is hirtelen átvált az Alpha verziójába, egész terminátoros lesz. De a Lecsómackó is olyasmi, amire nehezen találok szavakat. A mosómaci cuki, a helyzet meg abszurdan vicces. (A Lecsó meg a kedvenc Pixar mesém, szóval, értettem az utalást.)

Még látványos is lett a film az abszurditása mellett. A bagelt nehezemre esett komolyan venni, noha abba is belenyomták a CGI-t. De a különféle ének megjelenése, a harcoló részek vagy a mosómaci tetszettek. Káoszos, furcsa, de valahogy jól nézett ki.

Mindenen túl pedig példázatként is nézhető a film. Mert simán lehetne annyi is az egésznek a lényege, hogy a szeretet és a kedvesség kellene a választás legyen. Nem harcolni, nem szenvedni, csak mosolyogva megtalálni minden helyzetben a legjobbat, és szeretettel fordulni ahhoz, aki melletted van. Elfogadva őt. Hiszen végül anya és lánya néz szembe egymással – egyik sem tökéletes, hibáznak és szenvednek, de ha legalább egymásnak ott vannak és szeretik egymást, jobb a világ.

Az egész világmegmentés, párhuzamos világok és harcászati bemutatók, minden visszavezethető egyetlen családon belül a konfliktusokra. Az apára, aki megtagadta a lányát. Aki hosszú évekkel később is egy olyan ember megbecsülését akarja elnyerni, aki bántotta. A lányra, aki azt érzi, hogy semmi nem lesz jobb, esélye sincs, hogy elfogadják és szeressék önmagáért. Anya és lánya, akik akartalanul is ugyanabba a folyóba lépnek, de az anya felismeri és megtöri a kört. Az egyik legjobb példája a köveké. Az önmagában is zseniális kisfilm lehetne, és ott megint működik a film humora.

Yeoh tényleg nagyon jól hozza Evelyn alakjait. Neki el lehet hinni a szerencsétlen mosodást éppen annyira, mint a gyönyörű dívát. De Stephanie Hsu, Ke Huy Quan alakításai is tetszettek. Jamie Lee Curtist meg fel se ismertem, ledöbbentem a nevétől a stáblistán, pedig még csak el se dugták. Kiemelt mellékszereplő.

Vagyis, ez egy kellemes meglepetés volt, sokkal jobban tetszett, mint vártam. Simán azt is írhatom, hogy ez a film tetszett. Azért azt nem hiszem, hogy a Szegény páráknak is nekiesnék a kellemes csalódás arany fényében sütkérezve…

Láttam már rémes világvége filmeket, de erre jelen pillanatban azt sem tudom, milyen jelzőt aggassak. Kb. semmi nincs benne, ami tetszett volna. Miért gondolta Canet, hogy beszáll ebbe a filmbe? Nem gondolnám, hogy a pénz motiválta volna.

De, nézzük az elejéről. Történet. Katasztrófafilmes klisé. Beüt a nagy baj, és a családapa próbálja egyben tartani a családját. Itt az eső válik erősen savassá, de egyik pillanatról a másikra annyira, hogy szétmarja a fémet és bedönti a házakat. Ha meg az ember sétál benne kicsit, szétmarja a húsát. Michal a volt feleségével és a közös lányukkal menekül, ha meg is vannak közben a balhéik. Elise a bátyjához menne, csak éppen a telefonos hálózatnak is annyi, és nem tudja, hova lett a testvére. (Aki különben gyanús, ahogy a telefonon még tudtak beszélni, úgy tűnt, mintha ő készült volna erre az eshetőségre, és lenne biztos menedéke. De ezzel a szállal nem kezdenek semmit.) Michal pedig az új párjához menne, akit éppen evakuálnak a kórházzal vidéken.

A legnagyobb gond, hogy nincs benne egy értelmes történetszál sem. Csak kavarognak, és annyira ostobán viselkednek, hogy a végére komolyan azt vártam, hogy mindenki meghal, aztán csak nézzük a kihalt tájat a történet végén. Itt képes az idióta kamaszlány az eső után kiszállni az autóból és elszaladni a szántóföldre, amikor az eső kb. szétmarta az autót, és minden tiszta sár. Lett is visítás az apja felé, hogy mentse meg, amikor elkezdett süllyedni a sárba minden körötte, ami erősen maró volt.

Nem látom, miképpen lehetne folytatni az életet. Olyan szinten savas az eső, hogy mindennek annyi. Szétmarja a talajt, élet nem marad ott, ahova esik. Szétrombolja a házakat, szétmarja a fémet, megöli az embereket és állatokat. Leköltöznek a föld alá? Passz. Attól még iható vizük nem lesz.

A látványvilág. Az mondhatni nincs is. Rátették a szürke szűrőt, aztán egyre vigasztalanabb és rohadó minden a szereplők között. Elhagyott táj, összedőlő ház. De a horror elem, ami benne lehetett volna, azt nem vállalták be. Nem akartak elborzasztani minket azzal, hogy az eső konkrétan hogyan marja szét az embereket. Kevés helyszín, kevés ember, nem maradt meg bennem semmi kiugró.

A történet szereplő gyorsan váltak idegesítővé. Michal volt az egyetlen, aki legalább próbálkozott, de nem sokra ment vele. Selma, a lány leginkább csak hisztizni tudott. Meg ő volt a nagy természet- és emberbarát, aki komolyan megsértődött, amikor az apja a csapból megitatta a kóbor macskát, hogy lássa, iható-e még a víz. Kb. azt várta volna, hogy a szülei mentsék a többi embert és állatot, ő meg csak nyafogott végig, de nem csinált semmit. De, a bajt. Jellemző az is, hogy képtelenek voltak az emberek összefogni, mindenki magát igyekezett menteni. Eredmény: jó sok hulla, és a nagy meglepetés, hogy a végén még vannak túlélők.

Nincs is sztárszereposztás, mire fel lenne? Guillaume Canet az egyetlen ismert név a stáblistán, de fel nem fogom, minek vállalta ezt a szerepet. Nincs jó történet, érdekes karakterek, semmi. Talán, mert fesztiválokra nevezték? A debütálása Cannes-ban volt. De attól még nem egy jó műsor.

A kritikái különben közepesek. Én rosszabbnak láttam azoknál. Mi jó volt ebben? Az én szememben semmi.

Stuart Martin beleunt a sorozatba, és ennek most jönnek a nyomai a Miss Scarlet és Duke (s04e03-04) jelen évadában. Ez az évad is 6 részes lesz, de a színész egyre kevesebbet lesz jelen, míg ki nem írják. Olyannyira, hogy a 3. rész a kezdetekre visz vissza, amikor Eliza és William megismerkedtek, a fiatalember Eliza apjának pártfogoltja lett. Mivel a fiatalabb énüket láthattuk, új színészek is játszották őket. Majd a 4. részben William kénytelen szembenézni azzal, hogy ő szerelmes a nőbe, de Eliza olyan álmokat kerget, amelyek miatt esélye sincs változtatni a kapcsolatukon. Vagyis, valaminek változnia kell, és elmegy New York-ba egy csereprogramra. Eliza meg kitalálhatja egy év alatt, hogy mi legyen, ha visszajött. Már be is harangozták, hogy az 5. évad csak Miss Scarlet lesz. Jellemző különben, hogy a nő nem marad nyomozótárs nélkül. Duke megy, visszatér Nash, aki újra talpra akarja állítani az irodát. Sok tekintetben ő jobban is illene a nőhöz, bár eddig romantikus szikrák nem voltak közöttük. Ha csak ketten maradnak… A folyamat miatt a 2 rész szépen össze is illik. Ahogy Eliza mindig is küzdött az álmáért, és hiába telt el 12 év, nem mondhatnám, hogy igazán elért volna valamit. A női nyomozó ötlete továbbra sem sikeres, hiába ismerik el többen is, hogy megvan a képessége a munkára. Amit még érdekesnek találtam, hogy a fiatalabb éneket játszó színészek mennyire igyekeztek a későbbi gesztusokat, arckifejezéseket leutánozni. Ott a kor is jobban stimmelt, mert a konkrét évekkel lehet a szereplők életkorát is számolni. Eliza 28, Duke 30 körüli a sorozatban. A színészek viszont láthatóan idősebbek. Ezt már felemlegettem, ilyenkor meg újra eszembe is juttatták. Az ügyek különben most is jók voltak, kis csavarral, ahogy itt megszokhattam.

A Young Sheldon (s07e06) kapcsán pedig egyre erősebben érzem, hogy Georgie és Mandy saját sorozatára készülnek elő. A nagymamák ténykedésének hála, már az esküvő a fő téma, és a heti humor azon volt, hogy mindkét nagyi a saját vallására akarja kereszteltetni a kislányt. Így aztán volt keresztelés mosogatóban, de templomba lopott gyerekkel is. Kicsit vissza is hozta az aranyosságot, amit eleinte szerettem ebben a sorozatban. A nagyik ellenségeskedése is ült, ahogy az apák beletörődően tudomásul vették, éppen mit kell tenni az asszony bolondériája miatt. Sheldon éppen csak felbukkant ebben a részben, de meg is értem. Neki már annyira kifúlt a története, hogy nem tudnak mit kezdeni vele. Csak azt ne unnám már most, hogy azon megy a poén, hogy Mandy és Georgie között 11 év van a nő javára. Plusz, az anyasorozatból tudom is, hogy válás lesz a dolog vége. Vajon addig eljut majd a Mandy & Georgie?

Akkor, heti évadzárók. Az első: The New Look (s01e10). Tökéletesen végigvitték a Chanel és Dior párhuzamot. Míg az egyik most felemelkedett, a másik teljesen elveszett. Ahogy Catherine kitüntetést kapott, úgy bukott le Coco és hurcolták el, miközben Dior átvette a párizsi divatvilág vezetését is. Nehéz is eldönteni, mi volt a rész tetőpontja. Azt hittem, majd a kollekció lesz az. Ha már a cím is arra céloz, és minden aköré lett szervezve, hogy új szépséget kell találni a divatban is a II. világháború borzalmait követően. Volt is bemutató, hamar fel is villantak az ikonikus ruhák, de sajnos a hamar a hangsúlyos. Rendesen meg se lehetett őket nézni. Catherine kitüntetése viszont részletes és kiemelt volt. Ahogy Dior és a divattanács egymásnak feszülése is. A színészek megint vitték az egészet a hátukon, ha most, legalább a végén nem bántam volna, ha a ruhák átveszik a prímet. Különben, jött a Miss Dior parfüm is, ha jól sejtem. Így kimondva nincs, de eléggé biztosnak érzem, hogy azt adja a húgának ajándékba a részbe, és vezeti be a kollekcióval együtt Christian. Szépen el is varr minden szálat, talán csak az nem maradt innen tiszta, hogy Coco innen hogyan lép tovább. Mert börtönbe nem kerül, de az már egy másik történet.

Ha zárás, egy új kezdés. Visszatért Spencer James, vagyis All American (s06e01) új évad. A testvérsorozat nem, szóval lehet, hogy a Homecoming marad teljesen befejezetlen. Pedig, már most azt látom, hogy az All American kezdi ugyanazokat a köröket futni. Ahogy korábban egyszer Layla szenvedett a PTSD-szerű tünetekkel, most Patience fog. Ahogy Spencer és Liv kerülgették egymást szakított, de még egymást szerető párként, az várható pont Patience kapcsán ismét. Legalább annyit megtettek, hogy JJ elment lelki felfedezőútra, így már nem feszülnek be, hogy neki is írjanak közbe egy-egy értelmetlen feltűnést. Különben a kezdő rész a gazdagok és szépek, plusz a szerelmi tematika mellett maradt. Nem is bánom, ha nagyon képmutatóan nem kezdenek el a szegény feketék helyzetén görcsölni, mert nekik ahhoz már rég semmi közük. Ez Gossip Girl szint, csak fekete fiatalokkal.

A 2. befejezés, amit megnéztem, The Regime (s01e06). Már vége, és most sem lettem okosabb. Mi volt ez az egész? A történet körbeért, de kb. nem változott semmi. Még csak azt sem tudom eldönteni, hogy Elena egy okos és törtető nő, vagy éppen nagyon ostoba. Lehet egyszerre mindkettő? Az nem lepett meg, hogy Butcher – hiába, így jobban megmaradt a fejemben a neve, mint a tényleges keresztneve – úgy végezte, ahogy. A politikai rendszerről mélyen benne van a kritika. Nincs változás, végső soron a nagyhatalmak játszmája minden, és a helyi nagynak tűnő politikusok igazából nem rendelkeznek se hatalommal, se erővel. Kiszolgálhatják ők is a rendszert, és elhitethetik magukkal, hogy valakik, miközben dróton vannak rángatva. Olcsó kivitel, jó színészek és nyitva hagyott kérdések. Mi lett pl. a házi mindenes imádott kisfiával, akit Elena is annyira szeretett?

Ami viszont most meg tudott lepni: The Good Doctor (s07e05-06). Lettek volna ötleteim, hogyan írnak ki szereplőt, mert megint kezdenek sokan lenni, de valami egészen mást léptek meg. Az egyik szereplőt megölték, éppen annak a résznek a végén, amiben a sorozat jó szokásához híven egy eseten keresztül kitalálta, hogy miképpen élje majd tovább az életét. Az eljegyzésére készült, aztán a temetésével kezdtünk a következő rész elején. Jó érzékkel nem értek rá gyászfeldolgozni, mert nagy baleset történt, és ömlöttek a súlyos sérültek a sürgősségire. Mindenki egyik betegtől rohant a másikig, és közben kellett gyorsan összeszednie magát, megbékélni. Charlie és Shaun is úgy tűnik, közös nevezőre jutnak végre. A 6. rész, a sok esettel, tragédiákkal és gyors megoldásokkal helyén is volt. Ilyesmi kellene több, valami más és emlékezetes, nem azok az esetek tucatjai, amelyek inkább szólnak a dokik magánéletéről, mint az orvosi esetekről.

Továbbra is a tavasz guilty pleasure sorozata a Palm Royale (s01e05-06). Igazából újat mondani nem tudok róla, mindenben hozza a szintet, amit a korábbiakban. Színes, ragyogóan néz ki és ezerrel ármánykodik mindenki. Pár igazságot kimondtak a két részben, de különben haladunk a nagy bál felé, amit Maxime próbál megrendezni. Szórakoztató, harsány és úgy komédia, hogy görbe tükre is a gazdagok és szépek világának.

A 3. évadzáró tűnt legkevésbé annak: az Invincible (s02e08) végére is pont került. Mark összecsapott az évad gonoszának szánt párhuzamos világok utazójával, de nem is az volt belőle a lényeg. Az a lelki válság, amit a férfi aztán elindított. Nem az erőszak volt most a hangsúlyos, hanem, amit kiváltott mindez belőle. Így nem harci, lelkiző részként fogok erre emlékezni. Sok szálat éppen megkezdtek – végső búcsú Amber alakjától, jön helyette Mark látóterébe más. Nolan sincs végleg leírva, ott is csak kezdődnek az események. Talán azt mondanám erre a részre, hogy a jóság témáját feszegeti. Hogy az a lényeg, amit Mark meg is kérdez. Ha a jó is végez az ellenfelével és gyilkos lett, akkor honnan tudod megmondani, hogy ő a jó és nem a rossz? A poént meg a párhuzamos világok jelentették. Nekem különben az intelligens dinoszauruszoké tetszett legjobban, ami kb. A majmok bolygója, csak dinókkal. Azt meg hagyjuk is, hogy nem lehetett kihagyni a The Walking Dead világot sem…

Ha nem is új évad, de téli leállás után folytatódott az American Horror Story (s12e06) is. Itt is írhatnék már 2 részről, de egyet is elég volt lenyomni a torkomon, még egyre nem bírtam rávenni magam. Anna már kérdéseket tesz fel, egyre jobban érzi, hogy mennyien tévesztik meg és alakoskodnak körötte. Nem is látványra volt ez a rész most undorító, de valahogy egyre inkább borzaszt az egész, ahova haladunk. Az sem segít, hogy egyre nyilvánvalóbb, milyen régi ügyködések kezdenek el beérni. Hoznak vissza minden sztárt, nyomott a hangulat és továbbra is Rosemary sötétebb és véresebb verzióját követjük. Csak már kellene pár válasz is, minek mi a célja, ki mit akar és hasonlók, mert a puszta borzasztás és rejtélyeskedés már nem köt le.

Az biztos, hogy nem a Kék Bogár az első, aki eszembe jut, ha az Igazság Ligájára gondolok. Eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen szuperhős is. Mint kiderült, van.

A film egy eredettörténet. Túl eredetinek nem mondanám, szépen össze tudom szedni, mire emlékeztet, de nagyon. Egyrészt, van benne egy olyan kisebbségi hozzáállás, amit a Fekete Párducban megjátszottak az afroamerikaiakkal. Nem is annyira a Párduc, hanem az unokabátyja, akit Michael B. Jordan játszott. Aki nagyon is érezte, hogy mennyit szenvednek, és azért is haragudott Wakandára, mert nekik mindenük megvolt, de nem segítettek a többieken, élték a maguk elzárt és luxus világát, míg a feketék hosszasan rabszolgaként tengődtek a nyugati világban. Itt a latin származásúak kaptak nagyon hasonló alapokat, csak a rabszolgaság nélkül. Folyamatos szembeállítás, hogy ők mennyit küszködnek, szegények és a gazdag nyugatiak hogyan élősködnek rajtuk. Ki is van mondva a filmben, hogy vannak 'Ők' - meg a fehérek.

Ezzel kapcsolatban tennék is hamar egy megjegyzést. Jaime-t szekálja azzal, főleg a húga, hogy egy gazdag fehér lány tetszett meg neki. Csak éppen Jenny Kord messze nem egy fehér lánynak van ábrázolva, csak a gazdag stimmel. A brazil Bruna Marquezine játssza, és rá is teljesen illik a latinos külső. Szinte vártam is, hogy a történetből is kiderüljön, hogy az anyja mexikói, brazil, argentin vagy valami hasonló volt. Még Sarandon is úgy lett sminkelve, hogy ebben a filmben őt is el lehetett volna adni latin-amerikai színésznőnek.

A stáb, az egész világa a latinos hangulatot és történetet hozza. Rémlik is, hogy annak idején a reklámkampányt is arra húzták rá, hogy a latin-amerikaiak is kapnak egy szuperhőst. Az egész film azt a hangulatot és sztereotípiákat idézi. A családi összetartás, a szegénység, a munkák, amiket végeznek. Az illegális bevándorlás. A zenéjük, a szappanoperáik. Nekem volt is egy olyan érzésem, mintha akaratlanul is kifigurázná a népcsoportot azzal, hogy ennyire sarkítja őket és a sztereotípiákat hangsúlyozza ki.

Amúgy különben a szuperhős filmek kliséje alapján kapjuk az ellenfeleket. Ahogy majd Bogár és Kord izombere összecsapnak? Mint amikor Tony Stark és a családi barát, aki annyira nem jó barát, mentek egymásnak a páncélokban. Itt még azzal is meg lett tolva, hogy a Bogár színe a kék, míg az ellenfelét nem is kicsit festették meg pirosra. Egyértelműbbek nem is tudtak volna lenni.

Az egészben van egy gyerekes vonás, ami miatt nem lehet komolyan venni. A Flash, a Marvelnél meg a Pókember könnyedsége, és a gyerekeknek szánt tartam, amit így próbálhattak meg átültetni. Az eredmény az, hogy nekem a poénok jó része gyerekes, és a látványvilága is gyakrabban juttatott eszembe egy gyerekfilmet, mint egy felnőtteknek szánt akciófilmet.

Vagy a Transformerst, főleg OMAC külcsínében elsősorban. Csak itt nem jármű a másik alakjuk, hanem az emberré változnak vissza.

Ahogy meg a családot és annak szerepét mantrázzák, vártam is, mikor hajt be az egyik utcába Vin Diesel és a csapata. A Halálos iramban filmek azok, ahol kb. ennyiszer és ilyen tartalommal hangzik el, hogy család.

Pedig egy humoros, szórakoztató családi filmet igyekeztek készíteni, és ez látszik a cselekményben, a poénokon is. Nem véletlenül megy az egész család kiszabadítani Jaime-t vagy kapnak olyan fegyvereket, amilyeneket. Azért is piszkálják egymást, vagy azért szerencsétlenkedik a fiú először, amikor bekapcsol a skarabeusz a hátán. A szándékot értem, csak valahogy mégse az igazi. Talán, mert túl gyerekesnek találom az egészet?

Nem a legjobb DC film, lehetett volna jobb a látványvilága is, de nem bántotta a szemem. A történetet is meg lehetett nézni egyszer. De tény, nem bánom, hogy bukta lett, és valószínűleg nem lesz még egy Bogár-film.

Ezek után kíváncsi leszek, Branagh készíti-e még Poirot-filmet. A Szeánsz a harmadik a sorban, és megosztó. A nílusi résznél jobban tetszett, az Orient Expressznél kevésbé. A kritikusok összességében jól bántak vele, és nyereségesnek is mondható, ha kasszát nem is robbantott.

Ez az első abban, hogy Branagh nem Poirot legismertebb eseteihez nyúlt hozzá. A Halloween epizód különösebben ismerős sem volt, csak egy borító rémlik nekem, amin az almán halálfej villant meg. A történetben különben van ötlet, és Branagh rutinos filmesként tudta, mivel tud dobni rajta. Eredetileg az angol vidéken, egy birtokon játszódott a tucatnyi közül. A film cselekményét azonban áthelyezték Velencébe, adtak hozzá némi misztikumot és ezzel magyarázni is tudták a több nemzetből származó stábot.

Nem bírom ki, meg kell jegyeznem. Azzal semmi bajom nem volt, hogy a jósnő Michelle Yeoh lett. Jó színésznő, már Oscar-díjas is, és most ez a divat. A filmesek egyre inkább vakok a rasszra, már a történelmi környezetben játszódó filmekben is. De azért képesek olyanokat beletenni, hogy a hajam azért égnek áll. Joyce két segéddel dolgozik, akikről kiderül, hogy Magyarországról menekült testvérpár, akik Amerikába akarnak eljutni. De akkor miért egy indiai/arabnak kinéző fiatalember játssza a fiút? Szőke, árja külsejű húggal. Legalább ne hangsúlyozták volna ki a történetben, hova valók, mert az a külsejükkel nem fért össze.

Ha már a stábot szemlélem, Branagh ezen a téren kissé visszavett. Yeoh mellette a legnagyobb név – ok, azért Dornan is A listás, de neki az elismertsége meg sem közelíti a másik kettőét. Nem blockbuster sztárokat hozott, mint a Nílusra, csak kifejezem magam. Társnak a nyomozásban Tina Fey jött, a többiek pedig ismerősek lehetnek innen-onnan, de attól még messze vannak, hogy az ő nevükkel adjanak el filmet. Branagh más filmjeiből is mentett át szereplőket – Dornan és Hill pont az ő Belfast című filmjében játszottak már apa-fia párost. Ez a szimpatikusabb megoldás, még akkor is, ha én is azok közé tartozom, akik a stáblista alapján is válogatnak, mit néznek meg.

A látványt két oldalról kapjuk: Velence alapból ad egy hangulatot, amit maximálisan ki is használtak. Másrészt, a gótikus horrorokból merítve kapunk egy kísértetjárta házat, annak minden kellékével. Éjszaka játszódik a cselekmény, sok a gyertya és maga a ház is hozza ezt a világot, sötétséget.

Azzal is el tudtam szórakoztatni magam, hogy milyen képekből és beállításokkal hozták össze a filmet. Tetszett, ahogy a maszkot használták. Ahogy próbáltak játszani azzal, hogy kifejezzék, miként tapasztalja maga körül a történteket Poirot, aki tudtán kívül drogot kapott.

Akkor, mi a problémám, amiért megosztónak találom? Ez alig krimi. A kezdés nagyon az. Ahogy megvan a bűn, Poirot lezárja a palazzót és megkezdi a nyomozást. Innentől azonban, mintha ki lenne belezve a film. Alig nyomoz, kevesebbel beszél és valahogy nincs cselekmény. Szinte azonnal ugrunk oda, hogy Poirot már össze is hív mindenkit, és elmondja, ki tette és miért. Az, hogy Ariadne az új könyve miatt be akarta csapni és Poirot testőrével szövetkezett, sokkal nagyobb súlyt és levezetést kapott, mint a bűnügy megoldása. Ott is volt egy összegyűlés és leleplezés, és a kettő közül az volt a jobban megalapozott. Most nem véletlenül nem tudta elsorolni Poirot, miből mire jött rá. Az pl. honnan jött neki, hogy miért kellett és hogyan meghalnia a doktornak?

De a hangulata, a színészek és az egész miliő eladta. Egy estére kellemes film volt, a kísértetház feeling miatt jobb sötétben nézni. De nem lenne kedvem újranézni.

Egy ideje hanyagoltam ezt a sorozatot, de mivel a regényeket is előszedtem, elkezdtem behozni magam a sorozattal is. Mivel csak átlag 4 rész egy évad, gyorsan is tudok haladni.

A Halálos fehér szépen hozta vissza a regényélményeim. Vannak részei, amelyek nagy erővel jelenítik meg, ami a regényben is szerepelt. Illetve, annyira ismerős a párbeszédek szövege is, hogy nem egyszer kedvet kaptam a kötetből is kikeresni őket. Vagyis, adaptációként teljesen elégedett vagyok vele. Fel lehet ismerni a sorozatból a regényt is.

Maga a történet. Ami a regénynél feltűnt, az a sorozatban is megvan. Egyrészt, fura, ahogy a nyomozásba belevágnak. Billy Knight találja meg a párost a gyerekkori rémes emlékeivel, amit fel kellene tárniuk. Valóban látott egy gyilkosságot? Kit öltek meg, kik, hol és miért? Még csak azt se mondhatnám, hogy komolyan lehetett volna venni, mint megbízást. Kb. olyan volt, mintha érdekesnek tűnne az eset, és aztán saját szakállra el is kezdik megfejteni. Különben is igaz, hogy Cormoran az igazságot szereti, de ez nem tűnt szakmainak. Hobbi nyomozásnak inkább.

Hogy mégis legyen kapaszkodó, éppen őket kéri fel annak a birtoknak a feje egy más eset kiderítésére, ahol szerintünk a gyilkosság történt. Így párhuzamosan dolgoznak: keresik Chiswell zsarolóját és az anyagait, közben pedig Billy történetét is nyomozzák, amely a Chiswell-családhoz kötődik egyre több szállal is.

Sokat beszélgetnek különféle emberekkel, és Robin kap több beépüléses munkát is. Kb. az is volt a sorozat látványeleme: sminkkel, frizurával mennyire másképpen tud kinézni a nő. Egy ponton meg is fordult a fejemben, hogy Holliday Grainger munkája jó részét elvégezték a sminkkel és a jelmezzel. Ami azért nem igaz, mert nem csak a ruha ad el egy személyiséget, másként kellett viselkednie egy lázadó rocker illetve egy konzervatív politikai önkéntes szerepében. Különben is korrekten játszik, Robin megfáradtságát és a házassági gondjait hitelesen megjelenítette. Az övé a látványosabb szerep, Cormoran kb. ugyanazt adja mindig. Ő túl titokzatos és alig látszik valami rajta. Talán csak a kettejük közti dinamika, a ki nem mondott vonzalom, amit Tom Burke hoz jobban.

Ha már a színészeket felhoztam. Ebben az évadban volt egy meglepetés. Billy alakítója az a Joseph Quinn, akit a Stranger Things Eddie-jeként ismertem meg. Ég és föld a két karakter, és eszembe sem jutott egymás mellé rakni őket, amíg nem néztem meg konkrétan a stáblistát. Különben nem olyan színészekkel pakolták meg, akiket felismernék vagy ismertebbek lennének. Nem is baj, ettől hihetőbb a show, nem sztárok adják el. Mondjuk, a regényekben az 5. kötetben megjelenik Cormoran rocksztár apja. Még nem lestem meg, hogy legalább neki leszerződtetnek-e egy nagyobb sztárt. Majd kiderül.

Krimiként kevésbé tetszett, hirtelen lesz megoldva is, és nem igazán ültek a fordulatok. Ahogy a regényben, a sorozatban is az sikerült jobban, hogy Cormoran és Robin milyen magánéleti válságon gyalogolnak keresztül. De egynek elmegy, csendesebb és családi titkos krimi lett.

Záró gondolat: eddig angolul néztem, ezt az évadot szinkronnal. És nem esik jól. Annyira Kovács Patríciát és Simon Kornélt hallom, hogy mindig meglep, hogy látni meg nem őket látom. Szerintem az 5. évadra visszatérek az angol verzióhoz.

Igen, ez is egy olyan film, ami több címet is kapott nálunk. Pedig nem is régi, hogy újraszinkronizálják vagy vágják, vagy bármi, ami indokolná a két címet. 2022-es. Hogy viccesebb legyen, az eredeti spanyol címe meg valami egészen más irány. 47 másodperc. A szerintem legjobban passzoló az Út a döntőig, ezért ez került a címsorba.

De, nézzük a filmet. Az 1992-es Barcelona-i olimpia vízilabda összecsapásai kerülnek a középpontba. Pontosabban, a hazai – spanyol – csapat szereplése. Lehetőség volt bennük, de nem voltak jó csapat. Pedig a spanyolok a hazai olimpián hasítani akartak, így valamit tenni kellett. A horvát sztáredző, Dragan Matutinovic lett kb. megvéve melléjük, és Dragan nagyon kemény edzésprogramot talált ki nekik. Nem csak fizikailag hajtotta őket, de a lelki terror se állt messze tőle.

A film elsősorban ezt mutatja be: hogy a kemény fizikai munka és a játékosok sanyargatása miképpen hozott erőnlétet és olyan 10 embert, akiket összekötött, hogy vért izzadtak a helyükért. Bár eleinte nagyon háborogtak az ellen, hogy az eredeti gárda tagjai közé fiatal madridiakat engedtek be, aztán maguk is rájöttek, miért. Technikája volt az eredeti sportolóknak, az újaknak meg ereje és robbanékonysága. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne vetélkedtek volna, vagy harcoltak a csapatkapitányi címért is.

Ezzel rátérhetünk a másik tartalom egységre, ami sporton túl is igyekezett közelebb hozni a történetet. Mindkét csapatnak megvolt a maga vezéregyénisége: az eredeti kapitány, Manel Estiarte. A madridiak nőfaló gólgyárosa, Pedro García Aguado. Teljesen más személyiségek, és mindketten kapitányok akartak lenni. Teljesen máshogy álltak a sporthoz, egymáshoz, a játékhoz. Ráadásul mindkettőnek megvoltak a maguk démonai a múltjukból. Estiarte a nővére öngyilkossága miatti bűntudatot cipelte, míg Aguado az iránta teljesen érdektelen és hanyagoló szülein nem bírt túljutni. Ahogy egy ilyen filmben várja az ember, a kényszerített együttműködés – még szobatársaknak is megteszik őket – idővel egyfajta barátságot eredményez, és majd segítenek egymásnak megbirkózni a bajaikkal.

Az edzés, a felkészülés a film lényege. Nem véletlen, hogy mérkőzéseket nem is tettek be. Legfeljebb egy-egy gólt vágtak be, jelképezve, ahogy meneteltek a döntő felé. Olaszország ellen játszották, és az egyetlen mérkőzés lett ez, amely a filmbe is bekerült. Az eredeti cím is ide kapcsolódik. A két válogatott nagyon nem bírt egymással, a harmadik hosszabbítás utolsó másodperceiben dőlt el, ki lesz az olimpiai bajnok.

Így kicsit sportfilm is – annak jobb. Mellette dráma is a két vezéregyéniség problémáival, ez volt a gyengébb oldal. Ahogy Aguado szerelmi szálát is beleerőltették, minek? Gondolom, így legalább került egy nő is a stábba, mert különben nagyon férfias lenne az egész. Így is az, úgy még inkább.

A kiemelt színészek, akik a legismertebbek is különben, a két csapatvezér. Alvaro Cervantes lett Estiarte, a zaklatottságát és lelki sérülését jól is hozta. Jaime Lorente pedig Aguado, akinek a szépfiú oldal ment, viszont a szülei miatti sérülést már kevésbé tudta átadni.

Összességében nekem tetszett, mondjuk, a sportfilmeket az esetek nagy többségében szeretem. A vízilabda érdekel is, és a magyar csapat is volt emlegetve, amin mosolyogtam egy jót. Akár máskor is meg tudnám nézni, ezzel a filmmel elvoltunk egymással.

Szívesen nézek kiemelkedő tanárokról szóló filmeket. Attól függetlenül, milyen korosztályt oktat, vagy mire, van abban valami felemelő, ahogy egy ember többek életét meg tudja változtatni. Akár egy keringővel a középiskolásoknak, vagy önmaguk felfedezésével és elfogadásával az alsósoknak.

Amire nem számítottam, hogy Derbez tanáros filmje komoly alkotás lesz. Egy komédiát vártam, amiben majd mókás helyzetek során összecsiszolódik az új tanár és a gyerekek. Akik különben 6. osztályosok. Ehhez képest nem egyszer fogtam a fejem, mi fel nem merült egy osztályon belül és mennyi sorstragédia bontakozik ki már ennél a korosztálynál.

A helyszín ugyanis Mexikó, egy olyan iskola, amit már mindenki leírt. Ahogy a gyerekeket is, akik mély szegénységben élnek, és még ide se nagyon akarnak bejárni. Van, akit kiközösítenek a szaga miatt – a szeméttelep mellett él és az apja guberáló, amibe a gyerek is be van vonva. Van, aki már most a bandák felé húz és az iskolatáska egyben drogcsempészeti eszköz is. Van, aki kb. az anyja helyett neveli a két kistestvérét, és ha meglesz a 3. is, rá vár, hogy otthon maradjon és vigyázzon rá, amíg az anyja dolgozik. Erre rátelepül a felnőttek részéről, hogy mit tesz az állam. Segít? Nem. A számítógépekre is csak papíron van pénz, gyakorlatban meg küldenek egy papírmasét, rajta egy fotóval, hogy ilyen a számítógép. Már most bűnözőknek kezelik őket.

Ebbe a környezetbe robban be Sergio, akinek elege lett abból, hogy belefásult a munkájába vagy elveszti a tanulóit. Mást akar kipróbálni. Új tanulási módszert vezet be – nem is a tananyagot veszi a gyerekekkel, gondolkozni tanítja meg őket. Keresni. Ami érdekel, hogyan ismerheted meg még jobban. Mindent megvariál, és gyakorlatban oktat. Példát mutat. Mindenre válaszol. Az kész is, amikor pl. jön a tanfelügyelő, és a gyerekek felvezetik neki, hogy arról beszélgettek éppen, erkölcsileg elfogadható-e az abortusz. De arra jutottak, ők inkább óvszer pártiak lesznek. A férfi nyelni-köpni nem tud a hallatán.

Sergio kapja a nagy monológot a fontos dolgokról. Az pl. nagyon megfogott, amikor az igazgatónak arról beszél, hogy a modern kor és a 100 éves tanítási módszerek mennyire nem férnek össze. Más kell, vagy különben az állam csak újratermeli a mélyszegénységet és a nyomort, a gyerekeket nem engedi kicsit feltörni sem.

És annak ellenére, milyen tragédiákat tettek bele, és mennyire nekik megy a rendszer, akiknek nem tetszik a férfi módszere, megvan a film humora és a győztes pillanatok is. Hol nevettet, hol az ember könnye akar folyni. Amikor vízre teszik a La Palomát, ami egy meggyilkolt kiskamasz mementója a szeretett lánynak – ott sikerül elkapni valami katarzishoz közelit. De ott vannak a gyerekek kedvéért bevállalt kísérletek, vagy amikor az igazgató elintézi, hogy kicseréljék a tanárokhoz kijutott tesztet, és tényleg azt mérik fel, mit tudnak a gyerekek.

Nme látványfilm, és nem is szabad annak lennie. A tanterem, a gyerekek otthoni környezete kell, hogy benne legyen. Emberi történetek, és nem akció vagy bármi hasonló. A történet és a színészek a lényeg. Derbez jó is benne, ki se néztem volna belőle, amit ebbe a filmbe beletett. Az igazgatóval jó páros lettek, és a gyerekszínészek is szerencsésen lettek válogatva.

Nem egy boldog film, de nem is boldog történet arról, hogy milyen az oktatás, miközben milyennek kellene lennie. Talán mexikói keret, de bele lehet gondolni, nálunk is lehetne könnyen hasonlót készíteni.

Volt három Disney-film, született regény és hamarosan jön a spin-off is, Alice Csodaországban elemekkel. Nem is értem, hogy tud ennyire mennyi ez a franchise, amikor annyira… el van lökve giccs felé.

De mielőtt a vörös felemelkedne, még egy királyi esküvőre sort kerítettek, hogy tényleg kitegyék a pontot Mal és Ben történetére. Konkrétan annyi is ennek a résznek a lényege, hogy a páros összeházasodjon. Esküvői ruha, teremdíszítés és a családtagok miatti problémák rendezése. Nem is egész film lett, hanem egy animált 3,5 rész ez. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a rész konfliktusa, hogy Hádész segíteni próbált volt neje elkapásában, de amikor megharapta egy kutya, kigyulladt a haja, vele az esküvői díszterem díszítése és a férfi elmenekült, mielőtt még nagyobb bajt okozott volna. Mal persze nem akart az apja nélkül házasodni, így a csapat visszavette a hétköznapi ruháját és mentek a szigetre Hádész után.

Elképesztő, hogy ez a műsor még rajzolva is mennyire giccses és rondán színezett tud lenni. Nem csak a hajszínek, de a ruhák is kifejezetten tudtak zavarni. Amiben visszamennek a szigetre? Kb. mintha mindenféle színes csíkból lett volna összevarrva. Még rajzolva se az igazi.

Kisgyereknek szánt mese, csak kétlem, hogy ők az egyéb poénokat értik benne. Volt, ami különben stílusidegen is. Mobiltelefon egy ilyen mesevilágban? Annál már csak az fájt jobban, amikor az esküvői fogadáson a terem nagy márványlapjai emelkedtek a levegőbe, aztán azon táncoltak a vendégek meg a frissen házasodott pár.

Azért viszont jár a pont, hogy még erre az animációs r9vid kis mesére is visszacsábították az eredeti szereplőket. Most csak a hangjuk adták, de akkor is, Mal maradt Dove Cameron és a többiek is azok, akiket élőszereplősen megszoktunk.

Disney műsor, úgyhogy egy dal is bekerült. Popdal, volt már ebben a műsorban jobb zene is, de a történetben is hoztak már jobbat.

Vacsora mellé pont jó volt, és valóban zár, hogy aztán jöhessen a spin-off. Érkezhet Red és egy új történet, amit be is harangoztak ennek a végén, jegyzem meg.