A végére elfogyott a lelkesedés és úgy minden. Olyannyira, hogy az évad, egyben a sorozat zárása tragikusra sikerült. Sajnálom is, hogy nem 8, hanem 10 részes volt a 3. szezon, mert az sok mindent elrontott benne.

Eleve, az évad konfliktusával voltak problémáim. Sheila önállósodik, céget épít a barátnőjével, és válik. Csak éppen a belső démonokkal még mindig nem tudott leszámolni, és új formában öltenek teste. Most már nem a saját gonosz énje adja neki a kéretlen jótanácsokat, hanem egy tévés, ismert színésznő formájában jelennek meg a rossz gondolatai. Már ez sem tetszett, és minél előrébb jártunk az eseményekben, annál rosszabb lett az összkép.

Sheila továbbra sem tud mit kezdeni a férfiakkal. Jön egy új férfi, de hamar egymás agyára mennek. Danny jelen is van, nem is. A 9. rész egyfajta búcsú, hogy mehetett volna minden így tovább, de mi értelme lenne? Igazán egyikük sem boldog, nem mintha, külön annyival jobban meglennének. John és Sheila meg egy katasztrófa. John igyekszik visszatalálni a nejéhez, új alapokra helyezi az életét. Ez még rendben is lenne, csak éppen a hősnőnek ő jelképezi a férfit, akivel lennie kellene. Még szánalmasnak is mondanám, ahogy évekkel később, sikerei csúcsán Johnt képzeli maga mellé, ahogy korábban a saját rossz énjét vagy a riválisát a fitnesz világából.

Mindig ide fogok kilyukadni, mert a semmiből előreugrottunk 5 évet, és láttuk, hogy mennyire kisiklott sok élet és leginkább a hiányérzetek maradtak meg bennem. Amit vártam, hogy épül majd fel Sheila életmód birodalma, semmit nem kaptunk belőle. Még csak azt sem, egyáltalán hogyan lett rá pénzük, mert Sheila Johntól várta a mentőövet, aki éppen akkor döntött úgy, hogy felad mindent és a családjával, vallásával újrakezdi Mexikóban. Utána meg egyből látjuk, hogy minden mennyire jól alakult neki, és országos birodalma van. De, mégis, hogyan?

Ha egyetlen jó döntést találok benne, az lesz, hogy Bunny és szörfös barátja el lettek engedve. Ok, az utolsó részben egy-egy jelenetet kaptak, hogy mi történt velük, de nem kellett a történetüket átszenvedni az egész évadon. Még így is több volt belőlük, mint kellett volna. Volt is olyan érzésem, hogy csak meg akarták mutatni, hogy 1986-ban minden fontosabb szereplőnek hol tart az élete, mennyire jöttek be a dolgai.

Kissé a Mrs. Maisel vége is beugrott. Sheila és Midge között egyre több hasonlóságot tudnék találni, és láthatóan hasonló a sorozataik befejezése is. Egyedül, magányban, de elérve mindent, amit valaha is megálmodtak maguknak. Azon meg rendezhetünk vitapartit, hogy Midge vagy Sheila érzi jobban magát a bőrében az utolsó jelenetekben. Én különben Mrs. Maisel mellé teszem a voksom. Igaz, neki nem is voltak olyan pszichés gondjai, mint amiket Sheila mellett végignéztünk 3 évad alatt.

Korábban a fitnesz adott látványvilágot, most ez is jelentősen csökkentve lett. Át is lettek definiálva a szereplők. Sheila már nem simán fitnesz jelenség, hanem üzletasszony. Sokkal fontosabb a történet szempontjából, hogy befektetőt keres, ötletelnek a jövőről, mint ahogy tényleges órákat ad a nőknek.

Inkább jött a feminizmus, és a cégét is a woman power jelszóra építi fel. És igen, azon bólogattam is, hogy meg lehet csinálni. Lehet ő a sikeres, az erős nő, akinek menő cége van és sok-sok követője. Csak, mindennek meg kell fizetni az árát. Mindent nem lehet egyformán magas fokon végezni. Ami időt beletesz a cégbe, a fitneszbe, azt mástól kell elvennie. Itt megint tudnám Midge párhuzamát hozni – ő is, Sheila is a munkába tették magukat, és mindent el is értek ott. Viszont, jó anyának és a családjuknak ott lenni egyikük sem tudott. Másban kell kiteljesedniük. És nálam ezért nyer Midge, ő jobban önmaga abban a szerepben, amit választott magának.

Amit zárásul említenék, hogy ez most is Rose Byrne show. A történet, a szereplők életének alakulása több okból sem tetszett. Hiába hoztak be egy új szereplőt, nem lett súlya. Byrne visz mindent, és miatta éri meg a sorozatot nézni.

Nem bánom, hogy rászántam az időt a sorozatra, de sajna messze nem a zárás a legjobban sikerült része. Legyünk túl rajta érzetem volt csak.

Minek kellett ezt a filmet elkészíteni? Amikor először hallottam, hogy létezik, el sem akartam hinni. Már az első résszel is problémák voltak, és ezeket a folytatásra sem sikerült kijavítani.

Hiszen sok tekintetben ez egy tipikus folytatás. Vagyis, fogták az első rész jellemzőit, beszorozták őket és a nyakunkba öntötték az eredményt. Rögtön, az űrlényekkel kapcsolatban. Eddig volt Sonic, a Flash gyorsaságával vetélkedő sündisznó. Most kaptunk két másikat, akiknek a faja kinézetről meg sem állapítható. Van egy sárga, kétfarkú róka, amelynek semmi rókaformája nincs. A másik piros, sokszor elmondják mi, de meg se bírtam jegyezni. Engem különben a tasmán ördögre emlékeztet, de nem az. Valamilyen tüskés és disznó, de pont mi? Ők mást tudnak – a róka az okos, a piros meg az erős a csapatban.

Emberi oldalról pedig visszahoztak minden korábbi szereplőt. Vagyis, Sonic befogadó családja és a főellensége is jött vissza. Szomorú is, hogy Jim Carrey már ott tart, hogy kétszer is eljátszott egy ilyen nagybajszú, idióta szereplőt. Nem véletlenül egy régi játék az alapja, a karakterének pont ennyi dimenzió is jutott. Vagyis, egy szimpla gonosz, akinek egyetlen célja és motivációja a világuralom.

Több olyan jelenet van benne, amikor a gonosz robotokat használ, Sonic rohan és a társai is bevetik a különleges képességeiket. Csak éppen nem lett mutatós. Eleve a három lény különösen néz ki, a CGI jelenetek meg nem szépek. Már a robotokat is tudnám kifogásolni, de amikor Carrey őrült tudósai járműveket bont szét és Transformers robotot épít a darabjaiból, az mindennek az alja. Vonogattam is a szemöldököm, mert emlegetik az X-Ment. Abban is volt ilyen nagy mértékű bontás, már az első trilógiában is, amikor Jean ereje feléledt és apokaliptikus környezetet teremt. És akkor, az sokkal jobban nézett ki, mint itt a széteső autók, tankok és mozdony.

A film jellemzője továbbra is a humora, ami röviden: bántóan gyerekes. Egyetlen jelenet sem jut eszembe, amin legalább mosolyogni tudtam volna. Inkább szánalmasnak éreztem helyzeteket és szereplőket is. A mélypont talán Robotnik szolgája, aki rajong gonosz mesteréért, noha semmilyen megbecsülést vagy bármit nem kap tőle. De Robotnik legtöbb megnyilvánulását a rossz és eltúlzott, problémás jelenet közé írnám.

A történet is csak olyan, amit egy játékban tartok elképzelhetőnek. Egy mágikus kincs megszerzéséért folytatott unalmas hajsza. Hát, ez nagyon nem A nemzet aranya vagy akár az Uncharted.

Pedig azt látni különben, hogy tervek voltak ezzel a filmmel és a névvel. Ma már nem fénykorukat élik, de Jim Carrey egykor a legnagyobb komikusok egyike volt, és az X-Men idézetek sem véletlenek. James Marsden volt Küklopsz, az X-ek egyik vezetője. Itt meg a béna seriff, nem is teszek hozzá többet. Shemar Moore megjelenéséhez nem is fűznék hozzá sok mindent. A Gyilkos elméket jól otthagyta, hát felmutathat egy mellékszerepet, mint beépített ügynök a Sonic második részében. A nagy nevek inkább a szinkronszínészek között vannak – valaki mondja meg nekem, Idris Elba miért adta a hangját a tüskés űrsünnek – már ha az a faja…

De, hogy rátérjek az igazán tragikus dolgokra. A kritikái erős közepesek, sokkal többen és jobban szerették ezt a filmet, mint amit bevesz a gyomrom. Simán nyereséges is, aminek hála nem szabadulunk ettől a süntől. Nem csak egy 3. rész várható, de már azt is olvastam, hogy spin-off sorozat is lesz majd belőle.

Hamar át is mosom az agyam, nézek valami mást. Ez egyszerűn gáz és pont.

Van egy hype a szerethető bűnözők között. Főleg, ha Robin Hood karaktert ismerhetünk fel bennük. Ok, megszegi a törvényt, de az embereknek nem, legfeljebb a bankoknak árt. A közvélemény még akkor is képes valaki iránt rajongani, ha esetleg több erőszak is képbe kerül, mint Sherwood csibésze esetében.

Azért szerencsére Robert Whiteman története nem a vérben tocsog. Inkább áll közelebb a Kapj el, ha tudsz, mint a Bonnie és Clyde verzióhoz. Megjegyzem, ennek is igaz történet az alapja. Egy bankrabló karrierjét és trükkjeit figyelhetjük, felcsavarva a szórakoztató faktort. A film rá is játszik arra, hogy Robert milyen húzásokat engedett meg magának a rendőrökkel szemben. A kedvencem is egy ilyen poén volt – amikor elkapják, szembe kell néznie a lebukással, de a végsőkig megőrzi a humorát és a pimaszságát. Konkrétan, képes a kihallgatásra pizzát rendelni a rendőrségre. És ahogy előadja… Whiteman az a figura, akire még az üldözője is azt mondja, hogy szórakoztató jelenség.

A film két oldalt kever össze: nézhetjük Robert rablásait és a családi életének alakulását. Felméri a helyszínt, gyengeséget figyel ki, és beöltözésekkel, gyorsan dolgozik. Látványos, és a különféle jelmezek és alakítások miatt akkor sem válik unalmassá, ha tulajdonképpen ugyanazt a módszert ismételi, csak más maszkban.

Ha a bűn oldalán maradunk, van viszont egy olyan része, aminek nem sok értelme volt, és nem hiányzott volna a filmből. Az alaptőkét majd a helyi keresztapa, Tommy Kay adja hősünknek, akivel össze is barátkozik és visszatérő szereplő lesz a történetben. Azon túl, hogy a rendőrségnél Tommy megfigyelése miatt kerül előtérbe Robert is, nem sok értelme volt annak a szálnak. De ok, értem, ez volt a lebukás első kockája, és így kaphatott egy szerepet Mel Gibson is a filmben.

Mi maradt ki? A magánélet. Robert beleszeret az egyik egyházi otthon dolgozójába, és Andrea sok mindenben a társa lesz. Humorforrásként használják, amikor a nő egyre több mindent megtud a szerelméről, későbbi férjéről. A csúcs egyértelműen az, ahogy lereagálja, hogy éppen egy bankrablónak készül gyereket szülni. Nem vitték el nyálas irányba, de egész jól megfogták, hogy miért talált egymásra ez a két ember és hogyan tartottak ki egymás mellett. Mert bizony Andrea sokkal tovább bírta, mint amit akár Robert feltételezett volna róla.

A történet következő lábát Snydes nyomozása adja, de ebben újfent nem sok szórakoztató elem akadt. A bűnözők nevetgéltek a kárára, ő meg kitartóan járt a nyakukra. Nem krimis, ez is inkább a krimis viccelődésnek volt alárendelve.

Látványelemet a rablások jelentenek benne. Sokféle maszk és  helyzet áll elő, amelyek humorosak és jópofák, annak ellenére – ahogy már írtam -, hogy ugyanazt a sablont használják. De az ötlet nem is annyira a módszerben, inkább a felvett jelmezekben van.

Ezért is lehet ez a film Josh Duhamel jutalomjáték. Sok alak bőrébe bújhat, és a szórakoztató csibész alakját szépen hozta is. Ahogy szerepeket vált a rablásoknál, ahogy működik öltönyös úriembernek és hippinek is, éles váltással. A drámai fele a gyenge pont, amikor Andrea majd elkezd a maszkok mögé látni, és elkezdenek kibukni belőle a múltjára vonatkozó igazságok. De a film nem is akar drámába hajlani, szerencsére.

Mellette Elisha Cuthbert, Mel Gibson és Nestor Carbonell kapott nagyobb szerepet. Mellékalakok Duhamel mellett, legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy ki mennyire tudott karakteres lenni. Cuthbert kevésbé, ő lenne az eye candy faktor, de azért kikívánkozik belőlem, hogy nem tegnap volt, amikor a szomszédba költözött ex pornós alakjától minden kamasz szomszéd eldobta az agyát. Igaz, Duhamel sem mai csirke, így párnak még elmentek. Carbonell szerencsétlenkedése működött, míg Gibson szerepében nem láttam dimenziót. Még csak azt sem tudnám megmondani, Tommy jó vagy rossz, vagy egyáltalán hogyan viszonyulok hozzá.

Egyszer megnéztem, mosolyogtam rajta párat, de nekem nem tud több lenni, mint egy Kapj el, ha tudsz gyengébb utánérzetnek.

Hazaértem, sok mindent nem néztem a nyaralás alatt. De egy sorozatpt befejeztem, egy másikat elkezdtem. Aztán majd jöhet a többi évadzáró, mert volt pár. De először nézzük a mostanit!

A végéhez ért a My Happy Marriage (s01e11-12). Ha nagyon a lényegre akarok koncentrálni, akkor a záró két rész volt az igazság és az erő megtalálása. Vagyis, Miyo megismerhette az anyja történetét, ami segített neki abban, hogy felismerje a saját értékeit és ki tudjon állni azokért, akik fontosak a számára. Elérkezett oda, hogy ismerje magát és hátra tudja hagyni a múltat. A 11. epizód alig adott valamit a cselekményhez – az nagyon arra volt kihegyezve, hogy Miyo anyja mit és miért tett. Röviden is foglalták össze, meg hiányzott belőle valami csavar is. Ha Miyo szenvedéseinek a gyökerét keresem, annyi is lehetne röviden, hogy a mocskos anyagiak. Majd a lánynak kellett megmentenie a vőlegényét, így biztossá téve a helyét a Kudo családban. A végére lelepleződött – legalábbis a néző előtt – hogy ki és miért szervezkedett ellenük. Azt még el is találtam ki, bár az indokai sokkal gyerekesebbek voltak, mint vártam. Sima hatalomféltés. A látványvilág a szokott, ez egy szépen rajzolt anime. Szerettem, ahogy a színekkel bánt. A képességeknek is megvolt a maga árnyalata, és a démonokkal való harcot is korrekten összerakták. Azt nem állítom, hogy nincs valami hiányérzetem, túl egyszerűen elvarrtak mindent, de nem maradt bennem rossz érzés vissza.

A The Morning Show (s03e01-03) pedig megkezdte a 3. évadát. Az első három rész alapján érdekel, mire fognak kilyukadni most. A tévé került a középpontba, szerencsére, és nem a főszereplők magánéletét ragozzák. Értékelem ezt az irányt, mert abszolút nem tud érdekelni, hogy Alex vagy Bradley éppen kivel osztja meg az ágyát. Átívelős történetet lassan alapoznak, de van egy tippem, mi lesz az. Cory igyekszik értékesíteni a céget, és meg is van a kiszemelt milliárdos. Már csak azért is gondolom, hogy ez visszatérő elem lesz, mert Jon Hamm van leszerződtetve a szerepre. Eddig jól hozza a figurát, és próbálom megfejteni azt is, a nőknek miért annyira ellenszenves a sorozatban. Alex egyenesen rosszul van tőle, és egy egész monológot kapott arról, hogy mennyire nem tetszenek neki a férfi dolgai és az egója. Csak éppen ebben a sorozatban mindenki annyira önimádó és a saját céljaiért törtet, hogy szerintem nincs alapjuk ilyen megállapításokat tenni. Sőt, majdnem azt éreztem, hogy azért utálják, mert neki több pénze van megtenni azt, amit akar. Pedig mondogatják ám, hogy nem a pénz a lényeg, se azért rendszeresen egymásnak esnek a fizetések és a döntési jogok miatt. Akkor ki is az álszent? Új szereplőnk legalább felvállalja, hogy milyen ember és nem játssza meg magát. De ez a lehetséges eladás csak egy a történetek közül. A nyitányban kapásból nekimennek a texasi abortuszklinikáknak és a Mexikóból behozott magzatelhajtók kapcsán merülnek fel kérdések. A 2. részben egy cybertámadás történik, és az adatvédelemtől kezdve a piszkos titkok felszínre kerüléséig van itt minden. Kiszivárogtatott szexvideó, fétisek, viszonyok, és természetesen lesz, aki ezt is képes machinálásra használni. A 3. részben jött a rasszizmus, fizetési különbségek. Van átívelés, de külön történetek is. Minden színészt hoztak vissza, de jobban elosztják köztük a játékidőt. A mellékszereplők is több teret kapnak, és már nem csak Aniston és Witherspoon a kiemelt. A 3. részben pl. Bradley alig tűnt fel. És ez jó, nekem így érdekesebb a műsor, kicsit jobban beenged egy tévé kulisszái mögé. A nyitányra pedig bedobták a látványelemeket is, rakétakilövéstől kezdve űrjeleneten át híres New York-i helyszínekig és luxusvilágig volt minden. A kezdés tehát pozitív, meglátjuk, merre haladnak tovább.

Én különben egyéb évadzárók felé. Roppantul érdekel, mi lesz a 3 Cleon sorsa, ahogy Harley és Ivy sztorijából is 1-1 részem van még vissza. Majd mesélem jövő héten!

Tettem egy kivételt – jobban szeretem először elolvasni a regényt, amelyből film vagy sorozat készült. Most viszont túlzottan kíváncsi voltam, így a Drága gyermek először képernyőn és nem lapokon lett ismerős számomra.

A történet lehet ismerős, már egy sikerregényből nagyon hasonló lett sikerfilm és díjnyertes alkotás. A szoba, a címét is kiírhatom. Ebben is van elrabolt nő, gyermek az erőszakból és a szabadulás. A különbség az, hogy ez thriller oldalról van megfogva. Van egy rejtély, részről részre tudunk meg többet arról, mi történt, hogyan és ki kicsoda. Több csavar is van benne. Minden rész hoz egy újabb kirakósdarabot és lehet találgatni.

Nem is akarom a rejtélyeket és megoldásokat elemezni, mert a sorozat varázsa éppen ezekben rejlik. Elveszi az élményt, ha előre tudjuk, mi jön. Ez egyszerre a sorozat erőssége és gyengéje is. Mert, ha egyszer már láttad, újranézni már nem akarod. Bár, ha nagyon töröm a fejem, tudok mellette is egy érvet. Ha már tudod, mi a csavar, korábban lehet keresni a rávezető elemeket. Különben van olyasmi, amit ki lehetett találni. Nem mindent, volt, ami meglepett. De abban is érzem a jó ötletet, hogy egyes elemek jönnek a cselekményből és ki lehetett találni őket.

A szereplők adják a fő látványelemet. Az érzelmeket és a személyiséget át kell adni, ők adják a meglepetéseket. Sok múlik azon, hogy tudunk-e velük szimpatizálni. Vagy, éppen, gyanúsnak tűnnek-e. Ahol ez legjobban működött, az Hannah szerepe. Végig húzta az agyam, hogy ő jó vagy rossz, egyáltalán lehet-e bármiért hibáztatni, mert ő hosszú éveken át egy szigorú szabályrendszerben nőtt fel. Ő belé ez lett beleégetve. Nincs más értékrendszere, neki az a normális, ahogy viselkedett. Csak kívülről nézve durva, hogy neki mi a normális. A kislány meg jól is játszotta. Általában nagyon idegesített, nehezen értettem meg, közben meg sajnáltam is.

A leggyengébb talán a kisfiú – Jonathan. Bár, az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy neki volt a legkevesebb szerepe, a jelleméből adódóan nagyon félénk.

Ismert színész nincs benne, nem is kellett. Igyekeztek, jó a végeredmény. Megvolt azért mindenkinek a maga villanása. A kisfiúnak, az elkövetőnek is – noha övék volt a legkevesebb képernyőidő.

A téma kellően borzongató, és nem egyszer lehet azon szörnyülködni, milyen beteg emberek vannak és milyen döntéseket hoznak. Azzal nagyon nem tudok mit kezdeni, ahogy a férfi a gyerekeivel is bánt. A szobában más volt, ott a nő volt a lényeg, és az emberrabló nem is akart különösebben apa lenni. Azért is kellett annyira szökni, mert az anya tudta, amint a gyerek elég nagy lesz és az apja/emberrabló akadályt lát benne, bántani fogja. Itt viszont a gyerekeinek tekintette őket, a maga módján szerette őket és a gyerekei voltak a családja. Mégis, még őket sem emelte ki a rabláncról. De több ilyesmit is találok benne, hogy a végén oda lyukadjak ki, hogy nem is lehet egy ilyen beteg elmét megérteni és logikát találni a dolgaiban. Nem is kell keresni.

A történet és a csavarok nekem eladták, most érdekel a regény is. Ha az még egy kicsit feszültebbre van megírva, nekem tetszeni fog.

Kezdjük azzal, hogy bolondulok a kutyákért. Szerintem is ők az ember legjobb barátja, és mesében, filmen is szívesen nézem őket. Így nem különösebben zavart, hogy az űrlény legjobb barátja is lehet kutya.

Vagyis, színre léptették Kryptót. Mert a kis Kal-Elnek volt egy kiskutyája, aki nem bírta nézni a gyerek körül záródó űrhajót, beugrott mellé és együtt lettek szuperhősök a Földön. Ugyanolyan képességei vannak, mint a gazdájának. Csak ő kutya. Túlzás, butaság pl. a lézerlátása és mit szóljak ahhoz, hogy neki is van köpenye, meg a nyakörvében az apja üzeneteit hallgatja? Különben Krypto nem is kellett volna, hogy a gyerekkel tartson, így aztán pláne nincs értelme, hogy ez a nyakában van, és ott vannak rajta az üzenetek. Ott van az is, amikor álcázni akarja magát, és szemüveget vesz, mint Clark. Mégis, hol olvadna be a tömegbe egy szemüveges kutya?

De nem is érdemes értelmet keresni benne. Egy olyan történet, amiben Lex és az Igazság Ligája is elég szerencsétlenek, viszont az állatok mindent megoldanak. Azért Lex Luthor zseni volt, itt meg egy tengerimalac ráver nem is egy kört. De egy DC animációt nem is realitás szemszögéből kell nézni.

Ez ráadásul egyértelműen gyerekeknek készült, humornak kell lennie benne és aranyos állatoknak. Ezt pedig hozta a műsor. Több állatfaj, és több kifejezetten aranyos is került bele. Krypto egy felettébb szép, hófehér kutyus. Vannak cuki cicák. Mindenféle tengerimalac. Én bírom a mókusokat is, és az is akad. Még a malacot is úgy csinálták meg, hogy cuki legyen.

Tele van olyan üzenetekkel, amiket a gyerekeknek lehet adagolni. Hogy akit szeretsz, annak a boldogsága előbbre való, mint a sajátod. Hogy mindenkinek kellenek a barátok. Ezt akár arra is lehet bővíteni, hogy mindenkire rátalálhat a neki való kedvenc. Hogy önmagadnak lenni az igazán szexi, az önbizalom a szexepil. Így lehet Wonder Woman kisállata majd egy disznó.

A humora is a gyerekekre szabott, így én annyira nem is élveztem. Azon nem tudok nevetni, hogy visszatérő poén, hogy Krypto kakijának milyen az illata. De azzal se nagyon tudtam mit kezdeni, hogy Lulu mennyire odavolt Lexért. Kb. egy zseni az a malac, de az nem tűnik fel neki, hogy ő nem kisállat volt, hanem kísérleti nyúl a laborban. De igen, ahogy már írtam, nem keressük benne az értelmet. Nem kell.

Színes, feltűnő, kellően őrült. Még valami, amiben nagyon érzem, hogy a gyerekeknek van szánva. Erre utal az is, hogy ki vannak figurázva a Liga tagjai. Batman a magányos és mogorva farkas mentalitással. Aquaman, aki ki van azon akadva, hogy vele senki nem is foglalkozik. Wonder Womannek beszólnak a csizmája miatt. De akad jópofa ötlet is benne – a gumi Bruce-on jót mosolyogtam. Pláne, amikor Batman megjegyezte, hogy reméli, rajta van a licensz.

Bár a szinkronos verzión nem érezni, de az eredetiben egész jó hangokat is találtak a szereplőknek. Nem egy sztár adta a hangját egy-egy szereplőknek. Dwayne Johnson lett Krypto, Kevin Hart a másik, a mogorvább kutya és lehetne még folytatni.

Gyerekeknek kerek, egyszer különben sem fáj.

Először nem is tudtam, hogyan álljak ennek a posztnak neki. Már a Meg kapcsán voltak bajaim, de szeretem a cápás filmeket. Statham nevével fémjelzett filmeket is elnézek, ha bizony nem is mind arany, amiben szerepet vállal. De ez a Meg 2…

Az első gondolatom simán az volt, hogy hol maradtak a cápák? Sok mindent el tudok nézni egy ilyen filmnek, ha látványosan szórakoztatnak. Itt egyértelműen azt akartam látni, ahogy a megek vadásznak, esznek és rám hozzák a frászt. Ehhez képest alig úsztak valamit a filmben. Arról meg ne is beszéljünk, hogy keveredett ide egy óriás polip, éppen pár percre, meg dinoszauruszok. Akkora idiótaság, úgy, ahogy van, hogy nem is csodálom, hogy van, aki nem vállalta a folytatást, és a sztori már halottként kezeli. Szerintem elolvasta a forgatókönyvet, aztán inkább nem akarta ehhez a nevét adni. Ha Statham nem csinálja meg, szerintem nem is moziba került volna, hanem valami ZS szintű paródiának gondolnánk, amit senki meg se akar nézni.

A történetről beszélni se nagyon érdemes. Semmi értelme. Ok, kb. az a lényege, hogy folytatják az árok feltárását, de a nyerészkedők bányásztelepe miatt újabb megek és egyéb szörnyek szabadulnak el. Statham meg a csapat pedig megy megfékezni az állatokat. De most egyáltalán nem a cápákon volt a lényeg: a nyerészkedők okozták a bajt az árokban, onnan valahogy felszínre kellett jönni, utána meg az áruló kilétén törték a fejüket. Mondanom se kell, hogy paródiába illően, egy bejelentéssel jól le is leplezte magát az illető. Még a mesebéli gonoszok sem ennyire hirtelenek. Nem jobb lett volna neki megtartani a látszatot? De. Mindegy, nem is akarom érteni vagy foglalkozni vele. Egyszerűen gagyi volt, de írhatnám nagy betűkkel is.

Ahogy azok is, amit akciójelenetként láthattunk. Az egy dolog, hogy nekem kisebbnek tűntek a cápák a korábbiakhoz képest, noha hangzott el olyan a történetben, hogy itt van a legnagyobb meg is, az ősragadozó. Nem tűnt annak, legfeljebb a sebhelyei árulkodtak arról, hogy már pár dolgot sikerült túlélnie. Vissza, a fizika törvényeinek abszolút áthágására és a hihetetlen epizódokra. A kedvencem az volt, hogy Statham egy ponton a lábával feszíti úgy szét a meg állkapcsát, hogy az ne nyelje őt le. Persze, szétfeszít egy több tonnás állat lecsapni akaró állkapcsát. De az is Superman teljesítményét múlja felől, amikor minden nélkül, még csak egy búvármaszk sincs rajta, búvárruháról nem is beszélve, megy úszkálni 7000 méter mélységben. A többieknek speciális öltözet kellett, amit direkt erre fejlesztettek ki, úgy tűnik, neki a bőre alapból ilyen. Azt is lehetne ragozni, ahogy feljönnek a mélységből. Mindenkinek simán bele kellett volna halnia a nyomáskülönbség miatt, de mindegy is. Ebben a filmben külön szabályrendszer uralkodik.

Még egy, nem bírom megállni. Kifejezetten érdekesnek találom, hogy a környezethez miképpen alkalmazkodnak az állatok. Pl. Attenboroughnál olvastam arról, hogy mit fejlesztenek ki a mélytengeri halak, és mi veszik el. Pl. ott, ahol fény sincs, minek kellene nekik látás? De maga az alap, hogy az állatok változnak, ha megváltoznak a körülményeik. Nem is kell évezredekben gondolkodni, mint ebben a filmben. Elég évtizedekben, vagy kisebb századokban. Itt viszont a kétéltű dinók simán ugyanolyanok maradtak több ezer év mélytengeri lét után. Persze. Nem csak a fizika, az evolúció szabályai se játszanak.

Nincs benne egy jól megírt karakter sem. De igazából senkiről nem is tudunk meg különösebben semmit. Vannak a jók, akik állat- és természetbarátok, meg vannak a nyerészkedő gonoszok és ennyi. Mélyebb indíték, valami egyedi? Minek?

Egyértelműen látszik a szereposztáson, hogy az ázsiai piac nagyon be van célozva. De ez még nem lenen gond, csak lennének értelmesen megírt szerepek benne. De nincsenek. A legjobb benyomásom, az egyetlen alkalom, amikor nevettem a filmen, az volt, amikor DJ karaktere felsorolta, mivel képezte ki magát és mi van a túlélő zsákjában. Az a pisztoly, amihez mérgezett golyókat is gyártott magának. Szomorú, hogy ez a számomra legemlékezetesebb a filmből.

Pedig cápákat, veszélyt, nem ezt akartam nézni. Hogy lehet egy cápás filmben ennyire kevés a cápa? És nem úgy, mint Spielberg klasszikusában. Ott, ha nem is láttuk, jelen volt. Itt nem is látjuk, jelen sincs, és bántóan könnyen lemészárolhatók.

Gyalázat, hogy mindezzel együtt nyereséges a film, ha a kritikái borzalmasak is. Abba meg bele se akarok gondolni, hogy simán elképzelhető, hogy folytatják még.

Jó kis hányattatott sorsa volt ennek a történetnek. Eredetileg egy szinte teljesen más szereposztással készült volna el. Hát, már nem tudjuk meg, milyen lett volna, ha Sebastian Stan, George Clooney és Josh Brolin szerepelnek benne.

Átverős gengszterfilm, amiben azt is elég kisakkozni, egyáltalán kik a szemben álló felek. Mert a kiemelt szereplők tulajdonképpen kis halak. Megvannak a maguk balhéi és viszályai, de a döntéshozás szintjétől kilométerekre vannak. Szinte a film végéig kell várni, hogy felvillanjon, mi is a történetben az igazi tét.

Bajban is vagyok azzal, hogy egymás mellé tegyem ezt a két részt. Hiszen, amit végig követünk, hogy két kisebb halnak el kellene tűnni, gyorsan pénz kellene nekik. Ezért beleegyeznek abba, hogy vigyáznak egy megzsarolt család tagjaira, amíg az apa a feleségéért és a gyerekeiért megteszi, amit akarnak tőlük. Csak aztán az események más fordulatot vesznek és a kettős kénytelen szembenézni azzal, hogy az igazi szerepük egészen más. Vérfürdő lenne, és a halott bűnbak szerepe lenne az övék. Ami persze nem tetszik, ők is lépni kezdenek és egyre több pénzt szeretnének, miközben csak próbálják átlátni, hogy ki és miért mozgatja a szálakat.

Mert a felső játszma, ami csak éppen megvillan, az egész kocsiipar manipulálására és a nagy gyárosok összeesküvésére épül. Ott már sokkal finomabb és halálosabb eszközök vannak, ahogy a tétek is nagyságrendekkel nagyobbak. Pl. a váltságdíjak és kifizetések – az alul levő Curt 5000 dollárt kapna, míg a teljes összeg közel van a fél millióhoz. Ennyire kis halak az egész történet szempontjából a főszereplők.

A film húzóereje közül az egyik éppen az: ennyire alulról átlátni a játszmát, és a legjobban jönni ki belőle. Bár tény, hogy a film nem úgy van felépítve, hogy szurkolni akarjak nekik. Vagy bárkinek. Mindenki bűnös ebben a sztoriban, csak az a kérdés, mennyire sáros. Még a megzsarolt családapának is megvan a maga mocskos kis titka – egy viszony a cég egyik titkárnőjével, és nem tiszta senki sem. De attól még egy jó játszma, ahogy egyre többet megtudunk, és végül kiderül, hogy mire is megy a játék.

A másik nézésre ösztönző a szereposztás lehet. Talán annyira nem nagy nevek, mint Soderbergh eredeti verziójában lett volna, de azért nem kell panaszkodni így sem. Benicio del Toro, akit a főnök feleségének szeretőjeként nehezebben hiszek el, de dörzsölt gengszternek annál inkább. David Harbour, akit a Stranger Things nagyon feltett a térképre, és a gyarló férjként is megvoltak a maga pillanatai. Jon Hamm, aki szerintem már rutinból hozza az öltönyös keménykedőt. Matt Damon azért döcög, mint svéd milliárdos manipulátor, de ő már túl sok amerikai hőst és kémet játszott, hogy svédnek akár eszembe jusson elképzelni. Mert a karaktert hozta, csak a svédet nem.

Nem látványfilm, legfeljebb némi lövöldözés akad benne, ezt a csavarok és a színészek kell, hogy érdekessé tegyék. Engem le is kötött, ha annyira nem is, hogy újra lenne kedvem megnézni. Az egyszer elég kategória.

A kritikái különben egész jók, és vannak benne olyan elemek, amelyek a rendezőre jellemzők. Nem lesz az új Ocean’s, de pl. a Logan Lucky-nál milliószor jobban tetszett.

Vannak még meglepetések. Simán azt gondoltam, hogy ez egy limitált széria. Megvan a lezárás, elvarrják a szálakat, hogy lehet ezt folytatni? Ráadásul megtörtént eset is az alap. Hozzáköltenek valamit? Antológia jellegű lesz vagy spin-off? Mert a 2. évad be lett rendelve, ha nagyon nem is tudom elképzelni, miképp folytatják.

Olyan szempontból viszont értem a berendelést, hogy kifejezetten hangulatos és paranoid légkört sikerült a sorozatban megalkotni. Úgy pszicho-thriller, majdnem horror, hogy nincs benne erőszakos jelenet. Bár ezt azért annyiban zárójelbe teszem, hogy két család házi kedvencével végez a Figyelő. Nem látjuk, szerencsére, hogyan – csak a fekvő tetemet mutatja a kamera. Szegény kutyus és görény… Már megint szegény ártatlan állatok vesztettek a legtöbbet, amikor a Figyelőnek az emberekkel volt baja.

A történet maga egy nagy rejtély. A Brannock család vesz egy irigylésre méltó, több milliós házat a kertvárosban. Ám fura leveleket kezdenek kapni, a Figyelőtől. A görény e család kiskamasz fiának volt a házi kedvence, és a rendőrség hiába veti fel, hogy baleset történt. Mégis, milyen görény futna addig a falnak, amíg kitörik a nyaka? És a család lassan belekattan abba, ki figyeli őket, írja a leveleket és miért. Nincs értelme, csak a folyamatos rossz érzés. Szinte minden részben más tűnik gyanúsnak, és készakarva pakolják is egymásra a sokféle nyomot. Még a záráskor is csak nézünk a szereplőkkel, hogy van egy maroknyi gyanúsított, de lehetetlen eldönteni, ki lehetett a Figyelő.

A műsor erősszereposztással is forgott. Bobby Cannavale jó nevű mellékszereplő, de itt a főszerepet is simán viszi a hátán. A jó családapa és a rejtélybe belekattanó férfi is megy neki. Szépen hozza a váltást is, ahogy egy rejtély egyre vadabb rögeszmévé válni. Egészen olyan, mintha szenvedélybeteggé válna, csak ő nem lőni kezdi magát, hanem indítékokat keres és elméleteket gyárt. (Megjegyzem, sokkal jobban hozta a függőt, mint Kitsch a Painkiller évadban, pedig a gyógyszeres sorozatban volt szó szerinti értelemben függőbetegség.) Az ő jelenléte a legerőteljesebb, bár tele van a történet ismerős arccal körötte. Naomi Watts játssza nagyon finoman a feleségét, akinek a szelídsége és félelme ellenpontozza a férfi hevesebb érzéseit. Jennifer Coolidge az erőszakos ingatlanos, thriller elem nélkül is egy kifejezetten irritáló szereplő. Margo Matindale az egyik ijesztő szomszéd Richard Kind és Mia Farrow társaságában. Utóbbi kifejezetten para lett, Mia Pearl-je így ahogy van, mehetne egy horrorba is. Seth Gabel meg több sorozatból is ismerős lehet, őt különben Murphy az AHS-ből hozta magával.

Igen, ez az egyik Ryan Murphy – Netflix projekt. Murphy elég jól visszafogta magát ahhoz képest, mennyire gyakran dolgozik ugyanazon színészekkel. Cseppent sem bánja az ember, annyira el van találva egy-egy szomszéd vagy főszereplő. Inkább érdekes lesz, hogy másba átmennek-e a készítővel. Bár, ahogy már említettem, jelenleg azon pörög az agyam, egy 2. évaddal mit kezdenek.

A színészein túl, ami miatt emlékezetes a sorozat, a gyanúsítottak halmozása és a hangulat. Egy szép ház, tényleg pazarul néz ki, és egy-egy éjszakai jelenetben horror helyszínné tudják tenni csak fényekkel és zenével. El van találva, hogy húzzák a néző – vagy legalábbis az én idegeim.

Akkor, már csak ki kell várni a következő évadot.