Minden napra egy film

Minden napra egy film

Mit várunk?

2020. május 29. - BBerni86

Cím: Ígéretes fiatal nő

Készítők: Emerald Fennell rendezte, aki a Killing Eve sorozattal hívta fel magára a figyelmet. Elég jól cseng a neve, így olyan színészeket nyert meg a filmhez, mint Carey Mulligan, Alison Brie és Jennifer Coolidge.mit_54.jpg

Műfaj: thriller, talán kicsit fekete komédia

Cselekmény: Cassie ígéretes, fiatal nőnek számított, akinek a jövőjét kettétörték a vele történtek. Kettős életbe kezd, hogy a külsejét kihasználva megfizessen a férfiaknak, akik bántják a nőket.

Várható megjelenés: a Pandémia miatt csúszott, majd kiderül, mire lesznek megint mozik és bemutató.

Miért várós?

  • A trailer alapján ígéretesnek tűnt.
  • Bírom a fekete komédiákat.
  • Bár van tippem, mi törte meg a lány életét, ez még csak tipp.
  • Érdekel a cselekmény is, a vége is.

Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?

Nyomozós, ételes, újra összeálló.

Max szenvedélye az evés, ebből épített magának karriert is. Övé a legrangosabb éttermi magazin, ő az ínyenc, aki a királynő számára is összeállítja a tökéletes menüt. Most azonban azzal szembesül, hogy le kell mondania a legnagyobb kedvenceiről. Olyan túlsúlya van, hogy az orvosa szerint diéta és életmód váltás nélkül hónapokon belül halálra van ítélve. Mivel az élet étel nélkül nem az igazi, Max igyekszik a maradék idejében a munkában 5_28ki_oli_meg_europa_nagy_konyhafonokeit.jpgkiteljesedni. Egyik kedvenc séfje, a desszertek királynője, Natasha segédkezik neki a legjobb ételek és receptjeik beszerzésében. Ám ekkor megindulnak a gyilkosságok: mintha Natasha nyomában egy gyilkos járna, aki a felkeresett remek séfeket azok specialitásai elkészítési módja szerint végzi ki. A rendőrség többeket is gyanúsnak tart: Natashát, és a volt férjét, aki a nő nyomában jár és vissza akarja kapni a feleségét. A séfeknek össze kell fogni, hogy megtalálják a gyilkost, mielőtt az ételeikhez hasonlóan végzik be.

Nem egy mai film, de ez a történetet nem rontja el. Az alapötlet kifejezetten jól hangzik: úgy öli a sorozatgyilkos a séfeket, hogy az menjen a legnépszerűbb ételeikhez. Még akár komédiát is lehetne belőle csinálni, kinek mi jut. Vagy horrort, van is itt olyan séf, aki komolyan meg van rémülve, hogy rá milyen halál várna, hiszen ő nyársra húzza a húst és úgy süti.

Talán, a mai világban könnyebb dolga lenne a rendőrségnek és a nyomozni kezdő séfeknek és Natashának. Már csak az nagyon megnehezítené a gyilkos dolgát, ha a film a mobiltelefonok megjelenése és elterjedése után játszódna. De ez még nem az a kor, így a gyilkosnak nagyobb tér jut gyilkolni. A nyomozóknak meg jobban össze kell kapniuk magukat, ha életben akarnak maradni.

Sikerült egy olyan filmet összerakni, ami félig angol krimi, félig angol komédia. A nemzetiséget nem véletlenül hangsúlyozom ki ennyire. A krimi vonal Agatha Christie világát idézi meg, a komikus jelenetek pedig az angol humort. Bár kis vonással nagyon fekete komédia is lehetett volna ez, nem azt az irányt választották. Hangulatos is a végeredmény, ami mai is szórakoztató tud lenni.

Ami viszont nagyon nem tetszett benne: a szerelmi szál. Natasha és Robby házasok voltak, de egy csalás miatt a nő elhagyta a férfit. (Azon valahogy nem tudtam nevetni, hogy a séf asszonynak jobban fájt, hogy a férfi hagyta a szeretőjét/titkárnőjét a felesége konyhájában főzni, mint az, hogy lefeküdt vele.) Robby visszacsinálná az egészet, és az egész film alatt valami idióta módon teszi a szépet a nőnek. Gyerekesek. A közéjük tett, humorosnak szánt részek inkább bosszantottak.

Az is megérne egy misét, hogy mai szemmel mennyire Robby az, akinek bejönnek az üzleti számításai. A gyors ételek és az otthoni félkész ételek, melyeket itt annyira lenéznek és folyamatosan poénok tárgyai, nagy karriert futottak be. Ez a szál még szinte kultúrtörténetileg is érdekes volt a számomra. Az utóbbi pár évtizedben mennyire átalakult az, ahogy és ahol az emberek étkeznek.

A karakterek kevés vonással jellemzettek, és komédia elemek. A séfek leginkább a bolondériáik alapján vannak megkülönböztetve, és senkinek nincsenek mélyebb történetei és tulajdonságaik. Itt mindenki az ételek megszállottja ráadásul, amire szintén poénokat építettek. (Még házassági eskübe is beleveszik, hogy süssenek rántottát.)

Mai szemmel már nem vonzó a stáblista, csak egy névre bukkantam, akit ismerősnek találtam. De abból kiindulva, mennyi Globe jelölést kaptak ezért a komédiáért, annak idején meg lehetett a maguk csillaga.

Egy alkalommal elszórakoztatott, az alapjául szolgáló regény fel is keltette az érdeklődésem.

 

Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? - 5/3,5 a történetet bírtam, de a humorát és a szerelmi szálat inkább fárasztónak találtam.

https://www.youtube.com/watch?v=8TKoWgW7TUU

Ritmusszekció

Terroristák ellen küzdő, bosszút álló, talpra álló.

Stephanie 3 éve elvesztette az egész családját: a repülőgép, amin neki is utaznia kellett volna, lezuhant. A két testvére, a szülei is odavesztek. Az elit egyetemistából 3 év alatt drogos utcalány lett, akit már semmi nem érdekel. Míg fel nem keresi egy újságíró, aki állítja, hogy nem baleset történt. A gép terrortámadás miatt zuhant le, csak eltussolták és a felelősöket is szabadon hagyták. Stephanie csak a bosszúra tud gondolni, de simán agyonlőni 5_27ritmusszekcio.jpgvalakit nem képes. Mikor az újságíróval végeznek, kénytelenek annak forrásához fordulni. Az egykori MI6 ügynök elzavarná a lányt, de Stephanie nem hajlandó feladni. Iain Boyd megkezdi a kiképzést, és egy orgyilkosnő, Petra álcájában terepre küldi a lányt. Sorra haladnak a terroristák táplálékláncán felfelé, az igazi felelősök felé. Az ő életük is veszélybe kerül, de már senki nem képes elengedni a bosszúját és bármit képesek kockára tenni.

Nézzük csak az alapokat! Adott egy kivételesen okos, sikeres elit egyetemista, aki a számára legfontosabb embereket elveszti egy terrorista támadás miatt. Majd képbe kerül egy volt titkos ügynök, aki megtanítja a gyilkolás és bosszú művészetére. A megtorlás pedig kezdetét veszi. Most leírtam ezt a filmet is, de elsőre nem ez ugrott be. Hanem Mitch Rapp, aki ugyan regényhősnek indult, de már filmes feldolgozása is van a nyitányának. Az alap tehát nem újdonság. (A bosszú mindig is erős érzelemi alap volt, és a terroristák elleni bosszú 9.11 óta filmes alap.)

Mi van ebben a filmben, ami miatt érdemes megnézni? Ami kiemelné a hasonló filmek közül? Most gonosz leszek, és rávágom, hogy semmi. Egy tipikus, átlagos bosszúfilm, amely csupa ismerős elemből lett főzve. Még a receptet is másolták, és a végeredményben nem lett egyedi íz. Így, aki ezt az ételt szereti, elfogyaszthatja, nem fekszi meg a gyomrát, de nem is lesz számára emlékezetes csemege.

Az akció részek nem kötöttek le különösebben. Ha változatosabb módokon öltek volna, esetleg. De itt minden olyan szimplának hat, mintha természetesen megszokott és mindennapi lenne pl. egy család felrobbantása. Még aminek lenne érzelmi hozadéka – hogy nem csak a célpontot ölik meg, hanem a teljesen ártatlan, 10 éven aluli gyerekeit is, el van intézve egy csúnya nézéssel. Így gyakran éreztem úgy, hogy több lett volna ebben a történetben, csak nem sikerült kihozni belőle.

Az ilyen filmekben általában szeretem a kiképzős részeket, a már emlegetett Rapp-filmben is az volt a kedvencem. Itt meg szinte észre se venni. Hősnőnk fut, úszik, lő párat és máris ő az új Nikita. Amin különösen jót derültem, hogy azért lesz Stephanie álcája Petra, mert megvan hozzá a nyelvtudása. Ehhez képest arra egyszer nem lesz szüksége, meg se szólal németül a filmben, de prostituáltként majd kell bevetésre mennie – gonosz vagyok attól, hogy ahhoz is volt előképzettsége? (Pedig azt Iain nem is emlegette fel.)

Van csavar is, ahogy Stephanie a végére rájön, ki az igazi célpontja, a szellemi felelős. De nem sikerült meglepni vele, valahogy elmaradt a nagy pillanat. Szinte azt éreztem, hogy ennek így kellett lennie, mert csak így lehetett csavar a film végén.

Az izgalom, leginkább az volt, amit hiányoltam. Végig folyamatosan azt kaptuk, amit nézőként lehetett várni.

Érdekes választás volt Blake Lively Stephanie szerepére. A színésznő képességei helyett leginkább a sminkeseket lenne kedvem dicsérni, mert ahogy a film elején kinéz a nő, az brutális. Jude Law és Sterling K. Brown kapott még nagyobb szerepet, de egyiknek sem írtak olyan karaktert, amibe bármit jobban bele lehetett volna tenni.

Csak azért nem 3 a pontja, mert a tegnapi akciónál egy fokkal jobb. De csak egy kicsivel.

 

Ritmusszekció - 5/3,5 tegnapi akciónál egy fokkal jobb, szereposztása is sikerültebb, de a történet túl ismerős.

https://www.youtube.com/watch?v=0Uq_5bYGYoY

Idézzünk!

(A stoppoló páros egy pillanatra azt hiszi, valami pszichopata autójába ültek be.)

  • Idevalósi?
  • Nem. Hat éve vagyok itt, de csak az állatok miatt jöttem ide.
  • Milyen állatok?
  • Ó, csak a döglöttek miatt.
  • Döglöttek?
  • Hódok, igen, döglött hódok... Döglött prérikutyák, bármi, ami döglött. Rengeteg elütött állat van errefelé. Senki sem szedi össze őket. Micsoda pazarlás! Az emberek nem igazán tudják, mihez kezdjenek egy tetemmel. Én mindig is jól éreztem magam velük. Ha egyszer kitömik őket, visszatérnek az életbe.
  • Maga állatkitömő?
  • Igen, az lennék.
  • Hála istennek! (Run)

 

(Ava és Frank autós üldözésbe fognak, ami Ava elektromos autójával nem is olyan egyszerű.)

  • Ez nem is gyorsul.
  • Környezetbarát!
  • Lábbal kell hajtani?
  • Ha akar, tőlem futhat is, azt úgy is szeret!
  • Ennél még az is gyorsabb lenne. (Hajsza élő adásban)

 

(Axe, aki mindig mindenben ász. Most éppen Taylor képletes kódjának feltörésével kápráztatta el a beosztottakat.)

  • Mindig elfelejtem, hogy értesz a matekhoz.
  • Mihez nem értek én?
  • Tábori sebészet?
  • Kérdezz tovább, majd rájövünk! (Billions)

 

(Colleen végre randizhat álmai hercegével, csak éppen a srácot nem az érdekli, amit a lány eddig gondolt róla. Szélsőségesen rajong, pl. a sátánizmus iránt. A lány meg is lepődik a komolyan feltett kérdésen.)

  • Hiszel a Sátánban?
  • Inkább a Télapóban. Az is számít? (Jógamánia)

 

(Laszlo és a praktikus gondolkozás.)

Itt senki nem tudja, hogy vámpír vagyok, kivéve, akiket leszívtam és megöltem. De ők már halottak, így a gond magától megoldódott. (What we do in the Shadows)

 

Ha nem gyűlölsz veszíteni, sosem leszel sikeres vagy gazdag. (Vészkijárat)

 

(A hotelbe érkezés után a dekoratív házigazda már mondja is a szabályokat. Van, amin Billie szeme fennakad.)

  • Errefelé úgy tartják, a fürdőruha nem higiénikus a szaunában, szóval mindenki pucér. Európában nem szégyelljük a testünket.
  • A magáét nem is.
  • A maga teste is jó. Ünnepelje! (Downhill)

 

(Bosch az ügyvédjével koccint, miután tisztázták az ügy részleteit.)

  • Ugyanabból a fából faragtak minket. Tesszük, amit kell. (A pincér meghozta az italokat.) Köszönjük! Az igazságszolgáltatásra és a megváltásra!
  • Az igazságra és ahová visz minket! (Bosch)

 

(Gordon Batman iránti rajongása már kínos. Legyen bármilyen vészhelyzet éppen.)

  • Nos, van valami terved ma estére, Batman?
  • Megakadályozom, hogy Joker felrobbantsa Gothamet.
  • Hát persze! (Itt jön rá, miért is jött Batman Arkhambe, nem miatta. Jokert hallgatja ki.) Úgy értettem, utána.
(Majd, menni kell a bombáért. Gordon megint alkot.)
  • Mehetnénk egy autóval, nem? A globális felmelegedés miatt. (Harley Quinn)

Hajsza élő adásban

Rendőrös, gyermeket megmentős, élő közvetítéses.

Frank most járőrözik, de nem volt mindig így. A férfi karrierjét megtörte egy ügy, melyben a sajtó őt tette felelőssé egy gyermek haláláért. Keményen dolgozik, hogy bizonyítson most magának és a rendőrségnek is. Amikor egy erőszakos, körözött bűnöző sodródik az útjába, a parancs ellenére üldözni kezdi, sarokba szorítja, és amikor a férfi agyonlőné, ő lesz a gyorsabb. Ám ezzel is csak rossz pontokat szerez: a férfi gyerekrabló volt, és a halálával nem5_26hajsza-elo-adasban.jpg maradt nyom, amely elvezetne a rendőrfőnök lányához, aki 1 órán belül meg fog fulladni. Franket felfüggesztik, de ő ennek ellenére folytatja a nyomozást. A nyomába szegődött, élőben mobilról közvetítő blogos Avával kiegészülve követi a nyomot, amit rajta kívül más nem tartott fontosnak. Rohanniuk kell, miközben a másik elkövető mindent megtesz, hogy akadályozza őket, és egyre nő a nézettségük is.

Akciópapák – Liam Neeson volt az első fecske, neki még állt is valahogy az a szerep. Elindult viszont egy folyamat, ami jobb lett volna, ha nincsen. Olyan színészek, köztük drámaiak is, akiknek már nem kellene futni sem, hirtelen akciófilmekben kezdtek el szerepelni. Tarthatnánk szavazást, kinek melyik színész teljesítménye volt a leginkább kiábrándító. Nálam Sean Penn biztosan dobogón állna, és most Aaron Eckhart is felkerült a listára.

Volt egyáltalán korábban Eckhart akciófilmben? Igaz, ő volt Kétarc, de nem leverni próbálta Batmant a Sötét Lovagban. Szerencsére. Most viszont forgat egy akciófilmet? Nem fogom megérteni, miért hiszik, hogy idősen kell elkezdeni ilyen filmeket gyártani.

Már az elején igencsak fogtam a fejem, amikor azt láthattuk, hogy Frank, őt játssza Eckhart, mennyire fitt. Hogy indul a napja? Kemény edzéssel. Igaz ugyan, hogy már szolgálatban a kissrácok is a korán élcelődnek, de lenyomja a fekvőtámaszokat simán és úgy húzódzkodik még, mint Oliver Quinn Zöld Íjász fénykorában. Viszont, egyáltalán nem hiteles. Akárhányszor egy közelibb képen látom az arcát, azt látom, hogy ő bizony megöregedett. Mondjuk, a film képes ilyen dolgokat elkövetni: az elrabolt kislány apját Giancarlo Esposito játssza, akit különben bírok, de inkább nézném egy 11-12 éves kislány nagyapjának, nem az apjának. De itt Eckhart a vasember rendőr, mit akarok akkor?

Akciófilmnek még csak elmennek, ezt a filmet konkrétan végig rohanják, üldözik és lövöldözik. A nyomozás igazából csak annyi, hogy Ava barátnője neten megkeresi az adatokat, mire rendőrünk és Ava már rohannak is tovább. Vagyis, ha az agyunk kikapcsoljuk, és nagyon igyekszünk nem Eckhart arcára nézni, akciófilmnek még elmenne.

Csakhogy! Nem bírtam kellő mértékben kikapcsolni az agyam. Már az alapkoncepció is zavart. Egy kislányt akarnak megmenteni, fontos lenne, hogy rajta tudjanak ütni az elkövetőn, aki ne ártson korábban a gyereknek. Erre sugározzunk mindent élőben? Itt komolyan bejelentették élő adásban, hogy mennek a rosszfiú rejtekhelyére. Aztán csodálkoztak, hogy a bűnöző rajtuk tudott ütni, és pl. beléjük ment autóval. Nagyon nehezére eshetett lenyomozni őket, amikor mindent láthatott a mobiltelefonján keresztül.

Akkor is idiótaság az akciók élő közvetítése, ha a film végére a közösségi szellemet példázták vele. Az emberek látták mi történik, tudtak menni segíteni. De tegyük szívünkre a kezünket! Ez lenne az emberek hozzáállása? Azokban a filmekben, melyekben halált szavaznak meg élőben, végignézik a kínzásokat, amiket azzal meg lehetne szakítani, hogy kikapcsolják a készülékeket. Megteszik? Nem, nézik tovább. Ez inkább olyan, amit hitelesnek érzek. De ide kellett a happy end, és valamivel indokolni, hogy volt értelme mobillal (!) rohangálni és élőben közvetíteni a történteket.

Javasolni senkinek nem fogom a megtekintését, erősen közepes darab rossz szereposztással.

 

Hajsza élő adásban - 5/3 a történetben is van némi logikai gond, a kivitelezés se tökéletes. Pörgős, ám hősünk öreg.

https://www.youtube.com/watch?v=OiKzf4EF7xk

5 film, amit látnod kell

Romatikus komédiák

f5_42.jpg5: Álommeló – Maya keményen dolgozik, felvirágoztatja a céget, mégsem őt nevezik ki új vezetőnek, mert nincs diplomája. Az elkeseredett nő életrajzát az egyik ismerős hacker fia feljavítja, és egy nagy cég vezető pozíciójába juttatja. Maya végre bizonyíthat, és a múltja fájdalmas pontját is rendbe teheti végre: riválisa, majd barátja a cégben egy tehetséges fiatal nő, akiről kiderül, hogy Maya kamaszként örökbe adott lánya. Vajon a hazugságokon túl is kedvelni fogják egymást?f4_49.jpg

4: Mi kell a férfinak – Ali sportügynök, jó is abban, amit csinál. Igazi esélyt azonban soha nem kap a bizonyításra, mert senki nem hiszi, hogy egy nőnek helye van ezen a pályán. Amikor egy lánybúcsút követően a balesetet szenvedett Ali hallani kezdi a férfiak gondolatait, először szabadulni akar a képességtől, majd rájön, hogy f3_52.jpgezzel előnyre tehet szert a munkájában. Csak ne a kapcsolata lássa kárát!

3: Kőgazdag ázsiaiak – Rachel nagyon szerelmes, és a barátja elérkezettnek látja az időt, hogy a családjának is bemutassa a lányt. Egy esküvőre utaznak el együtt, vissza Ázsiába az Államokból. A kínai származású, de amerikai Rachel ott döbben rá, hogy párja nem egyszerűen gazdag, hanem lehetetlenül vagyonos örökös, akinek a családja nem nézi jó szemmel, hogy a reménységük egy szegény egyetemif2_53.jpg oktatóval jár.

2: Szívtiprók – Paige szélhámos anyjával hajszolja a nagy fogást és megélhetést. Angela hozzámegy egy módos férfihoz, Paige kicsit csábítgatja, és a sértett Angela viszi a pénzt a váláskor. A lány már szeretne önállósodni, de az anyja egy utolsó dobásra még ráveszi. Miközben az egyik dühös ex a nyakukon, Angela egy milliomos f1_50.jpgnyakában, Paige a bártulaj Jacket igyekszik befűzni. Csak arra nem számít, hogy kifogta az egyetlen rendes srácot a környéken, akit tényleg lehetne szeretni…

1: Bambanő – Josie minden álma, hogy ne csak szerkessze a magazint, de írhasson is bele. Végre megkapja az esélyt, be kell épülnie egy középiskolába és a diákok botrányos életéről írnia. Josie azonban soha nm volt népszerű diák, most sem lesz az. A matekklubból pedig nem egyszerű jó sztorikat írni. Szerencsére a bátyja a segítségére siet, és feldobja a lány társasági életét. Josie életében először népszerű lesz, de rá kell jönnie, hogy kik az igazi barátok és mi az igazán fontos. Mondjuk, a helyes angol tanára nem lehet szerelmes egy diákjába, de egy újságírónővel más a helyzet…

Akik maradtak

Gyermeket nevelő, traumát feldolgozó, családot alkotó.

A II. VH-t követően a túlélőknek valahogy meg kell próbálni folytatni az életet. Sok család esett darabokra: szülők vesztették el a gyermekeiket, mások árván maradtak. Körner Aladár a feleségét és a fiait vesztette el, most magányos nőgyógyász, aki az árvaházba jár be önkéntesként. Egy rendelésére Olga hozza be unokahúgát, aki 16 5_25akik_maradtak.jpgévesen még nem kezdett el nővé érni, kórosan sovány, a haláltábor óta alig eszik valamit, és várja haza a szüleit, akikről képtelen elfogadni, hogy meghaltak. A lány kötődni kezd az orvosához, aki lassan a lány pótapja kezd el lenni. Egymásba kapaszkodnak, és kezdenek mindketten jobban lenni. Ám a férfinak még egy nagy próbát ki kell állnia: a felnövő Klára csinos fiatal nővé érik, aki már nem csak atyai jó barátot lát a jóval idősebb férfiban. Vajon Aladár képes lesz elengedni, hogy a saját életét élje egy korban is hozzá illő fiatalember mellett?

Érdekes, honnan szerzünk egyes történetekről tudomást. A regénnyel találkoztam előbb: sorban álltam a könyves boltban, amikor az előttem álló ennek a filmnek az alapjául szolgáló regényt kereste. A film címét tudta, a regényre nem akadt rá. Én meg vagyok olyan kíváncsi, hogy rákerestem a filmre, megnéztem, milyen regényből készült. (Nekem volt annyi eszem, hogy sejtettem, megváltoztatták a címet.) Antikváriumba levadásztam a regényt, még tetszett is. A filmet is megnéztem most.

Kicsit vegyesek is az érzéseim. Van, amit nagyon elkaptak a filmen is. Az tetszett, ahogy megmutatják, hogy kapaszkodnak egymásba a túlélők. Tetszett, ahogy Aladár jellemét sikerült megmutatniuk. Még az is látszott, ahogy Süni testileg és lelkileg összeszedi magát. (Mondjuk, a regényben sokkal mélyebbről indult, mint a filmen. Itt nagyon soványan, elvileg szinte élőholtként sem tűnt olyan rosszul levőnek a karakter.)

Szép ívet rajzoltak benne az emberi kapcsolatoknak. Ahogy elengedni sokkal nehezebb, mint megmenteni valakit és magunk mellé kötni. Aladár és Klára, Olga és Klára, majd kicsit Pepe és Klára kapcsolata is terítékre került. Azon jót tudtam mosolyogni, amikor Aladár ugyanazon lepődött meg, mint én. Milyen név az a Pepe magyar területen a 40-es évek végén?

Ehhez kapcsolódik az egyik jelentős változás, ami jobban tetszett a filmen. Itt látjuk, ahogy Pepe belép Klára életébe, és a lány nem engedi közelebb, amíg Aladár nem kezdi el távolabb lökni magát a lánytól. Amit a lányért tesz meg – világosan látszik a későbbi jeleneteken, hogy még kapcsolatba is azért kezdett, hogy Klára is tovább tudjon lépni, a férfit apai szerepben megtartva. Itt nem leng ki a kapcsolatuk másfelé, mint a regényben. Így jobban tetszett.

Korrekt a film kinézete is. Elhittem, hogy egy már letűnt korszakban járunk. A színek, a házak és berendezések, olyan szegényes retró, hogy az már szinte lehangoló.

Az is segített, hogy nincsenek benne klasszikusan ismert arcok. Ugyan szívesen nézek olyan filmeket, amelyek sztárokkal vannak teletömve, de itt pont az szolgáltatta a hitelességet, hogy a szereplőkben Klárát és Aldót tudtam látni, nem pedig Hajduk Károlyt és Szőke Abigélt. Mindketten korrekten is hozták a karakterüket.

Ami viszont a regényben jobb volt: a történelmi háttér. Sokkal élesebb volt Klára tragédiája, aki azért ennyire nem maradt egyedül a regényben. A bátyja is túlélte a háborút, csak ő külföldre ment, így a cím máris plusz egy réteget kapott. A másik, amire a filmben éppen csak utalnak, hogy a kommunizmus milyen viszonyokat és hangulatot teremtett az országban. Nem volt benne az a fuldoklás, rossz világ érzet, mint amit a regényben megtaláltam. Ez inkább szólt Klára és Aldó történetéről, mint a korszakról.

Ez volt különben az a film, amit 2020-ban Oscarra nevezett Magyarország. A szűkített listára is felkerült, ha már a döntősök között nem is volt ott. Egyszer érdemes megnézni!

 

Akik maradtak - 5/4 a regény mélységeit nem érte el, de egyes változtatásokat tudtam értékelni benne.

https://www.youtube.com/watch?v=GfVgAMDXmo0

süti beállítások módosítása
Mobil