Minden napra egy film

Minden napra egy film

Quiz

(mini sorozat)

2020. május 24. - BBerni86

Tévéműsoros, tárgyalótermi, személyi drámás.

Az angol tévének sürgősen kell egy új sikerműsor, az újonnan érkezett vezető ezzel akar kitűnni az új helyén. Egy kvíz játék ötletét vetik fel neki, amiben meglátja a lehetőséget. Elkészül a próba adás, és finomítani kezdik az ötletet. Hasonlót még nem csinált senki, így félve várják a nézők reakcióját. Hatalmas siker lesz, még a Disney 5_24quiz.jpgcsatorna is megveszi tőlük a jogokat. Ám a sikerrel együtt színre lépnek az olyan csoportok és próbálkozók, akik ki akarják játszani a szabályokat és előnyökhöz jutni. Amikor Charles Ingram megnyeri a milliós főnyereményt, egyre biztosabbak benne, hogy a katonatiszt csalt. Perbe fogják, és bizonyítani kezdik az igazuk. Közben Charles védeni igyekszik magát, és csak remélheti, hogy az esküdtek is észreveszik, mennyire koholtak ellene a bizonyítékok.

A sorozat egy megtörtént esetet dolgoz fel. A Legyen Ön is milliomos eredettörténetét, és a botrányt, amikor a játék egyik nyertesét azzal vádolták meg, hogy csalt a játék közben. A történet igazából ma sincs még lezárva: az Ingram házaspár még küzd azért, hogy ismerjék el a győzelmet, és kapják meg a nekik kijáró nyereményt és a nevük tisztázását.

A sorozat egyik nagy trükkje, hogy nem foglal állást egyik oldal mellett sem. Megmutatja azt is, hogy a készítők miért gyanakodtak csalásra, és az Ingram házaspár tettei is úgy vannak beállítva, hogy bármit bele lehessen látni. Lehet, hogy ártatlannak gondoljuk őket, de akár csalásként is lehet értelmezni, amit csak sejtetnek és nem mutatnak meg. Igazság szerint mindkét oldalt meg is tudtam érteni. A készítők részéről magyarázva van, mi volt gyanús. Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a fő bizonyíték mennyire röhejes bizonyos szemszögből. Nem is foglalnék állást, szerintem mi történt. Nem lehet tudni.

A csalásnál sokkal érdekesebbnek találtam azt, ahogy azt a folyamatot láttuk, ahogy a műsort kitalálták és felépítették. Még ebben a formában is átjött, miért lett annyira népszerű és milyen izgalmas lehetett elsőként ilyet látni a tévében.

Annak is megvolt az érdekessége, hogy milyen függőséget hozott létre akaratlanul is. Ahogy Diana függő lett, és még arról is elkezdett könyvet írni, hogy lehet az embernek nagyobb esélye műsorba kerülni és nyerni… kész. Nem is tudom, melyik ötletük volt a legfájdalmasabb. A panel lemásolása és a gyors gépelés gyakorlása – voltak elvetemült ötletek benne, az már biztos.

Azt is megmutatták, hogy valóban voltak olyanok, akik összeálltak és csaltak ebben-abban. Az ő módszereik, és ahogy a tévések igyekeztek ellenlépéseket tenni, az volt az izgalmas, nem Ingram tárgyalása, ami már szinte a kezdetekor eldőlt. Nem is volt izgalmas a tárgyalótermi rész, noha általában az ilyen filmekben ezeket a jeleneteket szeretem.

Hangulatban, külalakban nagyon igyekeztek hitelesek lenni. Ez szépen vezetett oda, hogy a főszereplő Ingram pár nekem hamar lett ellenszenves. Diana a megszállottság miatt lett gyorsan irritáló, a férjének meg a gesztusait és a beszédét nem bírtam elviselni. Ahogy a fejét a kezébe temette, és elakadt beszéd közben. Ám nem volt olyan karakter sem, aki helyettük lehetett volna a szimpatikus hős. Ők voltak a középpontban, nekik kellett volna szimpátiát kelteni, de ez nem jött össze.

Különben vannak a sorozatban jó alakítások. Michael Sheen lassan az egyik olyan színész lesz, akinek a tartalom ismerete nélkül is nézhetem a filmjeit. Ezerarcú, hiteles és elég jól válogat szerepeket és filmeket. Itt megint egy új arcát mutatta meg. Matthew Macfadyen szimpatikus színész különben, de most annyira ellenszenves volt a figurája, olyan mesterkélt, hogy sajnáltam, hogy ő játszotta.

Egyszer érdekes volt megnézni, kár, hogy nem lehet tudni, mi volt az igazság.

 

Quiz - 5/3,5 a játék izgalma átjött, jó színészek játszanak benne, és kellően nyitott is. Túlzottan is?

https://www.youtube.com/watch?v=9hAIGa2IQOY

SpoilerZóna

  • The Way Back

f1_49.jpgJack elkezdi összeszedni magát, a kosárlabda visszaadja az életkedvét. Leteszi az alkoholt, edzi a srácokat, és nyerni kezdenek. Menetelnek előre a bajnokságba. Ám akkor meghívják a feleségével egy születésnapi buliba. Együtt mennek, noha már egy éve külön élnek, és a nőnek új férfi van az életében. Ott Jack újra kénytelen átélni, hogy a kisfia rákos volt, mennyit szenvedett, és kb. 1 éve meghalt. Megint kezd összezuhanni. Részegen megy be edzésre, és ezért az iskola ki is rúgja.f2_52.jpg

Amikor a kisfia kis barátjánál kiújul a rák, és nem lehet semmit tenni, hogy a csapatot is elvesztette, Jack teljesen összeomlik. Részegre issza magát, és a rendőrségen köt ki rendbontásért, betörésért. It fogja fel, hova tart az élete. Elvonóra megy.

A fiúk érte küzdenek a bajnokságon és akarnak kupát nyerni.

  • A rémület háza

f3_51.jpgAmparo kinyomozza, hogy korábban egy személy élt a lakásukban. Magát Clarának nevezte, nő akart lenni, noha fiúnak született. A családja kínozta, megvetette, és miután a szülők meghaltak, a nővére elköltözött, bezárva tartotta és még beszélni sem volt hajlandó. Ott halt meg, magányosan és fájdalomban.

Clara anya akart lenni, a szelleme azért rabol gyerekeket. Rafael elengedése csak azért volt, mert megérezte, hogy Amparo terhes, és a baba inkább kellene neki. A lány rohan haza a szelleműzésre.

A médium testébe szállt szellemmel igyekszik szót érteni, de nem lehet. Clara a babát akarja. Mielőtt kárt tehetne a lányban, a mostohaapja ragadja meg a megszállt médiumot, és kiveti magukat az ablakon. A férfi került alulra, ő f4_48.jpgmeghalt, a nő túlélte.

A biztosításából ki tudják fizetni a hitelt, és haza tudnak költözni. (Azért kellett eljönniük, mert botrány volt, hogy Candela és Manolo párt alkottak, gyerekük is lett, noha a férfi a nő sógora volt a felesége halálig. Össze sem házasodtak, csak együtt éltek. Candelát korábban elhagyta a férje két gyerekkel.) A házat meghirdetik. Záróképen látjuk, hogy Clara szelleme még ott van és ül a hintaszékében.

10 nap anyu nélkül

Nagycsaládos, gyerekekkel együtt maradó, házi feladatos.

Antoine élete látszólag idilli és tökéletes: a feleségével még mindig remekül kijönnek, és négy gyereket nevelnek, akik között kamasz és gügyögő is akad. A cégben ő a humán igazgató, és esélyes az igazgatói székre a teljes 5_23_10_nap_anyu_nelkul.jpgvállalatban. Nem veszi észre, hogy Isabelle mennyi terhet vesz le róla, és mennyire keveset kap érte cserébe. Amikor a gyerekek azt hiszik, hogy a nővére a húga, az asszonynál betelik a pohár. 15 éve a gyerekei és a férje az élete, akikért egy sikeres jogi praxist hagyott ott. Most elmegy nyaralni, 10 napra, addig Antoine kell, hogy gondját viselje a családnak és a háznak. A férfi azt hiszi, könnyű lesz – bár a gyerekek napi beosztását látva azért elbizonytalanodik kissé. Majd nagyon, ahogy kénytelen rádöbbeni, mennyi munka a gyereknevelés igazából – közben szembe kell néznie az ellenfelével az igazgatói székért, és igazán meg kell ismernie a gyerekeit is.

Ebben a komédiában az a jó, hogy eldönthetjük, mennyire akarunk a konfliktusába belegondolni. Megnézhetjük szimpla vígjátékként, amin nevetünk pár jót, aztán megfeledkezünk róla. De akár abba is belemehetünk, milyen problémát mutat be, ami nagyon is a korunké.

Hiszen a szülők dolgoznak, és felnőnek a gyerekek mellettük úgy, hogy meg lehet kérdezni, mennyire ismerik egymást igazán, mennyi időt töltöttek el együtt igazán. Nem is kell olyan társadalmi osztályig elmenni, mint a filmen. Hiszen ők meg tudnak fizetni személyzetet, akik valamit nyújtani tudnak a gyerekeknek, ha a szülőket nem is tudják pótolni. Akinek erre nincs lehetősége, aki a jövőbeli esélyeket gürcöl, mondjuk a taníttatásért, nekik mi marad? Általánosítani persze nem lehet, vannak, akik megoldják. Mások annyira nem tudják. Az biztos, ma már kevesen engedhetik meg maguknak, hogy pl. az anya úgy otthon maradjon a gyerekekkel, mint ebben a filmben. Ha apa kevésbé is volt jelen az életükben, az anya ott volt. Így ez a film sem társadalmi kérdéseket akar feszegetni.

Ez egy komédia, és ahogy írtam, nem kell mélyen belemenni a mögöttes kérdésekbe. Azzal akarnak nevettetni, elég sikeresen, hogy a családapa mennyire megroggyan, amikor rá szakad mind a négy gyerek és a háztartás gondja is. Olyan kisebb dolgoktól, mint az ehetetlen reggeli, eljutunk olyan szintre, amikor már csak ül a ház előtt, szívja a cigit, és kénytelen beismerni magának, hogy egyszerűen nem bírja, nem megy neki.

Mind a négy gyerek más karakter és más életszakaszban van. Szerethetőek, helyesek, megvannak a maguk harcai és konfliktusai. A film inkább azt hangsúlyozza ki, hogy nem éri meg elvesztegetni az időt, amit velük lehet tölteni. Nincs az a siker, ami felérne azzal, amikor a négy gyerek átöleli, és azt mondják neki, szeretik. Családbarát film, amiben ez az összetartás, szeretet az érték. Ezért kell küzdeni, és ezt érti meg a film végére Antoine is.

Több szinten próbálnak nevettetni. Nekem legjobban az tetszett, ahogy Antoine majd beleroppan a családi feladatokba, és bizony követ el hibákat. De a munkahelyén ott van pl. DiCaprio kolléga, aki felettébb idegesítő módon mindenből a színészhez kanyarodik vissza. Jó hangulatú, sokféle humort kínáló film, amiben meg lehet találni, ami az embernek vicces. Engem pl. DiCaprio idegesített, de lesz, aki meg rajta fog tudni nevetni.

A szereposztás teljesen korrekt, jól eltalálták a gyerekeket is. Egy volt, ami azért szemet szúrt. Antoine Franck Dubosc alakításában kel életre, nem is játszik rosszul a színész. De nem öreg már egy ilyen szerephez? Mert azt el tudom hinni, hogy 15-10 év közti gyerekei vannak, de egy totyogó azért szemet szúrt.

Abszolút mókás, szeretettel teli film, amit jó volt nézni. Nem kellett volna Doctorow novellát olvasnom utána, az lenyomta kissé a kedvem. De a film ettől függetlenül jó családi komédia.

 

10 nap anyu nélkül - 5/4,5 egy olyan francia komédia, amit szerettem. Vicces is, helyes is, pozitív üzenettel.

https://www.youtube.com/watch?v=j_n-l5d9PHQ

Westworld

3. évad

Robotos, jövőbeli, forradalmat elindító, manipulálós.5_23westworld.jpg

A park még életben levő lakói a való világban igyekeznek a céljaikat beteljesíteni. Dolores kulcspozíciókban elhelyezett alteregóival a világ megváltoztatásán dolgozik. Jól tudja, hogy nem csak nekik kellett ketrecben élniük. Van egy vállalat, mely a szabad akaratot tervekre cserélte, és az emberek még csak nem is sejtik, hogy rég nem ők hozzák a döntéseik. Az egykori katona Calebbel szövetkezve forradalmat készül kirobbantani, hogy minden élőlény maga választhassa meg a sorsát. Bernard igyekszik rájönni, mi a nő terve, és az embereket védeni. Pár válasz sem ártana, Dolores miért hozta őt vissza az életben. Még William játszmába vonásától sem riad vissza, ha ezzel közelebb jut a válaszokhoz. A világot tervezetté alakító Serac pedig Maeve szövetségévé válik, akinek Dolores fejéért a lányát kínálja fel. Az összecsapás elkerülhetetlen, de vajon a világ végét is elhozza?

Minél többet látok a sorozatból, annál jobban érdekel, milyen lehetett ez regényként. (Igen, Michael Crichton munkája volt eredetileg, akinek olyan történeteket köszönhetünk többek között, mint a Jurassic Park és a Kongó vagy a Vészhelyzet.) Film is készült belőle, de a legismertebb jelenleg az HBO sorozata.

A 3. évad új irányt vesz. A parkot magunk mögött hagyva megnézhetjük, milyen a jövő valósága. Betekintést nyújtanak a technológiába, a gazdagok és a kevésbé szerencsések életébe is. Emberek, a mesterséges intelligenciák és a tervezett jövő urai csapnak össze, újfajta háborút vívva.

Elszórakoztatott ez az évad is, de már nem egy intellektuális kirakó és játszma, mint egykor. Most pontosan tudhatjuk, ki kicsoda és milyen célokért küzd. Nincs meglepetés, így igazi fordulat sem lehetséges. Már nem lepődhetünk meg olyanokon, hogy ki a fekete kalapos ember vagy ki nem tudja magáról, hogy igazából csak egy mesterséges intelligencia, valamilyen életre és feladatra programozva. Vesztett a sorozat a játékosságából, a rejtélyből, hogy egy klasszikusabb, világváltós, jövőbeli sci-fi legyen.

A látvány most is gondosan kialakított és szinte mozi élmény. Tetszett, ahogy a szereplők stílusa a ruházatukban is visszaköszönt. Vannak nagyon menő szettek benne, és valahol bosszant is, hogy ez ennyire feltűnt. Nem annak kellene lekötnie, hogy kin milyen kosztüm van éppen. De a városok, a lakóterek is ugyanennyire gondosan kialakítottak. Ahogy a parknak, a kinti világnak is stílust adtak. Western helyett a nem túl távoli jövő és játékszerei.

A harcok gondosan koreografáltak, és annak sem kellett csalódnia, akit nem a ruhák, hanem a fizikai küzdelmek, lövöldözések kötnek le. Ez a rész engem kevésbé mozgatott meg, inkább néha a fejemet fogtam, hogy mennyire a Terminátor ugrik be arról, ahogy szinte sebezhetetlen robotok küzdenek egymással emberi kinézettel. Valahogy jobban tudtam élvezni, amikor Dolores elintézte Serac embereit, mint amikor Maeve és Dolores estek egymásnak.

HBO sorozat, így a casting szokás szerint gondos és nevekkel teli. Itt van minden, még életben levő karakter az eredeti szereposztással. Evan Rachel Wood talán még jobban is működött ebben a környezetben, mint a western világban. Ed Harris most kevesebbet volt képernyőn, pedig az ő karaktere volt az egyik kedvencem a maga démonaival. Tessa Thompson továbbra sem a szívem csücske, de úgy tűnik, ő innen nem kopik ki. Az új igazolások Aaron Paul és Vincent Cassel idén. Előbbi hozza a szokott formáját, utóbbi karakteresebb, még ha a figurája, Serac nem is kapott tól sok dimenziót.

Azért teljesen a játékvilág sem tűnt el. Ugyan Westworld bezárta a kapuit, de most belenézhettünk egy világháborús programba. Nekem hiányzott a western…

A nézettsége egyre esik, így érdeklődve várom, belevágnak-e a negyedik évadba.

 

Westworld - 5/4 az eredeti hangulatnak annyi, ez nem western. Látványos, szórakoztató, nem olyan okos.

https://www.youtube.com/watch?v=yvGE7Cz9VDA

GameDay

Volt ma egy felismerésem.

Már nem a rádióból gyűjtöm be a zenéimet, nem is hallgatok már rádiót, vagy csak nagyon ritkán. Viszont, ha egy filmben vagy egy sorozatban meghallok egy tetszetős dallamot, azt mániásan levadászom és képes vagyok az előadó zenéivel is képbe hozni magam.

Ez az egyik legutóbbi szerzeményem. Vajon mibe hallottam?

Ez így nehéz, így leírom a jelenetet is: a férfi kint áll az erkélyen és nézi a várost. Az előbb köszönt el a barátnőjétől, aki hozzá hasonlóan nagykutya a gazdasági életben. Hősünk arra készül, hogy elárulja a nőt. Ő kész lett volna milliárdokat kockára tenni érte, de a nő inkább lepaktált a férfi ellenlábasával, hogy ne kelljen ekkorát kockáztatni. Ő persze az árulást érezte ki ebből, és ellenlépést tesz. Ehhez tönkre kell tennie a barátnője áruházát, viszont az ellenlábása le kell hogy nyeljen egy milliárdos veszteséget. Miközben megy a zene, megvan a végső döntés, és mozgásba hozza a dolgokat. Elárulja Rebeccát.

A férfi nevét direkt nem mondom meg, az túl nagy súgás lenne...

De egy sorozat, a 4. évad utolsó előtti részében van. És több segítség tényleg nincs...

Megoldás: LINK

A rémület háza

Költözős, szellemes, életért küzdő, családi titkos.

Vidékről költözik a 6 fős család Madridba. Maguk mögött akarják hagyni a szegénységet, és jobb jövőt biztosítani a gyerekeknek. Minden megtakarításuk, az otthoni javaik eladták, hogy hozzájussanak egy jó helyen levő, tágas madridi lakáshoz. A felszín alatt azonban vannak konfliktusok: a két nagyobb gyerekkel a mostohaapjuk keményen 5_22a_remulet_haza.pngbánik, és a nagyapa folyton morog, hogy miért kellett ide jönniük. Ő az, aki már ránézésre megijed a lakástól, érzi, hogy valami nincs rendben vele. Hamarosan megindulnak a rejtélyes események: mintha valaki figyelné őket és settenkedne a lakásban. A nagyfiú, Pepe üzeneteket kap a szárítókötélen. Az ajtók érthetetlenül nyílnak és csukódnak. Elszáll az áram. A kis Rafael pedig eltűnik – a nagyapa retteg valamitől. Egy szellem él ott, és akar tőlük valamit. Kitől kérhetnek segítséget, mi történt abban a lakásban? Ha túl akarják élni, válaszokat kell keresniük.

Spanyol filmek és horror. Nem sok mindent tudtam volna ebbe a kategóriába beletenni, aztán jött a Netflix és nyitottabbá tett a spanyol alkotások felé is. Korábban csak az árvaház rémlett fel, amelyet a kritika anno nagyon szeretett, és mást se lehetett hallani, hogy érdemes megnézni, mert nagyon jó horror. Nekem nem volt az, a mai napig nem értem, mi volt annyira jó abban a filmben.

A rémület háza is spanyol horror, de ebben már látom, miért érdemes megnézni. Ismerős horror elemeket használ, de össze van úgy keverve, hogy minden ismerős vonás ellenére is lekötött és helyenként még ijesztőnek is sikerült lennie.

A család titkokkal teli, és volt abban meglepetés, mit rejtegetnek. Tulajdonképpen akkor ismerjük meg őket, amikor beköltöznek a lakásba. Elsőre nem látszik semmi különös rajtuk, aztán a film során elkezdjük kapni az infókat. Az hamar kiderül, hogy a két nagyobb gyerek csak az asszonyé, a kis Rafael a pár közös gyereke. De aztán kapunk elég durva kanyarokat, hogy lettek család és igazából miért kellett elmenni a faluból. Némelyik annyira durva, hogy sajnáltam is, hogy nem fejtik ki jobban, mert elég kemény sztori lehetett.

A házban, a szellem, aki akar valamit a lakóktól. Sok vonásában lesz ismerős, nem más, mint az ilyen típusú filmek. Ahogy settenkedik, ahogy megjelenik és megszáll embereket. Amikor megismerjük a történetét, akkor is az jutott eszembe, hogy ilyennel már találkoztam. Csak kicsit más a körülmény – pl. a fogyatékos leszármazottat zárták el egy másik filmben. Itt is valami hasonló volt, ha nem is pont ez. Társadalmilag hasonlóan megosztó és előítélettel kapcsolatos a gond, így akár valami üzenetet is kereshetnénk az elfogadásról és a nyitottság hiányának káros következményeiről, de ez egy horror, nem is erre fordítottak figyelmet benne.

Milyen a film külleme? Az azért tény, hogy egy amerikai szellemes horror sokkal komolyabb látványvilággal rendelkezik. A szellemünk olyan, mintha az olcsó megoldásokból lett volna összeollózva. De nem is neki magának kell ijesztőnek lennie. Így ez sem volt annyira gond.

A légkörben megvolt az a plusz, amitől borzongató a film. Sok jump scream elemet használ, amik akkor is tudnak ütni, ha valaki tudja, mit keressen. A hasonló filmekben már ráállt a szemem, hogy legalább annyira nézem a szereplők mögött a teret, mint magukat az elöl történő eseményeket. Így nem egyszer láttam, ahogy a szellem mozog vagy valaki mögé odaáll. A zenével mégis megvágták úgy, hogy ijesztő legyen, amikor felbukkan.

Sokat tett a filmhez a majdnem történelmi hangulata is. A modern korban játszódik, de nem a mában. Mintha pár évtizeddel korábban lennénk, és lenne valami stílusos patina a filmben.

Nem a legjobb horrorok közé tartozik, amiket valaha láttam – ahhoz túl egyszerű a nyomozós vonala – de kellemes meglepetés volt az előzetes várakozásaim felülmúlva.

 

A rémület háza - 5/4 tipikus elemekből rakták össze, de hatásos jelenetekkel és családi titkokkal a háttérben.

https://www.youtube.com/watch?v=sapeBj3itFc

Mit várunk?

Cím: Bleach: The Thousand-Year Blood War

Készítők: igazából erről se tudok még semmit. Japán animátorok, japán szinkronszínészek.mit_53.jpg

Műfaj: anime sorozat

Cselekmény: Ichigo visszakapta az erejét, és szinte azonnal újabb veszéllyel kell szembenéznie a csapattal. A Quincy harcosok egy veszélyes csoportja végezne a halálistenekkel és régi sérelmeket akar megtorolni. Ichigo pedig újabb titkokat tudhat meg a családja múltjából – mert nem csak az apja nem az, aminek elsőnek tűnt.

Várható megjelenés: jövőre van beígérve

Miért várós?

  • A manga alapján nagyjából tudni vélem, mi lesz a sztoriban. De tényleg az lesz?
  • Egyetemistaként nagyon rá voltam erre kattanva, örülök, hogy animálva is megnézhetem a végét!
  • A film borzalmas volt, bízom benne, hogy ez helyreteszi a dolgokat �
  • Még van reményem arra is, hogy a Netflix átveszi. (Az első 3 szezon fent volt.)

Jóga mánia

Náci hatalomátvételes, kamaszos, buliba készülő.

Colleen Collette és Colleen McKenzie legjobb barátnők, akik most másodévesek a középiskolában. Szabad idejükben a családi boltban dolgoznak kisegítőként, vagy a zenekarukkal próbálnak. Colleen M régi vágya, hogy a végzős és menő Hunter felfigyeljen rá. Amikor a srác mindkét lányt elhívja a végzős bálba, a lányokkal madarat lehetne fogatni. Ám nekik kell dolgozni a buli estéjén, így nem mehetnek bálba. Hunter viszont meghívást kap a 5_21joga_mania.jpglányok magánbulijába a boltban – a végzősök közül csak Hunter és haverja, Gordon jönnek el. Nekik is hátsó szándékuk van: sátánisták, és szűz vérre lenne szükségük. Mielőtt akcióba lendülhetnének, és a lányokra támadhatnának, náci ételszörnyek gyilkolják le őket. A lányok a jóga segítségével felülkerekedne a német virsliken, de a rendőrség őket gondolja a srácok gyilkosának. Csak egy ember hajlandó hinni nekik, és segíteni, hogy ne emelkedjen fel egy újabb náci birodalom, ezúttal húsétel katonákkal.

Ha nem láttam volna a készítők névsorát, simán rávágnám, hogy ez valami Seth Rogan agymenés. Neki volt is már kalandja virslikkel. Nos, ez nem Rogan fejéből pattant ki, de egy hasonlóan egyedi humorú filmkészítő munkája. Kevin Smith agyament projektjeinek egyike a Jógamánia, aminek előzmény és utófilmje is van. (Azokat nem láttam, de nem is tervezem.) Már csak a címszavakat nézve is kész a fejfájás: jóga, kamaszok, sátánisták, nácik, készételek és buli. Sejtettem, hogy nem lesz egy épületes élmény, de erre nem voltam felkészülve.

Az egész film olyan, mintha paródia lenne, és mégsem az. Nem lehet komolyan venni, de nem is bemutatás a hasonló filmeknek. Még kicsit gyötrődök azon is, milyen komédia ez. Nem fekete, de azt mégse lehet rámondani, hogy készítői agymenés. Noha az.

Az egyik idióta ötletet követi a másik, és nem egy horror zsánerbe teszünk egy kirándulást, csak nem ijesztően, nevetségesen. Ahogy Guy bevonul és ténykedik, tiszta Van Helsing egy vámpíros filmből. A nácik visszatérése és világuralmi tervei – a klónok miatt az a Peck-film ugrott be, amiben Hitler klónokat nevelnek, de az idei Penny Dreadful évad is nácis. Ahogy a virsli nácik lecsapnak, mint valami gagyi szörnyfilm. A kamaszok életveszélyben szálat sem kell bemutatni senkinek. Ahogy sátánisták sem először akarnak áldozatot szedni.

Annyi minden van ebben a filmben, hogy unalmas nem lesz egy percre sem, mozgalmas végig. Csak éppen elmebeteg is végig. Nem éri el azt a szintet, hogy kiakasszon, bár egyes részei közel voltak hozzá. Ahogy a náci virslik öltek… abba inkább bele se akarok gondolni. Egyáltalán, most komolyan azt kellett begépelnem, hogy náci virslik? Wunderbar. (Ezt jó sokszor mondogatják, bele is égett az agyamba.)

Különben ezzel a filmmel még egy olyan film van Johnny Depp filmjei között, amelyben idiótán néz ki. Annyira, hogy csak akkor esett le, hogy ki ő a filmben, amikor kikerestem a stáblistán. Iszonyatos egy maszkot/sminket kapott, felismerhetetlen. Nem ő az egyetlen, aki durva küllemet kapott erre a filmre. A kölyökképű Adam Brody úgy ki lett itt varrva, mint egy tetoválószalon hirdetőtáblája. Justin Long simán átment hippibe.

A stáblista különben nem semmi. Azt fel nem tudom fogni, szegény Stan Lee miért kameózik benne. De amúgy is tele van ismert arcokkal. A Teen Wolf Tyler Posey-ja ilyen mosolygós idiótaként… a hideg kirázott tőle. A két Depp és Vanessa Paradis. Genesis Rodriguez, mint becsavarodott tornatanár. Haley Joel Osment, a kanadai náci. De a másik kamaszlány igazi neve se semmi, elsőre azt hittem, az is csak vicc: Harley Quinn Smith. Mivel a rendező lánya, könnyen el tudom képzelni, hogy ezt a nevet kapta a keresztségben.

Ezt a filmet egy darabig még biztosan emésztenem kell kicsit, nagyon beteg ez a náci virsli. Igen, ezen nem bírom túltenni magam. Hát még a gólem szörnyön…

 

Jóga mánia - 5/3 a stáblista nem semmi, de a film nem is kicsit elmebeteg. Virsli nácik – még emésztem.

https://www.youtube.com/watch?v=5EAy6-uCb1o

Vészkijárat

Bosszúálló, életért futó, üzleti életes.

Thomas a semmiből jött, és mentorával együtt milliárdos vállalatot hozott létre. Elvett egy előkelő születésű nőt, akit nagyon szeret is, és akivel egy tündéri kislány szülei lettek. Ám minden a feje tetejére áll, amikor a barátja bejelenti, hogy szeretne nyugdíjba menni. Ezt követően meggyilkolják a férfit, és a rendőrség gyanúsítottja 5_20veszkijarat.jpgThomas, aki így 2 millióért az egész milliárdos vállalatot megszerezheti. A börtönből, jó ügyvéddel bizonygatja az ártatlanságát, amikor különös telefonhívást kap. Egy régi kolléga, akit halottnak hitt, visszatért és bosszút akar állni. Minden az ő műve, és meg is mondja a férfinak, ha nem fizet, végez a kislányával és a feleségével. Mivel a világ előtt Morgan halott, a rendőrség nem hallgat rá. Thomas elszökik, és igyekszik megelőzni Morgant. A múltja alakjai visszatérnek, és csak a feleségében és egy kollégájában. Fabianban bízhat.

Semmiből jött milliárdos vállalkozó, akit tönkre akarnak tenni? Elsőre beugrott a Billions, de ez azért más terep. Itt tisztábban bosszúról van szó, nem olyan játszmáról, amit Axe és Chuck vívnak már évek óta a képernyőkön. Kicsit thriller, kicsit akciófilm, a vállalati ügyek kevésbé fontosak, csak egy hátteret adnak.

Minek kellene a filmet eladnia? Mai szemmel rávágnám, hogy a főszereplőknek. Mads Mikkelsen szépen kinőtte a skandináv filmeket, és jegyzett név lett. Alexander Skarsgard olyan státuszt nem ért el, pedig próbálkozott. Még blockbuster főszereplő is volt, de az igazi áttörés nem jött el. Azért olyan szinten ő is van, hogy a nevét megismerjük, és az arca is eléggé ismert már. (Nem feltétlenül a Tarzanból, bár inkább emlékszem rá onnan, mint a True Blood évadokból vagy a rossz emlékű Csatahajóból.) Azért ebben a filmben kifejezetten fura volt egy ennyire félénk karakternek látni – amikor a végén halálra váltan azt ecsetelte, mennyire fél Thomastól, alig akartam hinni a szememnek. Valahogy nem ez a szinte ártatlan, úri gyerek karakter, ami eszembe jut róla.

DE ha már e két karakter viszonyánál tartunk. Ez az egyik pontja a filmnek, amit nem értettem. Egészen addig úgy tűnik, hogy jó barátok és Fabian a vállalat egyik olyan vezetője, aki Thomas pártfogoltja. Erre a végén jön azzal, hogy tőle fél legjobban a világon? Valahogy nem fér össze ez azzal, amit korábban láttunk belőle.

A filmben sajnos sok olyasmi van, ami több a balladai homálynál is. A semmiből rángatnak elő olyan szálakat, amelyeket ismerni kellene, de honnan? Thomas múltja, a családja – még unokatestvér is bukkan fel, utalnak valami családi balhéra, de aztán semmit se tudunk meg, csak megyünk tovább. Tele van a film olyan utalásokkal, amelyek a semmibe mutatnak. Volt is egy olyan érzésem, mintha egy folytatást néznék, aminek nem láttam az első részét. Itt erről azonban nincs szó, vagyis a szkript nem lett olyan, amilyennek kellett volna lennie. Rejtélyes helyett idegesítő, ahogy a semmiből bukkannak elő szálak, és sok mindent nyitva hagynak.

A thriller Morgan fenyegetése miatt jön létre, és annak meg is van a hangulata, ahogy a feleség és a kislány, az ártatlanok folyamatos veszélyben vannak. Került némi akció is erre a vonalra, de a hangulata jobban eladta, mint a látvány.

Thomas szökése, majd ügyködése már inkább akciófilmes, de nem egy látványfilm ez. Helyenként kifejezetten mosolyogtató is volt, ahogy a szereplők egymásnak estek. Az sem emelte a látványt, hogy nagyon sötét a film látványvilága. Valahogy tévés hatása van, és nem csak attól, hogy ahhoz képest, hogy milliárdosok és milliomosok a főszereplők, mennyire szürke és sivár környezetben élnek. (Pedig Thomas háza nem lenne rossz a sok ablakkal.)

A végére is azt mondom, a színészek miatt inkább kitartottam, mint a történet vagy a látvány miatt. Azok nagyon tévések, csak a színészek jutottak annál messzebb.

 

Vészkijárat - 5/3,5 jó színészek, a történet se rossz, de túl sok mindent hagyott megválaszolatlanul.

https://www.youtube.com/watch?v=xAh3ExNg2Ts

süti beállítások módosítása
Mobil