Nyáron kevesebb a heti sorozat, de azért akadnak. A kisállatok újabb trükkjei mellett nézzük meg, hogy mit nézek majd hetente Irma mellett.

Westworld (s04e01) visszatérés, és igyekeztek kicsit megváltoztatni a világot, amiben járunk. 8 év telt el az előző évad vége óta.

Alapozó rész volt, amiben megmutatták a szereplőket, és hogy ki merre jár éppen. Kicsit tabló jellegű is, ahogy haladunk egyikről a másikra, és látjuk, mit is csinál éppen. Természetesen ez az a pont, ahol valami mozgásba lendül, és a kényelmes életnek búcsút kell mondani. Caleb családot alapított és a feleségét, kislányát hagyja most hátra, hogy biztonságba tudja őket és elkapja, aki a nyomukban jár. Az ő társa Maeve lesz, aki szintén visszatér 8 év elvonultság után. Mert William valamit kavar.

Egy rejtélyes pont van: a Christina nevű nő, aki kiköpött Dolores. Lesz ott valami csavar, biztos vagyok benne. Pláne, hogy a nő 1-2. évados szerelme is felbukkan a záróképen. (James Marsden állandó szereplő az évadban, és emlékeim szerint az ő alakját Dolores átküldte anno a gépek új világába.)

Vagyis, sok mindent még nem tudunk, ez csak egy kedvcsináló és elkezdik szórni a morzsákat.

A Westworld a látványos sorozatok között van, most éppen azt néztem, hogy Christina világa milyen letisztult és milyen modern technikai eszközöket alkalmaznak. Gyanús nekem, hogy az csak egy szimuláció… Ok, nem találgatok.

Még akcióba nem nagyon lendültek bele, de majd fognak, arra is lenne egy tippem.

Minden fontos szereplő itt van, és ez már önmagában egy ok, hogy a színészek miatt sorozatot néző énem leüljön az évad elé. Evan Rachel Wood, Ed Harris a szerintem legjobbak, de van itt még Tandiwe Newton, Tessa Thompson – őt ebben a részben nem szúrtam ki különben, de a stáblistán fent van -, Aaron Paul is.

Az első évadot már látom, hogy nem tudják elérni, de attól még érdeklődve várom, mit kapunk idén.

Jöttek vissza a boszorkányok is, egy utolsó évadra: Motherland: Fort Salem (s03e01).

Itt is eltelt némi idő, és a főszereplő triumvirátus a lányok párjaival kiegészülve szökésben van. Éppen egy gyárban bujkálnak, és fura is, hogy mennyire másként festenek civilben, mint korábban a katonai egyenruhában vagy éppen a poszter beállított szexi pózaiban. Raelle haja pl. annyira megváltozott, hogy elsőre fel sem ismertem a szereplőt.

A történet most is elvitte nekem, bár elsősorban bujkálnak a lányok, azért vázolja a rész, hogy közben milyen nyomozás zajlik és milyen összeesküvés lendítette mozgásba a dolgokat világszinten. Alder visszatérése bizonyára kavar majd még egyet ezeken, de tippre idén több szerepet adnak Silvernek vagyis az Államok alelnökének.

Azt is díjaztam, hogy nem kell a magánéleti drámát erőltetni. Raelle mellett ott van Scylla, ahogy Abigail mellett Adil. Ok, egy kis tinivonal dráma akadt, de csak jelzésképpen. Egy kis féltékenykedés, egy kis kapcsolatmélyítés, de messze nem fő eseményként, csak megszínezve az egyéb történéseket. Nem tini románc felé mozognak, ami jó is.

Ami a sorozat gyengéje, és most is az, hogy nem egy látványsorozat, még amikor a cselekmény igényelné is. Látszik, hogy kevesebb pénzből forog, akad nagyon rémes helyszín is. (Az a gyár, hidegrázás.) A mágia is olcsó kivitelű, és kevés dologban látszik, hogy ez egy alternatív történelmi vonalon játszódó széria.

Ebbe a sorozatban is visszatért minden színésze. Itt kevesebb a név, de itt inkább az eye candy dominál, mint egyebek.

Érdekel ebben is, mire fogunk kilyukadni. Majd kiderül.

Végül, befejeztem a The Hidden Lives of Pets (s01e03-04) dokumentumsorozatot is.

Amit az eleje kapcsán megjegyeztem, most is áll. Nem annyira dokumentumfilm, sokkal inkább a cuki YouTube videók stílusát hozza. Szívesen néztem is, mert a cuki állatokat jó nézni, nem igaz?

De azért az is áll, hogy most a téma is közelebb volt hozzám. Ha rövidre akarnám fogni, ez a két rész azt emelte, hogy vadállati múltjukból milyen extrákat hoznak a kis kedvenceink, amelyekkel boldogíthatják az életünket. Pl. a macskák tájékozódási képessége, amit egy cica gazdija közös túrázásokon használhat arra, hogy mindig visszataláljon a pihenőhelyére.

Most is keverik a tudományt a nagyon, még rajongói szemmel is túl kedves és helyes videókkal. Vannak jópofa kísérletek, mint amikor azt nézik, egy felállított dominókkal teli folyosón hány dominó eldőlésével kel át egy macska, egy kutya és egy teknős. Meg vannak a YouTube videó szintek, mint a férfi az aranyhalaival, akiket focizni tanít.

Valóban a házi kedvencekre helyezik a fókuszt, és a kutyákról, macskákról, papagájokról tudjuk meg a legtöbbet. Ok, talán a nyulak is megérdemelnének egy helyet a listán, már csak a skandinávok ugrató versenye miatt is… Mire rá nem veszik őket, elképesztő.

Abszolút az a cukiság, amit már szinte túl édes is nézni, de tanulni is lehet belőle.

Ez pont olyan filmnek tűnik, amit az elkészülte után minden résztvevő letagadna, hogy szerepelt benne. Már az alapötlet sem az igazi, de amit kihoznak belőle… Félúton van a fájdalmas és az unalmas között. Szenvedtem vele, írhatom ezt is.

Már ott megakadt nálam a lemez, hogy a főszereplő vezetékneve Lazarus. Én komolyan azt hittem, ez valami bibliai utalás és valamiért így szólítják. Amikor leesett nekem, hogy ez simán csak a neve és nincs semmilyen jelentése, eléggé csalódott lettem. Pláne, hogy kiderül, Joshua apja egy rabbi. Vagyis, adott egy rabbi, aki nagyon zsidó keresztnevet ad a fiának és Lazarus a vezetékneve. Nem is írok már mást. Kb. ilyen a film minősége is.

Nézzük először a szerelmi szálat! Mese, de akkora habbal… Joshua olyan alaknak van beállítva, aki a legyet is röptében. Nem egy szerelmes alkat, használja a nőket, akiknek a fejébe lát. Aztán jön Anna, és hősünk azonnal monogám hősszerelmes lesz. Egyetlen beszélgetés után! Rá nem bírok jönni, hogy miért szeretnek egymásba. Teljesen más az életük, múltjuk, a jelenük – minden velük kapcsolatban.

A thriller vonal: összeesküvés elmélettel kombinált unalom. Ki nem találta ki elsőre, hogy ki a hunyó? Talán csak arra nem jöttem rá, hogy a tablettáknak mi a szerepe, de olyan egyértelműnek tűnik, hogy ki és miért teszi azt, amit. Igaz, némi X-Men már van a hátam mögött, nem lep meg, hogy a különleges képességű emberektől félnek, miközben ki is használnák őket, de akkor is. Ez egy nagyon olcsó megoldás volt, még olcsóbb csavarral és megoldással. Azt meg hagyjuk is, hogy mennyi mindent hagynak nyitva. Pl. mi lesz azokkal az idősebb gondolatolvasókkal, akik a mesterséges altatást választják? Most majd kihozzák őket a kómából? Passz.

Látványelem a nagy nulla. Még egymás gondolataiban is csak simán beszélgetnek és semmi manipuláció a térrel, vagy valami. Ok, nem várom az Eredet megoldásait, de egy sima külső jelenetnél több is lehetett volna benne.

Mi maradt ki? A szereposztás. Vagyok annyira filmnéző, hogy mindenki mellé tudok tenni egy nagyobb szerepet vagy egy sikeres sorozatot. Vagyis, mindenki többet is felmutatott már, mint amit itt kapott. Bár, azért az is igaz, hogy igazi sztár senki se volt. Nick Stahl állt hozzá a legközelebb, de soha nem a nagy szerepet vagy a franchise sikeres része jutott neki.

Többet nem tudok róla mondani. Gondolatolvasós, összeesküvés-elméletes romantikus unalom.

Az HBO sorozata az Irma Vep, amely érdekes koncepciót mondhat a magáénak. Annyira, hogy ez már önmagában is érdekessé teszi. Egy feldolgozás, ami arról szól, hogy feldolgoznak egy sorozatot.

A sorozat ennek megfelelően két szálon halad: egyik részről látjuk magát a forgatást és a készülő anyagot, miközben bejátszások vannak az eredetiből is. Így folyamatosan van egy visszacsatolás, film a filmben érzet is. Meg el is lehet gondolkodni, hogy mit tud egy másik kor hozzátenni egy korábbi sorozathoz. Hogyan változnak a ruhák, a technika: mi az, amit érdemes megőrizni, míg másokat elvetnek. A folyamatos harc is, amikor a rendező és a színész koncepciója nem egyezik meg. Az még valahol vicces is, ahogy igyekeznek egymást megvezetni.

Abszolút megvan a kulisszák mögötti érzet, látni megszületni valamit és megfigyelni, hogy készülnek a felvételek. Az pl. kifejezetten tetszett, amikor a vonatos jelenetet forgatták, és láttuk, hogy érik el egyetlen díszletkocsival a mozgás illúzióját.

Másrészt, van egy szappanopera vagy inkább dráma oldal is. Szinte minden színésznek és készítőnek megvan a maga agybaja és magánéleti traumája. Szenvednek szakításoktól, vissza akarnak szerezni embereket vagy éppen csábítanának, esetleg feldolgoznák a traumáikat. Kedvelhetően esendő mindenki, és teljesen magukévá tették a koncepciót, hogy a sztárok is csak emberek és rengeteg a zűr az életükben. Van itt drogos, emberundorban szenvedő, simán csak magát kereső.

A sorozat külcsíne nagyon rendben van. Eleve a triplázás, ahogy van jelen, film és régi film – mind egyedi stílusban jelenhet meg. Több helyszín van, jó váltások és a kosztümöket  ki is kell emelni. A Vuitton divatház öltöztet, és nagyon látszik is. Talán az ikonikus Irma Vep macskajelmez az egyetlen, ami valamennyire irritál, de különben nagyon odatették magukat. Amit a vámpírbálon visel ruhát Irma – talán az eddigi kedvencem az volt, de lehet válogatni.

A színészek között egyértelműen Alicia Vikander a legnagyobb név, és szerethetően hozza Mira/Irma alakját. (Különben ez is szó a szóban, rengeteg ilyen van a sorozatban. Irma Vep – Vampire. Irma – Mira.) Szeretem a váltásait, vagy azt, ahogy a különböző állapotban levő színésznő mennyire más minőségben tud színészkedni, mint amikor egyik este buliznak és másnak félrészegen, esetleg drogos befolyásoltság alatt próbálnak dolgozni.

De vannak még jellegzetes alakok és jó alakítások. Vincent Macaigne, mint a rendező Vidal. Simán elhiszem neki, hogy egy problémás zsenit látok munka közben. A kis agymenései, mini megőrülései a kedvenceim, miközben végig sebezhető is. A négy rész második felében érkezett meg Gottfried, akit Lars Eidenger alakít. Ő meg tipikusan az a nagyszájú, botrányos alak, aki eladja a show-t. Az interjú is, amit ad. Azon jól szórakoztam, hogy még a készítőknek is hogyan elkerekedik a szeme, Gottfried miket ki nem mond a sajtónak, legyen szó a saját pornós múltjáról vagy éppen a nem divatos, részben rasszista nézeteiről.

Tud érdekelni, hova fogunk kilyukadni. Pláne, hogy amit eredetileg olvastam róla, hogy Mira egyre inkább Irmává lényegül át, még nem látom megvalósulni. Majd meglátjuk, 4 rész van még vissza. Nem érzem annyira összetartozónak, hogy azokat a részeket is megvárjam, így ebből heti nézős sorozat lesz.

Amikor nem volt időm egy sorozatrészre sem.

Kirándulós napom volt, megnéztem a Bosch kiállítást a Szépművészetiben, meg kirándultam kicsit.

A terv: még éjjel be akarom hozni magam az Irma Vep lement részeivel, így holnap várhatóan erről a sorozatról mesélek. Előzetesen annyit: illik rá a meta és a különös jelző, Vikandert meg érdemes eredeti hanggal nézni. Sokkal jobb, mint amikor szinkronizálják.

Ok, először a szereposztáson akadt meg a szemem. Chris Hemsworth az a kategória, aki egymagában nézőssé tud tenni egy filmet. Miles Teller meg kapaszkodik egyre feljebb, csak neki nincs meg az előnye, ami egy ponton a filmben is előkerül: a szép emberek előnnyel indulnak.

De, milyen szerepeket kaptak? Teller, vagyis a sztoriban Jeff, a tipikus jófiú. Egy hibát követett el, bántja érte a bűntudat, vezekel. Ettől kiszámíthatóbb és unalmas is nekem, nincsenek olyan megnyilvánulásai, mint a másik férfinak. Pláne drog hatása alatt, kevesebb a színe. Megbízható, kedvelhető és kiteszem a pontot. Hemsworth, itt Steve a gyógyszerészeti cég feje és zsenije, aki kémiai anyagokkal igyekszik módosítani az emberi viselkedést. Közben magán is kísérletezik, és sokkal szélesebb a mozgástere. Táncol drogmámorban, egy jelenetben a különböző szerek hatásai váltogatnak és az rajta is látszik, mint egy marionettbábon.

Különben abban is ő az érdekesebb, hogy miért csinálja ezt. Némileg narcisztikus, van egy gyerekkori traumája és egy ponton már az Isten-komplexus is képbe kerül. Neki az emberek, akikkel együtt dolgozik, nem is igazán emberek. Kísérleti nyulak, akiket minden lelkiismeret-furdalás nélkül feláldoz, ha a saját érdekei megkívánják. Ettől kiszámíthatatlanabb, és nem is egysíkú gonosz lett. Jeff baja talán az, hogy ő viszont egysíkú.

A film két nagyobb részre bontható. Látjuk a létesítmény életét, ahol fegyencek élnek, akik vállalták, hogy a börtön helyett kísérleti nyulak lesznek. Látjuk, hogyan hatnak a szerek és milyen kapcsolatokat alakítanak ki egymás között, mert Steve eléggé szabadon engedi őket. Csak az épületből nem mehetnek ki, különben szabad a gazda. Alaposan lerágják azt is, hogy Jeff és Lizzy egymásba szeretnek, annak ellenére, hogy ez nem éppen idilli környezet, a drogok hatása alatt tesznek olyasmit, ami nem kedvez egy párkapcsolatnak. Pl. az egyik feltekeri az emberi vonzódást, és szexuális orgiákba csapnak át a tesztelések. Van emberi dráma – kevésbé kötött le – és a kísérletezés ebben a szakaszban.

Majd Jeff kezd rájönni, hogy Steve kicsoda igazából és mi az igazi cél. Kis nyomozás, kis thriller, lázadás és leleplezés. Gyorsulnak az események, mélyebbre látunk Steve világába is. Ha a végét összecsapottnak is érzem, a hosszas előkészítést túl hamar lecsapják, azért sikeresen dinamikát tudtak váltani.

Látványra semmi extra. Egy zárt épület, oda bezárt emberek. Jeff kapott egy visszaemlékezős részt, de az is teljesen jellegtelen, simán országút mellett forgatható szcéna. A történet és a színészek, akiknek el kell adni a filmet.

Érdekes, hogy mennyire vegyes a fogadtatása. Olvastam már olyat is, ahol a Netflixen bemutatott filmek közül az egyik legjobbnak nevezték, de a másik irányból is láttam véleményeket. Kisebb fenntartásokkal én elnéztem, de egyszer elég volt nekem is. Ha már tudod a poénokat, nem hiszem, hogy túlzottan lekötne, színészek ide vagy oda.

Ezt a filmet elrontotta nekem az előismeretem. Még egy ismeretterjesztő könyvet is olvastam híres művészeti botrányokról, amelyben külön fejezetet kapott van Meegeren életműve. Így aztán pontosan tudtam a poénokat – azt is, hogy miért nem kollaboráns a férfi és mi lehet az, amit a vizsgálati fogságban fest.

Pedig ez a film erre az egyetlen dologra épül. Folyamatosan húzzák és építik, hogy a néző meglepődjön, amikor a férfi felfedi, mivel foglalkozott és erre van a következő tárgyalás is kihegyezve. Azért az érdekelne, aki nem tudja, mi következik, neki milyen élmény a film.

Akkor mi maradt nekem, ha a cselekmény így unalmassá vált számomra? A színészi játék és a karakterek. Két nagyobb/ismertebb név van a két főszerepben: Guy Pearce, aki talán nem lett szupersztár, de tehetséges, sűrűn alkalmazott és sok szerepben kiváló színész. Claes Bang, aki egyike azon kevés dán színésznek, aki feltűnik annyi nagyobb produkcióban is, hogy ismerős legyen az arca és a neve is.

Pearce kapta a színészbarát szerepet: van Meegeren megosztó, tehetséges, de mellette életművész is. Jó szövege van, sármja és egy nem mindennapi története. (Különben azt bírtam benne, hogy ő egy olyan nézetet is képvisel, amit már másban is láttam és azért elgondolkoztató. Mennyit veszít a művészettörténet, ha tüzetesen megnézzük, mi eredeti és mi nem.) Van Meegeren mellett az ügyön dolgozó Piller unalmas alak. Klasszikus, régimódi és becsületes. Sótlan egy alak, írhatom így is. Bang stabilan, nyugodt személyiségként játssza, de azért ott nem áll jól ez a nagy, szinte szenvtelen becsületesség, amikor szembesül azzal, hogy ki mindenki és miképpen hazudik. Hogy mennyi a látszat minden téren: a munkájában, van Meegeren ügyében és a politikában is. Amilyen csapást kap, nem láttam rajta viszont. Csak a cselekményben követik le, hogy a magánéletében milyen változást visz végbe, a tapasztaltak hatására.

Nem látványfilm, kevés helyszínen játszódik és kevés a külső kép is. Poén, de van Meegeren szemöldöke a leginkább feltűnő látvány a filmben. Kicsit Picasso jutott róla eszembe, bár ez csak a személyes tikkem. Azt már inkább fájlalom, hogy a festészetben rejlő nagyobb lehetőségekkel nem éltek. Bár még így is a képesek a kedvenc részeim – a leleplezés, vagy, ahogy egymás mellé tették az ismert Vermeer képeket és Meegeren belelendült az ismertetésbe, a saját szemszögéből.

Egyszer különben úgy is nézhető, hogy ismertem a poént. Ha Piller/Bang nem is tudott lekötni, azért a másik karakter és színészi játék elég színesre sikerült.

Bevallom, a címe azért becsapott. Azt hittem, az Illumination meséjének a folytatását fogom látni sorozatban. Így nem kicsit lepődtem meg, amikor beköszöntek a valódi állatok és a gazdik, akikről a Netflix mesél nekünk.

Nem is igazán arról szól, hogy mit művelnek a kedvenceink, amikor nem látjuk őket. Sokkal inkább azt mutatják be, hogy mennyi lehetőség van bennük, milyen okosak és mennyi mindenre megtaníthatók az állatok. Lehetnek ezek nyulak, kutyák, macskák, egerek, madarak – bármi, amit házi kedvencként tartunk.

Két nézőpontot kevernek: egyrészt vannak tudósok, akik kísérleteket végeznek, és egyre jobban feltérképezik, hogy mi minden rejlik az állatokban. Bár kutyás vagyok, az első két részben egy madaras volt a kedvenc bemutatott kísérletem. Ebben a madaraknak érméket kellett kiadni a rácson, és cserébe élelmet kaptak. Igen, de egy ponton az egyik madár kapta az érmét, a másiknak meg volt rése, ahol be tudta cserélni ételre. Mi történt? Az egyik madár átadta az érmét a másiknak… De az sem volt semmi, amikor a patkányokat megtanították a kutatók kezdetleges autókat vezetni…

A másik oldal a gazdiké és a segítő-, illetve celeb állatoké. Ez az, ami a Youtube nézett állatos videóit is adja. Okos kedvencek, akik cukik és akiknek vannak trükkjeik. Helyesek, szépek, tényleg okosak, és süt az egészről, hogy a gazdik és állataik mennyire odavannak egymásért. Van egy border collie, amelyik sárkányrepülőzik a gazdival. Egy másik kutya empátiából lesántult, amikor a gazdi lábát műtötték. Lehetne sorolgatni.

Ugyanis a mennyiség is döbbenetes a nyitó két részben. Senki nem kap nagy időt, a leghosszabb blokk nem hiszem, hogy 5 percet kapott volna. Gyors váltások, sok állat és sok gazdi szerepel.

A másik jellemző, hogy a részeknek igyekeztek tematikát is adni. Van egy központi téma, amihez valamiképpen köthetők az adott részbe bekerülő állatok és mutatványok. Ilyen pl. a kommunikáció.

Nem úgy tartalmas, mint a kis állatos sorozat volt a Netflixen, ez inkább kicsit okosabb, kicsit ismeretközlőbb, mint a cuki állatos videók. De azért inkább az jut róluk eszembe: okos, cuki állatok, amelyek részenként kb. fél órában szórakoztatnak.

Nehezen találok szavakat. Roland Emmerich már hozott össze olyan filmeket, amelyeket nem szabad átgondolni, mert akkor fájnak. De ezzel a filmmel új szintre lépett. Mintha beszippantották volna az összeesküvés-elmélet hívők szektájába, és ez lenne az eredmény. Éppen csak a nácik hiányoznak a Holdról, de különben van itt minden…

Pedig, az alap még elmenne. A Hold pályát vált, zuhanni kezd, és ezzel elhozhatja a földi létezés végét. Valamit tenni kell! Van itt bukott űrhajós, meg nem értett tudós, meg a szokott csapat, akiknek valamit ki kell találniuk az utolsó percben. Nem fogom lelőni a poént, hogy ebből mit kerekít ki Emmerich, de eléggé elgurult a gyógyszer.

Mellette meg ott vannak azok a motívumok, amelyeket a katasztrófa filmjeibe (bár nem csak azokba) rendszeresen belenyom:

1: az apa, akinek rossz a kapcsolata a gyerekével, de most a vészhelyzetben egymásra találnak és a családi ellentétek kisimulnak. Csak éppen most nem Jake Gyllenhaal játssza a fiút, meg nem is Heath Ledger. Charlie Plummer még kinőheti magát, de most azért még messze van a top3 Emmerich filmben ’fiú’ színészektől. Arról nem is beszélve, hogy neki nem is lettek olyan kalandok írva, mint a fent említetteknek A hazafiban és a Holnaputánban.

2: a tudós, akinek senki nem hitt, most meg menti a világot. Még variálja is a témát. Egyrészt ott van Houseman, akinek az elméletei simán őrültségnek tűnnek, senki meg nem hallgatja, de most igaza lesz. Másrészt Harper is így jár a nyitány után, amikor lejáratják és tönkreteszik az életét, noha csak az igazat mondta, mit látott az űrben.

3: a nagy, nemzeti tervek nem érnek semmit, egy kis csapat menti, amit lehet. Itt elég sok mindent, volt már olyan filmje is a rendezőnek, ahol sokkan több dolog veszett oda.

4: várospusztítás. New Yorkra zuhan a Hold. Jól nézett ki, de én továbbra is arra szavazok, amikor jött a fagy 2004-ben. Vagy a Yellowstone vált izzó katlanná 2012-ben…

5: lefutás. Most menekülnek a víz elől, a megbolonduló gravitáció elől is vezetnek, meg hasonlók. Ahogy korábban is, most is ki kell kapcsolni az agyunk. Ahogy nem hiszem el, hogy le lehet hagyni a kitörő vulkánt, azt is kétlem, hogy a földről mindent felszippantó gravitációs mezőt le lehetne vezetni vagy repülni…

A történet tehát hoz fordulatokat, van benne kaland is, nem unalmas. Ugyanakkor annyira mese és elmebetegség, hogy komolyan fájt. Tartom, nem mesélem el, mi a Hold, de valamit hadd engedjek meg magamnak. Visszajöttek az emlékeim a Halálcsillag megsemmisítéséről és Luke repüléséről a Star Warsban. Igaz, lopni tudni kell honnan érdemes…

Próbálkoztak most is egysorosokkal, meg humoros elemekkel a filmben, de nekem erőltetettnek hatottak. Nem is tudom, 1 volt-e, ami ült. Nagyon olyan érzetem volt, hogy kilúgozták, amiket szerettem a rendező filmjeibe, és ez egy felvizezett, gagyi verzió.

Ennek ellenére jó színészeket még találtak bele. Az már más kérdés, hogy annyira egysíkúak a karakterek, hogy nagyot játszani még Halle Berry se tud, hiába Oscar ide vagy oda. Leginkább annyi a nagy nevek haszna, hogy fel lehet írni őket a plakátra, és valamivel vonzóbbá tenni a filmet annak, aki még nem látta.

Látvány – felemás. Az még korrekt, ami a Földön történik. Az már más, amikor a Hold eseményeit látjuk. Nem csak az, hogy zaj van, noha az űrben nem terjed a hang. (Már az Alien óta tudjuk, az űrben senki nem hallja a sikolyod…) Gépi, mű és része annak az elmebajnak, amit mindenki nézzen meg maga, mert nem mesélem el.

Ez is a végszó. Ezt azért kellett látni, mert Emmerich gyógyszere ennyire még sosem gurult el. Érik kritikák a rendezőt, én felvállalom, hogy a legtöbb filmjét ennek ellenére szívesen nézem, de ez szerintem is több, mint amit agylekapcsolással is akár élvezhetőnek tartok. Túl agyament.

Kezdjük talán azzal, hogy sikerült egy újabb szem- és fejfájdító címet adni a filmnek. A Pop star, ami átemelhető lenne, módosult ’Az én hangom, a te hangod’ verzióra. Simán a Hang is jobb lett volna, de ezen már nem fogunk tudni változtatni.

Milyen a film? Próbáltam belőle egy dalt kikeresni a YouTube-on, de jó minőségben nem találtam. Pedig a zenéje jól magában foglalja, mit tud a film nyújtani. Kellemes, elhallgatod, de igazából jellegtelen és tucat pop, amit már hallottál millió meg egyszer.

A történet két klisét vegyít össze: a névtelen, de tehetséges szegény lány álmát arról, hogy ragyogni fog. Ugyan rá van húzva az is, hogy Roxy a szülei álmát is be akarja teljesíteni azzal, hogy befut a testvérével a zeneiparban, de azért nagyon arról is szól a történet, hogy ő maga is erre vágyik, híres énekesnőnek lenni. Az amerikai álom. Mellette, meg a gazdag és kivételezett ellopja a tehetséges, de szegény szereplő munkáját. Itt konkrétan a hangját – amiről mindig egy klasszikus jut eszembe. Ének az esőben – az ottani díva, Lana ráadásul nagyon hasonló alak is, mint itt Sienna.

Csak annak tudok örülni, hogy legalább a szerelmi szálra nem feküdtek rá. Ami bekerült, az szinte semmi. Bár, nézhetem úgy is, hogy azt is elbénázták. Nézőpont kérdése. Roxy különben gyorsan vált, és meg is lehet kérdőjelezni, bármelyik kapcsolatát nevezhetjük-e szerelmesnek, bár egyértelműen úgy van eladva a film, hogy a végére Nick egyértelműen a barátja is lesz, nem csak a producere.

Az egész filmnek van egy tévés érzete – a cselekmény nem kidolgozott, bámulatosan gyorsan és egyszerűen elsimul minden konfliktus. Nagyon rózsaszín a vége is. Az még zavart is, hogy Sienna lelepleződése után milyen gyorsan kerül a rivaldafénybe Roxy és a zenekara. Szinte csak egy csettintés, és már át is vették a sikert meg mindent? Az is olyan furcsa, hogy a daluk, ami az elején senkit nem érdekelt különösebben, pedig már 2 éve próbálják eladni, most felkapott sláger lesz.

Látványra sincs benne semmi extra. Ami nézhető benne, a ruhák és az eye candy faktor. Sienna esetében minden arról szól, hogy ő jól néz ki. De az is durva, hogy Roxy, aki elvileg szegény és lakbérre se telik, milyen ruhákat kap egy-egy alkalomra. Az egyik fellépésre pl. olyan együttesben indul, ami simán elmenne egy előkelő partira is.

A stáblistán ismert név nincs. Mondjuk, nem meglepő. Ahogy már említettem, nincs a filmben sem semmi extra. Egy egyszernézős, zenés, bér legalább kellemes klisé gyűjtemény.

Először is, meg kell állapítanom, hogy nagyon nézette magát a sorozat. Az első rész talán kicsit döcögött, meg kellett szokni a történet különös voltát, de utána mindig jött egy horog, ami vitt előre. Az egésznek a rejtélye, a szereplők kettőssége is rávett, hogy egyik részt nézzem a másik után. Éppen csak azon vagyok ideges, hogy akkora nyitott vége van, hogy az valami kegyetlen. Igen, lesz 2. évad, szóval a válaszokra még várni kell kicsit, de lesznek.

A történet: nagyon nem mesélek róla. Vannak csavarok, és nem akarom lelőni. Maradjunk annyinál, hogy ebben a történetben lehetőség van az emlékek szétválasztására. A munkahelyen töltött idő teljesen levágható – nem emlékszel, ki vagy és mit csinálsz, csak egy üres lap vagy, aki addig él, amíg bent van és dolgozik. De most jön egy kolléga, aki nagyon menekülni akar és elkezdi felkavarni az állóvizet, azokat is változásra sarkallva, akik szerettek eddig ilyen megosztott aggyal létezni és dolgozni.

Így visszanézve, azért vannak fájóan félbehagyott szálak. A nő, aki kidolgozta a chip visszafordítását és az agy kettéosztásának megszűntetését? Az egyik legérdekesebb rész lehetett volna, de itt feltűnik, hogy aztán egy szó se essen róla többet. De ennél is jobban zavar, hogy mégis mi a munkájuk? Pár elméletem nekem is lenne. Simán el tudom képzelni, hogy valóban likvidálnak azzal, hogy a számok mögött emberek vannak és a rendszer ellenségeit szűrik ki. De az is megfordult a fejemben, hogy igazából nem is munkát végeznek, hanem kísérleti alanyok. De mi az igazság? Még csak morzsák sincsenek.

Összességében azonban biztos kézzel vezettek minket, ahogy a ’belső ének’, vagyis a munkában létező személyiségek mindegyike valamiért meg akarta törni a kört és megtudni dolgokat magáról. Mindenkinek fokozatai vannak, ahogy eljutnak a lázadás gondolatáig, és ahogy együtt lesz egy tervük. Természetesen lesznek meglepetések, pláne a végére, de ettől csak érdekesebb a képlet.

Ahogy az is, hogy kezelik az ilyen munkatársakat a cégnél. Az egész olyan, mint egy terror-óvoda nagyon agyament ötletekkel. Olyan jutalmazási rendszerrel, hogy néha kínomban nevetni tudtam volna. Rémes.

A kiemelt szereplő Mark, vagyis Adam Scott. Igazán főszerepet nem szokott kapni, de itt simán megoldotta. Ő az egyetlen, akinek a külső és belső énjét is látjuk. Eléggé mások, és kifejezetten szerettem azt a pillanatot, amikor vált. Ahogy csak az arccal, a nézéssel személyiséget váltott a színész. De ki kell még emelni Patricia Arquette alakítását is, aki simán felférne egy rémes filmes/sorozatos főnökök listára. A mellékszereplők között is akadnak nagy fogások: pl. Walken, mint egy másik részleg kvázi vezetője.

Szerettem, ahogy használták a teret. Durva, de a kinti jeleneteknél is tágasabbnak tűnt, amikor az irodaépületben indultak el. A sok folyosó, mint egy labirintus, egészen végtelen benyomást keltett.

Nem véletlenül annyira jók a sorozat kritikái, ebben sok mindent eltaláltak. Van rejtély, van izgalom, jól van adagolva, a színészek is szépen dolgoztak és emlékezetes lett maga az iroda is. Én biztos jövök vissza a 2. évadra is.