Családos, régi bűnökért vezeklős, szójátékos.
Alan kellemes modorú, jó tartású öregúr, aki él-hal a Scrabble játékért. Mindkét fiát úgy nevelte, hogy állandó program volt a társas egymással. Most is rendszeresen játszik, neten idegenekkel: biztos benne, hogy megszökött, fiatalabb fiát így fogja megtalálni. Ismeri a stílusát, ismeri a szavait: hinnie kell benne, ha megtalálja, képes lesz hazahozni és jóvá tenni a múltban történteket. Nem látja meg, hogy a viselkedésével mennyi fájdalmat 
okoz annak a fiának, aki jelen van az életében. Aki befogadja a házába, amikor menedékre van szüksége. Aki beengedi a saját kamasz fia életébe, aki éppen az első szerelmébe esett bele. Alan számára is hátra van egy nagy lecke: a szavak hatalmasak lehetnek, erejük van, de ki is kell mondani őket, nem csak egy játékban feltenni a táblára.
A szavak lehetnek fegyverek, ahogy gyógyszerek is. Részei a mindennapjainknak, még a gondolkodásunk is elképzelhetetlen lenne szavak nélkül. Ez a film a szavakkal foglalkozik, több szinten is.
Már a címben ott találjuk őket, megragadva azt, hogy mennyire fontos az emberi életben a szóbeliség és vele a szavak. Amit kimondunk, azzal hatással leszünk a saját és gyakran mások életére is. Pedig csak szavak, nem is tettek – mégis, sok múlik rajtuk. A címben, a cselekményben is.
A szavak kézzel foghatóan megjelennek a Scrabble játszmákban, amelyek a film elejétől a végéig jelen vannak. Árulkodnak arról, hogy érzik magukat a szereplők. Az anya hogyan tudja meg, hogy tetszik a lánynak a fia, akik náluk játszanak? A lány olyan szavakat rakott ki végig, amelyek erről árulkodnak. A család élete gyakran ezen játék körül forog. Leginkább Alan élete, aki neten is ezt játssza. Akinek már rögeszméje, hogy szavakkal kergette el a fiát, azokkal is fogja megtalálni és hazahozni.
A másik fia, Peter történetében pedig azt látjuk, hogy még azoknak a szavaknak is ereje van, amiket nem mondanak ki. Peter sok mindent elfojt, és nem mond ki. Nem véletlen, hogy ő az, aki nem ül le játszani a családdal. Aki csak akkor tesz ez alól kivételt, amikor már fáj neki annyira, hogy beszélni is elkezd. Akkor szabadul fel, és változás áll be, legalább a lelkében, ha az életük eseményein változtatni nem is fog, hogy végre elmondta, mit érez.
Az ő és az apja kapcsolatában fontos szerepe van a tékozló fiú történetének is. A bibliai történetet el is mesélik a cselekmény során, foglalkoznak vele, és majd a saját életükre is elkezdik kivetíteni. A tékozló fiú mellett ott volt a másik is – neki mi jutott? Erre adnak egy szép választ, és békét teremtenek vele a karakterek között.
Peter kapta különben azt a monológot, ami látszólag a Scrabble igazságtalanságáról szól: hiába raksz ki gyönyörű és hosszú szavakat, tarolni a rövidek fognak. Minél több kétbetűs, és tied lesz a több pont. Nem tűnik logikusnak, család hatása van – de nem ilyen az élet is? Mert Peter itt nem csak a játékról beszél, hanem az apjával való kapcsolatáról is. Ő bármit tehet, bárhogyan bánhat az apjával, hozhatja a hosszú szavakat, semmivel sem érhet az eltűnt öccse nyomába, aki nincs jelen.
Melankolikus, de nem szomorú ez a film. Még humor is akad benne, ha nem is a harsányan nevetős fajta. Finomabb, keserédesebb, hétköznapibb.
Mivel alapvetően dráma, kevés helyszínen egy családban játszódik, látványelem nincs és nem is kell bele. A színészek teljesítménye sokkal fontosabb. Bill Nighy könnyeden hozza Alan alakját. Petert Sam Riley keltette életre, sokkal érzékenyebben, mint amikor Demóna hollóját alakította – mégis, a hollóként látták többen…
Nem boldog, nem is sírós. Csendes, szomorkás, emberi. Esős napokra megfelelő néznivaló.
A szavak ereje - 5/3,5 a karakterek érdekesek, tetszett a szavak erejének megjelenítése is, de mi a lényeg?
