Bár Liam Neeson az egyetlen akciópapa, akinek még mindig szívesen nézem az ilyen stílusú filmjeit is, most azért csengett a fülemnél az a bizonyos csengő. Ezt lehet, hogy nem kellett volna.

Igaz, nem ez az első alkalom, hogy Neeson egy európai sikeres film amerikai verziójában kap főszerepet. Talán nem csak nekem rémlik, amikor a Dermesztő hajszában Stellan Skarsgard szerepét újrázta. De ami ezzel a filmmel történt már… Van egy eredeti spanyol verzió, amit már feldolgoztak a koreaiak és a németek is. Most meg amerikai verzió is van. És ez nem olyan, mint a baráti kör a telefonnal, amit országra lehetett szabni, ez ugyanaz a történet ugyanolyan csavarokkal. Ráadásul, a helyszínt nem is tették át az Államokba. Neeson is a németeknél akciózik, ami miatt még az is megfordult a fejemben, hogy nem is az eredeti, hanem a német feldolgozás remake-je. Ami meg azért gáz.

Pedig én szerettem volna szeretni a filmet. Több okból is. Ismétlem magam, de számomra Neeson a leghitelesebb akciópapa. Még neki nézem azt el legjobban, hogy olyan srácok, akiknek inkább az unokáit kellene játszani, a filmben a gyerekei. (Még messze nem annyira gázul néznek ki egymás mellett, mint amikor Tom Hanks játszik apát nagyapa helyett.) Másrészt, mégiscsak Antal Nimród filmje, akinek drukkolok, hogy alakuljon szépen a karrierje.

A kötelezők benne is vannak. Az akciók gördülékenyek, megvan a feszültség és nem is kellett a főszereplőnek olyan akciókat bevállalni, amire azt mondaná az ember, hogy az ő korában már teljesen hiteltelen. Neeson a film nagyjában a vezető ülésbe van szegezve, és arccal kellett hoznia minden váltást. Még keménykedni is ülve kellett neki. És ő jó színész, ebben a zsánerben márjókora gyakorlata is van. Új színeket már nem hoz, lehet, hogy ezek a szerepek már biztonsági játékok is neki, de mivel jól csinálja, elnézem én sokadszorra is.

Csak az eredetiség, az a fájó hiány. Annak biztosan jobb élmény, aki nem látott korábbi feldolgozást. Én a németet láttam, meg talán a spanyolt, de arra már nem esküdnék meg. Így is állandóan azon kattogott az agyam, hogy miért nem merészebben mások most. Annyira felesleges újra és ugyanazt elmesélni. Nem tudok meglepődni. Nincs válaszom arra, mi volt ebben a filmben, ami indokolja, hogy már a negyedik film készüljön ugyanazzal a cselekménnyel.

Sajnos, nem csak én voltam így vele. Gyengék a kritikái, a bevételei meg siralmasak. Bár nem egy drága film, mégis veszteséges lett. Neeson karrierjét nem töri meg, Nimród azért más tészta.

Megesik, hogy egy-egy személyt újraértelmezik az őt követő korok. Erzsébet osztrák császárné nagyon sokáig a Sissi filmek miatt volt köztudatban. Kb. úgy képzeltük el, mint Romy Schneidert. A nagy románc, a boldogtalanná váló, de szerelmes asszony volt a Sissi-kép.

Ma viszont feministaként van eladva, aki lázadott és küzdött a szabadságáért. A nálunk is vetített sorozatok, most pedig ez a film is egy egészen más Erzsébetet mutatnak be. Ez különben annyira nem is formabontó, hogy fennakadjon rajta az ember. Más, de azért nem egy rocker Sissi. Miért emelem ezt ki? Mert kb. azt vártam volna, amikor a plakátot megláttam. Aztán jól meg is lepődtem, hogy a film meg sem közelíti azt a hangulatot, amit a bemutató szépasszony képe sugall.

Kezdhetném azzal is, hogy ezt a ruhát nem is adták a színésznőre a filmben. Ahogy a haja sem volt ilyen dús. Fel van javítva a kép, nem kicsit. Aztán, természetesen így nem is mutathatja ki az érzelmeit. Ez egy hatásvadász borító, ami félre is vezet. Nem fiatalos, új Sissi van a középpontban.

Ez sokkal inkább dráma. Kis változtatással el tudnám képzelni színpadon is. Sissi ebben a filmben annyira nem is fuldoklik a bécsi udvarban, mint ami szintén része a róla alkotott képnek. Viszont, megvannak az olyan emberi vonásai, mint a hiúsága, ahogy elvárja, hogy szeressék és rajongjanak érte. Önző, ezzel gyakran okoz a szeretteinek is fájdalmat, de mindez része a szépsége miatti kultusznak. Az angol lovaglópartnere. Az egyik udvarhölgye. Még az is, ahogy a férjével bánik. Boldogtalan, nem kényelmes az élete, és mégis, a neki járó előjogokat kiköveteli és itt igenis zsarnoka az embereinek. Komolyan sajnáltam szegény udvarhölgyét, aki egy utolsó esélyt kap a családi, asszonyi boldogságra, és az úrnője egyetlen szóval elsöpörte az egészet. Azt nagyon elkapta a két színésznő, ahogy az egyik nem mondhatja ki, de majd belepusztul a fájdalomba, a másik meg csak egyvalakire gondol: magára.

Ez a film újdonsága: nem ideált ábrázolnak, hanem egy körülrajongott asszonyt, akinek kell, hogy szeressék és imádják. Akinek vannak jó tulajdonságai, de éppen annyi nehezebb vonása is. Aki nem illett a császári trónra, és nem is törte össze magát, hogy megfeleljen a neki jutott szerepnek. Még a címben is ezt érzem visszaköszönni: fűző, ami az elvárt alakra szabja az alkatot. A szerepbe illeszkedés, ami nagyon nem ment, amitől szabadulni akart. Ugyanakkor a híres darázsderék eszköze is, és ráutal a körötte levő szépségkultuszra is. Mert abba bizony belepréselte magát, mert igen is fontos volt neki a cím, hogy ő volt Európa legszebb uralkodónéja.

Vicky Krieps nem véletlenül kapott érte díjat is. Erőteljes, emberi alakítást nyújt. Ő nem egy ideált játszott, mint a már emlegetett Romy. Krieps verziója az öregedő, helyét kereső, drámai asszonyé. És igen, nem olyan szép, mint a Sissy-kép. Néha kifejezetten zavaró egy-egy feltűnő paróka a fején, vagy, amikor simán alsóruházatban parádézik. De, mint emberi portré, helyén vannak a részek.

Övé a film kulcsszerepe, mindenki más statisztál csak neki. A benne lezajló változások, a döntései a film lényege. Ugyan fel lehet ismerni más színészeket is – a szép akasztott Lengyel Tamás volt, bár szövege nem is volt, csak ünnepi asztalhoz ültették. Az angol lovaspartner meg az egykori Merlin, Colin Morgan. Ő azért szöveget is kapott. De mindegy is, mert Krieps jutalomjátéka az egész.

Külcsín – van hangulata, érdekesek a ruhák és a frizurák. De azért nem éreztem úgy, mintha a korban is divatos képeslapok elevenedtek volna meg. Ilyen téren is le van rombolva a tündérmese illúziója, nem mesét mondanak. Vannak szép helyszínek, korabeli ruhák, de nem egy látványorgia a film.

Viszont, mindezek ellenére nekem nem esett jól nézni. Lehangoló, és olyan női problémákat boncolgat, amire képtelen voltam ráhangolódni. Biztosan nem lehet utólag igazságot tenni, de azért bennem felmerült az is, miért olyan boldogtalan egy olyan ember, akinek ennyi mindene megvolt.

Guy Pearce az egyik kedvenc karakterszínészem, így képes vagyok akár az ismertető nélkül is nekikezdeni egy-egy filmjének. A Pokoli gépezetről is csak annyit tudtam előzetesen, hogy egy visszavonult írót kezdenek el zaklatni. Thrillert vártam, valami nyomozgatós és feszült darabot.

Ehhez képest gyakran csak fogtam a fejem, hogy ez meg mi. Cogburn (Pearce) elzárkózva él, még a postát megkapni vagy telefonálni is autóba kell ülnie. Egy rajongó rendszeresen ír neki, ő meg nem győzi visszafelelni neki, hogy nem akar semmi kapcsolatot, nem akar beszélgetni, hagyják békén. Aztán a dolgok egyre furábbak lesznek. Talán annak kellene a rejtélyt és a feszültséget hoznia, hogy ki és miért van így Cogburn nyomában. Mert azt nem lehet mondani, hogy egy sima rajongóról van szó- De nem is rosszakaró akarja megkeseríteni a napjait.

Nem is rejtélyes, inkább fura, hogy ki és mit akar tőle. Már szinte unalmas is, ha Cogburn nem kezdene el annyira ráfüggeni a rajongóra. Ki ő? Mit akar tőle? Még arra is képes, hogy azt a férfit felkeresse, aki miatt remeteként él. Hiszen a címbeli Pokoli gépezet egy regény, Cogburn egyetlen megjelent és kultikus regénye. Csak éppen egy tömegbe lövöldöző kamasz ezt a regényt nevezte meg a mészárlása okának, a férfi nem is bírta ezen túltenni magát. Hát, Cogburn képes elmenni a börtönbe Tuffordhoz, de sem ő, sem mi nem leszünk okosabbak.

Olyan lassan lehet megfejteni a nyomokat, olyan semmibe tartónak éreztem gyakran a filmet, hogy nehezen is néztem. A cselekményhez képest hosszú is, és furcsán nyomasztó is. Nem rágtam le a körmöm izgalmamban, és folyton csak vártam, hogy haladjanak jobban az események. Kicsit olyan a történet, mint az a regény, amit annyian akarnak értelmezni, és mégis olyan megfoghatatlan. Van szó arról, miről szólt a Pokoli gépezet regényként, de hogy mennyire lehetett érteni a cselekményét? Hát, maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül kérdezgetik évekkel a megjelenés után is a szerzőt, hogy miért ilyen regényt írt és mi volt a mondanivalója.

Jellemző különben, hogy a flashback jelenetekből hamarabb meg lehet érteni a cselekményt, mint a jelen eseményeiből. Ott van a válasz arra is, hogy miért van ott a férfi, ahol és ki az, aki és amiért a fogát feni rá.

A mentőöv, hogy Guy Pearce van a fókuszban, az ő összeomlását és megbékélését követjük nyomon. Ő pedig remekül hozza az egyetemi professzor kiegyensúlyozott, szimpatikus énjét és a jelen elvadult, különc és visszavonult íróját is. Ez tipikusan az a film, amit tehetségtelen színészre bízva bizonyosan el kell bukni. De itt ügyes a casting. Pearce a színész benne, Pettyfer és Eve meg a szebb, de gonoszabb oldal benne. (A látványelemei a színészei különben, mert ezt leszámítva egy eldugott helyen haladunk az őrület felé, és nem a szemnek készült a film.)

Igaz, a főszereplő sem éppen szimpatikus figura, de mivel őt követjük nyomon, akaratlanul is az oldalára kezdtem állni...

Még emésztgetni kell. Nem tudom azt írni, hogy tetszett. Nem is utáltam, de nem volt könnyű néznivaló. Nekem inkább fesztiválfilmes hangulatú, mint hagyományos szórakoztató film.

Annyira elkapott a hangulata, hogy nem is egy, de két évadot megnéztem a héten. Igen, keveset aludtam, tény, de még van 5 évad, szóval egy ideig lehet, hogy nem alszom rendesen. Hacsak… kezdek elkalandozni.

Amit el akarok mesélni, hogy milyen evolúciót fedeztem fel a sorozatban. Az első évadot is szerettem, elsősorban az ötletessége és a Shawn – Henry dinamika miatt. De már a második évadban érezhető a szintlépés, a harmadikra meg egyértelmű, hogy menetközben egy nagyon sikeres krimi széria lett a Psych sok rajongóval.

 Az egyik, hogy a krimit mivel tudták életben tartani. Egyrészt, az ügyeket egyre jobban leválasztották a rendőrségtől. Természetesen Lassiter és Jules valamiképpen mindig bekapcsolódtak, ha másként nem, ők végezték a letartóztatást. De sokkal több saját esetet vittek a fiúk, és csökkent a rendőrséggel közös esetek száma. Hiszen a Psych magánnyomozói iroda, és ennek megfelelően több ügyfelüket is meg lehetett ismerni. A másik bővítési irány a családi szálak kapcsán jött. Gus és Shawn családja, eddig ismeretlen családtagjai is színre léptek. A 2. évadban főleg Gus kapott ilyen rokonokat, a szülei visszatérő nagyon mellékszereplők is lettek. De aztán Shawn rokonsága is színre lépett: az anyja, majd a nagybátyja is bemutatkozott.

De mutatja az is a sikert, hogy ezekben az évadokban már volt karácsonyi külön epizód. Mondjuk, nekem ezek pont nem hiányoztak volna, de a nagy sorozatokat szokták ünnepekhez igazítani. Érdeklődve is várom, hogy megjelenik-e majd Halloween a későbbiekben, bár sorozatrészekben a karácsony az örök favorit.

Maguk az esetek még mindig lekötnek. Nem mindegyik olyan okosan összerakott, de még bírták a készítők ötlettel, és egy-egy extrém helyszín, csavar vagy éppen meglepő gyilkos jutott mindegyikbe. Bőség zavara, ha kedvenceket akarok keresni. Tetszett az ügy, amit egy fóka halálából hoztak ki, és abban volt a valóban legmenőbb iroda, amit újabban láttam. Bírtam a rejtvényfejtős sorozatgyilkos nyomozást. Amikor a helyi amerikai football csapatba kellett beépülniük. Amikor Vick lányának kerestek bébiszittert, vagy éppen a nővérével vetélkedtek egy olajfúrótorony kapcsán. Ez az a sorozat, ahol nem mosódnak egybe a részek, nem véletlenül tudom ilyen tempóba nézni, nem unok bele.

Jó a hangulata és nagyon jó, baráti a légköre. Shawn és Gus kis játszmái, és Gus alakja már kevésbé csodabogár. Azon még most is mosolygok, amikor egy próbababán ugyanolyan összeállítás volt, mint rajta, és aztán mindenki azzal szekálta. Szóval, már nem egy hipochander csodabogár, akinek kb. Shawn az egyetlen társas kapcsolata. Sokat engedett az irányukba Lassiter is, már egészen baráti a vele való kapcsolatuk is. Sőt, Shawn apja sem az állandó rosszakaró, besegít, és sokkal egészségesebb kezd lenni a kapcsolatuk. Ok, azért megvannak még a maguk dolgai, de már Shawn is odafigyel, ha megbántja az öreget, valamivel kiengesztelje.

Aztán, ami hosszan futó sorozatban nem maradhat ki. Valóban épülni kezdett a Jules – Shawn szerelmi szál. Tipikus nézőcsalogató, ahogy egyelőre elhúzzák a dolgot. Vegyes jelek, mások beszólásai, hogy majd összejönnek, meg hasonlók. De, ami olyan tipikus. Amire Jules megtenné a lépést, Shawn szerez egy barátnőt. És szó se róla, Rachael Leigh Cook helyes lányt játszik benne, de azért az emberben benne van, hogy Shawn Jules mellett kellene, hogy kikössön.

De, eljutottunk még egy fejlődési vonalhoz. Egyre nagyobb nevek jöttek vendégszerepelni a sorozatba. Míg a 2. évadba még Kevin Sorbo, Lou Diamond Phillips és Kerry Washington voltak a legismertebb, a 3. évadban már sokkal több ismerős arc érkezett. Leigh Cook, Cybill Sheperd, Jimmi Simpson, Gary Cole, Jane Lynch, Serinda Swan többek között.

A lelkesedésem tehát megvan, és haladok is tovább a sorozattal. Majd mesélem a 4. évadot is.

Erről a filmről nem fogok dicsérő szavakat írni. Még az is nehezemre esik, hogy találjak benne valamit, ami tetszett. Rossz az egész.

Már a címmel kezdődnek a dolgok. Ez nem az a típusú film, aminek ilyen kísértetfilmes cím kellene. Dark Windows eredetileg, de kár volt az ablak képnél maradni, ha csak ez jutott belőle. Nem is látnak senkit az ablakban, az lesz gyanús, hogy ki vannak nyitva, nem alakokat látnak. Eszükbe se jutnak szellemek, amint leesik a szereplőknek, hogy valaki vadászik rájuk, emberben és nem másvilági lényekben gondolkoznak.

De a történet. Történt egy autóbaleset, 4 barát ment együtt. Balesetet szenvedtek, és az egyikük meghalt. A három túlélő elmegy egy hétvégi kiruccanásra, feszült a hangulat is, valaki meg elkezdi levadászni őket. Az izgalmas az, hogy miért. Mert bizony az autóbaleset nem éppen az volt, amit vallottak, amit megúsztak.

A legnagyobb baja, hogy teljesen kiszámítható. Tilly bűntudatából már a nyitánynál egyértelmű, hogy nem egyszerű balesetet szenvedtek. Azt sem nehéz kisakkozni, hogy kinek van indoka visszafizetni nekik a kölcsönt. Nem ijesztő az embervadászat, de még csak horrornak sem ok, mert semmilyen ijesztő elem nincs abban, ahogy könnyen és gyorsan elintézi őket a támadó.

Ahogy visszaemlékszem, egy rész volt benne, amin ha nem is meglepődtem, de legalább gonoszan vigyorogni tudtam. A halott lány barátja másnak is tetszett a négyesből, és meg is ragadja az alkalmat, hogy meghívja erre a hétvégére. Csak éppen mire odaér, már a többiek nagyban frászban vannak, és aki jön be, azt halálosan lecsapják. Naná, hogy nem a gyilkos, hanem a fiatalember érkezett meg és lett neki annyi. Abban van fekete humor, ha tudja is az ember, hogy túl könnyű lenne úgy elkapni a gyilkost. De, az eredeti gondolatra visszatérve ez a kettes gond. Thriller/horror vonalon mozog a film, de még egy kicsit sem ijesztő.

A harmadik probléma, hogy egyetlen szimpatikus szereplőt sem sikerül bemutatni. Monica mondhatni már a temetésen elkezd flörtölni a szerelmét gyászoló sráccal. Tilly hiába érez lelkifurdalást és szenved, megalkuszik és csendben marad. Gyáva. Peter meg akkora roncs, hogy kb. csak az érdekli, mi van inni és mikor hajthatja le.

Nincs látványelem sem. Kifejezetten béna a fiatalokra vadászó álcája, és nincs is látványos összecsapás benne. A dráma kevés, a csavar előre látható. Azt talán mondanom se kell, hogy annyira olcsó az egész, hogy ismerős arc sem lesz benne. Meg is lepett volna, ha ebben valami ismertebb színász részt akart volna venni.

Nem egy jó film, simán el is aludtam rajta, pedig elvben thriller. Azon nem kellene szundítani, de ezen lehetett.

Magamban azért tudok vigyorogni azon, miképpen és hányféleképpen próbáltak újabb és újabb életet lehelni ebbe a franchise-ba. Ez hányadik újrakezdés is? Negyedik vagy az ötödik? Egyben megvan az ítélet is, hogy nagy valószínűséggel nem lesz több Chris Rock rész, aminek örülni is tudok.

De, milyen utat választottak most? Visszamentünk a múltba. Hiszen Jigsaw elég nagy kaliberű gyilkos volt, és már azelőtt is ténykedett, hogy az első filmben megismertük. Most egy ilyen esetet nézhetünk meg. John már komoly beteg, meg is van a halálos ítélete. De egy szélhámos csapatnak sikerül megvezetnie egy átveréssel. A balgák, nem sejtették, kit uszítanak magukra, amint leesik neki, hogy nincs gyógymód, nincs megoldás, csak a pénzét vették el galád módon. Úgyhogy John szervez nekik egy játékot, Amandával az oldalán.

Az első, amit fontos kiemelni, hogy John a maga szadista módján tényleg fair játékot játszott. Igen, nagyon megkínozta a kiszemelteket, de nála igaz volt, ha teljesítik a feltételeket, életben maradhatnak. Ettől még nem nyer bocsánatot, és nagyon beteg elme kellett a gépekhez, amiket kitalált és elkészített, de legalább adott esélyt és nem szegte meg a szavát. Lehetne itt Amanda felé mutogatni, aki itt tanulja a módszert, és majd látjuk, mi lesz belőle, de az már a korábbi részekben el lett mesélve, nem ismétlem.

Mennyire van meg, amit az első filmben annyira szerettem? Hát, John tartós jelenléte biztosan egy plusz, és kedvenc figuránk is megjelenik. Viszont, a végén a nagy felismerés, hogy mi volt a trükkben a trükk, a visszapörgetés és újraértelmezés annyira nem ütött. A játékot magát persze nem lehetett előre kitalálni, de azt lehetett sejteni, hogy miképpen volt csapda az utolsó játék. Nem véletlen, hogy az a libikóka fele annyira sem volt halálos játék, mint amiben a többieknek kellett részt venni. Ha együttműködnek a két oldalon állók, akkor simán túl lehetett élni. Messze nem kellett ott olyasmit tenni, mint az agylékelés vagy a csonkolás.

Ha már a játékok, igen, a horror szint megvolt. John és a készítők újfent kitaláltak olyasmit, amiért ezt a filmet nem érdemes étkezés mellé választani. Én egyszer elkövettem azt a hibát, hogy Fűrész-film mellett spagettit próbáltam enni paradicsomos szósszal. Most már a chipset is mellőzöm és nem eszem ennek a sorozatnak a részei mellett.

Mennyire kötődtek a bűnökhöz a halálos játékok? Hát, volt, ami elég jól, másba eléggé bele kellett magyarázni, hogy az miért is egy bizonyos bűnnek a megtorlása. Azt nem is értettem, hogy Cecilia milyen módon is fizetett meg. Neki nem kellett magának ártania, és nagyon kétlem, hogy nehezére esett volna ölnie a levegőért, kifejezetten gyorsan meghozta a döntést. Abban hol a megtorlás? Mindegy, nem is akarom megfejteni.

Színészek terén egyértelműen a visszatérő színészek a fontosak. Még arra is van benne ötlet, hogy Bell miért néz ki idősebbnek. Rákban haldoklik, kezeléseket kap, ami sok mindent megmagyarázhat.

Jók a bevételei, Bell alakítását többen is dicsérték. Nem lepne meg, ha ez lenne az új irány. Ez a legjobban értékelt film a sorozatban, ha minden igaz.

Nem boldogít, de eljött a Valami Amerika (s01e06-07) évadában a kényelmes megoldások ideje. Kaptunk olcsó megoldást arra, Bala miért látja a kék majmot. De ennél is rosszabb, hogy a verseny esetében rövidre vágtak mindent, és olyan megoldást írtak, ami még paródiának is gyenge lenne. De most komolyan: kizárták a versenyzők nagyját, hogy egyből döntő legyen? Hát, én nem nevettem ezen, inkább a készítők ötlettelenségét láttam benne. Pláne, hogy ott tetőzött Balázs és a természetvédők története is, amit Zénó szívott meg legjobban. Végre, a második hallgatható dal, és ez lett a lezárása. Itt jegyezném meg, hogy amikor Zita a fejéhez vágta, hogy gagyit énekel, és pocsékak a számai, ugyanaz igaz lenne a másik versenyzőre is. Mintha direkt olyan számokat énekeltek volna, amik nem estek jól. A zsűri közös dala is… jesszus. Elvileg Vivinek kellene a képzett énekesnőnek lennie, de olyan színésznő játssza, akinek nincsenek ilyen készségei. Eredmény: még kevesebbet lehetett hallani a hangját, mint Árpa Attilának, aki csak bevállalta, hogy dalra fakad. Több szereplőt fura helyekre visznek, és a szerelmi szálakból 2 kifejezetten nem tetszik. Marci és Vivi – a mélypont volt, amikor Oroszlán Szonja Timije kezdett el szerelmi tanácsokat osztani. Balázs és Ivett? Egyre inkább úgy építik, hogy Ivett egész megváltozása csak kamu, hogy visszaszerezze a srácot. Pedig én drukkoltam, de túl sok az intő jel. Marad Zénó és Zita, akiket meg általában Zénó apja gáncsol. Nem tudom, meddig akarják még húzni, de remélem, hogy lezárják. Már annyira erőlködés, hogy nem szívesen nézem.

Viszont, folytatódik a Julia (s02e01-04). Vagyis, nézhetjük tovább, hogy a francia séf miképpen lett világsiker. Már most van egy nagy változás a korábbiakhoz képest: eddig Julia nem volt sikeres, küzdöttek a műsorért. Most viszont már ő a csatorna egyetlen igazi sikere, és megváltozott a hangulat. Jó érzékkel így nem is a stúdió és a show került a középpontba. Az első 3 részt leadták egyben, és ez a nő nyaralását, a stúdió küszködését teszi a középpontba. Julia a francia barátnőjével dolgozik az új könyvön, és egyre inkább megfogalmazza, hogy nem az eredetiség a lényeg. Olyan ételeket akar főzni és átadni, amelyek a francia konyhán alapulnak, de az amerikai asszonyok ízlésére vannak szabva. Ebből lesz is konfliktus, és lesz itt szakácsverseny meg egy étterem finom specialitásának a reprodukálása is. Közben a stúdióban jön a feminizmus kérdésköre, Russ dokumentumfilmet forgat és Judith fejére kezd nőni, hogy túlvállalta magát. Különben ő kezd az egyik kedvenc szereplőm lenni. Jó feleség, remek szerkesztő és több tekintetben csodálatos barát. A helyében biztos beolvastam volna párszor Blanche-nak, de ő kiáll mellette, küzd érte, jó barátja. Nagyon érdekel is, hova fog az a szál vezetni, mert egyszerűen nem hosszan tartható állapot, amiben most vannak. Van a sorozatban humor és intelligens is. Kifejezetten jól szórakoztam azon, amikor Avis és Sartre együtt bandáztak. Ráadásul szépen van megcsinálva a sorozat. Szép helyszínek, hangulatos, és egyszerűen jó elveszni a sorozat miliőjében. Ez nem kis mértékben Sarah Lancashire érdeme, aki egy nagyon szerethető, harsány és életvidám Juliát mutat be nekünk. Ok, a beszéde még mindig irritál, de az is igaz, azt nem tudom, hogy az igazi Child miképpen beszélt. Ami viszont aggodalommal tölt el: a 4. részben behoztak egy új szálat, amit nem hiszem, hogy szeretnék vezető témaként. Julia már fenyegetve van, hogy kémkedjen a tévések után az FBI-nak. A kommunistáktól való félelem, a korszak egy sötétebb hangulata érkezik, ami túl komornak tűnik a sorozat egyéb hangulataihoz képest. Majd meglátjuk, mennyire lesz mérvadó.

Végül, az Invincible (s02e04) tudott hozni egy újabb megdöbbentést. Azt a poént már az előző rész végén lelőtték, hogy a rovar miért ment Markért. Most a teljes sztorit megismerjük, és nem is csodálom, hogy nyomorult srác azt sem tudta, hol áll a feje a végére. A viltrumiak megmutatták, mennyire és miért olyan fenyegetők. Nolan egyszerre kapott egy kis felmentést, meg vizsgázott le újra. Írtam már, hogy Debbie-t kezdem egyre jobban sajnálni, és megint ő lett elárulva, ha ezt nem is tudja, és szerintem Mark sem fog beszámolni az anyjának a kisöccséről. Megint volt vérfürdő, akció, és vitték tovább a cselekményt. Mark, ha lehet, még az eddigieknél is rosszabb helyzetbe került, és nem is kicsi lépéskényszerbe. Ami viszont most már nem tetszik: amerre Atom Eve karaktere halad. Abban van poén, hogy rámutatnak, mennyire veszélyes is tud lenni a hősök ereje. De ahogy a lány a nevelőszüleihez kerül vissza, akik meg a másik irányba mennek el szélsőségesen, nagyon nem ok. Nem lesz ott sem jó, és ki tudja, milyen lelki sérüléseket gyűjt be majd ott. Előre sajnálom szegényt. De még mindig az évad elején járunk, alakulhat még mindenki története sokféleképpen.

Valahol szomorúnak találom, hogy az maradt ebből a filmből a legemlékezetesebb rész, hogy Gal Gadot (vagy a kaszkadőre) végigszáguldott motorral Reykjavik központi részén. Majd az egyik kedvenc helyi épületem sarkát lerobbantották – a kristályt idéző üvegépület egyik felét. Megjegyzem, ha nem nyaralási emlékeket hozott volna vissza, bár én nem motoroztam ott, pláne nem a parti sétányon, akkor ez sem tett volna rám komolyabb benyomást.

Akciófilm, kémfilm – ezeknek nem kellene izgalmasnak lenni? Mert ez nem az a csendes kémkedés, amit Carre szokott írni. Ők terepre mennek, beépülnek, lövöldöznek és verekednek, messze nem a csendes és minél láthatatlanabb, lassú munka a névjegyük. Ehhez képest kb. negyed óránként néztem a karórámra, hogy mikor lesz ennek már vége, annyira nem kötött le.

Van benne két olyan klisé, amitől sikítani tudtam volna. Az egyik a kémek titkos szervezete, akik egy mindenható MI segítségével őrzik a világbékét. Csak éppen senki nem tud róluk, beépülnek más szervezetekhez és tele vannak kártyás fedőnevekkel. Éppen csak, ha ők ennyire külön szervezet, miből van pénzük minderre? Honnan lett nekik az a mesterséges intelligencia? Egyszerűen nincs keretük, csak el kellene fogadni, hogy kik ők és mivel foglalkoznak. Ez nekem nem igazán ment.

A másik, a film gonosza és indoka arra, miért csinálja, amit. Nehezen veszi be a gyomrom, hogy egy korábban elkötelezett ügynök bosszúból mennyire messze hajlandó elmenni. Az mondjuk érthető, hogy ha valaki felfogja, hogy annyira keveset jelent a nagyobb játszmában, hogy a nála több hatalommal rendelkezők minden gond nélkül elrendelik a halálát, az nem esik jól neki. De annyi mindent kezdhetett volna magával, most komolyan ez volt a legjobb, ami eszébe jutott?

Túl hosszú lett a film, több és elnyújtott felvezetés is van benne. Akciófilm, pörgetni kellett volna, mert ez gyakran kifejezetten unalmasra sikerült. Ráadásul vannak benne olyan kitérők is, amelyek miatt forgattam a szemem. Rachel és Parker flörtölése? Ráadásul a nőt a mentora/főnöke még szekálja is azzal, hogy beépülni ment, nem szeretőt találni. Mondanám, hogy férfi ügynököket nem szoktak emiatt vegzálni, de nem is történt semmi, amiért Rachelt tényleg meg lehetett volna fedni.

Túl sok buta ötlet van benne, amit nem is értettem. Vegyük csak a végét! Rachel megkapja az engedélyt, hogy olyan esetekkel foglalkozzon, amelyek az MI szerint menthetetlenek. Lehet saját csapata. Viszi magával a Kör Jacket, meg beszervezi Keyát, akinek a Joker fedőnév jut. Csak éppen mindketten IT szakemberek, egyik sem terepügynök. Nem változatosabban kellett volna azt a csapatot összerakni? Na mindegy, még ez a legkisebb bajom.

Akciót igyekeztek beletenni, minden nagyobb részre jut valami kiemelt elem. Legyen az egy hegyről való lerepülés videójáték szinten, vagy zsoldosok laposra verése és autós menekülés. És mégis, nem volt olyan érzetem, hogy mennyire jól megcsinált filmet nézek. Egyik szuperügynök se hitette el velem, hogy ellenük aztán senkinek sincs esélye.

A szereposztáson sem spóroltak. Gal Gadot Wonder Woman után sorra kapja az ilyen akció szerepeket, de ez valahogy nem állt most jól neki. Annyira karakteridegen tőle, hogy játssza a szürke kisegérnek álcázott ügynököt. Még csak le sem építették annyira, hogy hihető legyen, hogy ő a láthatatlan kocka, akit általában senki észre sem vesz. Jamie Dornan keménykedne, bosszút állna, de egyszerűen neki sem hittem el. A The Fallban jobban ment neki a gonosz szerepkör, bár ott kapott érdemes drámát is. Itt kimerült annyiban, hogy keménykedik meg szigorúan néz, mert annyira meg kell ölnie a titkos szervezet vezetőit. Egyedül Schweighöfer hozta és kapta a szerepet, ami jól áll neki és már rutinból hozza is. Igaz, sok dimenziója neki sem volt. A kocka, akiről nem is tudtunk meg mást a munkáján kívül.

Különben úgy van befejezve, hogy akár további filmek is jöhetnének, de amennyire rossz kritikái vannak, és amennyire szerintem sokunk nem szerette, nem kellene erőltetni Rachel újabb küldetéseit.

Mi volt ennek a filmnek az értelme? Sok mindent nem vártam tőle, Shazam mégiscsak egy kamasz, még ha a hős alakja felnőtt is. Vagyis, ez eleve a DC könnyedebb filmjei közé tartozik, de ilyen történetet...

Eleve gondban voltam a történet gonoszaival. Három istennő, akik a világuk akarják újjáéleszteni, aztán bosszúhadjárat lesz belőle. Már, akinek, mert természetesen nem mindegyik ért majd egyet azzal, hogy az emberek fizessenek meg a szenvedéseikért, amiket különben nem is az emberek okoztak nekik. Olyan elhibázott és elvakult, buta döntésnek tűnik, hogy a saját happy endjük is feláldozná az egyik nővér a bosszú nevében, aminek különben semmi értelme sincs. Az egész emberiséget úgysem tudná letarolni, meg mit is kezdene egy világgal, ahol vannak a szörnyek, ő meg a sok hulla?

De, ha már ezen a vonalon haladunk. Igencsak fejfájást okozott, hogy Atlas lányait simán összemosták más istennőkkel. Mert volt tényleg olyan, hogy a 3 nő közül egy volt az idős, egy a felnőtt és egy a kamaszlány. De azok nem Atlasz lányai voltak. Meg különben is, az istenek örök ifjúságot birtokoltak. Akkor mégis, hogy lett Hespera Helen Mirren? A három istennő ráadásul mind más rasszt is képvisel. Ázsiai. fehér és latino. De azért testvérek, mi? Persze. Ázsiai görög istennő... nem is mondok semmit. Már annyit emlegettem ilyenek miatt a Brodgertont, hogy még egyszer nem érdemes.

Annyira nem esett ez így jól...

Nem mintha a másik vonalon a kamaszok gondjai annyival jobbak lettek volna. Billy, aki attól fél, hogy megint elveszti a szeretteit. Freddy, aki annyira próbál menő lenni a felnőtt szuperhős énjével, aki nem a jelenlegi mozgássérült kamasz fele. Annyira bizonytalanná, csetlő-botlóvá tették őket, hogy azzal felülírták, amit az első részben fejlődtek. Azt meg hagyjuk is, mennyire röhejes Billy mániája Wonder Woman után.

Valahogy egy oldala se akar összejönni a filmnek. A gonoszok nem félelmetesek, ráadásul nagyon irritál, ahogy görög istennőket és így ábrázoltak. De maga a bosszú és az eset feloldása is borzalmas. A kamaszfilm része alig kidolgozott, túl könnyen megoldódik minden, és tiszta közhely, ami a szereplőket inkább visszafejleszti, mint előre viszi a korábbiakhoz képest.

Még csak látványfilmnek sem az igazi - ahhoz túl sok béna dolgot enged meg magának. A család szuperhős jelmezei? Túl színes, túl giccses, túl... szememet bántalmazó. Az egyetlen, ami tetszett, azok a gonosz egyszarvúak, akik szeretik a cukrot. 

Egyedül a sztárfaktor magas a filmben. Ez sajnos nem menti meg, de azért durva, hogy Helen Mirren bevállalt egy ilyen szerepet. Plusz, Levi nekem még mindig fura döntés, mint Shazam. Sokkal szívesebben néztem a színen a kamasz énjét, bár tény, azt tényleg elhittem Levinek, hogy nem nőtt még be a feje lágya.

Ez most nem volt az én filmem, az első részt és Black Adamet is többre értékeltem. De még áll, hogy kötik össze a szálakat, ha nem is látjuk, hova és minek.

Egészen eddig olyan volt, mintha Denzel Washington felett nem járt volna az idő. Tudta az ember, hogy elhagyta a hatvanat, láttuk már a fiát is főszerepben, és mégis. Most először kapott el az érzés, hogy neki sincs időgépe vagy csodakapszulája.

Talán azért is ennyire feltűnő, mert ez már a 3. film Robertről. És most nagyon látni rajta, hogy mennyire kiöregedett a szakmából. Legalábbis külsőre, mert azt mondanom se kell, hogy Szicíliába vetődve nincs az a maffia, akiknek esélyük lenne vele szemben. Egyszerűen fáradtnak, idősnek tűnik, még akkor is, ha a történetben végre rátalál a békés életre, és sok tekintetben tud pihenni, miközben egy sérülésből lábadozik.

De, ha már kor. Washington is azok közé tartozik, akik intelligensen kezdenek bele egy akciófilmbe. Nem olyan jelenetek sorát látjuk, ahol a közel 70 éves a fele annyi idős izomemberekkel bánik el. Volt olyan is, de kevésbé látványos elemeket kapott, inkább azt látni, hogy célirányosabban, kevesebb energiát belefektetve hogyan lehet gyorsan végezni az ellennel. Különben meg akadnak fegyverek, és Robert McCall egyik, ha nem a legveszedelmesebb eszköze mindig is az intellektusa volt. Ő simán meglát olyasmit, ami a többieknek eszébe se jutna egy-egy helyzetről.

Nagyon más a film tematikája. A nagyjában McCall gyógyul, megismeri a helyieket. Felfedezi a helyi konyhát, életérzést, élvezi, hogy befogadják. Egy olyan festői kisvárosra sikerült bukkannia, ahol az emberek figyelnek egymásra és segítenek. Hozzá festői a külcsín is: a hegyekbe vájt házacskák, amelyek alatt ott van a tenger. Bár a plakát inkább Rómát sejteti, a filmben inkább Nápoly és a környező tengerparti városkák hangulatai, jellegzetes képei bukkannak fel. Az egész film sokkal lassabb, csendesebb és azt is írnám, békés.

A maffia szál lassan bontakozik ki, és nem is lesz túl eredeti. Ahogy az összecsapás is gyorsan lezajlik. A film sokkal több időt szán arra, hogy Robertet otthonosan elhelyezze a környezetébe, mint a fenyegetésre és az összecsapásra. Azért egy-egy jelenetben meg tud villanni feszültség is, de nem ezek maradtak meg leginkább. Mennyi is volt? Talán két összecsapás McCall-lal és a helyi rendőr megfenyegetése két alkalommal. A film meg hosszú ahhoz, hogy ennyi legyen az egész.

Talán ezért is tették bele Collins ügynök szálát, de annak szinte nem is volt értelme. Önállóan csinált egyáltalán valamit az a nő? McCall adta neki végig a jó tippeket, és hiába lelkes ügynökpalánta, azt nem láttam benne, hogy innen nagyon jól dolgozna önállóan. A film képes volt azzal elintézni, hogy mire dolgozni kezdett volna, robbant az autó és kórházba került.

Pedig még plusz poént is tettek hozzá: maga Emma is megkérdezi, miért ő kapja a fülest. A végére a film felfedi, de ez nem olyan csavar vagy meglepetés, ami emlékezetes lett volna. Valami ilyesmit várt az ember az előző részek ismeretében.

Húzónév továbbra is Washington, a fiatal ügynöknő pedig Dakota Fanning lett. Bár azt mondhatnám, hogy emlékezetesre sikerült, de különösebben nem volt az ügynöknőben semmi. Ha nem szerepelt volna a filmben, sem lett volna hiányérzetem. A tájak, az olasz hangulat adta el, és Emma alakja egyáltalán nem alkalmas arra, hogy saját történetet kapjon. Mivel ez az utolsó McCall eset, de nincs kinevelve utód, jegyzem meg.

Nem volt rossz élmény, de túl jó akciófilmnek se nevezném. Ahhoz lassú. Azt meg majd meglátjuk, lesz-e előzményfilm vagy Denzel még visszatér.