Minden napra egy film

Minden napra egy film

Rocketman

2019. június 18. - BBerni86

Zenés, zűrös, karrieres.rocketman_1.jpg

A kis Regie nem vágyott sokra. Csak egy kisfiú volt, aki azt szerette volna, hogy az apja megölelje, szeresse. De bármit tett, nem érhetett célt. Az apja csapdának érezte a házasságát, amibe a fiúval rángatták be, és képtelen volt bármit is adni a fiúnak közönyön kívül. Regie a zenébe menekült – nagyanyja figyelt fel rá, hogy van érzéke a zongorához, elérte, hogy járhasson zeneórákra. Regie tehetsége nyilvánvaló volt, de ahogy nőtt, a klasszikus zene helyét átvette a rock. A zene áradt belőle, Bernie személyében örök barátra és szövegíróra lelt, lassan jönni kezdtek a sikerek is. De ehhez nevet és személyiséget váltott: Elton John lett belőle. Világszám. Rejtegette másságát, és viszonyát ügynökével, Johnnal. A férfi nagyon kihasználta, Elton nagyon mélyre süllyedt. Függőségek sorában szenvedett, míg eljött az a pont, ahol kiállt magáért és elkezdte rendbe tenni az életét.

Még mindig furcsának találom, amikor olyan személyről készítenek filmet, aki még az élők sorában van. Még akkor is, ha az illető élő legenda. Elképzelni nem tudom, milyen érzés lehet a vásznon viszontlátni az életét, valaki más által játszva őt, akár csúsztatásokkal és változtatásokkal is. A Rocketman is ilyen film, ráadásul Elton John a létrehozásában is segített – pl. Taron Egerton felkészülésében aktív résztvevő volt.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a filmet, a bevállalós lenne az. A Bohém rapszódiát vádolták a visszafogottsága miatt, és hogy nem merte megmutatni, milyen volt Mercury, amikor igazán bulizott. A Rocketman ezen a téren nyitott mindenre. Elton John bulis korszaka nyersen a vászonra került, feszegetve annak mélységeit. Drog, férfiak, ivászat, a teljes kontroll elvesztése – de nem ez nézeti a filmet.

Minden mögött ott van az érzékeny ember, aki tényleg csak arra vágyott, hogy szeressék. Az apja okozta traumával, amit soha nem sikerülhetett feldolgoznia. A szerelemmel, ami ugyanúgy kihasználta és megsebezte, mint az apja korábban. A bulik mögött van egy érzékeny ember, aki valami igazit keres, és egy ponton rá is jön, hogy a felszínes élvezetek nem tudják megadni neki, amire igazán szüksége lenne.rocketman2_1.jpg

Egy művész filmje, akinek a zene mindig ott volt. Egy showman, és ilyen téren is eszembe juttatta a Bohém rapszódia hősét. A zenéjük nagyon más, de vannak az életükben hasonló vonások. Mindketten rejtegették a nemi identitásuk, mindkettő életében ott egy rossz menedzserválasztás, a szenvedélyekkel való küzdelem, és a zene. Az extrém jelmezek és a műsorok, amikor egy más emberré változnak.

A film színes, látványos és erős képekkel dolgozik. Már a nyitány erős az ördög jelmezes bevonulással, pláne, amikor az is kiderül, hova a vonulás. Bevet mesés látványelemeket, a zenét idomítja a cselekményhez, mer elszakadni az életrajztól is.

Erős a casting, és az ember ledöbben, Taron Egerton elmehetne popsztárnak is. Igaz, az Énekelj óta mondom, milyen jó hangja van, itt nagyon meg is mutathatja. Az átalakulása elemi, és remek gárdát tettek köré. Richard Madden hűvösen szemét, Jamie Bell helyesen támogat és Dallas Howard is messze felülmúlja magát.

Roppant kíváncsi leszek, a díjátadókon hogyan fog szerepelni – mert ez jó film is lett.

 

Rocketman - 5/4,5 bevállalós történet, jó zenékkel és színészekkel, egy igazi show merész elemekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=4jUCe4yXX8Q

5 film, amit látnod kell

Sport vol.3.

5_32.jpg5: Kidobós - Sok flúg disznót győz - egy újabb rémes magyar cím, de a film legalább vicces lett. A sport: kidobós. Adott a bajnokság, ahol összecsaphat két régi rivális. Az egyik egy szedett-vedett csapattal, a másik az évek óta veretlen profikkal. A legjobb az edző egyedi módszereinek sora - csavarkulcs, kemény. Mai szemmel tele van sikeres komikusokkal, akik itt még önfeledten csinálnak bolondot 4_34.jpgmagukból.

4: Kincsem - a sport: lóverseny. A lecsúszott, szinte teljesen tönkrement, de a lovakhoz nagyon értő gróf kiszúr egy lovat, és olyan siker indul útjára, ami még a Monarchiának is feladta a leckét. Ki tudja legyőzni Kincsem, a verhetetlen magyar versenylovat? Egyedül talán csak a szerelem esélyes, hiszen grófunk sikeresen 3_41.jpgbeleszeret az egyetlen nőbe, akitől távol kellene tartania magát...

3: Jégi dicsőségünk - a sport: jégkorcsolya. Paródia, ráadásul Ferrell az egyik főszereplő, ami nekem elég lenne máskor, hogy menekülőre fogjam. De ez kivételesen tényleg vicces lett, és aki élőben is végignézte a művészi, szinte nőies férfi korisok harcát az erősebb, férfiasabb ugrókkal, még plusz élménye is lesz. A történet: a két ellenfélnek, akik tűz és jég, párosba kell indulni, miután a viszályuk miatt az egyéni versenytől eltiltják őket.2_42.jpg

2: Talajfogás - sport: atlétika. Ritkán csinálnak erről a területről filmet, ez pedig egészen korrekt is lett. Látjuk a versenyre készülés gyilkos tempóját, a sok áldozatot, amit a sportért kell hozni. Egy sztár lehetőséget, akinek a személyiségét is csiszolni kell a győzelemért. De amire minden kimegy, komolyabb kritika a sportnak: a sportolók úgy döntenek, valóban érdemek szerint lesznek 1_32.jpgérmesek most a sportolók. Csajfilm is.

1: Friday Night Lights - a zsáner legjobb sorozata. 5 évad, és mindegyik tele volt drámával, sporttal, nagyon szerethető és emberi szereplőkkel. A sport: amerikai football. A történet szerint új edző érkezik, akinek könnyűnek kellene lennie nyertes csapatot összehozni, övé a korosztály legjobb irányítója. De Jason az első meccsen olyan csúnyán esik, hogy lebénul. Az edzőnek ki kell találni valamit a csapat összerántására, miközben a kamaszoknak az élettel kell dűlőre jutni. Komolyan tudott olyan témákról szólni, mint a felelősség, pályaválasztás, első szerelem és nem kívánt terhesség, elnyomás, anyagi előnyök. Izgalmas meccsek, emberi drámák, remek színészek prezentálásában. Azóta sem sikerült hasonlót a tévében találni.

Gyagyás gyilkosság

Gyilkosságot kinyomozós, családi bonyodalmas, házasságot rendbe tevős.

Nick nagy álma, hogy rendőrnyomozó legyen, de annyira pocsékul lő, hogy képtelen letenni a vizsgát, már harmadszor is megbukott. Krimi rajongó, fodrász feleségének nem meri elmondani az igazat, ráadásul a házassági évfordulójukon, hogy ne okozzon csalódást, azt hazudja, elemelést is kap, és elmehetnek bepótolni Európába a nászútjukat. Audrey a repülőn megismerkedik egy jóképű nemessel, aki meghívja őket a családi gyagyas-gyilkossag-2019.jpgjachtra. Bosszantani akarja milliárdos nagybátyját, aki elszerette a menyasszonyát. Elmennek, élvezik a luxust, majd nagy szemekkel végignézik, ahogy az öreg kitagadja az egész családot. Ám mielőtt a végrendeletet aláírná, elmegy az áram, és tőrrel a mellkasában hever a földön. A francia rendőrség a két amerikait gyanúsítja, akiknek rá kell jönni, ki az igazi gyilkos, miközben egyre szaporodnak köröttük a halottak.

Újabb példa arra, micsoda rémtetteket követnek el ellenünk a filmeknek címet adók. Gyagyás gyilkosság, komolyan? Még akinek lenne kedve megnézni a filmet, annak is elmegy tőle a kedve. Nekem se volt hozzá sok kedvencem – Adam Sandler és a címben a gyagya? Merésznek kell lenni egy próbához.

Pedig ez a film jó lett! A Netflix filmje, és ennek megfelelő minden részlete. A történet is jó – kicsit krimi, kicsit paródia, és aki képben van Agatha Christie pár munkájával, nagyon fog tudni szórakozni a sokféle utaláson. Eleve az alaphelyzet, a zárt szoba rejtélye, majd ahogy egyre szaporodnak a halottak. A társadalmi osztály is stimmel: az áldozatok és a gyilkos a felső osztályok tagjai, míg a nyomozók alulról érkeztek. Mivel napjainkba van helyezve a cselekmény, ráadásul még amerikaiak is.

Folyamatosan váltogatják a krimi és a komédia paneleket. Talán ettől is éreztem gyakran paródiának, de nem kínosnak vagy rossznak, hanem olyannak, amin tényleg lehet nevetni. Nem jellemzi az infantilis, altesti poénok sokasága, amit Sandler beleerőszakol a filmjeibe. Nem is kellett ebbe, így sokkal stílusosabb volt az egész. A kedvencem nem is tudom, melyik volt. Mondjuk, azon kész voltam, amikor Poirot stílusában összeülést és a gyilkos leleplezését tartották, előtte meg ruhát kerestek hozzá. Ahol találtak… kész.

Látványra is teljesen rendben van. Ugyan képeslapra illő városnézéseket nem kapunk, de amit a luxus környezetből megmutatnak, az rendben van. Vannak benne szép emberek, jó autók, drága ruhák és még jacht is akad. Krimi komédiaként CGI nem kell bele, a leglátványosabb jelenetnek az autós üldözést szánhatták, de az is inkább a komédia, paródia oldalt erősíti, mint az akciót és a látványelemeket.

A Netflix alkotások a jó casting is megismerhetőek. Most sem spóroltak a szereplőkre. Ugyan Adam Sandler nekem nem szimpatikus, de tény hogy Anistonnal már csináltak sikerfilmet. Olyan színészek végszavaznak itt nekik, mint Luke Evans, Gemma Arterton és Dany Boon.

Mélyebb tartalmat nem kell ebben a filmben keresni, de kellemes szórakozásra kiválóan megfelel. Főleg annak, aki szereti a krimiket és a vígjátékokat is. Pörögnek az események, jönnek sorba a poénok is, hangulatos az egész.

Kellemes meglepetés volt, örülök, hogy a címe ellenére megnéztem.

 

Gyagyás gyilkosság - 5/4 ez hihetetlen! Adam Sandler-film, ami tetszett. Kicsit Agatha Christie paródia, de vicces!

https://www.youtube.com/watch?v=gAkxi-Ofu3o

Várható heti megjelenések

MOZI:

  • Casanova - Az utolsó szerelem - a cím sok mindent elárul. Francia keserédes romantikus.
  • Csekély esély - romantikus komédia erős szereposztással, bár Rogen nekem ellenszenves.
  • Gyerekjáték - Chucky visszatér a mozikban, új változatban.
  • Toy Story 4. - durva, de a héten ez a Pixar, amit legjobban várok.

DVD:

Leginkább olcsó kiadása jön korábbi sikereknek, így Utódomra ütök, Sötétségben - Star Trek és Transformers kerülhet a polcotokra.

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :)

Kamaszos, szerelmes, netes zaklatós.

Eszter kamaszlány, aki rajong az anime stílusért. Angolul is ilyeneket olvas, sorozatokat néz, és a haját is lilára festette. Szolid, kedves lány, aki annyira csendes, hogy nem tud az osztály népszerű tagjai közé kerülni, de nem is remelem_legkozelebb_sikerul_meghalnod.jpghiányzik neki. Kedvenc tanára Csaba bá, az angoltanár. Sok diáklánytársához hasonlóan ő is kicsit bele van szerelmesedve, és fájdalommal veszi tudomásul, hogy a tanár Angliába költözik a családjával. E-mailben azonban a lányra ír, és levelezni kezdenek, egyre szenvedélyesebben. Ám Eszter egyre közelebb kerül Beni nevű osztálytársához, és már szabadulna a netes kapcsolattól. Nem sejti, hogy Csaba bá álcája mögött ki lapul, és mi lesz a megtorlás a szakításért.

A magyar film az utóbbi években megszabadult a stigmától, és egyre több műfajban jelentek meg jó filmek nálunk is. A kamaszfilmek közül most nagyon tetszik a jelen film – aminek már a címe is árulkodó.

Nagyon mai témát dolgoz fel, több szinten is. Vizsgálja, milyen hatással van a felnövekvő generációra, hogy félig online élnek. Milyen veszélyeket rejt, hogy személyes kapcsolat igazából nincs, és kiszolgáltatjuk magunkat annak, akivel kapcsolatba lépünk így. Bulling, szerelem és beilleszkedés a film nagy témái.

A cím másért is árulkodó, és eleinte nem is értettem, miért ez a címe. A legközelebb miatt tudjuk, hogy valaki öngyilkos akart lenni. De a film elején ilyesmiről szó sincsen. Nyugi, a film végére érteni mindent, és összeáll. Maga ez az üzenet is fel fog bukkanni a képernyőn, és még felháborítóbb lesz, mint csak belegondolni abba, milyen lehet az ember, aki egy öngyilkosságot megkísérlőnek képes ilyen üzenetet küldeni.

A film trükkje, hogy a felénél van egy teljes nézőpontváltás. Mindkét fél szerelmes, mindkét fél egy kamasz életútba és érzelemvilágba enged betekintést. Kifejezetten izgalmas, ahogy ugyanazokat az eseményeket megnézhetjük két nézőpontból is. Mennyire más tud lenni a kettő, pedig ugyanaz igazából a kettő!

A szkript tehát okos, és még tartalmas is a film. Mindkét fél tettei és érzelmei átélhetőek, érthetőek és gondolkoztatóak. Arról, mennyire sérülékeny az ember, milyen sebezhetőek vagyunk, és egy látszólagos apróság is hogyan képes életeket tönkretenni. A film sokat mesél arról, hogy milyen hatással vagyunk másokra. Hogy nem is sejthetjük, hogy egyetlen szóval milyen katasztrófákat lehet elindítani. Mert ez nem csak az online zaklatás veszélyeire hívja fel a figyelmet, de arra is, miért lenne fontos az empátia. Miért veszélyes a bosszú.

Tele van a film kapcsolatokkal, amelyekről érdemben lehet beszélni. Meg lehet nézni, a három szerelem, amit bemutatnak mennyiben más és melyik milyen mély. Meg lehet nézni, milyenek a kamaszok és szüleik kapcsolatai. Melyik az, amelyikben érezzük, hogy odafigyelés és szeretet van benne, melyik kiüresedett és felszínes.

Herr Szilvia nagyon szerethető Eszter lett, a karakter arcait szépen meg tudta mutatni. A boldog és cserfes, a szerelmes, a félénk, az összetört arca is teljesen hiteles volt. Köszönheti a jó forgatókönyvnek is, de ez nem kisebbíti a színésznő érdemeit.

Nagy pozitív meglepetés volt, szerettem ezt a filmet, és bevinném középiskolai anyagba is.

 

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) - 5/4,5 egyszerre szórakoztató és gondolkoztató, ifjúsági és felnőtt film is. Érzékeny, értelmes.

https://www.youtube.com/watch?v=KIF9kj0njdg

Chicago Fire

7. évad

Embereken segítős, baráti társaságos, elvekért kiállós, tűzoltós.

Casey a magánéletében talán az eddigi legnagyobb kihívással kell, hogy megbirkózzon. Gaby továbbra is kint chicago_fire.jpgakar maradni a segélyszervezettel, és mindketten érzik, hogy ez a házasságuk végét is jelenti. A férfinak el kell engednie a feleségét, majd újra nyitni a szívét mások felé. Egy rámenős újságírónő, aki egy lakókocsi-cég visszaélései után kutat bevonja az ügybe, és talán a gyógyulás első állomása is lehet. Severide és Stella kapcsolata is nagy próba előtt áll: a férfi elveszti az apját, és mindenkit ellökne magától, a szerelmét is. Egy sorozatgyújtogató ügye lehet, ami segítheti a továbblépést mindenkinek. Közben Boden szembe kell, hogy nézzen azzal, mit jelent, hogy elvesztette a választást. Az új parancsnok kész mindent megtenni, hogy megkeserítse az életét. De a csapat kiáll parancsnoka mellett.

Lassan már elképzelni sem tudom az éves sorozataim a Chicago sorozatok nélkül. A Fire, vagyis a tűzoltók hetedik éve képezik a néznivalóim részét. Mindaz, amivé fejlődik az egész univerzum, jól látszik az anyasorozaton is. Nem minden vonal tetszik, de sajnos a sok évaddal ez együtt jár.

Mivel egy olyan sorozat, amiben hangsúlyos a karakterek magán- és szerelmi élete is, ennyi idő után elkerülhetetlen, hogy szinte mindenki járt már mindenkivel, és vannak olyan átfedések, amelyek az életben botrányosabbak lennének, mint ahogy a sorozatban azt kezelik. Gondolok arra, hogy van egy olyan karakter, aki már járt a legjobb barátnője testvérével, most pedig a volt férjére meresztgeti a szemeit. De az is kegyetlen, amit Kelly és Stella szenvednek egymás mellett és nélkül – ezt a párost különben nem bírom, én még mindig sajnálom az ápolónőt, aki belehalt a rákba.

De már ebből is látszik, mennyire megy szappan felé a sorozat. Az emlékezetes események nem a nagy mentések, vagy emberi drámák lesznek, hanem a szereplők magánélete. Annyi akció és tűzoltós élethelyzet van benne, hogy azért ne szappansorozat legyen. Voltak nagy tüzek, nyomozások, súlyos sérültek idén is, és a látványvilág szokás szerint kielégítő. Nem kell több, érezzük a veszélyt és a meleget mi is a bőrünkön.

Bár, egy ideje merészet nem mertek húzni. Rég volt, hogy bárki is komolyan megsérült volna, vagy igazán veszélyben lett volna. Amikor Stella majdnem elveszti a fél tüdejét, egy komoly műtétet követően 2 résszel már ezerrel visszaállt tüzet oltani. Nem a dráma dominál ezen a vonalon is, érdeklődve is várom, hogy varrják el az évad végi kemény helyzetet és robbanást. Megint sikerült mindenkinek megmenekülni, vagy most lesz, akitől búcsúzunk?

Bírom ebben a sorozatban, hogy jól átkötik az egyéb Chicago sorozatokkal. A szereplők mozgolódnak közöttük továbbra is, és megkaptuk az évadra már jellemző crossover részt is. Ezt a vonalat még lehetne fokozni, az egyes szervek létére nagyon erősen kiható események, pl. itt a választás, vagy a PD polgármesteres vonala visszaköszönhetne a másik sorozatokban is, de így sincs ok panaszra.

A színészek már abszolút karakterben vannak, és egyesek lassan fejlődnek is. Jó emberekről mesélnek itt, akiknek kisebb hibáik ellenére is szorítunk.

Biztos nézem tovább is, hamarosan pedig mesélek a rendőrök 6. évadáról is.

 

Chicago Fire - 5/4 kicsit szappanos, zavaró a sok kereszteződő szerelmi szál, de az ügyek jók, univerzum is.

https://www.youtube.com/watch?v=PLpk0MP_vmg

SpoilerZóna

The ABC Murders

Poirot már csak egy vicc a rendőrség köreiben. Egykori kollégái nyugdíjban vannak, a fiatalok pedig haragszanak rá, amiért övé lett a hírnév, és a rendőrtársai mellőzve lettek. Maga Poirot is nehezen viseli, hogy eljárt felette az idő. Megőszült bajszát és szakállát még festeni is próbálja, de az elkenődött festék miatt is csak kinevetik, így eljut arra a pontra, hogy kár ezzel foglalkoznia.

1_31.jpgAzt már nehezebben viseli, hogy hiába kap ABC aláírású, különös leveleket, melyekben gyilkossággal fenyegetőznek, és szerinte az író komolyan is gondolja - még csak meg sem hallgatják. Így maga indul az eset nyomába. Egy idős asszony az első megjelölt áldozat, aki egy A betűs városkában élt, és a monogramja is A.A. volt. Poirot talál rá a tetemre, de az itteni rendőség sem veszi komolyan. Megvan a helyi gyanúsított, mást meg sem akarnak fontolni.

Újabb levél, ezúttal a B betű következik. Egy csinos, fiatal, BB monogramú lány a harisnyájával a nyakában végezte, levegő nélkül. Már a sajtó és a rendőrség is felfigyel, Poirot minden levelét és nyomozati anyagát lefoglalják. Őt ez nem is zavarná, ha hagynák, hogy segítsen a nyomozásban. De hallani sem akarnak róla.

A C-s áldozat egy nemes, aki korábbról is ismerte Poirot-t. A család így felkéri, hogy magánnyomozóként vegyen részt az eset felderítésében. Mindhárom gyilkosság tanúit behívja, próbálja megtalálni, mi lehet az áldozatokban a 2_41.jpgközös, de nem sikerül rájönnie.

Közben látjuk, ahogy egy fiatalember egy olcsó, igénytelen motelben száll meg. Időnként rohamok törnek rá, és rendszeresen útra indul harisnyáival és bőröndjével. A fogadósné a lányát prostituálja, a lány és a fiatalember elkezdenek összebarátkozni. Amikor a fiú nagyon rosszul van, a lány az, aki segít neki a kért módon. (Tűsarkakon kell sétálnia a hátán, véres sebeket ejtve.) Az ABC monogramú fiatalember ilyenkor mindig azt mondogatja, nem akar gonosz lenni.

Közben Poirot már a rendőrséggel dolgozik együtt. Rájön, mi a közös az áldozatokban: ő. Mindenkit ismert egy ügy-ügy kapcsán korábbról. A rendőrséget az is érdekelné, mi történt vele korábban, mielőtt Angliába jött és 3_40.jpgnyomozó lett. Mert a belga adatbázist hiába nézték, nincs nyoma, hogy rendőr lett volna. Ő ezt a kérdést mindig elhárítja, mondván, háború volt, biztosan megsemmisültek az iratok.

A D nem sikerül. A helyszín megvolt, de a gyilkos tévedésből nem a DD monogramú színésszel végzett, hanem annak ármánykodó kollégájával, aki a másik kellékeit tönkretenni settenkedett be az öltözőbe. Poirot vérfürdőre számít a továbbiakban.

A harisnya lesz a nyom, amin el tudnak indulni. Lenyomozzák, és megvan a férfi címe, aki nagyobb tételt rendelt belőle árusítás céljára. Sietnek is elfogni a férfit.

ABC-nek a fogadósnő lánya próbál segíteni megszökni, de elfogják. A lány az egyetlen, aki nem tudja elképzelni, hogy a férfi gyilkos lenne. Poirot a másik, aki egyre gyanakvóbb. ABC súlyos beteg, agydaganata van, azért kellettek a tűsarkú okozta sebek is, hogy a fejfájást elnyomja. Egyszerűen nincs olyan fizikai és szellemi állapotban, hogy felelős lehetne a gyilkosságokért.

Poirot rakja össze: a nemes öccse volt, kettős céllal. A bátyja rangját így megszerezhette. Másrészről, Poirot mindig szimpatikus volt neki, akit ezzel az üggyel újra rivaldafénybe állíthatott. Utolsó beszélgetésükre a börtönben kerül sor, a férfit hamarosan kivégzik.

Poirot csak most gondol vissza a múltjára, Belgiumra. Ahol pap volt. Amikor jöttek a németek, a híveit a templomba terelte, remélve, hogy itt biztonságban lesznek. Ő maga kiment a németek elé. Egy fiatal fiú akart bemenni és lemészárolni az embereket, de sikerült lebeszélnie. Erre a fiú felettese agyonlőtte a német katonát, az atyát leütötte. Mire magához tért, már nem volt ott senki, csak egy kiégett templom, és mindenkinek a holtteste, aki számított neki. Angliába emigrált, és amikor megkérdezték tőle, mivel foglalkozott otthon, nem mondta, hogy pap volt. Meglátott egy rendőrt, és rávágta: rendőr.

Egy nap

Családos, napot túlélős, anyai.

Anna nyelvtanár egy férjjel és három kisgyerekkel. Az egész napja egy rohanás, ahol soha nincs megállás. Ha nem a munkája miatt kell rohannia, valamelyik gyereknek van szüksége rá. Az egyiket balettre viszi, a másikat vívni, míg a harmadiknak gyógyszert kell szereznie, hiszen csúnyán köhög. Közben a férje miatt is idegeskedik, egy_nap.jpghiszen a család egyik barátja többet érez a férfi iránt, mint barátság. Anna annyira meg akarja ezt beszélni, de Szabolcs soha nem ér rá beszélni vele. Az anyagi helyzetük is katasztrófa, esélye sincs, hogy meg tudják adni az anyósától kapott pénzt. De neki mindig, mindent össze kell tartania, és másnap kezdenie elölről.

A film nem csak szórakoztatási forma, ha ezt hajlamosak is vagyunk elfelejteni. Hiszen a kasszasikerek azok a filmek, melyek szórakoztatnak és nagyon látványosak. Az lesz ismert és sikeres, amit jó megnézni és kikapcsol. A szórakoztató filmek. A művészfilmek, hiszen a film is művészeti ág, kevesekhez jutnak el és már el is vagyunk szokva attól, hogy nézzük őket.

Az Egy nap valahol a kettő között mozog. Nem tisztán művészfilm, nem olyan dráma, amit komoly erőfeszítés lenne végignézni és értelmezni, de nem is az a könnyen befogadható tömegfilm.

A formátuma viszonylag egyszerű: kiemeli Annát és követjük őt egy napig. Nem nagy események köré szerveződik a történet, hanem ahogy a cím is mutatja, ez csak egy nap. Az benne az érdekes, hogy most, milyen egy budapesti, dolgozó anyának egy átlagos napja. Milyen küzdelmei vannak, hogyan bírja az egyik feladatot a másik után.

A mai nő rohan. Helyt kell állnia anyaként, neki is van munkája, és ott a férje is, akit maga mellett kell tudni tartania. A film párjának három kisgyereke van, ami fokozza a vészhelyzeteket is. Három kisgyerek mellett mindig van mit csinálni. Nagyon nem emberbarát gondolat tőlem, de a filmet látva nekem nem egyszer az jutott eszembe, hogy ott hibáztak a szereplők, hogy több gyereket vállaltak a kelleténél. Anna majd megszakad, és nem jut idő így sem mindenre. A szívem szakadt meg, amikor a legnagyobb gyerek próbálja elmesélni a napját, vagy ami éppen foglalkoztatja, és senki nem ér rá meghallgatni sem. Csak hümmögnek neki, nincs értelmes kommunikáció köztük.

Ok, látjuk azt is, mennyire szereti mindhármat az anyjuk. Neveli őket, ott van nekik. De elég az, ha ott van nekik? Hol a minőségi, együtt töltött idő? Az egyszerűen nem fér bele. Ha eggyel kevesebb lenne gyerekből, kezelhetőbb lenne az egész családi élet. De visszafogom magam, a film nem a nagycsalád ellen van.

Inkább annak a portréja, hogy az anya feláldozza magát újra és újra. Amit így, külső szemlélőként én pokolnak látok, annak megvannak a maga szép pillanatai. Emlékmű a film az anyáknak, akik annyi mindent megtesznek értünk, erőn felül teljesítenek, és nem kapnak érte köszönetet sem, mert magától értetődőnek vesszük minden áldozatukat, ahogy a filmben Anna férje is teszi.

Így ezt hoznám ki végső tanulságul, és Szamosi Zsófia játékának dicséreteként: becsüljük meg anyáinkat, a mai világban anyának lenni küzdelem, és ők igyekeznek helytállni.

 

Egy nap - 5/3 talán jobb, van benne komoly dráma. Szamosi Zsófia is jó, csak annyira nem fogott meg.

https://www.youtube.com/watch?v=hYLdGMXFXpI

A mi kis falunk

3. évad

Vidéki, visszamaradott, közösséges.

Pajkaszeg még mindig a régi. Stoki igyekszik fenntartani a rendet, bár inkább a polgármester extrém kéréseit teljesíti. Így rendszeresen feltartja az ide látogató püspököt, akinek már attól rossz a kedve, ha a rend eme őrét megpillantja, és körmenet helyett vizsgálaton kell részt vennie. Akkor sem lesz jobb a közérzete, amikor a híres és szeretett ereklyéjét itt tudatlanságukban összeragasztották és így tönkretették. Teca még mindig Janit akarja, aki meg a templomot. De most először Laci nem Teca után fut, hanem Erika unokatestvérét szedné fel, aki a a_mi_kis_falunk.jpgszakítása után itt húzza meg magát. Érkeznek új lakók, tartanak tűzoltósági vizsgálatot – noha tűzoltóság nincs is – és még az is kiderül, mi Erika és Gyuri közös dala.

A sorozat népszerűsége kis hazánkban töretlen, amit mutat az is, hogy az RTL- Klub az eddigi leghosszabb évadot hozta ki, tartva menet közben egy kis szünetet is. Nekik biztos jó ez, de nekünk nézőknek is?

Talán még nem meséltem, hogy kihúztam a tévémet, már jó rég és el is ajándékoztam. Akkor látok csak tévéműsort, ha anyáméknál megy és belenézek, mégis mit néznek. Rendszeresen szörnyülködöm is, hogy pl. milyen az általam nézett sorozatok szinkronja. Vagy, milyen sok a reklám. De arról is hosszan lehetne beszélgetni, milyen pocsék a műsor.

Sokat elmond, hogy nálunk ez a legnézettebb sorozat a tévében. Amit már lassan azért kell követni, mert mindenki ezt nézi, és ferde szemmel néznek rád, ha nem tudod, mi volt a heti részben. Pedig annyira fárasztó ez a sorozat!

Egy ideális nézésmódot tudok neki. Hullafáradtan, amikor az IQ-m esett vagy 30 pontot. Amikor már beszélnem is nehezemre esik, akkor szórakoztató ez a széria. Mert abszolút nem igényli az agyam és a figyelmem, olcsó poénokkal és a végletekig sarkított szereplőkkel van tele. Minőségét és tartalmát tekintve. Már majdnem annyira rossz, hogy az már jó.

A cselekménye nem is fontos, mert mindig ugyanaz a poén tárgya. E vidékiek pletykásak, iszákosak, teljes egészében megtestesítik a vidéki tahó sztereotípiákat. A karakterek nem fejlődnek semmit, és rendszeresen ugyanazokon a dolgokon problémáznak. A közmunkások nem akarnak dolgozni, ellenben mindent meginnának, amiben van alkohol. Azért az nem volt semmi, amikor a saját alkohol készítésével foglalkoztak, és házi koktélokat gyártottak még a nem iható alkoholokból is. A női lakosság szabad fele a papra mereszti a szemét. Erika férjhez menne, Gyuri továbbra sem akarna nősülni. Bár, az autóját inkább vezetné oltár elé, mint az élettársát. A polgármester mindig ügyeskedik és csal, ahol csak tud. Folytathatnám, mert minden egyes szereplő ilyen.

Ezért is durva, mennyire erős a stáblista. Még mellékszereplőknek is ismert színészeket hoznak be. Van, akin látni, hogy tiszta kikapcsolódás és poén neki ennyire lemenni zokniba, de van, akin látni, hogy csak a pénz miatt hajlandó erre.

Mivel ennyire megy a sorozat, nem kell spórolni a külsőségeken sem. Nagyon korrekt ilyen téren a sorozat, már egészen belakjék a forgatási helyszínt, sok külső helyszínen is forgatnak. Igaz, a jelmezen is lehet néha spórolni. Gyuri pl. mindig ugyanabban a melegítőben nyomja.

Józanul vagy éberen roppant fárasztó – ehhez le kell menni a pince mélyére agyilag.

 

A mi kis falunk - 5/2 remek színészek játsszák a hülyét, a nép bukik rá – én meg csak hullafáradtan bírom ki.

https://www.youtube.com/watch?v=DpYcpJ_i8Vc

süti beállítások módosítása
Mobil