Szerelmes, párokat összehozó, kosztümös.
Emma előkelő vidéki angol hölgy, aki most volt 21 és egyelőre esze ágában sincs férjhez menni. Idős apja szereti, hogy a kisebbik lánya mellette van, aki a házuk úrnője. A szerelem azonban érdekli, csak másképp. Párokat szeret összehozni, és meg is van a legújabb áldozata. Harriet Smith kitett gyermek volt, aki nem ismeri a szüleit. 
Emma a lelkészükkel, mr. Eltonnal akarja összehozni – Harriet pedig annyira felnéz Emmára, hogy a kedvéért visszautasítja Robert Martin lánykérését, aki pedig tetszett neki, és tisztes megélhetést nyújtana neki gazdaként. A család gazdag barátja, George Knightley próbálja figyelmeztetni Emmát, de a nő nem veszi komolyan. Túlzottan leköti, hogy milyen lehet a gazdag örökös, Frank Churchill és egykori riválisának hazatérte. Emma vajon későn jön rá, ki kivel lenne boldog, és hogy nem kellene mindenbe beleütnie az orrát?
Ha már elkezdtem Jane Austen feldolgozásokat nézni, nem maradhat ki a sorból a legutóbbi alkotás sem. Meglepően szép feldolgozása készült az Emmának 2020-ra.
Amit végig nagyon lehet ebben a filmben bámulni: a külsőségek. Kitettek magukért a jelmezesek, fodrászok és díszletesek is. Gyönyörű helyszíneken és házakban forgatták ezt a filmet, Knightley házát simán lehetne kastélynak is nevezni. A szinkronban különben maradnak az Abbey megnevezésnél – a Downton óta meg lehet tenni –, így elkerülhető az a képzavar, amit A klastrom titkában a klastrom okozott.
Ami azonban még ennél is jobban tetszett, azok a kosztümök, attól függetlenül, hogy női vagy férfidivatról beszélünk. A szemem azért a női ruhákra jobban rááll, de itt szinte külön jelenléte volt a szebbnél szebb összeállításoknak. A legjobb szetteket Emma kapta – gyönyörű szabású és színű, látványos ruhái voltak, amelyek között akadt egy-egy extrémebb is. De pl. George első feltűnése, ahogy felöltöztették, majd szó szerint vonult – ilyet se ritkán írok le, de ebben a filmben szinte erotikus töltetet kaptak a kosztümök.
A történet klasszikus, követi Jane Austen meséjét. A felszínen az a téma, hogy ki kibe szeret bele és házasodik össze. Emma ugyan elsőre csak kavar, de aztán nagyon hamar ő is a szerelmesek között találja magát. Mivel kosztümös a film, és a korabeli erkölcsöknek megfelelő a cselekmény vezetése, nem kell meglepődni azon, hogy itt jegyesek között csattan maximum csók – ez nagyon nem egy Lisa Kleypas, és jól is áll neki.
Mögötte azonban van egy társadalmi kérdés is. Ahogy a kasztok fenntartják magukat. A hasonló hasonlóval házasodik – ha valaki ezt megsérti, az botrányt kavar és nem is sokan merik ezt megtenni. Nem véletlen, hogy amikor Emma valaki előkelőbbel akarja összehozni Harrietet, azonnal megkapja, hogy a lány hiába csinos, a származásával nem álmodhat előkelő frigyről. Egy példát hoz azért Austen a normaszegésre, a szegény Jane igencsak előnyös házasságot köt majd. (Ő küllemben és neveltetésben különben bőven hozza azt a pluszt, amivel boldogulni fog felsőbb társadalmi rétegben is, amire Harriet képtelen lett volna.) Összességében azonban azt képviseli a film, hogy azok a legboldogabbak, akik a maguk szintjén álló párt találnak maguknak.
De akkor jöjjön az a kettő, ami nagyon irritált a filmen: Emma karakterét rühellem. Ahogy beleavatkozik mindenki életébe, amilyen önelégült… néha legszívesebben megráztam volna, nem is értettem, George mit lát meg benne. Csak keveset fejlődik.
A másik: a szereposztás. Amilyen szépek a kosztümök, annyira érdekes küllemű színészeket sikerült találni hozzájuk. Ennyire anti eye candy filmet nem is tudom, mikor láttam korábban.
Ha valakit nem zavar különösebben, hogy a film színészeinek milyen az arca, és szereti a kosztümös romantikát, ezzel nem fog mellélőni. Jó film, ha volt is, ami irritált benne.
Emma - 5/3,5 a kosztümök gyönyörűek, a történet klasszikus – de a színészeket és Emmát nem bírom.
