Minden napra egy film

Minden napra egy film

Resident Evil

1. évad

2022. július 25. - BBerni86

Valaki még tudja követni, hogy ki kicsoda és mi történik a Resident Evil univerzumban? Egy ideje érzem már, hogy elveszettem a fonalat. Még az anime filmek a közös szereplő miatt, Leon, valahogy beleférnek. A legutóbbi film, ami szinte tinisre vette az alaptörténetet, ugyanaz másképpen vonalon elment. Ez a sorozat viszont kezd egy újabb történetet, miközben kicsit alternatív verzió is, mert itt már New Raccoon City a helyszín, és szó is van róla, hogy az elsőben micsoda tragédia történt.

Eleve két idősíkon játszódik, és bőven hagy kérdéseket. Az elején egy tudós költözik a két lányával az Új Raccoon City-be és a lányok itt szembesülnek azzal, hogy milyen vállalat is az Umbrella, és a fejlesztett új csodagyógyszer, a Joy milyen mellékhatásokkal járhat. A másik idősíkon meg már túl vannak a világvégén, mindent elleptek a zombik meg az óriási állatok. Az egyik, már felnőtt lány tanulmányozza a zombik fejlődését, ki akarja találni, hogyan szerezze vissza az ember a bolygót. De az Umbrella üldözi.

Két dolog tudná elvinni: az egyik az akció. Az korrektnek tűnik, elnéztem, bár néha műnek hatottak a lények. Nem is annyira a zombik, hanem a módosított és nagyobb állatok. Azt nem is értettem, hogy azok simán nagyobb állatok, vagy a T-vírus az ő agyukat is támadja és nem csak nagyok, de zombik is.

A másik, ahogy összekötik az idősíkokat és a rejtélyeket elkezdik feloldani. Ahogy az utalások fokozatosan értelmet nyernek, és a két idősík együtt adja ki a történetet. Csak éppen maradt egy jó nagy lyuk még benne – sejtem, egy esetleges következő évadra hagytak még eseményt a múltra is, míg a jelenben Jade indulhat majd Bea megmentésére.

Bírtam benne azt is, hogy nem úgy zombiparádé, mint a Jovovich-filmek voltak. Itt van kísérlet, van rejtély, családi dráma és vannak zombik is, főleg a jövőbeli síkon, de próbálnak annál többet nyújtani, hogy menekülnek a zombik elől vagy ölik őket.

Igazán ismert színész nincs benne, de a sorozatnézőknek lesznek ismerősök. Nekem a show-t Lance Reddick lopta, hiába Albert lányai, főleg Jade a sorozat főszereplője. Vissza, Albertre és a testvéreire. Annyira mások, és jól is hozza őket. A pszichopatától kezdve a szerencsétlen nyusziig akad minden – bár a csúcs az volt, amikor a rakás szerencsétlenség kimutatta a foga fehérjét, és a lányok csak lestek, hogy Bert bácsi mire nem képes dühében.

A másik, aki nagyon benne élt a szerepében, Paola Nunez. Evelyn Marcusként az Umbrella feje volt, és a profit nevében gázolt is át mindenen és mindenkin. Ahogy széles mosollyal hozta meg a leggyilkosabb döntéseket… Talán csak akkor fagyott le a mosolya, amikor Simon került elé a végén.

Jó döntés volt az is, hogy nem ugyanaz a színésznő játssza a lányok 14 és 30 éves alakját. Az idősebb generáció teljesítménye tűnik jobbnak, de a történet miatt is ők érdekeltek jobban. Nem volt hangulatom a kamaszos lázadást meg dühkitöréseket nézni.

Még nem láttam, hogy 2. évad készül-e, a történet alapján simán lehetne. Majd meglátjuk – a kritikái túl vegyesek, hogy egyértelműen gondolhassam, hogy lesz 2. évad.

Heti nézősök a hét második felén

Black Bird és Motherland

Mivel eléggé elkapott a Viking Saga, amiről majd egyben írok hosszabban, ez a szakasz ma rövidebb lesz.

Pláne, mivel a Motherland: Fort Salem (s03e05) kapcsán kezdek kifogyni a mondanivalóból. Az e heti részben nem is haladtunk, csak a lányok és a felnőttek is bekerültek egy veszélyes helyzetbe, amit a rész végére elhárítottak. A nagy egész nem ment előbbre, csak láttuk, milyen kísérleteket folytatnak a boszorkányokkal.

Még mindig van szappanopera faktor benne, még mindig akadnak benne tinis szenvelgések és az sem változott, hogy nem sok pénzt toltak bele a sorozatba. A lányok még mindig a birtokra zárva, a boszorkányokat meg egy kb. raktárnak kinéző épületben tartották fogva.

Már érdekel, mi lesz a vége, de nagyobb büdzsével ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

 

A Black Bird (s01e04) szokás szerint jobban lekötött.

Ez a barátkozás, a kapcsolatépítés része volt. A két főszereplő többet volt együtt, és JImmy lerakja az alapokat,

amelyek miatt majd megnyílik neki a másik. Láthatóan ehhez neki is nyitnia kell, és mesélnie magáról. Kerültek elő nehéz témák, és jobban bele lehetett mászni mindkettejük világába.

Azért valahol szomorú, ami a gyerekkorukról kiderült. A maga módján mindkettő rémes, és úgy tűnik, a rossz apák és a tönkretett gyerekkor lehet a közös alap. Nem is akarom elmesélni mélységébe, melyiknek volt rosszabb. De maradjunk annyiban, hogy azt az apát, aki hullarablásra tanítja a gyerekét, nem sokra lehet becsülni.

Valahogy gyomorforgató a rész, annak ellenére, hogy durvaság nincs benne. De azt látni, hogy gyerekekkel mit művelnek a saját szüleik... Szépen le lehet görgetni, hogy miért azt az utat választották, amit.

Volt börtönlázadás, takarítás, sok beszélgetés.

Itt viszont a színészek is eladják, a történet is és annak ellenére még látványban is ott van, hogy be vagyunk zárva a szereplőkkel a börtönbe - ha a flashback oldja is azokat.

Azt különben még nem látom, hogyan lehet azt megtudni, hogy hol vannak elásva a meggyilkolt lányok, de majd meglátjuk. Már nincs sok vissza az évadból sem.

Hajsza a vadonban

Gina Carano az utóbbi időszakban leginkább a Star Wars univerzumban tűnt fel, de azért akciófilmekben is fel lehet még fedezni. 2019-es ez a filmje.

Az alapsztori nagyon egyszerű: egy kamaszfiút elrabolnak, és az anyja kergetőzik a gyerekrablókkal az erdőn, felfelé a hegyen. Ezzel a lényeget el is mondtam.

Kinti helyszínek, feltűnően sok hó, a táj miatt nem tűnik úgy, hogy kevés a helyszín, noha eléggé behatárolt. Fel a hegyen, a sífelvonó mellett el egy házig. Ennyi. Az úton többféle akadályt kell leküzdeni, amelyek egyben látványelemek is: a farkas falka, a befagyott tó, ilyesmik. Esti akciófilmnek működik is ennyivel.

Az akciójelenetek már rosszabbak. Az egy dolog, hogy Carano valóban sportolói és harcos múlttal bír, és hitelesen ver meg pár férfit. De itt legalább annyit lőnek is, mint verekednek. Az meg szinte röhejes, ahogy tűzpárbajba keverednek. Ahogy Clair a vadászpuskával nekikezd a gyerekrablók rikításának… Elsőre meg is fordult a fejemben, hogy ezt nem gondolta át eléggé. Ha mindent lelövi, ki marad elmondani, hol a fia?

De különben is vannak ilyen logikai nem stimmelések, amelyeket kénytelenek vagyunk elviselni. Már a gyerekrablás indítéka is ilyen: első ránézésre az Atya a pénzt akarta, Clair örökségét az apjától. De aztán ő maga meséli el, hogy így akar bosszút állni Clair apján, akinek most volt a temetése. Ezt nevezem ám bosszúnak: a célszemély eleve halott. Az meg ki sem derül, hogy miért is haragudott ennyire meg rá. Ugyan valamit elmesél Charlie-nak, csak éppen a lényeg maradt ki belőle végig. Átverte, pénzről is volt szó, de semmi konkrétum.

Az is különös, ahogy a farkasok viselkednek. A gyerekrablókat széttépik, de Clair csak bólint nekik és már mehet is? Különös erdő különös lakói. De, ahogy írtam, tévés filmnek megy el, moziba ez nem való.

A legnagyobb név különben Carano, bár pár éve még Richard Dreyfuss kapta volna ezt a pozíciót. De egyrészt meg is öregedett, másrészt az újabb generációknak az ő neve már ritkán mond valamit. A karaktere sem éppen emlékezetes: egy pokolian gonosznak beállított bandavezér, aminek a külseje nem kicsit mond ellen. Kb. mintha gonosz lenne a Télapó. Carano meg szokása szerint az akciójelenetekben teszi oda magát, különben meg elszánt tekintettel menetel előre.

Jobb híján egynek elment, amiket a héten láttam, azokhoz képest kifejezetten nézhető is.

A kutyám nélkül sehova

A héten nincs szerencsém a filmekkel. A kutyám nélkül sehova sem tetszett, mi több, szinte altatóként hatott rám. Komédiát vártam, aztán tulajdonképpen politikai könnyed drámát kaptam, sok szerencsétlen és boldogtalan

szereplővel.

Ciprus megosztott. Van a görög és van a török fele, gyűlölik egymást, határral el vannak választva. Ugyan tárgyalnak az egyesülésről, de a gyakorlatban még semmi nem látszik. A görög Yiannis elutazna innen, de a kutyája átszalad a török oldalra, és vissza már nem engedik. Így jöhet a csempészet meg hasonlók. A nagy szerencsétlenkedés.

Még csak azt sem értem, mi értelme volt az egésznek. A három főszereplő közül 2, de lehet, hogy mind a 3 el akar innen menni. Aztán az a végszó, hogy nem mennek sehova. Tulajdonképpen a kutya az egyetlen, aki szabadon tud mozogni, és aki sokkal jobban megoldja a helyzeteket, mint körötte az emberek. Hogy lehet ennyit szerencsétlenkedni?

Lehetett volna komédia, vannak kifejezetten humorosnak szánt elemek benne. Mint a csempész, akiről kiderül, hogy nem csak pofátlanul nagy árat kér a kutya átviteléért, de még némi bezacskózott tablettát is lenyelet vele, így drogfutárt csinálva szerencsétlen Jimmy kutyából. De mindig visszakanyarodunk oda, hogy mindenki szerencsétlen és szenved. Nem egyszer vitatkoznak azon, hogy ki a betelepülő bűnös, miközben a jelenleg itt levők már itt születtek, a szüleik jöttek a görögök helyére és házaiba. Mondjuk, ez nem vigasz annak, aki fel tudja sorolni, ki építette a házat, hogyan ültette a nagyapja a kert fáit, aztán most egy más család él ott, mert az előző generációt oda telepítette a török állam.

Nem Ciprus szép oldalát mutatják. Szegénység, háborús viszonyok, valósággal putri. Csak a film alapján nem is érteném, hogy miért turistacélpont a sziget. Szépség nincs itt, egy szemernyi sem.

A szereplők sem lettek szimpatikusak. Eleve rossz helyzetből indulnak, meg bele is törődnek ebbe. Yiannis legalább az elején igyekezett küzdeni, de a végére teljesen leereszt. Ha belegondolok, egyedül a férfi exe, Kika ért valamit. Nem véletlenül szakadt el innen és a férfitól, ő tudta, hogy Yiannis rosszat tesz neki és épített egy más életet magának. Lett egy normális párja is, nem olyan… semmirevaló, mint a zenész Yiannis. Yiannis, aki adósságba keveredik, akit kilakoltatnak, akit a börtönből is ki kell hozni. Csoda, hogy nem is szimpatikus a férfi és a legjobb döntése volt a nőnek, hogy elhagyta?

Nagyon mást nem tudok írni róla. Keserédes majdnem komédia. Nem vicces, túl erős benne a dráma, miközben igazából drámának sem mondható. A legjobb meg Jimmy, a kutya benne.

Párbaj – Freestyle

Norvég film a Netflixen és a táncos téma miatt megnéztem, de túlságosan is szenvedtem vele. Ha belegondolok, sok minden miatt.

Egyrészt, ott van a cselekmény. Valahol Hamupipőke mese, mert a kis norvég táncos csapat, ami már éppen feloszlana a megélhetési gondok miatt, meghívást kap a nagy francia versenyre. Ezzel még nem lenne bajom, csak sajnos más téren is maradtak a mese mellett. Pár nap alatt összeraknak egy nyertes koreográfiát. Hősnőnk, Amalie, úgy be tud ugrani a döntőre, hogy kihagyta a próbákat és csak úgy táncol egyet. (Megjegyzem, a tánciskolában aparbaj.jpg balett elemekkel sokkal jobb műsort adott, mint a versenyen a sima riszálással.) Persze…

Aztán, ha már Amalie. Egy YA történetben is bűnrossz lett volna, ahogy azon kesereg, hogy az anyja elhagyta. Az a nyavalygás, ami engem kikészít, mindegy, hogy filmet nézek vagy olvasok. Plusz, annyira nyilvánvaló végig, hogy az anyja nem fogja megadni neki, amit akar, hiába játssza Amalie a gyereket, akit szerinte szerethetne. Azzal is bajom volt, ahogy nagyon simán azt beszélte be magának, hogy vele van baj, mert az anyja lelépett gyerekkorában. Amalie apja elküldhette volna pszichológushoz, mert olyan kamaszos, fájdalmas és önpusztító képzelgései vannak, amelyeket némi terápia gyorsan helyretehetett volna.

A szerelmi szál ugyanilyen bűnrossz. Látunk pár csókolózást meg ágyba zuhanást, egy veszekedést meg egy nagyon szirupos békülést. Még a Hallmark is tud jobbat, rossz volt nézni.

A táncot sem tudom dicsérni, pedig az az egyetlen, ami menthette volna. Ok, eleve ez a freestyle messze van tőlem, de akkor is. A verseny megrendezése olyan semmilyen. A bemutatott táncok se tudtak lekötni.

Foglaljuk össze: untam, érzelmileg röhejes, és még a táncok se jók. Csak az volt részemről a film szerencséje, hogy ahhoz is fáradt voltam, hogy elindítsak a Netflixen valami mást. Még hátérfilmnek is túl béna.

Heti nézősök: Westworld és Irma Vep, meg a Viking Saga

Akkor, a hét eleji sorozatnézések.

A Westworld (s04e04) most is szórakoztató volt, és az akció betétek mellett azért visszaidézték, hogy az elején

mi adta el ezt a sorozatot a látványa és a színészei mellett. Az elején azt tippeltük, ki valódi és ki a robot, de volt még egy trükk. Az idővel. Ezt játszották el megint, csak most nem az évad végén, már a felénél megvolt a leleplezés.

Nem fogom szétszálazni, de az eddig látottak nem egyszerre zajlottak. Most sorba teszik, mi mikor is van. Így kicsit más a történet fekvése is, és még inkább disztópia lesz, mint eddig. Maeve és Caleb, Bernard és C már a helyén vannak. Christina maradt megint, aki nem teljesen passzol bele a sztoriba. Ott továbbra is várok valami csavart – addig meg jókat mosolyogtam azon, ahogy a randin Marsden karaktere utalgatott, és az eddigieket látók értik a poénokat, szegény Christina meg nem.

Amit eddig mindig írtam, most is áll: komoly akciós szcénák kaptak benne helyet. Talán a nyitány, Maeve és Caleb egy korábbi bevetése rossz értelemben idézett videójátékot, de annál szórakoztatóbb volt, amikor Maeve átvezette magukat az új Westworld játszótéren.

A színészek továbbra is el tudják adni, és belőttem az új arcokat is. C a Prodigal Son nyomozónője, míg az ő felettese, a lázadó vezér korábban a bárók ellen lázadt a Badlands posztapokaliptikus világában. Tudom, ennek a sorozatnak a szempontjából lényegtelen, de engem szórakoztat rájönni, ki és honnan ismerős.

 

Belekezdtem a Vinland Saga (s01e01) nézésébe is. Hát… az első benyomásom elég vegyes.

A történet nekem tetszeni fog. Egyelőre megismertünk egy viking családot – harcos apa, kissé beteg anya, egyvinland1.jpg nagyszájú kamaszlány és egy aranyos, naiv kisfiú. Tudom, hogy bosszútörténet lesz, és ez az alap, minek az elvesztése viszi majd a sötét útra a most nagyon kis cuki gyereket.

Jól hozza a helyszínt, az élet nehézségeit, gyorsan bemutatja a szereplőit is.

Ami viszont kegyetlen: az anime elemek egy ennyire viking történetben. Azon túl, hogy nem angol a nyelv, a szereplők külcsínében, a harcmodorukban meg teljesen visszaköszön az ázsiai anime hatás. Az elején forgattam is a szemem, hogy nem sok kellene, hogy a családfő egy szamuráj legyen. Majd megszokja a fülem és a szemem, de most még van bennem tiltakozás az ázsiai hatású vikingek ellen.

Különben korrekt a grafikája, a kedvenc képem az volt, amikor a háttérben egy flottányi hajó égett. Az egészen festményre illett.

De hosszú még az évad, ez csak az első benyomás. Majd mesélek, hogy haladok vele.

 

Végül, Irma Vep (s01e07). Közeledünk a végéhez és haladunk a szürrealizmus felé.

Már múltkor is írtam, hogy Mira elkezdett Irmává alakulni és suhan át a falakon. Most meg is fogalmazza, hogy

Irma időnként átveszi az irányítást, ilyenkor ő egyszerre Mira és Irma, ami különleges képességgel jár. Már csak abban reménykedem, hogy az a kép, ami a nyitányban van, ahogy Irma elrepül az Eiffel-torony felé, nem történik meg a végére. Az azért már sok lenne. Így is zavar, ahogy mindenki természetesnek veszi, hogy Mira átmegy a falakon.

Továbbra is a szokott színtereken mozgunk – látjuk az első verziót, amit most forgatnak és magát a forgatást. Ebben a részben a magánélet kevesebb volt, inkább Mira suhanása volt a téma és leselkedett kicsit. Több helyen hallotta is, mit gondolnak róla, vagy hogyan flörtölnek mások.

Plusz, elhangzik egy fontos kérdés. Mi szükség van a Vámpírokra (a forgatott filmre) a XXI. században? Ott jön egy monológ arról, hogy a mozi miképpen varázslat, és megint kilyukadunk Mira – Irma átlényegüléshez, de maga a kérdés, ami megfogott.

Amit látunk a Vámpírokról, és tulajdonképpen követjük az egészet, nekem nem érdekes. Nehézkes és több helyen buta történet is. Azt pl. fel nem fogom, hogy miért Irma a címszereplő és miért ő lett ikonikus alak a sorozatból. Egyáltalán nem tűnik annak az alvilági, badass karakternek, aminek mondják, de amit nem látok.

Már roppantul érdekel, mire lyukadnak ki a végére. Egyre kevésbé tudom elképzelni.

Arany

Disztópia, túlélő film, egy kis betekintés az emberi kapzsiságba, ami akkor is tombol, amikor minden az ember ellen fordult. Időjárás, környezet, amit csak el tudtok képzelni.

Nem is jó nézni ezt a filmet, sok szempontból lehangoló. Mondjuk, eleve a történettel is problémám volt. Virgil nyugatra tart, egy építkezésen fog dolgozni. A sivatagos tájon Keith fuvarozza, és az egyik pihenőnél Virgil

felfedez egy hatalmas aranyrögöt. De tényleg nagy, mint egy szikla. Míg Keith elmegy markolóért, Virgil marad őrizni az aranyat kevés vízzel és élelemmel, miközben hőség van és farkasok is vannak a környéken. Amit ki akartam ebből hozni, hogy minek kell azt az aranyat őrizni? Ketten nem bírták mozdítani és kocsival sem tudták elhúzni. Akkor mégis milyen random ember vihetné el előlük? Mennyi az esélye, hogy valaki pont itt álljon meg pihenni és észrevegye a fémet, mint Virgil? Vagyis, eleve elhibázott a szituáció.

De aztán sorra minden jön, egy szenvedéstörténet, ami a fiatalemberre vár. Támadnak a farkasok, jár erre ember, a hőség pusztító és még egy homokvihar is lecsap. Egyre rosszabbul van, egyre megszállottabb, még hallucinálni is kezd. Itt nem a túlélést ünnepeljük, hanem haladunk a biztos halál és az egyre szörnyűbb tettek felé az aranyért.

Ez lett az, ami végleg elvette a kedvem a filmtől. Amikor a végén látjuk, hogy mit csinált Keith, miközben telefonon osztotta az észt arról, hogy milyen nehézségei vannak. Ember embernek farkasa. Igaz, már a film elején is elhangzik, hogy Virgil nagyon naiv erre a vidékre, és Keith is fejtegette, hogy nincs társa, szeret egyedül lenni. Ahogy rávette Virgilt, hogy ő maradjon ott őrségben – minden ide vezetett, ezt is vártam, de azért Keith hidegvérűbb, mint vártam. Pl. egy SPOILER ((szomjhalál végignézésére azt mondom, rendben. De hogy széttépnek a farkasok? Ahhoz már kell valami ferdülés az agyában.))

A nyomorúságos hangulatot a film látványvilága is hozza. Eleve egy helyszínünk van, a kietlen sivatag. Alig vannak színek, szinte fekete-fehér érzetet kelt a film, olyan erős a szürke szűrő. Értem, fokozza is a hangulatot és valahol ezt a világvége hangulatot is kellett megfogni. Akkor se jó nézni.

Végül, ez szóló film, Keith minimális jelenlététől elszámolva Virgil – Zac Efron akit végig követünk. Ok, ott van a sivatagi vándor, két jelenetben. Nem nevezném emlékezetes fellépésnek. Pont mostanában olvastam Efron kapcsán, hogy nem szeret fürdeni és büdös. Itt ez most jól is jöhetett, mert egy mocskos csavargónak kellett kinézni szakállal, szakadt ruhákkal. Ilyen is lett, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy hihetően hozta Virgil leépülését és küszködéseit. Bennem különben az maradt meg legjobban, amikor félholtan is az aranyra szegezi a tekintetét.

Egyszer elment, de hogy nem esett jól, az is biztos.

Kilakoltatás

Megtörtént eset az alapja, és ettől valahogy még rosszabb az egész. A korunk, a magyar viszonyok is gyalázatosak. Egy-egy ponton nem is tudtam eldönteni, hogy sírnom vagy nevetnem kellene a látottakon. Talán

mindkettőt.

A történet egyszerű: egy idős asszony nem fizette a banki kölcsön részleteit, a bank erre elárverezte a házát és most ki kell költöztetni a nénit. Ő meg nem akar menni, a végrehajtóra uszítja a kutyáit és fiatal aktivisták meg tüntetnek a kilakoltatás ellen.

Hány szinten is tragikus? Nem a néni SPOILER {{adóssága volt, mint kiderül a végén. Kezesként írta alá a 7-8 milliót a fiának, és most ő van bajban. Azért ad egy pofont a semminek, amikor a végrehajtó Ricsi nagy nehezen lenyomozza a srácot, aztán kiderül, hogy Londonban van tényleg, de nem hotelt nyitott, csak takarít egyben.}} Nem derül ki, mi lett a pénzzel, de ki lehet találni. Volt, nincs – a néninek meg annyi.

Aztán, látjuk, hogy a magyar szervek mit szerencsétlenkednek össze. Egyre többen jönnek, még az állatkertet is ki kell hívni, aztán nem jut senki semmire. Ha Ricsi nem kezd el aktívan beavatkozni, nem is jutnak sehova. Egyszerűen szánalmas, hogy mennyire szerencsétlen és inkompetens minden szerv, amit itt bemutatnak. A sintértől kezdve a rendőrségen át a tárgyalóig és így tovább. Maga a főszereplő, Ricsi sincs éppen a pálya csúcsán. A családi üzletbe ült bele, láthatóan nem szereti és a húga lázad is az egész ellen. Ő az egyike a tüntetőknek a kilakoltatás ellen – abban igazat is adok a bátyjának, hogy azért kényelmes, hogy tüntet az apja munkája ellen, miközben simán hagyja, hogy az apja fizesse az albérletét meg anyagilag támogassa.

Nem szerettem, hogy nem lehet itt senkit sem bírni. Azt megértem, hogy a bank nem emberséges szempontokkal dolgozik. A néni bűne az volt, hogy hitt a fiának és aláírt neki, és el is veszít miatta mindent. Olyan kényelmes ezért a bankot okolni, pedig a srác volt, aki ezt a helyzetet okozta.

Az egész film a ház körül játszódik, így nem kellett sokat helyszínre meg díszletre költeni. Jó is így, valóban ez a drámai pont, minden itt összpontosul.

A stábba meg bőven lehet ismerős arcokat találni, ha nem is a legismertebb magyar színészekkel töltötték fel. Ricsiként Orosz Ákos szerencsétlenkedik, az egyik tüntető A besúgóból ismerős Váradi Gergely, Péterfy Bori a fiatalok szervezetének feje többek között. Talán azért nem érzem úgy, hogy bárki is villanhatott volna, mert mindenki szerencsétlennek vagy a szakmához nem értőnek tűnik. Csak látványosan szenvedni lehet. Talán Péterfy Bori szerepe az egyetlen kivétel, ő elég energikusan berobban és kiosztja Verát.

Nem a fájdalmas élmény a jó jelző, de tény, hogy nem tetszett a film. Tragikomikusnak éreztem, és inkább a fejem fogtam, mint mosolyogtam rajta.

Börtönök és összeesküvések

Motherland, Black Bird, The Terminal List és The Longest Night

Kezdjük talán a heti nézősökkel. Az első a Motherhood: Fort Salem (s03e04) volt. A múlt heti nyitott véget nagyon hamar feloldották, és egy részen belül láttuk a következményt – az elnöki avatást – és egy cselt is, amit nem mesélnék itt el, hátha más is nézi.

Az biztos, hogy ezzel aláhúzták, hogy mennyire sietnek a cselekménnyel. Nagyon sok minden nagyon gyorsan történik, és lehet kapkodni a fejünket. Alder is szervezkedik, gyűjti a dal őrzőit, ebben a részben is begyűjtött egyet. Ha ilyen tempóban halad, nagyon gyorsan meglesz a 6 őrző… A fele már ki van pipálva.
A rész közben voltak üres részek, és a lehető legrosszabb módon játszanak a romantikus betétekkel. Ahogy pl. az öreg indián becsajozott és akivel… Azért ahhoz tehetség kell, hogy az unokáktól eljussanak az egyéjszakás kalandig. Az ilyenek miatt meg olyan rossz érzésem van. Nem akar tini sorozat lenni, de ilyen betétekkel urban fantasynak meg komolytalan.
Különben adagolják az egyéb tinis témákat – most éppen M kapott monológot arról, hogy milyen nehéz a boszorkányok között a magafajtának. Eddig is fura volt M, most már bajban is vagyok vele. Ő nő, férfi, vagy nemváltó, vagy mi van? De már nem is akarom tudni.
A kisebb költségvetés is látszik, ahogy eddig is. Nem véletlenül vannak a lányok újfent bezárva a birtokra, ahol az a nagy mutatvány, hogy énekelnek a kertben egy elásott kecskeszív mellett.

A Black Bird (s01e03) már sokkal inkább a fogamra való volt.
Egyrészt, eljutottunk oda, hogy Jimmy megkezdi a barátkozást Larryvel. Már az maga izgalmas, hogy közeledik ésblackbird13.jpg építi a bizalmat. Másrészt, egyéb izgalmak is vannak a börtönben. Mert van egy zsaroló őr, van veszélyes új barát meg gyorsan szerzett ellenség is. Ahogy sejtettem, már kaptunk is egy olyan jelenetet, ahol Jimmy az izmaira és a jobb horgára kellett, hogy támaszkodjon.
Miközben kint is nyomoznak, és egyre épül Larry személyiségrajza, azért Jimmy is kapja a sorsdrámát. Eddig nem volt tiszta, miért mondta a múltkor azt, hogy nem nagyon volt választása a karrierjét illetően, hogy az apját is támogatni tudja. Akkor nem értettem, most ki is akasztott a családja. Pillanatok alatt elvertek közel százezret, tulajdonképpen Jimmy pénzeli és tartja el az apját. Elmondani nem tudom, mennyire szánalmas volt az öreg, amikor azt bizonygatta, itt lesz a közelben és Jimmy számíthat rá – sokra megy vele, ha a börtönőr kinyíratja, mert nincs meg a pénz, amit az apja és az öccse pillanatok alatt elvertek.
Ez helyre tette, ami korábban fura volt. Volt egy olyan pimasz vigyorgása Egertonnak, ami zavart. Most már inkább rámennek arra, mi van mögötte. Komolyodik minden, Jimmy gesztusai is, és ez jobban is áll a sorozatnak.
A színészek, a hangulat, a filmezés és a történet – ebben a részben is ki voltam velük békülve és simán a legvárósabb sorozatom a héten.

Elkezdtem a The Terminal List (s01e01) sorozatot is, de azt félre is teszem. Ahogy néztem, rájöttem, hogy ez regényként a polcomon csücsül. Majd, ha elolvastam, visszatérek hozzá.
theterminallist1.jpgAz első rész mindenesetre a bevezetés és a határok meghúzása. Láttuk, mi történt a hadszíntéren, láttuk, hogy mi mennyire gyanús és a kérdések milyen következményekkel járnak James kérdései. Eljutunk arra a pontra, amennyit a könyv fülszövege hoz. Innen indul a nyomozás és a felderítés.
Film hosszúságú rész különben, és bevallom, szenvedtem is vele. Háborús, összeesküvős-thrillernek teljesen korrekt, csak éppen ez az a fajta akció, ami engem gyorsan elveszít. Filmes kivitelben az, amit a Seal Team sorozatként megoldott. Már azt sem néztem, egyszerűen nem kötnek le az ilyen katonai akciók. Itt is, alig vártam, hogy inkább az otthoni eseményeket és a nyomozást lássam, ne a bevetést magát.
Pedig megvan a hangulata. A fronton, de otthon is. Ahogy valami nem stimmel, és nem hisznek neked. Paranoia, pedig nem is az igazán. Nyomasztanak, és ezt Fuqua rendezése nagyon hozza is. Amit ő ebben a zsánerben tud, amilyen miliőt teremt, jellegzetes. Az már más kérdés, hogy nekem nem nagyon fekszik mindez.
A másik gondom egyelőre Chris Pratt is. Nem győzött meg, mint rendíthetetlen amerikai katona. Lehet, hogy Hemsworth ausztrál, de neki ugyanez valahogy természetesebben jön. Talán, ha átmegy James megszállott nyomozóba, jobban el lesz találva, de az nem tetszett, ahogy az összezavarodott, de valamit sejtő katonát hozta. Olyan… szerencsétlennek tűnt nekem, pedig James Reece nem egy szerencsétlen alak.
Erre viszont költöttek, a külcsín és a színészek is pipálva. Bízom benne, hogy innen jobb lesz, de előbb elolvasom a könyvet.

Végül, merengtem, hogy külön posztba szedjem-e, de nem. Befejeztem a The Longest Night (s01e03-06) első évadát. Fokozatosan vesztett el és a végére még fel is bosszantott.thelongestnight2.jpg
Írtam, az volt az erőssége, hogy sok a rejtély és várjuk a válaszokat. Erre mit csináltak? Semmit nem tudunk meg. Mi több, még több rejtélyt bedobtak a zárásra. Roppantul tud zavarni, hogy így minden lóg a levegőben és igazán semmit sem lehet érteni.
Az akció oldalt is túltolták. Túl sok minden zajlott a börtönben – volt bosszúhadjárat, mert a kiszabaduló rabok nekimentek az őket zaklató személyzetnek. Volt többféle csapatba állás és szökési kísérlet. Közben meg a támadók igyekeztek bejutni, az őrök és az igazgató meg mérgezett egérként rohangáltak a gyerekekért, áramot szerelni, meg hasonlók.
Egyre szűkebnek érződött a börtön, és olcsó jelenetekkel töltötték fel a játékidőt. A száguldás az autóval egyik részlegről a másikra? Azon még vihogni is tudtam volna, ahogy elüt pár betörőt, akik azonnal pattannak és lőnek is már az igazgató után…
Vannak bajaim, de elnézőbb lennék, ha legalább pár választ is bedobnak az új kérdések előtt. De nem – olyan zárást forgattak, mintha úgy le kellene esnie az államnak, mint az első Fűrész végén a montázsnál, csak itt éppen semmi olyasmi nem volt a montázsban, ami ezt indokolná.

Nyomozás, börtönfoglalás és időhurok

Only Murders in the Building, The Lazarus Projekt, The Longest Night

Ahogy írtam, elkezdtem felhozni magam. Az Only Murders in the Building (s01e08-09) ezen részeiben egy only_murders2.jpgszálat zártak, egy üggyel már nem kell foglalkozni, de Tim Kono gyilkosa még leleplezésre vár.

Újfent hangsúlyozom, krimis, de nagyon vígjátéki panelekkel dolgozik. A 8. részben már a helyzet is komikus volt: a podcast rajongóit vonták be a gondolkozásba, és találtak ki egy verziót, miért gyilkolt a gyilkos. (Ugyan ez megdől, az utolsó két részre jön egy csavar, de akkor is.) A rajongók önmagukban is furcsa alakok, és a közös gondolkozás is humoros.

Ha már komédia, érkezett Charles korábbi dublőre, aki nő. A viselkedése, ahogy mindenki rácsodálkozik, az egész a poénok felé megy el. Jane Lynch láthatóan jól érzi magát a szerepben, és jól el is voltak Steve Martinnal. Mivel vannak a nyomozással kapcsolatban is megjegyzései a szereplőnek, így azért a krimi vonalba is minimálisan jelen volt.

Hangulatos, jó színészekkel dolgoznak – tulajdonképpen sok újat nem tudok hozzátenni. Egy jól sikerült komédia, erős krimi vonallal. Mellékszereplőknek is ismert arcokat hoznak be, ami jelzi, hogy van forrás, bizalom a sorozatban.

 

Két másik sorozatot meg elkezdtem. A kevésbé tetszetős: The Lazarus Projekt (s01e01).

Időhurkos, azokat szeretni szoktam. Ez akció – thriller elemeket kever bele. Egy app-tervező, George szerezthelazarus1.jpg befektetőt, sikeres lesz, a barátnőjét elveszi és babát várnak. Csak a világon végigsöpör egy újabb járvány, szinte mindenki fuldoklik. Az idő pedig George számára visszapörög, és újra fél évvel korábban találja magát. Most menteni próbálja maguk, már akkor a járványról beszél, persze nem kapja meg a szerződést sem, a barátnője meg elhagyja és azt hiszi, megőrült. De valaki ad neki egy címet – újra visszapörög az idő, elmegy a címre és találkozik a Lazarus projektesekkel.

Ennél jobban nem akarom elmesélni, a lényeg az lesz, hogy a Lazarus tud a hurkokról, gyűjtik az embereket, akik emlékeznek rájuk és mindig valami világmegváltoztató tragédiát hárítanak el. Ezzel kapcsolatban van egy kérdőjelem is: átívelős sorozat lesz, és a vírust akarják az egész évadban megakadályozni? Vagy egy rész, egy hurok és más-más helyzetet hárítanak el? Mindkettő lehetséges.

Már van alapozva egy ellenség is, Tom Burke játssza, egy kiugrott Lazarus ügynök. Róla még nagyon keveset tudunk, de mivel ő az egyetlen ismertebb név a stábban, valószínűsítem, hogy fogjuk még látni.

Nagyon sok mindent bele akartak nyomni egyetlen részbe, ami nem feltétlenül boldogító. Összecsapott tőle, és nagyon sok a kérdőjel.

Látványra eddig elmegy, leginkább arra költöttek, hogy a világvége hangulatot modellezzék az első hurokban. Beteg tömeg, lerobbant városkép…

Nem tett rám mély benyomást, de 2 résznyi esélyt még adok neki.

 

Ami már jobban nézette magát: The Longest Night (s01e01-02).

Elfognak egy hírhedt sorozatgyilkost, és egy kis hegyi börtönbe küldik éjjelre. Valakik meg felfegyverkezett csapatot küldenek a kimentésére. Csak éppen az igazgató lányát elrabolták, és zsarolják, hogy ne adja ki a gyilkost. A börtönben lázongás, harc a fegyveresekkel és még az igazgató gyerekeivel is kavarnak…

Cselekmény tehát bőven van, akciójelenetekkel tűzdelve. Nem éppen túl látványos, de lőnek, autóznak, volt tűz. Éjszaka játszódik, különben, így a fény – sötétséggel is lehet játszani. Sugárzott sorozatnak abszolút kielégítő.

De, ami nézette velem, a rejtélyek. Miért akarja valaki kiszabadítani a kegyetlen sorozatgyilkost a börtönből? A gyilkos miért akar inkább bent maradni? Sok szereplőt mutatnak, intézkednek, de semmit nem tudunk róluk. Pl. az egyik láthatóan gazdag, befolyásos – de hogy miért és mit csinál, egyáltalán ki ő? Ha szépen el lesz osztva a rejtély és az akció ebben a pár részben, akkor ki leszek békülve a sorozattal.

Amit még kiemelek, a hang. Ha jól tudom, és jól veszem le a lokációból, ez egy mexikói sorozat. Lehet nézni angolul, és nagyon fura. Valahogy nem természetes – jobban zavar, mint amikor magyar szinkronnal nézek valamit. Még keresem magamban is az okot miért, de valahogy nem fekszik jól a sorozat angolul – pedig így fogom nézni. Angolul értem, spanyolul max 1-1 szót csípnék el. Bízom benne, hogy majd ráhangolódik a fülem.

süti beállítások módosítása
Mobil