Zenés, sztár életes, botrányos.

Celeste vallásosan nevelt, jólelkű kamasz volt, aki szeretett énekelni és a nővérével zenélni. Egy napon az egyik osztálytársa fegyverrel jött iskolába, és a lány hiába próbált beszélni vele, a fiú vérengzésbe kezdett. Celeste a szerencsések közé tartozott: a golyó nem tette bénává, tudta folytatni az életét. A megemlékezésre a testvérével egy dalt írtak, amit a lány adott elő. Pillanatok alatt lett hatalmas sláger belőle, a lány mellé ügynököt vettek fel, és mire észbe kapott, már Európában turnézott és megindult a sztárság felé. Az ártatlanság hamar esett áldozatul ebben az életben, és a felnőtt Celeste már botrányhősnő. Alkohol és kábítószer problémák kísértik, a lányát a testvére neveli – aki titokban máig a dalszerzője, de ezt senki nem tudja. Egy koncertre készülve összecsapnak a hullámok a feje felett, de mire a színpadra lép, átlényegül. Ott más, ott egy bálvány, nem a szétcsúszott ember.

A hatalom és a hírnév megront. Közhely, de folyamatosan olvashatunk és láthatunk sztorikat, amiknek ez a mondanivalója. Ilyen a Vox Lux című film is, ami azért többnek próbálja magát eladni, de nincs benne több ennél a szentenciánál.

Kezdve azzal, hogy a cselekmény minimális. Nem is folyamatosan mutatja be Celeste életét és pályáját, nagy ugrások vannak benne. Három esemény köré összepontosították az eseményeket: a támadás, az első album és a sztárrá válás, majd a felnőtt problémás élete a visszatérő koncerttel. Közben mi történt? Egy-egy utalás elhangzik róla, de mintha nem is lenne fontos. Csak az adott pillanat, az adott konfliktus. A romlás útja. A Steve Jobs használt hasonló technikát, de ez a film nincs annyira jól megírva, mint az a film volt.

Kevesellettem a cselekményt. Az első rész, az iskolai támadás még ok. Az alapból annyira tragikus, annyira ártatlanok a lányok, hogy nézette magát. Az idilli korszak, amikor bőven elég az a trauma, amin Celeste keresztülmegy.

A sztáros részek már untatni kezdtek. Mi történik? Igazából alig lehet összeszedni pár mondatot. Fellép. Klipet forgat. Pasizni kezd. Ismétlődés. Az a fontos, hogy közben hogyan nő a távolság a nővérek között. Ahogy Celeste sztár lesz, oda az ártatlanság, ami az elején kiemelte őt a tömegből. Valami igaziból a popszakma egy műanyag babát csinált.

Ennek a végállomása a film vége, ahol Celeste minden kapcsolata sérült és hatalmon, pénzen alapszik. Még saját magával sincs jóban. Nyoma sincs a kamasznak, aki énekelt a barátai búcsúztatóján. Mindezt a hírnév és pénz tette vele. A stációk érdekesek lehettek volna, de itt a végpontokat látjuk. Nincs igazi feszültség, és annyira romlott lett a karakter, hogy már a sorsa sem tudott érdekelni.

Gondom volt azzal is, hogy Celeste elvileg egy nagybetűs SZTÁR. Halljuk a filmben a zenéjét, látunk tőle klipet és koncertet is. Nagyobb a füstje, mint a lángja a látottak és a hallottak alapján. Ok, Portman nem énekesnő, azt nem kérem számon rajta. De arra nem lehetett volna odafigyelni, hogy látványosabb és egyedibb legyen a körítés? Annyira mű és megcsinált az egész, annyira eszembe juttatta Madonnát és Lady Gagát, hogy az már fájt is. Bár ezzel kedves voltam, mert a két énekesnő sokkal egyedibb és színesebb, mint amit Celeste kapott ebben a filmben.

A zene különben borzalmas a filmen. Nem csak az énekesi kvalitás hiánya miatt, de maga a stílus se jött be. A zenében is meglátszott az a folyamat, amit a karakterben is bemutattak. A tiszta, himnuszi daltól eljutottunk a teljesen mű, gépi zenéig.

A bukástól a szereposztás sem tudta megmenteni. Natalie Portman remek színésznő, de itt szó szerint rossz volt ránézni.

Nagyon nem az én filmem – ha értem is, minek a példameséje, attól még nem tetszett.

Vox Lux - 5/2 az alapötletet még díjaztam is volna, de annyira szürke és unalmas az egész, hogy mégse.

https://www.youtube.com/watch?v=dolxUIZzb3w

MOZI:

• 1917 - amerikai háborús, jó szereposztás és Oscarért is versenyben van
• Jojo Nyuszi - háborús dramedy, szintén Oscar körül szaglászik e nyuszi
• Richard Jewell balladája - amerikai életrajzi dráma
• Hivatali eltávozás - amerikai horror komédia
• Inkább lennék özvegy - brit dramedy

DVD:

• Joker - még egy Oscar-esélyes film a héten
• Ad Astra
• Az - 2. fejezet
• Talkshow

Sorozatgyilkosos, barátnős, netes tartalmat népszerűsítős.

McKayla és Sadie kiskoruk óta elválaszthatatlan barátnők. Mindent együtt csinálnak: együtt kerültek be a hajrá lányok közé, együtt készítenek egy videós oldalt, ahol sorozatgyilkosokkal foglalkoznak. Hírnévre vágynak, és a környéken garázdálkodó gyilkos ezt meg is adhatja nekik. Csapdát állítanak, és elkapják a sorozatgyilkost, akit megkötöznek, és rá akarnak venni, hogy adjon nekik órákat gyilkolásból. Mivel a férfi nem áll kötélnek, bezárva tartják és a maguk módszereivel, rá kenve irtják, aki az útjukba kerül. A férfi felismeri, hogy a két lány egymásra uszításával szabadulhat csak ki. Addig mesterkedik, míg Sadie és McKayla valóban össze is vesznek. Sadie népszerű lesz, diákelnök, aki a seriff fiával jár. De igazából boldogtalan, hiányzik neki a barátnője. Aki pedig véres leszámolásra készül, és az iskolai bálon összecsapnak a lányok és az indulatok.

Nincs bajom az antihősökkel és a fekete komédiákkal sem. Sőt, néha kifejezetten szórakoztatónak találom mindkettőt. Nem is értem, hogy tud ennyire ellenszenves lenni ez a film, noha a fenti kettő van benne. Fekete humor és antihős barátnők.

A nagyobb baj talán az, hogy mindkét lányt kifejezetten utáltam. Az antihős legyen karakteres, legyen érdekes mozgatórugója vagy múltja. De itt egyik lánnyal sem tudtam szimpatizálni. Nincs értelme és logikája annak, amit művelnek. A filmből kiderül, hogy az első gyilkosságukat már kislányként elkövették, megölték a nőt, aki hazavitte őket táncóráról. De miért? Mindkettőnek korrekt családi háttere van – Sadie talán szegény apa lánya, de a férfi szereti és jól meg is vannak. Mindketten szépek, hajrá lányok, nincs semmi motiváció a gyilkos hajlamaik mögött. Azért azt nagyon kétlem, hogy egy gyerek felébred azzal, hogy most sorozatgyilkos leszek, és minden érzelmet kikapcsol egyik pillanatról a másikra. Nem zseniálisak, nem igazi pszichopaták, csak két hisztis liba, akiknek éppen gyilkolni támad kedvük. De még azt sem tudom meg, miért. Ha meg ezzel akarnak híressé válni, és bizonyítani a barátságukat, az eléggé beteg.

Igaz, a film is eléggé beteg.

Elvileg fekete komédia, de képtelen voltam bármin is nevetni a film közben. Nem poén, ahogy a sorozatgyilkost bezárják, és kutyakaját adnak neki enni. Nem vicces, ahogy közbe-közbe megölnek valakit. Inkább idiótaság: van egy olyan jelenet, amikor az iskolában lelkesen szeletelik az egyik áldozatukat, és benyit a takarító. Kiüríti a szemetet, távozik, fel sem tűnik neki, hogy a terem közepe úszik a vérben és a három lány közül az egyik már szó szerint elvesztette a fejét. Ilyenekkel van tele: hiteltelen, és nem is értem, miért lenne ez vicc.

Zavart az is, hogy mennyire könnyen úsznak meg mindent. Ennyire béna itt a rendőrség? A végén nagyon nem hihető, ami lement a tévében. Könyörgöm, két helyen gyilkoltak és az egyik srácot megfullasztották. Erre simán elkönyvelik őt is a tűzben meghalt személynek? De az még rosszabb, amikor valaki szembesül a dolgaikkal, és nem reagál normálisan. Jordan megtudja, hogy Sadie ölte meg az anyját, aki után az egész filmben sírt, azóta is gyilkos dolgokban van benne, és annyi a reakciója, hogy te igazából jó ember vagy és szeretlek? Szánalmas – már szinte meg is érdemli, amit a lányoktól kap. Vagy Toby, aki megállapítja, ha már megölik, jó hogy McKayla öli meg? Nem vicces, fájdalmas.

Látványra sincs a filmben semmi. Talán a színes, eltúlzott jelző illik rá, de hiába folyik bőven a vér, ettől nem lesz ijesztő vagy horror.

A casting érdekes. Sok az ismerős arc benne, bár sztárfaktor nincs. Mivel a karaktereket utáltam, a színészekkel se szimpatizáltam. Ami biztos: Jack Quaid kutyatekintet – pipa.

Bosszantónak találtam ezt a filmet, a kritikusoknál is jobban utáltam.

Haláli csajok - 5/1 ez most mi akart lenni? Fekete komédia? De nem vicces, és a főszereplők is utálatosak.

https://www.youtube.com/watch?v=8_APkCw-Dx8

Megcsalós, kavarós, bosszúállós, csajos.

Egy ház, melyet 50 év alatt 3 család birtokolt. Mindegyikben történt egy gyilkos esemény – de hogy jutottak odáig a dolgok? 1963-ban Beth Ann és Rob költöztek ide, akik a kislányuk elvesztése után vágytak új kezdetre és otthonra. Az asszony azonban hamarosan azzal szembesült, hogy a férje nem munkavacsorákra jár, hanem szeretőt tart. Álnéven barátkozni kezdett a másik nővel – míg rá nem jött a múlt pár sötét titkára. 1984-ben a társasági dáma, Simone szembesül azzal, hogy a férje titkon homoszexuális. A lánya házasságáig nem válhat el, de megtalálja a maga szórakozását: legjobb barátnője 18 éves fia személyében, aki évek óta rajong az asszonyért. Az anyja ennyire nem fog, amint pár dolog kiderül. 2019-ben a nyitott házasságban élő Taylor viszi haza a barátnőjét, Jade-et. A férje eleinte tiltakozik, de Jade gyönyörű, és hamar megkedvelteti magát. Lassan már Taylor érzi idegennek magát az otthonában, és Jade is őriz pár súlyos titkot.

Guilty plesure sorozatok, bírom őket. Pláne, amikor jó kis fekete humorral vannak átitatva. Amikor nem csak a gazdagok és szépek szerelmi ügyein lehet csámcsogni, de vannak bűnügyek és drámák is a történetben. Ilyen volt a Született feleségek, majd megismerhettük az idegösszeomlás szélén álló cselédlányokat is. Most pedig háziasszonyok következnek, akik gyilkosok lettek – vagy áldozatok? A sorozatból kiderül!

Különösebben nem akarom a poénokat lelőni, mert remekül adagolják a rejtélyeket. Már az elején tudjuk, hogy valaki meg fog halni. De nem tudjuk, ki és miért. Folyamatosan adagolja a sorozat az információkat és csavarokat. Erre tényleg igaz, hogy nem szabad elsőre ítélni, mert mire az évad végére érünk, másképpen látjuk a karaktereket és az indítékaikat. Pörgős, szórakoztató és gyilkosan rejtélyes.

Bírtam, ahogy az egészet beágyazták. Minden kis rész valami csemegével indul – legyen az humor, vagy látványelem. A tangós betét vagy a halottak megidézése az egyik epizód elején kifejezetten emlékezetes lett. De a vallomások vagy a gyerekkori ének megszólaltatása is poén lett. Ötlet és feldobja az amúgy is jó sorozatot.

Kifejezetten játékos és kreatív, ahogy a ház köti össze a történeteket. Mert más idősíkban, más szereplőkkel nézzük az eseményeket, nincs más közös bennük, csak a helyszín. Ezt viszont sikerült maximálisan kihasználni. Nagyon bírtam, ahogy a jelenetek átfolytak egymásba. Mondjuk, valaki csinált valamit a konyhában 63-ban és a kezében van egy kés. Majd azt látjuk, hogy ugyanabban a konyhában 19-ben másvalaki csinál valamit a saját késével. Leírva nem tűnik annyira jónak, de filmen látva koherenciát teremt és mutat is.

A látvány különben is piros pontos. Színes, de nem harsány. Minden korszak megkapta a maga tipikus színvilágát és megjelenítési módját. Már abból meg lehet mondani, melyik történetszálon vagyunk éppen, hogy milyen színeket látunk és milyen a környezet. A ruhákról nem is beszélve – érdemes figyelni a három hősnő ruhatárát, remekül lefednek 50 évet, bírtam. Volt a készítőknek energiája erre is maximálisan odafigyelni.

A történetek mindegyike pikáns, fordulatos és szórakoztató. Minden nőnek vannak merész húzásai és olyan ügyei, amin jókat lehet vigyorogni. Sokféle humor van az évadban, könnyű rákattanni attól függetlenül is, hogy vajon ki kerül koporsóba a film végén.

Nem spóroltak a színészeken sem. A főszereplők sorozatos veteránok, mint a Once upon a time Hófehérkéje, Ginnifer Goodwin. Watson, Lucy Liu az Elementary után. De olyan mellékszereplők vannak, mint Alicia Coppola vagy Analeigh Tipton. Érezni a sorozaton, hogy készíteni is jó móka lehetett.

Örömömre a 2. évad is berendelve már, mert ezt nézni akarom tovább is!

Why woman kill - 5/4,5 végig szórakoztató, humoros és fordulatos. Ötletes. Jók a színészek és a látványvilág is.

https://www.youtube.com/watch?v=rFYNqmKdaoI

A látványos elindulást követően hamarosan iharba keveredik a páros. James alaposan át is hűl, mert a tudományos felszerelését hozta, és vízálló ruhára sajnálta a megadott súlykeretet. De feljebb mennek, és teszik sorra a megfigyeléseket. A légáramlatokat kihasználó pillangók pl. bizonyítják, hogy valóban, a levegő ilyen mozgást is végez. James a mérési eredményeit folyamatosan jegyzi, és galambokkal küldi a földre, ha velük történne valami, a munkájuk fennmaradjon.

Mikor túl magasra érnek, fuldokolni kezdenek. A még James kosarában levő galambok elpusztultak, James orra is vérezni kezd. Amelia felmászik a gömbre, hogy saját kezűleg eresszen ki gázt, és elinduljanak lefelé. Sikerül, de odafent elájul. Már süllyednek, amikor magához tér, és kicsin múlik, hogy nem zuhan le, sikerül egy kábelben megkapaszkodnia.

James és Amelia múltja is rejt egy-egy titkot. James az elméletei miatt nevetség tárgya. 2 évébe került annyi pénzt összeszedni, hogy ezt az utat megcsinálhassa. A tudósok nem hisznek abban, hogy az időjárás megjósolható lenne.

Amelia a férjével magassági rekordot akart beállítani. Azonban baj lett, sürgősen súlyt kellett veszteniük, vagy mindketten odavesznek. Már nem tudtak mit kidobni, és még mindig zuhantak. Pierre saját maga ugrott ki, hogy a feleségét megmentse. Ezt senki nem tudja, Amelia mindenkinek azt mesélte, hogy Pierre kiesett.

Most ők is így zuhannak, és már ők sem tudnak mit kidobni. James összes felszerelése, a ruhák, minden lent van, de nem elég. Amelia készül megismételni a férje önfeláldozását, de James visszarántja. Azt javasolja, kapaszkodjanak a fém keretbe, és a léghajó kosarát dobják ki. Megcsinálják, és nem kényelmesen, de földet érnek. A két sérült ember egymásba kapaszkodik, és egymást támasztva indulnak Londonba.

A mérési eredményekkel James bizonyítja az igazát, és az időjárás-előrejelzés atyja lesz, aki Ameliának is megköszöni, hogy ez megvalósulhatott.

Kisvárosi, titkos, ügyeskedős, biciklis.

Saint Ceron egy idilli francia kisváros, ahol hagyománya van annak, hogy a gyermekek a szülők foglalkozását viszik tovább. Raoul Taburin édesapja biciklis postás, és a kisfiúnak is minden vágya, hogy az apja örökébe lépjen. Ám egy nagy akadály akad: Raoul képtelen megtartani az egyensúlyát a biciklin. Felül, és szinte azonnal el is esik. Bevallani azonban képtelen, így mindenféle ürügyet talál ki, amiért nem biciklizik egy olyan városban, ahol mindenki biciklibolond. Lapos kerék, leesett lánc, különóra. Annyira elmerül a biciklik világában, hogy profi szerelővé képzi magát. Már fiatalember, amikor az apjának elmondja az igazat, de a férfit még aznap agyonüti egy villám. Raoul egy szerelő mellett lesz inas, majd örökli a műhelyt – megnősül, gyerekei lesznek, boldog ember lehetne. Ha nem kísértené a titka, amit egy ide költöző fotós feszegetni kezd: hadd fényképezze le biciklizés közben!

A rögeszme érdekes dolog. Befészkeli magát az ember agyába, és olyan dolgokra veszi rá, amelyek különben eszébe sem jutnának. Még előttem van, amikor az egyik sorozatban egy madár kikelésével illusztrálták a rögeszmék születését és elharapózását. Miért jutott ez most eszembe? Mert a Raoul Taburin ugyan nézhető francia vígjátékként is, számomra azonban egy rögeszméről szóló esetrajz volt.

Raoul védelmében szóljon, hogy nem csak ő volt elvarázsolt a filmben. Ahhoz, hogy a rögeszméje kialakulhasson, kellett egy olyan környezet is, mint Saint Ceron. Ahol az elvárásoknak és hagyományoknak kifejezetten nagy a súlya. Ahol annyira elvontak az emberek, hogy még a tárgyakat is képesek átnevezni a velük foglalkozó szakember után. A cipész neve Bertrand? Akkor a cipőt ezután így hívják. A filmben ezt csinálják a biciklikkel is: Taburin szereli őket, úgyhogy ezután az embereket taburint tekernek. Ennek különben aranyosnak kellett volna lennie? Nem találtam annak, hanem simán betegnek.

Végigkíséri a filmet ez a kettősség. Felületesen aranyosnak tűnik, de a felszín alatt minden el van torzulva és zavaró. Ismeritek az érzést, hogy valamit néztek, látszólag rendben van, de mégis irritál? Mert eltér a normától, torz, de csak éppen annyira, hogy alaposan megnézve tűnjön fel. Felületesen csak az érzés marad, hogy valami nem stimmel, hiába tűnik jónak valami. (Általában így vagyok a CGI állatokkal is.) Ez a film végig ilyen érzést keltett bennem.

Zavart is, hogy komédiaként van eladva. Persze, értem miért. De ez egy abszurd komédia, és abban soha nem a vicces oldal fogott meg, hanem a másik fele. Örkény novellákon se tudok derülni, a mögöttes tragédia és súly engem jobban eltalál.

Ez a film simán azt mondta nekem, hogy magunk keserítjük meg az életeinket. Meg akarunk felelni hagyományoknak, a környezetnek, és ez rávesz olyan dolgokra, amelyek veszélyesek. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne nyílt lapokkal játszani… Lehet, hogy ami nekünk nagy ügynek tűnik, egy kívülállónak éppen olyan marhaság, mint hogy Raoul fél bevallani, hogy nem tud biciklizni.

Mint film, különben korrekten össze van rakva. Okosan és fokozatosan építik fel a történetet, nagyon hangulatos a környezet is. Az ember kedvet kap biciklis túrára Franciaországban. Napfényes, kellemes, idilli. Jó volt nézni is. Korrektek a színészek, és Benoit Poelvoorde megtalált egy olyan figurát, aki még kedvelhető, nem tűnik ostobának, pedig elég gyerekes rögeszméje van.

Jó, azért az bántotta a szemem, hogy mennyire kisgyerekeket tettek be, mint a gyerekeiket. Ahhoz öregnek néznek ki, a fiatal énjükhöz képest nagy az ugrás. De ez a legkevesebb.

Nem igazán az én filmem, de egyszer meg tudtam nézni. Többször nem akarom.

Raoul Taburin - 5/3 kellemes, hangulatos, de annyira abszurd az egésznek az alapötlete, hogy az már zavaró.

https://www.youtube.com/watch?v=xhqEolsN9QU

Nyomozós, összeesküvős, megfigyelős.

Shaun Emery bíróság előtt áll – azzal vádolják, hogy katonai szolgálata közben agyonlőtt egy afgán férfit, aki már megadta magát neki. Az ügyvédei brillíroznak, és felvetik annak a lehetőségét, hogy a kép és hang csúszott. A férfit felmentik, aki a sikert ünnepelve randevúra is meghívja a csinos ügyvédnőt. Másnap azonban újra a rendszerben találja magát: Hannah eltűnt, és a buszmegállóban rögzített felvételek szerint Shaun rabolta el. Az ügyet az ambiciózus Rachel Carey kapja, aki a terrorelhárítástól érkezett a gyilkossági osztályra. Módszeresen vadássza le a menekülő férfit, és vallomásra akarja bírni. Ám közben kénytelen felmérni azt is, hogy Shaun történetében is lehet igazság. Amikor maga is tapasztalja, hogy a megfigyelő rendszert manipulálják, már az igazság érdekli és még Shaunnal is hajlandó összedolgozni. Lehetséges, hogy a kormányzat titokban manipulálja a videós felvételeket, és hamis bizonyítékokat gyártanak?

George Orwell már megírta, a Nagy Testvér figyel. Egyre jobban. Nem a The Capture az első sorozat, amely ezzel a témával játszadozik el, keverve egy kis krimit egy lehetséges megvalósuló világba. 2018-ban a Condor, korábban a Person of Interest is feszegetette ugyanezt. (Hiányzik is a Person of Interest. Az mennyivel jobb sorozat volt…)

Az is a sorozat egyik legnagyobb gondja, hogy egy téren sem okoz meglepetést. Tovább mennek, mint a PoI évadaiban, itt nem az események kimenetelét, magát a felvételeket manipulálják. Közelebb van ilyen szempontból a Condor cselekményéhez. De annyira ismerős mégis, hogy nem egyszer azon kaptam magam, hogy unatkozom. Ahogy belegondolok, egyetlen szál tudott meglepni: a vége. Nem gondoltam volna, hogy ilyen befejezést adnak a történetnek. Ez nem az a sorozat, a fentiekkel ellentétben, ahol a jó emberek kiállnak a rossz rendszer ellen és megkezdik az aknamunkát.

Nem szerettem, mennyire reálisak igyekeznek maradni – ettől kellene hitelesnek lennie, de valahogy ebbe a képbe nem illett az amerikai csapat, meg az évad végére megérkezett főnök/felügyelő. Az olyan befejezetlen szál maradt, ami még mindig zavar. Cégen belüli manipulációk, ok. De ahogy ebből nemzetközi ügy lett, és nagyon elszálltan akciózott Frank osztaga, elvesztette a hitelességét a széria.

Nem kedveltem meg a szereplőket sem. Senkit. Shaun eleve problémás karakter, akiről nem tudni, hogy gyilkos vagy sem. Rendben, fronton katonaként más, mint civilként hidegvérrel ölni, de már megadta az alaphangot, hogy gyilkossági váddal néz szembe. A párjával nem olyan régen mentek szét, van egy közös lányuk, ehhez képest könnyen ráhajt az ügyvédjére. Plusz, nem tudom megmagyarázni, mi, de végig zavart benne. Rachel kapcsán legalább tudom, mi a bajom. A szakmájában jó, de tulajdonképpen minden téren megalkuszik. A magánéletében, ahol szó nélkül tölti be a szerető szerepkört. Végül a munkában is. Ez lehetne realitás érzék is: ha már nyerni nem tud, legalább a nyertes oldalra áll. Akkor sem szerettem nézni, ahogy itt kicsavarják az igazságot. Hozzájuk képest a többiek mellékszereplők, minimális tartalommal töltötték fel őket.

Pedig a szereposztáson nem spóroltak. Mellékszerepre is, nyúlfarknyira beugrott Famke Janssen – nem most cseng legjobban a neve, de ő volt már mozisztár is. Ahogy Ron Perlman is veterán filmes. Callum Turner és Holliday Grainger inkább sorozatoznak, de azért meg lehet őket ismerni, pl. a War & Peace vagy a Strike sorozatból.

A realizmus köszön vissza a film külcsínében is. Talán a színvilága szürkébb, mint az eredeti világ, de az ment a téma komorságához/komolyságához.

Egyszer meg lehet nézni, nem hosszú, de jobb történet és szerethetőbb hősök kellettek volna.

The Capture - 5/3 nem szimpatizáltam a szereplőkkel, a téma sem igazán kötött le. Ez most felejtős.

https://www.youtube.com/watch?v=YSSmitzvmUU

Stephen King történetek most tucatjával érkeznek moziba, tévébe is. Legutóbb az HBO állt be a sorba, és készített King alapú mini sorozatot.

Az alábbi képen ebből vannak képek – egy kivétellel. Még azt is elárulom, a kakukktojás is King, a Castle Rock egyik reklámanyaga. Melyik ez?  Az HBO sorozat címe?

Megoldás: Tovább!

Háborús, egymásért kiállós, csapdába sétálós.

A vietnámi háborúban az amerikai szövetségesekkel együtt ausztrál katonák is harcoltak. Ilyen férfi volt Harry Smith is, aki a főleg újoncokból álló Delta szakaszt kellett, hogy igazgassa. A férfi ennél komolyabb feladatokra vágyott, de hiába kérte át magát a különleges egységbe, maradnia kellett a helyén. Az újoncai tartottak is a férfitól, aki mindenkinél többet követelt tőlük. Amikor egy híres énekesnő jön koncertet adni a fiúknak, a Delta lesz, aki koncert helyett felderítést kell, hogy végezzen. Vietkong csapatokba botlanak, és megindul a csata. Úgy 200 ellenséggel számolnak, a vezérkar még segítséget sem indít útnak, a kis túlerővel szemben bíznak a fiaiakban. Mire a Delta rádöbben, hogy vagy 2000 emberrel néznek farkasszemet, esélyük szinte semmi, a vezérkar csak kivonni akarja őket, az előretolt osztagait hagynák meghalni. Smith azonban ellentmond a parancsnak, és az embereivel a helyén marad, senkit nem fog hátrahagyni. Míg a csata dúl, a vezetőség vitázik, mit tegyenek.

Annyi háború dúlt már, hogy mindig lesz témája a háborús filmeknek. Néha akad egy-egy, ami valami miatt emlékezetesebb lesz a többinél, de tucatfilm is akad belőle bőven. Vannak népszerűbb hadszínterek, mint a II. VH európai frontja, és olyan háborúk, melyekről kevesebb film készült. A Fenyegető veszély mindkét esetben az utóbbi: tucatfilm, de egy kevesebbet feldolgozott háborúból.

A film érdekessége az lenne, hogy az ausztrálok szemszögéből mutat meg egy fontos, vagy legalábbis vitatott csatát. Az már más kérdés, hogy az igazán érdekes kérdésekre nem kapunk választ a filmből. Minek voltak egyáltalán ausztrálok a vietnámi háborúban? Volt valami jelentősége a Long Tan-i csatának a háború egészére? Tulajdonképpen, miért kellett erről a csatáról filmet készíteni? Az a legrosszabb, hogy erre az utolsó kérdésre semmilyen választ nem tudnék adni. Mi volt, amiért ez, és nem más a téma? Nem tudok rájönni.

A cselekmény egyszerű – vártam is, hogy lesz valami csavar vagy fordulat. De nem. A katonák kint ragadnak egy reménytelen helyzetben, küzdenek és várják a felmentő sereget. Ezzel össze is foglaltam mindent. Pár óra története az egész film. Ami megmaradt belőle, hogy milyen agyament döntéseket képesek hozni egyes vezetők. A katonái szó szerint a halállal néznek farkasszemet, de nem engedi a felmentő tankokat kimenni a tábornokféle, mert ő is csatlakozni akar, és ha már vissza nem fordulnak érte, várják meg?

Azzal próbálták közelebb hozni a filmet, hogy 2-3 katonát kiemeltek, és a rövid pihenők alatt beszéltették őket a családjukról és az otthoni életükről. Így adtak egy-egy figurát, akinek az életben maradásáért lehet drukkolni. Sajnos, ezzel a pár párbeszéddel nem sikerült úgy bemutatni őket, hogy tényleg érdekeljen is a sorsuk. Gyakran annyira össze is mosódtak nekem a szereplők, hogy nem tudtam, ki melyik. Akit megismertem, azért, mert a színészt felismerem egy más szerepe miatt.

Azért igyekezte, ha nem is jól, nézhetően összerakták a cselekményt. Ami sokkal rosszabb, a látvány. Annyira hétköznapi volt az egész környezet, hogy eszembe nem jutott volna róla Ázsia. Olyan a film, mintha kiszabadultak volna egy amerikai erdőbe, aztán ott számháborúznának. A látványelem is minimális, de a környezet abszolút nem hitelesnek tűnő volta sokkal jobban irritált. Igaz, csak háborús filmen láttam Vietnámot még, de amit itt mutattak, nagyon nem hozta azt a hangulatot, látványt, amit megszoktam.

Ismerős színész is csak kettő van, Travis Fimmel (Vikings) és Luke Bracey – egyikük se tud nagyot játszani, és nem csak azért, mert kevésbé tehetségesek, de olyan karaktert sem írtak nekik, mint Garfieldé A fegyvertelen katonában.

Nem rossz, de a jótól is messze van. Ahogy már írtam: tucatfilm.

Fenyegető veszély: A Long Tan-i csata - 5/3 az emberi drámák rendben, van hangulata is, de a látványa nem ért sokat. A helyszín sem.

https://www.youtube.com/watch?v=_E0J11-rB7Q

Cím: The Invinsible Man

Készítők: Whanell, a rendező eddig sokat írt a barátjának, a horrorgyáros Wannak szkripteket, de már rendezett is. A legnagyobb névnek a stábban Elisabeth Moss tűnik, akinek nagyon bejött az élet, mióta szolgálólánynak állt sorozatban. Oliver Jackson-Cohen meg a 13-as Draculából vagy a Hill House sorozatból lehet ismerős.

Műfaj: horror

Cselekmény: Cecilia szakít az erőszakos barátjával, még el is menekül rokonokhoz. Adrian öngyilkos lesz, a nő pedig igyekszik folytatni az életét. De mi van, ha Adrian még les rá?

Várható megjelenés: február végén már az Államokba megy, nálunk nem tudom, mire ér ide.

Miért várós?

• Talán nem véres horror lesz, inkább ijeszteni akarnak. A készítő filmográfiája alapján inkább pszicho, mint testnedvekkel operáló horror áll közel hozzá.
• Még mindig nem emésztettem meg, hogy a Draculában Mina Dracula mellett kötött ki. Jonathan Harker drukker voltam – vagyis, 2013-ban bírtam Jackson-Cohent. Attól tartok, most nem lesz szimpatikus a karaktere, meg sokat látni se fogom – hiszen ő a láthatatlan ember – de azért érdeklődve várom, mit alkot ebben.
• Nem szép tőlem, de most ellendrukker leszek. Elisabeth Moss nem szimpatikus, viszont Jackson-Cohen igen. Most azért drukkolok, hogy a hősnő áldozatul essen a bosszúnak, és nyerjen a sötétség.