Azt hiszem, az lesz a kérdés, hogy mennyit csinálnak meg belőle. Jelenleg 5 része van, és első évadnak hívjuk. Kerek történetet mond el különben, lehetne is egy évad. De csak 5 rész? Kevésnek tűnik. Az anime meg különben olyan hosszú, hogy ez nagyon nyitány olyan szempontból.
Mert ez újfent egy olyan sorozat, ami létezett mangaként. Jött a sikeres anime. Most pedig az élőszereplős verziót nézhetjük. Nem ismételi meg a One Piece sikerét és ötletességét, de a Netflixen is láttam más sokkal rosszabb anime feldolgozásokat. Amit a Death Note-ból készítettek… pedig szerettem annyira az eredetit, hogy
próbálkoztam. Lényeg, annál jobb.
Az anime-ot láttam annak idején, de mára leginkább a vége maradt meg bennem, amikor felderítették Yusuke családjának történetét hosszasan visszalépve, és a démonok királyának címéért csaptak össze egy viadalon. Így ismétlésnek se volt rossz megnézni, mi is volt a kezdet. Meg is lepődtem azon, hogy 5 részbe ennyi cselekményt belenyomtak. Lényegesen gyorsabban is haladtak az események, mint az anime-ban szokás. Zsúfoltnak tűnt: rohantak egyik kalandból a másikba, egyik alapszereplőt mutatták be a másik után. Mivel azért voltak emlékeim, amik vissza tudtak jönni, elnéztem. Ha furcsa is volt a gyors tempó. Nem tudom, annak milyen lehet, akinek ez az első találkozása a történettel.
Látvány – az a különös helyzet állt elő, hogy nem tett jót neki, hogy nagyon másolni akarták az eredeti alakokat és ruhákat. Ami rajzolva elmegy, így élőben gyakran rosszul nézett ki. A fiúk iskolai egyenruhája? Akár szavazhatnánk is, hogy Yusuke vagy Kuwabara szettje nézett ki silányabbul. Bár, nem ez a jó szó. Műanyagnak, műnek néztek ki. A démonok megjelenítésével is kettősek az érzéseim. Vannak nagyon jól sikerültek, és a harci jeleneteiket is szépen összerakták. Máskor viszont olcsónak tűnik, darabosnak. Ha nagyon rápakolták a CGI-t az emberekre, ott lehetett látni, hogy valami nem elég kerek. Valamint, már az anime-ban is túl egyszerű fegyvernek tűnt, ahogy Yusuke a szellemi energiával lő. Amikor olyan ötletes és mágikus ellenfelek vannak, akkor pláne annak tűnik.
De ne legyek igazságtalan, visszajöttek a szebb emlékeim is. Megjelenítették a szereplők jellegzetes támadásait, vagy éppen az olyan tárgyakat, mint Koenma cumija. Ami természetesen nem az, aminek tűnik, de ezt egyelőre még nem fedte fel a sorozat. Még csak szóba sem került, mi az a szájában, pedig élőszereplősen még feltűnőbb, mint rajzolva volt. Sajnáltam is szegény színészt, elég lehetett neki végig azzal a szájában szerepelni és beszélni.
Ötlet persze sok van benne, de azt mind lehetett hozni az eredeti történetből. A szereplők múltja, miért küzdenek, a mágikus tárgyak és lények. El is merengtem azon, hogy vissza kellene keresni pár dolgot az anime részekből, mert valami rémlik, de pontosan nem tudom, hogyan is rendeződnek egyes dolgok benne. Pl. Hiei mikor mondja el a testvérének, ki ő. Csak az rémlik, hogy már az agyamra ment, hogy mennyire el lett húzva, mintha az lenne a világ legnagyobb titka.
A színészeket meg sem próbálom megjegyezni. Senki nem volt kirívó benne, sem pozitív, sem negatív értelemben. Különben is, rohanás volt az egész évad.
Az pedig ki fog derülni, élőszereplősen is lesz folytatás, vagy aki kedvet kapott, az anime részeket kell, hogy előkeresse. Ha jól rémlik, nálunk még DVD-n is kiadták annak idején.
is hamarosan a tisztavérű Mollie férje lesz, és örököse a nő parcellájának. Király életcélja, hogy az olajpénz visszataláljon oda, ahova való. A fehérekhez. Elsősorban önmagához, teszem hozzá.
De nem ez a lényeg. A hetedik évad még nagyjából azt hozta, ami a sorozatban addig is volt. Részenként megoldottak egy esetet, és építgették a szereplők magánéletét. A nagy személyes fordulat az volt benne, hogy Juliet is képbe került azzal, mit tud Shawn valójában. Volt miatta egy kis szakítás, de nagyon hamar visszarázták őket a korábbi formájukba. Ahogy bevezették, azt hittem, ez jobban el lesz húzva, de kb. 5 rész alatt minden megvolt: igazság, szakítás, enyhülés, békülés szinte azonnal. Ez már sejthette volna, hogy közel a vége, mert ez különben olyan magánéleti szál, amivel akár plusz egy évadot is el lehetett volna húzni.
Házimozi típusú rész, vagy éppen a 7. dupla zárása, amelyet musicalként készítettek el. Szerettem ezeket, egy nagy kivétellel. A 8 évadba beletették Shawn és Gus egyik első ügyét, csak éppen kicsit másképp. Egyszerűen nem értettem, ennek így mi értelme volt. Ugyanaz az ügy, csak a jeleneteken változtattak egy kicsit. Visszanézés, hogy honnan jutottak és hova? De ahhoz miért kellett az egész részt újra- és kicsit másképp felvenni? Azt a poént nem értettem.
nyomában vannak. Én tömeggyilkosnak mondanám - egy lövész, aki teljesen random egy nyitott térben lőni kezd, és végez, akivel csak tud. Többször is lecsap, és nagy számú áldozata van. Azért nem esküdnék meg rá, hogy volt annyi, hogy tömeggyilkosnak nevezhessem, de az biztos, hogy sima sorozatgyilkosnál bően több - három fölött már sorozatgyilkos, itt meg egy akcióval 20 fölött van az agyonlőttek száma. Meg más a profil is.
párokat, elrendezték a jövőjüket és megvoltak a nagy békülések. Különben elég nagy marhaságok is kerültek bele: Bala, mint kötőművész? Nem létezik, hogy azzal jobban keressen, hogy köt, mint a bűnöző életével. Volt zene, legalább egy jelenetet minden szereplő kapott és volt kikacsintás a filmekre is. És tudom, unalmas már, de nyomorult András is feltűnt valamilyen formában, ami csak fájdította a szívem. A sírköve rúgott belém egyet, mert ledöbbentem, hány évesen halt meg. Közel 50. Hát azzal nem nagyon tudok mit kezdeni. Marci egyik részben mondta, hogy ő 26. Eddig is tudtam, hogy Vivi idősebb nála, de most azon is elkezdtem agyalni, hogy mégis mennyivel. Így aztán pláne bántotta a fülem, amikor a végére Zitának ismerősök nevét ígéri, meg arról mesél, mennyire szerette a Berkeley-t. Még kicsit ki legyen hangsúlyozva, hogy milyen különbségek vannak közte és Marci között. De elengedem, simán örülök, hogy lement és vége az évadnak. Az majd kiderül, folytatni fogják-e.
összecsapni. Azon különben szívesen morognék, milyen idegesítőnek találom, hogy minden rossz, ami a férfival történt, összefügg a bátyjával és a bosszúhadjáratával. Túl nagy, túl erőltetett így, de legyen, átívelésnek elmegy, különben meg ott vannak a heti részek. Még a nyitányt is sikerült úgy megcsinálni, hogy nagyjából ez a séma legyen. Majd halad a testvérpárbaj, közben meg megoldanak egyéb bűnügyeket, akár unortodox módszerekkel is. Az meg hozza a humort is. Most egy sorozatgyilkos nyomában voltak, aki babaként kikészítette az áldozatait, és nagyon beállított mindent. Balthazar álcában jött vissza, hogy a barátait kihúzza az esettel a szorult helyzetből, amibe miatta kerültek. A háttérben meg használhatta az ügyet arra, hogy a saját harcában is előre lépjen kicsit. A végére meg feltűnt a baba is, aki kapcsán egy évadig hiába vártam, hogy jusson döntésre, hát most a tényleges gyerekkel nagyobb lesz a nyomás ott is. Minden volt szereplő itt van, hasonló humort használnak és kellemesen ismerős az egész. Visszazökkenésre jó volt, de azért remélem, jut majd jobb poén is, mint Balthazar transzvesztitának öltözése.
a barátja csalja, majd a lány hozzá fordult, hogy legyen a mentora, aki stílust tanít neki? Kész. Megvannak a megható részei, ahol a barátság és a család fontossága van kihangsúlyozva. Nagyon erőteljes volt, ahogy Judith kiállt Blanche mellett, és az asszony aztán viszonozta is a kedvességét. Vagy, Paul és Julia kapcsolata, amit nem véletlenül irigyelnek annyian, az egy sok tekintetben remekül működő házasság és partneri viszony. Azon kifejezetten jót mosolyogtam, amikor Julia végre beavatta, mivel és hogyan zsarolja az FBI és amit a férfi reagált. Várom is, mire gondolhatott – talán jövő héten kiderül. Mellette meg ott van a kritika, akár a hatalom, akár a rasszizmus, akár a társadalom szempontjából. A részben Julia meg lett hívva a Fehér Házba, és nagyon hamar kiderült, hogy mennyire használják csak a hírnevét. A fogadásra, enni be se mehetett. De láttuk azt is, hogy a fekete szakácsnő helyzete milyen, és a maga csendes módján hogyan tud ő küzdeni egy jobb világért. Hangulatos, bájos sorozatait, aminek azért vannak tüskéi is, és tud szúrni is. Ebben megvolt ez is, meg a pozitív részek is. Miközben szinte minden szereplő megkapta a maga jelenetét és lehetőségét, nem csak Lancashire viszi ezt a show-t. Újabb jó rész volt.
fogta, hogy mi is a történetük, amíg az anyja nem ütötte le és szökött meg vele, a rendőrségnek meg előadta, hogyan rabolta el és tartotta erőszakkal maga mellett Jacob Holbrook.
észrevétlennek kellett lennie. Mintha két férfi simán kereskedne, és időnként ellátogatnának egymáshoz. A titkos képek és adatok meg teljesen rejtve, észrevétlenül kerülnek átadásra. Mindenki és minden tűnjön átlagosnak, az a siker kulcsa!
család Annának, aki utolsóként marad életben. Móricz szintén nem foglalkozik ilyesmivel, Anna alig jelenik meg a történetben, és nincs is ilyen örökség vonal. Őt Bethlen – Báthory jelleme izgatta, a sorozat ennél szórakoztatóbb és szerelmi viszonyokkal bővített verziót kapott.
tervét megvalósítani.