Azt se gondoltam volna, hogy december első felében egy Adam Sandler nevével fémjelzett mese lesz a legaranyosabb dolog, amit látok a Netflixen. Már nagyban dübörög a karácsonyi előszezon, erre egy öreg gyíkról készült mesén vigyorgok. (De a kedvenc még mindig a Klaus a csatorna téli kínálatában, azért azt leszögezem.)

Leo ugyanis egy lassan 75 éves gyík, aki a negyedikesek termében élte le az életét egy teknős mellett. Most viszont megérinti a halál szele, és valamit még tapasztalni, megélni akar, mielőtt neki annyi. Így aztán kihasználja, hogy a gyerekek tanárnője táppénzre megy, és a helyettes tanár hétvégére kiadja az állatokat a gyerekeknek. A poén meg az lesz, hogy Leo a szökés helyett más hobbit talál. A gyerekekkel kezd el beszélgetni és segíti őket mindenféle lelki kínon át.

Aztán persze vannak csavarok: kavar majd a segédtanár, de a teknős is féltékeny lesz, meg egy drón is olyan tüneteket produkál, mint egy elhagyott szerelmes. Vagyis, van egy lelkizős oldala, de mellette végig komédia is, gondoskodnak benne humorról. És nagy szó, de nem altestiről. Sandler esetében ez igenis nagy szó, mert ebben a mesében az a legmerészebb poén, amikor teknősünk kibújik a páncéljából, és kiderül, hogy tetoválása van.

Elég sok mindent lefed a mese. A gyerekek sok mindentől szoronganak, és Leónak mindenre van gyógyszere. Egy kis magabiztosság és a barátság. Hozzáteszem hamar, hogy azért van, ahol furának találtam a receptet. Az osztály méhkirálynője, a gazdag apa elkényeztetett kislánya pl. azt kapja tőle új mantrának, hogy csak egy átlagos lány. A viselkedésének jót tesz, lesznek igazi barátai, meg boldogabb is lesz, de valami nagyon furán néz ki, ahogy mantrázza, hogy ő is csak egy átlag lány. Pedig aztán mindene megmaradt, ami miatt nem az. Ő a szőke, helyes kék szemű osztályszépe a gazdag apával.

De ez nem is érdekes, mert maga a film működik. Ahogy az osztály összekovácsolódik, a gyíknak meg barátai és küldetése lesz. Sokkal zavaróbb az, hogy a Disney klasszikusokból ihletet merítve énekeltetik a szereplőket. Amit, ha Disney szinten csinálnának, nekem nem fájna. Én a musicaleket is szeretem, szóval egy-egy dallamos nótát jó hangon előadva szívesen meghallgatok. Csak éppen itt ezek egyike sincs meg: semmi fülbemászó nincs bennük, bénák a szövegek és az énekesek még inkább. Pedig szerettem ezt a mesét, de amikor énekelni kezdtek, legszívesebben eret vágtam volna magamon vagy a gyíkon.

A grafika és a kinézete viszont szép. Vannak nagyon jó ötletek benne – a kedvencem az volt különben, amikor Leo visszagondol az életére és az adott korszak divathóbortjának beöltözve láttuk. Pl. Apollo Creed gyík is volt, meg hippisen jógázó is. Talán csak egy van, ami azért fájt és ronda. A kiscsoportosok, vagy ovisok, vagy minek hívták őket. Kb. Sandler annyira bírhatja őket, mint én, ha ilyen undorító, utálatos külsőt és jellemet is kaptak. South Park stílus, keményen.

Pozitív az üzenete, jó a története és hangulatos mese. Ha az ember túltekeri a dalokat, kifejezetten élvezetes darab így decemberre.

Mindhárom testvér története haladt kicsit, a nagyobb történet még kevesebbet. Vagyis, még egy rész Valami Amerika (s01e09). A történet első felében Balázs esküvője volt a téma, pontosabban, hogy nagy nehezen sikerül leleplezni, ki mit akar igazából. Túl is volt tolva kicsit, meg sokáig is tartott, amíg ide jutottak. Nem mintha nem ezt magyarázta volna a családja az elejétől fogva. Zita és Zénó élik a maguk kis önfeledt pillanatait, amíg Marci bele nem rondít, amivel eljutunk a kettes problémához. Bala és a terve, hogy visszacsalja a barátnőjét. Marci ugyanis kitalálja, hogy Zita demóját adják le, mint Angiét. Lesz is vita, hogy Marci hogyan lehet ennyire önző. Tulajdonképpen mindenki beolvas neki, amihez hozzájönnek a Vivivel kapcsolatos dolgok és ki is borul a bili. Vagyis, volt cselekmény, két fő szálon és az esküvő miatt több szereplő is képernyőre tudott kerülni. Nagy jelenetet mondjuk nem kaptak, de olyanok is feltűnhettek egy-egy mondatra, akik már egy ideje kiestek az állandó szereplők közül, mint Marci influenszer pártfogoltjai. Az egyik kapcsán el is kellett gondolkodnom, ki az és mit csinál, mert elsőre fel sem ismertem. A végére meg egy újabb kanyar, én meg morgok. Miért nem az tér vissza halottaiból, akinek örülnék? Tudom, de ezen az egész sorozat alatt nem fogom túltenni magam. Egyszerűen nem veszi be a gyomrom, hogy András agyon lett lőve.

És megint jobban szórakoztam Julia (s02e06) heti részén, ha azért szánalmasnak is érzem, amit a csatorna vezetője most éppen művel. Ahogy várható volt, a nőt a műsorával igyekszik átcsábítani egy nagyobb csatorna. Mindent megkaphatna, de Julia Child nem az a személy, aki cserbenhagyja a barátait. Annak ellenére, hogy miképpen fogadták, és mekkora hazugság az, hogy itt támogatták kezdettől, ő nem nézi a maga érdekeit ilyenkor. Mondjuk, így ő lehet a nagy hal a kis pocsolyában. Elkalandoztam, a lényeg, hogy borzalmas, mennyire belőle élnek, és mégis hogyan viszonyulnak hozzá még most is. Főleg a vezetőség, mert a közvetlen munkatársak tényleg a barátai lettek, és miattuk is marad. A rész meg erről szólt: menjen vagy váltson? Többen hoztak érveket, többen féltették az állásuk és a megélhetésük, majd a tévé éves adománygyűjtésén Julia meghozta a döntését, amit várt is az ember. Lehetett sejteni, még sorozatnéző szemszögből is, hogy nem az évad közepén fognak egy teljes helyszíncserét és jórészt stábot is cserélni. Különben kis váltás azért akad, mert Russ csak visszakerül A francia séfhez. Talán Mrs. Maisel egyik része volt hasonló, ami azért szórakoztatóbb, látványosabb, de ebben meg családiasság és szeretet volt több. Kifejezetten élveztem Paul és Judith kis főzőpárbaját, de jó ötlet volt megint hozni egy neves írót. Megvan annak a hangulata, ahogy akár marják is egymást, mégis egy összetartó közösség az egész.

És keresnem kellene más heti nézős sorozatot is, mert lassan kifogytam belőlük.

A helyzet az, hogy ezt a filmet nézve két dolog jutott eszembe. Olyan volt, mintha bénán összekeverték volna Az élet ízeit és a The Bear részeit, helyenként a Pepéből lopva ötleteket. Azt kell mondanom, nem ízlett a végeredmény.

A főszerelőnk Samir, akinek aztán baja van mindennel. Rég egy étteremben robotol a sztárséf árnyékában, abban reménykedve, hogy az új étteremben ő lehet majd a séf. Nem csak nem kapja meg az állást, de még azt is végig kell hallgatnia, hogy benne nincs meg az a plusz, ami ehhez kell. Párizsba menne, de ebből sem lesz semmi, mert az apja megbetegszik, és át kell vennie a családi éttermet. Az apjának persze semmi nem jó, és Samir elvből nem hajlandó indiait főzni. Mi lesz ebből?

Komédiába oltott életlecke, csak éppen nem sikerült meghatóra az eredmény. Samir lassan tanul, majd túl könnyen elrendeződik körötte minden. Mintha dráma is akarna lenni, komédia is, meg romantikus is. Aztán egyik se lesz igazán.

Csak a főzés, egy kapcsolat alakulása, a családi békülés lesz összecsapva. Az egyetlen, ami jól sikerült, az a taxisból lett szakács története. Akbar megtestesíti mindazt, ahogy élni érdemes. Boldog, teljes életet él annak ellenére, hogy az életében volt nem egy keserű tragédia is. Szabad, bátran belevág dolgokba és megtalálja a jót abban, amit éppen csinál. Ő lesz az, aki Samirt is rendbe szedi, és több értelemben is. Ő tanítja meg igazán főzni a séfet, és megnyitja a családja felé is. Jobb embert, és nem mellesleg jobb szakácsot is nevel belőle.

Talán érezni is, hogy Samir nem nőtt különösebben a szívemhez. Túl sokat nyavalyog, meg sajnálja magát. Akbar sokkal szerethetőbb figura. Igaz, a mélypont nem Samir volt, hanem az apja. Se a színész, se a karakter nem volt a helyén. Mondjuk eleve rossz volt a nyitása azzal, hogy mindig a halott fiához mérte az élőt. A biztos recept, hogy ne bírjanak egy légtérben maradni.

A szerelmi szál is el van intézve két jelenetben. Nem is érteni, hogy lett hirtelen pár a két szereplőből. Főztek egyet együtt, meg talán egy randin voltak és ennyi. Még csak fontos kérdések sem merültek fel, pedig azért Carrie körül lett volna kérdés. Miért költözött ide? Van egy ránézésre 1,5 – 2 év körüli gyereke. Elvált, özvegy, lányanya? Az csak rátesz egy lapáttal, hogy egy indiai környezetbe kerül bele, ahol sem a válás, sem a lányanyaság nem éppen divat. De egy szót se ejtenek erről.

Még a főzést is kevésnek találtam benne. Ahhoz képest, hogy éttermet vezetnek, nem vitték túlzásba. Azt meg nem is minősítem, amikor a hús frissessége érdekében élő csirkét vesznek. Tudom, poén akart lenni, de nem nevettem. Szerencsére le nem vágták őket a vásznon, de azért lehet sejteni, hogy nem álltak át vega étrendre az étteremben.

Van egy-egy jobb pillanata is, de látványosan kis költségvetésű, egyszerű filmecske, ami inkább háttérfilmként funkcionál, nem fő néznivalóként.

Csak elhúzom, hogy megnézzem Fassbender bérgyilkosos filmjét, pedig az érdekel jobban. Helyette inkább Henry Golding akciófilmjét választottam a nátha mellé, és sajnos nem kötött le annyira, mint Shawn és Gus nyomozgatása. Sőt, nem is igazán tudott lekötni.

A történet egyszerűen nem érdekelt. Az még érdekes lehetett volna, ahogy a különféle bérgyilkosoknak egymást kell levadászni, a cím is innen jön, de nagyon hamar teljesen más lett a történet. Főszereplőnk, az ex-katona Morgan - aki különben egészen eddig abban a hitben élt, hogy ő csak rosszfiúkat öl és jobbá teszi a világot a találataival - nem a többieket akarja lelőni, és begyűjteni a milliókat, hanem a forráshoz akar visszajutni. Ki találta ki ezt a halálos játékot és miért? Így a thriller kissé krimi irányba csúszik, csak éppen annyira könnyen és gyorsan jönnek a válaszok, hogy mégsem tud krimi lenne. Fontosabb az akció és a Morgan - Falk szembenállás.

Ok, vissza egy lépéssel. A kiválasztott bérgyilkosok között a legveszélyesebb Falk. Ő egy szellem, semmit nem tudnak róla, ráadásul saját stílusa sincs. Simán másokat utánoz le, magáról nem hagy nyomot és mindig felszívódik. Eleinte úgy tűnik, közösen kereshetik majd a játék mögötti személyt, de gyorsan kiderül, hogy Falk nem csapatjátékos, mindenkit átver és csak a saját céljai érdeklik. Ő lesz Morgan legnagyobb ellenfele, és egyre inkább arra megy a történet, hogy ők mit lépnek egymás ellen, és hogyan csapnak majd össze a végére.

Próbálkoznak egy kis drámát is belevinni, Morgan már kifelé lépegetne a szakmából. Máson jár az esze: egy lányon, családon, továbblépésen. De nem olyan könnyű ezt az életet maga mögött hagynia, pláne, ahogy kiderül, hogy nem annyira a jó arctalan lövész lovagját játszotta eddig, ahogy maga gondolta. Gyötrődik, de mondjuk sosem annyira, hogy ne húzza meg a ravaszt. De így lehet ő a főhős, akinek elvei vannak és nem a gyilkosság mindenre a megoldása. Ő lesz az, aki pl. azt is kitalálja, hogy az ebből a világból már kilépett, de most mégis célponttá lett egykori katonát, későbbi bérgyilkost hogyan lehet kimenteni a játszmából. 

Plusz, még rátesznek egy szerelmi réteget is. Morgan és Sophie a film nagybetűs párja, és az már röhejes, ahogy Sophie majd mindent elfogad. Mert persze menet közben kiderül, hogy kivel is él együtt, de meglepően könnyen átáll arra, hogy egy bárgyilkos szerelme lett belőle. Mi több, a végén még lelkesen vadászni is küldi a férfit. 

Így mondjuk, legalább volt mit játszania Goldingnak, aki valljuk be, nem egy akciósztár alkat. Pláne, ha olyan külsőt találnak ki neki, mint amit itt prezentáltak arcszőrzettel és panda szemekkel. (Tudjátok, amikor sötét karikák vannak a szemek körül, kialvatlanságtól vagy betegségtől.) Golding mondjuk úgy, szépfiú szerepekkel tette fel magát a filmes térképre, és ott hihetőbb volt, mint most keserű, de szerelmes bérgyilkosként. Hogy emlegessem a The Killert még egy kicsit, Fassbendert sokkal inkább el tudom képzelni meghúzni a ravaszt, mint Goldingot. Ha talán ezért is építették le a filmre a külsejét. Az a két tetkó is, a hideg ráz tőlük.

Noomi Rapace viszont annyira jó kinézetet kapott, amit a másik főszereplő nem. Az a kontaktlencse, az valami telitalálat. És sokkal könnyebben elhittem erről a nőről a gyilkológép létet, mint a férfiról.

Nem egy okos film, vannak kifejezetten buta meg kiszámítható jelenetei is. Még csak nem is látványorgia. Nálam az a szint, amit késő este egyszer meg lehet nézni. Pedig a szereposztás alapján jobb is lehetett volna.

Kell két nap betegszabadság, és máris plusz egy évadról tudok mesélni. Plusz, amíg a sorozatot néztem, nem azt stopperoltam, hogy hány percenként fújhatom ki az orrom. Erről jut eszembe - nem is volt olyan rész, hogy Shawn vagy Gus beteg lett volna. A 6. évadban ugyan kivették Shawn vakbelét, de ennyi. Jó nekik!

De akkor, évados áttekintő. Továbbra is igaz az évadokra, hogy nincs egy átívelő szál, ami összefogná a nyomozásokat. Minden rész egy külön eset, amiben a szereplők magánélete is csak laza összekötés. Nagyon kevés olyan esemény van, ami miatt kötelező a sorrend. Ilyesmi lehet Jules és Shawn kapcsolata, vagy Lassiter későbbi barátnője és az ő történetük, de ezek végig annyira háttérben maradnak, hogy nem lehet meghatározónak nevezni őket. De annyit azért adnak, hogy jól esik sorban néznem a részeket.

Visszatérve oda, hogy nincs nagy átívelő nyomozás. Ez igaz, de egy ponton eljutott oda a sorozat, hogy egyes szereplőket visszahoznak, és a Ying-Yang gyilkos esete is visszatérő történet lesz, talán 3 rész erejéig. Az olyan szereplők, mint Pierre Despereaux feltűnnek, majd még kétszer megjelenik, hogy egy-egy esetben segítsen vagy segítséget kérjen. De ez a legtöbb, amit a sorozat megtesz átívelés kapcsán. Ezek a részek is elszórva vannak, Despereaux példájánál maradva pont ebben a 3 évadban volt évadonként egy-egy epizódja.

De a sorozat működött így, és nem tudnám azt mondani a 3. évad közül bármelyikre, hogy kifulladtak volna az ügyek, vagy unalmassá váltak volna. Most is ugyanúgy el tudom nézni a nyomozásokat, mint az elején. Megvannak a stílusjegyeik, a várt húzások, de még mindig ötletes és vicces. Annyira, hogy a 6. évad eddig az abszolút kedvencem. Ebben megvolt minden olyan elem, amit szeretek benne és nem eltúlozva. A jó ügyek az egyik ilyen pont.

Feltűnt az is, hogy a sorozat fénykorában szívesen tisztelgett egy-egy klasszikus előtt. Van Twin Peaks epizód, kiszúrtam egy Stephen King és klasszikus horror felvágottat - Lassiter volt az, akinek sikerült egy olyan házba beköltöznie, ahol a Ragyogás, a Rosemary gyermeke és a Psycho is megkapta a maga pillanatát. De volt Indiana Jones, adtak egy pofont a vámpíroknak és még lehetne sorolgatni. Shawn ízlése és utalásai retrók, de ebben is találtam fejlődést. Egy ponton már nem csak TJ Hooker lesz az emlegetett, hanem pl. a Haller-film is McConaughey-vel. Az ilyesmik is pluszt tudnak nyújtani, főleg, ha az ember az eredetit is ismeri.

Sikersorozat jellemző, és itt is nyomon lehet követni, hogy a főszereplők egyre több kreditet kaptak. Talán az 5. évadnál tűnt fel, hogy Hill és Roday már producerek is, és Roday rendezhetett is a sorozatban. Nem néztem meg, melyik volt a legsikeresebb évad, de valahova ide tenném, az 5-6 környékére. A történet, a révbe érő szereplők, a sztárvendégek, a sorozat össz élettartama valahova ide láné be.

Ha már emlegetem őket, megtartozzák, hogy minden részre jön egy-egy ismertebb színész is. Akad nem egy olyan is, akit ma is ismerünk, és nem csak anno jelentett valamit a neve. John Cena Juliet bátyjaként a legjobb példa, aki szerintem ma sikeresebb, mint amikor anno vendégszereplő volt itt.

Jó a humoruk és szimplán szeretem azt a baráti hangulatot, ami már a karakterek között van. Lassiter ugyan morog rájuk, de már ő is teljesen része a csapatnak. A legjobb részek között van, amikor vele bandáznak többet. Jót tett, hogy feladták a huzavonát, és a szereplők szerelmileg is szépen révbe érnek. Lassiter és a börtönben ülő kedvese még humorforrásnak sem utolsó, és Jules - Shawn között a fix kapcsolat jól működik, jobban is, mint amikor Shawn csak álmodozott a nőről.

Ide tennék egy beékelést, mert ez a 3 évad pont az, ahol fejlődik a kapcsolatuk. A 4-ben Shawn együtt van a középiskolai szerelmével, de már akkor is az járt a fejemben, hogy mégis miért? Teljesen nyilvánvaló ott is, hogy Juliet egy fokkal többet jelent neki akkor is, amikor Rachael Leigh Cook játszotta óvónő volt mellette. Cook nem is volt sokat a sorozatban, és a 4. évad után el is köszönt. Kicsit még huzakodtak az 5. évadban, de amikor Jules életében feltűnt egy férfi, aki komoly szerelem is lehetett volna, elkezdtek kimondani dolgokat, hogy a 6. évadra legyen egy olyan párosunk Shawn és Jules személyében, akik már elköteleződés, összeköltözés és szerelem témában kapják a közös jeleneteket.

Vannak, akiket fejlesztenek is. Lassi a legjobb példa, aki a fegyvermániás, néha szinte karikatúra alakból lett egy melegszívű, elkötelezett nyomozó, akinek meghagyták a humorforrásként szolgáló jellemvonásait is, de már jó embernek is mondanám. Különösen bírom, ahogy Marlowe oldalára áll és még a börtönön át is építgetik a kapcsolatukat. Shawn az, akinek a 4. évad és az 5. eleje mélyrepülés volt. A párkeresős valóságshow egy pontján mondta a párkereső nő, hogy Shawn kétarcú. Van egy figyelmes, zseniális és okos énje, hogy aztán kitörjön belőle egy 6 éves kölyök is. Ez a gyerekes fele dominál az említett részekben, aztán szerencsére elunták a gyerekessége túlnyomását és visszavettek abból. Persze nem lett felelősségteljes, komoly ember belőle, de nem is kell túltolni a Pán Pétert.

Simán lehetne részeket is kiemelni belőle, pont a részenkénti nyomozások és vendégszereplők miatt jól működik külön-külön is. De a helyzet az, hogy még kedvenceket is nehezemre esne kijelölni. A 6. évad szinte minden része remek, de megragadt egy-egy poén vagy jelmez is. Mert Shawn és Gus rendszeresen be is öltöznek. Az a vámpír jelmez... De a halottkém feltűnései is sokat érnek.

6 évad után se fáradtam bele, az is mutatja, hogy ebben a sorozatban valamit igencsak eltaláltak.

Gyerekkorom egyik kedvenc téli filmje volt a Hóbarát. Abban van az, hogy a zenész édesapa hazafelé tartva autóbalesetet szenved, de egy évvel később a fia és a neje hóemberére rákerülnek a ruhái, és a férfi a hóember testében kap egy esélyt, hogy elköszönjön és jóvá tegyen pár hibát.

Nos, amiért felemlegetem ezt a Keaton-filmet, hogy ebben a Tom és Jerry mesében is van egy nagyon hasonló motívum. Itt is életre kel egy hóember, amit az egyik főszereplő épített. Jerry unokaöccsének építménye lesz ez. De említhettem volna a Jégvarázs Olafját is, jut eszembe. A lényeg, kaptunk egy újabb életre kelt hóembert.

A mese egyik célja is az lesz, hogy valamiképpen életben tartsák az egerek az új barátjukat. Egy legenda lesz a megoldás, a hegyen levő mágikus földről, a Hóemberek földjéről, ahol sosem olvad el a hó. Ide kell majd eljutniuk, miután a hóember segített nekik megoldani a kisvárosi gondokat.

De mielőtt erre a szálra rátérek, meg kell említenie, hogy ez a hóember nem egy túl szimpatikus figura. Pedig jót akar, kedves és teljesen szimpatikus szereplőnek alkották meg, és mégsem szerettem. Nekem már túl egyszerű és butácska figura. És igen, Tom és Jerry mesében nem is kellene többet várnom, de valahogy nem nyert meg ez a figura.

Pláne, hogy dalra is fakadnak és nem tetszettek a mese zenéi. Az csak egy dolog, hogy szinkronnal néztem, a dalok meg angolul szóltak – én értem, de pl. a keresztgyerekem nem tudott volna mit kezdeni vele -, de még csak nem is dallamos.

A másik szálon van Tom, és az volt az, amit értékelni is tudtam. Az egerek egy kedves, idősebb játékboltos nőnél laknak, akinek a szemközti szomszédja is játékokban utazik. A nő régimódi, kedves termékeket árul, míg a férfi mindenféle modern és elektronikus játékot. Tom meg nála lakik. A boltosok vetélkednek, és a kedves néni áll vesztésre. Ennek megfelelően az állataik is folyamatosan törik a borsot egymás orra alá.

A világa roppant egyszerű: a néni és az egerek meg a Hóember jók. A gazdag boltos gonosz, és még a hűségesen neki dolgozó Tommal is cudarul bánik. E fekete-fehér oldal. Tom az egyetlen, aki kicsit többet tud ennél az egyszerű felosztásnál. Hűségesen dolgozik a gazdájának, egerészne, és Tom tulajdonképpen idilli háziállat. De majd felnyílik a szeme, hogy mit kap mindezért cserébe, és hol lenne igazából a helye. Így ő a sötét oldalról majd átáll, és pozitív szereplőként zárja a mesét. Ami szerintem fontos, mert ugyan Tom és Jerry hajszolják egymást, de nem jó – rossz figurák, csak vicces állatkák, akik természetüknél fogva ellenfelek. A mesében meg közben barátok is.

Korrekten meg van rajzolva is. Az egerek és Tom, az emberi alakok, de még a hóember is kedves figura lett. Nyilván nem egy Pixar, de egy teljesen vállalható, mutatható Tom és Jerry mese.

A cselekményt a több szál kellően mozgalmassá teszi, és a szokásos macska – egér párharcok is pörgetik a történetet. Most még téli üzenet is van benne – a barátságról, vagy éppen az ajándékokról. Nem mindig a legújabb és a legdrágább a jobb.

Gyerekkorom egyik klasszikusa volt a Tom és Jerry, most is elnézem. Akár egész estés verzióban is, csak nem élőszereplősen. Ezt jobb mesének meghagyni, ahogy ez a show is tette.

Ötletem sincs, mennyien vannak itthon, akik szerepjátékosként ismerik a D&D világot. Nekem inkább az van meg, hogy már korábban is készültek ebben a környezetben játszódó filmek, valamint a Stranger Things kockái bizony szerepjátékoztak.

De, a film nem igényel semmilyen előismeretet, simán lehet nézni önmagában. Mindent, ami a világból fakad, el is mondanak, de nem is törekszik az egészet bemutatni. A mágiára, a lényekre és a vörös papokra van szüksége, amiket be is mutatnak nekünk.

A zsáner vegyes. Alapvetően fantasy, a lények és a mágia miatt. Van benne barbár, élőholt, varázslók, törpék és tündék, druida, a teljesség igénye nélkül. Egy küldetést kell végrehajtani, ami közben több helyszínen is megfordulnak. Ilyen szempontból a szerepjáték hangulata is visszaköszön, ahogy a nagy ellenség felé haladnak betöréseken és kisebb ellenfelek legyőzésén keresztül. A mágikus tárgyak és sárkány, ezek is vannak, majd elfelejtettem. Eddig tehát pipálva a fantasy és a kaland.

Közben nagyon erős benne a komédia elem, néhol annyira, hogy azzal már a zsáner paródiáját is adják. A barbár Holga, aki elhagyta a törzsét a szerelemért – aztán kiderül, hogy az álompasi – Bradley Cooper alakításában – törpe. Fura egy pár a mokány barbár meg a törpe, de hogy ismételjem magam, hajlik a paródiába. Mint az, amikor a veszélyes sárkány a kincskeresés közben annyira kövér, hogy még menekülés közben is tudnak arról beszólásokat gyártani, hogy mit falt fel eddig és mekkorák a méretei. Szerencsére annyira messze nem mennek el, hogy tényleg paródia legyen az egész, inkább csak összemosolyognak a nézőkkel, hogy milyen könnyen lehetne más irányba is vinni a filmet. Ha csak egy kicsit piszkálnák meg, a végére a hőssé válás és epikus nagy kaland helyett lehetett volna egy agymenés is.

Látványra sem rossz. Látni, hogy moziba szánták és költeni is hajlandóak voltak. A mágia, a lények megjelenítése vagy éppen a helyszínek. Nem olyan eredeti, hogy sablon lehessen későbbre is, de a célnak tökéletesen megfelel és nem jutott eszembe, hogy gagyi lenne. De, egyszer. Amikor egymás mellé tették a filmben törpe Bradley Coopert és Michelle Rodriguezt. Nem nézett ki jól, meg hitelesnek sem. De ez volt a legnagyobb bajom, és sokkal inkább ez, mint a vörös papok vagy a lényekben valami látványos baki.

A szereposztás kapcsán is merengek, hogy a ’futottak még’ kategória, vagy annál kicsit jobb. A főszereplők már fénykorukon túl vannak. Még filmeznek, kapnak főszerepeket, de már nem azokat a szuperprodukciókat, mint egykor. Látni rajtuk, hogy egyre jobban öregszenek, akár Pine, akár Rodriguez, az olyan színészekről nem is beszélve, mint Hugh Grant. De az is árulkodó, hogy a film esztétikai közepe, akit a filmen belül sztárolnak, az Rege-Jean Page Xenik lovagja, aki a legnagyobb és makulátlan hős, mindenki megmentője és csodálata tárgya a történetben. Vagyis, a Bridgerton első évadának férfi főszereplője. Pine kislányát meg az a Chloe Coleman játssza, akit szerintem mindig castingolnak, ha félvér kislányt keresnek mellékszerepelni. Jó, túlzok, de csak kicsit.

Könnyed, egyszeri néznivalónak elment. Annál többet nem látok benne.

És még mindig nincs vége. Lassan már arra leszek kíváncsi, meddig és mivel tudják elhúzni a zárást. A tehetségkutatónak vége, és most mindenki helyezkedik. Ó, majdnem lemaradt: Valami Amerika (s01e08) heti részről van szó. Alapvetően már szerelmi sorozatként nézem: Balázs belesodródik egy esküvőbe, amiről a testvérei lebeszélnék, ha tudnák. Ivett megint kimutatta a foga fehérét, és visszaállt erőszakos, kellemetlen üzemmódba. Pedig én szerettem volna, ha tényleg megváltozik, és nem csak manipulál. Erőltetett poénok, és én sajnálom is, ahogy most mutatják, hogy valójában milyen kegyetlen nő, ami szimpatikus volt benne, csak megjátszotta. Zita és Zénó romantikus komédia elvárás szerint a nagy gesztussal egymásra találtak, végre. Ezt azért lehetett sejteni akkortól, hogy a srác a barátaival pont abba a bárba ment be az elején, ahol a lány elszolgált. Minden közhely ellenére őket nézem legszívesebben, és végre egy normális dalon dolgoznak. Zénótól különben szívesebben hallgatnám, de majd kiderül, milyen Zita hangján. Végül, Marci és Vivi. Én nem tudok nekik drukkolni, és az is nagyon mű, ahogy Bala megint kitalál Marcinak egy feladatot. Kifulladt. Volt több helyszín, nagyobb szerepet kapott a testvérpáros anyja, próbálkoznak, de én már túlnyújtott rétestésztának érzem. Bízzunk benne, a végére azért jut majd egy csattanó.

Sokkal szívesebben néztem Julia (s02e05) heti ügyét. Itt sokkal finomabban hangolnak, és vannak kifejezetten jó eltalált részek benne. Ahogy Julia egyszerre önző is, meg nem is. Ahogy igényli, hogy a barátai körötte legyenek, ő legyen a középpontban, miközben meg másokat is képes előre húzni, és megosztani a sikert. Nekem simán eladja, ahogy ellentmondásos tud lenni a viselkedése. Ahogy nagylelkű is, meg szeretetéhségében önző is. Alakul a show, és a tévézés világából is vannak éles jelenetei. A női műsor, amire azt mondják, túlzottan merész? Annyira szívesen rávágnám, hogy inkább a férfiaknak kényelmetlen. Meg lehet nézni, hogy pl. az újításokat, új dolgokat szerető Russ férfi létére támogatta és tetszett neki, míg az igazgató annak ellenére lefújja, hogy mindenki dicsérte neki és látta a potenciált Alice műsorában. A rasszizmus és a férfiuralom tökéletes példája. De lehetne említeni Julia műsorában a termékelhelyezést is. Ebben a formában tényleg röhejesnek van beállítva, hogy a pénz diktál, és mennyire megmérgezik vele a műsort. Még a politikai vonalon is húzták kicsit az agyam. Már komolyan érdekel, mi van Paul és Julia múltjában, ami miatt a férfi feladta a karrierjét és visszaköltöztek az Államokba. Utalgatnak, de még nem fedték fel a titkot. Működik csalinak is, tényleg érdekel, hova jutunk vele. Kellemes, a laza felszín alatt van benne tartalom. Korhűnek tűnik, de teljesen nézhető most is. A színészei meg jók, ez sem meglepő. Hirtelen lecsökkentek a heti nézős sorozataim, de ezt legalább megéri várni hetente.

Bár Liam Neeson az egyetlen akciópapa, akinek még mindig szívesen nézem az ilyen stílusú filmjeit is, most azért csengett a fülemnél az a bizonyos csengő. Ezt lehet, hogy nem kellett volna.

Igaz, nem ez az első alkalom, hogy Neeson egy európai sikeres film amerikai verziójában kap főszerepet. Talán nem csak nekem rémlik, amikor a Dermesztő hajszában Stellan Skarsgard szerepét újrázta. De ami ezzel a filmmel történt már… Van egy eredeti spanyol verzió, amit már feldolgoztak a koreaiak és a németek is. Most meg amerikai verzió is van. És ez nem olyan, mint a baráti kör a telefonnal, amit országra lehetett szabni, ez ugyanaz a történet ugyanolyan csavarokkal. Ráadásul, a helyszínt nem is tették át az Államokba. Neeson is a németeknél akciózik, ami miatt még az is megfordult a fejemben, hogy nem is az eredeti, hanem a német feldolgozás remake-je. Ami meg azért gáz.

Pedig én szerettem volna szeretni a filmet. Több okból is. Ismétlem magam, de számomra Neeson a leghitelesebb akciópapa. Még neki nézem azt el legjobban, hogy olyan srácok, akiknek inkább az unokáit kellene játszani, a filmben a gyerekei. (Még messze nem annyira gázul néznek ki egymás mellett, mint amikor Tom Hanks játszik apát nagyapa helyett.) Másrészt, mégiscsak Antal Nimród filmje, akinek drukkolok, hogy alakuljon szépen a karrierje.

A kötelezők benne is vannak. Az akciók gördülékenyek, megvan a feszültség és nem is kellett a főszereplőnek olyan akciókat bevállalni, amire azt mondaná az ember, hogy az ő korában már teljesen hiteltelen. Neeson a film nagyjában a vezető ülésbe van szegezve, és arccal kellett hoznia minden váltást. Még keménykedni is ülve kellett neki. És ő jó színész, ebben a zsánerben márjókora gyakorlata is van. Új színeket már nem hoz, lehet, hogy ezek a szerepek már biztonsági játékok is neki, de mivel jól csinálja, elnézem én sokadszorra is.

Csak az eredetiség, az a fájó hiány. Annak biztosan jobb élmény, aki nem látott korábbi feldolgozást. Én a németet láttam, meg talán a spanyolt, de arra már nem esküdnék meg. Így is állandóan azon kattogott az agyam, hogy miért nem merészebben mások most. Annyira felesleges újra és ugyanazt elmesélni. Nem tudok meglepődni. Nincs válaszom arra, mi volt ebben a filmben, ami indokolja, hogy már a negyedik film készüljön ugyanazzal a cselekménnyel.

Sajnos, nem csak én voltam így vele. Gyengék a kritikái, a bevételei meg siralmasak. Bár nem egy drága film, mégis veszteséges lett. Neeson karrierjét nem töri meg, Nimród azért más tészta.