Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Miss Scarlet és Duke, A mi kis falunk, The Patient

2022. december 20. - BBerni86

Akkor megint ötletelés, hogyan nyúljunk a hetente nézős sorozathoz. Új elemek és ami ugyanaz.

Elsőnek Miss Scarlet és Duke (s02e05).

Ami változatlan: humor forrásként használ mindkét főszereplő mellett egy új figurát. Duke segédje megint jobb alak volt, mint az Eliza barátságát kereső vénlány. Az kifejezetten irritált is, ahogy most folyton a nagynénjét emlegette. A kosztümök és a külcsín. A két főszereplő közötti évődés – egy megható pillanatot csempészve az évődésbe.

Ami új: irodalmi gyilkosság. Láttunk már ilyet, a Castle is így indult. Egy regény alapján öl a gyilkos. Ki lehetettmisss205.jpg számítani a fordulatot is – megy a sorozat feminista vonalába. Viszont, az aranyat ért, ahogy ennek kapcsán Duke szekálva volt. Pl. Eliza irodalmi utalásai amit el kellett magyaráztatnia magának, ahogy ment a könyvesboltba és az eladónő egy rakat könyvet rásózott, ahogy az ivóban olvasni próbált meg sorolhatnám.

Tényleg rákapok erre a sorozatra.

 

amikis704.pngA mi kis falunk (s07e04) pedig tipikus részt produkált. Akadt egy-egy konfliktus, amit a részen átszerencsétlenkedtek. Károly, aki attól tartott, hogy a doktornő a székére tör. Laci, aki egy szerelmes levél eredetét nyomozta. Nelli, aki íróasztalt próbált rendelni otthonra. Bevontak több szereplőt, sokan feltűntek és záporoztak az olcsóbb, néhol erőltetett poénok.

Stáb, külcsín, minden a szokott.

 

A The Patient az évad második felére (s01e06-10) viszont irányt tudott váltani. Már nem azt éreztem a fajsúlyosnak, hogy a gyilkos mikor kattan és tesz valami borzalmat, hanem a doki nézett magába és a saját dolgait rendezte el.

Az apa – fiú kapcsolatok duplán kerültek elő. A gyilkos az apja viselkedésével magyarázza, hogy ilyen lett. A doki meg a saját fiával való kapcsolatát gondolja át, és ismer fel dolgokat. Kifejezetten jó dinamikája volt, amikor egyszer fordított a nézőponton: a fiút csak az apa szemszögéből ismertük. Hogy bántotta meg, miképpen volt rossz gyerekük és a vallási elvakultság, amin át láttuk. De ahogy magában elkezd átértékelni dolgokat, meg is mutatta a kamera, Ezra mit csinált. Ahogy kereste az apját, ahogy messze nem olyan volt, aminek addig gondolhattuk.thepatient5-10.jpg

Egy egész más szinten tudott dráma lenni a sorozat.

A hangulatába is bekerült valami kifacsart humor – kegyetlen, ahogy taktikázott a doki, és amilyen helyzetekbe belesodorta magukat, és ahogy az a szerencsétlen pszichopata igyekezett jobban lenni.

Különben továbbra is ki kell emelni a színészeket, főleg Gleeson fogott meg azzal, ahogy egyszerre tudott szánalomra méltó és végtelenül ijesztő lenni.

Súlya volt a zárásnak, volt meglepő elem, és le is lett zárva. Azt nem tudom írni, hogy szeretnivaló sorozat, de jó értelemben érdekes volt.

Fekete malom

Lengyel családi film, némi misztikummal. Amíg ez csak némi, nézhető is volt a film. De aztán jött űrlény, repkedés fekete_malom.jpgmeg szuper képességek és lehetett mindent húzni a WC-n. Így kell valamit a végére elrontani, de alaposan.

Pedig van benne potenciál és egy érzékeny témát is feldolgozhatóan veséz ki. A főszereplő fiú, Iwo kishúga fogyatékos. Látjuk, hogy az anya mennyire a lánnyal törődik, amit a fia sérelemként él meg. Látjuk, mennyire más neki, mint a barátainak, akiknek nincs a családjában fogyatékos. Látjuk, a környezetük is hogyan reagál a kislányra, aki nem akar rosszat, de akaratlanul is kellemetlen helyzetbe hozza a családját. Van is egy kirohanás benne, amikor Iwo ki is mondja, hogy inkább kutyája lenne, mint ilyen húga – az állat legalább értené, mit akar tőle. Ebből pedig fel tudják építeni azt, hogy mégis mennyi szeretetet tud adni az a kislány és milyen kapocs lehet közte és a családja között. Ilyen fantasy – sci-fi furcsaságban nem is számítottam ilyen tartalomra.

Az sem volt rossza, ahogy a környéken fura dolgok kezdenek el történni, és a gyerekek igyekeznek rájönni, mi történik. Ahogy jönnek a válaszok, onnantól van a baj. Már az röhejes volt, ahogy a hajszárító önállósította magát és kiugrott az ablakon, de ennél messzebb is elmennek.

Ha már belevettek egy ilyen buta szálat, legalább lett volna látványos. De inkább pocsékul nézett ki a film, mint jól. Az űrlény, ahogy majd Mela röpköd és láva vagy energiagömböket lő ki – rossz volt nézni is.

Plusz, logikailag sem jön össze. Olyan felvezetés van, mintha a malom rég átkozott helyként lenne a köztudatban és mindenki elkerülné. De egy pár évvel korábbi tüzet leszámítva nem történt ott semmi, azóta pedig elhagyatott. Valahogy fura, hogy olyan városi legenda van körötte, mintha a középkor óta minden rossz arra a helyre tapadt volna rá.

Akad más is, amit nem lehetett érteni. Nem értettem, mégis mivel vonzza be az elektronikus eszközöket az űrlény, ami egy meteor? Ja, az is zavaros.

A karakterek felépítését sem vitték túlzásba, de az családi filmbe pont elég is volt. Iwo fejlődik is, mert elkezd felelősséget vállalni és át tudja érezni az anyja, a testvére helyzetét is. Addig se volt rossz gyerek, csak hordozta magával, hogy neki mennyivel nehezebb és rosszabb, mint a többieknek. De aztán megtanulja azt, hogy abból hozza ki a legtöbbet, ami jutott neki. A kis gyerektársai között akad gazdagabb, állatbarát, titokban szerelmes – senkit nem ismerünk meg túlzottan, csak kapnak egy vonást, ami némileg egyedivé teszi őket. A legnehezebb dolga a fogyatékos lányt játszó kislánynak lehetett – nem mindig ugyanolyannak tűnt a fogyatéka, az elején sokkal ijesztőbb volt, mint a végére, de akkor is kemény lehet ezt megjeleníteni.

Annak ellenére, hogy a vége és a fantasztikus elem borzalmas, volt benne értékelhető is.

Sorozatnéző

The Good Doctor, A nagy fehér főnök

Ahogy visszagondolok a The Good Doctor (s06e08-09) utóbbi két részére, a magánéleti és szerelmi drámák jutnak eszembe, nem az esetek. Vagy a magánéletüket kezelik a betegeken keresztül, mert persze mindenkinek rárímel a gondjára, amin dolgozik, vagy eleve a magánéletükön szenvednek.tgd609.jpg

Eddig tartott Audrey tolókocsiba kényszerítése – és az orvosi rész az érdekes? Nem. Sokkal inkább az, hogy most boldog a szintén mozgássérült párjával, és attól tart, mi lesz, ha megint járni kezd. Elveszti a férfit? Shaun és Lea terelést keresnek, mert várniuk kell a családalapítással. Danny és Jordan még mindig kerülgetik egymást, és nem tudják eldönteni, ez barátzóna vagy több annál. Alex és Morgan közös esetében sem az a lényeg, hogy mi a nő baja, hanem hogy egy randin esett össze.

A 6. évad, de annyira érzem az ismétlődő köröket…

Vagyis, szappan és magánéleti dráma jutott a héten is. Annyi orvosi körítés volt, hogy lekössön és megnézzem, de sorozatban megjegyeztem, most is, hogy ez orvosi szappan már csak.

 

A nagy fehér főnök (s01e05) is jól hozza azt, amit eddig: provokál, de azért piszkál komolyabb témákat is. Ebben a_nagy_feher105.jpgis van szerelmi dráma, meg jó sok humor. Nyomorult kocsmáros, akinek a kárára lassan már megszakadok. Ahogy most a részeges ex-atya elküldte kálvária túrára… Annál már csak azt bírtam jobban, ahogy vallomást tett Nándinak, aki meg úgy reagált, ahogy.

Ezeken nevettem, de mellette érdekel, mi lesz Boti sorsa. Ez volt az a vonal, ami különben most nem tetszett. Ahogy az anyja visszakozott, és most Nándi sem állt ki vele szemben, hamar feladta. Most akkor mi lesz az iskolákkal? Választ se adtak rá, én meg nagyon nem akarom hetekig azt nézni, hogy ide-oda rángatják.

Szeretem a sorozat gyors tempóját, de azt egyik téren sem akarom, hogy döntsenek, visszakozzanak és megint másfelé lépjenek, majd vissza és így tovább. Pedig félő, ha mindent így építenek, kimerül az ötlettár, de majd kiderül.

Fenevad

A helyzet az, hogy én képes voltam az oroszlánnal együttérezni. Pont az kellene az embereknek, hogy az állatok tényleg kezdjenek el visszavágni. Nyomorultak nem csinálnak semmit, csak próbálják élni a mindennapi életüket, amit aztán az orvvadászok elvesznek tőlük. Itt gépfegyverrel kegyetlenül nekimennek egy oroszlánfalkának és nincs kegyelem egy állatnak sem. Egy hím nem volt éppen a csapatnál, ő megy át embervadászba.fenevad.jpeg

Ha oroszlánunk különbséget tudna tenni az orvvadászok és az állatvédők között, nem is lenne semmi baj. Lehetett volna a rezervátum őrmacskája. Ha kicsit másképpen nézzük: ha ember lenne, akinek a családját mészárolták le, és bosszúhadjáratot kezdene, szintén ő lenne a film pozitív hőse. Itt viszont egy állatról beszélünk, aki ösztönösen nekitámad majd minden embernek. Köztük a főszereplő nyaraló családnak és a barátjuknak, aki az egész életét a vadak mentésének szentelte. Így az oroszlán válik a címbéli fenevaddá, bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy nekem az orvvadászok sokkal inkább azok voltak, mint a szerencsétlen állat.

Nehezemre is esett váltani, és próbálni a menekülő családdal együttérezni. Drámához méltóan kaptak lelki sebeket, miért is lenne elég egy megvadult oroszlán ellenfélnek? Az apa és két lánya gyászolnak, a családanya vesztett a rákkal szemben. Mivel ő itt született, egyfajta terápia, hogy ellátogatnak a szülőhelyére. Csak éppen a nagyobb lány és az apa között nézeteltérés van, a lány haragszik az apjára, akinek ez plusz teher a saját lelkiismeretfurdalása mellett. Mondanom se kell, hogy egy megvadult oroszlán majd gyorsan közös nevezőre hozza őket…

Gyors film, szerencsére nem húzták túl, bár egyes fordulatokon azért elég erősen forgattam a szemem. Az oroszlán módszeresen vadászott, és onnantól, hogy kiszúrta a főszereplőket, a nyomukban volt. Ők elbújtak, bezárták magukat, menekültek és a végére visszavágtak. Közben volt, aki feláldozta magát, és belefutottak az orvvadászokba is, akik így saját bőrükön tapasztalhatták a természet visszavágását a tetteikért. Nem unalmas, leköt, csak az agyam nem tudtam hozzá eléggé kikapcsolni. Olyanok vannak benne, hogy a terepjáró a rajta levő oroszlánnal lezuhan, fordul is párat lefelé menet az állattal. Kocsi törik, kis emberi segítséggel robban is, oroszlánunk viszont megrázza magát, kicsit sántítva felkel és megy tovább vadászni. Aztán persze még a sántítása is elmúlik pillanatok alatt.

Van rosszabb is – Idris Elba vs. az oroszlán párharc a film végén. Azt nem is mesélem el, de az volt a hihetetlen történet egyik csúcsa.

A színészek különben próbálkoznak, és Elbára rá is van írva a szerep. A gyászoló, saját fájdalmával küzdő orvos kombinálva a harcossal, aki puszta kézzel megy neki az oroszlánnak. Kapott drámai oldalt, meg az akciósztár fellépését is építhette. Sharlto Copley végszavazott hozzá, aki különben sokkal egyszerűbb figurát kapott. Jó barát, aki szenvedélyesen imádja a vadont.

A szavanna működne helyszínnek – mindig izgalmas, amikor van egy végtelennek tűnő vidék, mint itt a mező, ahova a szereplők mégis be lesznek zárva. Konkrétan, itt az autóba, ami körül ólálkodik a fenevad. Kitörnek majd, de a helyzet feszültsége megvolt.

Csak – az oroszlán. Meg tudom érteni, miért nem igazi állatot tanítottak be, de nem sikerült túl jól a CGI. Nagyon látszik az oroszlánon, hogy csak digitális. Néha van egy-egy olyan jelenet, ahol el kellett gondolkodnom, hogy igazi állatokat látok, vagy valaki szerencsésebb kézzel digitalizált.

Nálam összességében közepes: Elbát bírom, a történetben van feszültség, ha az oroszlánt sajnáltam is, és nem csak azért, mert nem sikerült szépen megjeleníteni.

Dragon Age: Absolution

1. évad

Egy újabb módszer, ami már többször visszaköszönt a Netflix életében. Vegyél egy sikeres játékot, és készíts animált sorozatot a világában. Castlevania, Arcane, azokat szerettem. A Dragon Age kevésbé tetszett, de mivel dragon_age.jpgcsak 6 részes volt az évad, és kb. 25 perc egy rész, könnyen megnéztem, filmként.

A történet kerek és a megértéséhez nem kell játék ismeret sem. Adott egy csapat, akiket felbérelnek egy mágikus tárgy ellopására. Mindenkinek megvan a maga szakterülete, meg ott van köztük az a lány, akinek így szembe kell néznie a múltjával, ami elől folyamatosan menekült eddig. Persze, lesz probléma és rengeteg átverés. Sokaknak vannak titkos terveik, és közben azon is gondolkodni kell, hogy ebben a történetben ki is a rossz és a jó. (Ebben különben most sem vagyok egészen biztos.)

Azért, mert a világa viszont olyan, hogy már kidolgozott univerzumot használ, és a történetből nehezebben rakható össze, hogy milyen hatalmak vannak, miért harcolnak egymással, egyáltalán milyen elvek mellett léteznek. Az egyes emberek történetei érthetők, a rendszer és országok, amiben élnek, már nem annyira.

Alapvetően fantasy alapú akció, amiben mindig akad valaki/valami, amit igyekeznek leküzdeni. Mágikus csapda, élőholtak serege, sárkány, megvaduló mágus és hasonlók. Közben bomlik ki Miriam története, és részről részre többet tudunk meg arról, ki volt korábban és miért menekült el a szülővárosából, ki volt ott ő. A tetőpont is az lesz, amikor szemtől szemben áll a múltját megtestesítő alakkal és összecsapnak. Vagyis, Miriam a sorozat fő alakja, és a nemezise, Rezaren kap még kiemelt helyet mellette. Ő az különben, akit egészen addig nem is számítottam a gonoszak közé, amíg nem uralkodott el rajta a vérmágia. Majd azért az is kiderült, hogy milyen zsarnokkezdemény.

A lány csapatának tagjai hozzák a humort – a harcosok vívódása, ahogy a tünde mágusa szerencsétlenkedik, meg hasonlók. Akad pár beszólás, mosolygós helyzet, de a fókuszt nem kapják meg, csak könnyítenek a Miriam szálán levő drámán.

Látványra olyasmi, mint a The Dragon Prince, lehet is, hogy annak az új évadát kellett volna megnéznem. Az kellemesen mese, és nincs megtolva olyan Netflix elemekkel, amit úgy betesznek már mindenbe, hogy az nekem sok.

Mire gondolok? Az csak egy, hogy Miriam leszbikus, aki egy varázslónőbe van beleszerelmesedve. De az 5 társa közül 3 szintén saját neméhez vonzódik – a negyediket megölik, az ötödik meg annyira lüke, hogy nem is kerül szóba, hogy milyen neműekhez vonzódik. Természetesen a bőrszínek is vegyesek a csapatban, nem csak a fajok. Lehet LMBTQ szereplő, lehetnek különféle rasszok, de miért kell eltúlozni ezeket az elemeket? Lassan már a kedvelt sorozataim folytatásának is félek nekiállni, így belenyomnak hasonló tartalmakat lassan mindenbe.

Azért az érdekel, folytatása lesz-e. Akár lehetne is, a nagy kérdés és a nagy összecsapás nyitva maradt, ezt akár nyitánynak is lehetett nézni.

Sorozatnéző & Fülemre való

Még merengek azon, a részenkénti ismertetőt hogyan variáljam meg. Ez egy ötlet. tesztelünk a The White Lotus 2. évadzárójával.

Most is igaz, hogy sok újat nem tudok hozzá mondani. A színészi játék, a gyönyörű helyszín és az emberi drámák hozták ugyanazt a szintet, amit az évad eddig is.

Az előző évadhoz is hasonlít annyiban, hogy a legtöbb szereplő történetét nem érzem lezártnak. Most pár konfliktus végére pont került, és az alkalmi gondokat zárták, de nem igazi megoldásokat láttunk a legtöbb karakter esetében. Így kicsit van is hiányérzetem, nincs is. De zárás, csak a sorozathoz mérten az.

Meglett a halottunk is – persze nem mondom el, ki volt, de néztem egyet. Végig remekül építkeztek, növelték a szálakon a feszültséget, és visszatérő elemként hozták a hullámokat, amibe tudtuk, hogy valaki bele fog veszni.

Az évadhoz illő zárlat – ha megemésztem, hogy a szereplők élete életszerűen nyitott maradt, szerettem ezt a sorozatot, ezt az évadot is.

A nyitó témáját meg lehet hallgatni a videón. Én egészen megszerettem az évad végére.

Louis Wain rendkívüli élete

Ha egymás mellé rakom, hogy rajzolt állatfigura, kosztümös film, angol életrajzi, elég hamar rávágom, hogy Beatrix Potter. Csak éppen ebben a filmben nem nyulakat rajzol hősünk, hanem a macskák világában fedez fel louis_wain.jpgvalami elmondhatatlant és válik híressé.

Vagyis, ez a történet azt meséli el, hogy a macskás rajzaival híressé lett Louis Wain miért ezeket az állatokat rajzolta, és milyen élete volt. Hát… könnyed filmet vártam, itt meg elég hamar szembesültem azzal, hogy ez nem lesz az. Tragédiák és a főszereplő jelleme magában hordozza, hogy ennek nem lehetett jó vége.

Már a nyitány szívta le a jókedvem. Louis tehetséges, de élete minden területén nagyon szerencsétlen. Nem elég, hogy elvárnák tőle, hogy eltartsa özvegy anyját és hat húgát, még jól is kellene nősülnie és túl sok mindenbe belekezd, lelkes, de semmit nem visz sikerre. Tudom, más kor, de akkor is rémesnek találtam, ahogy mindenre az volt a család megoldása, hogy a fivér majd jól nősül. Csak azt nem értettem, miből gondolták, hogy ez összejöhet. Egy félénk, különös férfiról van szó, akinek nincs karrierje, jövőképe, vagyona – csak egy tucatnyi húga. Még csak annyira jóképű sem volt, hogy egy gazdag özvegy azért szemet hunyjon a hibák felett.

Talán az a film legszerethetőbb része, amikor Emily, a lányok nevelőnője és Louis kezdenek egymásra találni, majd az a kis idő, ami jut nekik. Akkor könnyed, akkor van remény, de ez is csak azért volt, hogy aztán még nagyobb legyen a lejtmenet. Nem fogom az egész filmet elmesélni, de folyamatosan azt hinnénk, ennél lejjebb már nincs, de itt megmutatták, hogy lehet.

Valahogy hiányzott egy olyan történet is, amit érdemes elmesélni. Semmi kiemelkedő nem történik Louis életében, és meglepően semmilyen ez a címbéli rendkívüli élet. Legyek gonosz, és mondjam azt, az általa rajzolt macskáknak érdekesebb élete volt neki?

Pedig igyekeztek. A szereposztás jó, és nekem kifejezetten aranyosra sikerült a Cumberbatch – Foy alkotta páros története. A testvérek meg ránézésre ellenszenvesek lettek, és éppen olyan epebajosan néztek, hogy az csak növelte a kezdeti nem éppen kellemes benyomásaim. A prímet különben Claire Foy és Benedict Cumberbatch viszi. Kedves lett mindkét figura, és Cumberbatch még szinte meg is tudja kedveltetni ezt a nagylelkű, de olyan életre nem való alakot.

A külcsín elment, kosztümös, de nem a korszak bemutatására koncentrál. Sokat vannak vidéken, és leginkább a kosztümök fejezik ki, hogy mikor is járunk.

Ha valaki szereti vagy ismeri Wain munkáit, neki gondolom többet ad a film. Nekem a főszereplők játékát nyújtotta, különben igazán nem tudott lekötni. Nem rossz élmény, csak ha már ez a címe, én vártam volna, hogy hétköznapi drámáknál többet is tud mutatni.

Dalfutár

7. évad

A helyzet az, hogy annyira őrült napom volt, hogy még egy sorozatrészt se láttam. Valaki mondja meg nekem, hogy ment el 2 órám arra, hogy egy 2 perces aláírást elintézzek a bankban? De mesélhetnék fogászati meg kutyanevelési élményeket is. A lényeg az, hogy még a The White Lotus évadzárójára se volt háromnegyed órám.

Így arról mesélek, amit újabban lefekvés előtt nézek. A Dalfutár. Már írtam róla, most nem is leszek hosszú. Legnagyobb részt ismételni tudnám magam: ugyanaz a tematika, csak minden részben más zenészek érkeznek a közös zenélésre. (Egy zeneszerző, egy szövegíró, egy producer és egy énekes. Egymás után kapják meg a másik munkáját, de nem tudják, ki kicsoda. Egy stúdiónapon találkoznak és felveszik a dalt.)

Ez a hetedik évad 4 részt tartalmazott, és ebből 2-ben született olyan dal, amit szívesen hallgatok. Ebben az évadban volt a legrosszabb szövegű dal - legalábbis nekem megviselte az idegrendszerem a rózsaszínre összemosott ruhakupac.

Megint az ismert, rutinos zenészek és fiatalok lettek összeeresztve. Születtek is érdekes megoldások.

De, ami új, és amiért írok és nem csak annyit, hogy őrültek napja volt és majd éjjel nézek egy filmet, hogy holnapjelek_az_egen.jpg legyen miről írnom, hogy most először mondhatni igazi zenei legendát sikerült rávenni a szereplésre. A korábbi évadokban volt arról szó, hogy Hajós rég győzködi Pressert, hogy egy részbe legyen benne. Ő nem jött össze, de az évadzáróban Charlie az énekes.

Ez meg is variálta a szokott tematikát. Most nem engedték a készítők, hogy mindenki csináljon, amit akar. Mindenkit úgy instruáltak és befolyásoltak, hogy egy olyan dal szülessen, amit Charlie fel tud vállalni és nem rossz szájízzel énekel el. A stúdiónap is ennek jegyében telt: meglátták, ki énekeli a dalt, és onnantól kezdve mindenki dobta a kukába az egóját, és nekiálltak Charlie-dalt írni.

Érdekes volt, de azért az igazi az, amikor nincsenek ilyen megkötések. Bátorítok mindenkit a show nézésére, és ismétlem: Youtube-műsor, mindenki ingyen hozzáfér. De, ha valaki kedvet kapott, ne a Charlie-résszel kezdjen. Az nem tükrözi, hogy igazából milyen ez a műsor.

Infinite - Végtelen

Ez egy Antoine Fuqua rendezte film? Nem hittem volna el, ha nem látom a stáblistánál kiírva. Különben is döbbenet, milyen szereplőgárda van ebben… a majdnem szemétnek nevezhető alkotásban. Hogy ment ez infinite.jpgennyire félre?

A sci-fi alap még érdekes is lehetne. Hogy vannak emberek, akik emlékeznek az előző életeikre, mindenre, amit korábban megtanultak. Még az is ok, hogy szervezetekbe tömörülnek és természetesen megvan az alap ellentét: az egyik csapat a képességeivel segíteni akar az embereken, míg a másik minden életnek véget vetne, hogy szabadulhassanak a szenvedésként megélt újabb és újabb életek körforgásából.

Csak éppen mindebből annyit látunk, hogy a két csapat kergeti egymást, és jövőbeli fegyverekkel lőnek egymásra. Semmit nem láttam abból, hogy a Treadway csapat mit is adott pár ezer év alatt a világnak. A szép menedékük ok, az is, hogy gyűjtik a saját múlt életük relikviáit, de a nagy célokból mit tudtak megtenni? Innen úgy tűnt, az nem is téma igazából.

Azt sem értettem, hogy Bathurst miért nem alkotta újra a Tojást. (Az eszköz, ami minden életnek véget tud vetni. Kb., mint egy kicsi bomba, de elfér a tenyérben és tényleg tojás alakú.) Azzal láthatólag semmi gondja nem akadt, hogy a futurisztikus fegyverarzenálját újratervezze, de a Tojás kifogott rajta? Arról volt egy félmondat, hogy Treadway ellopta a Tojást és megakadályozta, hogy Bathurst másikat készítsen, de ez csak oda volt dobva, és értelme sem volt. Hogy lehetne ezt megakadályozni? Nem tudta a fejéből törölni az elkészítés módját.

Újabb gondom, hogy a nevek is megakasztottak. Miért azokhoz a nevekhez ragaszkodnak, amit a 18. században használtak? Ha Treadway korábbi életeit nézem, láttuk ókori harcosnak és japán kardkészítő mesternek is egy nagyon régen letűnt korban. Azt is láttuk, hogy amint egy alakban meghal, szinte azonnal újra is születik. Akkor miért mindenkinek az a kb. 200 éves neve ragadt be? Heinrich Treadway, Abel, Bathurst esetében nem vagyok biztos mikori, de az is simán lehet abból az időből való. Mindenképpen zavaró, ahogy a jelen idősíkjában Evan hol Evan, hol Heinrich/Treadway megszólításra hallgat.

Akciófilmnek sem éreztem jónak. A túl high-tech és drabális fegyverek inkább taszítottak. Mellette meg volt egy kis gyorsított edzés meg autós üldözések többféle kivitelben. Annyira mű volt az egész. Pedig azt még nem is említettem, hogy Treadway az életei alatt még azt is megtanulta, hogy Neóként mozgassa a világ anyagát. Nem is értem, akkor miért nem tudta megsemmisíteni a Tojást.

Fejfájdító, jobb, ha nem is akarok ilyeneket megérteni benne. Csak sajnos nincs olyan látványa, vagy nincs a történet úgy összerakva, hogy lekössön, és ne azon szörnyülködjek, hogy Treadway 1980-as évekbeli alakját őrzik egy jégkockába zárva. Egyáltalán, hogy került jégbe és halt meg? Az utolsó visszaemlékezésben éppen úgy tűnt, hogy Nora és Abel meghalnak, ő éli túl.

Egyedül a szereposztás szórakoztatott, bár a végére inkább azon töprengtem, hogy ennyien mit láttak ebben a filmben, amit én képtelen vagyok felfedezni. Mark Wahlberg, Chiwetel Ejiofor, Sophie Cookson, Toby Jones vannak többek között a film jelenében, a múltbeli éneket meg többek között Tom Hughes, Rupert Friend és Dylan O’Brien játssza. A karakterek is olyan semmilyenek – mindenkinek van egy rögeszméje, aztán annyi.

Ragozhatnám is még, de megérteni nem fogom. Nagyon nem tetszett ez a film. Igaz, egyedül sem vagyok a nem tetszésemmel. Épp most látom, hogy a film, a főszereplők is jelölve lettek az Arany Málnára. Nem lep meg, azt kell mondanom.

Sorozatnéző

A nagy fehér főnök, A mi kis falunk, The White Lotus, All American & Homecoming

Már rájöttem, ezzel a rendszerrel mi lesz a bajom. Összevárni egy évadot, amit hetente nézek, azért rossz, mert a végére elfelejtem az elejét. Hetente viszont nem nagyon tudok mit írni róla, pláne, ha az évad egyben van annyira, hogy egy szinten vannak a részek.

 

A nagy fehér főnök (s01e04) ezen a vonalon halad. Bőven van benne cselekmény, több szálon mesélve a történteket. Nándi randizott meg menekült, a fia egy lány miatt elvadult, majd némi segítséggel egészen más útra lépett. Azért durva, hogy egy részen belül megjárta a skinhead bandát, meg a gimnáziumi felvételit is. A volt Ottóanagyf104.jpg meg szembekerült a helyzetének egy olyan vetületével, ami szerintem korábban eszébe sem jutott. Arra fel volt készülve, hogy kirekesztik és esetleg meg is verik, nem értik meg, de az láthatóan meglepte, most mit akartak tőle.

Itt határozottan áll, hogy miközben komédia is, nem annyira paródia. Itt hihetőbbnek érzem, hogy egyesek így élnek és ilyen szellemi szinten vannak, mint a mindjárt következő sorozatban, ahol mindent kedélyeskednek. Itt az anya komolyan mondja, hogy leszólják majd, amiért a fia nem szakközépbe, hanem gimnáziumba jár.

Nándi különben határozottan fejlődőképes szereplő – részről részre szabadul meg az előítéleteitől és válik jobb emberré. Most a fia mellett is kiállt, pedig az évad elején simán hagyta volna, hogy a volt neje csináljon, amit akar. Ahogy az öccse/húga mellé is odaállt, és a rasszizmusa ellen is tett. Talán gyors 4 rész alatt, de elment.

 

amikis703.jpgAkkor, a másik. Ahol minden paródiába csúszik: A mi kis falunk (s07e03). Helyzetkomikum sora, félreértések és szexuális áthallások. Amivel ez a rész ki tudott tűnni, hogy a szokottnál több szálat mozgattak és mozgalmasabb volt. Szinte mindenki, legalább egy jelenetre beköszönt, és nem a szokott 2 fő szál vonalon mentek. A szerencsétlen rendőrök a talán lopott szintetizátor esetén görcsöltek, látogatóba jött a püspök és sokakkal ténykedett valamit, Janó megint a fia és a doktornő kerítésén mesterkedett, Lacit átejtik és akkor még a szexmunkásnak hitt masszőz esetét nem is említettem.

Kedélyes, de akkora butaság. Vagyis, ebéd mellett most hétvégén is pont megnéztem.

 

A The White Lotus (s02e06) a feszültséget fokozta. Új elemek már nem is voltak, hanem a lehető legjobbantwl206.jpg kihegyezte a feszültséget a meglevő helyzetekben.

Tulajdonképpen sorra ment a szereplőkön, és mindenkit arra a pontra vitt, hogy még egy kis lökés, és gyilkos legyen belőlük. Volt benne abszurd humor, kapcsolati és családi dráma, meg a csodás környezet.

Már tényleg érdekel, kik fulladnak majd vízbe a következő részben.

 

Az All American (s05e07) most tudta hozni a focis vonalat. Ugyan nem a pályán bizonyítottak, de az colt a fő téma, hogy megmarad-e a program, alla507.jpgkitartanak-e a játékosok, vagy más egyetemet válasszanak maguknak. Sokféle döntés születik, de az gondolom nem meglepő, hogy Spencer megint felveszi a megváltó jelmezt.

Lépegetett a szereplők között, és bírtam, ahogy valaki mindig lopja a rivaldafényt Spencer mártíromsága elől. Ahogy Jordan szembenéz a helyzettel, és felteszi a kérdést, neki mi lenne a legjobb. Ahogy Baker edző színre lép és előáll pont az a helyzet, amiért eleinte nem akarták igazgatónak kinevezni.

Erről jut eszembe – a heti rész meglepetése, hogy ráismertem az egyetem rektorára. The Resident arrogáns sebésze – saját sorozatért azt otthagyta. Az a sorozat befuccsolt, és úgy tűnik, itt lesz állandó mellékszereplő helyette. A színész nevét lusta vagyok megnézni.

Az viszont irritáló, hogy ő is osztálytársa volt Bakernek. Valahol röhej, hogy mennyire lenézett és rossz középiskola volt, aztán mégis szinte mindenki ott végzett.

 

Az All American: Homecoming (s02e07) készül teljesen leválni?

Egyrészről, megint hoztak egy központi témát, amit sok-sok szereplő életében megmutattak, hogy valósul meg. Az volt a lényege, hogy merjenek őszinték lenni, és eldönteni, mit akarnak, mit tesznek magukért. Vagyis, az volt a lényeg, hogy mindenki szembenézzen magával és másokkal is legyen őszinte, vágja el a már nem hasznos kapcsolatokat.allah207.jpg

Az alapsorozat meg kezd ilyen lenni ennek a sorozatnak. Nem véletlen, hogy érkezett Layla, hogy béküljön Simone-nel és maga mondja el, hogy komolyan együtt van Jordannel. Simone pedig kimondja, hogy távolról tud nekik örülni, de nem akarja tartani a közeli kapcsolatot és a barátságot. Ez simán lehet a két sorozat kapcsolatára is érthető. Belegondolva, fájdalmas és erőltetett is volt minden olyan rész, amikor átjártak a két sorozat között. Már túl nagy a szakadék.

Megint igaz, hogy volt sport – meccset is játszottak. Volt magánéleti dráma és fekete téma is. Bár kétlem, hogy az önazonosság tartása annyira faji kérdés lenne, de mindegy.

Hogy a szokott soraim ismételjem, ebben a részben is erős volt a divatfaktor. Nem véletlenül szokták részről részre elemezni a szereplők ruháit, ez is olyan epizód volt. Tudom, hogy már írtam, de még mindig nem értem, honnan lenne egyetemistáknak ilyen gardróbjuk.

 

Marad annyi, hogy kezdek agyalni, hogy lehetne áthidalni a teljes évad – részenként problémám. Várjak össze pár részt? Majd merengek rajta.

süti beállítások módosítása
Mobil