Egy film poszteréből származik az alábbi részlet. Melyik ez a film?
Annyit segítek, hogy eredetileg regény, és a film miatt újra kiadták a könyvet is. Ugyanez a poszter van a borítóján.
A hétvégén ezt nézem moziba, úgyhogy erről fog szólni a keddi bejegyzésem. Ezért nincs most itt a megoldás :)
Családos, szörnyek elől menekülős, életben maradásért harcolós.
2 éve az Andrews család élete megváltozott, amikor egy baleset következtében a lányuk, Ally elvesztette a hallását. Az egész család megtanulta a jelbeszédet, ami jól jön, amikor egy fúrás katasztrófához vezet. Eddig 
ismeretlen, gyilkos denevérszerű lények szabadulnak el egy most feltárt barlangból. A lényeket darazsaknak nevezi el a köznyelv, mert rajzanak. Vakok, de minden hangra repülnek és megölik, megeszik az élőlényeket. A család a legjobb barátjukkal felpakol és vidéken igyekeznek elrejtőzni, ahol kevesebb a zajszennyezés. Szembe kell nézniük kialakuló szektával, a darazsakkal, majd el kell dönteniük, el merjenek-e indulni a menedékbe, amiről on-line kaptak hírt.
Határozottan megosztónak éreztem a filmet. Elég röhejes és egyben kiakasztó volt, amikor az Asylium megcsinálta sikerfilmek nagyon olcsó és gagyi verzióját, olyan címeket adva, hogy a felületesen filmet választok beessenek a tévedés csapdájába, és az igazi helyett ezeket a szemétszerű alkotásokat nézzék.
Most komolyan, a Netflix is ilyesmit játszik, csak azért jobb minőségű másolatokat gyártva? A hallgatás olyan szinten emlékeztet a Hang nélkül cselekményére és alaphelyzetére, hogy lehetne annak a kistestvére. Aki az eredetit nem látta, nem fogja zavarni, de aki látta, rendszeresen eszébe fog jutni az a siker horror.
Még gondolkodom, hogy az jó vagy rossz, hogy legalább minőségi a lopás. Szó se róla, így sem okos vagy meghatározó film, de messze több benne a munka és ötlet, mint az Asylium másolataiban. Ugyanúgy egy család van a középpontban, ahol a nagylány nem hall. Az menti meg itt is a családot, hogy a gyerek miatt mindenki jelel. A lények is nagyon hasonlóak. A kis részletekben látszik, hogy ez a gagyi változat. Itt nincs minden kitalálva, hogy maradhatnak csendben. Tulajdonképpen megelégszenek annyival, hogy nem beszélnek és elektronikus eszközökkel nem csinálnak zajt. De pl. a házban simán suttognak egymással, és mindig kéznél van egy traktor, vagy tűzgyújtási lehetőség, amikor el kell terelni a darazsak figyelmét egy menekülő emberről. Ha meg nem, akad mellékszereplő, aki hősi halált hal a főszereplőket védelmezve: igen, ezt is többször ellövik a filmen.
Itt van menedék, és a végére Katniss szellemét megidézve még az emberiség harcba is tud szállni a darazsakkal. Ez kevésbé sötét – a halálok ellenére is végig megmarad a remény, hogy még túl lehet élni és normálisan létezni. Még olyan mesei fordulatokat is megenged magának a film, hogy a városban ragadt kis szerelme a kamaszlánynak… Nem mesélem el, tessék inkább megnézni a filmet! No Spoiler! J
Nem mozi szinten látványos, de tévében korrekt a kinézete a filmnek. A lények is elmennek, még ha nagyon is emlékeztetnek degenerált denevérekre.
Netflix, így nem meglepő, hogy a szereposztásra odafigyeltek. Azért a rutinos színészeken látom, hogy nem éppen ez az álommunkájuk, de sokukkal szimpatizálok, ez javít a képen. Stanley Tucci, Miranda Otto, Kiernan Shipka többek között a főszerepekben.
A kritika nagyon utálta, én annyira nem – bár én sem tudom nem észrevenni, mennyire a Hang nélkül kicsit más verziója ez az egész.
A hallgatás - 5/3,5 elszórakoztatott, tetszett a szereposztás. De nagy mese és nyúlás is – Hang nélkül kópia.
Cím: Dolittle
Készítők: Stephen Gaghan rendezte, akinek komolyabb filmért (Syriana) már hullott a díjeső, ha nem is rendezőként. Most olyan sztárokat rendezhet, mint Robert Downey Jr, Antonio Banderas, Michael Sheen, Emma Thompson, Rami Malek.
Műfaj: családi, komédia, kaland
Cselekmény: Dolittle doktor a felesége halála után visszavonult a világtól. Most mégis el kell hagynia a családi birtokot, mert a királynő beteg, és a doktornak van esélye elhozni a gyógyírt egy misztikus szigetről sok kaland közepette.
Várható megjelenés: 2020-at ezzel nyitjuk, januárban már jön is.
Miért várós?
Szerelmes, tragédiákat kezelő, családtörténetes.
Will mindennél jobban szerette Abby-t. Az egyetemen találkoztak, és a férfi köré építette az életét. Feleségül is vette, családot is terveztek. Ám Will most maga alatt van, az utóbbi fél év nagyját szanatóriumban töltötte. Abby elment, és ezzel neki is vége lett. Egy pszichológus igyekszik rávenni, hogy nézzen szembe a fél éve történtekkel. 
Nem sejti, ezzel mit okoz. Javier nem vágyott sok mindenre: a szeretett nő legyen a felesége, legyen egy megfelelő munkája. Amikor minden összejönni látszott, jó munka és szerető család, felfigyelt arra, hogy a gazdag főnöke szerelmesen méregeti a feleségét. Tudta, mit adhatna ő a családjának, amire neki soha nem tellene. Fájdalmas döntést hoz meg. Mindkét családban született egy-egy gyermek: Dylan és Rodrigo. Egy napon találkoznak egymással, és a történetek összeérnek.
A filmet két dolog adta el nekem: a beválogatott színészek (Oscar Isaac szimpatikus nekem, és nem a Star Wars miatt) és a készítők korábbi filmjei. A Crazy Stupid Love hatalmas kedvencem, és akinek köze volt hozzá, más filmjeire is kap tőlem esélyt. Még akkor is, ha a kritikusok annyira lehúzzák, mint ahogy ezzel a filmmel is tették.
Ahogy az Őrült, dilis szerelem esetében is, itt is több szálon felvezetve kapjuk meg az eseményeket. Több karakter sorsát elkezdik mesélni, amelyek között hol nyilvánvaló a kapcsolat, hol csak a végére derülnek ki a kapcsolódási pontok. De a végére minden összefügg. Kiderül, hogy hiába a sok szál és karakter, ez egyetlen történet. Ki van hegyezve arra, hogy az egész a szeretetről szól, csak annak is sok arca van.
A történettel nem volt bajom, ha egy-egy része nem is tetszett. Abby és Will története kötött le legjobban. Kicsit meg is vezetett a film, a szál majdnem végéig nem is sejtettem, mi történt igazából, és miért süllyedt meg ennyire a férfi. Dylan kamaszkorát nagyon nem bírtam. Abban a szálban normális cselekmény sincs, csak kellett neki is egy rész, hogy megismerjük, és a végére lehessen kötni Rodrigo felé. Javier történetében butaság a csavar. Nem értettem, a férfi miért dönt úgy, ahogy, ha addig annyira büszke volt és tartotta magát. Rühelltem, hogy annak a történetnek az a lényege, hogy a pénz fontosabb a szerelemnél és az igaz szeretetnél. Ha annyira a szeretetről szól a film, hogyan faraghatták ilyenre? Rodrigo szála egy fokkal jobb volt, mint Dylan kamaszkora. De összességében elmondható, hogy a szülők történetei jobbak voltak, mint a gyerekeké.
Minden szálon volt egy színész legalább, akinek a nevével el lehet adni a filmet. Oscar Isaac, Olivia Wilde, Olivia Cooke, Antonio Banderas, többek között. Kicsit éreztem is a filmen, hogy a sok karakter és időugrások miatt egy-egy színész nem tud kibontakozni. Banderas karaktere szívta meg ilyen szempontból legjobban, ő nagyon lógott a levegőben. Sajnáltam azt is, hogy ez a film csupa jó ember gyűjteménye. Ha nagyon szenvednek is néha, nincs olyan figura, aki ártani akarna, vagy nem jó ember etikai értelemben. Nem éreztem hitelesnek, hogy mindenki ennyire rendes és pedáns. Még, ha lázad, akkor is.
Minden, nagyjából OK a filmben, de nem elég ütős. Elnézem, vannak jó ötletei és jó színészei, csak éppen semmit nem visz végig mélyen. Sok olyasmi van ebben a filmben, aminek drámaian ütni kellene, de ez nem történt meg.
Az élet maga - 5/3 az ötlet, a szereposztás, az érzelmi hatásfoka rendben, de valahogy nem ütött meg eléggé.
A filmet is szerettem, a zenéjét is.
This is Sparta!
Eltérő kultúrás, szerelmi háromszöges, nyomozós, barátnős.
Lucy Fly Japánban élő nyugati, fiatal nő. Fordítóként dolgozik, egy zenekarban játszik klasszikus zenét szabad idejében. Vannak felületes barátságok az életében, de a mély érzelmi kötődésekkel eddig nem volt szerencséje. 
Ám találkozik a fotós Teijivel, aki mellett úgy érzi magát, végre valaki igazán látja őt. Miközben egyre jobban a férfiba szeret, egyre több időt tölt vele a nem rég az országba érkezett Lily. Szép és gazdag nő, de se a kultúrát, se a nyelvet nem ismeri, és Lucy segít neki. De ahogy együtt látja Teijivel, féltékenykedni kezd. Amikor Lily eltűnik, majd egy azonosítatlan holttestet találnak, a rendőrség Lucyt is kihallgatja. Lucy bevallja a gyilkosságot, de a rendőrök nem hisznek neki. Mi az igazság?
Nem is tudom, melyik a rosszabb. Ha egy olyan regényt nézel meg filmen, amit nagyon szerettél, vagy ami nagyon nem volt a fogadra való. Az egyiktől sokat vársz, a másiktól eleve semmit, és bennem van egy érzés, hogy a regény se volt jó, akkor a film se lehet jobb. A csendmadarat jó pár évvel korábban olvastam, és nem volt jó élmény. A filmnek azért adtam egy esélyt – nem mondhatnám, hogy tetszett, de lehetett volna rosszabb is.
A rendezőnek (Westmoreland) van már adaptációs tapasztalata, a Megmaradt Alice-nak egyik készítője volt, ami az Oscaron is jelen volt, díjat is vittek haza. Mennyire lett jó adaptáció ez a film? Eleve, ezt a történetet nem szerettem, de viszonylag szórakoztató filmet sikerült belőle készíteni. Zsánerében korrekt.
Ez egy pszichothriller, ahol nem csak az a kérdés, mi történt ebben a szerelmi háromszögben. Egyáltalán, volt valami, vagy Lucy képzelete szabadult el, és csak beképzelt dolgokat? A film azt az érzést adja vissza remekül, amikor minden szürreálisnak tűnik. Amikor a hősnő már maga sem tudja, mi volt a valóság, minden zavaros körötte és benne. Az érzelmi kuszaság, a szerelem, féltékenység és valami baljós vegyülete a film.
A krimi vonal a gyenge. A pszicho a hangsúlyos a zsánerben. Mi jár Lucy fejében? Milyen érzések és mire késztetik? Nem a cselekmény, a karakter a hangsúlyos. Ennek megfelelően a nyomozás szinte semmi. Egy kihallgatást látunk, ez adja a film keretét, majd az elmondottak átgondolása közben Lucy megérez valamit, amit utána le is ellenőriz. Ennyiben összefoglalható a film cselekményváza. Érzelmileg rengeteg anyag van benne, cselekményben sokkal kevesebb. (Gyanítom, ezért nem is tetszett, amikor olvastam. Közben jobban ráállt az agyam a lelki történetekre és thrillerekre, de nem lett kedvem újraolvasni.)
Képileg erős a film, nagyon erős az atmoszférateremtés. Van benne a japán környezetből, ahogy nagyon más az ottani beállítódás, mint az európai. De végig van benne valami sötét és nyomorult, ahogy érezni, hogy a felszín alatt valami beteg folyik. A végére megtudjuk, mi rohad a felszín alatt, és utána elkezdődhet a gyógyulás.
A film sztárja egyértelműen Alicia Vikander, aki remekül hozza az összeomló, a saját képzeletével és a valósággal is birkózó nőt. Riley Keough karaktere hozzá képest semmilyen: a vidám, gazdag lány. Természetesen nem bírták megállni, megénekeltették Elvis unokáját.
Nem lesz a kedvenc Netflix filmem, de egyszer meg lehetett nézni. Pszichés téren van benne ötlet, krimiben lényegesen gyengébb.
A csendmadár - 5/3,5 hangulatos, Vikander jól is játszik. Maga a történet, ami nem tetszett. Nyomasztó.
(Harriet segít Anne-nek, hogy kimondja, miért akadt el a karrierje, és tanácsot is ad.)
(Erzsébet egyrészt örül, hogy megszerezték a segélyt, de fáj is, hogy Margit milyen könnyen szerezte ezt meg. A férje vigasztaló szavai sem feltétlenül azok, amelyeket hallani szeretne.)
(Az öreg elítélt nem repes a boldogságtól, hogy szabadul.)
(Ken Miles készül a versenyre, ám a fia felfigyel a terv hibájára. Ken azonban nem kishitű.)
(Connie az új barátja boltjában felfigyel a súlyzókra. A barátja jól bele is szalad egy tévedésbe – hiszen Georgie is unoka, nem csak Sheldon.)
(A műsor folytatódik – még a rajongók is rácsodálkoznak, hogy a páros ennyi idősen is turnézik.)
Valaminek lenned kell. Az Úr azért teremtett, hogy lehess valami. (Az utolsó szó)
Autóversenyes, fejlesztős, barátos, céges ügyeskedős.
A Ford vezetősége szembe kell, hogy nézzen azzal, már nem ugyanazt jelenti a márka, mint korábban. A marketing csapat azt találja ki, hogy a versenyeken kellene győzniük, a fiatalabbakat megnyerni vevőnek. Mikor a Ferrari céggel nem tudnak társulni, még ki is gúnyolják őket, II. Henry Ford elkötelezi magát egy győztes 
versenyautó megalkotására. Az egyetlen versenyzőt kéri fel a fejlesztésre, aki amerikaiként meg tudta nyerni a Le Mans futamot. Carroll Shelby egészségügyi okokból nem versenyezhet már, de van egy megszállott pilótája, Ken Miles. Ők ketten belevágnak a GT40 fejlesztésébe, és Shelby Miles versenyeztetéséért is harcba száll, a marketingesek ugyanis a saját embereiket akarják reflektorfénybe tolni. A győzelemhez azonban több kell az eladhatóságnál.
A recept nem új, ugyanígy adták el a Hajsza a győzelemért című filmet. A verseny már a történelem része, egy egyszerű netes kereséssel mindenki megnézheti, mi történt és hogyan. Így nem is azt tették minden középpontjába, hanem a két embert, akik fejlesztették és versenyeztették a Ford GT40-est. Ugyan látjuk a versenyt, a fejlesztés pillanatait, de a karakterekre került a súly.
Mindkét karakter megkapta a maga drámáját, amivel drámává is válik a film. Shelby egy nagyon sikeres és imádott karriert kell, hogy feladjon egészségügyi okokból. A váltás nem egyszerű, és az is teher, hogy ennek ellenére az egykori dicsfényből kell megélnie. Mindenki számára ő a nyertes versenyző, akiről nem értik, miért vonult vissza. Miles esete azért szomorúbb: a legjobb pilóta, akit azért nem engednek versenyezni, és borzalmasan szívatnak, mert a marketing szerint nem eladható. Nyersebb a stílusa, valamivel idősebb – ez elég is, hogy a saját vállalata olyanokat megcsináljon vele, hogy még most is bosszant.
Szerettem a filmben, hogy az autóversenyzés mellett izgalmassá tették a fejlesztési folyamatot. Kifejezetten élveztem a tervezői, de a marketing gépezet működését is. Igaz, az valahol fájdalmas, hogy a látszatok kedvéért mennyire elnyomnak egy-egy embert. Ahogy a haszon felülírja az emberséget és a tisztességet.
Meglátszik a filmen, hogy költöttek rá. Teremtettek egy 60-as évekbeli miliőt, nem sajnálták a pénzt az autók és a kor versenyeinek a megidézésére. Az egyik kedvenc részem az volt, amikor felvonultak a Ferrari autók, a Ford emberei meg megállapították, szépségversenyen esélyük se lenne. Ahogy ott látni az autókat, látod, hogy mennyire mások, mint a mai versenyautók, szinte retró érzés, de mégsem. Mert ott és akkor ezek voltak az új csodák, és ezt az érzést a film is tudja adni.
Maga a verseny annyira nem fogott meg, de soha nem az autóversenyzés volt a sportom. A Forma1-ben a mai napig nem értem, mi az izgalmas. Mennek körbe-körbe…
A casting annál inkább fogamra való volt. Az nem meglepő, Christian Bale mennyire szerepben van. Ahogy Miles jellegzetes arcjátékát, azt a szinte beharapott állkapcsot produkálja végig… Matt Damon volt a kellemes meglepetés. Ahogy öregszik, egyre komolyabb színész is lett. Shelby nagyon jól állt neki.
Ez a film beváltotta a reményeim, nálam abszolút újranézős.
Az aszfalt királyai - 5/4,5 jó szereposztás, látványos versenyek, még az autófejlesztés is érdekes lett. Tetszett!
5: A Hunter Killer küldetés – egy orosz tábornok puccsot hajt végre. A hatalom megragadásában egy amerikaiak elleni háború kirobbantása is szerepel. A közelben van Glass kapitány egy hajóval, akinek meg kell kísérelnie a foglyul ejtett orosz elnök kiszabadítását, ezzel egy háborútól mentve meg a világot.
4: Atomcsapda – Vosztrikov frissen került egy atom-tengeralattjáró parancsnoki székébe. A sikeres teszteket követően elindul az őrhelyére a hajóval, de súlyos meghibásodást észlelnek. Helyben kell megállítaniuk a katasztrófát, mert ha az Államok támadásnak érzékeli a szivárgást, kirobbanhat a 3. 
világháború.
3: Vadászat a Vörös Októberre – a Vörös Október a szovjetek egyik legújabb és legjobb tengeralattjáró. A hajó az amerikai partok felé tart – a CIA nyomon követi az eseményeket, mert gyanítják, hogy a hajó parancsnoka, Ramius kapitány disszidálni akar. Jack Ryan a terepen kell, hogy bizonyítson a békés kimenetel biztosításával.
2: Tűz a víz alá – Dodge kapitány tüske a haditengerészet szemében. Meg akarják törni, így egy roncstelepről visszatérő tengeralattjárót kap a legrosszabb legénységgel, amit csak találni tudtak neki. Mindenki döbbenetére azonban Dodge rendbe szedi a hajót és a legénységet is, és parádésan szerepel a hadgyakorlatokon.
1: Das Boot – a fiatal Klaus Hoffmann katonacsalád sarja, és a II. VH végnapjai felé megkapja az első parancsnokságát. Tisztességgel hajtja végre a feladatát, de pár lázadó miatt hamarosan szorult helyzetben találja magát a tengeren. Közben a parton egy titkárnő kényszerül kémkedésre, hogy a tengeren hajózó bátyja titkos feleségét és kislányát mentse. A hajón és a parton is elkerülhetetlennek tűnik a katasztrófa.
Életmódot változtató, csajos, élni kezdő.
Harriett jómódban, de magányosan tölti az idős éveit. Egyszer a gyászhíreken akad meg a tekintete, és elgondolkozik, milyen lesz a sajátja. Mivel semmit nem szeret a véletlenre hagyni, elmegy az újsághoz, melyre 
sokat költött, és kölcsönkéri a gyászhíreket író Anne-t. A nőnek el kell beszélgetnie Harriett ismerőseivel, és megírnia a nekrológot, amit Harriett ellenőriz. Az eredményt látva úgy dönt, a maradék idejét úgy éli, hogy neki tetsző hír születhessen a haláláról. Békülni kezd a családjával, mentorál egy hátrányos helyzetű lányt, és még egy rádiós DJ állást is szerez. Közben Anne életét is gyökeresen felforgatja: erőt ad neki, hogy komolyan írni kezdjen és a rádiónál a szerelem is a fiatal nőre talál.
A Karácsonyi ének óta nem megy ki a divatból, hogy egy ember, legyen az öreg vagy fiatal, szembe kell, hogy nézzen az addigi életével, és gyökeresen változással jobbá válik. Tucatnyi regény, de filmek is szólnak ilyen történetekről. Egy újabb, jól sikerült film e témában Az utolsó szó.
Itt annyiban más az alaphelyzet, hogy Harriett nem külső kényszer hatására néz szembe az életével és a döntéseivel, hanem az irányításmániája vezet el erre a pontra. Tudni akarja, milyen lesz a nekrológja. Amikor rádöbben, hogy nem éppen hízelgő, azért kezd el más dolgokat is kipróbálni, hogy a búcsúztatója majd jobb lehessen. Ez akár röhejesen is hangozhatna, de a filmnek van egy trükkje. Egyre szerethetőbbé teszi a hősét, és a végére már nem is azt látjuk, hogy neki kell változnia, hanem az érdes felszín alól felbukkannak az értékei – mintegy arra bíztatva, hogy ne ítéljünk elsőre. Lehet, hogy a parancsolgató, másokat őrületbe kergető gazdag nő igazából tele van lehetősséggel és jó szándékkal, csak szokni kell a stílusát, hogy ezt észre is vegyük.
Szerettem, ahogy Harriett ad egy esélyt a világnak, és miközben kicsit változik, nyitottabb lesz, még idősként is belebotlik csomó új lehetőségbe és örömforrásba. A DJ állás megszerzése és a reggeli műsor vezetése, ahogy Anne és Brenda életébe támogatóként belép és mindkét lány, a felnőtt nő és a kamasz is megszereti.
A filmnek sikerül úgy életörömről, lehetőségekről szólnia, hogy tulajdonképpen egy haldokló hattyúdalát nézzük. Egy percre sem azt érezzük, hogy sajnálni kellene ezt az asszonyt. Nagyon tudott élni, a végére sok mindent adni is sikerült neki, és soha nem hasonlott meg önmagával. Az ilyen karakterekre tudom azt mondani, hogy nekik a temetésükön valóban ünnepelni kell az életüket, mert úgy élte, ahogy méltó volt, jelentős és illett hozzá.
Korrektül is néz ki, látványelem nélkül. Ez egy emberi történet, így a belső terek, helyszínek és a szereplők külleme pont elég a jó minősítéshez.
Jó volt a casting. Amanda Seyfried egy sikeres karakterét játssza ebben a filmben is: a lány, akinek el kell kezdenie élni. A Levelek Júliának, de az Apák és lányok is ugyanezt a karaktert igényelték. Már rutinosan megy neki. Shirley MacLaine lubickol a szerepben: a parancsolgatós Harriett nagyon jól állt neki, miközben nagyon szerettem, amikor nyitotta a karaktert, és egy menő, szerethető idős hölgyet mutatott nekünk.
Határozottan kellemes filmnek találtam, amit jól esett megnézni és mosolyogni vele.
Az utolsó szó - 5/4 jó színésznők jutalomjátéka mellett kedves történet is: néha drámai, de inkább kellemes.