A végére elfogyott a lelkesedés és úgy minden. Olyannyira, hogy az évad, egyben a sorozat zárása tragikusra sikerült. Sajnálom is, hogy nem 8, hanem 10 részes volt a 3. szezon, mert az sok mindent elrontott benne.
Eleve, az évad konfliktusával voltak problémáim. Sheila önállósodik, céget épít a barátnőjével, és válik. Csak éppen a belső démonokkal még mindig nem tudott leszámolni, és új formában öltenek teste. Most már nem a saját gonosz énje adja neki a kéretlen jótanácsokat, hanem egy tévés, ismert színésznő formájában jelennek meg a rossz gondolatai. Már ez sem tetszett, és minél előrébb jártunk az eseményekben, annál rosszabb lett az összkép.
Sheila továbbra sem tud mit kezdeni a férfiakkal. Jön egy új férfi, de hamar egymás agyára mennek. Danny jelen is van, nem is. A 9. rész egyfajta búcsú, hogy mehetett volna minden így tovább, de mi értelme lenne? Igazán egyikük sem boldog, nem mintha, külön annyival jobban meglennének. John és Sheila meg egy katasztrófa. John igyekszik visszatalálni a nejéhez, új alapokra helyezi az életét. Ez még rendben is lenne, csak éppen a hősnőnek ő jelképezi a férfit, akivel lennie kellene. Még szánalmasnak is mondanám, ahogy évekkel később, sikerei csúcsán Johnt képzeli maga mellé, ahogy korábban a saját rossz énjét vagy a riválisát a fitnesz világából.
Mindig ide fogok kilyukadni, mert a semmiből előreugrottunk 5 évet, és láttuk, hogy mennyire kisiklott sok élet és leginkább a hiányérzetek maradtak meg bennem. Amit vártam, hogy épül majd fel Sheila életmód birodalma, semmit nem kaptunk belőle. Még csak azt sem, egyáltalán hogyan lett rá pénzük, mert Sheila Johntól várta a mentőövet, aki éppen akkor döntött úgy, hogy felad mindent és a családjával, vallásával újrakezdi Mexikóban. Utána meg egyből látjuk, hogy minden mennyire jól alakult neki, és országos birodalma van. De, mégis, hogyan?
Ha egyetlen jó döntést találok benne, az lesz, hogy Bunny és szörfös barátja el lettek engedve. Ok, az utolsó részben egy-egy jelenetet kaptak, hogy mi történt velük, de nem kellett a történetüket átszenvedni az egész évadon. Még így is több volt belőlük, mint kellett volna. Volt is olyan érzésem, hogy csak meg akarták mutatni, hogy 1986-ban minden fontosabb szereplőnek hol tart az élete, mennyire jöttek be a dolgai.
Kissé a Mrs. Maisel vége is beugrott. Sheila és Midge között egyre több hasonlóságot tudnék találni, és láthatóan hasonló a sorozataik befejezése is. Egyedül, magányban, de elérve mindent, amit valaha is megálmodtak maguknak. Azon meg rendezhetünk vitapartit, hogy Midge vagy Sheila érzi jobban magát a bőrében az utolsó jelenetekben. Én különben Mrs. Maisel mellé teszem a voksom. Igaz, neki nem is voltak olyan pszichés gondjai, mint amiket Sheila mellett végignéztünk 3 évad alatt.
Korábban a fitnesz adott látványvilágot, most ez is jelentősen csökkentve lett. Át is lettek definiálva a szereplők. Sheila már nem simán fitnesz jelenség, hanem üzletasszony. Sokkal fontosabb a történet szempontjából, hogy befektetőt keres, ötletelnek a jövőről, mint ahogy tényleges órákat ad a nőknek.
Inkább jött a feminizmus, és a cégét is a woman power jelszóra építi fel. És igen, azon bólogattam is, hogy meg lehet csinálni. Lehet ő a sikeres, az erős nő, akinek menő cége van és sok-sok követője. Csak, mindennek meg kell fizetni az árát. Mindent nem lehet egyformán magas fokon végezni. Ami időt beletesz a cégbe, a fitneszbe, azt mástól kell elvennie. Itt megint tudnám Midge párhuzamát hozni – ő is, Sheila is a munkába tették magukat, és mindent el is értek ott. Viszont, jó anyának és a családjuknak ott lenni egyikük sem tudott. Másban kell kiteljesedniük. És nálam ezért nyer Midge, ő jobban önmaga abban a szerepben, amit választott magának.
Amit zárásul említenék, hogy ez most is Rose Byrne show. A történet, a szereplők életének alakulása több okból sem tetszett. Hiába hoztak be egy új szereplőt, nem lett súlya. Byrne visz mindent, és miatta éri meg a sorozatot nézni.
Nem bánom, hogy rászántam az időt a sorozatra, de sajna messze nem a zárás a legjobban sikerült része. Legyünk túl rajta érzetem volt csak.
kétfarkú róka, amelynek semmi rókaformája nincs. A másik piros, sokszor elmondják mi, de meg se bírtam jegyezni. Engem különben a tasmán ördögre emlékeztet, de nem az. Valamilyen tüskés és disznó, de pont mi? Ők mást tudnak – a róka az okos, a piros meg az erős a csapatban.
a Bonnie és Clyde verzióhoz. Megjegyzem, ennek is igaz történet az alapja. Egy bankrabló karrierjét és trükkjeit figyelhetjük, felcsavarva a szórakoztató faktort. A film rá is játszik arra, hogy Robert milyen húzásokat engedett meg magának a rendőrökkel szemben. A kedvencem is egy ilyen poén volt – amikor elkapják, szembe kell néznie a lebukással, de a végsőkig megőrzi a humorát és a pimaszságát. Konkrétan, képes a kihallgatásra pizzát rendelni a rendőrségre. És ahogy előadja… Whiteman az a figura, akire még az üldözője is azt mondja, hogy szórakoztató jelenség.
abban, hogy felismerje a saját értékeit és ki tudjon állni azokért, akik fontosak a számára. Elérkezett oda, hogy ismerje magát és hátra tudja hagyni a múltat. A 11. epizód alig adott valamit a cselekményhez – az nagyon arra volt kihegyezve, hogy Miyo anyja mit és miért tett. Röviden is foglalták össze, meg hiányzott belőle valami csavar is. Ha Miyo szenvedéseinek a gyökerét keresem, annyi is lehetne röviden, hogy a mocskos anyagiak. Majd a lánynak kellett megmentenie a vőlegényét, így biztossá téve a helyét a Kudo családban. A végére lelepleződött – legalábbis a néző előtt – hogy ki és miért szervezkedett ellenük. Azt még el is találtam ki, bár az indokai sokkal gyerekesebbek voltak, mint vártam. Sima hatalomféltés. A látványvilág a szokott, ez egy szépen rajzolt anime. Szerettem, ahogy a színekkel bánt. A képességeknek is megvolt a maga árnyalata, és a démonokkal való harcot is korrekten összerakták. Azt nem állítom, hogy nincs valami hiányérzetem, túl egyszerűen elvarrtak mindent, de nem maradt bennem rossz érzés vissza.
van a kiszemelt milliárdos. Már csak azért is gondolom, hogy ez visszatérő elem lesz, mert Jon Hamm van leszerződtetve a szerepre. Eddig jól hozza a figurát, és próbálom megfejteni azt is, a nőknek miért annyira ellenszenves a sorozatban. Alex egyenesen rosszul van tőle, és egy egész monológot kapott arról, hogy mennyire nem tetszenek neki a férfi dolgai és az egója. Csak éppen ebben a sorozatban mindenki annyira önimádó és a saját céljaiért törtet, hogy szerintem nincs alapjuk ilyen megállapításokat tenni. Sőt, majdnem azt éreztem, hogy azért utálják, mert neki több pénze van megtenni azt, amit akar. Pedig mondogatják ám, hogy nem a pénz a lényeg, se azért rendszeresen egymásnak esnek a fizetések és a döntési jogok miatt. Akkor ki is az álszent? Új szereplőnk legalább felvállalja, hogy milyen ember és nem játssza meg magát. De ez a lehetséges eladás csak egy a történetek közül. A nyitányban kapásból nekimennek a texasi abortuszklinikáknak és a Mexikóból behozott magzatelhajtók kapcsán merülnek fel kérdések. A 2. részben egy cybertámadás történik, és az adatvédelemtől kezdve a piszkos titkok felszínre kerüléséig van itt minden. Kiszivárogtatott szexvideó, fétisek, viszonyok, és természetesen lesz, aki ezt is képes machinálásra használni. A 3. részben jött a rasszizmus, fizetési különbségek. Van átívelés, de külön történetek is. Minden színészt hoztak vissza, de jobban elosztják köztük a játékidőt. A mellékszereplők is több teret kapnak, és már nem csak Aniston és Witherspoon a kiemelt. A 3. részben pl. Bradley alig tűnt fel. És ez jó, nekem így érdekesebb a műsor, kicsit jobban beenged egy tévé kulisszái mögé. A nyitányra pedig bedobták a látványelemeket is, rakétakilövéstől kezdve űrjeleneten át híres New York-i helyszínekig és luxusvilágig volt minden. A kezdés tehát pozitív, meglátjuk, merre haladnak tovább.
kicsoda. Több csavar is van benne. Minden rész hoz egy újabb kirakósdarabot és lehet találgatni.
gazdájának. Csak ő kutya. Túlzás, butaság pl. a lézerlátása és mit szóljak ahhoz, hogy neki is van köpenye, meg a nyakörvében az apja üzeneteit hallgatja? Különben Krypto nem is kellett volna, hogy a gyerekkel tartson, így aztán pláne nincs értelme, hogy ez a nyakában van, és ott vannak rajta az üzenetek. Ott van az is, amikor álcázni akarja magát, és szemüveget vesz, mint Clark. Mégis, hol olvadna be a tömegbe egy szemüveges kutya?
csinálták meg, hogy cuki legyen.
látványosan szórakoztatnak. Itt egyértelműen azt akartam látni, ahogy a megek vadásznak, esznek és rám hozzák a frászt. Ehhez képest alig úsztak valamit a filmben. Arról meg ne is beszéljünk, hogy keveredett ide egy óriás polip, éppen pár percre, meg dinoszauruszok. Akkora idiótaság, úgy, ahogy van, hogy nem is csodálom, hogy van, aki nem vállalta a folytatást, és a sztori már halottként kezeli. Szerintem elolvasta a forgatókönyvet, aztán inkább nem akarta ehhez a nevét adni. Ha Statham nem csinálja meg, szerintem nem is moziba került volna, hanem valami ZS szintű paródiának gondolnánk, amit senki meg se akar nézni.
vannak. Szinte a film végéig kell várni, hogy felvillanjon, mi is a történetben az igazi tét.
annyiban zárójelbe teszem, hogy két család házi kedvencével végez a Figyelő. Nem látjuk, szerencsére, hogyan – csak a fekvő tetemet mutatja a kamera. Szegény kutyus és görény… Már megint szegény ártatlan állatok vesztettek a legtöbbet, amikor a Figyelőnek az emberekkel volt baja.