Erre a filmre simán rámondtam volna, hogy eleve tévére készült. Olyan kis buta… ehhez jön hozzá a minimális látványvilága és már be is tenném a majdnem késő esti műsorsávba. Így nem is kicsit lepett meg, hogy ez mozifilm. Nem való annak. Egyből DVD-re vagy tévébe vagy sugárzásra, de moziba?

A történet kisszerű. Adott egy mai, link és hangos nő, aki a szakítása után állást kap egy történelmi házban, mint a ház úrnőjét eljátszó fogadóasszony. Hamar kiderül, hogy egyetlen okból vették fel – a dekoltázsa, és a tulajék fia könnyen kaphatónak gondolta. (Az is.) Az elődjét, aki tényleg ismerte a házat, beleélte magát a szerepbe és jól vezette a turistákat, azért rúgta ki, mert nem kezdett volna vele viszonyt. Hannah viszont jön, nem ért semmihez, füvezik és link, flörtöl a főnökkel. Az egykori Lady Wadsworth ezt nem bírja nézni, így szellemként belép Hannah életébe.

A legnagyobb gondom az, hogy kifejezetten zavarónak találom a főszereplőt, Hannah-t. A karaktert és a színésznőt is, aki játssza. Majdnem a white trash szint, amin majd a Lady farag kicsit, de attól még idegesítő egy nő. Jóindulatú, nem negatív szereplő, de tipikusan olyan ember, akihez hasonlókat az életben is messze kerülök. Zűrös, hangos, tulajdonképpen buta és több tekintetben naiv is. Ilyen tekintetben Melanie Lynskey jól hozza, mert abszolút irritáló.

Ryan Phillippe lett a gazdag tahó Tanner Wadsworth – ha a végén nem írják ki a nevét, nem ismerem meg. Gratula a sminkesnek.

Judy Greer a lady. Kár, hogy egy ponton neki is humoros jeleneteket kezdtek el írni. A fintorvágás kifejezetten utálatos – nem az a legalja különben. Hannah megtanulja, hogy nem illik mások előtt fingani, ilyenkor mindig átmegy egy másik szobába. Aztán ott az eregetés után mindig rádöbben, hogy nincs egyedül. Már elsőre is az a poén, amitől a falba verem a fejem, itt meg többször is elsütik. Ezzel lehet is sejteni, milyen színvonala van a történetnek.

Alapvetően a történelmi házban játszódik és komédia. Vagyis, nem lehet látványelemet várni. Maximum annyi, hogy a ház maga milyen. Kb. olyan, mintha Hannah beköltözött volna egy múzeumba lakni. Abból kihozhattak volna valamit, hogy Greer szellemet játszik, de talán egyszer átmegy az ajtón, és amikor Hannah dob neki egy könyvet, az átcsúszik a szellemkezén és a kandallóban köt ki.

A színészeknek kellene elvinni, de nem mondhatnám, hogy összejött. Ahhoz túl idegesítő és borzalmas személyiség a legtöbb. Nem is sztárszereposztás, inkább egy ’tartottak már előbbre is’ liga. Nagyon kétlem pl. hogy Patrick Duffy szerepeltetése Ryan Phillippe apjaként sokakat bevonzana.

Nem is akarok, nem is fogok róla többet írni. Ez az, amit buta komédiának hívok.

Kezdjük talán azzal, amihez már nem nagyon tudok mit hozzátenni. Az Irma Vep (s01e06) beállt egy szintre, és azt szépen tartja is. Ez a rész is ugyanazokat a fő témákat variálja, amit az eddigiek is. Magánéleti kavarások, forgatás.

Mindkettőben volt egy konfliktushelyzet: a forgatáson ketten is kidőltek. A rendező kiakadt, elvonult, és már keresik a helyettesét. Gottfried bulija meg túl jól sikerült, a mentő vitte be a kórházba – kérdéses, megmarad-e. Erre húzták rá a rész humoros jeleneteit is, mert persze a német színész még agysérült se lesz hagyományosan, szökik ő a kórházból, amint és amiben tud. Már írtam, de a sorozat egyik legjobb figurája az övé. A nagy buliállat, de néha vannak olyan bölcs villanásai, hogy több tőle, mint egy tehetséges életművész.

A magánélet is kapcsolódik – a helyettes rendező Irma exének a férje, és jön vele Párizsba az a bizonyos nő is. Mira meg ettől felkavarodik, mert hiába a veszekedés, megbántottság, hiányzik neki a nő és szerintem kibékülne vele, ha lehetne.

Az egyetlen, ami plusz, hogy bejött a történetbe Mira – Irma alakváltása. Még nem nagyon tudok mit kezdeni vele, ahogy Mira nem emberi készségeket kezd el villantani Irmaként. Várom is, hogy mi lesz a végére ebből: lesz racionalizálva, esetleg képzelgés volt, vagy valódi természetfeletti?

A színészek és külcsín pedig adott. Ismételve magam: tartja a belőtt szintet.

Újabb, részben várt és meglepőbb fordulatot hozott viszont a Westworld (s04e03). Mivel ezt az évadot már inkább a látvány adja el, nem a rejtélyeket fejtjük, azt is emelem ki elsőnek, hogy kitettek magukért több szinten is.

A jazzkorszak játékvilága pazarul sikerült. A ruhák, a miliő, ahogy még a mészárlás is bekerült a játékba. Volt menekülés, harc, robotok – minden, ami kell. Talán az eddigi legkomolyabb akció szcéna ebbe a részbe került be.

Már ott volt egy csavar, hogy mennyire játszanak Maeve és Caleb fejével. Jött a Fekete Ember, és Maeve szembesülhet vele, mi változott vele kapcsolatban. Ez az, amit várt az ember, hogy ők szembe fognak nézni egymással. Bár korábban összehozták ezt a szembenállást, mint gondoltam volna. Már a 3. részben farkasszemet néznek.

Amit azért nem vártam, hogy jön vissza Bernard is. Robotföldön megtanult minden lehetséges világot lefuttatni, és visszatér, hogy megmentse az emberi világot. Van tehát egy nagy küldetése, felveszi a kapcsolatot egy csoporttal, és követi az eseményeket, ahogy fejben már látta. Van is abban valami poén, ahogy előre sorolja, mi fog történni. Van is egy olyan tippem, hogy ez a csoport és Bernard lesz, akik igazán szembeszállnak majd azzal, amit a Fekete Ember és Dolores ottani énje akarnak.

Különben most ez a két karakter és színtér került be: Maeve és Caleb megnézte Westworld XX. század eleji verzióját, Bernard meg visszatért a játékba.

Haladunk, húzzák a háborús zónákat – érdekes is lesz, mire fogunk kilyukadni.

Bár már a 2. évad megy, most kezdtem el behozni magam az Only Murders in the Building 1. évadjával. Korábban már az első felét láttam, most a 6. és a 7. rész következett. Szenvedtem is vele, hogy visszahozzam az emlékeim…

A történet szerint egy épületben öngyilkosság történik. Három lakó – egy régi sorozat sikeres, de aztán eltűnő színésze, egy bukott producer és egy fiatal lány – azonban meg van róla győződve, hogy ez igazából gyilkosság volt. Mindegyikük podcast rajongó, és mivel a producer vissza akar térni a show világába, nyomozni kezdenek, amit saját műsorban el is mesélnek. Ám van a csapatban valaki, akinek egyéb indoka is van a történtek kinyomozására…

Ami leginkább a történetben tart, az a humora. Fura, hogy egy alapvetően krimi műsor mellé írom ezt, de ez egy nagyon kellemes kis komédia. Nagyon jókat tudok mosolyogni a két öregen meg a szerencsétlenkedéseiken. Az első 5-ből azok a részek maradtak meg legjobban, amikor a korábbi műsorok és kihagyott lehetőségek miatt morogtak és merengtek a producerék, míg most azon voltam készen, ahogy Charles csajozott a Scrabble tábla mellett. Kemény, nedves, meg hasonlók…

Mellette meg filmes érdekességek vannak benne – a 7. rész konkrétan egy némafilm. Nagyon visszafogva némi háttérzaj és zene van, de semmi beszéd. Még azok a részek is, amikor nem a süket fiú kalandjait követjük, azok is szöveg nélküliek. Zavart is, hogy annyira adná magát, hogy valamit súgjanak, mondjanak, de ebben a részben nem. Elsőre fura volt, de megszoktam, érdekes volt és valami más, ami egyedibbé tette a sorozatot.

A krimi különösebben nem köt le benne, szerencsétlenkedve nyomozgatnak – de az információk jönnek, már elég sok mindent tudunk is a 7. rész végére. Szépen összeáll majd minden, de én inkább krimi komédiaként nézem.

Ami számomra a gyenge pont, az a trió fiatalja, Selena Gomez. Azt értem, miért kell a két idősebb mellé egy fiatal is, aki ráadásul személyesen is érintett az ügyben, de magát Mabelt nem kedvelem. A titkolózása, az öltözködése – de simán lehet az is, hogy a nevetős részeket Steve Martin, Martin Short és Nathan Lane hozza, és mivel nekem ezek tetszenek, őket jobban viselem, mint a drámát csepegtető Gomezt.

Jó a formátum, vizuálisan is kellően ötletes, és a szereposztás is korrekt. Meg tudom érteni, hogy siker lett és a 2. évad is elkészült. Lassan majd be is érem magam vele.

Mi indokolja, hogy egy olyan remake elkészüljön, amiből az eredeti film nem avult el? Mivel tud többet ez az Örömapa, mint a tévében még mindig sűrűn leadott eredeti verzió? (Ok, már az is remake, de azért 40-50 év alatt változott annyit a kor, hogy azt értem, a fekete-fehér régit miért cserélték színesre. De most?)

Passz. Azt ugyan tudtam értékelni, hogy nem ugyanazt a történetet mesélik el újra, mások a konfliktusok és a történet sem egyezik teljesen, de akkor sem értem, mi az a plusz, amit ettől a filmtől kaphatnánk.

Az, hogy megváltoztatták a rasszokat? Az örömapánk öntudatos kubai emigráns, aki kifejezetten büszke arra, hogy a semmiből milyen céget és vagyont épített fel. A lányát egy mexikói származású fiatalember veszi el, akinek az apja milliárdos sörgyáros. Mindketten felvállalják a származásukat, bár a gyerekeik már inkább amerikaiak. Még az esküvőn se jönnek úgy elő a szokásaik, mint pl. a Bazi nagy görög lagziban. Ha belegondolok, jön egy mexikói zenekar, meg ragaszkodnak ahhoz, hogy kis esküvő helyett nagy legyen, ahol olyan rokonok is megjelenhetnek, akiket különben millió meg egy éve nem is láttak. Ennyi – nem mondanám, hogy ettől kulturális lett a műsor.

Viccesebb éppen nem lett a történet. Éppen ellenkezőleg, ki van belőle lúgozva a komédia. Nagyon kevés olyan elemet hagytak benne, ami vicces tud lenni. Az örömapa, Billy itt még csak nem is ármánykodik. Szó nélkül fizet mindent, legfeljebb azon húzza fel magát, hogy a leendő apóstárs jóval gazdagabb, és ő természetesnek vesz olyan kiadásokat, amelyek azért extrémnek minősülnek. Adan, a vőlegény ellen sem tud kifogást emelni, itt pillanatok alatt eljutunk oda, hogy meg is szereti a fiút, nem csak elfogadja, hogy a lányára nem tud hatni. Mondjuk, annyira pozitív alakká is gyúrták Adant, hogy egy mesében egy herceg sem ilyen tökéletes. Gazdag, jól néz ki, fülig szerelmes, ő veszi fel a nő nevét és ő adja fel a New York-i álmait, hogy Sofia megvalósíthassa a sajátjait.

Akkor mi maradt konfliktusnak? Hogy Ingrid el akar válni Billytől, mert a férfi folyton dolgozik. Nem érzi, hogy még szeretné, már nincsenek közös dolgaik. Pedig Billy szereti, csak nem tudja kimutatni. Neki az, hogy milyen gazdagságot teremtett nekik, a szerelmi vallomás. Ebből vannak a csaták, innen erednek félreértések és egy pontig a humort is ennek titkolására alapozzák. Szintén nem olyan erejű szál, hogy ennyiért érdemes lett volna új filmet felvenni.

Vadászhatok még ilyesmiket belőle, találnék is, de ennyi elég. Mert ezek ellenére megvan a film hangulata, szívesen néztem és ha nem is nevetgéltem rajta, kellemes volt. Állítom, hogy a Steve Martin verzió a viccesebb, de a szíve ennek is a helyén van.

A szereposztás szintén rendben. Mivel a heppem az életkorok számolgatása, abba simán bele tudnék kötni, hogy a történet alapján a szülőket 10-15 évvel fiatalabb színészeknek kellene játszani, de nem fogok azért panaszkodni, mert Andy Garcia és Gloria Estefan játsszák őket. Színészként megvan az a plusz, amit az évszámolós mániám miatt hiányként éreznék.

Vagyis, értelme nem volt az elkészültének, de azért még nekem tetszett. Különben nem csak nekem, a kritikái is egész jók.

Visszatértek egy újabb agymenésre, aminek nem sok köze volt a képregényhez. A helyzet az, hogy nekem így jobban be is jön a képregénynél. Talán az első évad követte leginkább, az is tetszett a legkisebb mértékben. Ahogy elszabadulnak és gurul a gyógyszer, jobb a végeredmény. Vagyis, a Feledés Motel is jobban tetszett itt, mint az eredeti változata.

A történet folytatólagos, és azonnal meg is kapjuk a Varjak csapatát. Hiszen ezen az idősíkon az időutazók annyira Hargreeves agyára mentek, hogy más gyerekeket fogadott örökbe. Az Esernyő és a Verebek meg összecsapnak, közelednek és egyre bonyolódnak a szálak, miközben egy újabb világvége is a küszöbön van. Hogy ne legyen olyan egyszerű a képlet, a magánéleti szálak is halmozódnak: Viktor – korábban Vanya – szembenéz egykori szerelme segítségre szoruló fiával, Allison kifordul magából a veszteségei miatt, Diego és Lila párkapcsolati vitát harcolnak végig, míg Luther beleszeret az egyik Verébbe.
Vagyis, cselekmény van bőven és egyre jobban csavarják is. Az évad felénél el sem tudtam képzelni, hogy fognak még 5 részt megtölteni, annyi szálon tartottunk elől. De volt ötlet, mindig jött valami, és nagyon gyorsan végig is lehet így nézni a 10 részt, mert egyik vészhelyzet és rejtély húz át a másikba.

De nem csak a mozgalmassága, ami nézeti. Nálam listás a sorozat álnok humora is. A Verebek és az Esernyő is család, de mindkettő elég elbaltázott. Beszólnak egymásnak, zűrös ügyekbe keverednek és személyként is különcök meg pszichológusra szorulnának. Amikor Luther válogatáskazettát készít Sloane-nak, és Diegónak leesik, hogy a bátyja egy Verébbe lett szerelmes? Amikor Ötös megállapítja, hogy a világvége is elviselhetőbb, mint az esküvő? Ahogy Ben megsértődik, mert nem hívták meg a legénybúcsúra? Klaus képzése és a kihalósdi? Hosszan tudnám sorolni, a 2. évad után a 3. is eltalálta, ami szerintem vicces.

Az első évadnál a karakterek se voltak szimpatikusak, talán csak Diego és Ötös, de most már szinte az egész Hargreeves családot megszerettem. Allison, akit továbbra se bírok kedvelni, de különben színes és egyedi különcökkel van tele az egész, akik sérültek, jót akarnak, bajt okoznak, naivok vagy pszichopaták. Már azt sem tudnám kijelenteni vegytisztán, ki a kedvenc. Ötös mondjuk állócsillag, de Klaus és Robert Sheehan nagyot ment, ahogy Ritu Arya Lilája is ott van a toplistámon.

Jól is néz ki a sorozat, még a furcsa megoldásokkal is. Christopher, aki olyan, mint egy doboz? Igen, az ilyeneken azért felszalad a szemöldököm, de működik.

Ha valamibe kötekedni akarok, túlzottnak éreztem, ahogy Ellen/Elliot Page nemváltását lekövették a sorozatban is. Szinte mindenki elmondta a véleményét, kaptak feszengő meg összeboruló családi pillanatokat és olyan elfogadó, pozitív légkört csináltak, ami sok a jóból. Verebek, világvége, Feledés Motel, villámgolyó – volt bőven olyasmi, ami inkább illett a sorozatba és helyet követelt, mint a Vanya – Viktor váltás. Ha előzetesen tippeltünk is, hogy a sorozat mit kezd Page magánéleti döntésével a történetben.

A vége… majdnem elmenne zárásnak is. Azért is vagyok bajban, mert nem tudom, lesz-e negyedik évad. Hagytak neki helyet, de ha nem lesz folytatás, hiányérzetem lesz pár nyitott történetszál miatt.

Mielőtt a heti nézősöket mesélem, tettem egy felfedezést. A Fantasy Island kapott egy karácsonyi plusz részt is. Bár messze még az ünnepek, megnéztem.

A karácsony több szinten jelen volt benne. Egyrészt, itt voltak az ünnepek, és Ruby nagyon igyekezett, hogy a trópusi környezet ellenére hangulatot hozzon ide, volt titkos Mikulás meg karácsonyi parti is. Természetesen ezzel a magánéleti szálakat kavarták, mert a sziget úgy intézte, hogy mindenki annak adjon ajándékot, akivel tisztáznia kell dolgokat. Mondanám, hogy olcsó és hatásvadászat, de már megállapítottuk, hogy egy szappanopera alapjait használják a sorozatban. Most is.

A humor meg kevés mellette. Néha lehetett érezni, hogy könnyed és mosolygós akar lenni a kis dráma színezet mellett, de simán műnek éreztem. Ahogy pl. Elena és Ruby időnként lelkiznek, az a legtöbb esetben minden természetességet nélkülöz. Most is, a nagy karácsonyi beszélgetés ilyen volt.

Mellette megint volt 2 ember, akik segítségért jöttek ide. Az egyik egy nő, aki az itt eltűnt férjét kereste. Mr. Jones, a kutya volt az – aki nem volt mindig kutya. Aki azt hinné, hogy erre jó poénokat írtak, elkeserítem. Szerelmi háromszöges, átverős, szerelmi melodráma lett belőle, amit legszívesebben ki is vágtam volna.

A másik vendég, egy nő, a tökéletes karácsonyi Hallmark filmben akart élni pár napot. Bár némi plusz körrel, de nagyon kiszámítható fordulatokkal össze is jött neki.

Ami kellett, és zárást érdemelt, Elena búslakodása az exe miatt. Nos, James jött, elköszönt és lépnek tovább. Így kicsit tisztább lap jöhet a 2. évadra, mert Elena folyamatos sóvárgása az élet után, amit hátra kellett hagynia, 1 évadon át is elég fárasztó volt.

Volt más sorozatból ismert színész, volt a kötelező szép ruhák, szép környezet is – mondjuk, a trópusi karácsony nem éppen a zsánerem, de egy részt kibírtam.
Tényleg olyan volt az egész, mint egy Hallmark karácsonyi romantikázás.

A Motherland (s03e03) megint kicsit fókuszál, és a jó ötleteket ostoba húzásokkal keveri. A nagy esemény, hogy megjött Alder. Vele jön az új küldetés: az Első Dal felkutatása. Közben menekülnek az indiánoktól, Raelle eltűnését kutatják.

Nagyon látni a kis költségvetés: rohanás az erdőben, olcsó bár, hasonlók. Elnézem, valahol még szórakoztat is, de azért nem túl boldogító, hogy az egyik percben le akarják leplezni a boszorkányok vesztére törő titkos társaságot, a másikban meg a dalt keresik, mert az majd mindent megold. Előre félek tőle, hogy valóban kapunk majd egy ilyen kényelmes megoldást. A 6 rész keresése, aztán minden ’jaj de jó’ lesz.

A másik szálon meg a politikai ármánykodás halad, az elnöknő a boszorkányokkal van, és a stáb árulói ellen indul. De. Itt is jönnek az olcsó és gyors megoldások.

Száguldanak az események, láthatóan vért izzadjanak, hogy egyszerűsítsék a szálakat, de mindent el is meséljenek. Ettől az egész hihetetlen, attól függetlenül, hogy egy boszorkányos alternatív történelmi világban helyezték el a történetet, ami alapból nem valós.

Ennél reméljük csak jobb lesz.

Új sorozatként érkezett a listámra a Black Bird (s01e01-02). Két dolog is van benne, ami miatt én nézni fogom. Nem, 3, ha jobban belegondolok.

1: sorozatgyilkosos tematika, ráadásul igaz történet alapján. Adott egy feltételezett sorozatgyilkos, aki hamarosan szabadul, ha valami terhelőt nem találnak ellene. Végső, reményvesztett kísérletként egy egykori sztársportoló, mindenki kedvence drogkereskedőt építenek be mellé, hogy barátkozzanak össze és tudja meg, hol vannak a holttestek. Jó sztori, na.

2: Dennis Lehane írta a szkriptet. A regényei között vannak nagyon jók, és már 2 rész után látni, hogy ez is jól van összerakva. Nagyon bírtam, ahogy összerakja a szálakat. Miközben látjuk, Jimmy milyen ember, hogyan kerül börtönbe és miért kell gyorsan szabadulnia, megelevenedik a múlt, hogyan lett gyanúsított Larry, hogy került bíróság elé az ügye, miért kell most gyorsan a megdönthetetlen bizonyíték. Jó a sodrása, miközben érzem, hogy vezeti a cselekményt. Az előtörténeteket kipipálja más idősíkokkal, hogy egy pontban összeérjenek és jöhessen a beépített munka.

3: Taron Egerton. Ő lett Jimmy, aki Paul Walter Hauser Larry-jét buktatná le, akit Greg Kinnear Miller nyomozója juttatott a rácsok mögé. Jó a szereposztás, és 2 rész után úgy tűnik, helyén is vannak benne a színészek. Egerton alakításában látom a Milliárd dolláros fiúk klubjának magabiztosságát és valami zavaró elemet is, de a felszín alatt piszkál mást is. Van egy sebezhetőbb fiúi oldala, van egy jó üzletember oldala – össze fog ez állni, pláne, ha a szigorított fegyházban nem villogtathatja a szépfiú mosolyt. Azon különben meg is lepődtem, mennyire ki van gyúrva Egerton. Csak nem kap majd valami ’izommal védem meg az életem’ jelenetet is? Hauser szépen hozza azt a figurát, amit már láttam tőle. Itt azt várom, hogy a szelíd, értelmi fogyatékosnak tűnő arc mögül majd előbukkan a gyilkos. Meglátjuk.

Abszolút a történet és a színészek viszik a műsort. Börtönben játszódik, a visszaemlékezős részek vidéken, nem egy látványorgia. Nem is kell – ha marad ilyen a történet ívelése, teljesen elégedett leszek a végére is.

Azzal lehetne csalni, hogy az eredeti történetnek utánanézek, de nem akarok. Egyelőre jobban élvezem, hogy találgatok. Hiszen még azt is megengedi a sorozat, hogy teljesen biztosak nem lehetünk, hogy Larry mennyire van tisztában a tetteivel, mennyit játszik meg – őrült sorozatgyilkos, szerencsétlen elmebeteg, mi ő? Esetleg a bátyjával nem stimmel valami? Megtudjuk ezt is.

Most rálestem a kritikáira, nem csak nekem tetszik eddig a sorozat. Megtaláltam a nyár krimijét?

Ez a sorozat eredetileg regényként született meg – minden rész végére ki is van írva szép nagy betűkkel, hogy Elsberg azonos cím regényének feldolgozása. Mivel azt a könyvet kifejezetten szerettem, voltak is elvárásaim a sorozattal szemben is.

Az eredmény: felemás.

Ha nem ismerném a regényt, szerettem volna. Megtörténik a katasztrófa, egyszer csak elmegy az áram Európa nagy részében. A kiemelt helyen Németország van, ahol a vészhelyzeti csapatot a vezető távollétében a helyettesének kell vezetnie. Pillanatok alatt lesz egyre rosszabb a helyzet: fűtés, élelmiszerellátás, egészségügy – napok alatt omlik össze, miközben a derék német polgárokból randalírozó csürhe lesz. Az egyik vonal ez: látjuk, hogyan próbálnak valamit fenntartani, miközben az ország és az emberek egyre inkább megbolondulnak.

A másik szálon egy félig olasz, középkorú férfi rádöbben, hogy a fiatalkori ötletét valaki megvalósította. Ő építette be azt a kódot, amivel most mindent lekapcsoltak. De hiába fordul a rendőrséghez, ők benne látják a bűnözőt, és megindul a hajsza – az igazi és a vélt tettes után is.

Abban van a legnagyobb különbség, hogy a regény elég alapos volt abban, hogy áram nélkül mennyien és hogyan halnak meg. Mai napig döbbenetes élményként él bennem, ahogy a kórházi állapotokat megmutatta a kötet. A sorozat az ilyen dolgokkal visszafogott, és nem megy el a teljes vadulás felé. Ugyan van csürhe, de a legtöbb történetet ki tudják hozni boldogra. Pl. egy tehenészetben fejőgép híján a tehenek pokolian szenvednek, és már ott tart a tulaj, hogy kegyeletből lelövi az állomány felét, amikor megérkezik a segítség és az állatok is életben maradhatnak.

A sorozat a katasztrófa helyett a nyomozásra tette a hangsúlyt. Még az a stáb is, akik a válságot akarják elhárítani, egy ponton abba a történetszálba lépnek be, ahol a terroristákat keresik. Mivel engem a másik vonal érdekelt jobban, így kicsit csalódásként éltem meg, hogy ez egész markánsan thriller.

Talán az is hozzájárult, hogy nem volt éppen szimpatikus a thriller vonalon főszereplő informatikus – bár, ha belegondolok, Manzano csak volt informatikus, az anarchista múlttal nem mondhatni, hogy karriert tudott volna építeni. Egyrészt, nem érzem telitalálatnak a színészválasztást. Egy mackós, látványosan idősödő férfi, akiről nehezen hiszem el, hogy mindent végigcsinált, amit itt rohannia és küzdenie kellett. Másrészt, a végére most akkor mit is csinált? Nálam nem fér bele, amit a volt barátnője kapcsán meglép. Pláne, hogy eléggé azt éreztem sugallni, hogy a nő továbbra is aktív anarchista, akivel lesz még baj.

A látványvilága jobban rendben volt. Sok helyszín, markánsak is. Mivel a világ összeomlása, a katasztrófa helyzet érdekelt, így az én kedvenceim az atomreaktor, a szállítás szervezés – a kamion robbanás pl. jobban nézett ki, mint a nagyvárosokban a csürhe.

Biztosan jobban tetszett volna előismeret nélkül – bőven van cselekmény és izgalom, sok szereplőnek a hivatali terhek mellett magánéleti ügyeket is adtak. Pl. a válságstáb vezetőjének eltűntek az ikrei, és miközben egyben kellene tartania az országot, a gyerekek miatt is nagyon aggódik. Az is pozitív, hogy ha mellékvonalon is, de elég sok kritikát megfogalmaznak. Pl. a kormány, amelynek fontosabb a választások majdani megnyerése, mint jelenleg a polgárok megmentése. Jót is mosolyogtam azon, amikor azzal érveltek ellenük, hogy ha éhen halnak és megfagynak az emberek, szavazni sem fognak tudni elmenni.

A regény elolvasására inkább biztatnék mindenkit, de a sorozat is nézhető, ha talán kevésbé hatásos is.

Mi vesz rá egy Chris Hemsworth kaliberű sztárt, hogy egy ilyen filmben mellékszerepelő legyen, és producerként is dolgozzon rajta? Mondjuk, hogy a felesége a főszereplő… Hát, nem tudok örülni a családi munkának. Elsa Pataky nem akciósztár, az a gúnya a férjének jobban áll.

De, kimorogtam magam, nézzük akkor a filmet. Cselekmény: jobb szó híján röhejes. Úgy akarják az Államokat lebombázni, hogy kiiktatják a két rakéta elhárító támaszpontot. Az egyiknek már vége a nyitányban, a másikat meg éppen akkor szállják meg, amikor az új százados felveszi a műszakot. Őt játssza Pataky és száll szembe a terroristákkal, akik többen is vannak, volt katonák is, meg spéci kiképzésük is van.

Tele van olyasmikkel, amin nem tudom, hogy nevetnem kellene-e vagy ezt valaki komolyan gondolta. Amikor a nő sérülten, fél kézzel végigcsinál egy olyan függeszkedést, amit különben a Ninja Warrior pályákon látni csak? De lehetne mondani azt is, ahogy ebben a filmben lövöldöznek. Attól tartok, komolyan kellene venni, pedig komédiaként többre tudtam volna értékelni.

Arról nem is beszélve, hogy mennyire igyekeznek valami csajos, #metoo témát is belenyomni. JJ azért kerül ide, mert szexuális zaklatásért beköpött egy tábornokot, a sereg meg jól el akarta tüntetni. Kár, hogy olyasmit, ami komoly dráma lehetne, itt ilyen szinte vígjáték köpenyben nyomnának le a torkunkon. Amikor az elnöknő arról szónokol, hogy tartson ki, engedélyei a tervét is, mert a rajongója? Még jó, hogy nem éppen akkor ittam a teám, mert a monitoron kötött volna ki.

Nem érdemes ezen morogni, de nagyon rá is írták a színésznőre a szerepet, lehet érezni, hogy mennyire Elsa Pataky, az akciósztár imázs építés megy. Vajon miért is kapott volna JJ majdnem ugyanolyan kevert származást, mint Pataky? A színésznő apja spanyol, madridi születésű – itt az anya spanyol, akit az amerikai apa egy kiküldetésen ismert meg.

Csak az húzott nekem valamit vissza, hogy Alexander Kessel, a bázist megostromló zsoldosok vezére és a JJ közti szópárbajokon jókat vigyorogtam. Igen, abban is végig azt éreztem, hogy egy paródiában jobban működne a dolog. Ahogy Kessel a világhálón nyomja a nevét, meg hogy fel fogja az amerikaiakat robbantani? Vagy az, ahogy nyomja, hogy mennyire rossz volt egy gazdag, de nemtörődöm apa mellett felnőni? Röhej.

Mondjuk, simán lehet, hogy Luke Bracey szimpatikus nekem annak ellenére, hogy jó színésznek nem tartom, csak jól néz ki. Érik is, hogy Elvist nézzek, az jobb filmnek tűnik, jobb színészekkel és az egyik kedvenc rendezőmtől. Elkalandoztam. Bracey jóképűen keménykedik, ebben a filmben ennyivel is ki lehet tűnni – pláne, hogy Hemsworth mackósan tévézik benne. Miért, Chris, miért? Tudom, mert Elsa játssza JJ-t. De akkor is.

Több mondandóm nincs is. Agymenés, de azért nem az a fajta, amin morgok. Ezen inkább nevetgéltem, hogy mégis milyen eszelős gondolhatta ezt komolyan?

Kezdjük talán azzal, hogy a Netflix igyekszik visszatalálni a sikerrecepthez. Vagyis: fogott egy viszonylag sikeres ifjúsági regényt, amelynek folytatásai is vannak. (Trilógia ez is, mondanom se kell…) A főszereplők olyan fiatalok, akiket még nem ismerünk másból, vagyis lehet alapozni őket ezzel a szereppel. A történet aranyos, némileg keserédes és romantikus is. Vagyis, minden adott, hogy A fiúknak utódja megszülessen.

Amin elsőre fennakadtam, hogy nem szeretem a magyar címét. Tudom, ez nálam visszatérő probléma. Ha ez a Love & Gelato – vagyis Szerelem & Fagylalt, hogy jutunk a firenzei nyárig? A nyár még csak stimmel, mert Lina nyáron utazik Olaszországba, de Firenze? Egyetlen jelenetsor játszódik ott, Lina Rómában száll meg, ott keveredik kalandokba, lesz szerelmes, meg tud meg több dolgot az anyja múltjáról. Római nyár lenne a passzoló, ha már a cselekményből hozzák a címet…

A második, hogy nekem már nagyon kezd elegem lenni az átlagos, kedves szomszéd lány karakterből, akiért rejtélyes módon minden srác odavan az ilyen filmekben. Lorenzo esetében még ok, ők passzolnak. Egyik sem az a túl helyes, túl gazdag, túl tehetséges. Két átlag fiatal, akik megértik egymást. De mit akarna Alessandro a lánytól? Ha csak az apját bosszantani, azt megérteném, mást nem. Különösen zavaró úgy, hogy Lena még kap is jeleneteket, ahol azon sopánkodik, hogy nem mutatkozhat fürdőruhában, mert nincs meg hozzá az alakja, meg hasonlók. Olyan szinten önbizalom hiányos, hogy azt rossz nézni. Pedig különben helyes színésznő játssza, erősen el van túlozva az ’átlagossága’.

Ha már itt tartunk, nem egyszer a Neveletlen hercegnő jutott róla eszembe. A viselkedése, a színei és a családi titkok is eszembe juttatták Miát. Mivel az ő stílusáért sem voltam oda, így nálam Lena sem indult nyertes pozícióból. Voltak aranyos megnyilvánulásai, helyenként együtt is tudtam érezni vele, de szélsőségesen kamaszként fogták meg, ami mellett meg röhejesnek hat, hogy egyes dolgokat milyen komolyan vesz.

Ami viszont tetszett a filmben: hogy nem erőltetik a nagy happy endet. Van, ami összejön, más kevésbé. Nem a szerelem jelenti a megoldást hősnőnk minden bánatára. Sokkal pozitívabb végnek érzem azt, hogy nem a fiúk között választ, hanem azt mondja, azt teszi, ami neki lesz a legjobb és az nem feltétlenül a szerelem. 18 évesen nem is annak kell eldönteni mindent, hogy melyik fiút szereti jobban.

Rendben, azért akadnak így is zavaros pontok. Az anyja kapcsán – ha megtalálta a szerelmét, aki viszont szerette és egy más férfi gyerekét is bevállalta volna, minek kellett minden szálat elvágni? Azt megértem, hogy Hadley nem akarta, hogy a férfi feladja érte a lehetséges karrierjét, de miért nem maradt vele a lény? Őt semmi nem húzta haza, simán nevelhette volna a szerelmével a lányát Rómában is. De ok, így lett történet, konfliktus, meg rejtély, hogy mi történt 19 éve, amikor Hadley járt Rómában. (Ez meg tiszta Mamma Mia! Nyomozzuk anya naplójából, ki volt apa.)

A másik, a képeslap összevágás. Róma és Firenze is rengeteg külső helyszínen megjelenik, és rá is mennek arra, hogy mennyire szépek ezek a városok, mennyire tetszenek a hősnőnek is. Simán tudtam úgy is nézni, hogy a cselekmény mögött azt néztem, éppen merre járnak a szereplők. Jót is mosolyogtam azon, ahogy Firenzét összevágták nekik, és egyik helyről áttették őket a város másik felébe – csak nem tudnak teleportálni is? De ok, így volt látványos és így láttunk belőle a legtöbbet, ezért nem panaszkodom.

Kb. azt tudja, amit a Netflix tinifilmek. Vagyis, aki eddig is elnézte őket, ezzel a filmmel is jól ki fog jönni. Aki meg nem szerette, nem most válik rajongóvá.

Nézzük, merre haladtak a sorozatok a héten. Bár, sok újat egyikről sem tudok mondani, de azért próba cseresznye.

A Westworld (s04e02) elég hamar elkezdi a válaszokat is adagolni. Most nem törekednek arra, hogy nyomozzunk a szereplőkkel és a végére álljanak össze a szálak. Már most felfedik, ki áll a dolgok mögött, milyen terveket dédelget. Vagyis, még csak a 2. részen vagyok túl, de már tudom, ki ellen kell harcolni és mi az a cél, amit nem szabad, hogy elérjen.

Így a nyomozás helyett akciót és kémkedést kapunk. Maeve és Caleb harcolnak kicsit robotokkal, meg beépülnek és látják, mi épült, hogyan tér vissza a vidámpark. Különben hangulatos helyszínt kreáltak remek ruhákkal: megyünk a jazzkorszakba.

Ami még maradt homályban, az Christina világa. Itt lehet figyelni, nyomokat gyűjteni. Érdekel is, hogyan ér majd el ez a történet is a Delos új fejlesztéséhez.

Még mindig látványos, legyen szó városképről, ruhákról vagy harcról. Még akkor is, ha azt nagyon műnek éreztem, ahogy a robotnő verni kezdte Calebet. Annyira érezni lehetett rajta a megrendezettséget…

Ami talán csalódás volt, hogy belebegtették nekünk James Marsden visszatérését, de most nem szerepelt. Helyette megérkezett Tessa Thompson, és más visszatérő szereplő is feltűnt.

A boszorkák a Motherland (s03e02) folytatásában újabb kalandra indultak. Már itt is tudjuk, ki a rossz és miben sántikál. Itt talán a főszereplők is jobban átlátják ezeket a terveket, és próbálnak ellenlépéseket is tenni.

Egy gyártelepre törnek be a lányok, és most is igaz, hogy nem a cselekménnyel van gond, hanem a kivitelezéssel. A mágia nem látványos, noha egyre változatosabb arzenált vetnek be. Ahogy a képességek vegyülnek, új megoldásokat is láthatunk, csak éppen nem néznek ki jól, hiába lehetnének ütősebbek.

A másik szálon meg azon morogtam, hogy mennyire átlátszó volt, ahogy a tábornok tologatta és nyitogatta az asztalon a medált, hogy a varázslathoz szükséges hangmintát begyűjtse. Még csak nem is álcázta, aki kicsit is ránézett a nőre, már láthatta, hogy mennyire csak póz a vendéglátó és gyűjtöget.

Múltkor megdicsértem, hogy maguk mögött hagyják a tini szappant. Ezt vissza kell szívnom. Most megint előkerült, és hangsúlyosan. Annyira nem érzem valósnak, hogy menekülés közben, küldetésen, miközben a fél világ a nyomukban, nincs jobb dolguk, mint féltékenynek lenni, édelegni, meg hasonlók…

Végül, Irma Vep (s01e05) is haladt egyet előre.

Továbbra is bajban vagyok azzal, hogy Mira és Irma hogyan kezd összemosódni, ha egyáltalán kezd. Egy ponton már azt hittem, megvan és értem. Ahogy a szállodában is felveszi a nő a macskajelmezt, ahogy oson, az Irma. De akkor utána miért kap arról monológot, hogy mennyire nem ő Irma és Párizs sem nekivaló? Ezt a vonalat még mindig fejtegetem.

Az viszont továbbra is szórakoztató, hogy születik a sorozat és a rendező kit miképpen manipulál. Itt már szabályosan azt látjuk, hogy mindenkinek mondja, amit hallani akar, hogy aztán ugyanúgy haladjon a saját szájíze szerint és akár hazudik is a végeredményt illetően. Megvan ebben a humor is, miközben lehet merengeni azon, hogy még maguk a színészek is mennyire átverhetők egy forgatáson. Miért is a rendező olyan fontos? Itt látni, miért.

Ebben a részben bejött egy aktuális téma is, és túl is lett pörgetve, ami a maga módján idegesítő. Amikor Irmát elkábítja, az elrablója megtapogatja a nőt. Szexin vették fel, erre a fél stáb kiakadt, hogy szexuálisan csábítónak mutatnak egy nemi erőszakot. Olyan vita van belőle, hogy az egyszerűen fárasztó. Ahogy hozzákeverik, hogy ma már nem lehet nők elleni erőszakot mutatni sem – annyira ki van ragadva a kontextusból! A rabló egy bűnöző, egy perverz, de közben zseniális alak. Neki nincsenek erkölcsi gátjai, és a nő tetszik neki. Az lenne a jellemétől eltérő, ha nem használná ki a helyzetet. De itt ez teljesen kiesik, csak azzal foglalkoznak, hogy ma már ilyet nem lehet filmezni és vegyék ki a jelenetet a sorozatból.

A magánéleti szál lépésben halad ezek mellett, nem is bántam. Az nem érdekelne, hogy Mira hogyan szenved a kapcsolatai között.

Valószínűleg a BlackOut lesz a következő projektem, majd mesélek.

Regényben az egyik első skandináv krimi kedvencem volt a Q ügyosztály esetei. Ahogy elkezdték filmesíteni, hamar rákattantam azokra is. Bajban is vagyok most, hogy itt az újabb rész.

Mi a bajom? Senki nem maradt meg az eddigi színészekből. Teljes stábcsere volt, és magának a filmnek is másabb a hangulata. Az a nyomasztás, rossz hangulat, ami mellett érdekes krimi is volt, már a múlté. Most is vannak benne nehéz dolgok, de már nem érzem úgy, hogy bele lehetne fulladni. Elnéztem, de sokkal könnyebben le tudtam rázni magamról.

Igaz, a regények között ez az, amin a legnehezebben rágtam át magam. Egyik részről, nem egy halott akta kerül elő. Marco, a fiatal fiú nagyon is a jelenben menekül és van bajban. Az a régi ügy, amiért a hajtóvadászat megindul ellene, de addig el is kell jutni, amíg azt a témát egyáltalán felfedezik. Sajnos az ügy, a krimi az, ami ebben a történetben gyengébb, mint a többiben. A filmek közül is ez volt az, amelyet a legnehezebben néztem végig.

Az ügy mellett a magánéleti szenvedés is, ami untatott. Morck egy barátja egy lövés miatt lebénult, a férfinak bűntudata van, bejár hozzá és hoz egy döntést. Mellette meg felbukkan Mona, aki a Nő lesz Morck életében. Az valami kegyetlen, ahogy próbál udvarolni neki… Mintha nem is felnőtteket nézne az ember, hanem bátortalan kiskamaszokat. Így kicsit kimozdulnak csak az adott regényből, de van is egy olyan gyanúm, hogy nem is lehet csak annak a regénynek vagy az előző filmek folytatásának tekinteni.

Látványra semmi különös – a szokott, skandináv filmes szürkeség és sok sötétség mellett mozgásban vannak, de sem akciójelenetek, sem képeslap jelentek nem kényeztetik a szemet. Mondjuk, nem is olyan a történet, hogy ezeket kellene hiányolnom belőle.

A két főszereplő, akit elvileg ismerhetünk más szerepei alapján. Assad, akinek nagyon visszavették ebben a részben a jelenlétét, Zaki által kelt életre. Bevallom, nekem ez nem sokat mond, de aki ilyen egytagú művésznévvel bűvészkedik, általában legalább saját országában ismert. Mondjuk zenész, aki bevállalt egy filmes szerepet is.  A másik, Morck alakítója: Ulrich Thomsen. Végig ismerős volt, és amikor leesett honnan, az jobban meglepett, mint a krimi fordulatai. A Banshee rosszfiúja volt – bár, ott mindenki elég rossz volt. Ott stílusosabb szerepet kapott, erősebb személyiséget játszhatott. Most öregebb, betegebb, gyengébb – pedig Morck is elég egyedi alak a morgásával, emberkerülésével.

Vagyis, a végítélet: egyszer meg lehet nézni, pláne azoknak, akik olvasták a könyvet is. Azért nem ez az a rész, amivel a Q ügyosztály érdemes megismerni.